Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-20 / 221. szám

* AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA AZ AUTÓ ÖRŰM - DE NEM ÖRÖK Mi újság a megyei szervizekben ? Megyei KISZ-delegáció Targovistében A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Heves megyei és a Dimitrov!' Komszomo! targovistei bizottságai közötti megállapodás alapján. Gazsó László titkárral az élen, delé^ gáció utazott szombaton bolgár barátainkhoz. A küldöttség — amelynek tagja Zajáné Nagy Judit, a gyöngyösi járási KISZ-bizottság titkára, illetve Fridél Latos az Egri k. számú Általános Iskola úttörőcsapatának vezető-' je — a pionír-nevelőmunkát, a Kom szc mól-éleire való' fel­készítést tanulmányozza a tapasztalatcsere során s együtt­működési szerződést köt towSrtn két esztendőre a tárgo- yisteiftkkftl, J^SF* il•**'«***» ** A gyöngyösi AFIT-nál is sok személygépkocsit készítenek elé műszaki vizsgára (Fotó: Szabó Sándor.) Az autó öröm, de nem örök! Minden kocsi „életé- .ben” eljön a pillanát, ami­kor már javítani kell. A szer­vizek vállalják az effajta munkák döntő hányadát. Körképünkből kiderül, hogy a hullámzó anyagellátás el­lenére folyamatos a szolgál­tatás a megye legnagyobb szervizeiben, ahol a gépko­csipark növekedésével pár­huzamosan a munka haté­konyságát növelő és az igé­nyeket magasabb színvona­lon kielégítő törekvések a jellemzők. Egerben: gyors a szolgáltatás Az egri AFIT-nál újszerű a gyorsszolgáltatás. A két órán belüli javítási igényű mun, kákát, sorop kívül váralják.- Egyre többen dicsérik a má­sik kezdeményezésükét, Hiogy a vonzáskörzetük rriirftégj’ 14 ezer gépkocsijáról „betegla­pot” vezetnék. A'tulajdonost udvarias levélben figyelmez­tetik, mikor esedékes autója műszaki vizsgára. Természe­tesen ajánlják segítségüket, és meghatározott kilométerek után szintén felhívják a.fi-, gyeimet a szervizelés szüksé­gességére. A kocsival való törődést vállalják így át. A Heves megyei Finomme­chanikai Vállalat egri FULL- szervizében a megnövekedett igények kielégítésére két mű­szakos munkarendben vég­zik az üreg- és alvázvédel­met. A pillanatnyi helyzet azonban az. hogy a megnö­vekedett munkaidőt nem egé­szen tudják kitölteni. Lehet tehát jelentkezni a FÜLL- nál, vállalják. A KPM szak­emberei várhatóan október­ben már a cég vizsgabázisán műszakiztatnak. A FULL- ban felkészültek arra, hogy a kocsikon talált kisebb hi­bákat ott helyben, azonnal kijavítsák. A megyeszékhelynél ma­radva. az UNISZERV-nél no­vember elsejétől szintén vizsgáztatnak a műszaki szakemberek. Erre épít új szó 1 gá 1 ta tásu k. Leegyszerűsí­tik azzal az illető dolgát, hogy gépkocsiját nemcsak megjavítva, de érvényes mű­szakival kapja már vissza. Üreg_ és alvázvédeimet egy­hetes előjegyzés után vállal­nak, négyéves garanciával^ Vállalják a motorkerékpárok garanciális és fizető javitá» sát. Gyöngyösön: rövid határidővel Az AFIT gyöngyösi szer­vizében az autósoknak nem sokat kell várniuk a javí­tás elvégzésére. Általában egy-két nap alatt rendbe te­szik a járművét. A munkák végzését alkatrészhiány sem akadályozza, ami azonban nem jelenti azt. hogy a na­gyobb darabok minden már­kához állandóan raktáron lennének. Legnagyobb hiány a különböző típusú karosszé­riákból van. A szerviz üzemterülete eléggé szűkös, ennek eljené­■ re 'jó szervezéssel, tol-vamd-ev . tosán végzik V mutakát. • NfrV .nőségi reklamációra nem is emlékeznek, mikor volt utol, jára. Hatvanban: beváltak az ügyfélankétok A hatvani AFIT teljesíte­ni tudja a munkadíjas ár­bevételi tervét, -amely 12, millió' forintot tesz ki. Ez azonban nem jelent gontalan munkamenetet. Akadályozza tevékenységüket a heterogén, csaknem harminc különböző típusú géppark, amit ki kell szolgálniuk, a viszonylag ala­csony raktárkészlet, az or­szágosan ismert alkatrészel­látási gond, illetve a gépko­csi-tulajdonosok rossz szem_ lelete, amely az alapvető karbantartások elmulasztásá­ban mutatkozik. Azt is megtudtuk, hogy az alkatrészellátás javítása vé­gett ..házon belül” megkezd­ték a tengelykapcsoló-tár­csák felújítását, most pedig éppen a Trabant-kormány- művek terén terveznek ha­sonló akciót. Segít az alkat­részhiány csökkentésében az is, miszerint az Állami Biz­tosítótól megvásárolják a to_ tál káros gépkocsi kat. hogy bontás után az ép alkatré­szeket még felhasználhassák. Ami a köznnséffkaoc.soiatu- kát illeti, rendszeressé vál­tak és ma már igen haszno- , sak az ügyfélankétok. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK) SXXll. évfolyam, 221. szám 1981. szeptember 20., vasárnap ÁRA* 1,80 FORINT Adom őszintét Mindig mondd meg az igazat! Őszintének kell len­ned, kisfiam, akkor nem érhet baj! — oktatja a bu­szon gyermekét az ifjú anyuka. A simogató kézről a szeplős arcra pillantok. A barna szemekben mintha némi hamisság fénylene. A szülő arca megelégedést su­gároz. Mindenki füle haj­latára nevelte jóra. igaz­ra fiát. Tekintetében azon­ban cinkosság villan, sza­badkozó kis mosollyal a szája szögletében néz uta­zótársaira. mintha art mon­dana : ugyan, kérem, tu­dom én, nem egészen így vannak a dolgok, de hát nem nevelhetem, biztatha­tom hazugságra? Ráér megtudni ... Mérnök barátom kesereg. Megmondaná ő, hogy so­kan nem értenek egyet fő­nöke szakmai döntésével, de hát... A kellemetlen következmények elől inkább a szinten kellemetlen, de legalább viszonylagos biz­tonságot jelentő hazugság­ba menekül. Ó így fogal­maz: sakkozik. Miért? Miért nem írok én sem egyszerű, tiszta sza­vakat, miért bocsátók ma­gam kőié sűrű ködfüg­gönyt. takarom- • magam. Miért nem kopogom le a nevét annak, aki tízmil­liót lopott, és miért kürtö­löm világgá, hogy* egy öreg bácsika a közértben zsebé­be dugott egy kétdecis pálinkáspalackot, mert nem futotta volna rá a nyugdí­jából. Talán, mert nem sza­bad, vagy már bennem is ott Rét vég egy kis „fek ete do­boz”, amely tollamat-gé- fjemet irányítja? Gyakran hallottam, hogy valakire azt mondják: nincs más kincse, csak a tisztasága és — az őszin­tesége. Ha ez igaz, akkor elég szűkösen éldegélünk manapság. Talán a feuda­lizmus súlyos láncai hagy­tak ilyen mély hegeket, az emberek húsában, hogy a mai napig sajog: félnek az egyenes beszédtől. Vagy vannak még frissebb se­bek is? Az ötvenes évek homályát nem tudjuk fe­ledni? Az anyuka az elsőt nem tapasztalhatta, a má­sodik időszakban pedig csak születhetett. Vagy ő is úgy kapta örökül, ahogy most itt a buszon a fiára hagyományozta? Hiszen már a kicsi szemében is ott csillogott valami. valami megmagyarázhatatlan ké1- kedó sugár. Nem őseink hagyományozzák ránk gén jeinkben. hogy mondj iga zat és betörik a fejed Honnan a félsz még azok bán is. akik az igazságok felismerésétől oly távol vannak, mint őszinte ki­mondásától. És miért füg- 'gönyözzük el történelmi tu­datunk hibernált pontjait? És felettesünk előtt miért hajbókolunk elvtelen-esz­telen ? Őszinteség. Manapság a demokratizmus kérdésével kapcsolatban mind többet beszélünk róla. de elég öszinték-e a* elhangzó sza­vak, vagy hogyan is fogal­mazta tizenéves unokahú­gom? „Csak adjuk az Szilágyi Andor Tiltakozások országszerte a neutronfegyver gyártása ellen Hazánk közvéleményét to­vábbra is foglalkoztatja, mélységes aggodalommal és nyugtalansággal tölti el az Egyesült Államok elnökének a neutrohfegyver gyártásáról, illetve rendszerbe állításáról szóló döntése. A bejelentés óta eltelt hetekben még to­vább erősödött az a tilta- kozáÁi hullám, mellyel tár- sadal műnk legkülönbözőbb rétegei fejezik ki felhábo­rodásukul a fegyverkezési hajsza fokozódása, az ag­resszív, hidegháborús ame­rikai külpolitika ellen. A fiatalokat a neutron- bombával fenyegetett, de bé­késnek kívánt jövőbe vetett hitük indítja tiltakozásra. A Jászboldogházi Általános Is­kola tanulói és tanárai épp­úgy felemelik aggódó sza­vukat. mint a szajoli okta­tási intézmények dolgozói, a jánoshidai általános isko­lások . vagy a jászberényi erősáramú szakközépiskola tanulói. Az Egyesült Álla­mok magyarországi nagykö­vetségéhez intézett levelűik­ben a Mezőgazdasági Gép- alkatrész Kereskedelmi Vállalat fiataljai kifejtik: Bízunk abban, hogy vilá­gunkban elöbb-utóbb felül­kerekedik a józan ész, s fegyvereinket, mint az em­berisé g gyermekkorának hasznavehetetlen játéksze­reit, elhajítjuk.” Megdöbbenésüknek és fé­lelmüknek adnak hangot a különböző gyárak munkás- kodlektíváii A Közúti Gép­ellátó Válalat ceglédi gyatrá­nak dolgozói szükségesnek tartják, hogy az. Egyesült Államok folytasson mihama­rabb közvetlen párbeszédet a Szovjetunióval, a Növény- olajipari és Mosószergyártó Vállalat rákospalotai .gyárá­nak dolgozói így fogalmaz­nak : Reagan elnök döntése cinikus kihívást jelent a né­pek békeakarata ellenzés je­lentősen növeli a háborús fe­szültséget. A gyárak, üzemek, szövet­kezetek állásfoglalása tük­röződik a Fémmunkás Vál­lalat székesfehérvári gyára 25 szocialista brigádjának közös véleményében: „Bizto­sak vagyunk abban, hogy azok a kormányok, melyek békeakaratunkat, tiltakozá­sunkat figyelmen kívül hagy­ják, nem választóik érdeke­it’ szolgálják". A Csepel Mű­vek Tervező és Kutató In­tézete szak tervezési osztá­lyáról a Calor szocialista brigád úgy véli, hogy ennek a borzalmas fegyvernek az elterjesztése merénylet az egész, emlreriség elten. ! A társadalmi szervek kö­zül a Hazafias Népfront sok várna« illetve községi, a KISZ és a Vöröskereszt .szá­mos helyi szervezetétől ér­keztek tiltakozások. Akadnák, községek, ahol a felépülés szánté valamennyi lakóját tiltakozásra késztette a fenyegető, ginikus döntés, levélben, táviratban fejezte ki felháborodását a pécéli Szemeie Pál Általános Is­kola és a Ráday Pál Gim­názium tantestülete, a he­lyi ruházati szövetkezet 200 dolgozója, a vasipari szö­vetkezet koJlektívá.ja, a nagyközségi tanács és költ­ségvetést üzemének munka­társai. A bessenyőszögi Kos­suth . a szabadszállási Lenén, a jász-szentandrási Haladás, a kunsizigeti Zöldmező tesz­ek tagjai a magyar parasztság aggodalmát tolmácsolják. A tiszajenővezsenyi Tiszámén- ti Termelőszövetkezet 557 tagja csatlakozott a Magyar Szolidaritási Bizottság tilta­kozásra buzdító felhívásához. 1VIA A hét három kérdése Külpolitikai összefoglalónk a 2. oldalon. A telefon nem luxus A távközlés tartalékairól írunk a 3. oldalon. Lételemünk az alkotó vita .:: Beszélgetés dr. Molnár Bé­lával, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titká­rával. Cikkünk a lap 3. ol­dalán olvasható. Kép és képmás A Hevesi Szemle szeptem­beri számáról írt méltatást Szigethy András a 4. ol­dalon. Exportsikerek, elszalasztott lehetőségek Fazekas László több nagy­üzemnél szerzett tapaszta­latait írta meg lapunk 5. oldalán. Keleti rangadó Egerben Előzetes labdarúgóink va­sárnapi újabb próbatételé­ről a 10. oldalon. Fürdőátadás — megjegyzéssel Az egri tisztasági fürdő újabb eseményéről számol nak be munkatársaink a 12. oldalon. Bábeli verseny a vevőkért Csapa á*dsBsátr. csupa szenzáció. i<?azi "ásárhangulat, amely prő&ra 'teszt á Tátogató pénztárcáját is. Munkatársaink az esz! budapesti nemzetközi «ásár nyitó napján jártak a kiállításon. Képes beszámolónkat a 6. oldalon olvashatják.

Next

/
Thumbnails
Contents