Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-10 / 212. szám

fíireLmményeL hírek.. 1981. szeptember 10., csütörtök A Nap kél 6,14 órakor — nyugszik 19,07 órakor A Eold kél 17,23 órakor — nyugszik 1,41 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon NIKOLETT nevű kedves olvasóinkat! Nyolcvan évvel ezelőtt született Fodor Gyula kőmü- vesmunkás, a párt és a magyar forradalmi munkás- mozgalom kiemelkedő harcosa, az építőmunkás ellen­zék jelentős alakja. Egész fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1925-től a Szociáldemokrata Párt, ’ majd 1935-től a KMP tagjaként tevékenykedett. Az 1920-as évek elején a román szakszervezeti mozgalom­ban ,is dolgozott. 1924-től az építőmunkás-szakszervezet budapesti elnöke, majd néhány év múlva, a szakszer­vezet országos alelnöki. Az ellenzék kiemelkedő alak­jaként egyik vezetője volt az 1935-ös nagyszabású épí- lomunkás-sztrájknak. 1942-ben fogházbüntetésre ítél­ték; szabadulva illegalitásba vonult, s úgy küzdött a fasizmus .ellen, A felszabadulás után rögtön bekap­csolódott a pártmunkába 1945 decemberében Buda­pest alpolgármestere. 1948-ban építésügyi államtitkár lett. 1951-től majd húsz évig az Országos Nyugdíjfo- yósító Igazgatóság elnökeként dolgozott: tagja volt az 'ISZMP Központi'Bizottságának. Érdemeit több magas kitüntetéssel ismerte el államunk. Időjárás: várható időjárás ma estig: a keleti országrészben ke- -'3. lesz a felhő, mérsékelt a lég mozgás. A legmaga­sabb hőmérséklet ma 26 fok körül várható. Tinik a volánnál.. — Az én fiam, és az én autómat teszi tönkre — vá­gott vissza a középkorú fér­fi, amikor figyelmeztették, hogy tizenéves fia össze-visz- sza tolat, életveszélyes mutat­ványokat produkál az egri sétálók belvárosának _ szűk kapual ja i ba ri. — Különben is mi közük hozzá. . .?! Nos. csupán annyi, hogy a 'józanul gondolkodó felnőttek, s az autózás veszélyeit isme­rő emberek szeretnének, meg akadályozni egy újabb gyer- mektruaédiái. Ki ne emlékez­ne ugyanis még arra a fővá­rosi esetre, amikor a büszke apuka nyugodt szívvel átadta a volánt tapasztalatlan gyer­mekének., aki aztán teljes gázzal az utcán játszadozó pajtásai közé rohant. Sajnos, ez nálunk is megtörténhet. miután eayre jobbon terjed Egerben is az a. szokás, homt a fiatal lányok és fiúk ..ön­állóan” tekerik a volánt Mondván: amíg a papa be­szélőét. addig hadd gyakorol­jon a nyerek. . . Csakhogy a. sétálóudvar, a belváros nem rutin gálya. s nem kaszkadörkéoző terem. Ifjú ,.l-amiká~”kra” ped'n ná­lunk nincs szükség. Még o szülök felelősségére sem. . .! Pénteken olvashatják A Népújság holnapi, pénteki számában befejez­zük a KGST-kapcsolatok- ról szóló cikksorozatun­kat. Virágh Tibor „Megft az üveg vándorútra” című írásában elmondja majd, hogy miért e vándorút? Dámvad, gímszarvas, őz. bak — ezzel a címmel B. Kun Tibor számol be a megkezdődött . vadászati idényről. VüHöá ColLLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4. fél 6 és 8 órákor: &oio Sítnny Színes, szinkronizált , NDK film EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: , Tecumseh Színes, szinkronizált NDK kalandfilm Este 6 és 8 órakor: Fehér telefonok Színes olasz film EGRI KERT Este fél 8 órakor: Zorro G*'0NGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 és 3,4 6 orakor: A, nagy medve fiai Este 8 órakor: Krisztus megállt Ebolinál GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: Won-Ton-Ton, Hollywood megmentője Fél 6 órakor: Vadnyugat hőskora I—II. gyöngyös;, kert Este fél 3"órakor: Modern Robinson és családja HATVANI VÖRÖS CSILLAG Orvos vagyok HEVES Kóma FÜZESABONY Az emberevő medve Finn és csuvas újságírók a Népújságnál A Népújság szerkesztősé­gének vendégeként finn és csuvas újságíróküldöttség ér­kezett Egerbe. A Satakun- nan Työ című lapot Vilho Haapaniemi igazgató és Sappo Hursti szerkesztő, míg a Kommunizm Jalave című újságot Arkagyij Pet- rovics Kazánon főszerkesztő­huzunk a lábra? Egyedül a Corso Cipőké, reskedelmi Vállalat közvetí­tésével s csupán háromne­gyed év alatt - több, mint 60 millió forint értékű láb­beli kerül Heves megye üz- • leteibe, áruházaiba. A szál­lítók között van úgyszólván minden valamire való gyár és üzem, s a termelők köre az idén is bővült. Legújab­ban eljutnak már így az észak-magyarországi lera- katba — raktárközpontba — a vencsellői „Viktória” szö­vetkezet munkái is: export­minőségű női pumps-cipök- kel bővült — több más mel­lett — a választék... Jóllehet, még csak ősz felé közeledünk, júliustól már a téli holmi is érkezik a miskolci elosztóba s innen „szőkébb hazánkba” — ahol a szakmai közönség bemuta­tóteremben válogathatja ki az igényeinek megfelelő árut. Az idén — mint érte­sültünk — kétszer volt már nagyobb találkozó, a lcáske­Eredményesebb az egyesületi munka j Egerben: ielnöttbetegek részé­re Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. 6. szám alatt. Te­lefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap regsel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben, i KöJAL-készenlét Egerben dél- 1 után 17 órától hoinap reggei-3 óráig. Telefon: 17-396, 14-4P1!. ■ A közelmúltban Békéscsa­bán országos elnöki, titká­ri értekezleten vitatták meg a Szervezési és Vezetési Tu­dományos Társaság tevé­kenységének eddigi eredmé­nyeit, jövőbeli feladatait. Szó esett a megyei szerve­zetek tennivalóiról is; töb­bek között erről kaptak tá­jékoztatást az egri Techni­ka Házában tartott ülésü­kön az SZVT Heves megyei szervezete elnökségének tag. jai. Ma már nem a tagok számának gyarapítása a leg­fontosabb feladat — a mun­ka minőségi fejlesztése kap nagyobb hangsúlyt. A szer­vezet eddig is sokat tett a szakemberek rendszeres to­vábbképzéséért, ismereteik bővítéséért. Szó volt az elnökségi ülé­sen a műszaki hetekre való felkészülésről, a városi szer­vezetek. együttműködéséről és nemzetközi tapasztalat- cserék szervezéséről is. helyettes és Valérián Fjodo- rovics Sztyepanov rovatve­zető képviseli. A finn és csuvas újságírók megismer­kednek megyénk életével, gazdasági üzemeinek és kul­turális létesítményeinek te­vékenységével, valamint a párt. és társadalmi szervek munkájával. A MEZŐGÉP Tröszt országos hálózatánál Őszi ügyeleti szolgálat reskedelem képviselőivel, a kapcsolat azonban úgyszól­ván mindennapos. — Vajon mit kínál most a Corsó a Heves megyeiek­nek? — kérdeztük szerdán délután az egri bemutatóié- re-mben. — Sajnos — hallottuk — talán csak a női cipőkből tudunk kielégíteni változa­tosabb igényeket. Képtele­nek vagyunk a gyermekek kedvében járni, nemcsak az őszi lábbeli miatt, hanem a ház.icipő, papucs is hiány­cikk. Tornacipőből a kere­settebb kék színűből nem tudunk adni, s baj van pél­dául a férfi félcipőkkel is, s —- mint évek óta — a gu­micsizmákkal. Pedig tudja mindenki, hogy legalább az őszi betakarítási munkákhoz föltétlenül kellenének! 60 millió forintos forgal­mat emlegettünk — Nos, úpv látszik: a sok is ke­vés-., (— nil Szeptember 15-től a ME­ZŐGÉP Tröszt valamennyi vállalatánál, gyáránál és gyáregységénél ismét meg­kezdődik az. ügyeleti szolgá­lat. A termelőszövetkezetek telefon, és telexhívására a szolgálat szakemberei min­den szükséges műszaki se­gítséget megadnak a-betaka­rításban dolgozó gépek, be­rendezések javításához. A korábbi tapasztalatok szerint a közös gazdaságok élnek is ezzel a lehetőséggel. A kö­zelmúltban véget ért nyári betakarítási időszakban a MEZŐGÉP műszaki ügyeleti szolgálata több mint . ezer hí bábé jelentésre' vonult ki, Szerelői 12 30?) órát dolgoz­ták. hogy minél kisebb le­gyén az időkiesés a gépek meghibásodása miatt. : A műszaki ügyelet szak­emberei nemcsak a hibák kijavítását vállalják, készek a gépek és berendezések üzembe helyezése előtt felül­vizsgálatára, beállítására is. Amelyik gazdaságban igény­lik, ott elvégzik a gabona­kombájnok átszerelését a kukoricabetakarításra. A nyári tapasztalatok bizonyít. - ják, hogy gyakran szüksé­ges a hiánycikknek számító alkatrészek egyedi legyártá­sa. A MEZŐGÉP Tröszt eh­hez is segítséget kíván nyúj­tani, ugyanakkor saját rak­tárkészletéből is átad alkat­részeket a gazdaságoknak, ha azokat a kereskedelmi forgalomban nem tudják be­szerezni. A műszaki ügyeleti szol­gálat, munkanapokon 7-től 17 óráig, szombaton 7-től 15 óráig, munkaszüneti na­pokon ,7-től 12‘óráig áll a gazdaságok rendelkezésére. Gasztronómiai, műszaki tanácsok — és vagy 300 recept Grill-abc a BNV-n A Villamos Berendezés és Készülék Művek a Siemens­céggel együttműködve gyárt­ja a grillsütőket. Eleinte csak exportra kerültek ezek a kon3'hai kisgépek, az utób­bi években azonban mind nagyobb mennyiségben szál­lítottuk a belkereskedelem­nek is. Ezekből a grillsü­tőkből ■ jelenleg mintegy 70 ezer van a magyar háztar­tásokban. a belkereskedelem csupán az idén 16 ezret ren­delt a VBKM-től. Ennél per­sze. jóval többen grilleznek, hiszen az újabb típusú tűz­helyek már eleve grillbetét- tel kerülnek forgalomba. Ezért is hasznos a napok­ban forgalomba kerülő első grill-abc szakkönyv, amely­nek összeállítója a grillsütő konstruktőre. A nyolcezer példányban elkészült könyv gasztronómiai és műszaki tanáccsal is szolgál, és vagy 300 receptet tartalmaz. Ha­sonló kézikönyv rövidesen megjelenik a VfjKM másik, tavalyi BNV-n nagydíjat ka­pott és azóta ugyancsak több ezer példányban elkelt sütő-főző edényhez, a cirko- topf légkeveréses készülék­hez is. A grill-abc-t a BNV területén és vagy negyven Keravill szaküzletben áru­sítják majd a fővárosban. 4- VENDÉGHALLGATÓK. A Csuvas Állami Pedagóé giai Főiskola biológia—ké­mia fakultásának 18 hallga­tója érkezett az egri test­vérintézménybe. A fiatalo­kat Fjodor Jurij Andreje- vics kandidátus, dékán és Akberdina Raisza Huszaino- va dékánhelyettes vezeti. A vendégek viszonozzák a megyeszékhely kémiaszakos diákjainak májusi csebok- szári látogatását. Itt-tartóz- kodásuk során módszertani kérdésekkel ismerkednek, üzemeket látogatnak, meg- tekihtik a barokk város ne­vezetességeit. A csoport szeptember 27-én utazik ha­za. 0 VÁNDORGYŰLÉS MÁT­RAHÁZÁN. A Magyar Ter­mészetbarát Szövetségben működő aranyjelvényes ■ tú­ravezetők klubja szeptember 11—14. között vándorgyűlést rendez Mátraházán. A részt­vevők nemdsak előadásokat hallgatnak, hanem kirándu­lások során is me gismer­kednek a környék neveze­tességeivel. O CROSSBAR-KÖZPONT Leninvárosban. Szeptember 11-én délután három órai kezdettel üzembe helyezik a leninvárosi automata táv­beszélő központot. A körzet­szám 49. a környező telepü­lések közül Mezőcsát és Nyékládháza községek, fél­automata berendezéssel kap­csolódnak ehhez. Az előfi­zetők névsorát a Leninvárös 1. és a Miskolc 1-es számú postahivataloknál közvetle­nül szerezhetik be az ér­deklődők. A másutt lakók megrendelhetik ezt a jegy­zéket. Hajók Elloptak egy hajót. Mffst éppen — a rádió reggeli híre szerint — Columbiá­ban. Három fegyveres fér­fi. Biztos ügyesek voltak. A múltkor egy Iránnak gyártott hadihajót tulajdo­nított el néhány re- J ményteljes fiatalember. J Azok is biztos ügyesek i voltak. ' i Eltérítettek egy repülő­gépet. eltűnt egy- ha dv*- anyag-szállítmány, meg­szöktettek egy harcko. csit... Micsoda hírek. Ha sze­gény Rejtő Jenő megél­hette volna. .. — Szy A — — A MOZGÁSSÉRÜLTE­KÉRT. A Gyógyászati Segéd­eszközök Gyára és az OMKER közös kiállítást rendezett, amelyen bemutatják a jelen­leg kapható és részben a helyszínen megvásárolható, a. rokkantak életkorúim ényeit könnyítő eszközöket. A Nép- köztársaság u. 36. szám-alat­ti bemutatóterem anyagát szeptember 17-i.g naponta 9-től 16 óráig tekinthetik meg az érdeklődök. — KIKAPTAK AZ ANGO­LOK! Rendkívüli meglepetés született a labdarúgó-vitás- bajnoki selejtezők során. \ Magyarországgal egy ex­portban küzdő Norvégia és Anglia tegnap esti mérkőző, a,a Oslóban a szigetország- beliek vereséget szenvedtek. A késő esti jelentések sze­rint 0—1-ről fordították meg a mérkőzést a norvégok, s bár az angol csapat végig támadott, a végeredmény: Norvégia—Anglia 2—1. — BETEGSÉG MIATT. Az egri Harmonikatrió szeptem­ber 11-én. délután öt órára hirdetett hangversenye be­tegség miatt elmarad. A rendezvényt szeptember 18- án, hasonló időpontban tart­ják meg az egri házasság- kötő teremben. F<%CAN'TENYÉSZTÉS FII ! f RFKP.oí .... A mesterséges fá- eánnevelésnek eg.v sajátos könnyűszerkezetes technológiáját dolgozták ki a Fejér megyei vadásztársaságok szakemberei. Olyan olcsó, egyszerű épületet készítettek, amelynek nagy­sága tetszés szerint változtatható és időtálló. Fűtését fekvő kéménnyel oldották meg. Fgyhetes korig nevelik itt a fá- eánesibéket. későhh az épület előtti kifutótérben nevelked- 3 nek. A megyében ebben az esztendőben csaknem kilencven­ezer fácánt nevelnek. A képen: fácánok a kifutóban. t (MTI-fotó — Szabó Imre felv. — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents