Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-11 / 239. szám

KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS

4.

NÉPÚJSÁG, 1981. október 11., vasárnap

Emlékezés

Kittenberger Kálmánra

100 évvel ezelőtt született Kittenberger Kálmán vadász biológus, az Afrika állatvilágát bennszülött módján ismerő kutató, hazánk múzeumait és a Budapesti Állatkertet gazdagító gyűjtő, a vadászélményeit számos könyvében közkinccsé tevő író. Gyűjteményének becses darabjait a Természettudományi Múzeum állandó kiállításán mindenki megcsodálhatja. Könyvtárak polcain sorakozó, a felszabadulás óta több kiadásban is megjelent vadászélményeit részletező könyvei rendkívül olvasmányosak és tanulságosak.

Már diákkorában kitűnt jó megfigyelőképességével, a hazai környezet és ebben különösen az állatvilág tanulmányozásának szereteté- vel. Legkedvesebb szórakozása volt ellesni és megismerni a madarak, rovarok életmódját, viselkedését. Mint szegény sorsú gyerek a helybeli tanítóképző osztályait végigjárva tanítói oklevelet szerzett. Ezután a mindig újat megismerni akarók szenvedélyével Budapesten folytatta tanulmányait, mert természetrajzos polgári iskolai ' tanári oklevelet akart szerezni. Nyári vakációit feláldozva a Nemzeti Múzeum laboratóriumában kisegítő preparátorként bővítette ismereteit. 1902 őszén — részben anyagi okokból, részben tettre vágyástól fűtve — abbahagyta főiskolai tanulmányait, tanítói állást vállalt Tatragon, a hétfalusi Csángó községek egyikében, -s közben a Kárpátok állatvilágát kezdte tanulmányozni. Alig lendült bele e kettős hivatás teendőibe, amikor — eddigi törekvéseinek elismeréséül — a Nemzeti Múzeumtól megbízást kapott egy afrikai gyűjtőútra.

Hat ízben járt Afrikában, s onnan renszeresen küldte gyűjtött anyagát a múzeumba, élő állatait pedig a Budapesti Állatkertnek. Eközben lázasan készítette útijegyzeteit, és gyűjtötte szakmai tapasztalatait. 1902— 1906 között főleg a Kilimandzsáró vidékének maAz Idős Kittenberger (MTI fotó — KS)

dárvilágát tanulmányozta. Csaknem négyévi kemény munka után megbetegedett, ezért hazakényszerült. Szívós szervezete és erős akarata hamar túlsegítette ezen az akadályon, és már ugyanebben az évben ismét útnak indult. Második felfedező útja során a Vörös-tenger délnyugati partvidékére utazott; ezt az útját azonban rövidesen meg kellett szakítania, mert katonai szolgálatának letöltése miatt 1907-ben hazarendelték. Harmadik, most már hosszabb időtartamúnak ígérkező útját 1908 decemberében a Vik- tória-tó partvidékén ( a mai Kenya és Tanganyika területén) kezdte meg. Innen gazdag élőállat- és múzeumi gyűjteményanyaggal 1912- ben tért haza. Alig rendezte itthon dolgait, a következő év tavaszán újból nekiindult, s az Ugandához tartozó Kongó-őserdő rejtett állatvilágát akarta tanulmányozni, de itt is közbeszólt a sors: az I. világháború miatt az angol fennhatóságú területen internálták, mindenét elkobozták, s mint hadifoglyot Indiába szállították.

Ez személyes szabadságából és tenniakaró életéből öt évet rabolt el. Hadifogságából csak 1919 szilveszter napján jutott haza. Ettől kezdve a Nimród című vadászlap szerkesztését vállalva

újságíróként élt, afrikai utazásához további állami támogatást nem kapott. Magánjellegű segítséggel azonban még két ízben újból eljutott Afrikába, s a régebben megismert körzetekbe visszatérve lehetősége nyílt az évtizedes változások felmérésére és a további gyűjtőmunkára. Majd visszatérve élményeit és tapasztalatait könyveiben is rögzítette. Az életművének is tekinthető A Kilimandzsárótól Nagymarosig című könyve már nyomásra kész állapotban volt, amikor a II. világháború pusztítása során 1944-ben a könyvkiadó raktárában a teljes anyag megsemmisült. Szerencsére a felszabadulás utáni években ezt és korábbi munkáit is több kiadásban megjelentették; ezek ma is kedvelt olvasmányai az ifjúságnak és az állatbarátoknak.

Utolsó éveit feleségével és neves barátaival (Csathó Kálmán, Fekete István) körülvéve Nagymaroson töltötte, s ott halt meg 1958. január 3-án. Hányatott, tartalmas életét, ' értékes emberi tulajdonságait Fekete István Kittenberger Kálmán élete című munkájából (1962) ismerhetjük meg. Ez is meggyőzhet bennünket arról, hogy nevének. és emlékének megőrzését munkájával jócskán kiérdemelte.

MINDENNAPI

NYELVÜNK

Designerjei

Mese mindenkinek

A címül adott furcsa szóalakot ebből a szövegrészletből emeltük ki: „Kiállításon mutatják be a szocialista országok legjobb desig. nerjeinek munkáit” (Magyar Nemzet, 1981. szept, 20.). Ugyanebben a cikkben olvashattuk a designerképzés ösz- szetételt is.

A designer alapszava, a design is éppen napjainkban jelentkezik a sajtó nyelvében ilyen szövegösszefüggésekben: „Űjra lépne egyet előre a hazai design". — „Ebben a hónapban három időszaki design.kiállítás volt látható hazánkban” (Magyar Nemzet, 1981. aug. 29.).

Az olvasók nagyobbik része csak annyit tud, hogy ismét egy idegen szó jut nyelvi szerephez. A kiejtésével sincs tisztában. Bár nem egy közlemény a „magyarított” változatot, helyesebben akiejtés szerinti szóalakot használja. A Magyar Nemzet hasábjain ez a cím jelent meg: „A metrótól a

dizájnig". Egy vers címeként is szerepel az angol eredetű design kiejtett formája: Dizájn.

Az eddigiekből már kitűnik. hogy olyan angol szó kezdi térhódítását nyelvhasználatunkban, amely írásképe és kiejtése nagy különbsége miatt nagyon idegenszerűnek hat. Jelentése és használati értéke is bizonytalan. Az angol design valójában többjelentésű szóalak. Megnevezik vele ezeket a jelentésválto- zatokat: elgondolkodás, terv, tervezet, minta, a műalkotás vázlata; kivitelezés, szerkesztés stb. A designer pedig ezeket a fogalmakat nevezi meg: tervező, szerkesztő, mintatér, vező, a terv értelmi szerzője stb.

A szakembereink az ipari formatervezés jelentésében élnek a design nyelvi formával. Bár sokan nem értenek ezzel együtt, mert szerintük a tervezés egész folyamatáról van szó, tehát 'olyan tárgyalakításról, amely többletet jelent az egyszerű formatervezésnél. Ügy látszik azonban, hogy a szakírók mégiscsak a design és desig. ner szavakkal kénytelenek élni.

Dr. Bakos József

Magyar népmesék. E címmel kezdődött csütörtökön új, 13 részes sorozat a tévé 1-es csatornáján fő műsoridőben. Pontosabban újra kezdődött, hiszen az egyes darabokat már láthatták a nézők — a legkisebbek — az esti Tévé-Maci után.

Nos, emberemlékezet — legalábbis az enyém — óta, azt hiszem nemigen fordult elő, hogy egy gyermekműsor felnőtt adássá rukkolják elő. Még akkor sem, ha oly veretes és okkal nagydíjazott produkciókról lett volna szó, mint a Pannó- ndások e munkája. (Az ellenkezője annál inkább, lásd: délelőtti krimivetítések.)

Csak erről megemlékezni azonban nem lenne érdemes. Már csak azért sem, mert e nagyszabású fegyBogáti Pétert eddig jó megfigyelőkészségű, kitűnő jellemábrázoló, egyszóval tehetséges írónak ismertem meg munkáiból. Különösképp tetszett az a regénye, amelyben a vidéki újságíróélet fonákságaira hívja fel a figyelmet. Épp ezért vártam érdeklődéssel a Beteget vegyenek című tévéjátékot, amelynek egyik társszerzője volt. Igaz, hogy jogász csatlakozott hozzá dr. Szegő Tamás személyében, ám ez nem zavart, hiszen bíztam az alkotói erények diadalában. Sajnos nem így történt. Amit közösen produkáltak, az a közepesnél is gyengébbre sikerült. A jó szándékot persze nem lehet vitatni: mindketten hadat üzentek a táppénzcsalóknak, emlegetve azt az agyoncsépelt, azt a szakállas, s ma már közhelynek számító szólást, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg összetörik. Hát ami azt illeti, az a bizonyos edény valóban darabokra hullott.

vertényhez végül is nem sok szerkesztői bátorság kellett. Hisz ki tagadhatná, hogy a mese a legidősebbek számára is mindig biztos siker. (Lásd: nemcsak a krimiket, de a dr. Bubó sorozatot, vagy akár a Flinstone-kat is.)

Mindenképpen üdvözölni lehet azonban e nemes szándékot, mely a klasszikus magyar versek, a Szép magyar tánc után felnőtt közkinccsé kívánja tenni népmeséink legszebb darabjait is. Csak sajnálni lehet, hogy a Király Kis Miklóssal kezdődött sorozat mindössze 13 részes. S persze bízni a folytatásban. Meg abban, hogy valakinek talán eszébe jut legszebb népdalainkból is egy sorozatot összeállítani.

(németi)

ám a nézők közben unatkoztak, bosszankodtak. Meghökkentek amiatt, hogy miként lehet egy ilyen vérszegény sztorit előteremteni, ötletekben bizony nem bővelkedtek a szerzők. Arról volt szó, hogy három cimbora, aki kedveli a lógást, szerzett egy valódi beteget, aki nevükben kiíratta magát. Nos, ez az üzletelő lelepleződik, s természetesen a „megrendelők”' mesterkedéseiről is lehull a lepel.

Mindez azonban kevés az érdeklődés felkeltésére, különösképp akkor, ha a figurák szürkék, jellegtelenek, a cselekményszövés vontatott. Kár. hogy a operatőr — Bánhegyi István, s a rendező — Molnár György csak aláhúzták az egyébként is bántó hibákat. Másszóval receptet adtak arról, hogy miként lehet nemcsak megpályázni, hanem el is érni a biztos kudarcot...

(pécsi)

A sikertelenség receptje

Jrfzsef-:

Újpest császára

Az ember zenéje

A budapesti taxisok azt nevezik császárnak, aki számoiat- lanul szórja a pénzt. Ritka az Ilyen ember. A császárok feltűnése kiszámíthatatlan. Tündöklésük rendszerint hajnalig tart. Hangulatuk gyorsan változik. A császárok tünékenyek, mint a szivárvány.

2. rész

— Gyorsabban! — ösztökélte a férfi. — Szeretem a száguldást.

Mire a Nyugati pályaudvarhoz értek, a férfi elszunnyadt. A taxis megfordult, és visszahajtott az újpesti áruházig. Ott megrázta a férfi vállát.

— Otthon csucsizzon, papa! Hol, lakik?

A férfi megmondta. Magas téglakerítés előtt álltak meg. Az utca sötét volt és elhagyatott. Sehol egy lélek.

— Ne hagyjon itt — mondta a férfi.

— Dolgoznom kell.

— Adok ötszáz forintot. Vigyen el Palotára.

Kotorászott a tárcájában, de már üres volt.

— Várjon, hozok pénzt.

— És ha elfelejt visszajönni?

— Jöjjön maga is.

A taxis kisegítette utasát a kocsiból, s megfogta a karját, el ne essék. Betonkockákon bukdácsoltak az udvar végére, az épülethez ragasztott sufnihoz. A férfi kinyitotta az ajtót, felkattintotta a villanyt. A vékony dróton függő, piszkos égőből halvány, sárga fény áradt. Az asztalon zsírpapírban egy grillcsirke csontjai hevertek, kiürült üvegekkel körülbástyázva.

— Forduljon el! — mondta a férfi.

Felemelte a rekamié fedelét. Fehér tollpihék szálltak fel, és kergetőztek az áporodott levegőben. A pókok sötét hasadékokba menekültek. Lenn kesze-kú- szán, odavetve pihentek a bankjegyek. A férfi gyanakvóan hátrasandított.

— Mit les?! — villant fel a szeme.

Lecsapta a rekamiét, s fordultában megtántorodott. Nekiesett az asztalnak, az üvegek lehullottak és ösz- szetörtek a kövezeten.

— Feküdjön le! — mondta a taxis. — Pihenjen.

— Várjon!

— Jobban tenné, ha aludna.

— El kell mennem Palotára. Van ott egy asszony...

A sofőr zsebrevágta az ötszázast, és kifordult. A férfi égve felejtette a lámpát, egy ideig a zárral vesződött, aztán legyintett. A kulcsot az ajtóban hagyta. Megszokta, hogy hozzá legfeljebb csak vinni lehet.

Újpalotán jó félórát bolyongtak. Nem tudtak eligazodni az egyforma panelházak labirintusában. Végül a férfi rábökött egy lépcsőházra:

— Ez az.

— Biztos?

— Most már megismerem. Felmegyek, várjon meg!

— Nincs időm.

— Ne tegye ezt velem.

— Lassan letelik a műszakom, és még mindig magát ajnározom. Unom már.

— Adok egy ötöst, várjon meg. Mert lehet, hogy nincs itthon. Akkor hazavisz. Jó?

— Rendben.

— Az ötödik emeleten figyelje azt az ablakot — mutatta a férfi.

Imbolygó alakját elnyelte a lépcsőház homálya. A sofőr hátradöntötte az ülést, kinyújtozott, s miközben halkan duruzsolt a motor, meleg levegőt fújva az utastérbe, elszenderedett. Eltelt háromnegyed óra. Felébredve az ablakot kémlelte. Mind sötét volt.

A taxis elhajtott.

A császár dermedten feküdt egy tizedik emeleti ajtó előtt.

(VÉGE)

Yehudí Menuhin hegedűjét, játékát ismerjük: az alázat, ahogyan az általa átélt zenét odanyújtja közönségének, az korunk egyik legkiválóbb művészévé avatja őt. S most meglepetésül kapjuk tőle a nyolcrészes filmet, amelyből az is kitűnik, hogy a nagy mester nemcsak a „hangok tudója”, hanem nagy tudósa is.

Számokkal és képsorokkal bizonyítja, hogy az emberi zenei hallás sokszorosan megelőzte azt az időpontot, amikor már az értelmes, a tagolt beszéd kialakult az emberben. A primitív afrikai íj és nyíl bemutatásával lejátszatja, hogyan és miért is indulhatott a dallam, s a ritmus, amit a fejlődés minden szakaszában értett, értelmezett az ember. És hogy az emberi hallás, a hangok rendbeállása mellett és között milyen összefüggések sorakoznak, mit, miért vesz

Tinódi Lantos Sebestyén halálának 425. évfordulója alkalmából megjelölték azt a helyet, ahol a XVI. századi neves énekmondó szülőfaluja, a baranyai Tinód falu állott. A falu a hódoltság idején elpusztult, csak a dűlőnév őrzi az emlékét, helyén ma szántóföldek vannak. A területileg illetékes Rózsafai Községi Tanács és a nagypeterdi Egyetértés Tsz.

észre ember és állat, azt már csak utalásszerűén sejteti Yehudi Menuhin ebben a filmben, melyet nemcsak megírt, de vállalta annak narrátori szerepét is. S míg Paul Horn a Vancouvert akváriumban sípol a delfinnek, dallamot játszik és a delfin válaszol a maga sajátos hangján, nemcsak élményt kapunk egy ragyogó részlet hatása alatt, elismerjük azt ÍSs hogy a tudósi szorgalom, a művészi lélek mit képes kihámozni azokból az összefüggésekből, amikbe a napi robotos ember idő híján sem tud bepillantani. A sorozat első része már móst kihívó és izgalmas kérdéseket váltott ki.

A nagyközönség érdeklődését, intelligencia-hányadosát erősen leértékelte a tévé, amikor ezt a sorozatot a második csatornára, és ott is az éjszakai órára tette.

(farkas)

emlékhelyet alakított ki a négyszáz év előtt élt krónikás szülőföldjén. Nem pontosan a falucska feltételezett helyén, mivel az éppen egy nagyüzemi tábla közepébe esik, hanem vele szemben az út mentén. Egyszerű emlékmű — betonalapzatba ágyazott faoszlopokon domborított réztábla — emlékeztet a hely jelentőségére.

Tinódi-emlékhely