Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-25 / 225. szám

VÉSZÉI, YKERESÖK. A „Tigr Is” autós kaszkadörcsoport sz eptember 20-án kezdte meg 10 napos bemutatósorozatát a Millenárison. Az érdeklődők több olyan — bátorságot és akro­batikus tudást Igénylő — gyakorlatot láthatnak, amely Európában, de a világon is egye­dülállónak számit. (MTI fotó: Németh Ferenc felv. — KS) HORGÁSZÁT Á domolykózásról AUTÖSÉLET Kardán az autóban Patakok, kisebb folyóik kedvelt tartózkodási helye az egyik legfélénkebb és legóvatosabb halunknak, a domolykónak. Különösen azokat a partoldalakat ked­veli, ahol a növények, fa­ágak vízre hajló árnyékot vetnek. Egy-egy nagyobb fatuskó, \ vagy szikladarab mögött is szívesen húzódik meg. A domolykó fogása egyik legnagyszerűbb élményt nyújtó sporthorgászat. A csali megválasztása sem okoz gondot, mert szinte mindenevő. Igaz, legkedvel­tebb eledele a cserebogár, de felveszi a horogra tűzött burgonyabogarat, tücsköt, sáskát. Egyik domolykózás alkalmával cseresznyével si­került szép példányt kifog­ni. Sokáig lehetne még fel­sorolni, mi mindent fal fel, ha van étvágya. Felveszi a májkockával. kenyérhéjjal vagy gilisztával jól álcázott horgot is. Mindenevősége mellett igen óvatosan és kö­rültekintően veszi szemügy­re táplálékát, s csak azt kapja be, ami számára gya­nútlan. Óvatossága miatt nem könnyű a becserkészése, mert minden zavaró körül­ményre élénken reagál. Még a botot is úgy kell megvá­lasztani, hogy az a környe­zetbe belevesszen. A 4—5 méteres bot zöld, barna vagy a tájba illő szürke le­gyen. Kerüljük a rikító szí­nű botok használatát. Az orsó lehet bármilyen perem­futó, de a rátekert damil 25—35 mm-nél lehetőleg ne legyen vastagabb, és a színe a vízéhez igazodjon. A ho­rog 4—6-os nagyságú, hosz- szú szárú és tűhegyesre ki­fent legyen. A horgászatnál igen ered­ményes módszer az ejtege­tés, amelyhez nem szüksé­ges sem úszó, sem pedig súlyozás. A bogárcsalit vagy a műcsalit önsúlyával kell a vízre ejteni. Alsódobással vissza, így természetesebb a érés előtt hirtelen fogjuk vissza, így természetesebb a vízre esése. Lehetőleg ne tö­rekedjünk a nagy dobásra, mert a csali vízre esésétől, a bot suhogásától megré­mülnek a halak. A domolykó kapása na­gyon rapszódikus. Csak ak­kor veszi fel a csalit, ha nagyon étvágyánál van, máskor csak bele-belekap, így sok a bosszantó üres bevágás. A jól sikerült ej­tés után, azonnal megjele­nik a burvány, amire nem kell azonnal bevágni, mivel ilyenkor halunk még leg­többször csak kóstolgatja a bedobott csalit. Később a víz színéről hirtelen eltűnik a csali. Ilyenkor kell a jó szem és a reflex. Ha ered­ményes volt a bevágás, megkezdődhet a domolykó­zás legélvezetesebb fázisa: a fáraszt ás. A megvadult hal még a legkisebb patakban is nagy zűrzavart okozhat, amely a többi hal elriasztá­sához vezet. Ezért a kisebb példányokat célszerű azon­nal partira emelni. A domolykó egész éven át eredményesen fogható, leg­jobbak a reggeli, a kora délelőtti és a naplemente előtti órák. Kisebb, a vizet alig fodrozó szélben igen előnyös a horgászat. Szabó Lajos Az olyan gépkocsit, amely­nek elöl van a motorja és a hátsó kerekeket hajtja meg, kardános autónak is szokás nevezni. Az elnevezés onnan ered, hogy a kardán­csukló és a kardántengely viszi át a motorteljesítményt a rúgózott hátsó kerékpárra. Elvileg a kardántengelynél egyszerűbb — bár a maga nemében igazán zseniális — alkatrészt aligha lehcfne el­képzelni. Kell hozzá a vál­tóműtől és a differenciálból kijövő két rövid kis tengely, a végükön villával, egy szintén villás végű hosszú tengely a kettő között, va­lamint természetesen a hosz- szúságváltozást kiegyenlítő rész, egymásba csúszó bor­dás kialakítással. Mivel direkt sebességfoko­zatban a kardán a moto­réval megegyező fordulat­számmal forog, a kardán­kereszteket jól kell csap­ágyazni; és az egész forgó tömeget jól ki kell egyen­súlyozni. Ám még így is előfordul, hogy a percenkén­ti 5—C000 körüli fordulat­számokon a hosszú tengely hajlító és csavaró lengések­be jön, ami egyrészt töré­seket okozhat, másrészt kel­lemetlen brummogó hangok­kal tölti meg az autót. Ezen úgy lehet segíteni, hogy már eleve két rövidebb részre kell osztani a tengelyt, ak­kor nem lesz olyan hajla- ' mos a lengésekre. Középre kerül tehát egy csapágy, a fenéklemezhez rögzítve (két oldalán természetesen újabb csuklókkal). így viszont újabb bosszantó tünet je­lentkezik, amennyiben a fe- r néklemez, mint egy memb­rán veszi fel a rezgéseket és adja tovább felerősítve az utastérnek. Hosszas kutatómunkával megállapították, hogy a ten­gely középső iránytörése je­lölhető meg a zaj okozójau ként. Jött tehát a kardán­tengely harmadik generá­ciója, középen két csukló helyett csak eggyel, az is zajtalan, ún. kulisszás rend­szerű. Kiderült, azonban, hogy nagyobb teljesítményű és gyorsabb kocsikon ez sem elég. Ezek részére fejlesz­tették ki az ún. ©iubo-ten_ gelyt, amelynek mellső kar- dáncsuklójót rezgéscsillapító és rugalmas alakváltozásra képes gumiból készítik. Ez a változat igen költséges ugyan, de valójában zajta­lanul működik. Jóval olcsóbb és majdnem ilyen jó tulajdonságokkal rendelkezik a „tűbe in tű­be” konstrukció, azaz a „cső a csőben” tengely. A két egymásba dugott acélcső között ennél is gumikapcso­lat van. Meglepetések azon­ban még így is előfordul­hatnak. Minden autó és minden kardántengeiy más­képpen működik együtt, más kölcsönhatások érvényesül­nek, és még a legjobb ten­gely is válhat zajok forrá­sává. A kardánrendszer szét- és összeszerelésekor vigyáz­ni kell rá, hogy a nagyon kényes alkatrészek tönkre ne menjenek. Éppen ezért ke­rülni kell az ütést és a fe­szítést, hogy sérülés ne érje és ne deformálódjon. Van újabban egy másik alkalmazási helye is a kar­dántengelynek á gépkocsik­ban. A kormányrudat szok­ták megtörni egy kardán­csukló közbeiktatásával. Ezzel elérik, hogy ütközés­kor a karosszéria bármilyen mértékű deformációjának hatására se mozdulhasson el hátra, a vezető felé az egyébként a felnyársalás ve­szélyével fenyegető kormány- oszlop. B. I. A Magyar Posta a pápai kolégium 450 éves alapítása emlékére 2 forintos bélyeget ad ki október 3-án. A bé­lyeg a kollégium épületét ábrázolja, előtte az ősi ha­rang, s az iskola pecsétjé­ből kiemelt szederfa a „tu­dás fája” látható. A tervező Varga Pál grafikusművész. Példányszáma fogazottan 2 274 300, vágott 4900. A ki­bocsátás napján Pápán is első napi bélyegzés lesz. — Mohácsi Mátyás egyetemi tanár, a mezőgazdasági tu­dományok doktora száz éve született, nevéhez fűződik hazánk nagyüzemi gyümölcs- termesztésének megalapozá­sa. Az őszibarack termesz­tésben ért el különösen nagy eredményeket, s munkássá­gáért Kossuth-díjat kapott. A posta szeptember 17-én emléklevelezőlapot adott ki megemlékezésül a centená­riumra. A lap benyomott bélyegén Mohácsi Mátyás arcképét örökítették meg, névértéke 1 forint. A lap bal oldalán őszibarack látha­tó. A bélyeg tervezője Bé­kés Rozi. — Október 16-án az Élelmezésiügyi Világna­pon 2 forint névértékű bé­lyeg jelenik meg.­★ A budapesti nemzetközi őszi vásáron szeptember 18. és 27. között a 16. számú pavilonban a Magyar Fila- teliai Vállalat árusítja bé­lyegeinket. ugyanitt a Ma­gyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége kiállítást rendez. ★ ALKALMI BÉLYEGZÉ­SEK: Szept. 24-tól okt. 7-ig: 100 éves a Magyar Vörös- kereszt. országos bélyegkiál­lítás, Budapest, MABÉOSZ- székház Szept. 27.: Várün­nepség és Ifjúsági találkozó, Döbrönte: 30 éves a bélyeg- gyűjtő kör, Cegléd. Szept. a^t Dobó István bélyeggyűj­tő kör kiállítása, Budapest. Okt. 1—3.: Bábolnai napok, Bábolna. Okt. 3.: MTSZ XIII. küldöttközgyűlés, Budapest; 450 éves a pápai kollégium, Budapest 4. Okt. 9.: Nagy Zoltán grafikusművész kiál­lítása, Pécs. Okt 10.:POTE- egyetemi napok, Pécs. Okt. 15—18-ig kisteleki napok, Okt. 16.: Élelmezési Világ­nap, Budapest 4.: Világélel­mezési nap — FAO, Gödöl­lő, Agrártudományi Egye­tem. Okt. 16—17.: Ipari Szö­vetkezetek Vili. kongresz- szusa, Budapest, Okt. 19.: 4. erősáramú elektronikai kon­ferencia, Budapest 8. ★ BÉLYEG ÚJDONSÁGOK: — Tengerentúl: AITUTAKI: Madarakat ábrázoló nyolc értékű forgalmi sor jelent meg. — ASCENSION: For­galmi sorban 15 bélyegen virágokat ábrázolnak. — BAHREIN: Az ország vil­lamosításának 50. évfordu­lójára bélyegpárral emlékez­tek. Értékek: 50 és 100 F. Példányszám: 125 ezer. — BARBUDA: Walt Disney mesealakjait láthatjuk kilenc bélyegből álló sorban. A sorhoz 2,50 D névértékű blokk tartozik a Donald kacsa képével. — BRAZÍ­LIA: A Rio de Janeiró-i Nemzeti Múzeum három műemlékét mutatják be há- , rom bélyegen. Értékek 3X7 Cr. Példánvszám másfélmil­lió, — egyesült Álla­mok : Négy együtt nyom­tatott egyenként 18 c név­értékű bélyeg jelent meg virágokról. — ELEFÁNT­CSONTPART: Az 1981-es, bélyegnapra bélyegpárt bo­csátottak ki. — KUBA: A bécsi nemzetközi WIPA ’Bl kiállításnak 50 c névértékű blokkod szenteltek. Példány­szám 365 ezer. — KUVAIT: Bélyegpárral emlékeztek a Körnvezetvédelmí Világnap­ra. Értékek: 30 és 50 F. Pél­dányszám: 100 ezer. — NIUE: 12 forgalmi kettesé­vel együtt nyomtatott bélyeg jelent mez színpompás vi­rágok ábrájával. * Németi V} : Keresztrejtvény Cisz Szergej Jeszenyin ősz cí­mű verséből idézünk egy részletet a rejtvény víz­szintes 16., 65., és függőle­ges 2., 32. számú soraiban. VÍZSZINTES: 1. A pénz elköltése. 7. Csúf. mesebeli törpe. 12. A híressé vált Za­la megyei fürdőhelyről való. 15. Európai nemzet. 16. A versidézet első része (Zárt betű: O.) 18. A madarak ki­rálya. 19. ör távirati szóval. 20. Solohov „csendes” fo­lyója. 21. „ ... kezet mos” (szólásmondés). 23. II. Rá­kóczi Ferenc híres generáli­sa (Tamás). 25. Hosszmér- ték. 27. A mészáros szerszá­ma. 28. Ideiglenesen félre­tett kártyák. 30. Közigazga­tási rövidítés. 31. Ebben a városban vannak elhelyezve II. Rákóczi Ferenc és Zrí­nyi Ilona hamvai. 33. Lóver­senyeiről ismert angol vá­ros. 35. Pépes, ragadós étel népies neve. 36. Budapesti sportegyesület névbetűi. 37. Ritka férfinév. 38. Karika­gyűrűje van. 39. Szándéko­san esni hagyják. 41. író, publicista, az 1848-as „már­ciusi ifjak” egyike. 43. Te­remt. 44. íme betűi kever­ve. 46. Csomózni. 48. A fe­jet összeköti a törzzsel. 49. Sziget németül. 51. Young. .. ; az egvtk legré­gebbi svájci labdarúgó­csapat. 52. Népiesen tüskés- disznónak is mondják. 53. Uruguayi, svéd és spanyol autók jelzése. 54. A felsőfok jele. 56. Egynél eggyel több személy, vagy dolog. 59. Állati szálláshely. 61. Tele­vízió. 62. Jótékonykodik. 64. A versidézet második része. 66. Hideg, Viharos keleti szél Erdélyben. 67. Város az NSZK-ban, a bel­ga és á holland határon. FÜGGŐLEGES 1. Meg­nyerőén bájos. 2. A versidé­zet harmadik része (Zárt betű; C.) 3. Becé2ett angol­férfinév. 4. Magasztaló. 5. Boszorkányperéről ismert város az USA-ban. 6. Új­ság. 7. Ide-oda vándorló. 8. Lopakodva távozik. 9. Nem. . . magával: nem tud uralkodni magán. 10. Kínai hosszmérték. 11. Város az NDK-ban. híres képtára a Zwinger. 13. Járműalkat­rész. 14. Barátságtalan. 17. Sólyom alkatú dögevő ma­dár. 22. A legkisebb folyó­víz. 24. Fejetlen vers! 26. Olasz folyó, a Tevere régi neve. 27. Hatalmas építke­zés a Szovjetunióban. 29. Beszédében kissé túloz. 31. Kör alakú. 32. A versidézet negyedik része. 34. A kecske hangja. 35. Lábsómárka. 40. Igazolványt is tartha­tunk benne. 42. Kisebb bog, csomó. 43. Észak-kínai vá­ros, az ország „aeélvárosa" (Zárt betű: H.) 44. Győr­— Sopron- megyei Jsözseß. 4f>, Közvetlen közelébe. 47. Fér­finév. 49, Folyó Dél-Fran- ciaországban, 50. Arab, tö­rök női név. 53. Part, né­metül. (UFER). 55. Nagy spanyol festő (1746—1828). 57. Amerika része! 58. Friss. 00. Vékony deszka. 63. El­lenben. 65. Tóth Henrik. BEKÜLDENDŐ: a víz­szintes 16., 64., és a függő­leges 2., 32. számú sorok megfejtése. H. J. Szeptember 18-i kereszt- rejtvényünk helyes megfej­tése: „Hahnemann, Pavlov, Jenner, Laveran, Ehrlich, Sabin, Semmelwetss T., Helmholtz, Virchov. Pas­teur, Fleming. Koch". ★ A helyes megfejtést be­küldők közü-l soráolással egy-egy könyvet nyertek: Fejes János (Felsőtárkány), Gáspár Csaba (Heves), Mol­nár Csaba (Eger). Vígh Fe­renc (Heves), Mozsár Fe­renc (Vámosgyörk). A köny­veket .postán küldjük kié *** MAI MŰSOROK: RAOIO Kossuth 8.27 Mit kezdjünk a hul­ladékkal. 8.37 Zenekari muzsika. 9.30 Miből van a pántlikád? 9.50 Lóttósor- solás. 10.05 Visszapillantó. 10.35 Takáts Gyula versei. 10.40 Cigánydalok. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Tu. likov: Ünnepi kazak indu­ló. 11.08 Móricz Zsigmond két elbeszélése. 12.20 Ki nyer ma? — Pápán. 12.35 Hétvégi panoráma. 13.54 Nóták. 14.44 Magyarán szól­va ... 15.10 Heinz Holli- ger oboázik. 15.28 Baran­goló — dominó. 16.05 Het­venöt éve született Dmit- rij Sosztakovics. 17.13 Nép- dalgyűjtőúton Bartók Béla nyomában. 17.38 „A beteg elmeállapotára tekintet­tel... ” 18.03 Mario Lahzá énekel. 18.15 Hol vólt, hol nem volt ...” 18.30 Esti magazin. 19.15 A gyorsuló idő nyomában a 2000 évig. 19.35 Kapcsoljuk az Erkel Színházat. Kb. 21.35 Vér. bunkosok. 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitiká. 22.30 Bűnös vagy áldo2át? 23.29 Népdalok. Petőfi 8.33 Bécsi vér (Operettek). 9.18 Harminc perc álatt a Föld körül. 9.50 Lottósór. solás. 10.00 Zenedélelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anyanyelvűnk. 12.38 Népi muzsika. 13.15 Külpolitikai arcképcsar­nok. 14.00 Kettőtől ötig .. . 17.00 Helyhiány miatt... 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Barátság slágerexpressz. 19.03 Operettek. 19.30 Új­donságainkból. 20.00 Régi nóta. híres nóta. 20.33 Nősz. talgiahullám. 21.27 „Tanft a táj”. 22.24 Operettegyüt­tesek. 23.15 A dzsessz a 70-es években. Miskolc 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Péntek esté Észak-Magyar. országon. 18.00 £szák-má- gyarországi krónika. 18.25 Lap- és műsorelőzetes ... 8.20 Tévétoma. 8.25 Iskola­tévé. 14.05 Iskolatévé. 16.15 Magyar rövidfilmek a kép­ernyőn 17.15 öt perc mé_ teorológia. 17.20 Az első cigényfalu. A pécsi körzéti stúdió dokumentumfilm­je. 17.55 Az ötnyelvű „tar­tomány”. 18.25 Természet, barát. 18.45 Csali. Horgász tízperc. 19.10 Tévé tóm r 19.15 F-sti mese. 19.30 Tv. híradó. 20.00 Delta. 20.2* A fele sem igaz! 20.55 Comrack (Amerikai játék­film). 22.35 Tv-híradó 3. 2. műsor 17.45 Még egyszer — gyé. rekeknek! Nevető muzsika. Szokolay Sándor műsora. 18.35 öt perc meteorológia. 18.40 Pulzus. 19.35 Buda­pesti zenei hetek. 20.40 Tv. i híradó 2. 21.35 Röplabda Európa-bajnokság Döntők> iMMMlb® 1981. szeptember 25., pernek A

Next

/
Thumbnails
Contents