Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-13 / 240. szám

4. NÉPÜSÁG, 1981. október 13., kedd Megnyílt a 28. vásárhelyi őszi tárlat avagy a dán királyfi A KÉPERNYŐ ELŐTT ________________________ TA LÁLÓS KÉRDÉSNEK tűnik: melyek a magyar dráma irodalom* jelesei? Ko­rántsem annak szántam. Mert, ha jól belegondolunk, s a további sorokat elolvas­sák, nem is olyan könnyű ebben dönteni, teljes értékű és érvényű válását adni, vagy kapni. A magyar drá­mairodalom Jelesei azok a magyar drámák, ame­lyek. .. De melyek? Hány és mennyi olyan — nem rit­kítva szedett — magyar dráma született és születik, amely ugyan magyar nyel­ven íródott, magyar színpa­don, magyar színészek ma­gyar közönségnek játszottak és játszanak is majd, — de a magyar szellemi köztudat köztudottan nem fogadta be a magáénak. Nem vesz róla tudomást. Nem is tud róla. Nincs is hiányérzete, hogy tudjon róla. És hány olyan dráma szü­letik, újra újjá a magyar színpadokon, magyar színé­szek által, magyar közönség- " >i. rk-iek a szerzői nem magyarok és a köz- szellerr. mégis szinte hazai háziszerzőnek érzi őket. A Duda Gyuri Moliere-je, e megmagyarosított Dandin György szerzője hazája után talán nálunk a legtöbbet játszott drámaíró, aki szin­te honosíttatott hozzánk. Kazinczy, a Ferenc fordítot­ta le először Hamletet, aki Shakespeare hőseként kor­szakokon át, mint .. .avagy a dán királyfi” tragédiája­ként szerepeli a honi szín­padokon, annyi más Shakes­peare-! társával együtt úgy, B: Bergman asszony, a memoárjából kiderül, hogy egész életében félénk volt. Ma is az? I. B.: Kevésbé. Azt hi­szem, az életkorom miatt. De még ma is félek a nvil- vánosság e'vtt. na beme­gyek egy étterembe, félek. Félek, hogy felismernek. Mindig örülök, ha nem is­mernek fel. Az szép. Bevá­sárolni, sétálni, anélkül, hogy bárki is figyelne. Ha valamilyen városban va­gyok, és az újságok nem írnak róla, az emberek azt hiszik, egy olyan nő va­gyok, aki hasonlít Ingrid Bergmanra. Vannak, akik megszólítanak, és azt mond­ják: „Tudja, hogy hasonlít Ingrid Bergmanra?” Ilyen­kor azt válaszolom: „Ö igen, tényleg? Örülök ne­ki.” B. Most is fél? I. B.: Nem, csak ideges vagyok. B: Mit becsül leginkább az emberekben? I. B.: Ez nehéz kérdés. Engedjen gondolkodni. Azt hiszem, azonnal felismerem, hogy az avoni hattyú való­ságosan is magyar dráma­írónak éreztetik. Mi a titka, mi a klassziku­soknak, a zseniknek a tit­ka? Mi ezeknek és társaik- drámáknak a varázsos titka, hogy soha meg nem unha­tok, mindig játszhatók és minden korokat magukkal ragadnak. Mondtál már me­sét gyerekeknek, kedves ol­vasóm? Olyan mesét, ame­lyet te is, de a gyerek is kivüiről tud már? Mégis — lám — tátott szájjal, nem e világon járva, átszellemül- ten újra, meg újra hallgat­ja a mesét. Am felejts csak ki egy szót is, egy gesztust bár a történetből, már jön is a javítás, a hallgató mu­tat utat, mit mondjál to­vább, hogy hallgathassa to­vább. Miért ez a soha meg nem unható mesehallgatás? MERT NEM IS A MESE az érdekes. Hanem te, aki ma más vagy, mint a tegna­pi mesédkor voltál. Másként telt a napod, más a hangu­latod, más a miliő, amiben életre kelted a csúf kis ka­csát, vagy a hős féllábú ólomkatonát. És természete­sen más a gyerek is, más­ként játszott ma egész nap, más élmények érték, mint tegnap, következésképpen más a hangulata, nr.int teg­napelőtt. Gondolom, ez a mindig „más” lehet a nagy titok, hogy kívülről tudjuk Hamlet történetét, hogy lát­tuk már ujjunk számlálha- tatlanul — s mégis úgy fi­gyeljük, hallgatjuk, úgy ad­juk át magunkat a színpad, milyen ember áll előttem. Belenézek valaki szemébe, és tudom: ez egy jó ember, vagy egy olyan ember, aki — mondjuk — engem nem érdekel. B.: Hisz abban, hogy van első látásra szerelem? I. B.: Igen. Átéltem. Má­sodik férjembe, Roberto Ros- sellinibe, azt hiszem, szerel­mes voltam, mielőtt megis­mertem. Láttam a „Róma nyílt város” című filmet, ezt a pompás filmet, és belesze­rettem a rendezőbe. B.: De néha eltart egy ideig, amíg fellobban a szik_ ra. I. B.: Valóban. Amikor Lars Schmidtet, a harmadik férjemet észrevettem, már tulajdonképpen másodszor láttam, anélkül, hogy tud­tam volna. B.: ön milliók kedvence, csodálják, tisztelik. Mit gon­dol, miért tisztelik az em­berek? I. B.: Remélem, jó szí­nésznő vagyok. És remélem, érzik az emberek, hogy be­csületes vagyok. a dráma varázsának, hogy bár egy szón is fennaka­dunk, ha nincs, és mégis új­ra és más ínyességet ízle­lünk ki mindig a gondolatok zamatéból. Ám annak a titkát — avatott tudósok sem, hát miért én itt és most —sen­ki meg nem fejtette eddig, hogy ennek a titoknak mi a — titka. A Shakespeare összes mű­veit bemutató BBC-sorozat legújabb (?!j gyöngyszeme a vasárnap esti Hamlet volt. Puritán egyszerűség, mély gondolatiság és emberköz­pontúság jellemezte Radney Bennett rendezését, és első­sorban Derec Jacobi Ham­letját. Ez a kor nélküli hős, ez a reneszánsz emberesz­mény az ő megformálásá­ban, s a remek társak te­remtette egyáltalán nem helsingőri világ közepette, oly modem volt, oly tiszta és annyira magasztos, hogy ezt éppen elérheti az átlag­ember. Ha átlagon felülivé akar válni. ARANY JÁNOS máig utolérhetetlenül szép és fel- hők-könnyedúszású fordítá­sát ihletetten ültette át a televízió nyelvére, az alkal­mazó Szalóky József. Neki érdeme talán elsősorban, hogy a magyar szinkron — Tahi Tóth László, Zolnay Zsuzsa, Venczel Vera, Sin- kovits Imre és színésztársai — ismét remekelt. Hamlet magyarul szólalt meg. És miért ne tehette volna? Hi­szen Shakespeare magyar drámaíró is volt és marad! Gyurkó Géza B: Van életfilozófiája? I. B.: Munka, munka, munka. Néha sok is. De jó dolgozni. Felkelni reg­gel, és tudni, hogy semmit nem kell tenni, az borzal­mas. B: És, ha valóban nincs semmi tennivalója, akkor mit csinál? I. B.: Kitakarítom a la­kásomat. Nem szívesen fő­zök, de szívesen takarítok. Egy jó barátom egyszer azt mondta: „Miért lettél te csak színésznő, amikor meg­volt rá a lehetőséged, hogy te legyél a világ legjobb ta­karítónője?” B: Fiatalon tartja a mun­ka? * I. B.: Ma? Nem. Nagyon fáradt vagyok. B: ön egy nagyon beteg asszony. I. B.: Igen. De nem fé­lek. B: Sokat jelentett önnek a dicsőség és a pénz? I. B.: Nem. Szegényen is boldog lehettem volna. B: Akkor miért hajszolta magát agyon? A harmadik házassága megszenvedte ezt, és tönkre is ment ezért. J. B.: Egyszerűen nagyon szerettem a munkámat. És a férjem mindig erősítette a munkához fűződő vágyamat. Azt mondta: „Olyan boldog vagy, ha dolgozhatsz, tehát dolgozzál.” A férfiak azt szeretik, ha fontosabbak az reszony számára, mint a munka. Lars Schmidt nem volt ilyen. B: Ki fedezte fel Holly­wood számára? I. B.: Egy liftesfiú. A fiú svéd volt, és New Yorkban abban a házban dolgozott, amelyben David O. Selznik- nek volt az irodája. A szü­leivel látta a svéd filmemet, az „Intermezzó”-t, és a lift­ben mesélt rólam Selznik egyik munkatársának. Meg­Az idén a 28. alkalommal rendezték meg a vásárhelyi őszi tárlatot. A magyar kép­zőművészet hagyományos se­regszemléjét, vasárnap a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban Korni- dész Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője nyitotta meg. A tárlaton 120 festmény, 41 grafika, 81 szobor, kisplasz­tika, valamint 32 kerámia, textília és tűzzománc került a közönség elé. A kiállításon szereplő mű­vészeknek a megnyitó al­kalmából díjakat és munka- jutalmakat nyújtottak át. A legrangosabb elismerést, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által odaítélt 1981. évi Tornyai Emlékpla­kettet Fűlőp Erzsébet festő­művész kapta. A Csongrád megyei Tanács munkajutal­mában Németh József festő­művész, a Hódmezővásárhe­lyi Városi Tanács munkaju­talmában Almási Aladár grafikus, Csizmadia Zoltán, Miskolczi László és Szalay Ferenc festőművész része­sült. Tíz festőművésznek adtak át a vállalatok és szö­vetkeztek által felajánlott munkajutalmakat. Sok éves hagyományként az őszi tárlat alkalmából a Hódmezővásárhelyen élő •képzőművészek valamelyik környékbeli mezőgazdasági üzemben külön bemutatót, „kis őszi tárlatot” rendez­nek. Ez alkalommal a hely­beli Marx Károly Termelő- szövetkezet művelődési ter­mében nyitották meg a mintegy félszáz festményből és grafikából rendezett ki­állítást. (MTI) nézte a filmet, és erre kap­tam az ajánlatot, hogy Hollywoodban dolgozzam. B: Fél az öregségtől? I. B.: Természetesen. Vé­gül is az ember nem lesz szebb, hajlamosabb lesz a betegségre. Valóban nem csodálatos megöregedni. B: Most 65 éves. I. B.: öt év óta már nem ünneplem meg a születésna­pomat. B: Miért? I. B.: A korom már nem érdekes többé. Az 50_et még el lehet viselni, a hat- vanat már sokkal kevésbé. Érdekes lehet 75 évesnek lenni. Bf 75 éves korban még nehezebb lenne önnek sze­repet találni. 1. B.: Talán nem. Eljátsz­hatnék egy boszorkányt. B: Szívesen eljátszott, vol­na olyan szerepet, amit nem játszott el? I. B.: Anna Kareninát szí­vesen alakítottam volna. De nem akartam Gréta Garbó­val konkurrálni. B: 1979 novemberében a „Variety Clubs of America”, egy televíziós show tisztelet­beli vendége volt, amit a nyomorék gyerekek megse­gítésére jótékonysági cél­ból rendeztek. A dekoráció a „Rick’s Café American” volt, a „Casablanca” című film kávéháza. És ott állt ön, körülvéve az akkori, sze­replőkkel — csak 38 évvel idősebben. I. B.: Aggasztott, milyen szomorúvá tesz az, ha a ré­gi filmjeimet látom. Vegyük a „Casablancát”. Mindany- nyian olyan fiaitalok voltunk. Azután megnézem magam, milyen vagyok ma Ez fáj­dalmat okoz. B: Bergman asszony fél a haláltól? I. B.: Nem. Számomra kaland a halál. m n 111 m /’/> iti gwt Holnaptól folytatásokban közöljük Ingrid Bergman, a kitűnő fi$éd származású színésznő visszaemlékezé­seit. Előzetesként közreadunk egy rövidített interjút, amelyben Ingrid Bergman válaszol a Bunte kérdé­seire. Szavak helyett tettekkel Egy kitüntetett tantestület hétköznapjai A gyarapodó korral egye­nes arányiban gyűlnek az emlékek, a tapasztalatok. Sok esztendeje annak, hogy felvetődött a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Diákott­hon gondolata. Akikor az ígéretesnek tűnő kezdemé­nyezést üdvözöltük. Aztán a nagyszabású építkezés meg­indult, több szakaszban ké­szült el ez az oktatási in­tézmény, amelyre nagy szük­ség volt ezen a vidékea Ott voltaim, az avatóün­nepségeken, tudósítottam a szülők elismeréséről, a pe­dagógusok lelkesedéséről. Mindenekelőtt teljesen in­dokoltnak tartottam, s ma­gam is megcsodáltam a napfényben fürdő tágas ter­meket, a valóra vált kabinet- rendszerű oktatás minden kellékét, a lakályos hálókat. Másokkal együtt úgy vél­tem; itt aztán bizonyíthat- hatnak a nevelők, ebben a környezetben semmi akadá­lya annak, hogy igazolják szakmai hozzáértésükkel társult hivatásérzetüket. Fel­adat is akadt bőven. A já­rás községeiben fokozatosan megoldhatták a körzetesí­tést. Jöttek a felső, sőt több helyről az alsó tagozatosok is. Oda, ahol a gondok is­meretlenek voltak, oda, ahol segítőkész tanítók, ta­nárak várták őket, ahol nem hiányzott a korszerű szem­léltetőeszközök regimentje sem. A rajt óta sokszor jártam erre, folyvást arra kíváncsi­an, hogy ez az alkotógárda miként sáfárkodott a lehe­tőségekkel, hogyan könnyí­tette meg a hátrányos hely­zet felszámolását, egyenget­ve azok jövő felé vezető út­ját, akik a családtól túl szerény „hagyatékot” kap­tak. akik visszamaradottsá­guk miatt egyre nehezebben birkóztak az új ismeretek garmadájával. Beszéltem nemcsak a ve­zetőkkel hanem az eleinte riadt tekintetű tanulókkal is, akik között természetesen voltak nem cigányszármazá- súak is. Személyesen győ­ződhettem meg arról hogy érthető félszük és gátlásos­ságuk milyen gyorsan el- oszlik. ök mondták el: mennyit foglalkoznak ve­lük, nemcsak az órákon, ha­nem a korrepetálásokon is. Ezt a felelősségteljes, a si­kert kizárólag hosszú távon hozó munkát csak az képes igazán értékelni, aki vala­mikor csinálta, megpróbál­kozott vele, s nem torpant meg akkor sem. ha legjobb ötletei egymást követően fulladtak kuracba. Az idő Ózonban a türel­mes fáradozókat igazolta. ök természetesen nem hi­valkodtak ezzel, de szóltak helyettük tanítványaik. Em­lékszem arra, hogy négy esztendeje az egyik kislány így összegezte élményeit: „Az ötödiket még Alatkán jár­tam, ott nem volt oroszokta­tás, így hát nekünk mindent élőiről kellett kezdenünk. A lemaradást mégis gyorsan behoztuk, mert külön fog­lalkoztak velünk. A pálya­választás is könnyen ment, hiszen jó néhány szakmát ismertettek meg mindannyi­unkkal Száraz Etelka így fűzte tovább gondolatait: „Az el­sősöknél vagyok szobapa­rancsnok -hel yettes, az a ten­nivalóm, hogy a tisztaságra szoktassam őket. Hallgatnak a figyelmeztető szóra, meg­fogadják a tanácsomat.” íme egy jó módszer: a fiatalok, aiz alapfokon is, de bekapcsolódnak a nevelés­be, közben másokat formál­va maguk is pallérozod nak. Rozi akkor úgy döntött, hogy a Hevesi Gimnázium­ban folytatja majd tanul­mányait, Ezzel kapcsolat­ban jegyezte meg: Kár, hogy nincs ott középiskolás kollégium, ezért csafc bejá­ró leszek.” Másképipen kifejezve: a diákotthoni belépőt valami­féle rangnak tekintette. Nemcsak ő vélekedik így, hanem mások is. Méltatás ez a javából... Egyéb statisztikai muta­tók? v A számok néha tévútra csalják az embert, s olykor épp a lényeget takarják. Különben is a szellem és a jellem alakítása nem mé­ricskélhető. Az viszont tény, hogy az állandó és a foko­zott törődés meghozza gyü­mölcsét. A tétovázók maga­biztossá érlelődnek... Szor­galomra, kitartásra, fegye­lemre szoktatják őket. Nem parancsszóra, hanem való­ban hatékony érvekkel, a „követelek, mert tisztellek” makarenkói elvével és gya­korlatával. Az ifjak ráérez- nek a szeretetre, egyre bát­rabban nyilatkoznak, fedik fel kiaknázásra méltó rej­tett értékeiket. Ebben az is­koláiban a gyengébbek fel­zárkóznak a középmezőny­höz, s a legjobbak sokolda­lúan kamatoztathatják adott­ságaikat. Jó néhányszor írtam ar­ról, hogy milyen eredménye­sen szerepelitek a helyi, a községi, a járási, a megyei tanulmányi és sportvetélke­dőkön. Ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy ne­velőik megismertették velük az ismeretgyarapítás, a ku­tatás, a felfedezés ritka örö­mét, a különböző szakköri rendezvényeken, s természe­tesen az órákon is. ;j;ni óv Szabad időben serrij feledf keznek el róluk: ki-ki ér­deklődése szerint barangol­hat a művészet, a zene, az irodalom, a történelem, a kémia, a fizika érdekességek regimentjét kínáló birodal­mában. S ha már itt tartunk, ak­kor szóljunk még egy ném akármilyen erényről. A megszeppent kicsik nyol­cadikos korukra olyan tizen­évesekké nőnek, akiket kö­zösségi hangoltság jellemez, azaz nemcsak a maguk ja­vát, hanem a mások indo­kolt érdekeit is szem előtt tartják. Hosszú, de töretlen út ve­zetett eddig, azért ilyen mert a pedagógusgárda — ebben a körben ismeret­len a személykedés, a tSf- zsalkodás — nemcsak egy nyelven beszél, hanem ért is, s a kollektíva számára nincs fontosabb, mint a ta­nítványok boldogulása. Ezt az összhangot, ezt a szakmai tájékozottsággal társult tevé­kenységet — a, testületben mindenki szavak helyett tet­tekkel érve] — jutalmazta a megyei tanács egyik köz­oktatási díjával. Mindehhez csak annyit fűz a krónikás, a régi, a sokszor visszatérő ismerős, hogy jobb helyre aligha kerülhetett volna ez a kitüntetés... Pécsi István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents