Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-20 / 221. szám

KÉP £S KÉPMÁS ' H Hevesi Szemle szentemben számáról TEIEVIZIÓ Valószínű az ország egyet­len olyan profi folyóiratát tartom kezemben — a He­vesi Szemle IX. évfolyamá­nak harmadik számát olvas­ván —, amelynek egyetlen függetlenített munkatársa nincs, sőt egyetlen saját iro­dahelyisége sem. Szellemi központja ugyan e falak kö­zött van, ahol e gondolatok fogalmazódnak. Azt azonban semmilyen álszemérem nem indokolhatja, hogy a Népúj­ság ne foglalkozzon megi'énk közművelődési folyóiratával, annak megjelenő új számai­val. Hiányt' pótlandó me­gyénk napilapjának kulturá­lis rovata ezentúl rendsze­resen igyekszik figyelemmel kísérni megyénk folyóiratá­nak ténykedését. Szükséges ez annál is inkább, mivel a Szemlében megjelent anya­gok, sok esetben méltatlanul maradnak minden visszhang nélkül, másszor pedig to­vábbgondolásra érdemesek, vágy éppen vitára sarkallok. A folyóirat legutóbbi száma éppen azzal a gondolattal indít, hogy mennyiben al­kalmas e fórum arra, hogy pezsgő viták színhelyévé vál­jon. „Ám hogyan lehetne vitatkozni hat-nyolc' írásban; vagy még többen két éven keresztül?” — utal a szer­kesztőség állásfoglalása arra a tényre, hogy a Hevesi Szemle egy évben mindössze négy ízben jelenik még, s így merőben formalitássá válna a vita., „Méltatlan len­ne, olvasóhoz, cikkíróhoz, ta­nulmányszerzőhöz, méltatlan a szerkesztőséghez, ha olyas, mire vállalkozna — nagyké­pűségből —, amelyre sem jellege, sem lehetőségei nem predesztinálják.” Nos, ha ja^tjii •kétellyel -el is fogadhatítikr.azt’ a szer­kesztési elvet — bár miért ne lehetne egy társadalmilag fontosnak ítélt . kérdéskör kapcsán egy számban kü­lönböző nézeteket ütköztetni —. hogy viták indítása nem illik- a lap profiljába, azt már mindenképpen megkér­dőjelezhetjük, hogy csupán szemléj tartani alkalmas ez ■a fórum a megye, s a kör­nyék kincsei fölött S éppen ez az a sarkala­tos pont, ahol vitatkoznunk 'kell a Szemlével. Abban a reményben, hogy megyénk két, hivatalos lapjának dis­putáid valóban hozzájárul a szellemi kincsek felszínre kerüléséhez, tovább menve pedig ahhoz', hogy társadal­mi. gazdasági, kulturális éle­tünk területén a polémikus gondolkodás marxista■ igé~ vyével jussunk közelebb a felmerült kérdések megvá­laszolásához. A szeptemberben . megje­lent számot, ha átlapozzuk i— nem tart sokáig, hiszen a negyedévenkénti folyóiratnak sz!nte kellemetlenül vékony még a tapintása is — igen szép grafikái és fotós anya­ga ötlik szembe. Dohnái Ti­bor nemesen tisz.ta, egysze­ri plasztikái és Pécsi Ilona hatvani tárlatából, válogatott grafikái ugyanúgy erényei e számnak, mint Molnár Ist­ván Konstrukció fotói. A rovatok közül a Jele- nünk-ben található a szep­temberi szám egyik legér­dekesebb anyaga. amely ugvan címéből következtetve szűk jogi elmélkedésnek ígérkezik, de szerencsére . nem az. Takács Péter írá­sában úgy. beszél a jogászi magatartás kérdéseiről, hogy közben vizsgálat tárgyává .teszi mind a , döntést hozó személyiség izgalmas prob­lémáit, mind a hatalom és politika egymással összefüg­gő viszonyait jogi aspektus­1881. szeptember 20., vasárnap ból.. Érinti az ötvenes éve­ket, amikor — mondja — „nem arról va^ szó, hogy... még egy bérleti vitát is az MDP állásfoglalása sz.erint döntöttek el, hanem arról, hogy amint nem volt jogi közbiztonság, úgy még egy adás-vétel biztonsága sem volt szavatolva.” Nagyon helyesen állapítja meg mai jogrendszerünkről szólva, hogy „el tudja látni társa­dalomirányítási feladatait”, de még nem érte el az el­várható optimumot. „Hiszen ha elérte volna, nem foga­dott volna magában olyan döntéseket, mint a létszám­stop. . Ugyané rovatban olvas­hatjuk Sereg József Iskola­Család-Társadalom című írását, amely túl hosszú ne­kifutással indul a témának, s csak sajnálni tudjuk, hogy a végére válik igazán érdek, feszítő olvasmánnyá. Akkor, amikor ismerteti azt a fel­mérést, amelyet 18 évesek körében végzett a szerző. A nem csekély elgondolkodta­tó példa — többek közt, hogy a felmérések szerint a világnézetet alakító ténye­zők közül nagyon sok eset­ben á KISZ kerül a legutol­só helyre — valóságos pro- lémát jelez. Csupán érdekességként je. gyezzük meg, hogy itt is — máshol is — kibukik a ne­gyedéves megjelenés fintora. Szeptemberben azt olvasni, hogy „az áprilisi értekezle­tek most zárult sora” enyhén szólva groteszk a mai infor­mációáramlás sebessége mel­lett. .Múltunk jelenében — egyébként a rovatcím kissé mesterkéltnek hat — Szecs­ka Károly közöl leírást me­gyénk antifasiszta múltjáról. Az alapos* igényes munka külön ércfe-me. hogy szakít a rossz beidegződésekkel, s a németeknek, nyilasoknak el. lenállók közé munkásokon, .egyszerű földműveseken kí­vül besorolja az antifasisz­ta nézeteket valló földbirto­kost is, s többek között név szerint említi Czapik Gyula egri érseket. Kérdéses vi­szont az olyan számokkal való bánás, mint például 1944 júliusában és augusz­tusában történt behívósi pa­rancs megtagadása, illetve 300 katonaszökevény említé­se. Hogy a háromszáz kato­naszökevény közül kit te­kinthetünk tudatosan anti­fasisztának, ki volt csupán pacifista, netán jehovista vallása miatt fegyvert kéz­be nem vevő, és esetleg uram bocsa’ a legszánandóbb, vagy legnagyobb emberi tulajdon­sággal rendelkező -p tudni­illik. hogy nem akart értel­metlenül meghalni —, azt így utólag eldönteni lehetet­len vállalkozás. Két igényes kis monográ­fia a gyöngyösi műemlék könyvtárról és az egri tö­rökfürdőkről teszik érdekes­sé, de múzeumi kalauz ízű­vé is a rovatot. Az. Egri ta­vaszok visszaemlékezés tör­téneti, történelmi áttekintés­nek indul a felszabadulás utáni esztendők irodalmi tö­rekvéseiről, de személyes él­ménnyé érzelgősödik. A Tudományos műhely címszó alatt helyt kapott két anyag. A Grammatika és költészet az idézetek egy­másra halmozása és az idé­zett szerzők neveinek szö­veget megszakító állandó is­métlődése nehézkessé, nehe­zen olvashatóvá teszi Bakos József írását. Az. a példatár — a szerző gondolatmenetét tolmácsolva —, amelyet be­mutat. arra is alkalmas, hogy a költői alkotás módszerét is nyomon kövessük. Napjaink egvik igen di­vatos és közkedvelt témája a művészi alkotásmód feltá­rása. Jómagam, bár seVnmi- féle szak tekintő Ive nem va­gyok, a témának, rendíthe­tetlenül vallom a nézetet, hogy a műalkotás létrehozá­sának módszere kizárólag a művészre tartozik. Nem le­het elkészíteni pontos ana­tómiáját, nem lehet model­lezni. Mert ha már lehet, akkor nem egyszeri és meg­ismételhetetlen, azaz nem műalkotás. * A Bartók emberi maga­tartásáról írott rövidke meg­emlékezés néhány eddig ke­vésbé vagy alig ismert Bar- tók-megnyilatkozással gaz. dagítja ismereteinket. Az Irodalom, művészet nem erőssége e lapszámnak. A már említett Decsi és Dohnál kiállításról találunk két korrekt megemlékezést. A két prózai írás, a Kisvá­rosi változatok és a Közjá­ték a negyedik levonásban nem emelkedik igazán a kö­zépszerűség mércéje fölé. Igazi élmény viszont Utassy József egyik verse, a Nyár­utó. Lökös István valósággal lenyűgöz szakmai jártassá­gával a horvót irodalomban. Az Antiin Gustav Matos-ról írt dolgozata remeklés. De nagy kérdés, hogy mennyi­ben illik a szeptemberi szám irodalmi művészeti rovatá­nak struktúrájába. Végül, de nem utolsósor­ában meg kell " említeni a Szemle könyvespolcát, ahol három igen jó recenziót ta­lálunk. Bán Ervin eredeti gondolatokkal közelít egy negyven évvel ezelőtti ne­veléstörténeti epizódhoz, amikor megjelent a Magyar öntudat kis tükre nevet vi­selő kiadvány. Pécsi István a Kompország katonái című Simonify-könyv kapcsán tel­jesen jogos és eddig elsik­kadt kérdést vet fel Dalnoki Miklós Bélával, a második világháborúban az I. Magyar Hadsereg parancsnokával, kapcsolatban. Gábor László Nemeskürty új könyvéről szólva indokol­tan vonja le végkövetkezte­tését; nem valódi léptékben mutatja be a Világostól Sol- feririóig húzódó vonulatokat, s hamis illúziókat hint el az úgynevezett passzív rezisz­tencia korszakáról. Meg kell kérdőjeleznünk viszont a folyóirat hírössze­állításét. Egyáltalán azt, hogy negyedéves hírekre szükség van-e? Mert bizony megmosolyogtató a szeptem­beri számban arról értesül­ni, hogy a Csalódások az Agria Játékszín új bemuta­tója. A Hevesi Szemle szeptem­beri száma nem hozott szén. zációt. Szemlézett a folyó­irat köré csoportosult szel­lemi erők fölött. Egyes írá­sok értékén avagy értékelé­sének helyességén lehet vi­tatkozni. Az azonban két­ségtelennek tűnik, hogy a folyóirat 1981. évének har­madik száma nem adekvát tükre a megye gazdasági, kulturális életének. A szem­le által visszatükrözött kép ugyanis túlságosan statikus. Nem érzékelteti kellően a kornak azt a talán legfőbb sajátosságát, hogy egy gyor­san változó gazdasági és az. ezt követő felépítményi ér­téknormák koordináta-rend­szerébe jutott. I^a valamit joggal elvá­runk a Szemlétől, akkor az, hogy érzékeltesse és sajátos eszközeivel ábrázolja ezt a mozgást, ott ahol a legér­dekesebb. az emberi-társa­dalmi érintkezési viszonyok­ban. Szigethy András Háttér — vasalóval A sors úgy hozta, az el­múlt esztendő során, afféle boldog „otthonülőként” volt alkalmam meglehetősen rendszeresen figyelemmel kí­sérni a tévé — hogy úgy mondjam — új szolgáltatá­sát. a hétköznap délutáni filmvetítéseket. Hasonló régóta töprenghe­tek azon is, vajon miféle meggondolás készteti a szer­kesztőkét arra/ hogy ez idő tájt, oly következetesen, ép­pen csak elviselhető limoná­déval traktálják a nézőket. A könyvkiadásban olykor hangoztatott elképzelés — kell az akár színvonaltalan, ám szórakoztató lektűr is. amellyel legalább „betűis­meretre”. olvasásra lehet késztetni az irodalmat nem kedvelőket — itt egyáltalán nem alkalmazható. Mert egyrészt ugye a tévé­re igazán nem kell rászok. tatni senkit, másrészt ha igen, akkor ilyen hótt una­lommal ...? Mert lássuk csak a leg­utóbbit! Kedd délután: Kü­lönös fogadás, cseh film. Két egyetemista. Ales és Ladena hirtelen jött ötletből, egy fo­gadás miatt összeházasodik. Bár úgy tervezik, azonnal válnak, természetesen! — boldog vég — együtt ma­radnak. Nos, ennyi a történet, ám ezenkívül egy órán át sem­mi. Sem rendezés, sem szí­nészei játék, sem operatőri munka, de még egy árva ta­nulság sem . .. Hogy miért szenvedtem mégis végig? A válasz a fen­tebbiek után kézenfekvő le­het: vasalás mellé, a fejlett nyugati nézőkhöz hasonlóan, háttértel evizióztam. S köziben persze borongva gondoltam a régi szép időkre, amikor kedd, szerda, vagy péntek délutánonként a mű­sorban érdekes ismeretier­48. — Jó napot, nemes dón Rumata —• szóit a barát, és hátravetette csuklyáját. Rumata a feiet csóválta. — Ügyes! — mondta. — Jó napot, dicső Arata. Mi­ért van itt? Mi történt? —, Minden úgy van. mint rendesen — felelte Arata. — A hadsereg szét. 'éledt, va­lamennyien földet osztanak, délre menni senki sem akar. A herceg összeszedeti azo­kat. akiket még nem kasza­boltak le, és hamarosan fel­aggatja az én parasztjaimat a lábuknál fogva, az esztori országút mentén. Minden úgy van. mint rendesen — ismételte. — Értem — mondta Ru- matá. Ledőlt a pamlagra, kezét a tarkójára kulcsolta, és Aratót nézte. Húsz. évvel ezelőtt ezt az. embert Szép Aratónak hívták, s akkor bizonyára egészen más le­hetett. mint most. Nem volt akkor magas homlokán ez a csúf, lila bé­lyeg. Ez a szoani lázadás után került oda. amikor a szoani hajóüzemekbe terelt, elcsigázott háromezer mes­terember-rabszolga egy esős éjszakán kitört a kikötőből, végighöpölygött Szoanon, hullákat, tűzvészeket ha­gyott maga utón. s az ország szélén aztán a páncélba öl­tözött birodalmi gyalogság­ba ütközött, . . Szép Aratónak akkor ter­mészetesen ép volt mind a két szeme. Jobb szemét egy jesztö filmek, vagy a magyar filmtörténet emlékezetes da­rabjai sorakoztak. — (németi) Portré gólyafészekkel Európában egyes-egyedül Magyarország az, ahol nö­vekszik a fészket rakó gó­lyapárok száma.Erről tudósí­tott egy szűkre szabott riport a Hét vasárnapi műsorában. A politikusok lázas utazga­tásairól, a világ sok pontján fenyegető társadalmi és ka­tonai konfrontációról, me_ rényletekről tudósító képso­rok között az élet, a gondol­kodásmód egész, más terüle­tére kalauzolt el ez a riport. Megismerhettük a mezőgaz­dasági munkást, aki látva, hogy a régi gólyalak ve­szélybe került, új fészket épí_ tett kedvenc madarainak. A fehér gya rm a ti terme 1 ős zövet. kezet elnöke elmondta, hogv a téesz hogyan és miért állt rá a gólyafészektartók nagy­üzemi gyártására, láttuk a falusi utcák képeit, ahol a villanyoszlopok tetején szak­szerűen felszerelt gólyaott­honokat — szakemberek dol­gozták ki, hogy a madarakat és fiókáikat ne fenyegesse a magasfeszültség — helyeztek el a község lakói, vagy ma­ga a tanács. A gólyák — úgy tűnik — értik-érzik a gondoskodást. Egyedül bennünket tüntet­nek ki azzal a bizalommal, hogy egyre többen járnak ide — haza költeni. Sokat elmondott ez a néhány per­ces rioort rólunk, magyarok­ról, Ha úgy tetszik, egyfaj­ta portrét rajzolt rólunk, egy országról, amely így törődik dédelgetett, évszázadok óta szeretett madaraival. Szép volt ez a portré. S azt remélem, igaz is. (szigethy) Epecsokor celofánban Igazán le a kalappal a ren­dezők előtt, akik fejében bárói buzogány ütötte ki, amikor a húszezer főnyi pa­raszthadsereg, amely a bá­rói csapatokat kergette szer­te az anyaországban, össze­csapott a császár ötezer fő­nyi gárdájával. A parasztok seregét villámgyorsan beke­rítették a császáriak, s ösz- szetiporták a harci tevék szeges patkói,.. És Szép Arata természe­tesen olyan sudár volt ak­kor, mint a nyárfa. Púpját és új gúnynevét az innen két tengeren túl eső ubani hercegségben viselt háború után kapta, amikor — hét­évi járvány és szárazság után — négyszázezer eleven csontváz vasvillával halóm­ra ölte a nemeseket, és meg­ostromolta az ubani herceg rezidenciáját, és Aratát, aki már látta, hogy mindennek vége, s könyörgött. követe­lőzött. hogy ne öljenek fel a csalásnak, elfogták a főve­zérek. akik úgy. vélték, hogy jótettért jót nem lehet vár­ni, vasbotokkal összeverték, és pöcegödörbe dobták, hogy ott pusztuljon el.. ­De a tömör vas karperec a jobb csuklóján bizonyára már akkor o.tt volt, amikor még Szépnek hívták. A kar­perecét a kalózgálya evező­jéhez láncolták, Arata azon- ben szétszedte a táncot, a karpereccel halántékon súj­totta Széptevő Ega kapi­tányt, elfoglalta a hajót, azután pedig az egész ka* lózflottát. és megpróbált sza­bad köztársaságot teremteni a vízen ... És ez a próbál­megszftete# az étiét hogy a rokkantak nemzetközi éve tiszteletére gálaestet szer­vezzenek. A humán és az embertársi szeretet mindig megható, de . .. Mintha a szervezéssel meg­bízott szakemberek és a fel­lépő művészek között ilyes­féle beszélgetés zajlott volna telefonon: Te, figyelj csak! Ne haragudj már. hogy za­vartak. de ráérsz? — Miért? — Hát, tudod, kitalálták itt a fejesek, hogy csináljunk egy gálát a rokkantaknak. Rád gondoltunk . .. Nem kell valami nagy dolog, meg kunszt. Te elmondanád azt a verset, amit a múltkor azon a temetésen hallottam tőled. — Ki lesz még? — Ez is, az is — Tudod, még folyik a dolog, egyeztetünk. De ha nem akaród azt elmondani, az se baj! Vágsz, két jópofát és kész, csak az fontos, hogy ott lég*'! A te népszerűsé­ged ... tudod, hogy van ez. — Jó. Ott leszek, addig maid kitalálok valamit. Majd leg­feljebb elmesélem azt, ami­kor kint volt a fenekem a forgatáson. — Háháhá! Ez az, tudtam én. hogy számítha­tunk rád. Kösz, öregem! Lehet, hogy nem ígv tör­tént. a műsor mégis ezt su­gallta. Esetlegességével, eset­lenségével. olcsóságával, sze­gényességével. Pedig a tele­vízió képermrójére egy válo­gatás került. Ez pedig azt su_ gallná, hogy ez volt a már­cius 21 -i est legjava. Háta­mon futkos a hideg, ha arra gondolok, vajon milyen le­hetett a gyengébbik rész. Elég gyakran láthatunk más égtájakon született gá­laműsorokat, de abban min­dig az élvonal szerepel. Pén­tek este a magyar gálában magyar művészeti „elit” nem "jelént meg. Mintha egy hak_ ni brigád toldozta-foldozta volna egy vidéki min'elődéin ház költségvetését. Tisztelet a kivételnek, de nem olyan, amilyennek mi lehettünk ta­núi. kozás véres gyalázattal vég­ződött, mert akkor Arata fiatal volt, gyűlölnj nem tu­dott, s úgy vélte, csupán a szabadság is elegendő ah­hoz, hogy a rabszolga isten­hez hasonlóvá váljék... Hivatásos lázadó volt, vér- deli bosszúálló, a középkor­ban meglehetősen ritka je­lenség. Arata volt itt az egyetlen ember, aki iránt Rumata nem érzett, .sem gyű­löletet, sem szánalmat, és lázas álmaiban — amelyek az öt évet vérben-bűzben itt töltött földlakónak rémlet­tek fel — gyakran éppen ilyen Aratónak látta magát, aki már megjárta a világ­mindenség valamennyi pok­lát. s ezért gyilkolhatta a gvilkosokat, kínozhatta a kínzókat és elárulhatta az árulókat... — Olykor úgy vélem — mondta Arata —, mi vaía- mennyien erőtlenek va­gyunk. Én a lázadók örökös fővezére vagyok, és tudom, hogy erőmet csak rendkívü­li szívósságomnak köszönhe­tem. Ez az erő azonban nein segít az erőtlenségemen. Győzelmeim megfoghatatlan módon vereségekké változ­nak. — Hogyan került Árka-' narba? — kérdezte Rumata, — Hajón érkeztem a szer­zetesekkel. — Megőrült! Hiszen igen könnyen felismerhetik... — De nem a szerzetesek tömegében. A Rend észtjei­nek fele félkegyelmű és rok­kant, akárcsak jómagam. A nyomorékok kedvesek isten előtt. — És mit szándékozik ten­ni? — kérdezte Rumata szemlesütve. — Mint rendesen. Én tu­dom, miféle a Szent Rend. Egy év sem telik belé. és az arkanari köznép fejszével bújik elő odúiból, hogy az utcán verekedjék. És én az élükre állok, hogy azokat verjék, akiket kell. —• Szűkróif“ lesz pénzre? — kérdezte Rumata. * - 1 * (Folytatjuk.) (szilágyi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents