Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-14 / 267. szám
Ebek munkában A Népújságnak szándékában ál(,; hogy fórumot bizto^ sítsohf a L megye amatőr fotósainak is, az. arra érdemes képsorozatok pubtív kálásával. Ezek so- 1 rát Fehér Miklós gyöngyösi tanár vadászkutyákról szóló képsora nyitja mecj. / >'■ ' ■ i — ... a szinkronmotor lényege tehát nem más, mint... — magyarázza a műszaki kérdésekben otthonos barátom, és én lelkiismeretesen hallgatom. „Több dolgok vannak földön és égen...” — mormolhatnám közben Hamletet, ha nem lenne erőltetett a citátum, mert bölcselmem azt legalábbis felfogni \*>lt és lesz is talán még jó ideig képes, hogy egy tudással ím ismét butább lettem. A szinkronmotor jóvoltából. Hogy mondja — ha mondta egyáltalán — Szophoklész? Valahogy így: sok van mi csodálatos, de az embernél semmi sincs csodálatosabb. Minden bizonnyal igaza van, csakhogy akkor én nem vagyok ember. De csodálatos ember, az semmiképpen sem. Ahogyan telnek az évek és mind újabb és újabb tudásra teszek szert, úgy leszek egyre butább. Lehet, hogy széles e hazában, sőt széles e világon én vagyok csak az egyetlen olyan ember, aki a tudástól butul, de az. is lehet, hogy csak én vagyok az egyetlen olyan, aki ezt be is vallja. Beláthatatlan távolságok, és lenézhetetlen, sőt bemérhétetlen mélységek nyílnak meg előttem egyre-másra a tudomány újabb sikereinek hallatán, olvastán. Sőt, gyakran a tudomány mások számára minden bizonnyal közhelyszerűen egyszerű, ám nékem szájtátian csodálatra késztető már régen fel- és kihasznált, alkalmazott, bevezetett, vagy éppen már el is dobott vívmányai hallatán is. Avagy a láttán. Minél többet tudok arról, amiről eddig nem tudtam, minél szélesebbre feszegetem, vagy feszítik nékem az egzakt tudományok kapuit, annál jobban érzem butaságom. Meghőkölök és nekikeseredem: minek nékem mindig és egyre többről megtudni, hogy nem tudok róla, hogy nem értem, vagy ha értem, hát csak most értem meg, pedig már évtizede fölényes biztonsággal tudnom kellett volna a dolog lényegét? Itt van ez a szinkronmotor is. Nyugodtan ültem eleddig a kis presszóasztalnál, hörpölvén kedvenc italomat. Hanyag eleganciával fejtegettem a világpolitika szerintem várható jövőbeli fejlődését, ejtettem már néhány szót, természetesen csak úgy mellékesen, beavatottam otthonosan a színház az irodalom aktuális kérdéseiről, s akkor valahogyan felvetődött a szinkronmotor fogalma, — és én megint butább lettem egy tudással. Oda lett az iménti magabiztosságom, minden valós, vagy csinált fölényem, szembekerültem isméi és újra azzal a ténnyel, hogy félszellemű vagyok. A világnak csak egyik szellemi felére készítettek fel annak idején, az úgynevezett humán műveltségre, amely mindig előkelő arisztokratizmussal utasította el az egzakt tudományokat. Az élet e spektrumába nem fért bele az „ibolyántúli” szellemi sugárzás. A latin auktorokon, a görög klasszikusokon, az angol drámaírókon túl és mellett még Ste- phenson és gőzgépe- is legfeljebb egy vasárnapi magazin kuriózuma volt csupán. A művelt ember és a technikai, a műszaki tudományok között nem volt egvenlőségi jel. Hiába volt egy mérnök akár még oly sikeres feltaláló is, szakbarbár maradt, mert nem ismerte Miltont és az Elveszett paradicsomot — például. Ezzel a csodálatos — mert valóban csodálatos i s — teherrel a hátamon ülök most itt szemben azzal az átkozott szinkronmotorral, amelynek értem én, hogyne érteném a működési elvét, a hasznosságát is, ám mégis... Aki húszéves korában tanul meg úszni, annak soha nem lesz igazi vízbiztonsága. Állok .a Ferihegyi repülőtéren, várok, vagy vendéget, vagy arra, hogy magam utazzam. Értem, tökéletesen értem, milyen fizikai törvények között és miatt emelkedik a magasba a több tonnás szárnyas test. De megérteni, hát azt -nem tudom. Anm-yi vicikvaoak, kisebb-nagyobb rádió van körülöttem, hogy talán még ott is szól egy, ahol a király is maga kapcsolja ki, vagy be... Értem, hogyne érteném a rádióhullámok „törvényét”, azt azért tanultam, pótoltam is, amit egykor nem tanultam meg belőle, a dolog tehát teljesen világos. Ha megérteném, hogy az a bizonyos hullám miért pont az én elemes kis zsebrádiómat találta meg itt lenn a garázsban? Mert bár mindent értek, ezt meg nem értem. És miközben minél messzebbre és mélyebbre hatolok éveim múlásával egy eladdig számomra terra incognita-n, az egzakt tudományok és a tudományos praktikumok — elnézést e magam gyártotta fogalomért — világában, mind jobban érzem: mindent értek, de sajnos keveset értek meg. S itt az igekötő szerepe nem holmi írói vagy újságírói nyelvénckedés, hanem a belső azonosulás, az otthonosság, a teljes szellemi abszorpció gondja és problémája, léte és hiánya. Egyszerűbben: annak a kifejezése és kifejtése, hogy jómagam is szakbarbár vagyok. De legalábbis voltam. Félszellemű. Akinek óriási erőfeszítéseket jelent, hogy pótolja, ahol és ahogyan tudja, a világ és a szelleme szükségletének a másik felét. Hogy teljes szellemű, azazhogy értékű ember legyek. Arra a kis hátralévő időre még. A világot — sajnos — politikailag fel lehet osztani, földrajzilag is, a fent és lent földi fogalmai szerint is. Ám az emberi szellem, amely maga is része a világ egységének, az anyagi világ valóságának, nos, az ember e léptéke és értéke szerint is .a világ egy és oszthatatlan. Való igaz: senki sem lehet egyszerre mérnök és csillagász, egyben képzőművész, drámaíró és zeneszerző is. Ráadásul mind — együttvéve téve ezt alkotó módon és magas szinten. A Leonardók és a Hermán Ottók korszaka régen lejárt. De az univerzálisan fogékony, a szellemileg sokoldalúan felkészített emberek korszaka csak most jött el. Teljesen ostoba dolog szétválasztani, akár még kérdésfeltevés formájában is: humán műveltséget-e, avagy műszaki, technikai kultúrát? Műveltséget! Alapot ahhoz, hogy fogékony legyen az emberi szei- lem minden irányban, hogy módja és lehetősége nyíljék ezekből az „irányokból” kiválasztani a maga számára a megfelelőt. Vagy, hogy éppen fordítva: ezek az „irányok” találjanak rá a megfelelő készségű és fogékonyságú elmére. Aki megtanult kellő időben úszni, az lehet jó vízilabdás, vagy gyenge- időt elérő gyorsúszó, de vízbe fúló semmiképpen sem. — ... a szinkronmotor lényege tehát nem más, mint az, hogy... ” — magyarázza a barátom és én megértőén bólintok. Mert eljutottam azért már odáig, hogy értem, — mit nem értek. Kedves Szophoklész, igazad van. Az embernél semmi sincs csodálatosabb. Kezdek büszke lenni magamna: szinkronban lettem magammal. éji fa-yi-: í*.
