Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-05 / 156. szám
Révész Napsupr rajzai lan ötleteket vetettek papírra. én ott voltam és közbeléptem. Szemmel tartottam minden gyanús eredetű szöveget. .. Illúziókat romboltam. tudatosan és elszántan. Üldöztem a gyengeséget, nerti tűrtem á hazug vigaszta-ló- dást... Védtem valamit, amit ma már egyre kevesebben védenek. Elszánt voltam és következetes, és talán nem volt mindenben igazam. Maradék nélkül fogyok majd el, utolsó porcikám együtt semmisül meg az utolsó hibás szóval, amit kiirtok. Nyom nélkül szűnök meg, elvontan és tökéletesen. Eltüntetett szövegeim sorsára jutok, megszűnésem megkoronázza életművemet”. Kmety Attila Ha élne, csupán 75 éves volna. Rossz korban született, a kornak, amelyben élt, törvényszerűen e! kellett öt (isi pusztítania. Szinte alig élt, mondhatjuk, ha születésének dátumát (1906. július 9.) és halálának napját (1944. január 21.) egymás mellé tesszük. S milyen sokat irt — lepődünk meg —, ha műveinek puszta jegyzékét tekintjük. Verseskötete jelenik meg 1929-ben, műfordításai rendre napvilágot látnak, publicisztikai írásait kötetekbe gyűjti. Kora valamennyi jeles írójának, művészének műveit ismeri, kritikát ír róluk. nincs olyan kulturális esemeny, mely mellett szótlanul menne el. Mindemellett széles látókörű újságíró volt. s anélkül, hogy beutazta volna a világot — bár Európa több országában járt —, mindent tudott a világról. Az értelmiségi családból származó Bálint György európai látókörű, felvilágosult, polgári magatartás eszmé- nyeit kapta örökségül — jó szellemi útravalót. S bár túllépett e polgári örökségen, bizonyos elemeit továbbra is megőrizte. Húszéves korában kezd újságíróskodni az Estlapok sajtótrösztjénél, versei akkor már a Nyugatban jelennek meg. Keresi tehetségének megfelelő formáit, riportot ír, tudósítja az Az Ést-et, de irodalmi, művészi kritikáiban egyre határozottabban politikai érdeklődés mutatkozik. A tudósító és költő mellé a harmincas évek elejére felnőtt a publicista Bálint György. Sajátos ízű írásaiban iróniája keveredik a lí- raisággal, elemző intellektua- lizmusa egyre határozottabban érvényesül. Az Idő rabságában című kötete előszavában írásainak természetéről így ír: .,Egy ember naplója ez a könyv: feljegyzések és megjegyzések sorozata napjainkról. NiVicsenek benne vallomások bizalmas magánügyekről, bár . elismerem, így érdekesebb vagy legalábbis izgalmasabb lenne. Valahol a magánügy és a közügy határán mozog, ott, ahol a közti,gv magánüggyé válik és megfordítva. Nem hiszek abban, hogy élesen elhatárolható a magánember és a sokaság sorsa”. Nehéz tömören jellemezni Bálint György megnyerő humanista egyéniségét, a jeg*’- zetet-naplót író újságírót, aki különös zamatú szépprózává avatta a publicisztikát, aki a legtöbb kérdésben szocialista módjára érzett és gondolkodott. Életszemléletét ő fogalmazta meg legjobban: „De tűrhető-e az életem, ha másoké tűrhetetlen? Értelmes-e, ha másoké értelmetlen? Az ember egyedül hal meg. de másokkal él. Csak az él igazán, aki együttél”. Bálint György a szavak embere volt, hitt erejükben, az értelem diadalában. Még akkor is, ha előre sejtette, ő már nem érheti meg ezt a diadalt. Neki más feladat jutott. „Elkeseredni annyi, mint káromkodni, vállat vonni, elzárkózni. Felháborodni pedig egyszerűen csak annyi, mint szembeszállni” — írta 1936-ban. E különös tartalmú szóban foglalta össze életének és tevékenységének elvi értelmét. A publicista Bálint György nem elvontan a kapitalista rendszer ellen' háborgott, hanem bizonyos társadalmi tünetek. emberi jelenségek elemzésére vállalkozott. Sorsa beteljesedését várta. s közben dolgozott. De kiütötték kezéből a tollat, kémkedés vádjával letartóztatták. gyűjtőtáborba, majd munkaszolgálatra hurcolták, s Ukrajnából mar nem tért vissza. Bálint György hagyatékából került elő utolsó üzenete. Egy radírban személyesítette meg önmagát, ki múltjára visszatekintve így vet számot: „Ha valahol félig- kész gondolatokat, tisztázatBálint György hagyatéka Syposs Zoltán: Álkonyi órák Az utókor, az irodalomtörténet emlékezete szelektív. Egy* egy kerek évforduló divatba hoz és el'is koptat neveket nogy 20—oO evre megint kiejtse őket a tudatból. Meg van leniifc.szetesen ezeknek a kampányoknak is a haszna mint ahogyan minden jó reklámnak van valami hozadeka. Amit sokszor látunk, hallunk, az akaratunk ellenére is leszivárog mintegy a tudatalattinkba. De mi történik azokkal a különben nem érdemtelen alkotókkal, akiknek „nem jut” év- jorduló. mert vagy maga az életmű nem elég súlyos ahhoz! hogy monográfiák szülessenek róluk, vagy éppen aktuali* tast nem talál bennük a mindig rohanó utókor? Nos. ezek* az írók. festők, színészek Syposs Zoltánra, a syposszoltá- nokra várnak, azokra az érzékeny, avatott tollú irodalom- és muveszetrajongókra, akik elsárgult folyóíratoldalakról, egy- egy vidéki nyomdában csupán egyszer kiadott verskötetek lapjairól, idős emberek (szemtanúk, 'kortársak) visz* szaemlekezéseibői, mintegy mozaikokból állítják össze a portrét, s teszik, az asztalunkra, mint ahogyan a kegyeletei* rágait tesszük a besüppedt, elhanyagolt sírokra. Aligha kell Dizon' gatnunk. hogy az értékek megbecsülése mellett a hu* manum. az emberi erőfeszítés és teljesítmény iránti tiszte-1 let mozgatja ezt a tollat. Miért fontos ezt éppen manapság kiemelni . Mert, az információ zuhatagban a sokat is nem mindig indokoltan!) emlegetett „időhiányban” sokszor hajlamosak vagyunk elmenni az értékek mellett. Miért ne mondhatnánk ki? A művészet világa is, a természethez hasonlóan nagy „pocsékolással” termel, s aki nem eléggé „ügyes'' vagy éppen erőszakos, az sokáig árnyékban maradhat. Márpedig az árnyék ritkán használ a fejlődésnek, a növekedésnek. Elveszítjük a fogékonyságunkat, érzékenységünket az intimebb pasztellszínek iránt, a kismesterek teljesítménye iránt. Nos, Syposs Zoltán könyve mindenekelőtt érzékenységre tanít, ha ugyan lehet ezt tanítani. Aki ilyen gondos, aprólékos munkával képes valósággal kinyomozni az egyetlen kötettel sirbaszállt Békássy Ferenc, Nagy Karola költő életútját. az nagyon szeretheti az élőket is, s nem csupán a művészeket. Szolgálat is Syposs Zoltáné. Sokszor bukkanunk egy-egy emléktáblára, névre, amelyről már senki se tudja, hogy miért állították, kit is jelentsen. Példaként Dap- sy Gizellát említenénk, akinek emléktáblája ott van az egyik szeghalmi óvoda falán, ám e sorok írójának senki sem tudta a községben megmondani, hogy ki is volt Nil. Syposs Zoltán „Az én álmom lett álmaik szülője” című kis esszéje, a költő, irodalomszervező, kritikus óvónő portréját raj* zolta meg. Nem hisszük, hogy a század elején tipikus volt ' volt a Dapsy Gizelláéhoz hasonló igényesség, tájékozottság és szellemi aktivitás, mégis nosztalgiával, enyhe szomorúsággal olvastuk a róla írott sorokat, tudván, hogy a pedagógus pálya presztizse még soha ilyen mélyponton nem volt: Hol vannak azok az értelmiségiek — kérdezzük —, akik nemcsak olvasnak, de ösztönöznek is, mint ahogyan Nil tette például Gyóni Gézával, akivel fogságba eséséig levelezett? A kötet egyik legszebb írását éppen róla: Gyóni Gézáról irta Syposs (Költő a viharban), erről a kicsit méltatlanul elfelejtett költőrő, aki Ady mellett először emelte fel szavát a háború ellen. Ír persze Syposs Zoltán csodabogarakról is: Rozsnyay Kálmánról (Csillagok vonzásában). Bar- tóky Józsefről (Bartóky József, az ősz gyermeke), Aszalay Józsefről (A magyar „Démokritosz”, mint osztrák császári . kormánybiztos), s egy remek kisregényt az idegenlégiót is megjárt, hajdan divatos tárcaíró nagybácsiról (Floriche), Ez utóbbi talán a legmarkánsabb írás, amelyben a szerző tanúbizonyságát adja a kor alapos ismerete mellett szépirói vénájának is. Az irodalom az életet jelenti neki, mert a már megsárgult írásokba életet tud lehelni a saját ember- - ismerete, s az a fajta (jó értelemben vett) alázat, amely egyformán kívánja szolgálni a megidézett árnyakat és a mai olvasót is. Másképpen fogalmazva olvasni tanít, a színek, izek, árnyalatok, hangulatok felismerésére, megbecsülésére, tehát arra, ami kiveszni látszik életünkből. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980. Ne légy közömbös! ehúzták rólam a keresztvizet. Az egész magyar sajtó. Megint megírták, hogy közömbös, antiszociális lény vagyok. Felőlem a szemem láttára agyonverhetnek valakit, a kisujjamat sem mozdítom. Fényes nappal az orrom előtt kirabolhatják a Nemzeti Bankot, zsebre vághatják a Lánchidat. undorral elfordítom a fejemet, vállránditva megyek tovább. Pirultam a dorgálásáért. S önkritikát . gyakoroltam. Igazuk van a tollforgató moralistáknak. Ez így nem ' mehet tovább. Tűrhetetlen, hogy csak maflán nézzem, ha valaki fölnégyeli a nejét, megkéseli, agyonveri a gyerekét. Ezen változtatni kell.. Fogok is. A jövőben maradéktalanul teljesítem emberi és polgári kötelességeimet. Mindig és mindenütt föllépek ott, ahol meg kell védeni a gyengéket, a közrendet, a közvagyont. Nem leszek többé közömbös. Sem gyáva. ■ Másnap kora reggel harcba in! dúltam. Vonattal De valahogy el- szöszmötöltem az időt. későn értem ki a pályaudvarra. Mire jegy- gyei a kezemben loholtam a peronra, már indult a vonat. Majdnem nekiiramodtam, de eszembe jutott a fogadalmam. Nem ugrálhatok. magamat is fegyelmeznem kell. Állva néztem, hogyan gyorsul föl a kocsisor. Éppen megdicsértem az akaraterőmet, amikor úgy oldalba -taszítottak. hogy majd fölbuktam. Testes atyafi vágtatott el mellettem, lúdtalpásan trappolva. Lökdöste az útjába kerülőket, szemmel láthatóan föl akart ugrani a mozgó szerelvényre. Űtravaló jókívánságra nyílt az ajkam, amikor belém hasított: nekem most mulaszthatatlan kötelességem van. Ez a szerencsétlen a, csattogó kerekek alá kerülhet! Utána vetettem magamat. Sikerült abban a pillanatban visszarántanom. amikor fölugrott volna a lépcsőre. — Ne tegye! — ri vall tani rá. föltartva intőn a mutatóujjamat. — Gondoljon a családjára! Hazavárják! Leírhatatlan pillantást vetett rám. Ez ráébresztett, hogy az életmentésen túl itt népnevelő feladataim is vannak. — Emlékezzen Cybulskira, a híres lengyel filmsztárra. Halálra gázolta a gdanski express. Pedig fiatalabb volt önnél. És fürgébb — mosolyogtam le a tekintélyes pocakjára. A hajszál híján rajtavesztett arca rák vörösből lassan lilára vált, levegő után kapkodott. Gondoltam, jobb, ha most megyek. Hadd szálljon magába, eméssze meg a dolgokat. Emelt fővel, a teljesített kötelesség büszke tudatával indultam a restibe, hogy megjutalmazzam magamat egy pohár sörrel. Alig tetiem néhány lépést, artikulátlan üvöltés hangzott föl mögöttem. Aztán óriási rúgás ért. Alul. Két pályamunkás félóráig egyengette az árkot, amit az , orromon csúszva túrtam a peronon. 2 Dagadt orromon sajnálkozó. ismerőseimnek eldicsekedtem: életet mentettem. Többen röhögtek. Mások célozgattak, hogy legközelebb mibe üssem az orromat. Attól nem jön le róla a zománc. Lajos, a barátom azonban kijelentette: követni fogja a példámat. Hiába, mindig rendes gyerek volt. Hogy buzgalmam követőre is talált, továbbra is éber figyelemmel jártam a világot. Csakhamar ismét alkalmam nyílt a kötelesség- teljesítésre. Két bogyós kis csitri verekedett a suli előtt. Vadul tépték egymást, mocskolódó szidalmakat kiabálva. Közbeléptem. — Ejnye, ejnye! Nem szégyelli- tek magatokat! Lány létetekre úgy viselkedtek, mint a legneveletlenebb utcakölykök. Hát illik ez? Ahelyett, hogy szépen megbeszélnétek egymással, ha valami bajotok van. Rajta, mondjátok el nekem, miről van szó, min vesztetek össze. ígérem, hogy igazságot teszek, pártatlanul. — Ezt nem lehet dumával elintézni! — üvöltött az egyik kis va- dóc. — És a bácsi ne avatkozzon bele. Ha mindenáron a száját akarja jártatni. használja arra a nyelvét, amire én gondolok. És megmondta, mire gondol. Elfutott a méreg. Karonragadtam, és az iskolakapuhoz vonszoltam. — Gyere csak. te haszontalan! Majd ad neked az igazgató bácsi, ha megtudja, hogyan beszélsz velem ! Rángattam a foggal-körömmel védekezőt. Rúgott-csípett-karmolt- harapott. És ordított. Torka szakadtából. Csakhamar csődület tá- : marit. ' — Vén szatír! Mit akar attól a gyerektől! — dörgött egy szten- tori hangú, tagbaszakadt fiatalember. 1 — Liliomtipró! — sipított egy vénasszony. Valaha mezei futó voltam, játsz- ’ va elmenekültem a lincselés elől. A kis vadmacska visítása sokáig - elkísért. ' • ’ 3 A félsikerek és balsikerek nem; szegik kedvemet. Továbbra is teljesíteni fogom a kötelességemet. Engem többé nem szerkeszthet .kií- a -sajtó. Legfeljebb példaképül állíthat. j Sajnos, ma szüneteltetnem kell áldásos tevékenységemet. La.ips. a követőm miatt. Kötelességtudattól áthatva tegnap beavatkozott a Bicska csárdában egy verekedésbe. Délután temetjük. Homoródi József
