Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-09 / 211. szám

Meghosszab­bították a gdanski kongresszust A „Szolidaritás” szervezet gdanski kongresszusának negyedik napján, kedden a küldöttek felhívást fogadtak el, amely a kormányhoz szól és az önkormányzatok kérdésével foglalkozik. A felhívás kifejti, hogy ameny. nyiben a lengyel törvényho­zás a „Szolidaritás" állás­pontjával ellentétben foglal állást az önkormányzatokról, akkor a szervezet országos referendumot kezdeményez, továbbá bojkottálni fogja a Szejm által hozott törvényt. Megfigyelők ezzel kapcso­latban emlékeztetnek arra. hogy az önkormányzat kér­désében a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a kormány álláspontja egyértelműen a szocialista társadalmi tulaj­don fenntartása mellett tesz hitet, míg a „Szolidaritás” a csoporttulajdont, a kisebb gazdasági egységek teljes önállóságát kívánja megte­remteni az országban, és az önkormányzatot gyakorla­tilag a központi tervezés és irányítás megszüntetésére kívánja felhasználni. Az eredetileg háromnapos­ra tervezett kongresszust egyébként — egy hétfői bejelentés szerint — bizony­talan időre meghoszabbítot- ták. r Ui kormány Bolíviában Hétfőn éjjel Célso Tor. relio Villa bolíviai államfő ismertette új kormánya ösz- szetételét. Az új kabinetben korábbi miniszterek is he­lyet kaptak. Az ország újon­nan kinevezett külügymi­nisztere Gonzalo Romero, a szélsőjobboldali bolíviai szo­cialista falange egyik .ve­zetője. Mint ismeretes, az orszá­got jelenleg irányító katonai junta ez év augusztus 3-án került hatalomra, miután Garcia Meza tábornok, ko­rábbi elnök, egy vidéken kitört katonai lázadás kö­vetkeztében kénytelen volt lemondani. Magyar vezetők ■■■ ■■ I ff m W • M ■ udvozlo táviratai Todor Zsivkov elvtársnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének: Grisa Filipov elvtársnak, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének, SZÓFIA Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz ponti Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, népünk s a magunk nevében szívélyes elvtársi üd­vözletünket, és jókívánságainkat küldjük önöknek, a testvéri bolgár népnek nemzeti ünnepük, országuk felszabadulásának 37. év­fordulója alkalmából. Bulgária ebben az évben nevezetes törté­nelmi évfordulóra is emlékezik. Engedjék meg, hogy a bolgár állam megalapításának 1300. évfordulóján külön is üdvözöljük önö­ket, a történelmi hagyományokban gazdag bolgár népet. A magyar nép ismeri és nagyra értékeli a Bolgár Népköztársaság dolgozóinak kimagasló eredményeit, amelyeket a 00 évvel ezelőtt alakult első bolgár marxista munkáspárt örö­köse, a Bolgár Kommunista Párt vezetésével értek el a fejlett szocialista társadalom épí­tésében, hazájuk felvirágoztatásában. A dimitrovi hagyományokat folytató, a marxizmus—leninizmus és a proletár inter­nacionalizmus eszméit követő Bolgár Kom. munista Párt politikájával és tevékenységé, vei hozzájárul a testvéri szocialista országok együttm-üködésének elmélyítéséhez, és barát­Kim ír Szén elvtársnak, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, Li Dzong Ok elvtársnak, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Közigazgatási Tanácsa elnökének PHENJAN Kedves elvtársak! Nemzeti ünnepük, a Koreai Népi Demok. ratikus Köztársaság kikiáltásának 33. évfor­dulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Miniszter, tanácsa, a magyar nép és a magunk nevében szívélyes üdvözletünket küldjük főnöknek, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Köz. igazgatási Tanácsának és a koreai népnek. Dolgozó népünk nagy elismeréssel tekint azokra a■ jelentős . eredményekre, amelyeket a koreai nép, pártja vezetésével elért a. nép-, gazdaság, a művelődés, a kultúra fejlesztésé.' ben. Támogatásunkról biztosítjuk a Koreai Munkapárt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya és a koreai nép az ország békés úton és demokratikus alapon történő egyesítéséhez szükséges feltételek megteremtésére irányuló kontsruktiv kezde. ságának erősítéséhez, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom egységének meg­szilárdításához, a béke megőrzéséhez. őszinte örömünkre szolgál, hogy pártja­ink. országaink együttműködése, népeink ha­gyományos barátsága napról napra erősödik a közös érdekek és célok alapján. Gyümöl­csöző együttműködésünk és szoros barátsá­gunk fontos tényezője a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa ke­retében végzett közös munkánk, amely jól szolgálja a szocializmus, a társadalmi hala­dás és a béke ügyét is... Síivéöí kívánunk Önöknek, a testvéri bolgár népnek további sikereket a fejlett szocialista társadalom építésében, a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresszusa határo­zatainak végrehajtásában, a békéért, a nem­zetközi biztonságért folytatott küzdelemben. kádár janos. az MSZMP Központi Bizottságának ■első titkára; LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke ★ Bulgária nemzeti ünnepe alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban üd­vözölte Sztanko Tódoron elvtársat, a Bolgár Népköztársaság nemzetgyűlésének elnökét. Táviratban köszöntötte a bolgár partnerszer­vezetét, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront, a KISZ Központi Bí- ■ zottsága, és a Magyar Nők Országos Tanácsa. ményezéseit és erőfeszítéseit. Meggyőződésünk, hogy együttműködésünk további elmélyítése a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alap­ján. megfelel népeink közös törekvésének, elősegíti a szocializmus és a haladás erőinek gyarapodását, hozzájárul a béke és a biz_ tonság megszilárdításához Ázsiában, s az egész világon. ' •~: Nemzeti ünnepükön újabb sikereket ki. vánunk Önöknek, a koreai népnek, szocialis­ta épitőmunkajükhoz, hazájuk felvirágozta­tásához. KÁDÁR JÁNOS, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, ■’ ‘ LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság i. Minf^íextanágsáfunfc.flnöJí£.,.­, Az [évforduló alkatmőíöl. Apró Antal,.'az országgyűlés. elnöke táviratban köszöntötte Hvan Dzang Jopot, a KNDK Legfelsőbb. Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnökét. Üdvözlő táviratot küldött partnerszervezeté nek a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a SZOT. a KISZ, dz Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa. Külpolitikai kommentárunk A mézeshetek vége VEGE A MÉZESHETEKNEK? Méglehet. Leg­alábbis sok amerikai kommentátor feltételezi. hó£y a Réagan-kormány ellen tüntető több tízezres tömeg azt jelzi: az Egyesült Államok munkásai megelégel­ték az elnök antiszociális intézkedéseit. , Szeptember első hétfője az USA-ban hagyomá­nyosan a labor day, a munka napja. Ami most tör­tént. meglehetősen rendhagyó eset a korábbi szép- ; temberi ünnepekhez képest. New Yorkban ugyanis a '-menet élén nem kisebb személyiség haladt, mint Lane . Kirkland. a rendkívül befolyásos AFL—CIO szak- | szervezeti szövetség elnöke. Egyáltalán, arra sem volt [ példa 1968 óta, hogy a szervezett munkások amerikai 1 érdekvédelmi szervezete a munka napján felvonulást j szervezzen. | Most tehát ilyen rendhagyó módon tartották meg j a labor day-t. Nem véletlenül: az AFL—CIO nyíltan szembeszegült Reagan-nel, s ha hadüzenetnek nem is | tekinthető állásfoglalása, mindenesetre komoly fi- 1 gyelmeztetésnek szánták. Mégpedig azzal összefüg­gésben, ami Ronald Reagan gazdaságpolitikájában már eddig is sok kommentátorban kételyeket, má­sokban egyenesen visszatetszést keltett. NE LEGYENEK ILLÚZIÓINK: a tekintélyes í amerikai szakszervezeti szövetség nem tartozik a leg- ! józanabb tényezők közé az Egyesült Államokban. ) Általánosságban Lane Kirkland és munkatársai is i helyeslik az USA fegyverkezési programját, nem el- j lenzik a kormányzat nyílt szovjetellenességét és mély- i ségesen egyetértenek mindazzal, ami Washingtonban ' az erőfölény megszerzésére történik. Persze, csak | addig hajlandóak ezt az irányvonalat támogatni, amíg : érdekeik engedik. Most azonban a Reagan-kormány- zat ezeket a szívósan védelmezett érdekeket vette I célba. ( Könnyen lehet, hogy a labor day valóban új ! szakaszt nyit Reagan kormányzatának történetében. Eddig minden ment, mint a karikacsapás: a gazda­ságpolitikai törvénytervezetet például réglátott, el- i söprő többséggel fogadta el a törvényhozás. Ám a I szervezett munkások érdekeit ott nem mérlegelték, s !■• a gazdasági döntések közül is elsősorban az okozott osztatlan sikert, hogy a tőkések adóját mérséklik. REAGAN EGYIK LEGFRISSEBB NYILATKO­ZATÁBAN millió és-millió új munkaalkalmat ígért. :A Valóság: több" mint egymillióval csökkent• ee mun--’, ', kaalk&ímák száma. A növekvő infláció, a munkanél­küliek egyre népesebb tábora és a szociális vívmá­nyok elleni nyílt támadás most— úgy tűnik — végre a nagy befolyással rendelkező AFL—CIO-t is kihozta sodrából. Ami egyszersmind a Reagan-kormányzat es a szervezett munkásság idillikus mézesheteinek a végét jelentheti. Gyapay Dénes - ; Röpgyíilés egy angolai településen. Az Angola déli részén fekvő M’Pupa településen az MPLA-Munkapárt helyi titkára beszél a falu lakosaihoz a közösség előtt álló feladatok­ról * A fiatal Angolai Népi Köztársaság hadseregének egyik tan hegysége Luandában (bal ol­dali képünkön) ____- « r ~ -» — ««r—r (i'otú — MTI Külföldi Képszolgálat) " T ' ;***• ' .......... A dél-afrikai fajüldöző rend­szer fegyveres provokációi következtében sok angolai személy meghalt, több épü­let romba dőlt. Jobb oldali képünkön: egy épület ma­radványai Angola déli ré­szein ANGOLAI KÉPEK \ fiatal afrikai ország jelentős gazdasági és politikai eredményeket ért el a függet­lenség elnyerése óta. Helyreállították az üzemeket, növelték a mezőgazdasági terme­lést. megteremtették a békés élethez szükséges feltételeket. Asszonyok a szövőgépnél a luandai „Texton” szövőgyár, bán (bal oldali kép) MOSZKVA Dmitrij Usztyinov mar­sallnak, a Szovjetunió hon­védelmi miniszterének meg­hívására a Nyugat—81 had­gyakorlatot megtekinti a szocialista országok honvé­delmi miniszterei. köztük Czinege Lajos hadseregtá­bornok. a Magyar Népköz- társaság honvédelmi minisz­tere. TUNISZ Hétfőn Tuniszban meg­kezdődött az Arab Liga ta­nácsának 76. ülése. Az arab országok külügyminiszterei libanoni javaslatot vitatnak meg. hogy az izraeli politi­ka elleni közös stratégia ki­dolgozására tartsanak rend­kívüli arab csúcskonferenci­át. PEKING Kamal Hasszán Ali egyip­tomi miniszterelnok-helyét« tes. külügyminiszter ked­den háromnapos látogatásra Pekingbe érkezett. Látoga­tásának célját egyiptomi források az egyiptomi—kínai kapcsolatok további mélyí­tésében jelölték meg. MANAGUA Ellenforradalmi összees­küvést lepleztek le Nicara­guában — jelentette be Ma- naguában az ország belügy­minisztériuma. 13 embert tartóztattak le és a fölgön- syölített összeesküvésről a kormány nyilatkozatot tesz majd közzé, t

Next

/
Thumbnails
Contents