Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-01 / 257. szám
NÉPÚJSÁG, 1981. november 1., vasárnap % 3. HUSZONÖT ÉVE TÖRTÉNT "/ - ' V * Cselekvés és helytállás Negyedszázaddal . ezelőtt, 1956 októberének utolsó napjaiban a szocialista társadalmi rend ellenségei által kirobbantott ellenforradalmi lázadás nyílt fehérterrorba, a tőkés restauráció kendőzetlen meghirdetésébe csapott át. A munkáshatalom helyreállításának, a lázadás felszámolásának, a szocialista építőmunika folytatásának elenged hetetlen feltételévé vált — amit Kádár János, Münnich Ferenc és más forradalmárok egyértelműen felismertek — mind a revizionista csoporttal, mind a szektás-dogmatikus politikával való határozott és következetes szembefordulás, a forradalmi erők tömörítése. November első három napjában Magyarországon történelmi jelentőségű, az egész további fejlődést meghatározó esemény zajlott le: a létrejött új forradalmi központ és a Szovjetunió képviselői kapcsolatba léptek a szocialista államok vezetőivel, hogy megtárgyalják az ellenforradalmi lázadás leverésére teendő intézkedéseket. Egyetértés alakult ki abban, hogy támogatják a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormányt, továbbá azt, hogy a kormány kérésére a Szovjetunió internacionalista fegyveres segítséget nyújtson a Magyar Nép- köztársaságnak. Az új forradalmi központ kezdeményezésére — amely- lyel együtt küzdött Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendjének és a hatalom jogfolytonosságának a megszemélyesítője —, megalakult a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány. A kormány elnöke Kádár János lett, s mellette részt vett a munkában Apró Antal, Horváth Imre, Kossá István és Münnich Ferenc, valamint az országgyűlés elnöke — Rónai Sándor —, továbbá Dögéi Imre és Marosán György. Az új kormány november 4-én kiáltványban fordult a magyar néphez, amelyben harcba szólította az ország dolgozóit a munkáshatalom védelme, a törvényes rend helyreállítása és a szocialista építőmunka folytatása érdekében. „Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának! Ütött a cselekvés órája! — hangsúlyozta a felhívás. — Megvédjük a munkások és parasztok hatalmát, a népi demokrácia vívmányait. Rendet, biztonságot és nyugalmat teremtünk hazánkban. A nép és a haza érdeke az, hogy erős kormánya legyen, olyan kormánya, amely alkalmas arra, hogy kivezesse az országot súlyos helyzetéből. Mi ezért alakítottuk meg a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt.” A kiáltványban megfogalmazott program emellett foglalkozott az életszínvonal emelésének, a gazdaságpolitika módosításának, az államigazgatási munka megjavításának a feladataival is, s fontos helyet kapott benne a megrendült munkás-paraszt szövetség megerősítésének a gondolata. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a legfontosabb azonnali feladatának a fegyveres ellenforradalmi csoportok szétverését tekintette, s emellett egész tevékenységével arra törekedett, hogy elősegítse a megtévesztett emberek leválasztását az osztályellenségtől, az árulóktól. A forradalmi kormány megalakulása és kiáltványa a munkáshatalom híveinek tízezreit mozgósította, s részükre világos harci programot, egyértelmű és határozott politikai irányítást adott. Mérlegelve az adott helyzetet, a munkás-paraszt kormány megállapította, hogy az ellenforradalom fegyveres erőinek gyors szétverése, a gyilkosságok és a pusztítások további megakadályozása csak a Szovjetunió internacionalista katonai segítsége révén lehetséges, s kérésére ezt az önzetlen segítséget szinte azonnal meg is kapta. Ugyanakkor feledhetetlen és dicső szerepük volt a harcban azoknak a párttagoknak és pártonkívülieknek, munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, karhatal- mistáknak, katonáknak és rendőröknek, akik ha kellett, az életüket áldozták a munkás-paraszt hatalomért. November első napjaiban a rendkívüli helyzetnek megfelelően az új forradalmi központ egyesítette magában a legfelső állami és pártvezetést. Kádár János vezetésével létrehozták a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Intéző Bizottságát — amely a Politikai Bizottság feladatkörét látta el —, majd november 6-án megtartotta első tanácskozását a párt Ideiglenes. Központi Bizottsága is. Az Ideiglenes Központi Bizottság felhívást intézett a magyar kommunistákhoz és a Magyar Dolgozók Pártja tagjaihoz. A felhívásban hangsúlyozta a pártmunka folytonosságát és kommunista jellegét, megállapítva, hogy a kapitalista restaurációra törekvő ellen- forradalmi próbálkozásokkal szemben csak minden erőt összefogva lehet eredményesen küzdeni. A felhívás hitet tett a marxizmus—leni- nizmus elvei mellett, egyértelműen és világosan kifejtette, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt a szocialista társadalom célkitűzéseinek valóra váltásáért küzd, a népi demokrácia alapjának a munkásosztály és a parasztság szövetségét tekinti, és tevékenységét áthatja a proletár internacionalizmus elve. Az Ideiglenes Központi Bizottság felhívása felszólított minden párttagot, hogy „aki kész a tömegekre támaszkodva harcba szállni a dolgozó nép hatalmáért, pártunk politikájáért, jelentkezzék haladéktalanul párt- szervezetében és lásson munkához!”. Az állásfoglalás ugyanakkor kétfrontos harcot hirdetett meg a Rákosi Mátyás és Gerő Ernő nevével fémjelzett, a munkásosztálytól, a néptömegektől elszakadt dogmatikus- szék tás politika és annak téves módszereivel, valamint a Nagy Imre és Losonczy Géza körül tömörült revizionistákkal szemben. Az első hetekben a pártszervezés rendkívül nehéz, valóban forradalmi viszonyok között folyó munkáját csak a legállhatatosabb kommunisták vállalták, akik — amint azt egy korabeli jelentés megállapította „ — „sokszor életüket kockáztatva, félig illegális körülmények között végezték munkájukat, szervezték, erősítették a pártot.” Különösen nehéz feltételek között folyt az üzemi pártszervezetek újjászervezése, ahol az ellenforradalmi erők utóvédharcának egyik fő célja — amelyet a munkástanácsokba beférkőző ellenforradalmárok is támogattak — a munkahelyi pártszervezetek újjáalakításának a megakadályozása volt. A kommunisták legjobbjai azonban leküzdötték a legnagyobb nehézségeket is, és ennek eredményeként december elsején a Magyar Szocialista Munkáspártnak már csaknem kétezer szervezete dolgozott, mintegy 50—60 ezer párttagot tömörítve soraiba. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány az ellenforradalom fegyveres csoportjainak a szétzúzását követően az újjászerveződő pártszervezetekre támaszkodva legfontosabb teendőjének tekintette a tanácsok hatalmának a helyreállítását, a fegyveres testületek újjáalakítását- és az ipari termelés, a közlekedés folyamatosságának a megteremtését, a szocialista konszolidáció kibontakoztatását. E folyamat meggyorsítása, a termelési és a közellátási nehézségek enyhítése érdekében a forradalmi kormány november 5-én a baráti országokhoz fordult segítségért. A Szovjetunió minisztertanácsa még aznapi üzenetében bejelentette, hogy ellenszolgáltatás nélküli támogatást nyújt ipari nyersanyagokban és élelmiszerekben. És alig telt el egy hét, a magyar határon már átgördült az az első vasúti szerelvény, amely a szovjet nép segélyszállítmányát hozta. November első napjaiban emellett Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország és a Német Demokratikus Köztársaság is azonnali támogatást nyújtott. Az 1956-os novemberi na- px>k eseményei, a szocialista konszolidáció első lépéseinek sikerei egyértelműen igazolták, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány politikája, annak következetes, a marxizmus— leninizmus eszméinek alkotó módon történő végrehajtása történelmileg példátlanul rövid idő alatt kivezette az országot a káoszból, konszolidálta a szocializmus viszonyait és megteremtette a feltételeit a szocialista építőmunka folytatásának. Az MSZMP politikai irányvonalának 1956 végén kidolgozott alapelveit nemzeti történetünk azóta eltelt negyedszázada, szocialista építőmunkánk nemzetközileg is elismert eredményei igazolták. Ezt a politikát méltán tekintette és tekinti a szocialista építés minden híve cselekvése, helytállása vezérfonalának. Botos János a Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa Tarnazsadányi pillanatkép „A két kezem munkájával...” A tarnazsadányi nagyhár- masú tanyán történt, hogy a kocsisnak egy nap nehéz dolga akadt. A felesége beteg lett. Szekerén már a rakomány. Káromolta a ma- gasságost, hogy neki, egyszerű embernek, döntenie kell. Hogyan viszi a nejét a kórházba, amikor épp az ellenkező irányba kell mennie a két ökörrel? — Megfogom én a gyep- .lő végét, ha megkapom a bérem — szólt hozzá egy fiatalasszony. — Nem fehérnépnek való ez — válaszolta. De üsse kő, ráhagyta. A következő tanyáig csak eldöcögött a szekér. ★ Tarrtazsadányban, a Gödrös-parton élnek Katona Albinék. A fiatalasszonyt keresem, akivel a fenti történet megesett. Annak idején ő fogta a gyeplő végét. A kertben találok rá, épp>en a földet forgatja. — A tsz-ben sok jót hallottam magáról... Az udvar sáros. Gumicsizmája minden lépjésnél cuppan egyet. Bemegyünk a nyári konyhába. — Mit is mondhatnék? Ahogy elengedtem az anyám szoknyáját, a libalegelőre kerültem. Tamamérán a szülői házban szűkösen éltünk. A bátyám és én voltunk anyám támaszai. A nyolc hold föld mellé még tízet béreltünk. A kenyér- nekvalót, az állatoknak a takarmányt magunk termeltük. Marokszedés, kévébe kötés, ez volt a feladatom aratás idején, amikor a fivérem bevonult, megtanuL tam szántani is. Három tehén a járomban először kifogott rajtam. Dolgozni kellett. Az általános iskola után nem tanultam tovább. — Egész nap talpon, igencsak fárasztó lehetett... — Szent Mihály napjára már kész volt a betakarítás. Esténként többen összejöttünk egy-egy háznál, a férfiak kártyáztak, a nők varrtak, mi, gyerekek, hol itt, hol ott figyeltük, hallgattuk, miről esik szó. Bármilyen fáradtak voltunk is, erre mindig szakítottunk időt. — Eljött az első vásár. Ott ismerkedtem meg azzal a legénnyel, aki aztán a férjem lett. Felpakoltam a stafírungomat és Tarnazsa- dányba, az anyósomékhoz költöztem. Egy év múlva megszületett a fiam. A pénznek sok híja volt, ezért nyaranta idénymunkát vállaltam. — Mióta dolgozik a közösben? — 1970 óta vagyok atar- namérai tsz tagja. Az állat- tenyésztés minden területén munkálkodtam már. öt éve lettem tejkezelő. — Miért maradt éppen itt, ezen a munkahelyen? — A munkaidő miatt. Ugyanis reggel 6-tól 11 óráig, este pedig 6-tól 8-ig tart a műszak. — Így az egész napja odavan... — Nem, dehogy. Dél körül már itthon vagyok, megfőzök, megetetem az állatokat, s aztán a kert. Estig elvégzek mindent. A munkában soha nem válogattam, azt hiszem, mindig bíztak bennem. Ez jólesett, s ösztönöz még ma is. Mindegy, hogy traktor, vagy lovas kocsi, elvezettem, ha kellett. Értek én mindegyikhez! Egy kis szekrényhez lép. Előveszi az oklevelet, s a piros dobozban megcsillan a kitüntetés, a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója. — öt éve kaptam — mondja. — Ezt a házat is a magunk erejéből vettük. Elég rossz állapotban volt, de helyehoztuk. A régit is csak néhány fagerenda idézi. Hát ennyi, egyszerű élet, a miénk... ★ Végigmegyünk a portán. A melléképületek újak, a garázs falán friss vakolat szárad. — Várjon egy kicsit! — fordul felém. Néhány perc múlva, kezében szakajtó, ábrák a két csikónak. — Nekem a jószágok gondozása jelent kikapcsolódást — mondja, miközben kiosztja a porciót. — Talán lehetett volna, de nem tanultam, nem jártam iskolákat. A két kezem munkájával értem el, amit akartam... Tereny Andrea Szó nem versenyezhetne a látvánnyal, ha az őszi erdőben járunk. Csak érzések támadnak a lombok alatt sétálva, gondolatok alig: jólesik az elernyedés az őszi, a kemény napsütésben. Szemmel láthatóan így gondolja huzsinszky János és felesége is, akik a Budapesti Szállítási Vállalattól mentek nyugdíjba, és most a parád- fürdői „Metró A” üdülőben töltöttek le egy beutalónyi időt: — Csodálatos volt a két hét! Az őszi természetet végig ragyogó napisütésben élvezhettük — kivéve az egyetlen borús napot, ami viszont havat hozott. Épp kirándultunk a Kékesre: a felhők fölött már minden hópáma alatt, a tejszerű párából csak a legmagasabb csúcsok emelkedtek ki — gyönyörű látvány volt! És a vállalat üdülőjében is minden jó: a törődésen, ellátáson egyáltalán nem érződött, hogy utószezon van, amikor már jobbára, csak nyugdíjasokat fogadnák itt. Jó volt a koszt, és Marika is, a „kultúros”, jobbnál jobb programokat szervezett az öregeknek. A „kacagódélutánon” a viccektől könnyeztünk, másnap a versösszsál- lítástól, amelyet előadott — köszönjük. Ha igaz, tavasszal is visszajövünk; vendégszobába, ha másképp nem lehet. A szezonon kívül nemcsak a környezet nyugod- tabb, kiegyensúlyozottabb, az emberek is. • Az ám, a vendégszobák! Alig épül mostanában új ház, amelybe szemmel láthatóan be ne kalkulálnák» a vendégnek fenntartott szobát. Párádon, a nagyközség remekbe szabott székházában beszélgetünk erről Kovács Gábor tanácselnökkel: — Kell is a vendégszoba! A SZOT-üdülőkben Parád- fürdőn, Parádsasváron 120 ágy várja a vendégeket, és egy híján ötven ágyat kínál a parádi áfész üzemeltette turistaház is. Pillanatnyilag 80 ágyat tartunk nyilván, jobbára kétágyas szobákban, magánszemélyeknél; de a vendégek, kirándulók többnyire gyerekkel) jönnek, pótággyal alszanak. Azért az már jelent valami minőséget, hogy egy ekkora településen legalább 80 vendéget fogadhatnak hideg-meleg vízzel, fürdőszobával — falusi házakban! — Ez a fejlesztés legfőbb útja is! Ma már a régi ,bosszúházak” nem divatosak; Bodonyban húsz is áll üresen. Hétköznap» hajlékként nem szeretik már az ott élők; hétvégi háznak viszont nagyon megfelelnek, pjestieknek, munkásoknak. Építészeti értékük miatt támogatjuk is e házacskák megmentését; szívesen várjuk a jelentkező vevőket, akik nyugalmas, szép környezetbe akarnak öreg napjaikra visszavonulni. Az Észak-Mátra ma még megbontatlan egysége mellett vonzerő lehet a mozgalmasság is. A tanács nemcsak parcelláz; most épp helyet biztosított a Cifraistálló mögött lovas bemutatók számára, kezdeményezzük az aszfaltozott úton megközelíthető Pisztrángostó felújítását is — Szappanos Kálmán: kényszerből lett ajándék a nyaraló. de ehhez támogatást kérünk a Lótenyésztési Felügyelőségtől, az intéző bizottságtól. Hisz milyen kevés hignjfzik nálunk ahhoz, hogy a ítéli lovásszá nkózés örömeit élvezhessék vendégeink? • Csütörtök van, hétköznap. Jóllehet, október végén már nem kell hetekre előre szobáról gondoskodni, ha a Mátra északi oldalán akar egy-két hétre megpihenni valaki, azért hétvégeken ma is nagy a nyüzsgés Parádsas- váron. Most nem: a Gilicéi telep gyönyörű — mert ízléí ses és egyszerű — házacskái között egy-két ember motoszkál. Jobbára idősebbek, akiknek már nem számít a hétköznap, a vasárnap, ha ide*- húzódníak pihenni. Honnan is? — Legtöbben az Alföldről? — feleli Szappanos Kálmánt aki jászberényi illetőségű. A környező házakban hatvani, jászsági gazdákat találna — köztük sok beteget is —, ha hét vége lenne. A tanács azoknak juttat telket főként, akik a hegyi levegőre szorulnak. — Nekem a hatvanötös születésű fiam volt asztmás,' miatta kezdtünk el feljáró-} gaitni; használt neki. Polgári fegyveres őr vagyak, 24 óra szolgálat, 48 óra szabad egykét cserével, hamar összejött az egy hét, a tíz nap. A fiam újjásizülétett, azóta meg is gyógyult belőle — mi meg ittragadtunk. A telektulajdonosoknak több mint a féle jött betegsége miatt ide — dé itt fóliát, munkaigényes véleményt nem lát! Ide senki nem hasznot húzni jött, hanem az egészségéért. A nyugdíjasok egy része — Csomorék. Kocsisék — jószerivel itt is lakik. Én is úgy építettem itt mindent, ami eddig áll, mert még félig áll csak minden, hogy a fiaim, majd családjukkal is, visszahúzódhassanak ide. Otthon nagy házam van, autóin nincs, de a kényszerből ajándék lett ez a nyaraló. Munkával; tanult szakmám a borbélyság, itt meg ép»p betonjárdát csinálok most. Olyan lesz, mint a nyomorúság: örök! Hát ilyen most a „nyomorúság” a Mátra „feljén”, a Mátra túloldalán. Nyolc várnáét négyszögölön, SZOT- üdülőben: szép az ősz. Kőhidi Imre
