Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-28 / 175. szám
Htvesiak is szolnokiak kórós vállalkozása « KEPERHTO EEDEI Hová megy rr rr 9 a gyűrűr Értetlenül álltám fel a képernyő elől és most, nem is képletesen értetlenül állok Szakonyi Károly tévéjátéka előtt és miatt. A Megy a gyűrű című tévéjáték előzetese azt a reményt keltette bennem, hogy ismerve a szerkő eddigi munkáit, ismét . egy új „Szako- nyi-játék” örvendezteti meg a nézőt és gyarapítja a nem túl nagyszámú mai és magyar tévéjátékok számát. Ami az utóbbit illeti, csalódásra nincs okunk: eggyel több lett a tévéjátékok száma. Ami azonban a sikeres jelző használatát illeti, azt hiszem, ettől eltekinthetünk. Éz a háromnegyed órás tévéjáték elsősorban is nem mond újat és mást a házasságok felbomlásának körülményeiről és az ezzel kapcsolatos felelősség már-már közhelyszerű felsorakoztatásáról, mint az eddig látott ki tudja mennyi. És amit mond, azt is terjengősen teszi, s emiatt még a közhelyek is értetlenné és érdektelenné válnak. Az „ironikusnak” aposztrofált” cím mögött sem iróniát, sem igazi, emberi drámát felfedezni nem, vagy alig lehetett, — gyanakszom eme gyengeségei miatt is feküdt majd egy évtizedig az íróasztalfiókban ez a Szakonyi-zsenge. A rendező Szirtes Tamás vagy nem tudott, vagy nem is akart,.segíteni" a darabon, a mono- tonul ismétlődő szűk szobabelsők oly hatást keltettek, mintha egyetlen leszögezett kamerával dolgozott volna. A szereplők? Nos, azok megtettek minden tőlük telhetőt, de csodákra, amelyek nincsenek, nem lehettek képesek. Kérdezhetné az olvasó — s talán kérdezi is — minek ennyit írni egy sikertelen tévéjátékról? Volt már ku- dárc a képernyőn és mindén bizonnyal lesz is még, hiszen a művészi, az alkotói próbálkozás nem mindig és Dunai Tamás és Kiss Mari a tévéjáték egyik jelenetében csak a sikerre! képes örömteli frigyre lépni. Nos, azért kell és érdemes kissé' bővebben is szót ejteni Sza- konyi Károly tévéjátékéról, mert a jó nevű, világhírű, dramaturgnak is kitűnő szerző és társa, a számos és maradandó sikerrel szerepelt Szirtes Tamás — úgy tűnik, most — megalkudott önmagéval, illetőleg megalkudtak egymással. Ügy vélhették, hogy a „név” nemcsak felmentést ad, de önmagában is sikert hozó garancia, hogy ez a „fémjelzés” nemesnek hiteti el a talmit. A NÉV PEDIG KÖTELEZ. Pontosabban: többre, jobbra, mindig megújúlóan másra kötelez. „Mással”, újjal, kísérlettel kudarcot vallani, megbukni lehet kellemetlen, de még nem szégyen. Finoman fogalmazva: a Megy a gyűrű legalábbis nem dicsőség és semmiképpen sem próbálkozás. Megalkuvásnak nevezném inkább. Gyurkó Géza Palóckutatás az Álföldön A palócok, e jellegzetes néprajzi csoport tagjai aj Északi-Középhegységben az Ipoly és a Sajó mentén, valamint a Zagyva felső folyásánál, néhány északi hevesi faluban élnek. Származásukról nincs hiteles forrás, egyes feltevések szerint a tatárjárás során Magyarországra költözött kunok, mások szerint a kabarok képezték kialakulásuk magját. Ami viszont ismert, a palócok az országhatáron belül a nagycsaládi kötelékeik ellenére nem ragaszkodtak földrajzilag kialakult településeikhez, hanem az évszázadok folyamán „kirajzottak" az ország más vidékeire, így a Nagyalföldre is. A szolnoki Damjanich János Múzeumnak ez. adta az indítékot arra, hogy a Heves megyei Múzeumi Igazgatósággal együttműködve kutatást végezzen az. Alföldön, azokban a községekben, ahol a történeti tanulságok szerint nagyobb számban élnek bevándorolt palócok. Dr. Szabó László kandidátusnak. a múzeum tudományos fömunkatársának vezetésével végzett vizsgálódás színhelye először Jászdózsa volt, majd úiahhan — az eddiginél teljesebb alapossággal — a Tisza menti Csépa községet, térképezték fel. A történeti kutatások évei során megállapítást nyert, hogy Csépát a XVIII. század elején Nógrád megyéBenkóék a Fáy-tanyán A horti kultúrház szocialista szerződést kötött a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság fáy-tanyai építőtáborával. A* itt dolgozó diákoknak a «ház” helyet biztosit a KISZ KB által szervezett szórakoztató rendezvények megtartására. Felvételünk a legutóbbi műsoros délutánon készült, amelynek vendége a Benkó Dixieland együttes volt. (Fotó: Szabó Sándor^ bői, Széesény környékéről ide- vándorolt palóc kisnemesség telepítette újjá. Az etnográfusok arra is keresték a választ, mit őriztek meg a pa- lópvidék behozott kultúrájából, jellegzetes szokásaiból Nos, az eredmény: Csépa az elmúlt csaknem két évszázad alatt tipikus alföldi falu lett. A palóeok gazdagon díszített, tájak szerint változó népviseletének nyoma sincs, népi hagyományaikat, hiedelmeiket, ósi eredetű népdalaikat a többi magyar etnikai csoporthoz képest viszont jobban őrzik. Gyakori a palóceredetű név is, mint a Kanyó, Czucz, Tér. esi, Botka. Palotai stb. Csak az idősebb nemzedék használja a palóc nyelvjárást, amelynek legjellegzetesebb ismérve, hangtani sajátossága az illabiális „a" hang képzése. A faluban élő palócszár- mazásúak egyike-másikánál fellelhető a kisnemesS jelleg, ezt tanúsítják a sublótok mélyen féltve őrzött nemesi levelek, megsárgult birtokjogi okmányok stb. Érdekességként figvelték meg, hogv a református községbe települt palócok megőrizték katolikus voltukat, amely vallási tekintetben zárttá tette a népességüket. Az északi palócságra tipikusan jellemző ünnepi szokásokat, családi örömünnepeket, valamint a temetkezési formáikat ugyancsak megtartották. Jellemző az itt élő nemzetiségre a táplálkozás: szívesen fogyasztják a palóc ételféléket, böjti eledeleket, hagyományosan kiskovász készítéssel sütik a ropogós héjú, dombos kenyeret. Jellegzetes palóc ritmusban szövegezők meg és adják elő a falucsúfolókat. összefoglalóként elmondható, hogy bár Csépa, a kis tiszazugi mezőgazdasági település az évszázadok folyamán tipikus alföldi falu lett, lakóinak többsége mégis ismeri származását, történeti múltját, de ma már — főleg a fiatalok — csak az alföldi mivoltjukat hangoztatják. Az alföldi palóckutatás során értékes néprajzi . anyag gyűlt össze, amely új ,ismeretekkel gazdagítja az etnikai csoportról meglevő adalékokat, A tudományos kutatók igyekeznek ezeket az ismereteket közkinccsé tenni. Kzért vállalkoztak a Szolnok és a Heves megyei múzeumi igazgatóságok arra, hogy közös kiadásban „Csépa és a palóeság" címmel 3S szerzői íven, tizenöt fejezetben még ebben az évben kötetet jelentetnek meg. A tudományos igényességű művet Barna. Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia debreceni néprajzi kutatócsoportjának munkatársa rendezi nyomda alá, sok rajzzal, ábrával, képpel illusztrálva. Endrész Sándor (MTI fotó — Pintér Márta felv — KS) AZ „S MODELL” néven létrehozott társaság júniusban megnyílt üzlethálózatában főleg női, bakfis ég gyermekárut kinálnak, He kiegészítő termékeket is áru- sitanak. A divat változásait gyorsan követő üzlethálózat választéka döntő mértékben kis szériáé hazai termékekből származik. A képen! „S modell” butik a Váci utcában. Gy&ngy&sl siker az Anna-hálen Balatonfüreden vasa rrtap délelőtt több mint 50 ezer üdülővendégnek mutatkozott be a híres Anna-bál 'dei szépségkirólynője Ru. szína Mercedes, csehszlovák kislány. A bólkirálynő két „udvarhölgye’' a második helyezett Ács Anikó gyöngyösi, és a „bronzérmes“, Gál Zsuzsa miskolci lakosok kíséretében parádés hintán járták be a gyógyüdülőváros utcáit, Az Anna-báli műsor vasárnap folytatódott: a KISZ Központi Művészegyüttes tánckara és Rajkó .zenekara sdott több órás műsort, Az Anna-bál jegyében két kiállítást rendeztek: Kovács Éva keramikusművész ét a mezőtúri fazekasok mutatták be alkotásaikat. Útra kelt a Tisza-túra nemzetközi mezőnye Vasárnap Tivadarban viz- reezóllt a XV. nemzetközi Tisza-túra mezőnye. Hat nemzet 210 túrázója tagja a vízíkonvojnak, amely az augusztus 14-i szegedi célba- érésig 530 kilométernyi utal tééz még hazánk második legnagyobb folyóján. A vízisport kedvelői között valamennyi korosztály képviselteti magát. Legidősebb tagja a 70-es éveiben jár, a legifjabb résztvevő pedig az 5 és fél esztendős leninvárosi Kiss Bence, aki azonban már gyakorlott túrázónak számít, hiszen szülei jóvoltából immár negyedik alkalommal részese a víziútnak. A mezőny augusztus első napján érkezik a Tisza borsodi szakaszára , augusztus hatodikén éri el a szolnoki vizeket, majd 13-tól a csongrádi részen folytatja útját. Útközben a résztvevők megismerkedhetnek a part menti települések Irodalmi és történelmi emlékhelyeivel. Tiszadobnál megkoszorúzzák a folyó szabályozójának, Vásárhelyi Pál. naic az emlékművét. Tokajban, Szolnokon és Szegeden pedig egy napot városnézéssel töltenek a túrázók. Jiwmüo 1981. július kedd 2. Kiun kis ideig dülöngélve és szipogva állt, tenyerével céltalanul csapdosta köpenyét, azután bemászott az árokba. Kiun kimászott az árokból, s egy csomagot dugott az inge alá. — Persze könyvek — mondta Rumata. Kiun a fejét rázta. — Nem — válaszolt rekedten. — Csupán egy könyv. Az én könyvem. — De miről írsz? — Attól félek, nem érdekelné önt, nemes dón. Rumata felsóhajtott. — Ide hallgass, Kiun — kezdte Rumata. — Tréfáltam. Ne félj tőlem. — Nagyszerű világ — mondta Kiun. — Vidám világ. Mindenki1 tréfál. Még a nemes Rumata is. — Tudod a nevemet? — Tudom — mondta Kiun. — A homlok-abroncsáról ismertem fel. Úgy megörültem, amikor összetalálkoztam önnel az úton. — Tudod, én azt gondoltam, hogy kém vagy. A kémeket mindig megölöm. — Kém í'. 1 — Ismételte Kiun. — Hát persze. A mi korunkban olyan könnyű és jövedelmező kémnek lenni. A mi hősünk, a nemes dón Reba, szívén viseli, hogy megtudja, mit beszélnek és gondolnak a király alattvalói. Én szeretnék kém lenni. Ülök, iszogatok és fülelek. Néha úgy teszek, mintha feljegyezném a beszélgetéseket, és a megrettent emberkék odatódulnak hozzám, s felkínálják barátságukat és erényüket... Micsoda remek elmefuttatás, ugyebár, nemes dón? Egy tizenöt éves kölyöktől, a Hazafias Iskola növendékétől hallottam ... — És mit mondtál neki? — kérdezte kíváncsian Rumata. — Ugyan mit mondhattam? Nem értette volna meg. Hát elmeséltem néki, hogy Görbe Mérleg emberei, ha elkapnak egy besúgót, felhasítják a hasát és borsot szórnak bele ... Elöl, a bozóton keresztül, felvillantak Bakó Csontváz kocsmájának fényei. Kiun elhallgatott. — Mi történt? — kérdezte Rumata. — Ott egy szürke járőr — dünnyögte Kiun. — Hát aztán? — mondta Rumata. — Inkább hallgass meg még egy érvet, tiszteletre méltó Kiun. Mi szeretjük és becsüljük ezeket az egyszerű, faragatlan legényeket, a mi szürke harci nyájunkat. Kiun összerándult, még a nyakát is behúzta. — A közember nyelvének tudnia kell, hol a helye. Isten egyáltalán nem azért adott nyelvet a közembernek, hogy fecsegjen, hanem azért, hogy urának a talpát nyalja... A kocsma előtti állófánál a szürke járőr nyergeit lovai topogtak. A nyitott ablakiból szilaj szitkozód ás hallatszott. Az ajtóban ott állt Bakó Csontváz. Bozontos mancsában bárdot tartott, nyilván az imént kutyahúst vagdalt levesnek, megizzadt, és kijött, hogy kifújja magát. A lépcsőn elbúsulva üldögélt egy szürke rohamosztagos. harci fejszéjét térde közé állítva. — Á—állj! Hogy is hívnak ... Te, ne-emes !... Rumata állát előreszegve ellovagolt mellette, rá sem hederített. — ... Ha pedig a közember nyelve nem azt a talpat nyalogatja — mondta hangosan —, akkor ezt a nyelvet végképp et ked távolítani, mivel mondva vagyon: „A te nyelved — az én ellenségem” ... Kiun, a ló fara mögé bújva. nagy léptekkel haladt mellette. — Állj. ha mondom! — ordított a rohamosztagos. Hallani lehetett, amint fejszéjével zörögve legurul a lépcsőn. öten lehetnek, gondolta Rumata, miközben megigazította a kézelőjét. Részeg mészárosok. Badarság. — Elhagyták a kocsmát, befordultak az erdő felé. — Gyorsabban is mehetek, ha kell — mondta keményen Kiun. — Badarság! — felelte Rumata. — Unalmas volna ennyi mérföldet megtenni és egyszer sem verekedni. Neked soha sincs kedved verekedni, Kiun? — Nem — felelte Kiun. — Nekem soha sincs kedvem verekedni. — Ez a baj — dünnyögte Rumata. miközben megfordította csődörét, és ráérősen felhúzta a kesztyűjét. A kanyar mögül két lovas rontott elő, s amikor észrevették, azonnal megái tak. — Hé te, nemes dón 1 — kiáltott az egyik — Nosza, mutasd fel az úti papírodat! — Pimasz népség! — válaszolta Rumata. — Hiszen nem tudtok olvasni, minek nektek a papír?! Térdével megbökte csődörét, és ügetve a rohamoszta- gosok felé indult. Megszeppennek, gondolta. Tétováznak ... Ök hidd vagdalkoz- zanak \ és mocskolódjanak, mi nyugodtak leszünk, mint az istenek. Az isteneknek nincs hová sietniük, előttük az örökkévalóság ... Közel léptetett, hozzájuk! A rohamosztagosok tétován felemelték fejszéjüket, és hátrálni kezdtek. — Nos? — kérdezte Rumata. — Vagy úgy? — mondta zavartan az első rohamosztagos. — A nemes dón Rumata? A másik rohamosztagos megfordította a lovát, és el- vágtatptt, Az első pedig egy-; re csak hátrált, s leeresztette a fejszéjét. — Bocsánatot kérünk, nemes dón — hadarta. — ösz- szetévesztettük valakire!. Államügy, tévedés mindig lehetséges. A fiúk beszívtak egy kicsit, égnek a buz- góságtól... — Oldalozva kezdett távolodni. — Hiszen megérti, nehéz idők járnak... A szökött írástudókat fog- dossuk össze. Rumata hátat fordított. — Szerencsés utat a né- mes donnák! — szólt utána megkönnyebbülten a rohamosztagos. és eilovagolt. Rumata halkan szólította társát: — Kiun! Senki sem felelt. Rumata fülelni kezdett, és halottá a bokrok zizegését. Kiun sé- besen igyekezett a mezőn 'keresztül nyugat felé, odg, ahol húsz mérföldre az iru_ kani határ húzódott. Hát vége. gondolta Rumata. Mindig egy és ugyanaz. Ellenőrzés, kétértelmű hasonlatokkal való dobálózás ... Észébe jutott az esti Ar- kanar. Szilárd kőházak a főutcákon, hívogató lámpácska a taverna bejárata fölött, kedélyes, jóllakott boltosojc söröznek a tiszta asztalok mellett, és arról elmélkednek, hogy a világ egyáltalán nem rossz, a varázslókat és a gyanús könyvtudókat karóba húzzák, a király szokás szerint nagy és dicső, dón Reba pedig határtalanul okos, és mindig résen van. „Mit ki nem találnak, hát igen !.., A föld gömbölyű! Én felőlem lehet akár négy- szögletes, de a? elméket léi ne kavard !... ” (Folylatjtűei
