Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-31 / 256. szám
IRODALOM ES MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1981. október 31., szombat Cs. Varga István: Az egri Napjaink-estről Két észak-magyarországi szomszéd vár, Miskolc és Eger irodalmának képviselői, írók, költők és kritikusok találkoztak az érdeklődő egri közönséggel az egri Megyei Művelődési Közipontban rendezett Napjaink-es- ten. A Napjaink főszerkesztőjét, Papp Lajos költőt, publicistát és Serfőző Simon költőt, drámaírót, a lap főmunkatársát köszönthettük Egerlben. Joggal vetődik fel a kérdés: mi lehet a célja itt, Egerben egy Napjaink-Jest- nek? A válasz egyértelmű: ugyanaz, ami a folyóiraté — szolgálni az irodalmi élet, két fő tényezőjét, írók és olvasók eszmecseréjét, találkozását. Az egri találkozó alkalmat adott a miskolci folyóirat egri bemutatkozására, lehetőséget biztosított élénk párbeszédre az íróvendégek és a közönség között. A fennállásának 20. évfolyamát szignáló Napjaink értékteremtő és értékfelmu- tató rmunkkal, szervezéssel ünnepli jubileumát. Elődjét a korabeli kultúrpolitika szellemében Kohónak nevezték kezdetben, aztán a Kazinczy! idéző Széphalomra változott a neve. Ekkor az Alföldet még Építőnknek hívták, a Jelenkort pedig Dunántúlnak. A névváltozások az irodalompolitikái irányvonal módosulásait változásait is érzékeltetik. A cím miatt vélték sokan a Napjaink elődjét kohászati lapnak, az Alföldét pedig építőipari szakfolyóiratnak, Az Építünk első számának címoldalát egy frissen rakott fal stilizált képe díszítette. A címlapra rajzolt társadalompolitikai jelképek, a kalapács, a búzakalász és a nyitott könyv együttesen sem tették egyértelművé, hogy mezőgazdasági és ipari szakismeretek helyett a folyóiratban verseket, novellákat, könyvkritikákat lehet olvasni. Ez volt a „teremtés hajnala”, a kezdet mosolyra fakasztó, első, tétova lépése az irodalomban. Minden arra volt hivatott, hogy bizonyítsa: a szocializmus véd- falában hazánk nem rés, hanem erős bástya. Később enyhült, majd megváltozott az egyoldalú politikai radikalizmus jegyében induló folyóiratok túl- ' politizáltsága. Mind jobban teret nyert az irodalmi igény, az esztétikai érték. Közben új és újabb lapok, folyóiratok indultak, és a társadalmi fejlődés alapot teremtett a szellemi munka- megosztás kialakítására, fokozására. A regionális szerepkör is módosult. Az irodalmi élet is tagoltabbá, gazdagabbá vált. Az aktuálpo- litikai címadások helyett a valóságos és szellemi tájhazák kaptak megnevezést már a címlapon is: Alföld, Tiszafái. Dominánssá vált az időképzet, a jelen időszerűsége: Kor társ, Jelenkor, Napjaink. A címadást tekintve ide köthető a később indult szombathelyi Életünk és részben, a fiatalok folyóiratának induló — de bizonyos főikig a szerzőgárdával együtt öregedő — Új írás is. A címadás is jelzi az egyes lapok, folyóiratok célkitűzését, vállalásuk jellegét. A meghatározott feladatkörök ellenére is vá'.ialáslbéli hangsúlykülönbségek figyelhetők meg. Az már vitatéma lehet, hogy ezek az eltérések elégségesek-e vajon ahhoz, hogy az egyes folyóiratok markáns, karakteres profilt alakítsanak ki? Ebben a számszerűen bő publikációs mezőnyben lakóhelyünkhöz is közel áll a Napjaink. Már indulásától fogva szoros kapcsolatot alakított ki az Észaik-Ma- gyarországon élő írókkal, irodalmárokkal. Olyan szerzők írásait is közölte, mint Fábry Zoltán, a szlovákiai magyar irodalom legnagyobbja, a vox Humana kommunista elkötelezettségű megalkotója. Németh László pedig két írást is készített a miskolci Napjainknak: Üzenet Miskolcra és Vidéken élni. A miskolci—egri színház vállalkozása volt a Puskinról szóló drámának, a Csapdának a színrevitele. Az egri bemutatóra a szerző is ellátogatott városunkba Az eseményről méltóképpen számolt be a helyi Népújság is. A hazai szerzőkön túl a Napjainknak kezdeményező szerepe volt a szomszédos országok magyar irodalmának és a „tej testvériség” gondolatának, a bartóki „népek testvérré-válásának’ ’ megismertetésében, tudatcr sításában. A Napjainknál is meghatározó jelentőségű a hely, a szerkesztés és kiadás helye és szellemi környezete. De mind több gondot fordít a szerkesztőség arra, hogy csupán a regionális helyzet és a helyi színezet érvényesüljön és ne a provinciális hatókör. A Napjaink társadalmi elkötelezettsége vitán felül áll. Helyzeténél fogva is fiigyei az ipari munkásság gondjaira, és felelősen gazdálkodik az adott szellemi értékekkel. Célja változatlan: a jelenkor értelmiségi igényeit kielégíteni, szellemi arculatát a korigény- re figyelve alakítani. A minőségi igény növekedése megoldásra, leküzdésre váró feladatokat hoz magával a fejlődés törvénye szerint. Csak demokratikus, őszinte és felelősségteljes vitalégkör teheti lehetővé a vélemények, elgondolások szembesítését, és vezethet valódi megoldáshoz, tisztázáshoz. Erre volt nagyszerű lehetőség az egri Napjaink-est, írók és olvasók találkozása, termékeny eszmecseréje. Picasso és a Guernica Igen hosszú kaland volt: öt év hihetetlen tárgyalásokkal két múzeum a küz- i dőtéren, egy csoport veszekedő örökös, egy megbízott ügyvéd. Azután egy teljhatalmú nagykövet legyűr minden nehézséget, és a Guernica visszatért Madridba. 1981. szeptember tizediké történelmi dátum marad Spanyolország számára. A világ egyik legféltettebb alkotása, amelyet 44 évvel ezelőtt 150 ezer frankért vásárolt a Spanyol Köztársaság, visszatér Spanyolországba Ez a visszatérés lezár egy korszakot. Egy szerencsétlen és véres korszakot, amely 1936. július 18-án kezdődött Mélillában, Spanyol Marokkó kis városéiban, amikor a Falange egy ezredese belépett a gamizont vezető generális szobájába, és megparancsolta — Francisco Franco nevében és utasítására —, hogy adja meg magát. Ezzel elkezdődött a polgárháború. Kilenc hónappal később, 1937. április 26-án egy tucat német gyártmányú Stuka bombázza a kis baszk várost, Guernicát, és három óra alatt egyenlővé teszi a földdel. Ez nem más, minit élőjátéka annak, ami majd Coventryben, Drezdában és Hiroehimában fog történni. Négy nappal később a rue des Grands-Augustins-beli műtermében Picasso elkezdi pályafutásának legnagyobb képét. Két hónap alatt be is fejezi. Július 12-én ki is állítják a párizsi Világkiállítás spanyol pavilonjában. Ez az utolsó kiállítása a haldokló itoér szabadságnak. Amikor Franco —, aki gyűlöli Guernicát és Picassót — leveri a köztársaságot, és már Hitler alakja vetíti árnyát Párizsra, a festő utasítást ad, hogy a Guernicát New Yorkba küldjék, és a Museum of Modem Árts (MOMA)-t bízza meg a kép megmentésével. Ez azonban csak egy kölcsönadás: a MOMA vissza kell hogy adja a képét Spanyolországnak. De mikor? Csak azután, hogy visszaállították a demokráciát. És Halász (1918) A szűkös eledel (1904) V adonatúj, csillogó, ezüstszínű Skoda fordult be a kiszsombori Vörös Csok- réta Mgtsz irodájának udvarára. Samatyi Miska éppen csak kipillantott, s máris adta az utasítást Pannikának, mindenes titkárnőjének: — A kávét előkészíteni! Maga pedig töprengve nézte a jósvádájú, rövid hajú, negyven körüli, kisportolt férfit, aki elegáns fekete diplomatatáskáját lóbálva határozott léptekkel közeledett az elnöki rezidencia felé. — Tönkölyös Béla gazdasági szakértő — mutatkozott be röviden, katonásan. Pannikának kissé régimódian úgy csókolt kezet, hogy annak minden porcikája végigborzon- gott — Már vártuk — kezdte Samatyi eüfogó- dottan, s hirtelen nem tudta; hogyan folytassa ... elvtárs dukál néki vagy úr? — magát — fejezte be kurtán. Jó cimborája, Széles Tibi, a kamonyáki Haladás Útja elnöke, aki Tönkölyöst ajánlotta, erről nem nyilatkozott. — No, egye fene, majd kialakul ___— g ondolta, miközben betessékelte vendégét a párnázott ajtón. — Térjünk a tárgyra, az idő pénz — jegyezte meg Tönkölyös a táskájára ütve, mintha abban zajlana le a titokzatos folyamat: a másodpercek milliókká alakulása. Bent két gondterhelt alak üldögélt a politúrozott tárgyalóasztal mögött, a főkönyvelő, Zsebeki Sándor és a párttitkár, Mo- kány Pál. A bemutatkozás után az elnök vette át a szót — Szóval, a tárgyra térve: igen nagy bajban vagyunk. Az állami támogatást nem tudjuk visszatéríteni, fejünk felett lóg a szanálás, vagyis a leváltás. Minden ágazatunk veszteséges. Az embereket bankhitelből fizetjük, de meddig? Ezért hívattuk — szükség volna valami tanácsra, mivel__ é rti, ugye? PÉNTEK IMRE: A szakértő — Helyes. Amennyire tudtam, tájékozódtam. Azonban érthető, ha konkrét javaslattal csak a helyszíni szemle után tudok élni. Kérek egy kocsit és ... mondjuk két napot. Rendben? — Hoogyne, természetesen — nyújtotta a szót a főkönyvelő. — Szólok a Pityunak, azonnal itt lesz. A dzsippel. — A szállás? — kérdezte Tönkölyös mellékesen. — Itt nem messze van minden igényt kielégítő vendégházunk — kapcsolódott be a beszélgetésbe a párttitkár. — Eddig még meg voltak elégedve... — Én nem vendég vagyok, dolgozni jöttem — vetette közbe szerényen, de határozottan Tönkölyös. — Rám itt intenzív munka vár, aminek a... az anyagi, és egyéb feltételeit elvárom, hogy megteremtsék. — Hoogyne, hogyne — készségeskedett a sovány főkönyvelő. — Még valami. Este még szükségem lenne a főbb mutatókra. Ha ebben valaki segítene ... — Ó, értem, nagyon is értem — somoly- gott Samatyi. — Ez csak természetes... Pannika majd túlórázik egy kicsit. Ki is szólt rögtön: . — Aranyom, gyere csak be! Úgy este...- mikortól is... ? Tönkölyös az órájára nézett. — Héttől megfelel. — Ugye, aranyom, bent tudnál maradni este ... Segítenél a szakértő... elvtársnak. Gondolom, érthető ... . a mai helyzetben ... P annika mosolygós arcán felhő suhant át. — De Miska bácsi! Tudja ... Az elnök átölelte a vállát, kikísérte az előtérbe. — Légy nyugodt, beszélek a Pityuval. Bízd csak rám! Inkább a kávéval törődj! Samatyi visszasietett a társasághoz. — Azonnal itt a kávé! S valóban Pannika libegett be, mint egy fehér pillangó, s a tálcán párolgó feketés- csészék. Tönkölyös belekóstolt, s olyan köhögés^ roham kapta el, hogy majd kiugrott a szeme. ’— Mi, mi van ebben? — nyögte ki, mikor magához tért. — Kiszsombori specialitás. A teteje kávé, az alja pálinka. Tönkölyös elvigyorodott, s egy hajtásra eltüntette a csésze maradékát. Mokány most először engedett föl a szakértő iránt. — Látom, öcsém, hogy jó a cúgod. O Másnap reggel hétkor frissen, kipihenten toppant be Tönkölyös az elnöki irodába. Samatyi éppen Pityut igazította1 el: — A téesz sorsa a te kezedbe van letéve. Ha az MZ—2-es villás farkú anyacsavarokat nem tudod beszerezni, végünk. — Kereszta... Miska bátyám! Ha ebben az országban létezik ilyen anyacsavar, én idehozom — jelentette önérzetesen a fiatalember, sofőr és mindenes anyagbeszerző. — Indulj, fiam! — bocsátotta el az elnök. — No — fordult aztán Tönkolyöshöz — van valami elképzelése? — Van — hangzott a tömör válasz. — Máris? Ez igen. Maga aztán nem lopja az időt. Rögtön itt lesznek PaUék, addig is igyunk egyet a tavalyi őszibarackból. Pannika, a szíverősítőt! Pannika mintha csak erre várt volna, betipegett, mint egy végelgyengülés előtt álló pillangó, s az asztalra ejtette a tálcát... — Elnézést — pityegte —, az adatok... De szívesen segítek, akár ma is ... De már itt voltak Mokányék, s az elnök virágos jókedvvel rikkantotta elébük: — Megvan! Ittak egyet annak rendje s módja szerint, s Tönkölyös kimondta a varázsszót: — Idegenforgalom. Hallgatói úgy néztek rá, mint aki meghibbant. A szakértő fölemelte a kezét. — Egy pillanat. Folytatom. Tehát: tegnap végignéztem a határt. .Siralmas földek adottságaik akár a többi gyengélkedő té- eszé. A gazdálkodás — hm — lehetne jobb is, de ez sem vinne lényegesen előre. Ki a kátyúból. Viszont van egy nagy lehetőség: a pinkamajori tó! A hármak még dermedtebb képpel bámultak rá. A szégyenük, ez a pinkamajori trágya-tó. Valamikori elődeik istállót építettek, fényűző marhapalotát, a majorvölgy laposára. Ebből lett a baj. A trágyalé nem tudott hoEmlékük tévelyeg Elküldettünk apáink portáiról, ahol már minek is maradtunk volna otthon? A kerítéssel járkálni körül a házon? A csapdával kifogni a falból egy-egy egérlukat? A vályút meg odavezetni néha itatni a kúthoz? Elbúcsúztak a porban zajongó, egybekényszerült földek, a szél-zeneszóval kapuig kikísért jószágok. S mi lábatlankodtunk volna seprűvel a küszöbön, ahonnan jövő se látszott? Bezsúfolódtunk a városok emeleteire, idegenek szomszédságába, ahol szólni sincs kihez. S vagyunk az utcák ismeretlenjei, ajtók mögött élők, betonhalmok jött-mentjei. Elhagyatott, félreeső f alvóinkat lassan a senki lakja. Az ágyakban betegség nyög. öregeink egymást takarítják el. Emlékük botorkál csak, tévelyeg még a környékek riadt szagában. Serföző Simon költő rendszeresen publikál a Napjainkban. Versel az ország csaknem valamennyi folyóiratában megjelentek már. Legújabb kötete a Jövö év első felében jelenik meg a Magvető Könyvkiadó gondozásában. Kötetének elme: Büntetlenül.
