Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-19 / 271. szám
4KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1981. november 19., csütörtök Alkotóműhely Ne vak vezessen világtalant! Töprengő beszélgetés az olvasástanítás gondjairól Köztudomású, hogy az igazgató alapvető feladata a tantestület nevelő-oktató tevékenységének figyelemmel kísérése, felelősségérzettől vezérelt irányítása. Ezt a tennivalót igen komolyan veszi Pádár Béláné, a lőrinci 2-es számú Általános Iskola igazgatója, aki nem riado- zik az új, a korábbiaknál hatékonyabbnak ígérkező módszerektől! sem, de a bevált fogásokat is nagyra értékeli. Ennek a szemléletnek köszönhető, hogy kollégái, körében alkotóműhelyt teremthetett, olyan légkört, amelyben mindenki igyekszik adottságai legjavát nyújtani, lelkesedve az eredményekért, őszintén szólva a megoldásra váró nehézségekről. Számos siker Ebben a gárdában valamennyien folyvást bővítik tájékozottságukat. Hadd sorakozzanak most az ezt igazoló példák! — Arra törekszünk, hogy minél behatóbban ismerkedjünk meg az alapdokumentumokkal, az általuk javasolt szemléltetőeszközökkel. Méghozzá úgy, hogy az egykori jót nem tagadjuk meg, hanem ötvözzük a hasznosnak tűnő előírásokkal, javaslatokkal. Ez persze állandó készenlétet, önművelést igényel, de hát ettől itt senki sem húzódozik. Ügy vélem ennek köszönhető, hogy 1978 óta fokozatosan előbbrelép. tünk. Nőtt a tanulók aktivitása. Órai munkájuk egyre gyakrabban egésziül ki a könyvtárban szerzett tudással, a színházi élményekkel, a múzeumokban látottakkal, az üzemlátogatások tapasztalataival. S ha már itt tartunk hadd említsek egy igen lényeges mozzanatot: az egyes tárgyakat már nem választják el egymástól áthidalhatatlan szakadékok. A fontos motívumok összegződnek, erősítik a hatást, más szóval tudás születik. Ez öröm a pedagógusok számára is, hiszen osztályrésze a sikerélmény. Nincs minden rendben Az erények után a bajok is terítékre kerülnek. Ezek közül mindjárt a legaggasz- tóbbat említjük. — Azt azért nem mondhatjuk el, hogy elégedettek vagyunk mert a mindennapi gyakorlat sok válaszra váró kérdést vet föl. Kár lenne tagadni, azt. hogy gyarapszik az ingerszegény környezetből érkező, a hátrányos és veszélyeztetett helyzetben élő gyermekek száma. Ráadásul — s ez a jövőben még inkább így lesz — az osztályokba évről évre többen kerülnek. Ezzel is összefügg az, hogy jó néhá- nyan nem képesek továbbhaladni, s lemorzsolódnak. Ennek oka az, hogy az ol. vasási, a szóbeli, az írásbeli kifejezőkészség nem éri el a megkívánt szintet. Ennél a gondolatnál érdemes elidőzni. Annál is inkább, mert az ilyen diákok — mivel nem értik az általuk tolmácsolt szöveget — sohasem lesznek képesek önálló ismeretszerzésre. Ez bizony igen tragikus, hiszen felnőtt korukban sem boldogulnak majd, s csökkent értékűségük tudata kisebbségi érzést szül bennük. Nem kapcsolódhatnak be a munkás továbbképzésekbe, egyszóval „leírják őket”, és 2árva lesz előttük az érvényesülés oly sok kapuja. Fotó: Szabó Sándor Hol kezdődött? Keressük most a gondok forrásait! Hasznos ezeknél elidőzni, mert nagyon fontos összefüggésekre derítenek fényt. — Az érdekelt szülők jól tudják, hogy a kicsik, vagy a Romankovits, vagy pedig a Ligeti—Kuti tankönyvekből tanulják az olvasást. Fogalmazzunk mindjárt nyíltan nem túl sok sikerrel. Ezt nemcsak én állítom, hanem kartársaim több esztendős tapasztalatai is igazolják. Az alapgondolat nem rossz, s azt sem vi,tatjuk, hogy ezekkel a módszerekkel hamarabb célhoz lehet érni. Persze — s ezt mindenképpen hangsúlyozni kell — ez csak a jóképességűekre vonatkozik. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az egyre népesebb másik oldalról sem. Annál is inkább, mivel a kiemelkedő adottságúak és a gyengék között már nem különbség van, hanem szakadék tátong. A félreértés elkerülése végett emelem ki: nem az újtól borzadunk, hanem az esetenkénti csődtől keseredünk el. Szerintünk ez abból fakad — nemcsak nálunk, hanem másutt is — hogy a folyamatból kimarad az aligha mellőzhető mechanizálás. Ugyanez történt a matematika oktatásánál is. Az innen származó vészjelzések nyomán, rá kell jönnünk, hogy a gyakorlás, az ismeretrögzítés semmiképp sem hagyható el. Nagy kát, hogy a szerzők erre nem helyeztek súlyt. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat igen lényeges tennivalóként fogalmazza meg a készség- fejlesztést. Semmi sem magyarázza tehát azt, hogy erről a lehetőségről lemondjunk. Merre a kiút? A testület arról is nevezetes, hogy nemcsak a bajok összetevőit elemzi, hanem a megoldáson is töpreng. Következzenek most az erre vonatkozó részletek: — Fel kell számolnunk egy téves nézetet. Manapság túl korán tekintik — az egytől negyedik osztályban — eszköznek az olvasást, holott ebben az időszakban még csak cél lehet, és csak jóval később segítheti elő az értő ismeretszerzést. Mi nem így vélekedünk, és a kiút megtalálása érdekében igen sokat konzultálunk egymással, megvitatjuk a kamatoztatható ötleteket. Az lenne a jó, ha ebbe mind többen bekapcsolódnának. A szak- folyóiratok is nemes küldetést teljesítenének akkor, ha több lényeges kérdést megvilágító cikket jelentetnének meg. Olyanokat, mint a Tanító ez évi 6—7. számában találhattunk. Mi természetesen nem várjuk azt, hogy a sült galaimib a szánkba repük jön. A megszüntetve megőrzés dialektikája alkalmazva az új módszereket a régiekkel társítva vetjük „hadba”. Ezt lehetővé teszi a nevelői szabadság helyes értelmezése. Emellett keressük a kapcsolatot a már jelzett tankönyvek íróival is. Roman, kovits Andrást például meghívtuk, s azt kértük tőle, adjon jó tippeket a mindennapi munkához. Reméljük ez a látogatás értékes élményekkel gazdagít bennünket, s az eddiginél jóval sikeresebben foglalkozhatunk az arra rászorulókkal, elke. rülve azt, hogy vak vezesse világtalant... Pécsi István Az Alföld festője Vasárnap délelőtt új kiállítás nyílt a Gyöngyösi Galériában. Kurucz D. István Munkácsy-dijas, érdemes művész mintegy harminc, jobbára alföldi tájak ihlette munkáit dr. Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója mutatta be a megnyitóra összegyűlt szép számú közönségnek. Felvételünkön a tárlat katalógusát dedikálja a művész (Fotó: Szabó Sándor) Megnyitó ma délután Vasarely-kiállítás Gyöngyösön Az alkotó nevét és munkásságát szerte a! világon ismerik és nagyra értékelik. Ezért is esemény a gyöngyösiek számára az, hogy ma délután 6 órakor nyílik meg — a Gödöllői Agrártudományi Egyetem helyi főiskolai karónak aulájában — az a reprodukciókiállítás, amely művészi tevékenységéből ad ízelítőt. A mintegy 80 művet Szentendrén Zala megye népi építészeti emlékeiből egy egész sort átszállítanak a szentendrei szabadtéri néprajzi múzeumba. A nyugat-magyarországi tájegységek népi építészetét, ■ a népéletet bemutató kiállításon elsőül azt a 200 éves haranglábat állítják fel, amely a harminchét lelkes kis zalai településről, felső- szenterzsébetről kerül Szentendrére. A szabadtéri rnúzeCsepei Tibor művészeti író bocsátotta saját gyűjteményéből az intézmény rendelkezésére. A megnyitón ő tart tárlat- vezetést és diavetítéssel egybekötött előadást. A programot a Szélrózsa együttes műsora színesíti. A változatos anyag november 26-ig tekinthető meg naponta 8_tól 18 óráig. a régi Zala um terülétén egy XIX. századvégi falut rekonstruálnak, ennek közelién állítják fel a felső-szenterzsébeti haranglábat. Lendvadédesről Krisztus-keresztet, Szent- györgyvölgyről, Vöcköndről lakóházat, Iklódbördöcéről torkos pajtát, Magyarföldről párolóházat. Padárról szénás pajtát, míg Letenyéről, Boc- földéről, Rigyácról hegyi pincéket telepítenek át. — Visszavonultan élek én már, kedves uram, jó' ötven éve — szóval azóta, tudja — nem láttam újságírót, maga az első. Csak a tanítványaim jönnek el néha, igen, ne csodálkozzon, vannak tanítványaim, ha- jaj !... De magának bizonygassam? Nyissa ki az újságot, akármelyiket, találomra. tessék... itt van, ni! Robbanás Miamiban, a mexikói konzulátuson, robbanás New Yorkiban (nyolc nap alatt a harmadik), robbanás a jeruzsálemi óváros falánál, három bamba a korzikai Ajaccóban, egy másik Koppenhágában, a török légitársaság irodája előtt... ott vagyunk mi, uram, 'mindenütt. Én, személy szerint, már nem, a gyakorlati munka már nem nekem való; beérem azzal, hogy filozófiára tanítom a fiatalokat. Igen, ne bámuljon, filozófiát tanulnak nálam, ezt a szakmát csak bölcseleti alapokon lehet művelni, ez nem újságírás, itt gondolkodni kell! A robbanásteohnikát bárki elsajátítja egy hét alatt, akár még maga is de a lényeg, uram, a lényeg nem ez. Hát mit gondol, mi a fenének robban tgatunk mi állandóan ? Passzióból? Vagy azt hiszi, hogy bármelyikünknek személyes le_ számolnivalója volt Behes- tivel, vagy azzal a másikkal. azzal a Bahonarral? Egy nyavalyát, kérem. A cél, ezt jól jegyezze meg, a cél a robbantás maga! Hogy még pontosabb legyek, a cél: kibontakoztatni az anyag isteni lényegét, s ezzel megidézni a teremtés misztériumát. Nem érti, mi? Mert nem jól olvasta a Bibliát. Ha jól olvasta volna, akkor tudná, hogy a robbantás titkaiba maga Isten avatta be Áb- rahárrjot, amikor felrobbantotta előtte Szodomát. Ábra- hám aztán megtanította Izsákot, Izsák Jákobot és így tovább; Mózes tudvalevőleg kutat robbantott a sziklába, Józ&ué pedig felrobbantotta egész Jerikót. Az írásban, nyilván emlékszik, az áll, hogy hét pap fútta a sáfárt, a nép pedig nagyot rikoltott, s ettől omlottak le a falak — ugyanis akkor még a szent titkokat nem volt szabad hirdetni. Nekem viszont Istentől nyert jogom és kötelességem felvilágosítani magát, hogy hiába tutulnak a papok tüdejük szakadtáig, attól egy kutyaól se dől össze, viszont ha gondosan vannak elhelyezve a töltetek, akkor, egy szájharmonika hangja is elég. Ogy ám, uram. Mármost, kérdezhetné ön, hogy jön össze a világ teremtése a plasztikbombóval? Megmagyarázom. Tudja mi az a Big Bang? Nem tudja, honnan is tudná maga hírlapíró, tehát természettudományosán tájékozatlan, sőt böszme. Arról van szó, hogy az idők kezdetén, úgy tíz-tizenöt milliárd évvel ezelőtt, az egész világ- egyetem hallatlanul szűk térbe, gyakorlatilag egyetlen szinguláris pontba koncentrálódott, s aztán ez a pont, a világtojás, egyszer csak felrobbant. Ezt a robbanást nevezik a csillagászok Big Bang-nek, magyarul Nagy Bumimnak. Érti, már? A teremtés, a megnyilvánuló Isten első tevékenysége egy irtózatos detonáció.' A világ úgy ahogy van, az ősrobbanás hulladéka; maga, kérem, egy repeszdarab. Ezt fejezi ki a jelmondatunk: omne viivum ex diruptio, minden élő robbanásból jön. Továbbá azt is 'közölnöm kell magával, hogy nemcsak a világ kezdete robbanás, hanem a léte is; minden, ami van, robban. Robbannak az anyag elemi építőkövei, robban a foton és elektron-pozitron pár lész belőle, robban a neutron protonná, elektronná és antineutrinóvá, robbannak, kérem, a mezonok, a hiperonok, és így tovább, nem is szólva némely atommagokról; nem folytatom, úgyse érti, a lényeg az, hogy a világ: permanens robbanást És mondja meg amikor a petesejt osztódni kezd az anyaméhben az nem robbanás? A vetőmag kicsírázása nem az? És a coitus? A halál? Vagy maga a gondolat, uram, az a tény, hogy az embernek eszébe jut valami, és a semmiből hirtelen felszikrázik az eszme... Tudom, ez magával még nem fordult elő, hát higgye el nekem becsületszóra: ez is robbanás. Minden robbanás. Maga most az hiszi, hogy ez az egész afféle üres spekuláció, pedig ez a mi szakmánk alapköve. Mert hol kezdődik egy szakma? Az anyagismeretnél. Ha egy kezdő jön hozzám, először megkérdezem tőle, hogy mi a robbanóanyag? Mondja, hogy dinamit, tortil, aim- mónium-nitrát satöbbi, mert úgy tudja, vannak nem robbanóanyagok is, mint például szenteltvíz, teknősbéka, mustár. Legelőször is ezt kell kivernem a fejéből, ezt a dualizmust, megmagyarázván, hogy a robbanóanyag nem más, mint a tudatunktól függetlenül létező, objektív valóság. A fiú tehát a legelső pillanatban kap egy filozófiai definíciót, és persze éppoly maflán néz rám. mint maga most. Nem érti, mitől robbanóanyag a mustár? Hát csak gondolja el, mi történik akkor, ha antianyagból van a virsli, amit belemárt. Eltűnik a virsli, a mustár, de maga is, kedves uram. a fél várossal együtt, marad egy kráter. Akkorát tud robbanni a mustár, hogy az atombomba egyszerű víziipisztoiy hozzá képest. És ugyanekkorát robban az írógépszalag a jégkocka, a fogkrém, akármi. A robbanás, értse már meg, a dolgok lényege, bennük rejlik, robbantani annyi, mint felszínre hozni az anyag igazi valóját, azt, ami benne isteni. Szakrális cselekedet ez, uram, nincs -világi célja. Igaz, mi a gyakorlatban azt robbantjuk fel. akit a megbízó akar, de hát végtére is nem robbanthatunk fel mindenkit, több nap, mint bomba; mégis, ami igazi, belső szándékunk, Istent, az Első Robbantót tisztelni, néki áldozni. A robbantás a mi vallásunk nagy misztériuma; olyan ez nekünk, mint magának ai szentmise. Hát ennyi volt a lényeg, tisztelt uram. Most pedig, miután végighallgatott, mutatok magának valamit. Látja ezt a kis ezüst kapszulát? Kalifornium van benne, nem magyarázom meg, mi az, mindenesetre akkorát tud szólni, mint tíz mázsa trotil. Jól hallotta; tíz mázsa és trotil. Én ezt a halálom előtt lenyelem. A gyúj tószerkezete hőérzékeny, tehát akkor, robbant, amikor engem hamvasztanak. Amikor aláim gyújtanak a kemencében. El tudja képzelni? A krematórium, uram, elröpül, mint az ifjúság. Magát pedig felhatalmazom, hogy ennek megtörténte után írjon rólam, írjon egy szenzációs nekrológot, magyarázza meg, ki voltam én, ki volt a Robbantó Isten első prófétája, akit Matuska Szilveszternek hívtak valaha.
