Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-19 / 271. szám

NÉPÚJSÁG, 1981. november 19., csütörtök MOSZKVA Szerdán Moszkvában a Nemzetiségi Tanács ülésével folytatta munkáját a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak ülésszaka. A küldöttek az ország XI. ötéves népgaz­dasági tervének, jövő évi tervének és költségvetésének tervezetét vitatták meg. BONN Leonyid Brezsnyev közelgő bonni látogatását úgy értel­mezzük, mint annak a — Moszkva által is elismert — szükségszerűségnek a kifeje­ződését, hogy a Kelet és a Nyugat között biztonságpoli. tikai együttműködésre van szükség a béke megőrzése és megszilárdítása érdekében — mondotta Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár azon a díszebéden, amelyet szer­da délben adott az egynapos NSZK-beli látogatáson tar­tózkodó Margaret Thatcher, brit kormányfő tiszteletére. NICOSIA Kedden folytatódtak a légi összecsapások az iraki—iráni frontvonal déli szakaszán. A bagdadi rádió által nyilvá­nosságra hozott katonai köz­lemény szerint iraki részről lelőttek három amerikai gyártmányú F—14-es iráni harci gépet' Khuzisztán tar­tomány központja, Aihwaz térségében. A teheráni rádió közölte, hogy az iráni lég­védelmi erők lelőttek egy iraki repülőgépet Ahwaz fe­lett, s az elmúlt 24 órában 40 iraki katonát tettek harc.' képtelenné. WASHINGTON Az amerikai hadseregnek 1981-ben a vietnami háború befejezése óta első ízben si­került elegendő újoncot to­boroznia — jelentette be az amerikai hadügyminisztéri­um. A Pentagon szerint az újoncok iskolai képzettsége magasabb fokú, mint a ko- rábhi években felvett újon­coké. SAN SALVADOR A salvadori hadsereg mint­egy másfél ezer katonát vesztett az utóbbi hónapok­ban a felkelőkkel vívott har­cok során — közölte Raja el Flores Lima vezérkari főnök kedden, San Salvadorban tartott sajtóértekezletén. A vezérkari főnök szerint a ja­nuár óta vívott harcokban 475 katona meghalt, 908-an megsebesültek, többen pedig fogságba estek. WASHINGTON Luis Herrera Campins, ve­nezuelai államfő, aki három­napos hivatalos látogatáson tartózkodik az Egyesült Ál­lamokban, kedden találkozott Reagan elnökkel, s megvi­tatta vele a közép-amerikai térség helyzetével összefüg­gő kérdéseket. PEKING Szerdától Kínában drágább a cigaretta és a szesz, viszont leszállították egyes műanyag­ból, vagy műanyag felhasz­nálásával készült termékek árát. HAVANNA A nicaraguai külügymi­nisztérium tiltakozást jelen­tett be az ellen, hogy isme­retlen tettesek kedd reggel felgyújtották az ország wa­shingtoni nagykövetségét. Az épület berendezéseit a lán­gok teljes egészében fel­emésztették, emberéletben nem esett kár. PEKING Donald T. Regan, ameri­kai pénzügyminiszter szerdai pekingi sajtóértekezletén megerősítette, hogy a Rea. gen-kormányzat a kínai- amerikai kapcsolatokat az amerikai külpolitika „köz­ponti elemének” tekinti, mert „a szoros kétoldalú kapcso­latok lényegesek a világbéke és a stabilitás szempontjából.” DAMASZKUSZ Szíria elutasítja Izrael el­ismerését és nem hajlandó tárgyalni és kompromisszu­mot kötni ebben a kérdés­ben — jelentette ki Abdul~ Rauf Kasszem miniszterelnök kedden. Reagan négypontos „békeprogramja” Négypontos „amerikai bé­keprogramot” terjesztett elő szerdán Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke, de mint az amerikai sajtó is elismeri,, a legfontosabb amerikai fegyverzetkorláto­zási javaslat elfogadhatatlan a Szovjetunió számára, mi­vel egyoldalú előnyhöz kí­vánja juttatni az Egyesült Államokat. Haig amerikai külügyminiszter ugyancsak szerdán bejelentette: január 26—27-én Genfiben ismét ta­lálkozik szovjet kollégájával, Andrej Gromikóval, a New Yorkban megkezdett tárgya­lássorozat folytatása végett. Reagan elnök szerdán az országos sajtóklubban hiva­tali idejének első kifejezet­ten külpolitikai tárgyú be­szédében a fegyverzetkorlá­tozási tárgyalások „új meg­közelítése” címen javasolta: a Szovjetunió egyoldalúan szerelje le összes*SS—20-as, SS—4-es és SS—5-ös NATO. kódjelű rakétáit annak fejé­ben, hogy az Egyesült Álla­mok lemond a Pershing—2 és a robotrepülőgépek Euró­pába telepítéséről. Reagan második javaslata a SALT- tárgyalások mielőbbi megkez­désére vonatkozik, de telje­sen általánosságban mozog. Az „igazi korlátozás” és „lé­nyeges csökkentés” kifejezé­sekből azonban kitűnik, hogy Washington továbbra sem veszi figyelembe a már aláírt SALT—2 szerződést, s a maga számára előnyösebb új tárgyalásokat kíván kez­deni. Ezek részleteit Reagan szerint Haig külügyminiszter vitatja majd meg a januári külügyminiszteri találkozón. Reagan harmadik és ne­gyedik javaslata — ezeket az elnök egy Leonyid Brezs- nyevhez intézett újabb le­vélben is kifejtette —, olyan kérdésekben foglal általánosságokban állást, amelyekre vonatkozóan a Szovjetunió már számos konkrét javaslatot terjesz­tett elő: indítványozza az európai hagyományos fegy­veres erők kölcsönös csök­kentését és a meglepetéssze­rű nukleáris támadás elke­rülését célzó újabb intézke­dések kidolgozását indítvá­nyozza. Reagan beszédének jelen­tős részét a „szovjet kato­nai fölény” ecsetelésének szentelte. Rendkívüli állapot Észak-1 rországban Az angol hatóságok Észak­írországgal kapcsolatos szerdai intézkedései lényegé­ben a rendkívüli állapot be­vezetését jelentik Ulster ben. és a tartományt a polgár­háború szélére sodorják — állapítja meg a TASZSZ szovjet hírügynökség londo­ni tudósítója. Az ulsteri királyi rendőr­ség főparancsnokának uta­sítására szabadságzárlatot rendeltek el a rendőröknél és azonnali hatállyal szol­gálati helyükre szólították a tartalékosokat. Teljes harci készültségbe helyezték az ÉS,zak-í rországban állomáso­zó brit biztonsági erőket. Az angol belföldi hírügy­nökség szerda reggeli jelen­tése szerint gyors ütemben létrehoztak tizenhat „külön­leges rendőri csoportot”, amelyeket a legrövidebb időn belül átvezényelhetnek bármelyik északír körzet­be. Ezzel egyidejűleg elin­dultak a tartományba a „Spearhead”, a brit hadse­reg különleges alakulatának első egységei. A brit kormány akkor ve­zette be ezeket az intéz­kedéseket, amikor a szélső- jobboldali protestáns szer­vezetek fokozták tevékeny­ségüket. Ezek a szervezetek egy sor provokáoiót hajtot­tak végre kedden az észak­ír tartomány több városá­ban. A tory kormány egyediül az IRA_t teszi felelőssé a tartományban kialakult rob­banásveszélyes helyzetért. Ugyanakkor még a konzer­vatív brit sajtó is Nagy- Britanniát hibáztatja a hosz- szan tartó északír válságért. ENSZ-közgyűlés Magyar felszólalás Az ENSZ-közgyűlés teljes ülésén az úgynevezett afgán kérdés vitájában kedden fel­szólalt Rácz Pál nagykövet, Magyarország állandó ENSZ- képviselője. Megállapította: ezt a mes­terséges kérdést bizonyos körök a feszültség fenntar­tására használják fel, hogy eltereljék a figyelmet valódi céljaikról a közép-ázsiai térségben. Az úgynevezett afgán kér. dés napirendre tűzése az ENSZ-ben nem segíti elő a fennálló problémák rende­zését. A megoldáshoz veze­tő út a térség országai kö­zötti közeledésben és konst­ruktív párbeszédben rejlik — hangoztatta Rácz Pál. LENGYELORSZÁG Munkacsoportokban folytatják a tárgyalásokat Varsóban kedden a kora esti óráktól szerda hajnalig tartott a kormány és a „Szolidaritás” képviselőinek találkozója, amelyen a to­vábbi, munkacsoportokban folytatandó tárgyalásokat készítették elő. Megállapod­tak négy munkacsoport lét­rehozásáról,. Ezek a követke­ző kérdésekkel foglalkoznak majd: a gazdaság reformja és társadalmi ellenőrzése, a válságból való kijutás és a télre való felkészülés, a tö­megtájékoztatási eszközökhöz való hozzáférhetőség, végül a helyi konfliktusok és azok rendezésének módja. Továb­bi munkacsoportok létreho­zását is: tervezik, ezekről egy későbbi találkozón állapod­nak meg. A Lengyel Egyesült Pa­rasztpárt országos bizottsá­gának plenáris ülésén elha­tározták. hogy jövő tavasszal megtartják a párt IX., rend­kívüli kongreszusát. A plé- num kötelezte a párt parla­menti csoportját: tegyen lé­péseket annak érdekében, hogy az alkotmányban rög­zítsék, a paraszti egyéni gaz­daságok a lengyel gazdasági élet tartós élemét képezik. Az országban tovább tart a felsőiskolai hallgatók, a paraszt „Szolidaritás” tagjai, valamint az újságárusok sztrájkja. Kedden a benzin­hiány miatti tiltakozásul járművezetők egy csoportja a konini vajdaság egyik vá­rosában öt óráin át eltorla­szolva tartotta az E—8_as nemzetközi főútvonal, helyi szakaszát. A körzetben mű­ködő katonai operatív cso­port intézkedett: a tiltako­zók kaptak benzint. így fel­oldották a „blokádot”. —( Külpolitikai kommentárunk )— Paisley kontra Thatcher SZOMORÚ HAGYOMÁNY, TÖRTÉNELMI TA­NULSÁG, hogy Észak-írországban csak átmeneti a nyugalom. Az elmúlt napokban ismét hallatott ma­gáról az IRA, az ír Köztársasági Hadsereg: a me­rényletek halálos áldozatokat és sebesülteket köve­teltek. Szerdán sürgősen 600 brit katonát irányítot­tak a feszültségtől leginkább terhelt városokba, ahol újabb erőszakos cselekményektől tartanak. A közhangulatra jellemző, hogy a meggyilkolt jobb­oldali parlamenti képviselő: Bradford lelkész teme­tése csaknem véres incidensbe csapott át. Priorra, az északír ügyekkel foglalkozó brit miniszterre rá­támadt a tömeg, és csak szépszámú testőrségének köszönhető, hogy őfelsége képviselője megmenekült a népharag elől. IÁN PAISLEY, A PROTESTÁNSOK VEZÉRE sztrájkfelhívással fordult híveihez, arra buzdítva követőit, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel gátolja meg az együttműködést a londoni kormány­nyal. Az északír helyzet elemzői egyértelműen úgy vélik: Paisley lelkész, a szélsőségesek hangadója magához akarja kaparintani a hatalmat. Mondhat­nék: az erőszak rossz tanácsadó. Ám az észak-íror­szági feszültséget sok egyéb összetevő szítja, s a képlet meglehetősen bonyolult. Kétségtelen, hogy London évtizedek óta nem tudott áttörést elérni a politikai megoldás irányában. Üjabb és újabb csa­paterősítések és meddő villámlátogatások követték egymást. A tartomány nyomasztó szociális ellent­mondásai, a katolikusok és a protestánsok követe­léseinek tárgyilagos, alapos elemzése azóta várat magára, hogy 1969 után állandósult a nyugtalan­ság, a terror légköre. THATCHER MINISZTERELNÖK ÉS FITZGE- RALD, az ír Köztársaság kormányfője nemrég megállapodott a brit-ír tanács létrehívásában. Félő, hogy egy újabb csúcsszerv felállítása mitsem javít a helyzeten, tapodtat sem viszi előbbre a feszültség kívánatos feloldását. Igaz, hogy az észak-írországi polgárháborús állapotok gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza. Ám az sem kétséges, hogy az erő­szakra erőszakkal válaszolni — nem mindig a leg­helyesebb megoldás. London egyelőre nem talált orvoslást a bajokra. Gyapay Dénes Mobutu vagyona Mobutu Sese Seko, Zaire köztársasági elnöke mintegy 4,4 milliárd dollár értékű magánvagyont halmozott fel 1965 óta tartó elnöksége során. Ez az összeg nagyobb, mint az ország külföldi adóssága — állította kedden egy római sajtóértekezleten Paul-Roger Mokede, a Lumumba Kongói Nemzeti Mozgalom ellenzéki párt vezetője. Más összeha­sonlításban ez az összeg megfelel Zaire bruttó nemzeti terméke 70 százalékának. Az egy svájci bankban letétbe helyezett vagyonba nincsenek beszámítva Mobutu tulaj­donában levő gyémántok, amelyek bányászatában Zaire világelső. A politikus emlékeztetett arra a tényre, hogy Mobutu elnök jövedelme az ország éves költségvetésének 17 százalékát emészti fel. Szadat gyilkosai, politikai vizsgálatok A felgöngyölítés még tart Nem ért végért a Szadat elnök elleni merénylet mö­gött álló fanatikus vallási szervezet felgöngyölítése — adta értésre kedden Moha­med Nabavi Iszmail egyip­tomi belügyminiszter. Nabavi egy tisztavatási ünnepségen kijelentette: „a rendőri erők el vannak tökél­ve a leszámolásra, miután a terrorista mozgalom tagjai­nak többségét elfogták és rejtekhelyeiket felfedték”. A szervezet a belügyminisz­ter szerint „elvesztette haté­konyságát, s egyik tagja a másik után kerül rendőr­kézre”. A letartóztatásokra vonatkozó adatok nyilvános­ságra hozatala több mint egy hete szakadt félbe, ad­dig összesen 750 őrizetbevé­telről adtak ki közleményt. A Szadat elleni merény­lettel vádoltak perében az első tárgyalást a „korláto­zott nyilvánosság” jegyében tartják. A most perbe fogottak el­len az ügyész halálbünte­tést kért. Ami a Szadat által szep­tember elején elfogatott po­litikai személyiségek sorsát illeti: a politikai főügyész szerdán nyilvánosságra ho­zott bejélen tése szerint a hivatala által végzett vizs­gálat két héten belül véget ér, s akik ellen nem talál­nak bizonyítékokat, nyom­ban visszakapják szabadsá­gukat. A hatóságok adatai szerint 1536 letartóztatott közül mintegy százan tar­toznak a szaros értelemben vett politikai ellenzékhez, a többiek szélsőséges válási nézeteik miatt kerültek bör­tönbe. Valamennyiük ellen a „vallási viszály szítása” a vád. Mohamed Haszanein Hei- kal, a néhai Nasszer elnök egykori bizalmasa kihallga­tását e hét elején kezdte meg a politikai főügyész hi­vatala. A vizsgálatot csütör­tökön, folytatják. Mint a kairói A1 Ahram szerdán jelentette, az arab világsaj­tójában 1978 után megje­lent cikkeit kérik számon a neves újságírótól — a ko­rábbiak ugyanis egy régebbi vizsgálat tárgyát képezték, melynek nyomán Höikalt felmentették. A TIGÁZ HORTI PÉBÉGÁZ-TÖLTŐ ÜZEME Heves megyei Településtisztasági Vállalat azonnali belépéssel felvesz jelenlegi gyöngyösi munkahelyre és 1982. évben induló új üzemrészébe KERES VONTATÖVEZETÖT könnyű, betanított Jelentkezni lehet: Gyöngyös, Körösi Cs. S. munkára u. 1. üzemegységvezető­nél. elsősorban nődolgozókat. Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat felvesz: karbantartó részlegéhez ASZTALOST és SEGÉDMUNKÁSOKAT, valamint az egri „MÁGNES” Műszaki Áruházhoz PORTÁSOKAT pc A ni<ác TAKARÍTÓNŐKET. Jelentkezni lehet Technikusi végzettséggel, két műszakos meós munkakörbe nődolgozókat. Fizetés kollektív szerződés és teljesítmény alapján. A próbaidő után egy hónappal gázkedvezményt biztosítunk. Horti, ecsédi, csányi, hatvani dolgozók szállítását biztosítjuk. Jelentkezés: TIGÁZ Töltőüzem, Hort, Csányi út, a vállalat munkaügyi osztályán, munkaügy. EGER, CIFRAKAPU U. 158.

Next

/
Thumbnails
Contents