Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-26 / 277. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981. november 26., csütörtök Czcnthe Hubáné Eged Adrién Bocsi József Bán László Danyi Ödön (Fotó: Szabó Sándor) Nem méretezték túl vágyaikat Pályaválasztás Pétervásárán Az általános iskolától búRÉGI ADÓSSÁGUNK Kai Laitinen: A finn irodalom története csúzákat az elmúlt hóna. pokiban a pályaválasztás kérdése foglalkoztatta. Az elhatározások nagyjából már megszülettek, ezekről érdeklődtünk Pétervásáron a VIII/B osztályban. Gondos előkészítés Czenthe Hubáné osztály, főnök így mutatja be fiait, lányait, jelezve egyben azt is, hogy a nevelők mit tetteik tájékozottságuk bővítéséért. — Az utóbbi négy év során jó közepes átlagot produkáltak. Az egészséges szemléletre utal az, hogy éhhez a szinthez szabták vágyaikat. Erről tanúskodnak a statisztikai mutatók is. A 24 ifjú közül tizenöten szakmunkásképző intézetekbe, öten szakközépiskolákba és hárman gimnáziumba szeretnének bekerülni. Ügy vélem, — s ez a megállapítás egyáltalán nem túlzás — kitűzött célúkat el is érik, hiszen nem markoltak sokat. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy mi — lehetőségeinkhez képest — mindent megtettünk felvilágosításuk érdekében. Méghozzá úgy, hogy közben a szülők téves nézeteinek felszámolásáról sem feledkeztünk meg. Velük már az ötödik osztályban szorosabbá fűztük a kapcsolatokai Meghallgattuk elképzeléseiket, s amennyiben ezek nem felelnek meg a valóságnak, emlékeztettük őket gyerekeik adottságaira s olyan tanácsokat adtunk nekik, amelyeket ezekhez igazítottunk. Később rendszeressé váltak az üzemlátogatások. Annák is örültünk, hogy együttműködési megállapodást köthettünk — az egyezség mindkét fél javát egyaránt szolgálja — a Gánz-MÁVAG mátranováki egységével. A gyár többek között azt vállalta, hogy szakkört indít nálunk, s tanulóink a foglalkozásokon képet alkotnak a gépi forgácsoló és a vasas szakma szépségeiről. Természetesen a nélkülözhetetlen felszereléseket az üzemtől kaptuk. Ök sem járnak rosszul, hiszen évenként öten-hatan jelentkeznek a nagybátonyi szakmunkásképzőbe, vagyis idővel dolgozóikká lesznek. Irány: a gimnázium Hallgassuk most a nyolcadikosokat. beszéljenek ők pályaválasztásuk összetételeiről! Eged Adrién a legjobbak közé tartozik, hiszen tanulmányi átlaga — bár ezt hivatalosan, nem tartják számon, mert rendelkezés írja elő — 4,9. — Eleinte egy kissé bizonytalankodtam. Régebben diétás nővér Óhajtottam lenni, de lemondtam erről a szándékról. Így aztán a gimnáziumot választottam elsősorban azért, mert itt értékes általános műveltséget szerezhetek. Erre bizony szükség lesz, hiszen, az az álmom, hogy egykor a jogi egyetemen legyek gólya. Vonzó számomra ez a hivatás, mert jó ítélőkészséget, tiszta logikát, határozottságot követel, s az sem mellékes, hogy képességeimhez mérten segíthetek majd a bajba jutott embereken. Leendő katonatisztek Bocsi Jóska az erdőt, Bán Laci az ezermesetenkedést kedveli. Abban azonban egyeznek, hogy mindketten a katonatiszti hivatásra „esküsznek”. A magyarázattal nem is maradnak adósak. — Közel áll hozzám nemcsak a természet által sugárzott nyugalom, hanem a rend és a fegyelem is. Másoktól eltérően e kettő között én semmiféle ellentmondást nem látok. Ezért óhajtok katonai kollégista lenni, s remélem, bejutok az egri Dobó István Erdészeti Szakközépiskolába is. — Már kis korom óta fabrikálok, szerel getek, nekem ez az igazi felüdülés, kikapcsolatos. Ennek otthon is hasznát veszik, hiszen ellátom a villanyszereléssel kapcsolatos teendőket, kijavítok mindent, ami meghibásodott. Nem ösztökélt erre senki, forgattam a szakikönyveket, és így formálódott ez a vonzalom. Azt hiszem, ennek korlátozás nélkül hódolhatok majd a megyeszékhely Gép- és Műszeripari Szakközépiskolájában. Aki Nagybátonyba megy Danyi Ödön sokban különbözik cigányszármazású társaitól. Közismert, hogy többségük még a nyolcadikig sem jut el, arra azonban egyáltalán nem gondolnak, hogy tovább tanuljanak, s majdani boldogulásuk érdekében szakmunkásokká váljanak. ö viszont ezt az utat választotta. — Lényegében testvéreim példáját követtem. Az egyik már varrónő, a másik szakács lesz. Én a nagybátonyi iskolába jelentkeztem, mert rokonszenves számomra a szerkezeti géplakatosság. Nem csak úgy általában, hiszen nagyon jól tudom, mi vár rám. Módom nyílt arra, hogy megismerkedjek leendő elfoglaltságom alapvető fogásaival. A szomszéd fiú szintén abba a szakmunkásképzőbe jár, ahová én megyek majd. Az sem mellékes, hogy barátokat is találok, olyanokat, akik másod-, vagy harmadévesek, s így aztán könnyebben megszokom a környezetet és a követelményeket. Négy végzőst kérdeztünk meg. de döntésük nemcsak rájuk, hanem az egész ősz. tályra jellemző. A pedagógusok nerdhiába tevékenykedtek. Az általuk elvetett mag szárba szökkent, s diákjaik képességeiket nemcsak jól értékelték, hanem helyesen vetették össze a társadalmi igényekkel is. Más szóval: nem méretezték túl vágyaikat... Pécsi István A veszélyeztetett gyerekekről Fórum a miskolci rádióban A Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiója november 30-án, hétfőn, délután, öt óra öt perctől Veszélyeztetett gyerekek címmel sugároz fórumműsort. Ezúttal azokról a fiatalokról lesz szó, akik a szülői gondoskodás és szeretet hiánya miatt esetenként a törvényesség megsértéséig jutnak el. A stúdióban Borsod, Heves és Nógrád megye ifjúságneveléssel és -védelemmel foglalkozó intézmények szakemberei, valamint olyan vendégek lesznek, akik a szerteágazó kérdések valamennyiére válaszolnak. Egyebek mellett szó lesz a szülők felelősségéről, a családok társadalmi szerepéről, az iskola nevelési lehetőségeiről, a bűnüldöző szervek tevékenységéről, továbbá a társadalmi összefogás sajátos példáiról. A témával kapcsolatos kérdéseket november 27-ig várják a stúdió címére: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky utca 15. Az adás időpontjában Miskolcon a 35-510-es, Egerben a 12-946-os, Salgótarjánban pedig a 12-637-es telefonszámon hívhatják a hallgatók a szerkesztőket. Azokra a kérdésekre, amelyek megválaszolására a műsorban nem jut idő, a korábbi szokásoknak megfelelően az Észak-Magyaror- szág és a Déli Hírlap című újságokban térnek vissza a stúdióvendégek. Amatőr filmesek szemléje Gyöngyösön A város alapításának közelgő jubileuma adta az ötletet Gyöngyösön az amatőr fimesek első szemléjének meghirdetésére. A szervezésre a gépipari és híradás- technikai tudományos egyesületi csoportok vállalkoztak, s gyűjtötték össze az érkező pályaműveket. Több kategóriában pályázhattak a filmezés amatőréi: külföldön készült útifilmek, határainkon túli technikai érdekességek bemutatásával, illetve szűkebb hazánk, Heves megye, történelmének, tájainak, gazdaságának megjelenítésével. Sok jelentkező mutatko- ■ zott be a műszaki-közgazdasági hetek alkalmából rendezett szemlén. Filmet láthattak a résztvevők a hannoveri vásárról, a gyöngyösi vállalatokat bemutató alkotások között a Félvezető- és Gépgyár munkájáival, technikai újdonságaival is megismerkedhettek. Film készült Párádon az üveggyártás ősi mesterségéről A magyar—finn tudományos és irodalmi kapcsolatok egyik kezdeményezője és úttörője, Hunfalvy Pál így szorgalmazta 1871-ben a két rokon nép barátságát: „... nem jó, hogy a magyar csak a nagy és hatalmasan kifejlett nemzetekre függeszti sóvárgó tekintetét; mert könnyebb ám az uras- kodási szint utánozni, mintsem azt eltanulni, ami azokat hatalmassá tette; hasznos néha a kisebb és szegényebb nemzetek példája is, amelyeknél a lelkiösméretes munkálkodást és az okos alkalmazkodást a döntő viszonyokhoz szemlélhetjük.” Hunfalvy vágya mintha napjainkban teljesülne: az utóbbi években örvendetesen megnőtt hazánkban az érdeklődés a finn nép szellemi műveltsége, elsősorban népköltészete és irodalma iránt. Könyvkiadóink és folyóirataink jóvoltából széles olvasóközönség számára váltak hozzáférhetővé a finn irodalom legkiválóbb alkotásai. Északi rokonaink irodalmáról eddig szerzett ismereteinket most jelentősen gazdagíthatja és rendszerbe foglalhatja Kai Laitinen finn irodalomtörténete, amelyet nemrég tett közzé a Gondolat Könyvkiadó. Utoljára 1926-ban jelent meg Magyarországon hasonló munka, a kiadvány tehát régóta sürgető hiányt pótol. Kai Laitinen a finn irodalomtudomány Európa- szecje elismert mestere, a Finn írószövetség alelnöke, a finn Pen Club titkára. Műve magyar kezdeményezésre — a Gondolat Könyvkiadó fölkérésére — készült. A finn folklórról szóló első fejezetet Satu Apó, a neves finn néprajztudós írta, szintén a kiadó megbízásából. A könyv végigkalauzol a finn irodalom évszázadain, a kezdetektől egészen az 1970-es évekig. Különösen színes képet kapunk a XIX. és a XX. század irodalmáról, amikor a finn literatú- ra világirodalmi színvonalra emelkedett. Segíti az olvasó tájékozódását, hogy minden irodalomtörténeti korszak tárgyalását tömör történelmi és kultúrtörténeti áttekintés előzi meg. Az irodalmat a szerző a történelmi és eszmetörténeti folyamat szerves részeként fogja föl, de nem felejtkezik meg viszonylagos önállóságáról, belső törvényszerűségeiről sem, fogékony sajátosan esztétikai funkciói iránt. Árnyalt, gondosan kimunkált portrékat olvashatunk a finn irodalom nagyjairól, az irodalomalapító Agricolától, a Kalevalát ösz- szeállító Lönnroton keresztül a Nobel-díjas Sillan- pää-ig. Kivételes érdeme a szerzőnek, hogy nem áll meg a klasszikus értékek számbavételénél, a finn irodalmi élet legújabb jelenségeit, a fiatal írónemzedéket is bemutatja. Műelemzéseiben a legkorszerűbb kutatási szempontokat és eredményeket hasznosítja. Élvezetessé teszi az olvasást, hogy bő idézetanyag vezet el az alkotások világába. Rokonszenves a könyv tárgyilagos hangvétele, minden nemzeti elfogultságtól mentes értékszemlélete. Az igényesen megformált esszéstílus a fordítót, Jávorszky Bélát is dicséri. A könyv tanulmányozása a finn és a magyar irodalom fejlődésének érdekes párhuzamaira irányíthatja a figyelmet. A megegyező vonások a két nép történelmi sorsának hasonlóságában gyökereznek. A finneknek is, a magyaroknak is szinte egész történelmük során a függetlenségért, a megmaradásért kellett küzdeniük. Ez a forrása az irodalom nemzetmegváltó küldetésébe vetett hitnek, a prófétikus írói magatartásnak: mind a finn, mind a magyar irodalom fő szólama a megmaradás ügyét szolgálta. A beolvasztási kísérletek ellen vívott harcban a nyelv, az irodalom a nemzeti identitás apológiájává magasztosult. A nemzeti jelleg kidomborításának igénye magyarázza, hogy mindkét irodalom történetében kiemelkedő szerepet játszott a népköltészet, amelynek ihlető-termékenyítő hatása máig folytonos. Ugyanakkor mindkét irodalom beszédesen példázza azt a törvényszerűséget, hogy ami a legmélyebben népi-nemzeti, az egyúttal a legáltalánosabban emberi is. A nép- ben-nemzetben gondolkodás a nemzeti értékek fölfedezése Suomiban sem elzárkózást, ,szemhatárszűkí- tő provincializmus”-t jelentett, hanem „világfigyelő te- tő”-t, szükségszerű lépcsőfokot az emberiség egyetemes értékeinek megbecsüléséhez, gyarapításához. A finn irodalom újabbkori felvirágzásának az a legfőbb titka, hogy megteremtette a hagyománynak és újításnak, a nemzetinek és intemacioná- lisnak a dialektikus egységét. így igazolódik a múlt században élt finn tudós, Castrén tétele is, hogy a kis nemzetek példamutató szellemi munkáival egyetemes jelentőségre tudnak szert tenni, egyenrangúvá válhatnak a nagyokkal. A miénkkel rokon világot ábrázol tehát Kai Laitinen finn irodalomtörténete, sugallva a felismerést, hogy Helsinki számunkra néha talán fontosabb lehet, mint Párizs. Ezért is - hisszük, hogy újabb híveket szerez majd a finn irodalomnak és a finn—magyar testvériség gondolatának hazánkban. Lisztóczky László Nem hajolsz többet ma- gad-kimódolta játékaidhoz, rögtönzött kuckódban. Nem faragsz idejétmúlt, régi vá_ rakat, sarokbástyákkal, őrtornyokkal. Feledésbe merült szélmalmaid se faraghatod, kilenclyukú pusztai hidat, meszelt parasztkuny_ hót, nyurga nyárfáival. A könyvelői rovatok, rafinált és praktikus alrovatok útvesztőiből, sokjegyű szám- oszlopaidból, korosán, de egyenes derékkal tévedtél ide. játékfiguráid élethosszí- tó aziliumába. Ott magadé lehettél kizárólag, alkotó kedved megszállottja. Tökéletes lettél a művészi fafaragásban később. Nagyapahűséged — vágyakozásod unokáid után — nyomta kezedbe a barkácsoló fűrészt, az alakító vésőt. Távolban élő unokáidnak akartál bemutatni valami rendkívüli fontosat. Milyen errefelé a hazai táj, ahol felnőtté cseperedtél, de svéddé lett unokáidnak legföljebb kuriózum. Egy aligha ismert földszegletet kívántál fölmutatni, magad sikerítette gyerekjátékok igézetével. Nem csillapuló indulatod férkőzött békétlen tudatodba', hogy, tenned kellene bár. mit, haszontalannak látszó, nosztalgiás vénségedre. ami jelképesen öröki A tevékeny öregemberek gyönyörűségére is. Naphosszat elbabráltá! figuráiddal, hogy elűzd akadozó lélegzeted makacs figyelmeztetését, esztendeid csapdáit átugord. A tervező szellem ősi életeleme a játék, álmok, illúziók rejtett szövedékéből. Ezt teszi a költő, ahogyan sorról sorra építgeti versét, hogy föloldja görcseit, nyugtalanító feszültségét. A festő, akit örökösnek ítélt kifejezésre buzdít egyik világ- részlet szuggesztdója. A muzsikus szerző, ahogy ráérez létezése mutáló hangjaira, és kottákba rejtené olyanoknak, akik nem hallják ezeket a nagyrészt homályos közléseket. önmagát sokszorozó, egyszemélyes játék az ilyen. Akár az egymást követő évszakok, jelmezcseréje. A természet évmilliók óta ismétlődő játékai. Néhányat magam is őrzök öregkori kedvteléseidből. Könyvszekrényem legtetején sorakoznak unaloműző játékaid, alkotókedved bőségét mondják el nekem, köznapi ellendüléseid az egyhangú létezésiből. A halott Nagy László költő csillagos táltoslova közelében állnak szépséges fafaragásaid. Ezeket nézegetem, olyankor, ha végigönt a hallgatás időszakos apálya. Valami lényegesre ösztönöznek késői erőfeszítéseid. Csak az távozik el innen végképp, aki nem hagyott megidéző lábnyomokat. „Non omnis moriar!” — dünnyögted nehéz perceidben. Te se haltál meg, hűséges Jánosom. Találtál gazdátlanul heverő kincset, ami után nem hajoltak le mások. Ránk testáltad nagyon is jelentős hagyakozásod, a játékot. Kislinda, a háromesztendős unokám szomjas vágyakozással figyeli mühely-figu. ráidat az üveges szekrény legfelső polcán. Megsejtem, mire fog rávenni az a csepp- ség: — Kérlek, nagyapó, szedd le nekem azokat a csuda- szép játékokat! „ötórai muzsika“ Egerben Az elmúlt évszázadok énekelt verseiből hallhatnak egy csokorra valót azok, akik ma délután betérnek a Megyei Könyvtárba. A régi korok költőinek életérzéseit és gondolatait Bénító Dániel lantművész játéka és Bordás György éneke idézi majd. Az „Énekelt versek Tinóditól Aranyig” című program öt órakor kezdődik a hanglemez- klubban.
