Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám
1981-09-25 / 225. szám
Visszhang: Greenwood: „A bukaresti 0-0 a lehető legrosszabb eredmény../' A bukaresti Románia— Magyarország világbajnoki selejtező mérkőzést megtekintette Ron Greenwood, az érdekelt angol labdarúgó válogatott szakvezetője is. Amikor véget ért a küzdelem, sápadtan állt tel a helyéről, s nem is titkolta mi bántja: — Ez a 0—0 számunkra a lehető legrosszabb eredmény — mondottá. — Továbbjutási lehetőségeink így most már tényleg sivárak. de még mindig nem vesztek el. Részletesebb nyilatkozatában Greenwood kiemelte, hogy Svájc kezében van a döntés, bár hozzátette, nem egy kellemes érzés, hoigy az angol válogatott csak azt remélje, hogy mások kikaparják számára a gesztenyét. ,,Pontokat kell elvenniük Romániától és pontot a magyaroktól, . de még akkor sincs minden rendben, hiszen nekünk még le kell győzni a magyarokat, amire persze számítok.” . Greenwood még kijelentette: — A bukaresti 0—0 a magyarokat nagyon . kedvező helyzetbe hozta, de még ők sincsenek páholyban. Ami pedig Angliát illeti, mi hoztuk saját magunkat ilyen szóm yüséges helyzetbe az oslói vereséggel, hiszen Norvégia azelőtt még sohasem győzött ellenünk. A selejtező csoportban a vesztett pontok szerinti állás: 1. Magyarország 4. 2. Románia 5, 3. Svájc 6, 4. Anglia 7. 5. Norvégia 3 vesztett ponttal. A lejátszott mérkőzések után: 1. Anglia 2. Románia 3. Magyarország 4. Norvégia 5. Svájc 7 3 1 3 12- 8 7 6231 4-37 52-21 6-66 7 2 2 3 7-11 6 5 1 2 2 7- 8 4 r Építők sportnapja Bélapátfalván A természetjárók, a légpuskások és a focisták különösen jól érezték magukat a hét végén Bélapátfalván, az építők XV. megyei szpar- takiádján. A szurkolóknak annyi izgalomban volt részük ezen a napon, hogy többen elhatározták: a sportnap következő rendezvényein ők is részt vesznek majd. A természetjárás ősszel a legvonzóbb. Ez volt a véleményük azoknak a szülőknek, akik iskolás gyen- mekeiket is magukkal vitték a túrára. Mucsi Mónika, Schrammel Roland, Arday Csaba és a többi gyerek kúszva-mászva gyűjtögette a nagyoknak az erdei növényeket. Légpuskában a női versenyzők kis híján lekörözték a férfiakat. Az élesszemű sportolók között Gábor Magdolna, a Parádi Üveggyár versenyzője volt a legjobb. Noha a kispályás-lab- darúgó-csapatok küzdelmében szoros eredmények születtek, a selypiek jobban taktikáztak és győztek. Eredmények: Atlétika, női 100 m-es síkíu- ás: . i—2. Füzessé? Lászlóné, )udás Józsefné (BUBR7)- 3- kovács Agnes ÍKPM), férfi 100 m-es síkfutás: 1. Magyar István (ÉSZAKKÖ- Recsk). 2. Gergely Miklós (Közúti Építő). 3. Mi- kuska Béla 'Parádi Üveggyár). Női 200 m-es' síkfutás: 1. Gábor Magdolna (Párád), 2—3. Dudás Józsefné, Nagy Ernőné (BUBIV). Férfi 400 m-es síkfutás: 1. Jó- zsa Ferenc (Bélapátfalvi Cementgyár), 2. Bartók Miklós (KPM). 3. Nagy Kálmán (Közúti Építő). Szaprtakiád váltó: 1. Parádi Üveggyár, 2. Heves megyei Állami Építőipari Vállalat, 3. BUBIV. Férfi sűlylökés: 1. Huszár Bernát (KPM), 2. Fáczán Mihály (Selyp), 3. Hegedűs János (KPM). Női súlylökés: 1. Gábor Magdolna (Párád), 2—3. Füzessy Lászlóné, Dudás Józsefné (BUBIV). Férfi távolugrás: 1. Magyar István (Recsk), 2. Lónyai István (Közúti Építő), 3. Rácz Emil (KPM). Női távolugrás: 1. Boros Agnes (Bélapátfalva), 2. Gábor Magdolna (Párád), 3. Dudás Józsefné (BUBIV). Férfi magasugrás: 1. Pál Károly (HA ÉV). 2. Zsar- nóczky József (HÄEV). 3. Csanádi Dénes (Bélapátfalva). Női magasugrás: 1. Gá"bor Magdolna (Párád), 2—3. Dudás Józsefné, Karkusz Károlyné (BUBIV). Természetjárás': 1. ÉSZAKKö Recsk, 2. Agria Il-es, 3. Agria I-es csapat. Férfi légpuska lövészet: 1. Gulyás Sándor (BUBIV), 2. Mucsi Péter (HA ÉV), 3. Illés Gergely (Selyp). Női légpuska lövészet: 1. Gábor Magdolna (Párád). 2—3. Dudás Józsefné, Füzessy Lászlóné (BUBIV). Csapatban: (férfi, női) 1. Bélapátfalva. 2. BUBIV, 3. Egri Közúti Igazgatóság. Kispályás labdarúaás: 1. Selyp. 2. HAEV, 3. ÉSZAKKÖ Recsk. Az összesített pontversenyben: 1. Agria Bútorgyár. 2. Parádi Üveggyár. 3. ÉSZAKKö Recsk. A helyezettek érmet és oklevelet. a győztes csapat sportolói vándorserléget kaptak. Mika István LÖVÉSZET Második helyen a füzesabonyi női csapat Ebben az évben négy sportágban — labdarúgás, asztalitenisz, kézilabda, lövészet — hirdetett tömegsportversenyeket a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége. A helyi bajnokságok győztesei megyei, illetve országos döntőkön vettek részt. A Heves megyei MÉSZÖV által rendezett megyei döntőkön ti- zentkét áfész, két takarék- és két lakásszövetkezet mintegv ezer versenyzője küzdött a helyezésekért. A „Kongresszusi SZÖ- VOSZ Kupa ’81” versenyek utolsó országos döntőjét Ajkán tartották, ahol tizenkifftíléims&s, [ 1981. szeptember 25,, péntek lene megye több mint százötven versenyzője vett részt. A nyílt irányzékú kispuska lövészbajnokságon 28 févfi és 16 női csapat indult. Heves megyét a füzesabonyi áfész versenyzői képviselték. Az 50 méteres, fekvő testhelyzetből leadott tíz értékelt lövés női versenyszámban szép Heves megyei siker született. Nagy Mária 93 köregységet ért el, és csak azért szorult második helyre, mert a békéscsabai Kádár Katalin három belső tízest lőtt. Csapatban Nagy, Szé- kelyné, Gregusné 249 köregységgel szintén ezüstérmet nyertek. A férfi csapat igen erős mezőnyben 247 köregységgel a 10. helyen végzett. Szabó Lajos A finomszerelvEnygyar PÁLYÁZATOT HIRDETi ■ középfokú végzettségű, nagy gyakorlatú GYORS- ES GÉPÍRÓKNAK titkárnői; ■ építészmérnököknek, vagy üzemmérnököknek MŰSZAKI ELLENŐRI; ■ gépipari gyakorlatú munkavállalóknak SZERKESZTŐI és MŰSZAKI RAJZOLÓI munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet: ‘a vállalat személyzeti és oktatási főosztályán, bármely munkanapon személyesen vagy telefonon. Telefon: 11-911/108. APRÓHIRDETÉS MÁV SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI ÜZEM felvesz számítógépes műszerészeket Hatvan rendező pu. munkahelyre. MUNKAREND: FOLYAMATOS. SZÁMÍTÓGÉPES. VAGY VASÚTI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐK ELŐNYBEN. Jelentkezés: levélben. Cím: MÁV Számítástechnikai Üzem, Miskolc, Nárcisz u. 21. 3529. Mély fajdalommal tudatjqk, hogy JUHÁSZ JÓZSEF életének 57. évében, Í- türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt, i Temetésé 1981. szeptember 25-én 14.30 órakor a gyöngyösi felsővárosi temetőben lesz. Gyászoló család A MÁTRA VIDÉKI FÉMMŰVEK, SÍROK felvételre keres 18. életévet betöltött nőket — három műszakos munkarend mellett — betanított gépmunkás munkakörbe. 1982. január 1-től heti 40 órás munkaidőbeosztás. FELVESZÜNK számviteli ellenőr munkakörbe gyakorlattal rendelkező munkaerőt. számviteli főiskolai, vagy közgazdasági egyetemi végzettséggel. Jelentkezéseket végzettség és gyakorlat megjelölésével „Iparvállalat, Eger” jeligére Magyar Hirdető Hm-i . Központja. Eger címére kérjük, i KORSZERŰ ÜZEMÜNKBE FELVÉTELRE KERESÜNK FIZIKAI MUNKAVÁLLALÓKAT egy műszakos egri munkahelyre vasszerkezeti és elektromos szerelési munkára. Betanítást és szakmunkásképzést biztosítunk. Jelentkezés: VILATI Egri Gyára, közgazdasági osztályán, Egér, Faiskola út 9. AZ EGRI . CSILLAGOK. SZÁLLÓ ES ÉTTEREM felvételre keres: szakképzett szakácsot, pultost és szállodai takarítót. Jelentkezés: az üzletvezetőnél, Eger, Dr. Münnich F. út 8. Érettségivel rendelkező gépjárművillamossági műszerész mester, 10 éves szakmai és nagy elektromos targoncajavítói gyakorlattal állást keres Egerbe*. „Univerzális” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány út a. Fogsor javítást soron kívül is vállal a Fogtechnikai Vállalat egri laboratóriuma Klapka ti. 1. sz. alatt (Technika Háza). Hatos társasházban 3 szobás lakás eladó -f garázs. Érdeklődni Eger. Pogonyi A. út 22., délután 18 órától. Lajosváros. Heréd községben új szuterénos családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Heréd. Kápolna út 2. szám alatt. Mindennap. A házhoz tartozó kert 450 n.öh ____________________ 2 1/2 szobás öröklakás. garázs lehetőséggel. 570 ezer kp. beköltözhetően eladó. Gyöngyös. Csalogány u. 20. fszt. 2. Telefon: 12-909. Mátrafüreden, Üdülősor 6. alatt közművesített telek igényesnek eladó. kb. 130 négyszögöl. Érdeklődni a helyszínen, délutáni órákon. __________________ 7 47 n.-öles házhely eladó. Érdeklődni lehet Kiss Rudolf. Hatvan. Dózsa György út 34._______ G yöngyös központjában 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni Körösi Cs. S. u. 16._________ 3 00 n.-öl területen 70 nm családi ház eladó. Érdeklődni Hatvan. Gagarin 46. Kiadó IBUSZ útján két évre kétszobás, •loggiás. összkomfortos. üres lakás Egerben. strand mellett. Udvarhelyi. Budapest, Városmajor u. 57._____j_______________ Garázst bérelnék Egerben, a Szarvas Gábor utcában, vagy közvetlen közelében. Értesítést a 17-251 telefonon, esti órákban. _________________ G yöngyös. Kertész u. 21/1. alatt 2 szoba- . összkomfortos csa-j ládi ház. garázs.' gyümölcsös eladó, vas- elcserélhető Nagytályán. műút mellett 3 szobás családi ház eladó. Egri csere is érdekel. Érdeklődni ' Nagytálya. Lenin út 37. sz., egész nap.___________ 3 szoba-összkomfort. OTP-átvállalással. sürgősen eladó. Eger. Rózsa K. út 14. III. 15.____________ E ladó Almárban körülkerített, 100 n.- öl. karbantartott gyümölcsös. Kút van és forrás közelben. Érdeklődni telefon: 10-548, ________ C saládi házat elcserélnék hatvani szövetkezetire. Érdeklődni este. Hatvan, Vasvári utca 21. ummmm Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szeretett férj, családapa, testvér, gyermek és munkatárs, TAMÄS FERENC életének 29. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése szeptember 28-án, 13,30 órakor lesz a Hatvanitemetőben. Gyászoló család „Egri Csillagok” Termelőszövetkezet Hároméves 1200-as Zsiguli eladó. Érdeklődni szombat és vasárnap. Eger: 14-389-es telefonon. ZK rendszámú 126 Polski Fiat eladó. Érdeklődni Eger. Bartakovics út 34. III/l. 17 őrá után. szombat. vasárnap egész nap. Felújított 850 cm Vés Fiat eladó. Érdeklődni lehet Eger, Tompa üt i/a., egész nap.___________ 7 50-es Zasztava, üzemképes állapotban, lejárt műsza*' kival. olcsón eladó. Egerfarmos. Petőfi s, út 18., Dudás. 412-es Moszkvics érvényes műszakival eladó. Visonta, Hősök tere 12.___ M egkímélt Skoda S 100 eladó. Eger. Le- nin út 14. IV. em. 4. 3 éves, PA rendszámú 1500-as Lada eladó. Tarnalelesz. Pe- tófi u. 75. ‘ Moszkvics 4Ö3-as" egyben, vagy alkatrészként is eladó. Érdeklődni 15 óra után. Eger. Kallómalom 3. 8/1. a. Hétéves Wartburg gépkocsi eladó. Eger, Olasz u. 29. fszt. 2. 412-es Moszkvics eladó, műszakival. Érdeklődni du. 16- tól. Eger, Rákóczi út 40. szám. Vin. em, 21.__________ P-s Wartburg Tourist, kitűnő állapotban és egy Elfa Im- pusa. 380 V-os, háztáji fejősén eladó. Szombaton 14 órától. Verpelét. Rákóczi u. 43. alatt megtekinthető. 1200-as Lada sürgősen eladó. Eger. Ró-- zsa K. út 14. ITT/15. Fehér borszőlő, kb. 15 q eladó. Makiár. Egri u. 28. sz., Ké- pes. ____________ M ozaiklap, kütgyu- rű, beton tálca, oszlop, hí'-’csövek, ké- : ményelemek. nyúl- etető, itatóvályük és egyéb betonáruk kaphatók. 220 V-os köszörű, gyalu és egyéb motbrok, szerszámok. fenyőléc, hullámpala, deszka eladó. Eger, Homok út 7/a. Nutria több színben továbbtenyésztésre kapható. Márkáz, Jókai u, M220 V-os FESCO-val ellátott kompresszor és betonkeverő gép eladó. Hatvan, Baj- csy-Zs. u. 91. _______ M ély gyermekkocsi, Chicco ülőke, bébikomp olcsón eladó. Eger, Kiss Lajos u. 9. IV/12. Istállótrágya eladó. Kerecsend Demjéni U. 51.____________________ H ohner harmonika eladó. Felnémet. Kovács Jakab út, 100. Ü.j világos qzínű konyhabútor eladó. Érdeklődni 18 óra után. Eger, Bartakovics u. 22 alatt. Bó- bita. '_________ 2 0 hl és 25 hl kád és 5 7 hl hordók eladók. Érdeklődni Gyöngyös, Mikes u. 20______________ M ezőkövesd, Úttörő u. 1. szám alatt- 2 db 4 éves ló eladó. Érdeklődni: ugyanott. Molnár Andras- né.____________________ Ein esztergapad eladó. Rohács György, Ad ács. Mező Imre út 12.________________ E ladó Mekalor 5o- my olaj szobakazán . 4 radiátorral, csövekkel. Érdeklődni esti órákban. Szabó Gyula. Óyöngyös, Zöldhíd u. 7—9/B. fszt. 1. _________ E ladó 540 literes, alig használt eperfa boroshordó, ugyanitt hidrofor kapcsolóval. Érdeklődni lehet Román Sándor. Kerecsend. Fő út 90. ÍJj 500 1-es • tölavfa kád eladó. Eger Ba- bocsay S. u. 13. 18 h után._____________ 2 db llő literes új boroshordó eladó. Eger (Felnémet), Egri u. 55. sz. alatt. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szeretett férj, családapa, testvér, gyermek és munkatárs, MARTÁN JÁNOS életének 27. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése szeptember 26-án 11 órakor a mezőkövesdi városi temetőben lesz. Gyászoló család „Egri Csillagok” Termelőszövetkezet Ezúton mondunk köszönetét — jóleső érzéssel — mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, MOLNÁR GYÖRGYNÉ sz. Törő Erzsébet elhunyta és temetése alkalmából együttérzésük kifejezésével és virágaikkal nagy fájdalmunkat enyhítették. Férje és gyermekeit János, Erzsébet és György Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SÜTŐ RUDOLF temetésén megjelentek mély gyászunkban velúr, együtt éreztek. A gyászoló család /