Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-17 / 269. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981. november 17., kedd HÉZAGPÓTLÓ TÖRTÉNELMI KIADVÁNY Új úton... Ha a kettő az, még nem ugyanaz A KÉPERNYŐ ELŐTT Előadóművész és show-man... .. .és mint az Onedin család főhőse NÉZZÉK MEG JÖL ezt a két fényképet. A kettő: az. Peter Gilmore: Az Onedin család. Nem az Onédin családiból, ihanetm maga az Onedin család. így ment be a köztudatba, így ismertük meg és — isten bocsássa meg televíziós vétkünket — így unjuk már egyre jobban. A tizenhárom részes angol tévéfilmsorozat — ebben is már a második! — hatodik (tehát 2/XIII/6!) részében volt ismét alkalmunk beletekinteni és mind érdekte- lenebbül nézni, mi is lesz ennek a családnak a' sorsa. Illetőleg beleásítani a képernyőbe van és volt ismét módunk, mert kit érdekel ma már ez a könyörtelenül kapitalista és kapitalista módon könyörtelen, mindenre és semmire se vállalkozó család története? Senkit! A Szabó családé még mindig jobban és sokkal többeket! Amiért azonban mégis és újra bekapcsolja az ember a televíziót, ha csak percekre is, az sokkal inkább Peter Gilmore-ért teszi, abban a reményben, hogy hátha most, ebben a folytatásban mégis csak... Ugyanis Az Onedin család már kijöhet ugyan a könyökünkön, de hogy sorsukat (?) egyáltalán figyeljük, sőt, ' hogy kétségtelen népszerűségre tettek szert a hazai televíziónézők körében — legalábbis annak idején — abban elsősorban a főszerepet alakító angol színészé a fő érdem. Ugorjunk most időben, „színészben” és helyszínben is egy nagyobb távolságot. Az elmúlt évben hivatali sorsom — jó. dolgom inkább?! — Párizsba vitt és az ottani televízió valamelyik csatornáján Rooger Mooere-t láttam. De nem, mint Angyalt, hanem mint Shakespeare-színészt. Meghökkentett, sőt megdöbbentett, hogy ez a mindig elegánsan verekedő, s még közben kócosnak is alig mutató play boy, ez a Simon Temp- lar — milyen kitűnő színész, — Shakespeare-színész. A magyar televízió — többek között a sorozatok jóvoltából — a. kalandtfilmek hőse szerepébe skatulyázta be ezt, amint kiderült előttem, sokoldalú jellemszínészt, drámai, szuggesztív erejű egyáltalán nem „sorozat” egyéniséget. És most kanyarodjunk vissza Peter Gilmore-hoz, akinek nem is olyan régen, a holland — televízió „csinált” egy énekes-show műsort. És az „Onedin család” remek énekhanggal, mély invencio- zitással villantotta fel egy másik, „a” másik, vagy talán az igazi arcát: a művészét. Aki, ha kell, tud igényesen Onedin is lenni, de aki nem kalandfilmek hőse csupán, hanem izzig vérig színész is. Alkotóművész! Mostanság újra bekapcsolom a televíziót, ha az Onedin család újabb történetkalandja következik. Nem, nem a történetekért, hanem, hogy ... hátha- ... ismét énekel ez az Onedin! Gyurkó Géza A Heves megyei Levéltár gondozásában látott napvilágot ez a vaskosabb, 342 oldalas kötet, melyben A. Varga László levéltáros válogatott dokumentumokban tárja az érdeklődők elé a második világháború poklából felszabadult Heves megye mindennapi életét 1944. október 30-tól 1945. május 7-ig. Mindjárt elöljáróban bízvást leszögezhetjük, hogy az e témakörben eddig mutatkozott hiányt maradéktalanul ki fogja tudni elégíteni e piros borítású kötet. Azért is fogadhatjuk tiszta örömmel e munkát, mivel belőle megismerhetővé válik a maga rideg realitásában e korszak nehéz, sokszor kritikus, de új úton új életet teremtő világa. Nem csekély értéke a kötetnek, hogy végre vala- hára közreadja Kolacskov- szky Lajos értékes visszaemlékezését, amelynek kéziratát a megyei levéltár őrzi: Heves vármegye felszabadítása a Vörös Hadsereg által 1944 őszén. Rendhagyó, de rendkívül logikus a közölt források lezárásának időpontja, mivel nem április 4-ikével zárja a sort, hanem az oly jelentős megyei földosztás befejezésével. A gazdag forrásanyag gerincét természetszerűen a Heves megyei Levéltárban őrzött anyag képezi, de jó meglátással felhasználta Á. Varga László a budapesti Magyar Országos Levéltár, Idén ősszel a hatodik alkalommal' rendezik- meg az egri járásiban a művészeti heteket. A programsorozat november 28-ig kínál hasznos időtöltést a községek lakosságának. Holnap, szerdán este a makiéra fiataloknak hangzik el előadás a zenéről, mí-g szombaton este 7 órától a Népszínház társulata vendégeskedik a faluban. A színészek az Ártatlan a feleségem című darabot mutatják be. A hét végén szombaton este 6 órától folklórműsor szórakoztatja az erdőköves, dieket. Fellépnek az eger_ szalóki és a siroki asszony- kórus, a tarnaleleszi, valaaz egri Dobó István Vármúzeum, a gyöngyösi Mátra Múzeum, s az MSZMP megyei bizottsága archívumának válogatott anyagát. A. Varga egyik legszembetűnőbb érdeme az, hogy nem kozmetikázott forrásanyagot tár olvasói elé, nem korrigálja, javítgatja az egykorú iratokat, jegyzőkönyveket, s így bizony nem kerüli el a „rázós” kérdéseket tárgyaló dokumentumok közreadását sem. Egy olyan világra irányítja az olvasó figyelmét, melyet az átélők már réges- régen elfeledtek, vagy éppen rosszul emlékeznek reá, vagy pedig — s ez talán a kötet kiadásának egyik lényegi célja, rugója —, melyet az eltelt közel négy évtizedben felnőtt generáció már egyáltalában nem ismer. A kötet dokumentumai irgalmat nem ismerőén elvezetik olvasóikat a legkülönbözőbb fokú közigazgatási hatóságokhoz, az alispántól a különböző községek jegyzőiig, a maga korában mindenható Nemzeti Bizottság, s az általa élet- rehívott Termelési Bizottság üléseire, a bányák „üzemi bizottsága”-inak tanácskozásaira. Fel-felvillan az egyes községekben életreh ívott „Községi Tanács” munkája is. Izgalmas realitással rajzolódik ki a munka lapjairól a megalakult demokratikus pártok élete, gyakorta egymáshoz való viszonya is, az ifjúságot tömörítő MA- DlSZ-ról éppen úgy hírtkamint a helyi citerazenekar tagjai. Vasárnap Tarnalele- szen a Smog együttes koncertjére kerül sor. November 23-án, hétfőn este Egersizalókon, Kere_ csenden, Egerszóláton, valamint Demjénben lesznek előadások a lakáskultúráról, a modem művészetről, a zenéről és a megye népművészetéről, de a jövő héten a muzsikáról a balatoniak és a hevesaranyosiak is hallhatnak tájékoztatót. Ez idő alatt kiállításokat is megtekinthetnek az érdeklődők. Az egeresein Bányász Művelődési Házban Kondor Béla alkotásainak reprodukcióiból, t? Derűjén. púnk. mint az újjáépítés változatos, viszontagságos és nehéz frontjáról —, a közellá- tás, a posta, az elektromos hálózat, a bányák és az iskolák újjáéledéséről. Becses részét alkotja az Űj úton című munkának a közreadott, s ma már múzeumi becsű 39 egykorú plakát s 6 újság és irodalmi kiadvány, néhány kézirat fényképe. A munkát két nagyméretű táblázat teszi teljessé. Az egyik Heves megye minden rendű s rangú veszteségét mutatja ki járásonként 1945. márciusában. Megtudjuk például, hogy a fasiszták 82 személyt végeztek ki, s politikai meggyőződésük miatt 76,. zsidó származásuk miatt pedig kb. 6552 személyt hurcoltak el megyénkből. Heves megyében csupán 101 orvos, hét bölcsőde és egy napközi működött. A korábban futott 168 személyautóból csak öt darab maradt meg. A másik táblázatból megtudhatjuk, hogy mily mértékű volt az állatállomány pusztulása 1940-hez viszonyítva. A nem kis politikai töltésű kötet hézagpótló mértékben járul hozzá, hogy az eredeti források tükrében megismerhetővé válik az új úton utat kereső és járó Heves megyei demokratikus élet. Sugár István ben a KMP történetének rézkarcaiból, Pétenvásárán pedig Rembrandt évszázadának metszeteiből nyílik tárlat. Az utolsó napon, november 28-án Andomaktályán találkozón vehetnek részt a járás klubos fiataljai. Ugyancsak ezen a napon itt az Eger völgye Mgtsz éttermében a Megyei Művelődési Központ társastánccsoportja mutatkozik be. Táncosok lépnek föl Sirok-Kő- kúton is 28-án: az itteniek az. Egri Néptánc Együttes produkcióját tekinthetik meg. A műsorban szerepel a siroki asszonykórus is. Az egri járás helységeiben Művészeti hetek ’81 Tóth-Máthé Miklós: Bizonyítás Diaporámafesztivál Pécsett Az 1979-es győztesé lett a főd íj Pécsett díjkiosztó gálaműsorral zárult vasárnap a II. nemzetközi diaporámafesztivál. amelyet hét ország — Ausztrália, Belgium, Csehszlovákia, Francia- ország, Magyarország, a Német Szövetségi Köztársaság és Románia — diaporáma alkotóinak műveit láthatta a közönség. A diaporáma a forgatókönyv szerint egymásra vetített, egymásba áttűnő diaképek zárt kom- pozíciójú sorát és a vele szoros egységet alkotó zenei kíséret jelenti. Hazánkban is mindinkább teret hódít ez az új, izgalmas ábrázoló műfaj. Létrejöttek a feltételei annak, hogy megalakítsák az országos szervezetét, a Magyar Diaporáma és a Multivízió Alkotók Szövetségét. A zsűri által bemutatásra elfogadott művek közül minden másodiknak magyar szerzője volt és az odaítélt díjak és a hazai diaporáma magas színvonalát jelzik. A találkozó fődíját az 1979-es. fesztiiválgyőztes Dozvald János budapesti alkotó kapta „Vasálom” című művéért. Több fesztivál- és különdíjat is kiadtak. A mester ott állt az ünneplők között. Megilletődöt. ten hallgatta a megnyitó beszédet. Első gyűjteményes kiállítását rendezték meg a Műcsarnokban. Sokan jöttek el a kiállítás megnyitására. Látni akarták a nagy öreget, dedikáltatni a katalógusokat, vagy — ami már szinte vágyálomnak tűnt — kezet is fogni vele. A megnyitó beszédet Ve_ hemei, az ismert műtörténész mondta. Szépen, hatásosan. Az ünnepség után odafordult hozzá a mester. — Hol van Készéi? Nem látom itt. — Bizony nem, kedves mester, hiszen három éve már, hogy eltemettük. — Igazán? Sajnálom... És Gyurgyeki? Talán már ő is ... ? — Fájdalom, de ő is ... Másfél éve. i A mester homlokán ösz- szefutottak a ráncok. Fáradtan jártatta körül a szemét. Legszívesebben azonnal elment volna. — Kérdezhetek valamit, Mester ? — Csak tessék, kedves ... — Vehemei. — Igen, hát hogyne. Kérdezzen csak. — Barátai voltak az elhunyt művészek? — No nem. Többek annál. Ellenségeim. Vehemei bámult. Megbánta a kérdést. A mester mosolygott zavarán, kicsit élvezte is. Aztán jónak látta, ha még valamivel kiegészíti az elmondottakat.^ — Tulajdonképpen nekik köszönhetem, hogy vittem valamire. Annak idején miattuk távoztam külföldre. Mindent elkövettek itthoni érvényesülésem ellen. A legkevesebb, hogy egyszerűen dilettánsnak mondtak. — Lehetetlen ... ! — Pedig így volt — bólogatott a Mester —, és látja éppen ezért sajnálom, hogy ezt az ünneplést nem érhették meg, nem lehetnek már itt... Tudja, barátom, az ember legszívesebben az ellenségeinek szeretne bizonyítani! — De kedves Mester — mondta kicsit felháborodva Vehemei —, ön már az egész világnak bizonyított! És ha ez megnyugtatja, biztos vagyok abban, hogy erről jócskán tudomást szerezhettek ők is ... — Nem kétlem: De most nincsenek itt, hogy a szemembe nézzenek, és én az övékébe. Sajnos étről örökre lekéstünk, ök is, én is. Hol nyugszanak? Vehemei megmondta, a Mester megköszönte, és másnap délelőtt kilátogatott a temetőbe. Virágot is vitt. Készeinek szegfűt, Gyurgye. kinek rózsát. — No igen — tűnődött a Mester —, még mindig jobb, mintha ez fordítva történik. De azért kár, várhattatok volna még ... A temetőből nem a szállodába hajtott a kocsijával, hanem elment a kiállítására. Alig fért be, annyian voltak. Ödöngött a termekben, próbálta elfogulatlanul, idegenül szemlélni a műveit. Mintha csak egy lenne a látogatók közül. Megállt az. egyik kép előtt. Mellette két borzas, szakállas ifjú, a beszélgetésükből hamar kiderítette, hogy szakmabeliek. Növendékek még, vagy éppen csak pályakezdők, önkéntelenül ús odafigyelt, miket mondanak. — Nem értem — vonta vállát a magasabbik —, eddig jóformán semmi. Csak tudnám, mit esznek ezeken a képeken? Mázolmányok. Figyeld az ecsetkezelését, a színek összhatását, állítom, hogy behunyt szemmel is különbet festek. — Mitől lett ez világhírű? — töprengett az alacsonyabb. — Minek csapnak ennek akkora csinnadrattát? Valójában még rajzolni sem tud. Primitív, elnagyolt. — Reszket már a keze — nevetett a magasabb. — Ide nézz, mit csinált az okkersárgával ! Szerintem csak odafolyt a festék, és nem vette észre. És ezt ünnepli a világ! Az emberek őrültek, én mondom neked. Ha ez a pasas nem dilettáns, akkor ne kapjak holnap kenyeret a közértben! — Dilettáns? — bámult rá az alacsonyabb. — Enyhe vagy. Ez egy közönséges kókler! — Vigéc! — mondta erre a magasabb. — Falvédőpiktor! — mondta az alacsonyabb. — Mázoló! — mondta a magasabb. A mester hallgatta őket, és egyre jobb kedve támadt. Mosolya vidáman terült szét az arcán, hogy kisimultak tőle a ráncai. Itthon vagyok — gondolta —, most már egészen biztosan itthon. Ez nem kétséges! így ócsárolni sehol sem tudnak. Sehol a világon! És legszívesebben a keblére ölelte volna a két borzas, szakállas és feltehetően zseniális fiatalembert, akik ilyen szemléletesen, mondhatni „korhűen” idézték vissza — az ifjúságát.
