Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-21 / 273. szám

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1981. november 21., szombat Schaár Erzsébet szobrai Mai művé* szeti mellék­letünk fotóit Schaár Er­zsébet (1908 -1975) szobrászmű­vész egri, művelődési központbeli kiállításán készítettük. I (Fotó: Kőhidi Imre) Beszélgetők Fal előtt, fal mögött Szitakötő Ki volt Balázsdeák? Egy egri főkapitány „vallatása” Száz éve született Révay 1881. november 22-én szü­letett Kecskeméten a „lite- rátus” emberekben oly »gaz­dag magyar szellemi élet egyik legszínesebb egyénisé­ge. Mindenki csak az „ip- szilonos” Révaynak hívta, megkülönböztetésül nagy­nevű marxista névrokonától. Haladó szellemű ember volt ő is. Ennek köszönhette, hogy a tanári pályától el­zárva, megélhetési kény­szerből, élteműve egy kalei­doszkóp gazdagságával csil­log. Latin—görög szakos tanár­ként figyel fel rá az ország. Commodianusról írt első la­tin nyelvű, majd magyar ta­nulmánya emelte ki a kés­márki tanárt a vidéki ho­mályból. Rövidesen Buda­pestre kerül, itt gimnáziumi igazgató lesz, címzete; egyetemi tanár. Friss, eleven szellemű klasszika filológus, szemináriumi tanítványai között a XX. századi Ma­gyarország filozófiai, irodal­mi, politikai személyiségei ott vannak. Herényi Károly is jár szemináriumára. A Ta­nácsköztársaság maradéktala­nul értékeli a fiatal tudóst, egyetemi tanárrá nevezik ki. és ő lesz a Közoktatásügyi Népbiztosság középiskolai osztályának vezetője. Ter­mészetes hát, hogy a dicső­séges 133 nap után a kurzus állásvesztésre ítéli, és ő megkezdheti negyed évszá­zados szabadúszói pályáját. Ezt úgy kell érteni, hogy klasszika filológusként majd csak ennyi idő után juthat újra katedrához, de hamaro­san így is a magyar szellemi élet vezető alakja. Első nagy sikere a 20-as évek elején megjelenő Boccaecio-fordítás. A Dekameron filológiai pon­tosságú. de ugyanakkor a magyar nyelvi lelemények gazdag alkalmazású stílusa, elevensége és érzékeny ar- chaizálása a Nyugat légjobb­jainak dicséretét váltotta ki, s mintegy meghatározta a klasszikus fordítás mércéjét. ^ Révay József a hagyomá­nyosan gazdag nYagyar fór­József dításkultúra jelentős meg­újító!, nagy alakjai közé tartozik. Ezután rövidesen a Franklin-Társulat lektora lesz, és 1934—42 között a Tükör című irodalmi folyó­irat szerkesztője. Közben megkapja a Baumgarten-dí- jat is, hiszen a Hőratiusról szóló regényét „A költő és a császár”-t és a „Raeviusz ezredes utazása” című ifjú­sági regényét mindenki ol­vassa. Igazán jelentősek azok az ismeretterjesztő kötetek, amelyek a tudós ismeret­anyagát, az új felfedezése­ket, a magyarországi latin emlékeket teszik közkinccsé. A „Séták a római Magyar- országon” vagy a „Százarcú ókor” című kötetei sokTsok fiatal és idős olvasóban kelt­hették föl az emberiség gyerekkora iránt a szenve­délyes érdeklődést. 1945 után rehabilitálták, ismét tanít az egyetemen, s 1952-ig, nyugdíjba vonulá­sáig ontotta hatalmas tudá­sának kincseit. Megint mérce volt, a korszerű tudományos­ság és a színes szellem ket­tőséből jött létre az a hatás, "'amely tanítványai számára ma sem feledhető. Közben elő- és utószók sokaságát írja, kiváló — újra meg új­ra megjelenő — antológiákat állít össze, drámafordításait minden színpadon játsszák, és megírja az „Égi jel” című regényét Nagy Constantinról és koráról. Az „In hoc signo vinces” császárát megfosztja mindattól a rárakódott le­gendától, melyet évszázado­kon át a katolicizmus te­remtett, és fiktív résztörté­netekkel . hiteles epikai at­moszférát alkotva a hatalom szövevényes rendszerét és figuráit tömöríti históriájába. Klasszika filológus, iroda­lomtörténész, műfordító, író. tanár volt. A XX. századi magyar kultúra jelentős alakja. Születésének száza­dik évfordulóján érdemes emlékeznünk rá, de legin­kább érdemes levenni a polcról könyveit és olvasni. Gazdagabbak leszünk tőlük. Szalontay Mihály A hősök tetteit poéták éneklik meg, így idézi Arany János a félelmet nem isme­rő, az ellenség megbecsülé­sét is kivívó Szondi György alakját. A jelen és a jövő azonban néha teljesen indokolatlanul rideg és hálátlan, s az egy­mást követő nemzedékek tu­datából is törli azok nevét, akikéi csak a kötelességérzet vezérelt, s túl szerényen nem vágytak babérokra. Ilyen nagyszerű egyéniség volt Balázsdeák István, aki karddal a kézben viaskodott a törökkel. Eger várában kezdte, itt lett helyettes, majd az ellenség által ret­tegett főkapitány. A krónikások azonban még azt sem jegyezték fel, hogy mi történt vele életének utol­só szakaszában. Nem szeret­te a felesleges hírverést, a mindenáron való csinnad­rattát. Annál inkább mások, így hát az ő tetteiket zeng­ték a lantosok. A hódító török századokra óhajtott a három részre tép- desett országban berendez­kedni, méghozzá úgy, hogy minden alkalmat felhasznált a további gátlástalan terjesz­kedésre. Szerencsére voltak, akik nemet mondtak az ag­resszív indulatoknak. A vég­várakban nevelődtek azok a katonák, akik nem latolgat­ták az esélyeket, akiket nem zavart az, hogy egy mam- muthatalom hadigépezetével kellett szembeszállni. Erőt adott nekik az a tudat, hogy a pogánnyal, a rombolás szellemével keltek bírókra, védve az ősök földjét, az édes hazát, a keresztény Eu­rópát, Azt a Nyugatot, azt a A gyerekek sorra oda- “ tartották a tányérju­kat. Az asszony talpig fe­ketében, porciózta a levest. Aztán megszokott mozdulat­tal várt még egy pillanatig, merőkanállal a kezében. A negyedik tányérral senki sem jelentkezett. Magának már nem is szedett. A torka összeszorult. I ehunyta a sze nét. „Miklós, hol vagy? Ugye csak elbújtál?” Már éjjel sincs nyugta a fiú zaklató hangjától. Zápor dobol az ablakon. A szeme nyitva, éjjel örökké nyitva. Azóta csak nappal tud alud­ni. A sötétség azonnal meg­telik a hiányával. Pedig a másik három, a testvérei itt vannak ... Miért nem lép tovább a fiú? Miért nem ba­rátkozik velük? Miklós... „Ne, ne!" — kulcsolja kö­nyörgésre a kezét. De mint­ha ő ott sem volna, egyre hallja éjszakánként. Részt követel belőle, osztozkodik a hiányában. Hogy lehet egy ilyen hangot kitiltani? A gyerekek mohón szür- csöltek. Nyúlánk, vékony fiú volt mind a három. Ter­metre az apjukat formáz­zák. De még másban is. Él- nek-halnak a sportért. Habsburg-birodalmat, amely­nek magyar királyi ■ címet viselő uralkodói néha éve­kig nem fizették zsoldjukat. Olykor annyira elszegényed­tek, hogy lovaikat is el kel­lett adniuk, mert nem volt pénzük a mindennapi éle­lemre sem. Keseregtek, há- borogtak emiatt, ám ha fel­tűnt az ellen, mindjárt szab- lyát rántottak. Máskor ma­guk indultak lesvetésre, vá­sárütésre. zsákmányt ígérő portyákra. * 1 Allah hívei az egrektő! tartottak leginkább. Ide ke­rült hősünk is ifjúként. Azt is mondhatnánk, nem volt más választása. Neves kato­nai családból származott: ap_ ja Gyula várában huszárko- dott. Ritka merészségéért 1563-ban címeres levelet is kapott. Gyermekére még:s csak a gondok regimentjét, az újrakezdés kényszerűsé­gét hagyta, hiszen 1566-ban hősi halált halt, így végezték fivérei is Temesvárott, A kis, de legalább a létfenntartást biztosító bírtok szintén el­veszett, Maradt hát azegyé­1 Miklós, a bátyó vitte közü­lük legtöbbre. Még csak el­ső gimnáziumba járt, és már állandó helyet kapott az iskolaválogatottban, ör- döngos cselező volt, gyors, szemfüles és izmos. Ha bir­kózott, lekötötte a bal kar­ját, fél kézzel teperte le el­lenfelét. A kicsinek. Attilá­nak mindenben a pártját fogta. A gombfocibajnokság- ban néki engedte át a csa­patválasztás jogát. A gom­bok hátára ragasztott kes­keny, zöld-fehér színű pa- pírszeletkékre apró bolha­betűkkel írta rá a játékosok nevét: Mátrai, Albert, Dal­noki és így továbbx Attiláé a Fradi. Épp most telt le az egy­hetes gyászszünet. D ekapták ebédjüket, s ^ mint rendesen, egy­más után kezet csókoltak édesanyjuknak. Elsőnek Attila, utoljára a legidősebb. ni leleményesség, az érvénye­sülés egészséges vágya, amely csak a hadierények — a hoz­zá hasonló sorsúak számára csak ez a veszélyes kiút lé­tezett — halmozásával telje­sülhetett. Nem ismerte a félszet, nem tartott a vele versenyt vág­tázó végzettől. Nem riasz­totta az, hogy a csaiamezőn maradtakról bajtársaik húz­zák le a csizmát, a ruhát — ezekre ugyanis szükségük volt a nagy ínség miatt —, s a meztelen testeket gúlák­ba rakják, vesszőkerítéssel óva a farkascsordáktól, s az­tán következnek a dögkese­lyűk. Ö is látta holdas éj­szakákon a fehérlő csontvá­zak fölött rajzó fekete ma­dársereget, mégsem hátrált meg, hanem újra meg újra kihívta maga ellen a sorsot. Ismerősei, barátai rajong­tak érte, támogatták birtok­szerzési kérelmeit. Ezek el is jutottak a bécsi felség asztalára, de a válasz egyre- másra a konok nem volt, pe­dig protektorai folyvást rit­ka érdemeire hivatkoztak. Az egri káptalan tagjai például így írtak róla: Aztán bevonultak a szó- • bájukba. Az asszony csak ült, ült, mozdulatlanul, egymagában, levegőben felejtett kézzel, egy hiányzó kézcsókra várva. A fiúk játékra éhesen kezdték fölszerelni az asz­talukra festett futballpályát. A falon házi sportújságjuk. Ormótlan fekete betűkkel rajzolták föl a nagy ese­ményt, hogy ma folytatódik bátyjuk hirtelen halála miatt megszakadt. Az iskola sportújságja kü­lönkiadásban. vastag gyász­kerettel emlékezett meg a halott fiúról. Attilától nyi­latkozatot hoztak hőstettei­ről: hányszor védte meg a verekedőktől, hogyan vágta ketté zsebkésével a barátjá­tól kapott stolverkot, hogy megfelezhessék, s amikor már nagyon lázas volt, rá­hagyta a sok fordulót nyert MTK-gombcsapatot. Most Attila két garnítúrá­„A hadi tudományokban való jártassága, erénye, te­kintélye és szerencséje oly nagy, hogy mindnyájunknak véleménye szerint e téren kevés ember vetélkedhetik vele. Más gyönyörű tulajdon­ságai is vannak. A veszede­lemben bátor, a munkában fáradhatatlan, a cselekvés­ben serény, a végrehajtás­ban gyors, az előrelátásban tanácsos elméjű. E kiváló tu­lajdonságok bizonyítéka á mostani sz'kszói győzelem. Ezt az egész hadsereg, isten és a főkapitány után egye­dül neki tulajdonítja. Sze­rénysége, hűsége, derekassá- ga, ébersége és nagylelkűsé­ge fényes bizonyítékul szol­gálnak mellette. Mi is történt 1588-ban? A törökök jókora sereggel Szikszó megvételére indul­tak. Magabiztosak lehettek, mert ilyen komoly haddal a portyázók sem szokták fel­venni a versenyt. A vakmerő egNek azonban másként gon­dolkodtak: ők mindent koc­káztattak, a lehetetlent is megpróbálták. A végbelieket Rákóczi Zsigmond főkapi­tány és helyettese, Balázs­deák vezette. Ott volt velük Homonna i István is. Támadtak, véres küzdelem bontakozott k!, de a túlerő csak győzött. A kudarcot mindenki tudomásul vette, s már-már. elszéledt a magyar had, keseregve a foglyok, s a nagyszámú halott miatt. val szerepelt a bajnokság­ban. Az első mérkőzésen Kristóf „Dózsa”-csapata volt az ellenfél, Norbert bírásko­dott. Megindította a mécs­esét. A sípszó behallatszott az ebédlőbe. Az asszony össze­rezzent. Már majdnem el­bóbiskolt ott az asztal mel­lett. Ebben az elmerítő köd- gomolygásban hallani vélte a Miklóstól megszokott „Haj­rá !”-kiáltást. Belülről szívta az elhagya­tottság. Az ura ma utazott vissza a csapatához. Szívós, öreg lesz. Megy tovább az élet. A fiai folytatják az ebéd utáni játékot. Mindenki folytatja. Valójában még ő is. Végzi a megszokott dol­gát, lemegy az utcára, be­szél a szomszédasszonnyal, főz. ebédet oszt... De az övé mégsem ugyanaz. A foly­tatásban mozdulatlan, a szavaiban néma. A halál el­Markó Pál: r Eg/ mezőkön Csípős csalánként kínoz a hallgatás. A folyóparton görnyedt eperfák. Megrezzen alattuk a szikár nád. Kújtorgok égi mezők alatt, —. eltűnt a csúcsok közelsége; a kéklő dombok csipkés taréja éggé foszforeszkált. — Rakéták, indikátorok lobbanása. Madár-akarat feszeng bennünk! — Homlokunkon felhőket áttörő harci gépek csúcsmagassága, fölöttünk: csillag-párzás, végtelen ég-virágzás. Dékány Kálmán: Mindig keresnek valakit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents