Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-21 / 273. szám

1981. november 21., szombat Százkilencvenöt évvel ezelőtt halt meg Hatva­ni István, a le­gendás hírű po­lihisztor, a fel­világosodás esz­méinek képvise­lője, több euró­pai egyetem ta­nára. Mint a debreceni kollé­gium matematika, fizika és ké­mia tanáráról, ördöngős mon­dák terjedtek el róla. Százötven évvel ezelőtt rob­bant ki és december 3-ig tar­tott a lyoni felkelés, a francia proletariátus első önálló meg­mozdulása. A felkelést novem­ber 21-én a selyemszövőmun- kások kezdték meg; mozgal­muk rövid idő alatt az egész Városra kiterjedt, s a munká­sok kezükbe vették a város irá­nyítását. Említést érdemel a . második lyoni felkelés is. Ez 1834. április 9-én robbant ki, s ebben munkások és kis kézmű­vesek vettek részt, tiltakozásul a munkásszervezetek betiltásá­ról és a sztrájkolok bírósági eljárás alá vonásáról hozott tör­vény ellen. A mozgalmat a köz- társasági átalakulást követelő Emberi és Állampolgári Jogok Társasága irányította. A mun­kások felkelését véres utcai harc után kegyetlenül leverték és megtorolták. A Nap kél: 6.58 órakor, nyugszik: 16.02 órakor; a Hold kél: 1.15 órakor, nyugszik: 14.16 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon _ OLIVÉR nevű kedves olvasóinkat! Oliver az olajfa latin nevéből, az „oliva”-ból ered. Várható időjárás ma estig: ke­leten is csökken a felhőzet, majd országszerte gyakran változóan felhős Idő várható. Északkeleten helyenként tartósan megmarad a köd. Főként az északi országrészben várható kisebb eső, zápor, a nyugati, északnyugati szél sok­szor megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között, északkeleten azonban S fok körül. Kétméteres kolbásztök . Impozáns méretű zöldségóriás nevelkedett az idén Fe­kete János pápai kertész portáján: a fára futtatott kol- bcisztök kétméteres termése. Az újabban divatba jött tök­féle elkészíthető főzeléknek és kitűnő rántva is. Nagy elő­nye, hogy indáján tartva is szeletelhető, mert a levágott vége hamar beheged és a termés nem romlik el. Magjá­hoz az ország minden vidékén működő kertbarát körök révén juthatnak az érdeklődők. — SZÉPÜLŐ TANÄCSHÄ. ZA. Atkáron, részben a fej­lesztési alapból, részben pe­dig a lakosság társadalmi munkája révén két utca jár. dáját szélesítették ki, a Móricz Zsigmond, a Kertal. ja és a Hunyadi, utca út­burkolatát pedig az útfel- ügyclet segítségével a közel­múltban felújították. Ezzel párhuzamosan megkezdő­dött a tanácsháza renoválá­sa is. A belső átalakítással még az idén végeznek a szakiparosok, tavasszal pe­dig az épület külső frontját csinosítják ki. — HONISMERET — FÓ­RUM. A gyöngyösi művelő­dési központ honismereti kö­re szakmai tapasztalatcserén látja vendégül november 22-én, vasárnap délelőtt a megyében működő szakkö­röket. — FOTÓ A KLUBBAN. A GYÖNGYSZÖV ifjúsági klubjában november 23-án, hétfőn délután nyílik kiállí­tás Poty Péter fotóiból. — ADTAK, KAPTAK! A Vöröskereszt szervezésében négyszázan jöttek össze az Egyesült Izzó gyön­gyösi gyárában, éspedig mind olyanok, akik részesei a véradó mozgalomnak, vagy éppen vért kaptak fel­épülésükhöz, talpraállásuk. hoz. A találkozó jól sike­rült, és bizonnyal újabb len. dületet ad e fontos egész­ségmentő munkának. — FOLKLÓR A SZÍNHÁZ­BAN. A Megyei Művelődési Központ hétfőn este 7 óra­kor színes, tartalmas műsort rendez az egri Gárdonyi Színházban. A program ke­retében a helyi néptánc­együttes, valamint a „nép­művészet mesterei” lépnek színpadra. — RAMONA-SZÁLLÍT- MÁNY. Nyolcvan asszony­nak, lánynak ad munkát a Ra­móna Finomkötöttáru Szövet­kezet abasári üzemegysége, ahol gyermekpulóverek, női köntösök és ruhák, valamint gyermekoverállok készül­nek. E cikkekből a héten 4200 darabot szállítottak ér­tékesítés végett a fővárosi központba. Egerben; szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rende­lőben. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, a kórház gyermekosztá­lyán. Telefon: 10-841. Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnep­napokon : előző nap délután 14 órátói az ünnepet- követő natSk reggel 7 óráig. ' • " Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat: Egerben, az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyermek- és íelnőttbetegeit: Andornaktálya, Makiár, Ostoros, Novaj, Kere- csend, Demjén, Felsőtárkány, Noszvaj. Az ügyelet igénybe ve­hető vasár- és ünnepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő reggel 7 óráig. Telefon: 11-669. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel '7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermek- rendelő. Fekvőbetegeket a fel­nőttügyelet látja el. Kihívás 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren­delőintézetben. Telefon: 10-04. Rendelés gyermekek részére is.­Fogorvosi ügyelet vasárnap 8—10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyeit vasár­nap 8—10'' óráig a rendelőinté­zet gyermekszakrendelésén. Te­lefon: 10-04. KÖJÁL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496. Állatorvosi ügyelet A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától a munkaszüneti napon 20 óráig. Eger: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza, Eger, Szö­vetkezet u. 4. (Az Egerhez tar­tozó, valamint a bélapátfalvi, bátor! és makiári állategészség­ügyi körzetben.) Telefon: 12-388. Füzesabony: Víztársulat, Rá­kóczi u. 43. Telefon: 3. Gyöngyös: állatkórház. Tele­fon : 11-645. Hatvan: városi tanács Kossuth tér 2. fsz. 30. Telefon: 19-97. Heves: Heves megyei Tanács VB. Járási Hivatala. Telefon: 124. Diótörő halásziak Jó zárásra számít a közös gazdaság — Csak ennél rosszabb évet sose zárjunk! — Ér­deklődő kérdésünkre ezt í választ ad ta tegnap a győri- gyösihalászá Győzelem Ter­melőszövetkezet elnöke. Az­tán magyarázatként hozzá­tette még Tusnádi József, hogy számvetésük szerint 1981 végén 50 millió forint­ra jön ki a gazdaság ter­melési értéke. A várható nyereség? Ennek a tíz szá­zaléka, vagyis ötmillió fo­rint A jó teljesítménynek kü­lönben többféle indítéka van. Negyven vagon sörér- pát külföldre értékesített a „Győzelem”, ami önmagá­ban kétimálilió többletjöve­delemmel járt. Hasonlóan kétmillió forinttal növelte az árbevételt a napraforgó 50 százalékos többlettermé­se, új tevékenységként pe­dig szépen „besegített” a szállítási ágazat. Az idei eredmények ösz- szegeése közben azt is el­mondták G y ön gy öshalószo n, hogy az őszi talajelőkészítő munkákat már jószerint be­fejezték. A hétszáz hektár szántásból van csupán, hátra mintegy száz hektárnyi, amivel novemberben végez­nek. Megkezditek 114 hektár szőlőjük metszését is, de­cember elején pedig beindul a közös gazdaság mellékü­zeme. E tekintetben gyakorlati­lag bérmunkáról van szó, amely egyrészt a tagok téli foglalkozását oldja meg. részben pedig új munkale­hetőséget teremt a faluban. Az üzemág céljára a terme­lőszövetkezeti központ mel­lett lévő" régi szeszfőzdét alakítják át, és az így nyert helyiségekben — a szövet­kezeti külkereskedelmi köz­pont megbízásából — diót törnek, ültetve dióbelet válo­gatnak . tőkés exportra. Egyébként a gyöngyösha- Mszi valósághoz tartozik, hogy az idei esztendőben komoly jégkár érte a közös gazdaságot, a kalászosokat és a szőlőtáblákaí tizedelve meg. Hogy ennek ellenére reményeihető a jó évzárás, ez mindenképpen a vezető szakembereket, illetve a tag­ság munkaszellemét dicséri. (m.gy.) A győztes egri modellek Fodrász­fesztivál Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban ren­dezték meg a napokban a megye legjobb figaróinak versenyét. A férfi és női fodrászok, valamint a koz­metikusok — összesen ti­zenhatan — mérték össze szaktudásukat a Technolux rendezésében. Az egriek Hüse Rozália és Wilimek György révén két első he­lyezést szereztek, míg a koz­metikusok vetélkedőjéből a gyöngyösi színékben induló Domboróczki Sándomé ke- Az utolsó smink rült ki győztesen. (Fotó: Szabó Sándor) Hét végi piaci jelentés Újdonság: az üvegházi paprika és paradicsom A változó időjárás — a 6 forint. Kapható még üveg­Megoldódik? Ügy tűnik, végre meg­nyugtatóan rendeződik Eger­ben a Csebokszári lakótele­pen Dargay Lajos fénymobil kompozíciójának a sorsa. Tegnap délután felhívta szerkesztőségünket Manger József, az IKV Távfűtő­müvek villanyszerelő- és műszerészcsoportjának ve­zetője, aki elmondta, hogy a közelmúltban megjelent cikkünk nyomán vállalják az alkotás rendbetételét, s a továbbiakban annak fo­lyamatos ' karbantartását, gondozását. A felajánlás ím hát meg­született. .. Várjuk az illetékesek vá' laszat! Kék fény után Maga jelentkezett önként jelentkezett a rendőrségen Szalai Antal 29 éves, büntetett előéletű, fog­lalkozás nélküli szombathe­lyi lakos, akit a televízió csütörtöki „Kék fény” adá­sában többrendbeli lopás alapos gyanúja miatt köröz­tek. Az ajkai városi-járási rendőrkapitányság Szatai Antalt előzetes letartózta­tásba helyezte és ügyében tovább folytatja a nyomo­zást. Belehallgattam egy beszél­getésbe, de kérem ne vádol­janak udvariatlansággal. A társaságot szóval tartó hölgy ugyanis nem titkolta örö­mét. — Kaptam: nyolcszáz fo­rint prémiumot! — Ná, és irit vásároltál belőle? — kíváncsiskodtak a kolléganői. — Babikára költöttem az utolsó fillérig — rebegte, és miegdlcsőült tekintettel ösz- szecsapta a tenyerét. iFúrta az oldalaimat a kí­váncsiság. Hallgattam a rizs- poros arcú asszonyt. — Tegnap csokoládés pa- rányért kajtattam a városa han. Babdkám Imádja az talajmenti fagyok és az eső — rányomta bélyegét a pia­ci felhozatalra. Még—kapha­tó ugyan fejessaláta, de a paprika és a paradicsom már üvegházi. Az árak is emelkedtek az elmúlt heti­hez viszonyítva. EGERBEN A szabadpiaci árak sze­rint: a burgonya kilója 6, a sárgarépa 14, a petrezse­lyem 16, a fejeskáposzta 7, a karfiol 28, a paprika 1.8— 40, a fokhagyma 50, az al­ma 9—28, a savanyúkáposz­ta 20 forint. A tojás darab­ja 2.50. GYÖNGYÖSÖN A hétvégi piacokon az áraik a következőképpen alakultak: a burgonya kiló­ja 6, a sárgarépáé 10, pet­rezselyemé 14, a vöröshagy­máé 9, a fejeskáposztáé 7 forint. A kelkáposzta kilóját 12, a karalábéét 7, a karfio­lét 25 forintért vásárolhat­juk a standokon. Az üveg­házi paradicsom kilója 40, a hegyes zöldpaprikának da­rabja — szintén üvegházi — Válogat a kicsi... édességet. Már megeszi a kenőmájast is, de a drágább kolbászt jobban szereti. Ez aztán az önzetlenség! — tűnődtem magamban, A legjobb falatokat az unoka kapja. Jó helyre került a prémcsd. — Talán válogat a kicsi? — érdeklődött a társaság egyik tagja. házi uborka is, kilója 30 fo­rint. A hónapos retek kiló­jáért 8, a fokhagymáért 50, a parajért 25, a téli piros al­máért 12,-a fehéralmáért 12, a körtéért 18, a szőlő­ért 28 forintot kémek az árusok. A héjas dió kiló­ja 30, a szárazbab 29, a len­cse 70, a mák 85, a dióbél pedig 105 forint. HATVANBA A szabadpiaci árak ^ bur­gonya kilója 5, a karalábé 2—3, a kelkáposzta 8, a kar­fiol 30, a zöldpaprika 8—16, a fehérbab 25, a tarkabab 30, a vöröshagyma 10 forint. Fejessaláta darabja 5 fo­rintba kerül. A gomba ki­lóját 40, a héjas dióét 25—30, az almáét 10—14, a körtéét 25, a szőlőét 25 forintért kí­nálják az eladók. A ZÖLDÉRT Arai HEVES MEGYÉBEN A karfiol kilója 20, a kel­káposztáé 11, a fejeskáposz­táé 7, a fokhagymáé 56, a cékláé 4, az almáé 5.50—14, a körtéé 16, a paradicsomé 36 forintba kerül a ZÖL­DÉRT üzleteiben. — De még mennyire! — fuvolázta a „nagymama”. A tojásnak csak a sárgá­ját hajlandó megenni, de ki nem állhatja a madártej habját. A kirántott húst pél_ dául meg kell tisztítani a prézldtől; sérti a szájpadlá­sát ... — Hány éves az a gye­rek?! — támadt fel ben­nem a gyanú. Az asszony csak most vett szemügyre. Megtüzesedett arcáról karácsonyfadíszként pergett a púdér. — Mi az, hogy gyerek?!.,. — fönmedt rám csúfondáro- san. — Bafoika egy tacs­kó... ! Mika István Lottó A Sportfogadási és Lot- tóigazgatósag közlése sze­rint az őszi-téli tévélottó nyereményei — a nyere­ményilleték levonása után — a következők: öt talá­latot egy fogadó ért el, nyereménye 660 ezer 112 forint. Négytalálatos szel­vénye 69 fogadónak volt. s nyereményük 42 ezer 589 forint. A háromtaiála- tos szelvényekre 461 forin­tot, a kéttalálatosokra 23 forintot fizetnek. Kihúzták a 47. heti lottó nyerőszámait is: 19, 23, 25, 32, 51. Vásár­naptár 1981. november 23. héttő: Országos állat- és kirakóvásár Bélapátfalva (Heves), • Győr Szécsény (Nógrád). November 24. kedd: Országos áltat- és kirakóvásár Hatvan (Heves), Szombathely (Vas). Országos állatvásár Tamási (Tolna). November 25. szerda: Országos állat- és kirakóvásár Hőgyész (Tolna), Mágocs (Ba­ranya), Polgár (Hajdú). November 26. csütörtök: Országos állat- és kirakóvdsár Püspökladány (Hajdú), Szany (Győr). November 27. péntek: Országos állat- és kirakóvásár Nagykálló (Szabolcs). Országos állatvásár Dévaványa (Békés). November 28. szombat: Országos állat- és kirakóvásár Dég (Fejér). November 29. vasárnap: Országos állat- és kirakóvásár Jászladány (Szolnok). Országos kirakóvásár Nagyatád (Somogy). Autóvásár Csorna (Győr), Debrécen, Eger (Heves), Hatvan (Heves), Kecs­kemét (Bács), Kisújszállás (Szolnok), Miskolc, Nagyatád (Somogy), Nyíregyháza (Sza­bolcs), Szarvas (Békés), Szeged, Zalaszentgrót (Zala).- - r NÉPÚJSÁG o Mogyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. Főszerkesztő-helyettes: GYURKÓ GÉZA. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete), Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102.- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Index 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ - HU ISSN 0135-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents