Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-01 / 257. szám

NÉPÚJSÁG, 1981. november 1., vasárnap Külpolitikai összefoglalónk Rómában újabb nagyszabású béketüntetésre került sor NATO nukleáris fegyverkezési programja ellen. (Népújság tele fotó — MTI — K.S) Lengyelországról Folytatódik a szejm ülése A HÉT 3 KÉRDÉSE 1. Mit lehet várni a mád- rldi találkozótól, ahol 35 ország küldöttei ismét munkához láttak? A madridi Kongresszusi Palotában háromhónapos szünet után ültek össze új- rá 33 európai és 2 amerikai ország képviselői, hogy meg­próbálják tető alá hozni — lehetőleg még karácsony előtt! — az értekezlet záró- dokumentumát. Az tulajdon­képp 80 százalékban el is készült, amint erre Iljicsov, a szovjet delegáció vezető­je rámutatott. De az is igaz, hogy épp a legfontosabb kérdésekben hiányzik még a sokat emlegetett „corisen- sus”, azaz minden résztvevő egyetértése. Ezek a fő prob­lémák: az európai leszere­lés és katonai enyhülés kér­déseinek megvitatására hi­vatott konferencia ügye, to­vábbá az úgynevezett biza­lomépítő intézkedések kér­dése. A rendkívül lassú előre­haladás, az ismétlődő éles viták ellenére is szükség van a madridi találkozóra, hi­szen ez olyan fórum, amely lehetőséget ad az enyhülési folyamat megőrzésére, illet­ve továbbvitelére. A részt­vevők többsége igényli az enyhülést Európában, ezért is lehetett elérni egyes te­rületeken legalábbis előze­tes konkrét megállapodáso­kat. (Kötelezettséget vállal­ni a terrorizmus elleni kö­zös fellépésre, megegyezés a gazdasági együttműködés te­rén hozandó intézkedések­ről, az információ és az em­beri kapcsolatok előmozdí­tását célzó döntésekről, stb.j Az elmúlt év novemberé­ben elkezdődött madridi ta­nácskozás máris sokkal hosz. szabb időt vett igénybe, mint a korábbi hasonló összejö­vetel annak idején Belgrád- ban. A nemzetközi helyzet feszültté válása is tükröző­dik a madridi vitákban. Ed­dig az előrehaladást főleg az amerikai küldöttség maga­tartása akadályozta. Sokáig elzárkóztak attól is, hogy a korábban gyakran hasznos­nak bizonyult közvetlen szovjet—amerikai egyezte­téssel próbálják áthidalni az ellentéteket. Mindenesetre most sor került egy meg­beszélésre Iljicsov és Max Kampelman nagykövet, az Egyesült Államok küldöttsé­gének vezetője között. A Z. Hogyan alakult a len­gyelországi helyzet a hé­ten a pártplénum, a sztrájkok és a szejm ülése után? A lengyelországi erőpró­bában a szocializmus és a nép igazi érdekeit szolgál­ták az olyan események, mint a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának 5. plénuma és a parlament a szejm ülése, viszont továbbra is csak mélyítették a válságot az úgynevezett vadsztrájkok éppúgy, mint a szerda dél­ben a Szolidaritás szakszer­vezet által meghirdetett egy­órás figyelmeztető sztrájk. Nem a legrövidebb úton Jut el a Vénus bolygóhoz az új szovjet bolygóközi űrál­lomás, a Vénusz—13, amely pénteken reggel indult út­nak a bajkonuri űrrepülő­térről. Bár a bolygó a jövő év ja­nuárjában — bolygóközi tá­volsággal mérve — igen kö­zel lesz a Földhöz, a ballisz­tikai szakértők más időpon­tot választottak. A rajtra nem minden időpont alkal­mas: általában másfél éven­Teljesen jogos a lengyel pártnak és kormánynak az a megállapítása, hogy a „sztrájkterror” lehetetlenné teszi az ország súlyos vál­ságából a kibontakozást. Ezért nyúlt hozzá a szejm, a parlament a sztrájkjog kérdéséhez. A szerdai, úgy­nevezett figyelmeztető sztrájk ugyan nem volt tel­jes, a varsói jelentések je­lezték, hogy mind több len­gyel dolgozó döbben rá: a sztrájkokkal csak a népgaz­daságnak, végső soron sa­ját magának okoz jóváte­hetetlen kárt. Viszont a Szo­lidaritás központi vezetősé­gének egyes, mérsékeltebb elemeivel szemben a szélső­ségesek újabb térhódítása éppúgy megfigyelhető, mint az is, hogy vidéken itt és ott szocialistaellenes elemek a Szolidaritás központjának utasításait sem veszik figye­lembe és vadsztrájkokat szerveznek. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt és a kormány ve­zetése Jaruzelski hadsereg- tábornok kezében összponto­sul. A párt első titkára, mi­niszterelnök és nemzetvé­delmi miniszter az 5. plé- num által funkcióiban meg­erősítve folytatja a küzde­lem irányítását azért, hogy — idézzük — „Lengyelország végre normális, stabil or­szág legyen”. A pártplénu- mon nagy hangsúlyt kapott a megállapítás, hogy a la­kosság ellátása politikai kérdés, megoldására minde­nekelőtt társadalmi-politikai téren kell erőfeszítéseket tenni. Jaruzelski rámutatott, arra, hogy a lengyel nép is­mét nagy segítséget kap a Szovjetuniótól, amely pél­dául ebben a negyedévben további 30 ezer tonna húst szállít Lengyelországba. 3. Mit jelent az OPEC dön­tése az olajárak egysé­gesítéséről és befagyasz­tásáról? Az olajexportáló országok szervezete, az OPEC az idén már nemegyszer próbálko­zott az olajárak egységesít tésével. Többször vitáztak tagállamai arról is, hogy to­vább emeljék-e az árakat, vagy meg lehet egyezni bi­zonyos időre való befagyasz. kint van olyan, mintegy két­hetes szakasz, amikor a leg­jobb „ablak” nyílik a Ve­nus felé a kutatóállomás indítására. így az új állomás megérkezte idején a Föld és a' Venus távolsága mintegy hetvenmillió kilométer lesz, a Vénusz—13 azonban ad­digra mintegy 360 millió ki­lométeres utat tesz meg. A hordozórakéta egyéb­ként pénteken a Földtől mintegy 170 kilométeres ma­gasságban levő orbitélis pá­tásukban? Eddig ugyanis 32 dollárt kért egy hordó ola­jért Szaúd-Arábia, a legna­gyobb olajszállító, és halla­ni sem akart az olajár eme­léséről, egyik-másik afrikai ország viszont 41 dollárért szerette volna értékesíteni olaját, s még további ár­emelést is kívánatosnak tar­tott. A világpiacon a kereslet az utóbbi hónapokban egyre csökken, hiszen mindenütt takarékoskodnak a drága „fekete arannyal”. A tény­leges árat még a drága ola­jukkal a piacon jelentkező országok is mind alacso­nyabban kellett, hogy meg­állapítsák. S most Genfben az OPEC 13 tagállama meg­egyezett: Szaúd-Arábia 32- ről 34-re emeli a maga ola­jának az árát, a minőségi felárral számított olaj ma­ximális ára pedig a többi­eknél hordónként legfeljebb 38 dollár lehet. Ezek az árak 1982 végéig maradnak meg. A világsajtó úgy értékeli, hogy „az OPEC? kapitulált a világpiac előtt”. Nagy visszhangot keltett a vene­zuelai olajminiszternek az a kijelentése is hogy „a múl­té már az olajár örökös emelésének lehetősége”. A hírmagyarázók nagy része összefüggést keres Szaúd- Arábia olajáremelése és az amerikai dollár értékének csökkenése között, illetve még arra is figyelmeztet, hogy az AWACS-üzlettel egy időben jött létre az OPEC- döntés, amelyben Szaúd- Arábiának meghatározó sze­repe volt... Azt a 8 és fél milliárd dollárt, --amit az amerikai fegyverekért fizet Szaúd-Arábia, részben az olajár ' emeléséből is tudja előteremteni. Persze, ez a „valamit valamiért” csak az amerikai—szaúd-arábiai vi­szonylatban jelentkezik. A tőkésországok közül azok, amelyek a drágábban szál­lító arab vagy afrikai álla­moktól vásároltak olajat, most fellélegezhetnek, keve­sebbért kapják az értékes energiahordozót. És, ami szintén fontos dolog: 1982 végéig tervezhetnek már! lyára állította az űrállomást. Nem egészen egy kör meg­tétele után, körülbelül egy órával a földi indítást köve­tően,, üzembe helyezték azt a hajtóművet, amely útnalk indította a Vénusz—13-at az égitest felé. Az indítás nagyon ponto­san sikerült és a szonda a megadotthoz igen közelálló pályára tért. (MTI) ¥ TUNÉZIA: Vasárnap idő előtti parla­menti választásokra kerül sor Tunéziában. A hazánk­nál majdnem kétszer na­gyobb észak-afrikai ország­ban 2 millió 232 ezer válasz­tó jogosult járul az urnák elé, hogy döntsön a parla­ment 136 helyének sorsáról. A választások Habib Bur- giba köztársasági elnöknek és pártjának, a Szocialista Desztur Pártnak (PSD) a demokratizmus ifiszélesí­tése irányában tett enged­ményei jegyében zajlanak majd. BEJRUT: Miután az amerikai—szaúd- arábiai AWACS-ügylet ellen indított izraeli „támadás” kudarccal végződött, liba­noni és palesztin körökben egyaránt attól tartanak: a Begin-ikormány a szomszé­dos Libanonban végrehaj­tandó újabb fegyveres tá­madással próbálja kiköszö­rülni a tekintélyén esett csorbát. SAN SALVADOR: A szélsőjobboldali gép­rablók, akik Costa Ricában szabadon engedték a még továbbra is fogságukban le­vő 21 túszt pénteken arra kényszerítették a repülőgép pilótáját, hogy vigye a. gépet a Costa Rica-i börtönből kiengedett hat nicaraguai társukkal együtt Salvadorba. Hivatalos források azt állít­ják, hogy a géprablókat és kiszabadított társaikat a le­szállás után San Miguelben letartóztatták. KAIRO: Hoszni Mubarak egyipto­mi elnök kész elmenni Szaúd- Arábiába, vagy bármely más arab országba, hogy megmagyarázza országa po­litikáját — békéjét Izraellel — s rendezze a nézetkü­lönbségeket a többi arab or­szág s Egyiptom között. Ezt közölte az államfő az Ok­tóber című kairói hetilap­nak adott interjújában. Kész vagyok a kibékülésre az arabokkal „a békefolyamat fényében” — mondotta Mu­barak a szombaton nyilvá­nosságra hozott nyilatkozat­ban. Közvéleményünk élénk fi­gyelemmel kíséri a nemzet­közi helyzet fejleményeit, világosan látja, hogy az új imperialista stratégia a glo­bális biztonság veszélyezteté­sével elsősorban Európa né­piéit, így hazánk békés épí­tőmunkáját fenyegeti, s a fegyverkezés fokozására irá­nyuló amerikai törekvések­kel itthon, s külföldön mil­liók tiltakozó szavát, állásfog­lalását kell szembeszegezni. Így összegezhetők azoknak a megmozdulásoknak, külpo­litikai fórumoknak, béke­gyűléseknek a tapasztalatai, amelyek az október 24—31. közötti leszerelési héten rendeztek az ország városai­ban, falvaiban, üzemeiben. A fővárosban például az Országos Fréderic Joliot- Curie Sugárbiológiai és Su­gáregészségügyi Kutatóin­tézet dolgozóinak ismereté­ben példátlan cinizmusnak, s a tudományos tények meg­hamisításának kell minősíte­ni azt az amerikai állítást, miszerint a neutronbomba „humánus fegyver”. A tudo­mány munkásai követelik gyártásának azonnali beszün­tetését, azt, hogy — a Szov­jetunió javaslatainak meg­felelően — kezdjenek tár­gyalásokat mindenfajta atomfegyver alkalmazásának betiltásáról. Az Április 4. Gépgyárban leszerelési és békefórumot tartottak, ahol Pataki István, a Magyar Külügyi Intézet főmunka­társa szólt az erőviszonyok VARSÓ: Szombaton délelőtt a len­gyel parlament folytatta a vitát Wojqiech Jaruzelski hadseregtábomok, a LEMP KB első titkára, miniszterel­nök beszédéről, valamint ar­ról a beszámolóról, amelyet — ugyancsak az ülés első, pénteki napján — Zbigniew Madej miniszterelnök-he­lyettes terjesztett elő az idei népgazdasági és költségvetési terv végrehajtásáról, vala­mint a jövő évi tervről. A szombati ülés napirend­jét módosították: sor ke­rült a szejm bel- és igaz­ságügyi bizottságának beszá­molójára, s a többi között külön napirendi pontként vizsgálta a szejm a mi­nisztertanács személy össze­tételében végrehajtandó vál­tozásokat. MOSZKVA: Lengyelországon a „Szoli­daritás” ösztönzésére a sztráj­kok újabb hulláma söpör vé­gig — írja az APN szovjet hírügynökség kommentátora. Számos sztrájk kezdetének indítékában szerepret játsza­nak a hölyi nézeteltérések, KAIRO: Az Egyiptomban elfogot- tak növekvő számáról úgy­szólván naponta jelennek meg — részben eltérő — je­lentések Egyiptomban. A je­lek szerint mindmáig nem teljesen felgöngyölített szer­vezet bankrablásokat, börtö­nök megtámadását is tervbe vette — túl az elnök elleni merényleten kívül előkészí­tett egyéb gyilkosságokon. Egy másik beismerő vallo­más arra derített fényt, hogy a mozgalomnak tevékeny ré­sze volt a nyár elején Zavia el-Hamrában lezajlott véres eseményekben. A kairói sze­génynegyedben kirobbant mohamedán—kopt összetű­meg bontására irányuló washingtoni politikáról, majd a jelenlevő szakértőkkel együtt a résztvevők számos kérdésére válaszolt. így a fó­rumon tájékozódhattak egye:, bek között arról, hogy egy esetleges nukleáris összecsa- pás milyen pusztítást okozna kontinensünkön, s érdeklőd­tek az atommentes övezetek kialakításának lehetőségei­ről. Az Országos Béketanács, illetve a kerületi népfront­bizottságok szervezésében e héten Budap>est több kerüle­tében. is hasonló rendezvé­nyekre került sor. Mintegy tízezer fiatal vett részt a soproni Május 1. té­ren rendezett ifjúsági béke- demonstráción, s a felszóla­lók indítványára táviratot intéztek az ENSZ leszerelési akciónapjának drezdai szer­vező bizottságához, az OBT elnökségéhez, valamint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségéhez: a neut­ronbomba gyártása, s a világ békéjét fenyegető más reak­ciós törekvések ellen tilta­koztak. A Vas megyei nép- frontbizottság legutóbbi ülé­sén Sebestyén Nándomé, az OBT elnöke beszélt a béke- mozgalom időszerű kérdései­ről, kiemelve, hogy a Nyu_ gat-Európában kibontakozott új harci formák, százezreket megmozgató békemenetek is jelzik a mindinkább erősödő felismerést: az emberek be­leszólhatnak a politika 'ala­kításába, jövőjük formálá­sába. A szombathelyi tanács­amelyeket a „Szolidaritás” funkcionáriusai ügyesen tak­tikázva egészen a konfliktus­helyzetig éleznek. Október 28-án a „Szolidaritás” szélső­séges vezetősége egész Len­gyelországra kiterjedő sztráj­kot hirdetett meg, amelyet az ágazati szakszervezetek és számos társadalmi szervezet is elítélt. A hasonló cseleke­detet általában zsarolásnak nevezik. A tények > cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a „Szolida­ritás” gdanski kongresszu­sán elfogadott programot megvalósítva a szervezet ve­zetői frontális támadást bon­takoztatnak ki. . A „Szölidaritás”-ha beszi­várgott szélsőséges és ellen­forradalmi erők veszélyes utat javasolnak. A káosz és anarchia létrehozásával, a termelés és a szolgáltatások szétzilálásával a lakosság elégedetlenségének szítására, s arra törekednek, hogy ezt az elégedetlenséget a kor­mány, illetve a párt- és az államapparátus ellen fordít­sák. zésekben a hivatalos adatok szerint tizenhét ember vesz­tette életét. A Szadat elnök meggyil­kolásával kapcsolatos állás- foglalások sorában merőben új megnyilatkozás volt, hogy Mubarak államfő egy szom­baton megjelent interjújá­ban kitért a válasz elől: elképzelhető-e, hogy a me­rényletet külföldön tervez­ték? Mint mondta, a vizsgá­lat befejezése előtt erre nem kíván válaszolni. Az Október című hetilapban napvilágot látott nyilatkozat előtt ő és az ország valamennyi veze­tője a leghatározottabban kizárta annak lehetőségét, hogy a külföldnek köze len­ne Szadat halálához. kozás állásfoglalása éppúgy tükrözi ezt, mint a Szilas- menti Termelőszövetkezet békegyűlésén, s a debreceni ipari szövetkezetek fiataljai­nak megmozdulásán megfo­galmazott tiltakozó távirat. Az ezekben a hetekben országszerte sorra kerülő munkahelyi ifjúsági parla­mentek nyilvánosságát is fel­használják a fiatalok véle­ményük kifejtésére. Az új fegyverrendszerek tervezett európai telepítése miatti fel­háborodást, az ifjúság béke­vágyát kifejező állásfoglalás született például a Tatabá­nyai Szénbányák Vállalat, a hajdúhadházi áfész és a Gyomai Sütőipari Üzem par­lamentjén. Ugyancsak ebben az időszakban tartják a me­zőgazdasági termelőszövet­kezetek megyei szövetségei­nek küldöttgyűléseit. A kö­zös gazdaságok képviselői­nek heves megyei tanácsko­zásán a „korlátozott atom­háború” elméletének rendkí­vüli veszélyességét, tartha­tatlanságát emelték ki, a Győr-Sopron megyei közgyű­lésen piedig arra hívták fel a figyelmet, hogy az SZKP XXVI. kongresszusán meg­erősített békekezdeményezé­sek járható utat jelentenek a világ népiéinek az enyhülé­si folyamat és a fegyverkor­látozás, a leszerelés ügyét előmozdító tárgyalások foly­tatására. Hasonló tartalmú táviratot küldött az Orszá­gos Béketanácsnak a Kis­kereskedők Országos Szer­vezetének Elnöksége is. Pálfy József Útban a Venus felé További letartóztatások Egyiptomban

Next

/
Thumbnails
Contents