Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-11 / 264. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981. november 11., szerda Eger követeiként muzsikával Maconban jártak... Miaconból jöttek, mesterségük címere egy klarinét, egy zongora, egy fuvola, egy cselló és egy hegiedű... A zene Heves megye barátainak nyilván nem nehéz kitalálni, hogy az Egri Számföni- kius Zenekar kamaraegyütteséről van szó, akik is ezúttal a franciaországi Macon- ban képviselték nemrégiben szőkébb pátriánkat a muzsikával. — A*t hiszem^ ritkán igaz ennyire a szólás, valóban követnek, a magyar kultúra képviselőinek érezhettük magunkat a Saone menti városiban, amely jó néhány esztendeje építgeti a kapcsolatot Egerrel — kezdd a beszámolót Szepesi György, az Egri Zeneiskola igazgatója, a delegáció vezetője. — A barátságot többek közt azzal is ápolják, hogy esztendőről esztendőre megrendezik a magyar kulturális heteket, erre kaptunk mi is megtisztelő meghívást. Természetesen mi csak az „élő” programot jelentettük, műsorunk mellett filmvetítések, felolvasóestek, magyar konyhanapok, táncházak, kiállítások (például az egri tanárképző főiskola raj zfa ns zekének grafikai tárlata) tették változatossá a kínálatot. — A siker elsősorban nyilván azon volt mérhető, mennyire vonzották az utca emberét a rendezvények. — Nos, ' túlzás. nélkül állíthatom, mindenütt telt házzal futottak az előadások. Kitűnő volt persze a szervezés is. A vendéglátók figyelme mindénre kiterjedt. Kezdve azon, hogy nem mulasztották el meghívni a gálaestre a követség és a magyar intézet képviselőit, s folytatva azzal, hogy hatalmas plakátok, paravánok hirdették a heteket. Az újságok is minden-rtap hírt adtak az eseményekről. A helyi művelődési ház 900 fős koncerttermében egyébként kedves gesztusként Eger kinagyított fotói szerepeltek díszletként, így a gálaesten szinte otthon érezhettük magunkat. Fölöttünk ez a felirat függött: Ma- con üdvözli Egert. — És amivel Eger üdvözölte Macont? — Négy koncertet adtunk. Fölléptünk egy általános iskoláiban, egy gimnáziumiban, aztán a helyi középfokú zeneiskolában, valamint a már említett kultúrcentrumban. Műsorunkon Kodály-, Weiner Leó-, Debussy, Rameau- s természetesen Bartók-művek szerepeltek. A koncertidőböl mindenütt kifutottunk, a közönség követelte a ráadást is... — Meleg volt a fogadtat tás ... — Elsőrangú, mondható mám magyaros vendéglátásban volt részünk. A maconi kommunista vezetésű tanácsnak persze nagy gyakorlata van ebben, hiSzén Eger mellett hét külföldi várossal tartanak baráti kapcsolatot. Gondoskodásuk mindenre kiterjedt, nemcsak kirándulásiatokat, a városnézéseket biztosították, de például Li- onbah elkísértek egy hatalmas hangszeráruhézba is, almi számunkra elsőrangú csemegét jelentett — A viszonzás? — Nagyon szeretnénk, ha mód lenne mielőbb Egerben fogadni a mácomiakat Mi érthető módon elsősorban a ■ helli konzervatórium képviselőivel szeretnénk újra találkozni, lehetőlég a pódiumon. Bizonyos vagyok benne, hogy muzsikálásuk nagy élményt jelentene az egri közönségnek. A közös1 koncert programját mi mindenesetre már összeállítottuk. Németi Zsuzsa SZÁMOTTEVŐ ÉRDEKLŐDÉS, SZÍNES, GAZDAG PROGRAM A múzeumi hónap tapasztalatairól A már hagyományosnak számító Gárdonyi Géza em- lékiünnepséggel és az író sírjának megkoszorúzásával fejeződött be Heves megyében a 20. múzeumi és műemléki hónap eseménysorozata. A korábbiakhoz viszonyítva nem a rendezvények számának növelésére, hanem azok színesítésére, gazdagítására törekedtek. — Kívülről nyugalmasnak tűnhet intézményünk, de ha a naptáramra pillant, az beszédesen cáfolja ezt a hiedelmet — fogad dr. Bodó Sándor, megyei múzeumigazgató, Halmai István közművelődési osztályvezető társaságában, akiktől a rendezvények tapasztalatairól, tanulságairól kértünk összefoglalót, — Októberi programunkból mindössze egyetlen előadás maradt el, valamint a Gyöngyösön tervezett vadászati, vadászattörténeti kiállítás időpontja került át decemberre, szorosabban kapcsolódva a szervezett magyar vadászat századik évfordulójához. Ezeknél sokkal fontosabbnak tartom megemlíteni, hogy mintegy másfél éves munkánk gyümölcsei értek be erre a múzeumi hónapra. Az egri vármúzeum történetében jelentős állomás, hogy a gótikus püspöki palota ma már teljesen nyit. va áll a nagyközönség előtt. Az 1964-es helyreállítás óta raktárnak használtak jó néhány termet, amelyeket ez év októberére az említett időszak műnkája során úgy állítottunk helyre, hogy kiállításokat fogadhassanak. Impozáns belső tereket nyertünk, sikerült a földszinti termek fűtését is megoldani, ami alapfeltétele kiállítások rendezésének. Itt nyílt meg a bolgár államiság 1300. évfordulójához kapcsolódva a bolgár ikon- és akvarellkiállítás, aminek megvalósítása nem volt könnyű feladat, de végül is elnyerte a közönség tetszését Most folynak az előkészületek egy januárban megnyíló török szőnyegkiállítás rendezésére, ennek anyagát az Iparművészeti Múzeumtól kapjuk meg. A másik jelentős esemény az Egri Képtár megnyitása volt. A megyei tanács és a ME- BIB jóvoltából jelentős anyagi segítséget kaptunk a vár területén levő épületek felújítására. Az összeg ésszerű, határidőre történő felhasználása a múzeum valameny- nyl dolgozójától kemény, a hivatalos munkaidőt meghaladó tevékenységet követelt. Most a képtárban megítélésem szerint korszerű, minden esztétikai igényt kielégítő „tálalásban” mutathatjuk be műkincseinket. Az alapterület is bővült, így lehetőség nyílt a képtár történetét bemutató szakasszal és Kovács Mihály egri festő akvarelljeinek kiállításával a képtár tematikáját gazdagítani. Űjabban vásárolt képeink egy része is a közönség elé . kerülhetett és az egész anyag átesett egy tisztító, konzerváló, restauráló folyamaton. A közönség — eddig legalábbis ezek a tapasztalataink — hálásan, nagy érdeklődéssel fogadta az új képtárat. A Gótikus Palota földszintjén szeptember végén nyílt meg a XVIII. századi szalmaképek és kollázsok kiállítása, ami egyben igazolja, hogy képzőművészeti gyűjteményünk még tartogat izgalmas meglepetéseket. Külön is említést érdemel A kipusztulás határán címlmel Gyöngyösön megnyílt természettudományi kiállítás, valamint a Hatvanban bemutatott régészeti tárlat. — Több mint négyezer résztvevője volt rendezvényeinknek — veszi át a szót Halmai István —, nem számítva a megnyitó közönségét és az egri mintegy negyvenezer, valamint a gyöngyösi húszezer látogatót. Különös figyelmet fordítottunk az iskolás korosztályra, 9 előadássorozatot indítottunk, ingyenes vetítést tartottunk, pályázatokat hirdettünk meg, s a legjobbakat jutalmaztuk. Eger középiskoláiban és szakmunkáskéoző intézeteiben az Egri Vár Baráti Köre szervezett vetélkedőt, a várban emlékünnepségeknek adtunk helyet. A közeljövőben jelenik meg a Diárium című időszakos közművelődési kiadvány, aimit elsősorban középisko- • lásoknak ajánlunk. Októberben sor került 16 múzeumi órára, amit egri általános és középiskolásoknak tartottunk. Népzenei, néptánc, és kórus- bemutató volt Hatvan, Nagyrétté és Abasár közművelődési intézményeiben. Besenyőtelken a Bükki Nemzeti Park című vándorkiállítást matattuk be, amivel a továbbiakban a megye más helységeiben is találkozhatnak. majd az érdeklődők. A moziüzemi vállalattal közösen múzeumi témájú vetítésre került sor a dohánygyárban és a Csepel Autó egri gyárában. Két szabad szombaton szocialista, illetve ifjúsági brigádoknak, munkás- fiataloknak szerveztünk ingyenes ' tárlatvezetést. — összegzésképpen megállapíthatjuk — folytatta dr. Bodó Sándor —, hogy jelentős tömegeket sikerült megmozgatni, rendezvényeink sikeresnek bizonyultak. Ez nem jelenti azt, hogy a szervezés hiányosságaiból nem tanultunk és nem igyekszünk munkánkat a továbbiakban is javítani. Külön is szeretném megköszönni a Népújság híradásait, azt, hogy eseményeinket nyomon követték és a tájékoztatással- a hónap sikeréhez jelentéke. nyen hozzájárult a lap. Októberben mindig az érdeklődés homlokterébe kerülnek a múzeumok. Ez a kifelé fordulás időszaka. A téli hónapokban a „színfalak mögötti” belső munkára koncentrálunk, ilyenkor folynak a komolyabb nyilvántartási és tudományos munkák. Raktári gondjaink, úgy hiszem, közismertek. A Dobó u. 18. szám alatti épületből kénytelenek vagyunk bérelt raktárba költöztetni természettudományi gyűjteményünket. A Gárdonyi Géza Emlékmúzeum épülete olyan állapotban van, ami miatt már az év elején megrendeltük a ház felújítási terveit. Az épület teljes felújításra szorul, a munka lehetőségeit 1982-ben igyekszünk megteremteni. Tovább folyik a szilvásvárad! Orbán- ház felújítása, 1982-ben szeretnénk megnyitni a közönségnek egy, a Bükk világát bemutató természettudományi kiállítást. Folyik a közelmúltban leégett nagyré- dei zsellérház helyreállítása is. Most készítjük elő a következő esztendő programját, melyben több kiállítás nyílik meg, megalapozottabbá akarjuk tenni múzeumi pedagógiai munkánkat és feladataink között gondot fordítunk a múzeumi tudományos munka színvonalának emelésére is. Virágh Tibor G o bbi Hilda emberbaráti intézményednek egyike a hétvégieken meghonosodott „Hogy tetszik lenni?” Szó esik itt közismert emberekről, kukákban matató nénikről, akiknek havi ezier forintot jelent ez a kora reggield munka, mert eldobált értékeket rejtegetnek: rádiót, rántott szeleteit, szalonnát és kenyeret. Szülőkről és. nagyszülőkkel emberien bánó gyerekekről - és szülőkkel, nagyszülőkkel embertelenül bánó gyerekekről szól a műsor, öregeknek készül, vigaszt nyújt betegeknek és magáiramaradtnak. Lehet, hogy intelem a fiáknak is. Legutóbb idézte Fehér Klára ÉS-ben megjelent írásának (Szép esténk lesz?) néhány mondatát. A rádió és az irodalom vonalai összetartanak, együtt gondolkodásra késztetnek -hallgatót és olvasót. — Egy negyvenéves, aktatáskás úr büszkén emlegeti, hogy vállalata, megveszi szociális otthonnak a Viseg- hád környéki elhagyott üdülőt. így: „Szép nagy parkja van. Ott majd elsétálgathatnak a kisöregek”. Hogyhogy kisöregek? Hiszen egy élet ormai, szépségei és keservei magasodnak föléjük. „Mi másra is volna szüksége egy -kisöregnek, aki ugyan tegnap még lakatos volt, tanár, könyvelő, szobafestő, még moziba ment, még találkozott a szomszédokkal, -még megállt a kirakatok előtt és elnézelődött ...” Vajon széretne-e élni ez az intézkedő kisöreg ebben a gyönyörű kastélyban holta napjáig, hiszen szép nagy parkja van, ott jó a levegő? A mi törvényeink kitűnőek, így az a nyugdíjtörvény is. A 60 éves -korhatár meg- hosszítja az életét. Amire szükség is Van, mert az elapadó anyaméhek korszakában így lehet fenntartani a demográfiai egyensúlyt. (Űgyahogy.) Látni kell azonban azt is, „hogy a munka- vállalók nagy része nem megy nyugdíjba, hanem küldik. Nagyrészt olyanokat küldenek nyugállományba, akik még öt-tíz vagy akár húsz évig . is részt vehetnének e közös munkában,” (öreg barátom -meséli, hogy őt központi segédlettel azért küldték nyugdíjba, mert intézetében , „rossz volt a csapatmunka”. Mint tiszteletbeli öntő, megbecsült tagja marad a szakmának.) Egyetlen nap alatt, születésna-pi ajándékként Válnak megbízhatatlan munkásokká, ostobává, meszes agyúvá, pedig a munkához való jogot az alkotmány biztosítja. De hát van öregek napközije, évente .négyszer féláru utazás, tüzelőkedvezmény, nyugdíjas mozibérlet, filléres buszbérlet. Van öregek napja, egyszer egy évben közös kirándulás. Vannak szívderítő megjegyzések: „Itt nyüzsögj a sok vén-je, a temetők meg üresek”. Közismertek a hírek, amelyek a telefonhiányt enyhítendő, telefonjaik leszereléséről szólnak vagy úgy kell felemelni az öregek lakbérét, hogy képtelenek legyenek megfizetni. Akkor majd elhagyják luxuslakásaikat. Mindezt nem nagyon értem-, mert az öregkor nem betegség, nem sírba készülő magány, semmivel sem ros-z- szaibb, mint a gyermek- vagy férfikor. Aki meg tudta őrizni egészségét, annak rengeteg derűvel, örömmel, telt életszakasz, megszabadulva az akadozó anyagellátás gondjaitól, értetlen, szemellenzős főnökök rögeszméitől, maga a tavasz és boldogság. Ez derült ki HírSchler István szavaiból és Hunya István terveiből, még a kukában matató sertéslhizláló asszonyok okosságáról is, akik így kalapálnak öss-ze évente 20— 25 ezer forintot. Ezt a derűt idézte T ab i László, a pénztárcáját a közértben felejtő özvegyről és a hiánycikket kereső lankadatlan szorgalmú vevőről. „Igaz, ugyan, hogy azt a hiánycikket sók ezren keresik az ország minden táján és a bugyellérisát csak egy özvegy kapta. vissza. De akinek hite az emberségben erős, az nem lovagol az arányokon, mert tudja, hogy eljő áz idő, amikor csak egyvalaki keres egy hiányzó alkatrészt és naponként több ezren fogják visszakapni á közértben felejtett erszényüket.” Egy életkor számtalan derűs pillanata szólalt meg: az egyórás műsorban. A Buzait- ti--novellának — „Hajtóvadászat az öregekre” — hőse, a kegyetlen, kérlelhetetlen, hivatásos vezér iszonyodva látja a tükörben hajának fehér szálait, csa-k arra utalt, hogy az ifjú akarnokok már most megrettennek az öregségtől. Ebergényi Tibor 1. Abban az időben a víz- özönnek már nyomai, se mutatkoztak a földön. A bárka roncsái egy poros kis pálmaliget mellett álltak; körben meddő homok- és kősivatag, ameddig a szem ellát. Já- fet, Noé legkisehb fia, néha órákig barangolt a pusztában, anélkül, hogy egy elszáradt kórónál, vagy szélgörgette fűcsomónál elevenebb lényekkel találkozott volna; ilyenkor úgy érezte, hogy az özönvíz után mégse kellett volna ennyire megszikkasztani a földet. A Seregeknek Ura néha túlzásokba esik. Az ilyen és hasonló gondolatait, persze, önmaga előtt is titkolta, ismervén a következményeket; pár évvel ezelőtt Khám azt akarta megtudakolni Noétól, hogy ki szállította ide a bárkát, amely tudvalevőleg a mesz- szi Araráton feneklett meg, ám a harmadik kérdés után akkora pofont kapott nemzőjétől, hogy öt napig eszméletlenül feküdt a sátorban. Jáfet akkor jött rá, hagy az ősatya nem szívleli különösebben, ha a közelmúlt történelméről faggatják, így hát csöndben maradt. Pedig sok mindent szeretett volna megérteni. öt-hat évesen, amikor keresni kezdte helyét a világban, közölték vele, hogy ő nemzetségfő. Nem tudta, mi az, hát belenyugodott. Később kiderült, hogy neki tizenkétszer tizenkét katonája van, és ő, Jáfet az ősapjuk. A legősebb ősapa, persze, Noé, viszont ők hárman, Sém, Khám és Jáfet, szintén ősapák. Ezt is helyénvalónak találta, egészen addig, amíg Sém feleséget és ágyasokat nem vett magához, s gyors egymásutánban meg nem született Élám, Assur és Arpaksád. Jáfet világképe ettől összeomlott. Most derült ki, hogy az ősapa önmagában kevés, ősanya is kell hozzá, csak így lesz gyerek; másfelől pedig az utód szükségképpen fiatalabb, mint az őse. Mármost Jáfet nem ismerte az anyját, ez a körülmény sohasem zavarta, most sem törődött vele — bizonyára volt, csak meghalt valamikor —, ámde ettől fogva sokat tűnődött azon, hogyan lehet ő, Jáfet, ősapa, amikor még felesége sincs? Nem is beszélve arról, hogy a katonákra, tehát tulajdon sarjadékaira ő azóta emlékszik, amióta a szeme felnyílt — hát akkor hogy van ez? A válasz kereséséről hamarosan letett. Tisri havának ötödik napján karaván érkezett Gósem felől, s bár Noé mindent elkövetett annak érdekében, hogy az utasok megállás nélkül halád- janak tovább, ők a vendégjogra hivatkoztak, mellüket verve panaszolták, hogy nincs vizük, nincs élelmük, a tevék lába kisebesedett, fáradtak, miegymás, de búsá- san megfizetnek minden szem datolyáért — Noé végül is engedett. Pedig — legalábbis Jáfet úgy látta — sohasem kedvelte a távoli földeken lakó utódait, sőt a mesz- szeséget magát sem, mindig idegessé vált, ha olyasvalamit emlegettek, ami a szemhatáron vagy legalábbis egykét napi járóföldön túl fekszik. De a vendégbarátságot nem tagadhatta meg. Erős őrizetet rendelt az utazók mellé, meghatározta, hogy milyen útvonalon kísérjék őket a táborba, aztán fiaival együtt királyi díszbe öltözött, kiült a sátor elé, és várt. Valamivel később Jáfet közelebbről megszemlélhette a halottakat. Főleg a szakálluk formája tetszett neki, igen pompázatosnak találta, az egyik íjnak pedig egyszerűen nem tudott ellenállni. Ellopta. Sikerült kicsempésznie a táborból, és eldugnia egy nagy kő alá, s bár a nyilakat izgalmában a hullánál felejtette, nagyon elégedett volt. És mellesleg úgy döntött, hogy ezt az ősapadolgot nem firtatja többet. A karaván vezetője, meghallván, hogy társaival együtt Khámtó] származik, előbb röhögőgörcsöt kapott, aztán dárdát a torkába. A .többiek úgy haltak meg, hogy nem is tudták, mi történik, mert nem beszéltek, és nem értettek emberi nyelven — Jáfet ezen is csodálkozott, de jobbnak látta, ha most nem kérdezősködik egy darabig. Idegenek többé nem közelíthették meg a tábort, arról pedig, hogy Noé közvetlen alattvalói közül utazzon valaki távoli földekre, szó sem lehetett. Az állatokkal, persze, vándorolni kell, de Noé nem szerette, ha csak úgy átabotábaín bóklásznak a népek, így ezután az útvonalat előre be kellett jelenteni, kiadták rá az engedélyt, s aki nem pontosan ehhez tartotta magát, nagyon megjárta. Bonyolultabb volt a helyzet a kereskedőkkel, akik messziről hoztak különféle portékáikat az ősatyának és népének; mindenekelőtt bort, mert ezt Noé nagyon szerette, aztán olajat, sót, fegyvereket, vásznat, hasonlókat. Az ilyen karavánokat a tábortól ötnapi járóföldre fogadták, ott bonyolódott le a csere, aztán a kereskedők kötelesek voltak azonnal visz- szafordulni. Noé személyesen válogatta ki a katonákat erre a célra, a jelöltek három álló évig tanulták a teremtett világ történetét, különös tekintettel a vízözönre, meganultáik, hogy mely állatok léteznek az ég alatt az ő nemök szerint, megismerkedtek a különféle áltudományos, istentelen, nézetekkel, s fölkészültek ezek cáfolatára. Noé egyenikint próbálta . ki valamennyi ükét: amikor a katona bebizonyí-. tóttá, hogy mindent tud, amit tudnia kell, leihatta magát, s végül magára maradt egy messzi földről, idevetődött csavargóval, és hosszú meséket hallgatott sok ezer éves, távoli városokról; égig érő tornyokról, folyamokról, olyan állatokról, amelyeknek földig ér az orruk, sárga, sőt fekete bőrű emberekről, és így tovább. Hála a jó iskolának, tíz katona közül hathét egyre jobban felháborodott ezeket hallgatván, s jól fel'képelte a csirkefogót. Noé ezeket kitüntette, a továbbiakban ők látták el a különleges szolgálatot. (Folytatjuk) \
