Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-17 / 244. szám

A termelőszövetkezet új varrodája megoldotta a női dolgozók foglalkoztatását

Kluk Tünde, Szabó Judit, Nagy Ildikó és Szlovencsák Péter a Hétszínvirág című rádióműsor riporterének nyilatkozik

K

arácsond szemre és

névre szép: bokrok,

virágok, kertek s tetszetős kis liget a község közepén Csak néhány régi ház stílusa utal arra, hogy valaha a vasutasfalvak sorába tartozott, arról viszont, hogy ma már ez jószerivel csak múlt — az új házak sora beszél.

— Pontosan ez a helyzet — ad készséges felvilágosítást SzámeJ, István, a hosszú évékkel ezelőtt Nógráditól Karácsondra származott, s itt végleg megtelepült tanácselnök. — Valamikor, mint a többi szegény faluból, innen is áramlott a MÁV- hoz a nép, mert az biztos kenyeret, biztos jövőt ígért. Szemben az itteni, ha nem is a leggyengébb, de túl zsírosnak semmiképpen sem nevezhető földdel.

Ez utóbbi vonzása — közelebbről: a Kossuth Termelőszövetkezeté — ma is meglehetősen erőtlen. Az időjárás. szeszélyeitől, a talajviszonyoktól és megannyi más tényezőtől függő jövedelemmel szemben korunkban sokan választják a környék iparát, hiszen a Thorez, a Gagarin, a váltó- és kitérőgyár csak ugrásnyira van innen, jó néhányan pedig a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaságnál keresik kenyerüket.

Ennyi előzetes felvilágosítás után búcsúzik az elnök — néhány sürgős elintéznivalója van, később még találkozunk —, s Hevér Lász- lóné, a Vb-titkár veszi át a községben való kalauzolást. Csak az érdekesség kedvéért említjük: ő viszont gyöngyösi illetékességű, és vannak más vezetők is a faluban, akik nem itt látták meg a napvilágot, csak később je- gyezkedtek el Karácsonddal. önmagában ebben nem is lenne semmi különös, másrészről azonban az utóbbi évtizedben 150 ember vándorolt el innen, s csupán most látszik stabilizálódni a 3450-es lélekszám.

Hogy miért vonzóbb a község az „idegenek” számára, mint az itt élők közül sokakéra, arra az elnök által elmondottak csak részben adják meg a választ. A gyökerek bizonyára jóval mélyebbre nyúlnak, s kibogozásukhoz — e helyen és most — sajnos kevés a lehetőség. Arról nem beszélve, hogy az üresen maradt lakások sorsa — az utóbbi három évet illetően 60 körüli számról van szó — kétségtelenül fontosabbnak tűnik, mint az ellentétes irányú és lényegében már véget ért népvándorlás.

— Annyian azért még vagyunk, hogy nem kell attól tartani: sokáig árván maradnának ezek a házak — mosolyog a titkárnő. — Ily módon jutott már jó néhány lakosunk megfelelő fedélhez — köztük szép számmal cigánycsaládok —, a drágább, 200—250 ezer forint értékűeket pedig természetesebben a pénzesebbek, a beérkezettek veszik meg.

Ez tehát egy módja Ka- rácsondon a lakáshoz jutásnak. Más részről az építkezni kívánó fiatalok gondját kellett megoldani, ami elsősorban azért nem volt köny- nyű, mert a község nagy része igen belvizes. Alkalmas

lenleg négy tantermünk, plusz két politechnikai termünk van, amiket szintén tanteremnek használunk, ezt pedig indokolja, hogy 330 gyerekünk van. A szomszédos óvoda pedig — ha már itt tartunk — 130 aprósággal népesedett be, ott pedig öt csoportban foglalkoznak velük.

— Mivel magyarázhatjuk az oktatómunka eredményeit?

— Kitűnően képzett, hivatásukat szerető pedagógusaink vannak,, emellett jó kapcsolataink a' község különböző fórumaival, szerveivel, nem utolsósorban pedig igen aktív, agilis a szülői munkaközösség.

(Saját fáradhatatlan tevékenységéről természetesen hallgat, jóllehet közismert: feleségével együtt hosszú évek óta talán legfőbb motorjai ők, állandó előrelen- dítői a községi közművelődési munkának.!

Csak a szemközti oldalra kell átmenni: a liget ölén a régi kastély a művelődési ház otthona. Az igazgatónő, Dán Gyuláné lelkesedése: akár a férjéé. Más kérdés, hogy lényegesen rosszabb körülmények és feltételek között kell dolgoznia.

— Lényegében egyetlenegy

terem ez az egész, pedig egyre több szakkör és kiscsoport működik itt — magyarázza nem túl nagy örömmel. -— Az ifiklub az öltözőbe szorult, és nem utolsósor, bán ez is oka, hogy bár lennének 43-an, maximum 18- an, ha eljárnak a foglalkozásokra. Azután: működik

itt filmklub, felnőtt zenebarátok klubja, irodalmi színpad, s még a gyermek- könyvtár is, és akkor az Olvasó Munkásért pályázat országos második helyezésének elnyeréséről még nem is szóltam, ezzel ugyanis — jutalomként — fonotékához jutottunk. A gyerekek körében ez különösen kedvelt, de sok olvasója van a tízezer kötetes könyvtárunknak is.

— A „szorult” helyzeten hogyan lehetne segiteni?

— Szerintem egyelőre sehogy. Legfőbb támaszunk elvileg a termelőszövetkezet lehetne, de attól csak 25 ezer forintot kapunk évente — teremhasználati díjként.

A tsz-ről szinte mindenütt hallani — jót, vagy rosszat. Mivel pedig a központi iroda is itt van a szomszédiban, percek alatt odaérkezünk. Az elnök, Lukács Sándor készségesen ad tájékoztatást.

— 2200 hektáron gazdálkodunk, ez döntően szántó, gabona, kukorica, napraforgó, plusz rét, legelő, erdő. Az állományi -létszámunk 222, gondunk az elöregedés, a munkaerő-elszivárgás. A község munkaképes lakosságának jó, ha egytizede dolgozik nálunk, jóllehet, a föld termőképessége valamivel az átlag felett van, és ezt még erősiti a nálunk megvalósított melioráció.

— Még sincs vonzása a szövetkezetnek... ?

— Nincs. A környező ipar

nyújtotta biztonsággal, úgy tűnik, egyelőre nem versenyezhetünk, különösen ilyen időjárás mellett: árvíz,

aszály, fagykárok... Itt minden szőlőtőke megmetszésé- ért többet kell fizetni, mint

például Nagyrédén tízért. Ügy tűnik, valami olyasféle értékítélet alakult itt ki, hogy a mezőgazdasági munka alacsonyabbrendű. Mondjak példát? — nos, kész, termő szőlőt adtunk ki a lakosságnak, azt is odahagyták. Ha kocát, szarvasmarhát hirdetünk meg kihelyezésre — a szomszéd községekből hamarabb akad jelentkező... Most 150 ezer előnevelt csirkével próbálkozunk, ennek eredménye is kétséges egyelőre, építettünk viszont egy miinivágóhidat, ahol 1200 sertést dolgozunk fel, hogy ezzel is segítsük az ellátást.

— Van varrodájuk is.

— Igen, nemrég indítottuk be. Itt a női munkaerő foglalkoztatása a cél, de nem titkoljuk, az is, hogy a nagy nyári munkák idején ők segítsenek majd odakint...

Kérdés ezek után: elmarasztalható-e a létszámgondokkal küszködő, itt-ott szűkmarkúnak, önzőnek mondott tsz?

A kérdésre ismét a tanácselnöknél keressük a választ.

— Nem hinném, hogy olyan nagyon el kellene marasztalni — válaszol Száméi István. — Leginkább azt szokás szemükre vetni, hogy Budapesten kisvendéglőt és borozót is nyitottak, itthon viszont nincs megoldva a melegétkeztetés. Az állami gazdaság és a termelőszövetkezet csak saját dolgozóinak ellátásáról gondoskodik — utóbbi Gyöngyösről hordja az ebédet —, az iskola és az óvoda főztje éppen csak hogy a gyerekeknek elegendő. Igazságtalanság ‘ lenne viszont, ha csak erről az oldaláról néznénk a termelőszövetkezetet. Mert ott van például egyik büszkeségünk, az iskola, ennek építéséhez félmillió forinttal járultak hozzá a Thorez 200 ezer, valamint — hogy csak a jelentősebbeket említsem — a Gagarin, a miskolci—budapesti MÁV-igazgatóság, az Egyesült Izzó 100—100 ezer forintja mellett.

Persze, nem vitás, jó lenne, ha még többet tudnának adni, de az étterem kialakítása azért elsősorban mégiscsak az áfész feladata lenne. Más kérdés, hogy tőlük sem várhatunk mindent, hiszen két éve sincs, hogy szép és jól felszerelt ABC-áruházat nyitottak a faluban.

— Akkor hát: mi a gond?

— Ajjaj, az van — mondja, és örömtelenül nevet az

elnök. — Az egyik legújabb: a vízellátás. Kimerülőben az egyetlen kút, sokszor homokot hoz fel a szivattyú, vészesen rossz a helyzet. Emiatt valószínűleg módosítani kell a terveinket is, amelyekben elsősorban az úthálózat jobbá tétele szerepeit, ugyanis mindössze 23,8 százalékos az „útbeépítettségi arányunk". De most, hogy a kút „behomokolt", másikat kel fúrnunk, potom 800 ezerért, amit egyedül nem bírunk. Márpedig: ez nem tűr halasztást.

A gond tehát ezernyi Ka- rácsondon, az első helyeken pedig: kút, út, étkezés.

Előbbiek miatt elsősorban a tanács feje fő, utóbbi a hidasi székhellyel működő Be- nevölgye és Vidéke Áfész „asztala”.

Alács László, az elnök vállalja is, de egyelőre kevés jóval biztat..

— A karácsondiakikal 1975. ben egyesültünk, akkor igen rossz volt a község kereskedelmi hálózata, ellátottsága. Éppen ezért, az eltelt hat év alatt fejlesztési lehetőségeink 80 százalékát, mintegy nyolcmillió forintot — ott használtuk fel. Csupán az ABC majd hatmillióba került. Korszerű felvásárlótele- pet is létrehoztunk, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy Nagyfüged, Detk és Ludas szintén hozzánk tartozik, plusz negyedikként Halmajugra, és nekünk ezekről is gondoskodnunk kell Az anyagi lehetőségeink azonban nagyon is végesek. Egyelőre örülünk annak, hogy a karácsondi önkiszolgáló ABC-ben jó az ellátás, arról nem beszélve, hogy van külön hús-, zöldség- és kenyérbolt. Persze, még most is nyögjük a milliókat.

— Étterem-, bisztróépítés — tehát... ?

— Szerintem 150—200 adagos konyhára lenne szükség, amit még 3—4 év múlva sem igen vállalhatunk egyedül. Ahhoz, hogy megvalósuljon majd egyszer ez a terv, hármas összefogásra van szükség: áfész, termelőszövetkezet és a tanács. Ez a reális helyzet, nem mondhatok mást.

Mi sem. Mert úgy tűnik, nagyon is kevés már az a hely, ahová e sürgető karácsondi kérdésekben még tovább dobhatnánk a labdát.

B. Kun Tibor

A művelődési ház könyvtárában berendezett fonotéka nagy lehetőségeket nyújt a zenekedvelő fiatalok számára

(Fotó: Perl Márton}

területnek végül is a Jegyzőkért nevű terület felosztása látszott, ahol tizenegy szép parcellát alakítottak ki.

Érdemes odalátogatni.

Az új lakótelep máris igen szépen mutat, pedig a legtöbb házon éppenséggel még akad bőven simogatni való. Legtöbb azonban néma most, a dél körüli órákat természetesen munkahelyén tölti a legtöbb fiatal, de az. első — ikerépület — udvarából kalapálás, meg a munka mindenféle egyéb zaja hallatszik.

Kocsis László 26 éves fiatalember — „amúgy” az Izzó műszerésze — édesapja segítségével a kétszintes házon dolgozik.

— Hogyan sikerült ezen a szép helyen, itt, a Hársfa utcában teleikhez jutni?

— Egy kis szerencsével. Későn „ébredtünk” ugyanis, mármint a sógorom és én. Egy házhely azonban még maradt, de jókora telekkel, így közösen vett üli meg — jó vétel volt, négyszögölenként 70 forint —, így lett a házunk a többitől elütő ikerház.

— Jó nagyra sikerült, biztosan sokba kerül...

— Igen, valamivel nagyobbra is, mint eredetileg terveztük, az ára is ott van a 760 ezer forint körül. Igaz, a feleségem is dolgozik — szintén az Izzóban —, de magunk persze nem bírnánk vele, így aztán úgy vagyunk, mint minden építkező — a szülőkre támaszkodunk, meg az OTP-re.

— Még egyet: a költözés máikor lesz?

— Tavaszra szeretnénk, addig a fürdőszoba és a központi fűtés is elkészül, utána pedig jöhet a gyerek...

A másik oldalon, a Hársfa utca 22-ben, úgy tűnik, már be is költöztek, de ez csak a látszat, özse László, a tulajdonos az állami gazdaságban dolgozik, itthon a felesége viszont, ölében a másfél esztendős Orsika.

— Itt már le is lehet ülni, vannak bútorok...

— Igen, de még csak egy szobában — mondja a fiatalasszony —, a többit majd apránként, mert igaz ugyan, hogy a telket olcsón kaptuk a tanácstól, de ami a kiadásokat illeti, már 550 ezer forint körül tartunk, és akkor a magunk végezte munkáról még nem is beszéltem

Meg sem kérdezzük, honnan lehet ennyi pénzhez jutni, de a szó később ezt is kihozza, amint a 120 négyzetméter alapterületű ház helyiségeit nézegetjük; szintén a szülők jelentik a legfőbb anyagi támaszt, azután a félretett esküvői „bevétel”, és: a spórolt pénz. Szóval, valahogy összejött, de még ez sem elég...

Visszaérve a falu központjába, el sem kerülhetjük, hogy benézzünk az új iskolába, amelyet Dán Gyula igazgató „kormányoz”, igen szép sikerrel. Örömmel mutatja a korszerűen felszerelt tantermeket, s még nagyobb örömmel beszél az oktatási-nevelési terv sikeres megvalósításáról.

— A munka 78-ban indult — magyarázza a rá jellemző nagy lelkesedéssel —, és jeKarácsondi kérdőjelek

NÉPÚJSÁG, 1981. október J7., szombat