Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-31 / 256. szám

Huszonhét évvel ezelőtt, 1964. november 1-én kezdő­dött a függetlenség kivívá­sáért folytatott népi háború Algériában: sok ezer szabad­ságharcos intézett ezen a napon összehangolt támadást a gyarmattartó Franciaor­szág több tucat katonai és rendőri helyőrsége ellen. Kö­rülbelül egymillió hazafi éle­tét követelte az áldozatos küzdelem, amely 1962-ben végül az Evianban kötött megállapodással az észak- afrikai ország önállóságához vezetett. A politikai függetlenség elnyerése után a gazdasági függetlenség elérésé«! fo­lyó munka szakasza követ­kezett. Az egykori gyengén fejlett mezőgazdasági or­szág, ahol a népesség tekinté­lyes része szinte középkori vi­szonyok között élt, nagy lép­tekkel indult meg a fejlődés útján. Néhány év múlva nemzeti tulajdonba kerül­tek az ásványkincsek, s egy évtizede államosították a francia és más tőkés olaj- társaságokat is. (Algéria gaz­daságának alapját ma is a szénhidrogének jelentik.) Gyors iparosítás kezdődött, földreformot hirdettek, meg­indult a szövetkezeti falvak szervezése. Megszüntették az embertelen nyomort, annak ellenére, hogy a demográfiai robbanás az ország lakossá­gát alig másfél évtized alatt megkétszerezte. Következe­tesen haladt az intézménye­sítés folyamata is. Az egy­kori felszabadító mozgalom párttá szerveződött. Kidol­gozták és jóváhagyták az ország új alkotmányát; a Nemzeti Charta a fejlődés céljaként a szocializmust je­lölte meg. Belpolitikai vív­mányai mellett Algéria kö­vetkezetes antiimperialista, haladó külpolitikát folytat. Jó kapcsolatokat tart fenn a szocialista országokkal, így hazánkkal is. Nemzeti ünnepén őszinte tisztelettel üdvözöljük a ba­ráti Algéria népét. (KS)-<------------------------­A z UNESCO születésnapján Harmincöt éve alakult meg az UNESCO, az ENSZ ne- velésügyi, tudományos és kulturális szervezete, 1946. november 4-én, Párizsban húsz állam vállalt együtt­működést azzal a céllal, hogy előmozdítsák a hala­dást, az emberiség békéjét szolgáló tudomány és kultú­ra fejlődését és terjesztését. Fontos volt ez a feladat akkor, másfél évvel a máso­dik világháború befejezése után, és éppúgy az napja­inkban, amikor a szervezet­nek már 156 tagállama van. A szervezet részt vesz az analfabétizmus elleni harc­ban, a környezet védelmé­ért, a műemlékek megóvá­sáért folyó küzdelemben. Jö­vőre megrendezik a kulturá­lis miniszterek második vi­lágkonferenciáját. E szerteágazó tevékeny­ségből hazánk 1948 óta egy­re nagyobb mértékben veszi ki részét, jelenleg az UNESCO végrehajtó bizott­ságának is tagja. UNESCO- támogatássai jött létre ná­lunk az Országos Oktatás- technikai Központ, más té­ren viszont mi nyújtunk se­gítséget a rászorulóknak. Több tanfolyamot rendez­tünk a fejlődő országok szak­emberei részére — most például a hidrológusok to­vábbképzése folyik Magyar- országon —, UNESCO-szak- értőként, tanácsadóként sok hazánkfia nyújtott szemé­lyes segítséget is a fejlődő országokban. T.A. Algéria nemzeti ünnepén Az ENSZ New York"! üvegpalotája — december 31-ig kell dönteni főtitkári posztjának betöltéséről A „nehéz mesterség jelöltjei HELSINKI A Finn Államtanács Helsinkiben megtartott rend­kívüli ülésén bejelentették: Urho Kaleva Kekko- nen betegsége miatt nem képes az elnöki teendőik ellátására. Ezt maga Kekkonen elnök közölte az államtanácshoz írt levelében. Az államtanács döntése értelmében jövő év január 17—18-án kerül sor a 301 tagú elektort testület tagjainak megválasztására. A testület azután ja­nuár 26-án választja meg az új köztársasági elnö­köt. Az elnöki teendőket addig a miniszterelnök látja el. Dr. Urho Kaleva Kekko­nen 1900. szeptember 3-án született a Helsinkitől mintegy 600 kilométerre északra lev$ Pielavesi köz­ségben, kisbirtokosi család­ban. 1919-től a helsinki egyetem jogi karán tanult, s hamarosan a finn nem­zeti diákmozgalom egyik vezetője lett. 1926-ban dip­lomát szerzett, majd az ag­rárszövetség jogászaként dolgozott. 1936-ban a jog­tudományok doktora lett. Politikai pályafutása 1936-ban kezdődött, amikor az agrárszövetség képvi­selőjeként beválasztották a parlamentbe, amelynek 1956-ig, elnökké választá­sáig tagja volt. 1946—47- ben a parlament első álel­nöke, 1948—50-ben elnöke. 1936—56. között különféle posztokat töltött be a finn kormányokban. Volt kül- ügy-, belügy- és igazság­ügyi miniszter. 1950—53 és 1954—56 között miniszter- elnök. Antifasiszta, hábo­rúellenes elkötelezettsége már 1939-ben megnyilvá­nult. ■Mint igazságügymi­niszter feloszlatta a nyíl­tan fasiszta Hazafias Nem. zeti Mozgalom nevű pár­tot. 1939 és 1944 között, a szélsőjobboldali előretö­rés éveiben, nem hajlandó tisztséget vállalni a finn kormányban, sőt, egy idő­re emigrálni kényszerül a semleges Svédországba. Kekkonen 1956. március 1-től — hazája történeté­ben páratlan hosszú időn át — töltötte be az elnöki tisztet. Többször, legutóbb 1978 februárjában válasz­tották újjá. Megbízatása 1984-ben járt volna le. Ál­lamfőként az eltelt több mint negyed században Finnország politikáját meg­határozó személyiségnek bizonyult. Szilárd és elkö­telezett híve volt a skandi­náv országok semlegességé­nek és a Szovjetunióval való jó kapcsolatok kiala­kításának és ápolásának. Kekkonen neve összefor­rott a békés egymás mel­lett élés, a népek közötti bizalom, a nemzetközi biz­tonság és béke megterem­téséért folytatott harccal. Ez irányú tevékenységének betetőzése volt az első eu­rópai biztonsági és együtt­működési konferencia elő­készítésében és lebonyolí­tásában vállalt Kiemelkedő szerepe. Urho Kekkonen a ma­gyar nép őszinte barátja. Először 1929-ben, mint spor­toló járt hazánkban. Elnö­ki minőségben 1963-ban nem hivatalos, 1969-ben pedig hivatalos látogatást tett Magyarországon. 1975- ben — jugoszláviai útja alkalmából — utazását megszakítva kétszer is ta­lálkozott Budapesten Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával és Losonczi Pállal, az Elnöki Tanács elnökével. Közéleti tevékenysége mellett számos jogi és po­litikai könyvet írt. Kima­gasló érdemeiért több egye­tem — köztük 1969-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem — dísz­doktorrá avatta. Számos finn és külföldi kitünteté­se között a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendje gyémántokkal ékesített I. fokozatának tulajdonosa. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége 1980- ban a népek közötti béke megszilárdításában szerzett érdemei elismeréseképpen Lenin-békedíjjal tüntette ki. A jelenlegi főtitkár, az oszt­rák Kurt Waldheim (Fotó: AP—UPI—MTI—KS) A nemzetközi politika konfliktusai, a világ helyi és átfogó jellegű problémái mellett október végétől egy fontos személyi kérdés is szerepel a Biztonsági Tanács napirendjén :• határozni kell a világszervezet főtitkári posztjának betöltéséről. Kurt Waldheim megbízatása az év végéig szól, december 31-ig el kell tehát dönteni: ismét meghosszabbítják-e az oszt­rák diplomata mandátumát, vagy újabb politikust jelöl­nek Természetesen nem pusz­tán — és nem is elsősorban — személyi kérdésről van szó: az ENSZ szerepe a mai feszült világhelyzetben ön­magában is indokolja a vá­lasztás politikai súlyát. Azok a diplomáciai lehetőségek, az a közvetítő, befolyásoló és nem utolsósorban presztízs­Az újfasiszta vezér, Hoff- mann — kedvenc pumájá­val (Fotó: UPI—MTI—KS)* Az el nem kötelezettek je­löltje, Salim Ahmed Salim tanzániai külügyminiszter szerep, amellyel e magas poszt tulajdonosa rendelke­zik, azt is megmagyarázza, hogy miért nem ígérkezik sima ügynek a mostani fő­titkári jelölés. E kérdésben ugyanis — mint cseppben a tenger — éppúgy tükröződik a világszervezet tagállamai­nak jó néhány ellentéte, mint sok más vitában, heves fel­szólalásban. Az ENSZ alapokmánya értelmében a főtitkárt — a BT javaslatára — a közgyű­lés választja meg. A jelölt­séghez azonban a 15 tagú BT-ben legalább 9 szavazat elnyerése szükséges, mégpe­dig úgy, hogy az öt állandó tagállöm (Szovjetunió, Egye­sült Államok, Nagy-Britan- nia, Franciaország és Kína) egyike se emeljen kifogást. Kurt Waldheim — aki egyébként az ENSZ negyedik főtitkára — 1972. január 1. óta látja el felelősségteljes hivatalát, s nemrég jelezte: kész harmadszor is elvállal­ni a funkciót. Erre nem volt még példa a világszervezet történetében, igaz, nincs sem­milyen korlátozás sem, ami egy újabb ötéves megbízatás ellen szólna. Waldheimmel szemben vi­szont hivatalos ellenjelöltet állított az el nem kötelezet­tek csoportja Salim Ahmed Salim tanzániai külügymi­niszter személyében. A 95 országot tömörítő tömb kép­viselői az Afrikai Egység­szervezet felhívása alapján úgy vélik: itt az ideje, hogy a fekete kontinens egyik diplomatája nyerje el a meg­bízatást. (Salim mellesleg viszonylag fiatal kora — 39 éves — ellenére tapasztalt politikus, egyszer mór betöl­tötte az ENSZ-közgyűlés el­nöki tisztét is.) A jelenleg 156 tagállamot számláló ENSZ-ben az el nem köte­lezettek elegendő többséggel rendelkeznek ahhoz, hogy szembehelyezkedjenek a BT- vel, amennyiben az kíván­ságuk ellenére mégis Wald- heim újraválasztását java­solja. Arra szinte biztosan lehet számítani, hogy Kína — éppen a harmadik világ felé tett gesztusként — vétó­jával az első menetben min­denképpen megakadályozza Waldheim jelölését, még ak~ kor is, ha Pekingben tudják: Salim megválasztását viszont a BT más állandó tagjainak várható ellenszavazata teszi lehetetlenné. A bonyolult szembenállás több megoldást is elképzel­hetővé tesz. Amennyiben Kí­na (az 1976-os helyzethez hasonlóan, amikor Peking Echeverria volt mexikói el­nököt támogatta) a második szavazási menetben vissza­vonja vétóját, akkor való­színűleg mégis Waldheim je. lölése kerül a közgyűlés elé. Ez esetben kérdés, hogy az el nem kötelezettek saját je­löltjükhöz mennyire ragasz­kodnak. Ha viszont a Wald- heim—Salim párharc a BT- ben esetleg zsákutcába jut, úgy a megfigyelők nem zár­ják ki egy kompromisszu­mos jelölt, feltehetőleg egy latin-amerikai diplomata előtérbe kerülését sem. (Töb­ben emlegetik a perui Javier Perez de Cuellar volt ENSZ- főtitkárhelyettest, de ismét felmerült az argentin Carlos Ortiz de Rozas neve is, aki már 1971-ben is a poszt vá­rományosa volt.) A jelek szerint tehát nem ígérkezik problémamentes, nek sem a jelölés, sem a vá­lasztás. „Nehéz mesterség” — ez volt Kurt Waldheim könyvének a címe, amely­ben oly szemléletesen, sok­oldalúan írt a világszervezet főtitkári posztjáról, a fel­adatával járó gondokról Láthatjuk: e nehéz funkció­nak már az elnyerése sem megy könnyen. Szegő Gábor fogható ideált keresett. A neonácik többsége kispolgári környezetből verbuválódott. A mai szélsőjobboldali ifjú­sági szervezetek általában nem politikai jelszavakkal igyekeznek utánpótlásukat biztosítani, inkább az érzel­mekre akarnak hatni, olyan fogalmakkal, mint bajtársi- asság, kölcsönös segítség. Kalandokat ígérnek, sátoros találkozókat a szabad termé_ szetben, azaz az ellenkezőjét annak a világnak, amelyben a szülők élnek és amelyből ezek a fiatalok ki akarnak törni. Az NSZK közvéleményé­ben a legfeltűnőbb módon a tavalyi müncheni bombame­rénylet hívta fel a figyelmet Hoffmannék veszélyességé­re. 1980. szeptember 26-án, a bajor főváros hagyomá­nyos sörünnepén (Oktober­fest) bomba robbant, amely 13 emberéletet követelt és több mint 200 — többé-ke_ vésbé súlyos — sérülést oko­zott. A tett elkövetőjéről — aki egyébként maga is a rob­banás áldozata lett — kide­rült, hogy többször részt vett a Hoffmann-csoport gyakor­latain. Hoffmann közben igyekezett tevékenységét nemzetközi szintre kiterjesz. teni: embereivel a Pireneu­sokban is járt, s — a Welt­woche című svájci hetilap szerint — gyakorlataikra olasz újfasisztákat is meghí­vott. Igaz, a neonáci csoportok száma csak néhány tucat, néhányszáz aktív résztvevő­vel. Veszélyességüket azon­ban ma már az NSZK-ban is felismerik: erre utal a bohni belügyminisztérium nemrég megjelent jelentése, „a szélsőjobboldali erőszak­cselekmények szaporodásá­ról és a szélsőjobboldali szervezetek taglétszámának növekedéséről”. Ráadásul a neonácik a rosszabbodó gaz­dasági helyzetet igyekeznek a maguk számára kihasznál­ni. S, hogy erre az NSZK- ban termékeny talajuk van, azt a müncheni Sinus Inté­zet egyik tanulmánya is bi­zonyítja, amely szerint a polgárok 37 százaléka haj­lamos a tekintélyelv elfoga­dására. Gáti István összeállította: Pilisy Elemér .Hoffmann-lövészegylet” A vád: kettős gyilkosság A nyugatnémet bíróság kettős gyilkosság gyanúja miatt vádat emelt a legis­mertebb neonáci-vezér, Karl- Heinz Hoffmann ellen. Hoff, mann (képzettsége grafikus, bizonyára véletlen, de ro. konszakmájú tehát a „nagy előd” mázoló-festővel) 1973- •ban kezdte meg félkatonai szövetségének szervezését. A Nürnberg székhelyű csoport mintegy 600 tagot számlált. Hoffmann, aki szeretett egyenruhában, szakállasán, fegyveresen és harapós far­kaskutyák kíséretében meg­jelenni, hamarosan az NSZK nemzetközileg is legismer­tebb szélsőjobboldali alakja lett, sőt neve annak idején a rhodesiai zsoldosok tobor­zásával kapcsolatban is fel­merült. Hoffmannt most egy 69 éves könyvkiadó, Levin és élettársa meggyilkolásával vádolják. Az NSZK-ban kez­detben alábecsülték, nem­egyszer megmosolyogták a szélsőjobboldali „vezér” és követői veszélyességét. Szin­te farsangra emlékeztető megjelenésük, primitív jel­szavaik megtévesztőek vol­tak; csak később döbbent rá a közvélemény, hogy a ma­gukat „kommandó”-nak ne­vező csoportot komolyan kell venni. 1980. január 31-én 500 rendőr razziát tartott Hoff­mann kastélyában, ahol egész arzenálra bukkantak: páncélos lövegekre, robba­nóanyagokra, acélsisakokra, álruhákra és — természete­sen — náci jelvényekre. A leleplezésig egyre több fiatalember vett részt a „Hoffmann-lövészcsoport” edzőgyakorlatain. A tagok többsége húsz év körüli és az egyre bonyolultabbá váló, polarizálódó világban vala­mi egyszerű, számukra meg-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents