Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-14 / 267. szám

8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1981. november 14, szombat

Aczél Géza:

a konkrét költészet felhígítása 4.

jöttem az erdőn köröttem lefokozva szégyenkeztek a téli fák azt hittem esettségünk rokon s a hangulatra végre rátaláltam mint a dalköltők már ezer éve

a rothadó avarszaggal néhány lépést úszott is a lelkem

(körben facsonkok meredeztek festett padokon lódult a fény)

dünnyögni kezdtem a ritmust zsolozsmásan

lévén az érzéseknek laza rendben szabott műfaja

(itt ugye az idézett képből indítás mely felgyűrűzik

rálebeg a belső tárgytalanra s finom képszövéssel-a kapcsolatból

kibomlik végre valami majdnem logikus)

de nem — megdöccent most is a gurítható ének

kiváltak és eltorlaszoltak a hangulatverő rideg látnivalók

hamis erőszak motozott fejemben hol az illékony tűnődés

az értelmetlen görcsös ágakra felfutott

(mert valóban összevillantotta őket a gondolat tehetetlen

helykeresése)

türelmetlenné tett a minőségi más jött minden szembe lépés keverődött a disszonanciához (mindezt utólag gondolva végig élmény közelből kivonva) s maradtam a tört gondolatok híve bölcs mit sem tudó

Niklai Ádám:

TÜKÖRKÉP

Mélység fölött, a gangok repedt mozaikján, érdes grundokon vagy kertalj i tövis közt gyerekek tanyáznak —

ők verik föl

a goromba barlangot is félős kis kiáltásaikkal, miikor markukból kinöppen a lámpás gyenge fénye, hogy szárnyát szegje karmos sziklákon, sunyi üregeken; ők iramodnak neki lépcsők magasának — s elibotalnak; ág törik alattuk — alattomos kő lapul a fűben, ahová lehuppannak;

fölből, kavicsból,

tó vizéből várat emelnek omLaitag partokon, vagy ahol épp játszóterüket kijelölték: homok horzsolja le bőrüket vagy az aszfalt, amikor színes krétáikkal a világ kusza vonalait rendre egymáshoz igazítják az unott-sziürke útra s a türelmetlen térire — így lesz csupa kék-zöld folt, csupa heg, var, seb a gyerekek térde.

Mint a mi homlokunk.

Szünet

A nézőtér sötétül.

Gyöngyszínre vált a vászon. Hónalj-homály fönn, illat-varratok —- itt karám: comb-nyáj, faggyúszagú pára. Megremeg elöl a membrán: hátunk mögül végigvág a sötéten a mű-verőfény feszes vesszőnyalábja.

Feketéink a fal már.

Hol az opál-félgömbök sora — a szinte szemmagasságba, kezünk ügyébe eső derengés?

i

Tipródó körvonalak közt szorongó tekintet szólít, lélek vészkijárata: vers!

Negyedik évtizedében az Alföld

Irodalmi és művelődési folyóirat Debrecenben

Az Alföldnek Heves megyében is vannak rendszeres és alkalmi olvasói, erről tanúskodnak a folyóiratra való előfizetések, az alkalmi vásárlások és a könyvtárifolyóirattári adatok. Azt is lehetne mondani, hogy ez természetes, hiszen országos jellegű és terjesztésű lapról van szó, miért éppen Heves hiányozna a megyék listájáról? A kapcsolat azonban több ennél, az Alföldnek megkülönböztetett a viszonya ezzel a megyével. Erre utalnak a Hatvanban és Egerben ismételten megrendezett Alföld-ankétok, Alföld-estek, erre az is, hogy a magyar kútárának erről a karakteres tájáról számos kitűnő munkatársat kapott a folyóirat, sőt szerkesztői között is több a hevesi, ide értve -a lap fő- szerkesztőjét is, e sorok íróját. Aki elárulja magáról, hogy apai ágon zaránki, anyai ágon bőconádi családból való, de Gyöngyöshal- majon (ma: Halmajugra) született, tartósabban Vámos- györkön élt, a hatvani Bajza József Gimnáziumban érettségizett diákként került a debreceni tudományegyetemre, és immár három évtizede debreceninek tudja magát, de sosem felejti el érezni, hogy számára a hajdúsági és a hevesi táj egyformán fontos, hogy a kettő otthonos eggyé vált az élményben. így aztán nem csoda, hogy a hatvani és az egri Alföld-es teken szinte otthon éreztük magunkat. Mert van úgy, hogy az ember otthonról indul és haza érkezik. A kölcsönös vállalás melege tiszta emberi pillanatokat biztosít, ilyenkor igazán csökken a kételyünk munkánk értelme iránt, bátrabban hisszük, hogy teszünk valamit, amikor havonként az olvasó kezébe adjuk hat ívnyi terjedelmű szellemi termékünket, az esedékes folyóiratszámot. Hogy érintkezéseket teremthet az a sugallat, amit lapszámaink képviselnek; hogy folyóiratunk „szólama” gazdagítja, színezi

a magyar szellemi élet kórusát.

De milyen folyóirat az Alföld? Erre a kérdésre nagyon vázlatosan is csak több tételben lehet felelni. Hegyen az első válasz a vállalt hagyományé. Tehát: úgy országos folyóirat, hogy a markáns történelmi és irodalmi hagyományokkal rendelkező Debrecen a hajdúság szellemiségének színeit szövi bele a magyar irodalmi élet és közgondolkodás egészébe. A régi századok Debrecenje, a széljárta, védtelen város megtartó szellemet alakított ki, puritánságból, racionális megfontoltságból, értékőrző gondolkodásból összetett magatartást. Védekező volt ez a szellem, tehát némely vonásában talán konzervatív, de megújulásra is mindig kész, nyitott az új befogadására, a mértéktartó haladásra. Ősi kollégiuma, miként a régi Debrecen legfényesebb szelleme: Csokonai is, az európai kultúra koordinátáiba szerkesztette bele a maga debreceniségét, magyarságát. Nemzetünk történetében és a magyar művelődéstörténetben betöltött szerepének is köszönhette Debrecen, hogy vészterhes vagy éppen sorsfordító időkben'ismételten az ország ideiglenes fővárosa lehetett. 1945 tavaszán innen indult a magyar társadalom demokratikus átalakításának nagy kísérlete, a kulturális forradalom is.

Az Alföld indulásakor, 1950-ben regionális szerepre rendeltetett, a táj szellemi erőinek megszólaltatását kellett biztosítania. De a lap fejlődésének története mindenekelőtt ennek a nemes, de szűkített szerepnek a tágítását, a bővülő-szélesülő szerepvállalás mind erőteljesebb betöltését tanúsítja. A helyi érdek és meghatározottság, a szellemi égtáj közvetítésének igénye egyesült az országos, egyetemes érdekeltség és szemhatár, jelenlét és érvényesség szempontjaival. A hely jelei nem kerülhetnek le a lap homlokáról, de a regionális föladat csak része lehet a folyóirat

szerepvállalásának. Ahogy nemrég hangsúlyozta valaki: a legkisebb egység, amely meghatározhatja egy mai folyóirat programját, az ország. Olyan kicsi és annyira a világra nyitott ország esetében, mint a miénk: különösen, kötelezően. Egy irodalomnak csak egy értékrendje, minőségigénye lehet.

A debreceni literátorokat mindig is vonzotta, igézte a folyóiratteremtés lehetősége, a kollektív műfaj, a közös beszéd esélye. A megfelelő alkotóerő jelenléte és a szocialista művelődéspolitika biztosította tárgyi-pénzügyi és erkölcsi feltételek között jött létre 1950-ben az Alföld, akkori nevén még Építünk. Az azóta eltelt idő történelmi léptékű. Ma már 32, évfolyamát jegyzi a lap, és ezzel Debrecen művelődéstörténetének legnagyobb életkort megélt folyóirata, de országosan is egyike a legrégibb idő óta folyamatosan megjelenő folyóiratainknak. Évfolyamaiban tükröződik a magyar irodalom és kultúra egész szocialista korszaka, hosszmetszetében felfedezhetjük több mint három évtized fejlődésének beszédes jeleit.

Miként közvetíti az Alföld a magyar irodalmat? Kezdetben a debreceni, a táji alkotóerő fórumaként nemzeti irodalmunk szűkebb terrénumát vállalta. De az ambiciózus szerkesztés hamar országos érvényűségre tört, ezzel együtt szükségképpen ki kellett nyitnia a lapot a magyar irodalom bárhonnan származó értékei előtt, toborozva munkatársakat a kölcsönös vállalás, a lap törekvéseinek eszmei pozíciója alapján, az, ország bármely részéből. De ez a program még a magyar irodalmat szinte kizárólagosan mint hazai, a határainkon belüli irodalmat vette figyelembe. Ez is szűkítő szemléletnek bizonyult, tágítására az Alföld az elsők között vállalkozott. A hatvanas években már a környező szocialista országok magyar nemzetiségi irodalmáról is mind rendszeresebszerelem nem puszta szó. mondta a fiatalember egy régi faliórában babrálva, amelyre a háziúr már négy hónapja várt. A kijelentés estefelé hangzott .el a félemeleten, minden különösebb cél nélkül, mintegy mellékesen. A ' fiatalember ajtaján egy cédula fehérlett: „Szunyán Bertalan férfi és női bádogos. A szomsizéd ajtón tessék kopogni!” Furcsa, mondta erre a szomszéd szobában lakó autóbuszsofőr, furcsa, hogy ezt maga mondja nekem, aki a terhességi idővel együtt sincs hustzomöt évese Hát igen, mondta a fiatalember, vannak egészen különös dolgok. Az előszobáiból három ajtó nyílt. Szunyán Bertalan a fürdőszobáiban, lakott, a sofőr középen, jobbról pedig egy orvos házaspár zárt ajtók mögött. A fürdőszoba úgy vált lakássá hajdanán, hogy nem tettek bele kádat, ezzel szemben egy közös fürdőszoba volt a szu-terénben. A fiatalember és a sofőr szobájuk nyitott ajtajában ültek, az előszoba ajtaját becsukták, de csak a legyek miatt. Tudja maga, hogy egyáltalán mi a szerelem, kérdezte Szunyár Bertalan, és valamit letört az órából, a fene enné meg, mondta, ez is leltört. Én ne tudnám, kérdezte a sofőr, Adél- ka négy gyereket hagyott el miattam, és most a gatyámat mossa, azt hiszem, ez azért jelent valamit. Hát lehet, hogy jelenít, mondta a fiatalember, de nem biztos, amire maga gondol. Megkopogtatta az óra tetejét, és szétfújta a porfelhőt. Mert minden a szerelem százszorszép szikjában szakad. Tessék, kérdezte megütközve a sofőr, Adélka szeret engem, ha esetleg erre céloz. A fiatalember hosszú orrával az órába szagolt. Persze, mondta, mit csináljon az a nő, akit mér össziepocséfedLtak. A sofőr egy hokedlin ült, a lábát áztatta egy lavórban, és dohányzott. Volt nekem egy ismerősöm, folytatta a fiatalember, akibe tizenhat éves korában belesze_ retett egy fogorvosnő. És tudja, mivel foglalkozik mo6t ez az ember? Éjjeliőr. És egy foga sincs. Jóságos atya, mondta, a sofőr, kihúzta neki a no? Ki az, az összest. Féltékenységből. Képzelheti. Itthagyom magát, ha ilyeneket mesél, mondta a sofőr, én távolságin járok, nekem nyugod/tnak kell lennem, mert különben megyek bele az árokba. Lent a szuterénben macskák nyávogtak, ősz volt, bánat és pusztulás. Idefigyeljen, mondta a fiatalember, maga csak vezeti azt a buszt tele azzal a sok emberrel, és egyszer csak vége. Minek, kérdez_ te csodálkozva a sofőr. Minek? -V fiatalember kivett: egy lemezt az árából. Mindennek Ennek az órának is példáiul. Bertalan, kiáltott fel Vad Irma a szuterénből, nézze már ezt a mocskos zálrat, mert a macskák megint összeszartak itt mindent! Vad Irma a háziúr félesége volt, de elváltak és Vad Irma eljátszotta azt a lehetőségét is, hogy a férje nevét viselje. A szemben lévő lákásból gyereksírás hangzott fel, majd a doktor úr mély hangja: Ötó, ótó, bumm-bumtmbuimm, ótó, ótó, bumm-bumm_bumm. Maga persze azt sem tudja, hogy mi az, hogy családi tűzhely, mondta a sofőr. Hát nem, vallotta be Szunyár Bertalan, de az én szobámban el sem férne. Maguknak van? Már megbocsásson, mondta a sofőr, mi azért szépen élünk Még néhány év és itthagyjuk ezt az albérletet. Szeretett édesanyánk gyengélkedik, és isten ne adja, ha meghal, örökölni fogunk. Örökölni könnyű, mondta a fiatalember, ahhoz nem kell ész. És mi baja van a kedves mamának? Valószínűleg rákja, mondta a sofőr, istenem, tette hozzá, rettenetes bele is gondolni, ha egyszer már nem lesz. Eltakarta az arcát és lihegett. Vezetés közben is sokszor, ha rá gondolok összekavarodik előttem minden, jobb is, ha megállók ilyenkor és elszívok egy cigarettát. Bertalan, kiáltott fel Vad Irma. a szuterénből, mi lesz hát ezzel a mocskos zárral? Hát nem tudom ezeket a mocskos macskákat kizárni innen, és az egész mocskos utcáiból mindegyik ide jár szarná, ahogy a lábam kihúzom! Nem érek ró, kiáltott vissza Bertáién, vagy a lábát hagyja bent, vagy tartson kutyát! És holnap, kérdezte Vad Irma. Holnapután, kiáltotta a fiatalember ellentmondást nem tűrő hangon. Magának ól a kis édesanyja, kérdezte a sofőr váratlanul, újabb cigarettára gyújtva. Szunyár Bertalan két másodpercig némán nézett rá, aztán ő is rágyújtott. Nem, nem él, mondta aztán. Nincs véletlenül egy kalapácsa? Azt hiszem, szét fogom verni ezt az órát, mint egy deka székletet. És régien meghalt a kis édesanyja, kérdezte a sofőr. Régen, válaszolta a fiatalember. Én már csak mint gyerek emlékszem ró. Esténként, amikor lefeküdtem, ült az ágyam szélén és fojtogatott. Mit csinált, kérdezte a sofőr és a halántékához kapva rémülten nézett Szunyár Bertalanra. Maga ... maiga ... nem is tudom, hogy micsoda maga, kiáltotta felindultan, és kiugrott a lavórból. Maga egy piszkosszájú gazember, kiáltotta már az ajtón túl, magának semmi se szent! Még a ikls édesanyja sem! Maga egy züllött valaki! Könnyén lehet, mondta a fiatalember egykedvűen, nem vagyunk egyformák, ótó, ótó, bumm-bumm_bumm, hangzott az orvosék szobájából, különben csend volt. Később a háziúr nyitott be halkan, Bertalan, szólalt meg szinte suttogva, kérem, az óra... Most csinálom, mondta a fiatalember kedvetlenül. És nem tudom, mikor lesz kész, még mielőtt megkérdezné. Kérem, ne gondolja, hogy erőszakoskodni akarok, mondta háziúr, csak kérdeztem ... Kérem, mondta Szunyár Bertalan, az is baj, hogy itt nem lehet elmélyülten dolgozni. A doktor úr itt szemben

egész nap vibrálja a gyereket és lövöldözi az autókat. Nem tudom, mikor lesz kész. Annyit tudok segíteni esetleg, hogy addig óránként Mdóltom magának, hogy kakukk. Hehe, mondta a háziúr szomorúan, hehe. Akkor én megyek is... Óh, bíborszegélyű ég, tört fel az ének a sofőr szobájából ön_ feledt szárnyalással, arcod tükörében fürdetjük lelkeinket!. ű Rosszul van, kérdezte Bertalan, és megkopogtatta az ajtót. Csak gúnyolódjék, hangzott a válasz, elsöpri magát is majd az úr akarata. Söpörjön, mondta, a fiatalember, de addig is miért kínoz itt magával? Szerencsétlen ember, mondta a sofőr meggyőződéssel, és kinyitva az ajtót újra megjelent a nyílásban, én tulajdonképpen sajnálom magát, se szülő, se család. Szurjyár Bertalan kerekeket vetít ki az árából, tűnődve nézte őket. Persze, ha hallgatna iám, folytatta a sofőr, és belépne hozzánk, lenne csalódja magának is, mert nálunk mindenki testvér. Lánytestvérék is varrnak, kérdezte Bertalan érdeklődéssel. Persze, válaszolt a sofőr, Adélka is... Értem, mondta a fiatalember, maga tehát tulajdon, testvérével hentereg itt, kiélive állati ösztöneit Maga is tudja, hogy nem így van, mondta kitartóan a sofőí, mi szeretjük egymást testben és lélekben. Szunyár Bertalan beszórta a maradék alkatrészeket egy dobozba, lezárta az óra fedelét és rágyújtott. Ez kéSz, mondta. Aztán lekiáltoftt: Fehér úr! Kész az óra! Egy porecsettel néhány helyen még áttörölte a burkolatot. Látja, mondta a sofőr, milyen ügyes keze van! És ezt a kezet is az istentől kapta! És ahelyett, hogy hálás lenne... Az előszobaaj tóban a háziúr jelent meg, lihegve, fáradtan. Tudtam én, mondta boldogan, tudtam ... Jár, mondta Szunyár Bertalan rezáignáltan.

De néha ugrik egy kicsit. Figyelje csak! Meglendítette az ingát, s az óra nehéz ketyegéssel járni kezdett : klakk, klakk, klakk, aztán néhány perc múlva apró zörrenéssel megállt, ha, kiáltotta a háziúr lélegzetvisszafojtva, aztán egy reccse- nés hallatszott, majd . újra az öreges klakk, klakk, klakk. Jár, mondta a háziúr kifényesedett szemmel. Mint a szívem! Megy, megy, aztán megáll egy kicsit, és megint csak megy. Időnként ugrik a mutató, mondta Szunyár Bertalan, . meg kell figyelni, aztán ha van alatta egy papír meg ceruza, könnyen ki lehet számítani bármikor, hogy hány óra van... A háziúr ezt már nem hallotta. Óvatos csoszogása a lépcső felől hallatszott. Látom én, mondta a sofőr, hogy magának a szeretet hiányzik. Mert könnyen lehet, hogy magából még niem halt ki az emberség. Most is segített az öregen. A fiatalember nem válaszolt, lassú mozdulatokkal cigarettát vett elő. Ismertem egy lányt, mondta, aztán lassan, elgondolkozva. Tizenhat éves. volt, vagy tizenhét. Ahogy magának tetszik. Szép volt. Nagy szemek, .göndör haj, satöbbi. Arrafelé laktam akkoriban egy fáskamirában harmadmagammal. Szóval ez a kislány, akiit én egyszerűen csak Tört Szívnek neveznék, ha így utólag visszagondolok rá, ebédet hordott meg reggelit, vacsorát mindennap a nagymamájának, aki a város másik végében lakott egyedül egy macskával. De az is lehet, hogy kutyával. A nagymama tolószékiben élte világát, ennek dacára nem volt hajlandó a gyerekeihez költözni, ki tudja, miért. A kislány, aki almiúgy is nagyon szerette a nagyanyját, öröm-