Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-27 / 200. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évfolyam, 299. s/im ÁRA: 1,40 FORINT 1981. mimisztns 27., csütörtök ytLAG PROLETÁRJAI, EGVESUU ÉTÉRT ' A lezserség határai \ Bizony megbizsergette az) í ember szívét annak idején, í ha — főleg a lányok — < < azt tartották róla, hogy „ez j s egy jópofa, lezser srác”., Ugyanígy örültek e titulus- < nak a gyengébb nem képviselői is. Akkoriban *— az í emlékezetből kitörölhetett J len diákévekben —, ez va- j lóságos fülpirongató dicsé- < retnek számított. De egyszersmind mérce > is volt a megállapítás, annak kifejezése, hogy ki is 1 tekinthető ideális lánynak ? vagy fiúnak. Hallgatólagos > megegyezés szerint az, aki; jó társalgó, magabiztosan < vág neki a legnehezebb '< feladatoknak, nem rémül / meg az esetleges akadályok- $ tói, könnyedén (de körül- < tekintően!) rombolja le S azokat. Egy szó, mint száz:; tehát egy sajátos, elsősor- \ bán a tinédzser korosztályra jellemző magatartás í azonosítható a lezserséggel. < Ösztönösen alakul ki és hatj a fiatalokra, ezért is any- j nyma tetszetős. A baj akkor kezdődik,! amikor valaki tudatosan, szinte minden mozdulaté- í vái arra törekszik, hogy' ilyen típusnak látassék, ez- < izei óhajtván kiharcolni ma- í gának másoktól e „kitün- J tétért”. S hogy miért baj < mindez? Főképpen azért, < mert cselekedetei görcsösek? lesznek, nem a saját egyé- J niségéből fakadnak. Így í színjátékká, pózzá válik minden megnyilatkozása. S < ezt hamar észreveszik a) környezetében élők. De ■ ( ahogy mondani szokták < ez még a kisebbik baj. Hi- < S szén, céljával ellentétben < l legfeljebb a róla kialakult^ O ítéletet változtatja meg. < < Sokkal súlyosabb, ha a j mindenáron lezsernek lát- s szani akarás felelőtlenségbe, nemtörődömségbe csap [ át! Hányszor hallani, olyasmiről, hogy az egyébként j ; éles eszű gyermek azért < nem tanult tovább, mert a S felvételinél — úgymond - „ellezserkedte” a dolgot.! Nem is gondol arra, hogy ] ezzel talán az egész életét; kedvezőtlenül befolyásolta. * Vagy: a megfelelő körültekintés hiánya káros le- j hét az illető munkavégző- ] sében is. A lezsernek mu- j tatkozni akaró ember gyak- < ran nem méri fel cseleke- < deleinek következményeit.j s előfordul, hogy nemcsak magát, hanem másokat is < hátrányos helyzetbe hoz.. Van, aki pusztán azért,; hogy pillanatnyilag jópofának tűnjék, még a törvé- | nyék megkerülésére is vál- < lalkozik. Nem kell különösképpen bizonygatni, mennyire helytelen. A lezser viselkedés nem 1 „rossz dolog”, csak fel kell; tudni, ismerni, hogy hol vannak a határai. Szatay Zoltán Mintabolt Egerben — Új bútorcsalád Gyöngyösről — Többféle konyhaberendezés — Gondoltak a fiatal házasokra & bútoripar újdonságai Belföldi bútorkínálatunkat tizenkét nagyobb bútorgyár termékei határozzák meg. Az ellátásban lényegesen kisebb — leginkább választékbővítő — szerepe van a szövetkezeti bútoriparnak és az importnak. • A korábbi években végrehajtott rekonstrukció megteremtette a feltété- • leket ahhoz, hogy ma már elegendő a bútor, az igények mennyiségi kielégítése nem okoz gondot. Sőt, a kereskedelem bőséges készleteiből úgy tűnik, túlkínálat van. Csakhogy a vásárlók gyakran nem azt találják az üzletekben, áruházakban, amit keresnek. A keresletkínálat összhangjának megteremtése korántsem egyszerű feladat, de tapasztalhatók a választék és az igények közeledésének biztató jelei. Az elemes bútor esztendők óta keresett cikk. A Budapesti Bútoripari Vállalat Réka bútorcsaládja az egyik legkedveltebb, az idén 150 millió forint értékűt szállítanak belőle a kereskedelem számára. A tölgy- és kőrisborítású, negyvenféle elemből álló bútorcsalád előjegyzési idejét az idén, három hónapról, kettőre csökkentették. Jövőre a BUBIV tovább növeli a Réka-elemek gyártását, az 5-ös számú rákospalotai gyárában is megkezdi e termék előállítását. A másik népszerű elemes BUBIV-bútor, a , Horizont — ami a házgyári kislakások, gyermekszobák egyéni, ötletes berendezésére alkalmas — új felülettel, cseresznyefa színű borítással is megjelenik még az idén az üzletekben. Szeptemberben kapható lesz a Tip ’80 elnevezésű szekrénysor is. Az egyre erősödő konkur- rencia ellenére, évről évre újabb hazai és külföldi piacokon állnak helyt az Egerben készült bútorok is. A BUBIV egri gyárának étkezőgarnitúráit és hajlított bútorait ma már nemcsak itthon vásárolják szívesen, hanem Svédországban. Svájcban, a Német Demokratikus Köztársaságban, a Szovjet-. unióban, a Német Szövetségi Köztársaságban és Csehszlovákiában. Legutóbb Kanadából érkezett megrendelés az egri gyárba. Az Agria Bútorgyár. amely szintén eredményesen teljesíti az exDortfejlesztő hitel fejében vállalt kötelezettségeit, az idén is nagv mennyiségben szállít stíl- és stilizált bútorokat, ülőgarnitúrákat több nyugati országba. Legnagyobb megrendelői NSZK- beli cégek. Növelik termelésüket hazai ellátásra is, mert különösen a stílbútorokhoz illeszkedő szekrénysorok keresettek. A két egri bútorgyár .a megyeszékhelyen mintabolt kialakítását tervezi. Hama-1 rosan itt is kaphatók lesz-, nek a kedvelt bútorgarnitúrák. A Mátravidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet az idén kezdte meg a Gyöngyös bútorcsalád sorozatgyártását. Egy teljes üzemrészt állítottak át az elemekből álló új bútor gyártására, amelynek értékesítésére a Skála-Coop áruházakkal kötöttek megállapodást. A legkülönbözőbb rendeltetésű tárolóbútor szerepét betöltő Gyöngyös-bői az idén 12 millió forint értékűt gyártanak a Skála számára. A hagyományos szekrénysorokkal szemben támasztott igényeknek megfelelő bútor,, alkalmas a ruha, az ágynemű tárolásán kívül a modern lakások technikai berendezéseinek, rádiónak, tévének, magnónak, lemezjátszónak az elhelyezésére is. Legújabban fekvőhelyét is terveztek hozzá. A bútorésalád különös előnye, hogv szükség és ízlés szerint bármelyik darab külön-külön is megvásárolható, illetve a sajátos igényeknek megfelelően rendelhetők meg a különböző elemek. A Gyöngyös bútorcsaládot elsősorban kis alapterületű lakások berendezéséhez ajánlják — praktikus és olcsó. A Kanizsa Bútorgyár szintén új elemes bütorcsalád- dal. • a közkedvelt Mozaik továbbfejlesztett változatával, valamint a Viktória nevű svédfal-rendszerrel -jelentkezik az idén. A Viktória egész sor összeszerelési lehetőséget ad. Hamarosan az üzletekbe kerül a mátészalkai Szat- már Bútorgyár Malmö ülőgarnitúrájának továbbfejlesztett változata, amely némi módosítás után csaknem 30 százalékkal olcsóbb is lesz. A továbbfejlesztett Szamos termékcsalád új tagjai előszobában, ifjúsági és gyermekbútorként is használhatók. Űj típusokkal gazdagodik a konyhabútorok választéka is. A Tisza Bútoripari Vállalat gyáraiból a Modul konyhabútorcsalád formatervezett. és olyan sarok-, valamint a kis hézagokat eltakaró tartozékelemekkel ellátott típusai kerültek, az idén forgalomba, nmelvek bármilyen méretű és formájú helyiségben. házgyári és. családi házakban is egyaránt esztétikusán helyezhetők el. Á VI. Síéves terv területfejlesztési lakásépítési feladatairól A megyei tanács tervgazdasági bizottságának ülése Szerdán ülést tartott Egerben a megyei tanács terv- gazdasági bizottsága. A tanácskozáson, amelyet Maróti Sándor, a megyei tanács elnökhelyettese vezetett, lakásépítési, területfejlesztési feladatokat vitattak meg a résztvevők. Elsőként dr. Var_ ga János. Eger tanácsának elnöke számolt be a VI. ötéves terv városi társadalompolitikai programjáról. Szólt a lakásfejlesztés helyzetéről, a támogatások lehetőségeiről. Ezután Maróti Sándor előterjesztésében beszámoló hangzott el a tervgazdasági bizottságnak a szervezeti szabályzatban meghatározott feladatairól, a bizottság edy digi tevékenységéről. Az ülésen dr. Hortobágyi István, a megyei tanács tervosztályának vezetője tájékoztatót tartott a területfejlesztési terv végrehajtását segítő akcióprogramról, a legfontosabb feladatokról. (Kommentárunk a 3. oldalonf Markovics Ferenc, a megyei párt-vb tagja Gyöngyösön Már készítik a műszaki terveket a gyöngyösi kórház felújításához Tegnap, szerdán délelőtt a városi pártbizottság székhazában Markovics Ferenc, az MSZMP Heves megyei Bizottsága végrehajtó bizottságának tagja, a megyei tanács elnöke Gyöngyös pártós állami vezetőivel találkozott. Kónya Lajos, városi első titkár a politikai élet eseményeiről, a település lakosságának gazdasági és társadalmi tevékenységéről, míg Tir Dezső, a városi tanács elnöke főként a fejlesztési kérdésekről adott tájékoztatást. A megyei tanács elnöke ezután a kórházba látogatott. Dr. Mátyus László, igazgató főorvos szólt a kórház gyógyító, megelőző munkájáról. Elmondotta, hogj^ az intézet több mint 900 ágyának egyharmadát az el-i me szociális otthon foglalja le, s az is szokatlan, hogy a bölcsődék irányítása, működtetése szintén a kórházhoa tartozik. A kórház elhanyagolt, rés gi épületei sürgős felújításra szorulnak. Most végre hozzáfogtak a műszaki tervezéshez, és a rekonstrukciót 1983-ban kezdik. A kórház teljes felújítása csak a következő ötéves tervben fejeződik be. Markovics Ferenc ezután Gyöngyösorosziban az ércbányát és a termelőszövetkezetet kereste fel. Heves megyében is segítenek Diákok az őszi betakarításban Sajtótájékoztató a MÉM-ben Közeleg az ősz, a betakarítás. Az idén várhatóan korábban kezdődik a nagy munka, mivel a száraz időjárás gyorsította a növények érését. Az őszi munkákban ezúttal is részt vesznek a diákok. Ennek előkészületeiről tartott sajtótájékoztatót szerdán délelőtt Budapesten dr. Kovács Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. Elmondta. hogy egyes növények termelésének gépesítése még nem megodott, ezért elsősorban a betakarításkor sok kézi munkát igényelnek. Ilyenek egyebek közt a zöldségfélék, a szőlő, a gyümölcs, a dohány. Az ősszel háromszáz-há- romszázötven ezer tonna nagyüzemi szőlő, nyolcszázezer tonna alma. kettőszázezer tonna paradicsom. 40 ezer tonna paprika, valamint egyéb nagyüzemi gyümölcs és zöldség vár betakarításra. Elmondotta, hogy a múlt évi őszi mezőgazdasági mun. kákban 489 ezer diák vett részt és 19 millió munkaórát teljesített, ami megfelel százezer felnőtt dolgozó egyhavi teljes munkaidejének! Ennyire számítanak az idén ősszel is. A miniszterhelyettes felhívta a figyelmet, hogy a nagy. üzemek időben készüljenek fel az őszi csúcsra. Készítsenek intézkedési tervet munkaerő-szükségletük, biztosítására. A segítségükre siető diákokkal az életkori sajátosságuknak megfelelő munkát végeztessenek. Ennek érdekében vegyék fel a kapcsolatot a környező iskolákkal és egyben kérjék a megyei tanácsok segítségét a diákmunkaerő szervezéséhez. A munkaidő az alsófokú oktatási intézmények tanulóinál napi négy. a középiskolásoknál fi—8, a felsőfokú tanulmányaikat folytató . ta_ nulóknál nani 8 óra lehet. A diákok munkabérét az adott gazdaság fizikai dolgozókra megállaoított és kollektív szerződésben megfogalmazott bérezés alapján a murnka BMimpisé’geBek, nehézségének, és minőségének figyel lembevételével állapítják meg. A munkabért közvetlenül a tanulók kapják meg. A felügyeletet ellátó pedagógusokat az erre vonatkozó miniszteri rendelet alapján bérezik. A gazdaságok rendszere^ sen értékeljék a diákok munkáját, és ösztönözzenek; a nagyobb teljesítményre, illetve a minőségre. A mező- gazdasági diákfoglalkoztatás csak a közegészségügyi és járványügyi felügyelőségek engedélye alapján történhet. Ezért ■ a tanulók orvosi igazolással vehetnek részt az őszi munkákban. Ennek során a gazdaságok munkavédelmi. illetve balesetelhárítási. valamint, közegészség- ügyi oktatásban részesítsék a tanulókat. Biztosítsák a rendszeresített védő-, illetve munkaruhát, kivéve ha az iskola és a gazdaság közötti szerződés ettől eltérő megállapodást tartalmaz. Munkatársunk kérdésére a miniszterhelyettes elmondta, hogy az őszi foglalkoztatás szervezésénél alapvető a diákmunkáéról igénylő gazdaságok, vállalatok, oktatási intézmények és a Heves megyei tanács jó együttműködése. Megyénkben is szép számmal segítenek maid a hagyományoknak megfelelően az őszi betakarításnál a diákok. Az őszi foglalkoztatás jelentősége tehát tovább nő. Ez meghatározza az állami. mozgalmi intézmények feladatait, a diákmunkaerő. szervezésében, az anyagi érdekeltség. a munkaszervezés. a teliesítménykővetel- mények kialakításában. Nem lehet közömbös, hogy az őszi diákfoglalkoztatásban részt vevő fiatalok milyen véleményt alkotnak a mezőgazdaságról és az élelmiszer- iparról. a. munkásról. Nem feledkezhetünk meg arról sem. hogy a fiatalok mup- kára nevelése mellett a részJ vétel egűben propaganda is erről a fontos ágazatról, a népgazdasági tervfeladat olt megvalósítása é rdekébeií •wégzett munkáról. Mentes* Kárety