Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-18 / 193. szám

YílAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A megszokott kiállítók Hevesből Egy hőnap múlva nyitja kapuit ai őszi BHV AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évfolyam, 193. szám ÁRA: 1,4« FORINT Önállóan Konok ember a bará­tom. Amióta csak ismerem, mindig az is volt. Ügy szereti intézni á dolgait, hogy lehetőleg utóbb csak önmagával legyen szám­adása. Bevallom, gyakran értetlenül szemléltem e tu­lajdonságából fakadó cse­lekedeteit. De ez a — né­ha valóban eltúlzott — önfejűsége most mégis megragadott. Elősorban, mert szép s épip ezért kö­vetésre méltó példa forrá­sa. Miről is van szó? Arról, hogy ugyebár, manapság seáinte egyebet sem lehet hallaná a pá­lyájuk kezdetén álló fia­talemberektől, minthogy temérdek a gondjuk-bajuk. Ezek között tartják szá­mon főleg — tegyük hoz­zá: sajnos, joggal — az anyagi nehézségeket. Mondván, hogy a jelenlegi helyzetben — lakáshiány, magas árak. ebből adódó­an megnövekedett megélhe­tési költségek, stb. — elég­gé kilátástalan egy ifjú előrehaladása! Főként ak­kor. ha már a családala­pítás ideje is elérkezett! Feltétlenül szükség van te­hát valamiféle támaszra, segítségre — állítják. A támogatást fjedig legtöbb­ször természetesen a szü­lőktől várják. A szülőktől, akiknek túlnyomó része kétségkívül — már persze, ha teheti — szívesen és sokat áldoz gyermekére. Annál is inkább, mivel ép­pen azt tekintik életük legfőbb értelmének, hogy minél jobb körülményeket teremtsenek utódaiknak. Árit sokan vannak, akik­nek mindez nem adatik meg. Nem kell különöseb­ben bizonygatni, nekik mennyivel erősebb, szilár­dabb az akaratuk az élet mindennapos dolgaiban. Nos, a barátom esete épp emiatt rendhagyó. Szülei nemes kötelességük­nek tartották, hogy — amíg bírják erővel — egyetlen fiukért dolgozza­nak. Meg is lett az ered­ménye: szép summa gyűlt össze a takarékbetétben a részére. Ö azonban a há_ zásodása után úgy hatá­rozott. feleségével megpró­bálják. hogy saját erőből, önállóan mire jutnak. Anélkül tehát, hogy hoz- j zányúlnának az egyébkén? nekik szánt pénz.hez. Igaz, volt olyan időszak, amikor ugyancsak híján voltak a javaknak: a finomabb fa­latoknak. szórakozásnak, de nem bánták meg. La­kást vásároltak, szépen berendezték, s a kocsi sem tűnik már túl távoli álom­nak. Büszkék is lehetnek rá: hiszen saját erejükből szerezték. önállóan, ami mindennél többet ér. Szalay Zoltán \K\TT-----------­T ISZTAVATÁS, VlZI ÉS LÉGI PARÁDÉ A FŐVÁROS­BAN ■ POLITIKAI NAGYGYŰLÉS FÜZESABONYBAN R MUNKÁS—PARASZT TALÁLKOZÓK, SZABADTÉRI PROGRAMOK H A METEOROLÓGIA ,!Ó KIRÁNDULÓ- IDŐT JELEZ H MENTESÍTŐ VON ÁTOK ÉS AUTÓBUSZOK Gazdag ünnepi program ország- és megyeszerte A közelgő augusztus 20-i ünnep kinek két-, kinek há­romnapos lesz. Alkotmányunk — s az új kenyér — ha­gyományos ünnepén gazdag program várja a pihenőide­jüket töltő dolgozókat szerte az országban. Mindenütt — akár csak szőkébb hazánkban — politikai nagygyűléseket, szabadtéri szórakoztató parádékat, munkás—paraszt ta­lálkozókat rendeznek, a fővárosban sor kerül a hagyo­mányos tisztavatásra, a vízi és a légi bemutatóra, az esti tűzijátékra. Megyénkben — s a közelebbi-távolabbi országrészekben — is számos, az ünnephez illően válto­zatos programmal várják a városok és a falvak lakóit. Ezekről s más, aktuális tudnivalóról számolunk be ol­vasóinknak az alábbi összeállításunkban. 1981. augusztus 18., kedd Budapesten, a Kossuth La­jos téren ünnepélyesen avat­ják néphadseregünk új tiszt­jeit. s ismét megrendezik a Parlament előtti Duna-szaka- szon a vízi és légi parádét, este pedig színpompás tűzi­játék nyújt látványosságot. Akik nem jutnak el szemé­lyesen a budapesti alkot.*- mánvnapi parádéra, végigkí­sérhetik az eseményeket a televíziókészülékek előtt. A hét közepén egyébként or­szágszerte gazdag, változatos program várja az ünnepna­pokat, illetve a szabad szom­batot élvező idősebbeket és ifiabbakat egyaránt. A . Heves megyei központi ünnepségnek az idén Füzes­abony ad helyet, ahol csü­törtökön délelőtt politikai nagygyűlésre kerül sor a községi gyermekparkban. A tíz órakor kezdődő esemé­nyen Markovics Ferenc, a megyei tanács elnöke mond ünnepi beszédet. Hasonló ün­nepségre kerül sor Abasáron. a sportpályán, ahol Horváth Árpád, az MSZMP KB mun­katársa lesz a szónok. Az ünnepi nagygyűléseket köve­tően megyeszerte színes kul­turális műsor, sportbemutató, játékos vetélkedő várja az érdeklődőket. ★ Mint a Meteorológiai In­tézet jelentéséből kitűnik, a hét második felében megnö­vekszik ugyan a felhőzet, de csupán elszórtan varhatók futó esők, záporok. A hő­mérséklet enyhén emelkedik majd, s ez remek kiránduló­idét ígér. A helyi ünnepsé­geket túl, bizonyára többen utaznak majd el Szilvásvá­radra, ahol a fedett lovar­dában 22-én, a szokásos hét végi lovasbemutatót tekinthe­tik meg délelőtt és délután az érdeklődők. Az előrejel­zések szerint telt ház lesz a Mátra és a Bükk kirán- dulhelyein. valamint a me­gye strandjain is. Sokan in­dulnak útnak augusztus 20- án. hogy megtekintsék Deb­recenben a hagyományos — az immár XIV. alkalommal megrendezendő — virigkar- nevált, amelynek „guruló kompozícióit” másfél millió virágszálból állítják össze.' A lovasprogramok szerelmesei megtekinthetik a Hajdú­ság fővárosában a nemzet­közi lovasversenyt ‘is. Akik' pedig az ország távolabbi tá­jaira kívánnak utazni, szá­mos érdekes ajánlatot kap­hatnak a megyei utazási iro- dákjóL • . • ★ S ha már az utazásról esett szó, hadd említsük meg. hogy az alkotmánynapi ünneppel meghosszabbodott hét végé­re az átlagosnál jóval na­gyobb forgalomra számítanak az ország vasútvonalain és közútjain. A MÁV összesen 77, n Volán pedig országo­san 700—H00 mevtesntöjára- tot indít. Augusztus 10-én szerdán, Miskolc—Budapest. Ózd—Budapest. Nyíregyháza —Budapest vonalon, oda és vissza, hat mentesítővonat közlekedik majd a menet­rendben szereplő szerelvénye­ken kívül. Az ünnep két napján is számos mentesítő- járatot indítanak az említett vonalon, míg augusztus 22- én. kilenc mentesítőszerel­vényt indítanak, főként a főváros felé. Vasárnap ugyan­csak hat szerelvénnyel erő­sítik meg a vasúti személy­szállító vonatokat. Hasonló­an készült fel a várhatóan nagy utasforgalomra a Volán, amelynek az egri, gyöngyösi és hatvani pélvaudvami-ól számos mentesítőjár.itot in­dítanak a Mátrába, a Blikk­be és többek között Debre­cenbe. s a fővárosba is. Tiltakozás a nukleáris fegyverkezés, a neutronbomba gyártása ellen A magyarországi egyházak ökumenikus tanácsa a hívők­höz és az egyházakhoz in­tézett felhívásban fejezte ki tiltakozását a középhatósu­garú nukleáris rakétarend­szer terve, kifejlesztése é.s j telepítése ellen Nyugat-Euró­pában,' mert ez. megbontja a már kialakult katonai egyen­súlyt é.s veszélyezteti Euró­pa és az egész világ jövőjét. Elítéli és rendkívül veszé­lyesnek tartja a neutron­fegyver gyártására vonatko­zó legújabb amerikai tenve- Tret is a felhívás, amely hangoztatja: a jelenlegi fe­szült világhelyzetben nagy korszakváltás tanúi, cselek­vő és szenvedő részesei va­gyunk. Ez a mélyreható fo­lyamat szükségszerűen sok megoróbaItatással, a feszült­ségek és az. ellentétek foko­zódásával és egész földünk­re kiterjedő krízissel jár. Ebben a helyzetben minden felelősen élő és gondolkodó hivő ember feladata a fe­szültségek csökkentése, a közös és a kölcsönös érde­keket tiszteletben tartó, igazságos megoldások kere­sése. Közéletünk hírmi Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára hétfőn fogadta a kül­döttség élén hazánkban tar­tózkodó Som Nujomát, a Délnyugat-afrikai Népi Szer­vezet (SWAPO) elnökét. A baráti véleménycsere sorén Sam Nujoma tájékoz­tatást adott Afrika déli ré­szének helyzetéről, a nami- biai népnek a gyarmatosítás és a fajüldözés elleni küz­delméről. Óvári Miklós meg­erősítette a magyar kommu­nisták internacionalista szo­lidaritását a namíbiai nép harcával, amelyet a SWAPÖ vezetésével az ország füg­getlenségének kivívásáért folytat. ★ Hivatalos, baráti látogatá­sát befejezve hétfőn eluta­zott Budapestről az Angolai Népi Köztársaság Népi Gyű­lésének küldöttsége, amely Bernardo de Souzának, a parlament első titkárának, az MPLA-munkapá-rt Köz­ponti Bizottsága tagjá­nak vezetésével tartózkodott Magyarországon. Fogadta az angolai delegációt. Losoncét Pál, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsénak elnö­ke. A kőbányai vásárvárosban egy hónap múlva, szeptem­ber 18-án nyitja meg kapu­it a fogyasztási cikkek nem­zetközi seregszemléje, az őszi BNV. A részt vevő 348 külföldi cég és 785 hazai kiállító már javában készü­lődik az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitó­jára. A legfrissebb adatok sze­rint az idei őszi BNV-re a HUNGEXPÓ-nál 38 ország jelentette be részvételét. Ez azt is jelenti, hogy az ér. deklődés a korábbi évekénél nagyobb, s mind a 42 ezer négyzetméternyi kiállítási terület foglalt. Magyarorszá­gon kívül kilenc szocialista ország mutatja be hivatalo­san, illetve kollektív kiállí­táson fogyasztási cikkeinek kínálatát. Az idén is a leg­nagyobb kiállítók közé. tar­tozik a Szovjetunió, az NDK, és Jugoszlávia. Ugyancsak jelentős kiállítási területet foglalnak el az NSZK és India cégei, de csaknem minden fejlett tőkés ország képviselteti fogyasztási­cikk-iparát a BNV-n. Az idén számottevően megnö­vekedett a fejlődő országok kiállítóinak száma, s az ál­taluk igénybe vett terület is. Újszerű látnivalónak ígérkezik a látogatóknak és a szakembereknek egyaránt, a BNV-n most először ön­állóan bemutatkozó Mexikó. Pakisztán, Laosz és Kam­bodzsa kiállítása. Fogyasztási cikkeket már a bevált csoportosítás sze­rint állítják ki a hazai vál­lalatok. szövetkezetek, s a külföldiek sem külön-külön. hanem a szakmai elrende­zésnek megfelelően mutat­koznak be. Így a hazai és külföldi kiállítók az őszi BNV-n . a textil-, a bőr. és ruházati termékek; a bútor- és lakástextil; a lakberen­dezés és lakásfelszerelés: a háztartási vegyipar, a papírt ipar és a kozmetika; a kul- túrcikkek és oktatási esz. közök, a sport- és kemping, felszerelések, élelmiszer, ipari termékek; a járművek; az ajándéktárgyak és nép- művészeti cikkek, a családi és hétvégi házak, az idegen, forgalom és a turizmus szek­ciójában mutatják be aján­latukat korszerű termékeik­ből. Az őszi BNV-vel egy idő­ben immár harmadszor ad otthont a kőbányai vásár- központ a nemzetközi iá. tékkiállításoknak, az INTER. PLÁYEXPO-nak. A nagy. szabású játékvásáron több mint tíz ország vonultatja fel kínálatát. A felnőtt látogatók szóra, koztatásáról az idén is di. vatbemutató-sorozattal gon­doskodik a Magyar Divat Intézet és az OKÍSZ Labor, s több vállalat standján is megelevenednek manekenek segítségével, a legdivatosabb öltözékek. A gyártó és kereskedő partnerek információcseré, jének, tárgyalásainak zavar, tálán lebonyolítása érdeké­ben ezúttal is három alka­lommal;- — szeptember 21- én, 22-én és 23-án — szak­mai napot tartanak. Megyénk könnyűipara, élelmiszeripara immár ha­gyományosan képviselteti magát a nemzetközi bemu­tatón. Ott lesznek népmű­vészeti és ajándéktárgyaik­kal a háziipari szövetkeze­tek, a bútoripar standján az első Bútoripari Egyesülés tagvállalata, az Agria Bú­torgyár s a konfekcióival mind nagyobb exportot le­bonyolító Heves megyéi Ru­házati Ipari Vállalat. Ta­lálkozhat a látogató törté­nelmi borvidékeink kínála­tával s az élelmiszeripart képviselő több szövetkezet­tel, vállalattal is. IX. női ifjúsági kosárlabda-EB Ünr&epéSifcis rrs^fjriijriio a sportcsarnokban Hat nemzet lobogója, s mögöttük az F.B egri főszereplői, a csinos, bájos kosaraslányok . „ . „ . Eger város címerzászlaja. A A mikrofonnal Eugemo Korwin: — Sok sikert es Szerencset, ' . , , , , - , .. jó eredményeket kívánok valamennyi együttesnek. A FIBA 'osarla n , e.so e. nap- képviseletében a ,,B”-csoport küzdelmeit megnyitom, járói lapunk 6. oldalán szóm (Fotó: Szántó György) mólunk be olvasóinknak. J

Next

/
Thumbnails
Contents