Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-28 / 279. szám

5. v ■­NÉPÚJSÁG, 1981. november 28., szombat Tárgyalások Genfben Hosszú megszakítás után november utolsó napján is­mét felveszik a megbeszélé­sek fonalát a Szovjetunió és az Egyesült Államok szakér­tői Genfben. A tárgyalások témáját a két fél kétféle­képpen határozza meg. Az Egyesült Államok az európai közép-hatótávolságú raké­tákat nevezi meg a megbe­szélések tárgyául, míg a Szovjetunió a kontinensün­kön telepített valamennyi nukleáris robbanószerkeze­tet hordozó közepes ható- távolságú fegyver bevonását szükségesnek tartja. Kimaradt a SALT-ból A mostani szakértői meg­beszélések előtörténete a hetvenes évek közepére nyúlik vissza. Akkor a szov­jet—amerikai hadászati fegy­verzetkorlátozási megbeszé­lések során Moszkva java­solta: vonják be a tárgyalá­sok témakörébe a közép­hatótávolságú rakétákat és bombázókat is. Ezt ekkor Washington elutasította, de előzetes megállapodásra ju­tottak, hogy a SALT har­madik fordulójában szó lesz ezekről a fegyverekről is. Mint tudott, a SALT-' megbeszélések nem folyta­tódtak, sőt az 1979 júniusá­ban aláírt második számú szerződés sem emelkedett törvényerőre. Időközben az Egyesült Államok politikájá­ban olyan változás követ­kezett be, ami a legkevésbé sem kedvezett a fegyverzet­korlátozási folyamatnak. Sőt, a hetvenes évek végén vilá­gossá vált: az USA minden­áron katonai erőfölényre akar szert tenni a Szovjetunióval szemben. Ezt szolgálta a közép-hatótávolságú raké­ták európai telepítésének terve is! A Pentagon stratégiái ugyanis úgy számítottak, hogy a nyugat-európai tá­maszpontokon elhelyezett — katonai szakkifejezéssel had­műveleti jellegű vagy had- színtéri — rakéták Segítsé­gével a maguk javára bil­lenthetik a globális katonai egyensúlyt. Ennek az elkép­zelésnek az a haditechnikai alapja, hogy a szóban forgó fegyverek képesek ugyan­azon célok megsemmisítésé­re a Szovjetunió területén, mint a .SALT-taf korlátozott és ellenőrzött nagy hadásza­ti rakéták. A brüsszeli határozat A NATO 1979. decemberi brüsszeli tanácsülésén 572 amerikai rakéta telepítésé­ről hozott határozatot. Egy­úttal tárgyalásra szólított fel az európai nukleáris fegyve­rek csökkentésére. Az atlan­ti kormányok döntésük meg­hozatalakor a Szovjetunió egy újabb típusú közép-ha­tótávolságú rakétájára hi­vatkoztak, amit SS—20 jel­zéssel emlegetnek. Ezek a ra­kéták, mint arról a Szovjet­unióban több ízben nyilat­koztak, lényegében nem új fegyverek. A hatvanas évek elején megalkotott SS—4 és SS—5 típusú atomrakéták korszerűbb utódai. Ezek a régebbi fegyverek elavultak. Szétszerelésük akkor is szük­ségessé válik, ha soha nem használják őket. Természe­tes, hogy a régebbi fegyve­rek helyébe újabb került, hiszen nem szűnt meg azok, ami miatt szükségesek vol­tak első rendszerbe állítá­suk idején. Ez pedig az, hogy a NATO több mint hétezer atomrobbanófejet tárol a szocialista országok határai mentén. Ezek hordozóeszkö­zeinek egy része viszony­lag kis hatótávolságú, de kö­zel ezer olyan repülőgép, szárazföldre és tengeralatt­járóra telepített rakéta van, amelyek a Szovjetunió te­rületén lévő fontos célpon­tokat fenyegetik. Az SS—4, az SS—5, valamint az SS—20 ezeket „fogta le”. Ezeket az érveket ismer­tetve, Moszkva nem zárkó­zott ei rakétái számának csökkentésétől, s az újabb telepítések azonnali leállítá­sáról. Feltétele csak egy volt: becsületes tárgyaláso­kat kell folytatni az orszá­gok egyenlő biztonságának elve alapján. Az Egyesült Államok na­gyon sokáig a tárgyalások előkészítésére sem volt haj­landó, miközben intenzív előmunkálatokat folytattak az 1983-ban rendszerbe ál­lítandó rakéták gyártására, sőt a. majdani támaszpon­tok kiépítésére. Mint isme­Újobb pofon a Bűdnek Az NSZK és Nyugat-Európa leggátlástalanabb bulvárlap­jának alaposan meggyűlt a baja egy íróval. Igaz, az író maga is világhírű, bár éppen ellenkező előjellel, mint a Bild. , Günter Waltraff az elmúlt két évtizedben parádés poli­tikai irományokkal hívta fel magára az NSZK, majd a vi­lág figyelmét. A baloldali ér­zelmű fiatalember — még ma sincs negyvenesztendős 4- húszévesen arra tette fel életét, hogy hazájának poli­tikai-társadalmi visszásságait leleplezze, a közvélemény élé tárja. 1961-ben a Bun- deswehrről, majd a munká­ssok helyzetéről, később a mammut vállalatok trükk- j eiről írt megrázó riportokat. {Magyarul is megjelentek a Tizenhárom pokolra kívánt Í iport és az Önök ott fenn - mi itt lenn című kötetei.) Nemzetközi visszhangot vál­tott ki, amikor egy ultra, jobboldali illegális szervezet ómberének álcázva magát, Í szalmába férkőzött a hír- edt pucdsista tábornoknak, Spinolának, s megírta a por­tugál reakció titkos szervez­kedéseit. Wallraff munkamódszere az NSZK-ban is ehhez ha­sonló: álnéven, külsejét el­változtatva beáll valahová dolgozni, s pár hónap után megírja tapasztalatait. Jobb­oldali nyugatnémet politikai körökben ezért rettegett el­lenfél lett a soha nem nyug­vó, rendkívüli írói tehetség­gel, megjelenítő erejű stílus­sal megáldott „közéleti Don Quijote” Wallraff harca azonban nem 'kilátástalan szélmalomban:, ezt igazolja a Bilddel vívott immár fél évtizedes párbaja. 1977 tavaszán jelentke­zett Hans Esser néven, mint reklámszövegíró a Bild. han_ noveri szerkesztőségében. Íráskészsége alapján hamar véglegesítették. 'Három hóna­pig belülről vizsgálta az öt­millió példányban megjele­retes, eddig Nagy-Britannia, az NSZK és Olaszország ad­ta előzetes beleegyezését, hogy területén amerikai ra­kétákat helyezzenek el. A másik két kijelölt támasz­pontország, Belgium és Hol­landia még nem hozott vég­leges döntést. Ezekben az országokban a politikai pár­tok többsége osztja a közvé­lemény éles atomfegyver-* ellenességét. A Reagan-beszéd A november 30-i tárgyalá­sik megkezdése előtt Rea­gan elnök nagyszabású saj­tónyilatkozatot adott Wa­shingtonban. Példátlan mó­don az elnöki megnyilatko­zás idejét a délelőtti órákra időzítették, hogy Nyugat- Európában a televíziók még közvetíthessék Sőt a konti­nensek közötti adás költsé­geit ez alkalommal az ame­rikai kormány magára is vállalta! Nem titkolták: az elnöki nyilatkozat fő célja a nyugat-európai közvéle­mény megnyerése volt az amerikai állásponthoz. Rea­gan nem kevesebbet követelt a Szovjetuniótól, mint hogy szerelje le összes közép-ha­tótávolságú rakétáját cse­rébe azért, hogy a NATO lemond az 1979-es határozat végrehajtásáról. Tehát már nemcsak az SS—20-okról van szó, azoknak a régebbi típu­soknak az ellenszolgáltatás nélküli felszámolását is kö­vetelik, amelyekről négy-öt évvel ezelőtt még említést sem tettek. Nyilvánvaló, hogy ez nem tárgyalási alap, még akkor sem, ha a leg­szebb békeszólamokba cso­magolják. Érte mutattak rá a szovjet sajtó első kom­mentárjai is, hangsúlyozva: olyan előfeltételekről van szó, amelyek éppenséggel lehe­tetlenné teszik a megbeszé­léseket. Az elnöki nyilatkozat el­lenére a Szovjetunió azzal a szándékkal ül a tágyalóasz- talhoz november 30-án, hogy eredményt érjenek el. Ez ma egész Európa érdeke. Csak így lehet megakadályozni a fegyverek újabb, veszélyes koncentrációját földrészün­kön, a fegyverkezési hajsza újabb, minden eddiginél kockázatosabb fordulóját. Miklós Gábor nő lap munkamódszereit. Aztán felfedte kilétét, s be­jelentette, hogy könyvet ír a Bűdről. A lap és kiadója, a nyugatnémet sajtó jelentős részét uraló Springer-kon. szern mindent megtett a Wallraff-leleplezésék meg­jelentetésének megakadályo­zására. Kígyót-békát kiabál­tak rá, perbe fogták. A könyv mégis megjelent, s országos politikai botrányt kavarva pár hét alattt 300 ezer példányban kelt el. A visszhang érthető, hiszen a Bild sokmillió nyugatnémet polgár egyetlen napi olvas­mánya. A lap munkamódsze­re: minél zaftosabb, érdeke­sebb történeteket tálalni, rö­viden, izgalmasan, óriási fi­gyelemfelkeltő címekkel. Alapelv: az igazság nem számít. A következmények: ártatlanul meghurcolt, kör­nyezetükben a hamis vagy eltúlzott történetek miatt ki­gúnyolt, megvetett emberek tragédiái. Wallraff a „hí.r- névgyilikosság központi lapjá­nak” nevezi a Bildet, s ezt bizonyítandó, most ősszel megjelent újabb könyvében sok-sok példát — valódi ese­teket — írt meg. Például: a Bild hírt kapott egy kisvárosból, ahol egy volt bányász magát csoda­gyógyásznak adta ki. Ennyi volt a valóság. Ugyanez a Bildben: X. Y. bányász, mint kuruzsló, mindenféle machi­nációkkal szerelemre kény- szeri tett 30 asszonyt. S részletes leírás a „rende­lőről”, a leitatott pácienssk- ről. egy „fekete bőrkanapé­ról” stb. Az érintett perelt, s a bíróság hírnév rontásért 2400. márkára, büntette a la­pot. Amikor híre ment, hogy Nicaragua • •• //• jovoje EGK-csúcs Felfokozott figyelem kísér- ; te nemcsak Amerikában, de az egész világon Nicaragua sorsának alakulását az el­múlt évben. A hetvenes évek í történetében ritkán fordult elő ennyire „tiszta” forrada­lom, amikor a spontán nép­harag ilyen egységesen for­dult az utolsó pillanatig vé­rengző diktatúra ellen. San­dinistáknak, Közép- Amerika jakobinusainak nevezték a végső rohamok idején már i szinte Nicaragua egész fel­kelt népét. Kikből áll ez .a j szervezet? A gyökerek 1934-ig nyúl- I nak vissza, amikor a most 1 elűzött diktátor, Somoza ap- ! ja az országra már akkor \ is döntő befolyást gyakorló ? Egyesült Államok segítségé- 1 vei tőrbe csalta, és meggyil­koltatta Augusto Cesar Sandlnót. A liberális beállí­tottságú tábornok már nyol- j cadik éve vezette a felszaba­dító harcokat a külső és bel­ső reakció ellen. A vörös-fekete lobogó azonban 1962-ben újra felre­pült, hogy maga köré gyűjt­se a diktatúra valamennyi ellenfelét. A Sandinista Nem­zeti Felszabadítási Front lét­rejöttének eleinte nem tu­lajdonított nagy jelentőséget sem Somoza, sem külföldi támogatói. Az alapító, Car­los Fonseca Amador azon­ban huszonhat éves kora el­lenére sem csak egy volt a diktátor ellen öszlönösen küzdő gerillák közül, hanem tudatos forradalmár, aki a rendszert akarta megdönte- ni. A szervezet, amely nap­jainkban az újjáépítés igé­nyelte politikai párttá igye­kezett szerveződni, számít­hat az ország többségének a támogatására. Haladó intéz­kedésekkel, mint az államo­sítás, a földreform, a közok­tatás bevezetése változatla­nul élvezi a munkások, a parasztok és az értelmiség többségének bizalmát, de a magánszektor meghagyásá­val a polgári rétegek is a Front mellett sorakoznak fel. Fiatal ország Nicaragua, fiatalok szervezetei, a San­dinista Védelmi Bizottságok (CDS), a jövendő egységes párt alapjai. Az új élet ed­digi eredményeinek a meg­szilárdításához épp az ilyen friss, bizakodó erőkre van szükség Nicaraguában. Wallraff ezt a sztorit is be akarja venni harmadik köny­vébe, a volt bányásznál megjelent egy ismeretlen, aki százezer márkát ajánlott fel, ha a sértett megtiltja az írónak. a történet köz­lését. S ez még enyhe példa. Wallraff beszámol olyan ese_ tekről is, amelyekben a lap gátlástalan újságírói addig zaklatták a Bild-sztori kö­vetkeztében idegileg amúgy, is szétesett áldozatokat, hogy végül öngyilkosságba mene­kültek. (Hasonló történetet írt meg Heinrich Böll is, a Katherina Bilim elvesztett tisztessége című könyvében, amely ugyancsak a Bild módszereit mutatta be.) Wallraff leleplezései igen nagy hatást gyakoroltak az NSZK-ban.. Az utóbbi idő­ben a Bild példányszáma csökkenni kezdett, vezető szociáldemokrata és szak- szervezeti politikusok nem állnak szóba munkatársaival, s már 200 ezren írták alá a Bild-ellenes bojkottfelhívá­sokat. A mammutkonszern mammutlapja óriási ügyvédi apparátussal, s piszkos módszereinek teljes arzenál­jával sem Judta elnémítani Wallraffot és híveit. A Stern magazin szerint „a Bild sokkal óvatosabb lett. majdnem félős. Szer­kesztői ma már ellenőrzik a munkatársak által behozott anyagok tényeit. Ha egy tör­ténet túlságosan veszélyes­nek tetszik, inkább csak ki­talált neveket írnak . bele”. A hírhedt Bild-Zeitung te­hát védekezik. Wallraff po­fonjai nem voltak hatásta­lanok. A. K. Londonban Margaret Thatcher brit kormányfő elnökletével csütör­tökön, a londoni Lancasteft-palotában megkezdődött a közös piaci állam- és kormányfők értekezlete, amelyen a tízeknek a gazdasági közösség átfogó reformjáról kellett dönteniük. Franciaországot Francois Mitterrand köztársa­sági elnök, az NSZK-t Helmut Schmidt kancellár, Olasz­országot Giovanni Spadolini miniszterelnök képviselte Először vett részt közös piaci tanácskozáson Andreasz Papandreu, Görögország új szocialista miniszterelnöke. A közös piaci költségvetési szerkezet átalakítását és ezen keresztül a nyugat-európai közösség átfogó reform­ját célzó főbizottsági javaslat körül az eddigi előkészítő tanácskozásokon nem alakult ki egyetértés. Az átfogó reform mellett a csúcsértekezleten megvitatták az NSZK és Olaszország indítványozta, nyugat-európai közösségi okmányt is, amely azt célozza, hogy a tízek egyeztessék az eddiginél szorosabban külpolitikájukat, kiterjesztve az egyeztetést a biztonsági kérdésekre is. S végül megvitat­ták a kétnaposra tervezett tanácskozáson az időszerű nemzetközi kérdéseket, elsősorban Leonyid Brezsnyev bonni látogatását és a közel-keleti helyzetet. ,A KÖZÖS PIAC (EGK) ORSZÁGAI % J ' ” ~ •Terület: 1,653 millió km1 Lakosság: 270.7 millió fö X Piri» LUXEMBURG i^-. ““T los?, nszk r* l. —--Á——'--­F RANCIA- A*1957^ / A gazdasági integráció tőkés modellje az Európai Gazdasági Közösség: 1957. március 25-én hat nyugat-európai ország aláír­ta a római szerződést, s ez­zel létrejött az első tőkés gazdasági integráció, a Kö­zös Piac (EGK). Létrejötté­nek több indítéka volt. Po­litikai indítéka a szocializ­mus létének és súlyának visszaszorítása, a kapitalista erők és erőforrások egyesí­tése, a gyarmatok elveszté­sének ellensúlyozása s nem utolsósorban' az amerikai politikai hegemónia mérsék­lése voltak. Gazdasági indí­tékai a termelőerők fejlődé­sével vannak kapcsolatban, ezek már túlnőttek a nem­zeti határok keretein, s kellő mértékű továbbfejlesztésük már csak nemzetközileg le- lehetséges, a II. világháború után kialakult nemzetközi, pénzügyi, kereskedelmi és regionális gazdasági intéz­mények is az integráció megalakításának irányába hatottak. A gazdasági integrációt három fő fokozaton keresz­tül tervezték: a vámunió a gazdasági unió létrehoza­tala, és végül a tagállamok politikai unióvá fejlesztése. A fejlődés folyamán elkerül­hetetlenné vált bizonyos nemzetek feletti intézmények létrehozása, ami az érdek- ellentéteket kiélezte a piac országain belül. A később belépett 4 új taggal kibővült Közösség gazdasági potenci­ája igencsak megnőtt. 1980- ban az EGK gazdasági tel­jesítménye 2500 milliárd dol­lár volt, szemben az Egye­sült Államok 2300 milliárd és Japán 843 milliárd dollár­jával. A Közös Piacba tömörült tagállamok integrációs fej­lődése alapvetően lelassult. Ezt több válságtünet mutat­ja. Az energiakárdésDen nincs egységes energiapoli­tika, a valutakérdésben pe­dig a dollár megerősödése folytán következetlen pénz- politika alakult ki. Tovább­ra is megoldatlan, és máig is az egyik legsebezhetőbb pontja a Közösségnek a kö­zös és kiegyensúlyozott ag­rárpolitika kidolgozásának hiánya. További viszonylag friss problémája a Közös Piac­nak az infláció és az egyre nagyobb gondot jelentő munkanélküliség. Az általános politikai kér­désekben a Közösség nagy dilemma előtt áll: feltétlen alkalmazkodás az Egyesült Államokhoz, vagy önálló, gazdasági-politikai súlynak megfelelő nagyhatalmi poli­tika gyakorlása.* Mivel több fontos kérdésben, így pl. a szocialista országokhoz való viszony, a közel-keleti kér­désben, az enyhülés kérdésé­ben még a Tízek sem egy­ségesek, de megfigyelhető az amerikai politikától való elkülönülés folyamata. A szocialista országokat tömörítő KGST és az EGK országai közötti kapcsolatok az EGK diszkriminációs in­tézkedései eredményeképpen csak az egyes országok közti kétoldalú kapcsolatokra szű­kültek, ezért integrációs szinten a kapcsolatok továb­bi elmélyülése komoly aka­dályokba ütközik. Mivei hazánk érdekelt a gazdasági kapcsolatok továb­bi elmélyülésében, a jövő­ben is a két integráció kap­csolatainak erősödését szor­galmazzuk. összeállította: Pilisy Elemér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents