Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-28 / 279. szám
NÉPÚJSÁG, 1981. november 28., szombat avagy D zsarnok szíve avagy Boccaccio Magyarországon - avagy egy új Jancsó... Azt hiszem, Jancsó Miklós új filmjének (címe: A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon) három kulcsmondata van. Ha jól idézem, az egyik úgy hangzik ... az igazság sem igazság; a másik úgy: miért gondoltuk, hogy manipulálni tudjuk a manipuláló- kát... ; a harmadik pedig: süket a közönség, amelynek játszunk... Nos, úgy tűnik, a közönség nemcsak ez utóbbi mon- datot nem vette zokon, de az ezt megelőzőt sem, amely arra szólította fel a nagyérdeműt, hogy a Fellini Aimar- corcLjából ideszállingózó hó-, azaz tollpihéket dugják a megfelelő helyre ... Nem, a közönség ehelyett nevetett, sőt kuncogva élvezte mindvégig a filmet Talán nem tévedek, ha azt írom: okkal. Hisz Jancsó e legújabb alkotásában (amelyet a 60. születésnapját ünneplőtől fölfoghatunk egyfajta ajándékképpen is) gátlástalanul csillogtatja humo_ rát. Hatalmasat játszik — velünk —, miközben természetesen nem mond le arról, hogy a tőle megszokott komolysággal elgondolkoztasson múltunkon, történelmünkön. Ha jól értem a történetet, az „Jánosétól”, s forgató- könyivírójától, Hernádi Gyulától megszokottan egyszerű. Azaz, hogy bonyolult. Gáspárt, az Itáliában nevelkedett fiatal magyar nemest hazahívja a nagybátyja, aki lehet, hogy az apja, lehet, hogy szerelmi vetély- társa, de lehet, hogy csak egyszerű színész. Gáspár, ki olasz színészbarátaival érkezik, segítségükkel sem tudja kideríteni, igaz-e, hogy őt akarják királynak, avagy csak egyszerű báburalkodónak szánják. Igaz-e, hogy a 18 év körüli néma és süket leány, aki mindennap vérfüdőktől fiatalodik, az édesanyja. Igaz-e, hogy az udvarban megjelenő Török, apja volt ellensége, netán apja volt barátja, esetleg ő a tulajdon apja satöbbi. Felelet természetesen egyik kérdésre sincs. Minek is, hisz a végén úgyis mindenkit „kinyírnak”... Ami azonban a lényeg, hogy úgy tűnik, a rendező ismét arra figyelmeztet, ne higy- gyünk a felszínnek, ássunk mindig a dolgok (a történelem mélyére), ne elégedjünk meg a látszatigazságokkal! Valószínűleg azon igyekszik, hogy a néző gondolkodását kimozdítsa a megszokott kerékvágásiból. Rugalmasságra késztesse, új és új fordulatok befogadására, az új és új helyzetek villámgyors és helyes értékelésére, az előítéletek, a megkövesedett elképzelések maradéktalan kidöbálására, a hamis tudat fölszámolására. S mindenképp arra, hogy e filmnek ne csak eszközeit rögzítse élményként, de. suta kifejezéssel; mondanivalóját is. Alighanem korszakos jelentőségű e mű. Kétségkívül e hasábok lehetőségénél mélyebb és alaposabb értékeléseket érdemel, olyanókat, amelyekben az elemző netán nem felejti el megemlíteni, hogy Madaras arcjátékával, kopasz fejével idézi Coppola Apokalipszis most című filmjét. Vagy, hogy Ninetto Davolit nemcsak mint nagyszerű színészörökséget szerepelteti Jancsó. de átmeneti, mint Passolini művészi eszméinek hordozóját is ... Vagy természetesen azt, hogy a nagy terek kedvelője ezúttal mindvégig a befejező pillanatok kivételével, belsőben forgat. Vagy azt, hogyan képes Jancsó újabb és újabb színészkaraktereket (Gálffy László, Hegedűs D. Géza, Márkus László) koncepciójának ki- teljesítésére késztetni. S természetesen nem feledkezik meg a többi nagyszerű társról sem: az író Giovanna Gagliardóról, az operatőr Kende Jánosról, a zeneszerző Orbán Györgyről és Simon Zoltánról. «3» Valószínűleg mindennél jóval többről lehetne írni. De befejezésképpen elég talán annyi, hogy a kritikus bízik abban, hogy A zsarnok szívét minél több helyütt és többször vetítik majd. Ha elég ennyi... \ Németi Zsuzsa „Nem Pesttel konkurrálunk” Egész Hatvant szolgáló intézménnyé vált a vasutas művelődési ház Móra, Karinthy, Örkény, Nagy László. Azután Chopin, Bartók. A színpadon Keres Emil, Pécsi Ildikó, Dő- ry Virág, a zongoránál Oláh Ferenc. A hatvani vasutasok Liszt Ferenc művelődési házának nézőterén pedig százötven érdeklődő. Éspedig a MÁV miskolci igazgatósága hatvani üzemfőnökségének szakszervezeti vezetői, aktivistái, négy megye szocialista brigádjainak képviselői. Időpont: október 15. Az alkalom: irodalmi módszertani műsor. Szalmá- si György, az intézmény igazgatója: — Száraz, elvont program helyett eleven, ízléssel szerkesztett műsor. Ezt nyújtották a Radnóti Színpad művészei, akiket á Vasutasok Szakszervezetének kulturális osztálya és a területi bizottság hívott meg hozzánk. Mindannyiunk nevében mondhatom, a műsor célba talált! Illetve nagy segítséget nyújtott ahhoz, hogy az üzemfőnökség hasonló intézményei, kisebb közösségei felismerjék a művészi jóban rejlő lehetőségeket, és a maguk javára kamatoztassák. .. o Ez a közelmúlt. Mert a hét végén ismét olyan esemény vonzotta a művelődési házba Hatvan vasutasait, amely nemcsak szórakoztatni akart, hanem messze túlmutatott az ilyesféle igényen. Az üzemfőnökség nyugdíjasai adtak egymásnak találkozót, az intézmény pedig az uzsonna mellé hangulatos műsort „tálalt” az ötven éves vasutaszenekar jóvoltából. Megbecsülés ez! Annak a több évtizedes szolgálatnak szól, amelyet a jelenvoltak maguk mögött tudhatnak. A következő napon viszont gyermekzsivajtól vált hangossá a nagyterem. Az új-hatvani kisiskolásoknak, óvodásoknak szervezett műsort az intézmény, Mátyás aranyszőrű báránya című játékukkal látva vendégül a Fővárosi Mesestúdió művészeit. Tapsban, vidámságban nem akadt hiány, és az apróságok szinte cselekvő részeseivé váltak a produkciónak. A vasutasok művelődési háza azonban nemcsak saját rendezvényeinek nyújt otthont. — Területi elhelyezkedésünk révén, továbbá feloldva a korábbi kötöttségeket, most már egyre több társadalmi szerv, vállalat, intézmény fordul hozzánk segítségért. Többször programot, máskor csak hajlékot kérnek, és mi nem zárkózunk el tőle. Volt már itt városi népfrontaktíva, tanácskoztak a takarékszövetkezet küldöttei, szakszervezeti ' bizottságot választott az Ingatlankezelő Vállalat, legutóbb pedig a Lenin Termelőszövetkezet kétszáz nyugdíjasa jött össze nálunk — mondja az igazgató. — Vagyis igyekszünk komplex módon sáfárkodni a ránk bízott tulajdonnal. Persze az igazsághoz tartozik, hogy nem vagyunk kizárólagosan a „magas művészet” elkötelezettjei. Sokrétűen kell szolgálnunk, hogy mindenkihez szólhassunk. Most éppen magyarnóta- és táncdalestet szervezünk. o Említettük a vasutasok zenekarát, amely gyakorta szimfonikus igényű műsorral lép közönsége elé. Ahogy megjegyeztük, ötven éves az együttes. És munkájának kovásza öt évtizede Ángyán Jenő, akit e helytállásáért a napokban tüntetett ki a tanács „Hatvan városért” emlékéremmel. A pirospozsgás, jókedélyű karmesterrel az ünnepséget követő fogadáson váltottunk szót tetteiről, terveiről. — örülök az elismerésnek, amiben mindazok osztoznak velem, akik annyi időn át szolgálták a vasutasság kul- túrálódásának ügyét, később egész Üj-Hatvan közművelőA ház régi — a programok újak dését. Tudom, akadnak szépen, akik alábecsülik a mi munkánkat, az amatőrökből álló együttes teljesítményét. Ezt azonban nem szabad mellre szívnunk hiszen mi eleve sem az egri, miskolci, pesti filharmonikusokkal kívántunk konkurrálni. Egyszerűen módot, lehetőséget teremtettünk a baráti, a szíves, a belső gyönyörűséget jelentő együtt muzsikáláshoz, majd ennek a gyümölcsét megosztottuk a magunkhoz hasonlókkal. Tevékenységünk jelentőségét én elsősorban ebben látom, és ha lesz még hozzá erőm, egészségem, továbbra is ezt a feladatot szeretném fölvállalni ! o Az utóbbi egy-két évben sokat csinosodott az egykori „Dali”, a vasutas művelődési ház. A közeljövőben tovább korszerűsítik. Erről Sasvári Béla kereskedelmi állomásfőnökkel, az intézmény mellékfoglalkozású gazdasági vezetőjével beszélgettünk. — Szakszervezeti központunk pénzügyi osztálya 1982 januárjával teljes mértékben átveszi az intézmény finanszírozását. Igaz, ez nem jár különösebb változással, csupán a kettős hovatartozás szűnik meg — mondja Sasvári Béla. — Nos, az új helyzetből adódó kérdéseket nemrég beszéltük meg Keresztes István osztályvezetőhelyettessel, azt is rögzítvén, hogy az igény diktálta fejlesztésben nem állunk meg. Ennek egyik első kézzelfogható jele, hogy több száz ezer forintos támogatással bevezettethetjük intézményünkbe a gázt, korszerűsíthetjük az egész fűtőrendszert, Jószerint e munkák már decemberben megindulnak, ami miatt időlegesen „fél gőzre” kell redukálnunk a művelődési házban folyó közművelő tevékenységet. A döccenőkkel, az olykori helyszűkével azonban kibékülhet valahány kiscsoportunk, beleértve a zenekart, a nyugdíjasklubot, a méhész szakcsoportot, a műszaki szakkört, amelyek az idők folyamán hozzánőttek az intézményhez. A munkálatok befejeztével ugyanis valóban ideális körülmények között dolgozhatnak, és hangulatos, jól fűtött teremmel várhatjuk a különböző műsorokat éppen úgy, mint a szépen ideszokott új-hatvani közönséget. Vagyis a ház egyre inkább betöltheti azt a szerepet, amire hivatott, amire a múlt sikerei kötelezik! A boldogi népdalkor a színpadon (Fotó: Szabó Sándor.) Moldvay Győző Betörtem az ablaküveget a vendégszobában. Véletlenül. „Semmi vész — mondom magamnak —, újat kell csináltatni”. Kisvárosunkban az üvegesműhely a dr. Jan Makovec utcában van. Igaz ugyan, nem tudtam, merre lehet ez az utca, de nincs semmi baj — majd megkérdezem. Amint kiléptem az utcára, nyomban megállítottam' az idős férfit: — Bocsánat, nem tudná megmondani, hol van a dr. Makovec utca? — A dr. Makovec utca? — tűnődött e; a járókelő. — Ügy rémlik, a Zofinská közelében, ott, a domboldalban van. Engedelmet, de nem a Svedská fölött levő, párhuzamos utca az? Ekkor egy ismeretlen nő ment el mellettünk, kezében bevásárlószatyor volt. — Talán még tudná mondani, hol van a dr. Makovec utca? — fordult. hozzá az idős férfi. — Becsületszavamra, soha életemben nem hallottam ilyen nevű utcáról. Pedig már húsz éve lakom itt, de ilyen elnevezéssel még sohasem találkoztam. Ott jön pan Moucka, ő biztosan tudja. — A dr. Makovec utca? — tűnődött el pan Moucka. — Tiszta sor: a Bmenská mellett van, és keresztezi az Ihlavskát. — Ez valahogy sem stimmel — kételkedett az idős férfi. — Én az Ihlavskán levő postahivatalban dolgozom, de ott nincs semmiféle dr. Makovec utca. — Én is így gondolom — csatlakozott e véleményhez a szatyros asszony. Pan Moucka megállított egy arra haladó házaspárt. — A dr. Makovec utca? Megvan: hiszen itt van a közelben, a sarkon túl. Ugye, Vera? — kérdezte a fiatal férj a feleségétől. — Itt ugyan nincs ilyen nevű utca — mondta határozottan Vera. — Amire te gondolsz, az a Sibirská. — Hiszen ott a sarkon túl van a „Gordiuszi csomó” söröző. És melyik utcában van? A Makovec utcában! — Szűzanyám! Hogyan juthatott az eszedbe ilyesmi? A fiatal házaspár vitatkozni kezdett, s mindegyik harsány hangon védelmezte a maga igazát. Az arra haladó járókelők sorra odajöttek hozzánk, és figyelmesen hallgatták a szóváltást, a fiatal házaspár veszekedését. Egyre többen lettek. Hamarosan már nem volt elegendő hely a járdán, és a tömeg elfoglalta a kocsiutat. Percről percre dagadt az emberfolyam, és hamarosan már az egész utca is zsúfolásig megtelt. A csődület egyre terebélyesedett, és lassanként a szomszédos utcákat és mellékutcákat is ellepte. Valaki tüzet gyújtott, és az emberek a lángok fölött melegítették elgémberedett kezüket. Megjelent egy fehér zubbonyos alak, és forró kolbászt meg limonádét árult. A falnál megállt egy gitáros fiú, játszani kezdett valamit, az emberek pedig vele együtt dúdolták a dallamot, és lábukkal verték az ütemet az aszfalton. Egy férfi felkapaszkodott egy autó tetejére, és formás beszédet vágott ki arról, hogy véleménye szerint hol van a dr. Makovec utca. De olyan messze volt tőlem, hogy a részleteket sehogy sem hallottam, és így a bal- szerencsés utca felkutatásának terve örökre ismeretlen maradt előttem. Sokáig furakodtam a tömegen keresztül, s végre- valahára hazavergődtem. Hozzátartozóim közül senki sem volt otthon, a konyha- asztalon cédula feküdt.: „Kimentünk az utcára, valami zűr van odakint. Vacsora a gáztűzhelyen.” Az üveget máig sem sikerült pótolnom. (Ford.: Gellért György)
