Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-26 / 174. szám
B izony: Hurrá! Balaton! Tízezrek, százezrek, hazaiak, külföldiek köszöntik — évről évre visszatérve, vagy először randevúzva vele — a selymes vizű Balatont, a magyar tengert, amely egyszerre okoz annyi örömet a fürdőzőknek, pihenőknek és annyi gondot a természetvédőknek. Hurrá! Balaton! Ezt a hangulatot kívánja idézni egy kánikulai vasárnapot felidézendőn képriportunk emlékeztetőül azoknak, akik már voltak, és invitálni szándékozón azokat, akik még nem voltak Tihany „lábainál”. SZÁNTÓ GYÖRGY KÉPRIPORTJA Ötletek Kedvenc lapomban olvasok egy cikket, amelyben a szerző saját játszótér kialakítására buzdítja a gyerekeket. Izgalomba hoznak a sorok, hiszen nem kevesebbről van szó mint arról, hogy vállalkozó kedvv*apróságok — esetleg a szüleik bevonásával — keressenek, foglaljanak el egy területet az iskolához vagy a lakáshoz közel, azután pedig rendezzék is be néhány érdekességgel. Hozzanak Otthonról különféle kocátokat — rossz vödröt, kosarat, méteres pálcát netalán nádszálat, deszkát, vaslapot —, másszanak fára, s valamelyik vastagabb ágára kössenek erős kötelet, ami nyilván valamennyi háztartásban köny- nyen akad. S így aztán majd lehet célba lőni és dobni, egyensúlyozni, lengö-tekézni, hogy csupán egy-kettőre emlékeztessek. Egyszóval: csináld magad! Határozottan tetszik az ötlet, sűrűn bólogatok minden tipp után. Nos. igen, igy és itt kell ezt kezdeni! Már a legifjabb korban, hogy a lurkóknak legyen elég idejük hozzászokni az önállósághoz. Ne várják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb, ne számítsanak már aprócska fejjel a tanácsi üzemre, amelyet ugyan valamikor — többi között — ilyesmi feladatokkalmegbíztak, de ugye, ezen kívül még annyi más dologgal is terheltek. Csak hagyják békén a hivatalos helyeket, ne tetézzék tovább az ottani sűrű gondokat! Ugyan már, hogy is képzelnének olyant ezek a gyerekek, hogy majd hivatalok, műhelyek foglalkoznak velük! Egy frászt! Régen elmúlt már a nemzetközi év, érjék be azzal, amit akkor kaptak! Mondom: tapsikolok a cikknek. S mindjárt más felnőtt figyelmébe is ajánlom, hátha tanul belőle. Mert kérem, mi az igazság? Nos, az, hogy a felnőttek is túlontúl elké- nyelmesedtek már az utóbbi időkben! Ügy vélik, hogy éppen elég nekik a napi munka. Ha például az üzletekben már úgy, ahogy rá is szoktak az önkiszolgálásra, az élet ■megannyi területén még mindig segítséget várnak. Leginkább kőművest keresnek meg ácsot, ha építeni akarnak, szerelőt hívnak, amikor valami elromlik odahaza. Többségének bizony eszébe sem jut, hogy inget, szoknyát, ruhát, kabátot varrjon, pulóvert kössön, vagy történetesen: bútort készítsen lakásába. Közben pedig szidják az ipart, szapulják a tanult mesterek munkáját, ne- ! talán dühöngenek a tömegközlekedés zsúfoltsága, kultu. t rálatlansága miatt. Morognak, káromkodnak a késve érkező buszpilótára, masinisztára, talán kővel is megdobálják a kocsit, ha véletlenül lemaradtak róla. Ahelyett, hogy — mondjuk — mindenki saját járgányt fabrikálna magának. két- három-, négy- vagy ötkerekűt, amihez kedve, kereke van. S amivel aztán — többi között — elvégezhetné a postamunkát is: levelével, csomagjával nem terhelné tovább a hollós szervezetet, hanem mindjárt személyesen száguldhatna a címzetthez. Mint ahogyan akár a szakácsot is felválthatná a kedves vendég, ha étterembe kívánkozik. Ki-ki a legjobb szája íze szerint főzhetne az üzemi konyhán is. s így mindjárt nem kellene senkit szidni az unalmas menüért. No de nem sorolom tovább, mert a lelkesedéstől még jobban zúg most a fejem. Különben sem érzem jól magamat. már régebben emlegetik, mondogatják mások is, hogy egy idő óta furcsább vagyok. Rossz a színem, a tekintetem zavaros, olyanokról beszélek, ami meghökkenti környezetemet. Szóval, abbahagyom. Megyek magam is a i játszótérre, hogy egy kicsit kikapcsolódjam gondolataim- j ból. Majd fára mászom, vagy bukfencezem egy keveset. ] S talán sikerül rendbe jönnöm ... I (—ni) Á k közös védelme Szép. új lámpasor készült el a kisváros főutcáján, örült neki a helység ap- raja-nagyja, hiszen világosabb lett a környék, derűsebbek az esték. Egy héttel később már csak minden harmadik-negyedik lámpa világított. A többit „valakik” tönkretették. Lehetne-e azt mondani, hogy egyedi a példa, nem alkalmas az általánosításra? Nem érre mutat, hogy másutt olykor életmentésre szolgáló telefonokat teszik tönkre, másik helyen a köztéri szobrokat csúfítják el. Hosszan lehetne még sorolni a példákat, s ,a legszomorúbb éppen az, hogy mindenki tudna hozzátenni néhányat a saját tapasztalataiból. Ha valaki azt vetné ellen: ez mind rendőri ügy — csak részben lenne igaza. Tény, hogy a rongálások, garázdálkodások törvénybe ütköző cselekmények, s ezekért az elkövetőknek — bizonyos esetekben — büntetőjogilag is felelniük kell. Ám az is igaz, hogy mindez egy bizonyos, rossz szemlélet szélsőséges megnyilvánulása. Annak a — más téren is gyakran tapasztalható — szemléletnek, hogy „ami mindenkié, az senkié”. Más szóval azt állítják: ami a közösségé, az közpréda 'lehet. Nem kevésbé veszélyes ez a szemlélet olyankor, amikor helyenként „hivatalból” cselekszenek eszerint. Ismét az életből vett példa: beázott egy házke- zelőség gondozásában levő lakóház teteje. Egészen kis összegbe került volna, ha azonnal megjavítják, közvetlen a lakók bejelentése után.. Ám az „illetékesek" . még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy megnézzék a beázott tetőt — csak akkor, amikor már a javításhoz több százezer forintos beruházás, felújítási terv és egy sor minden más kellett volna. Akkor már ki lehetett mondani — hogy nincs rá pénz, nincs rá kapacitás. Ami egyszer megépült, létrejött, amit közpénzen felszereltek, berendeztek — az a közösség tulajdona. Ha úgy tetszik: közkincs. S ha nem is kellett érte saját zsebünkből leszámolni a száz, ezer vagy éppen millió forintokat, bizony valamennyien hozzátettük a magunkét. Mindössze egy kissé gondolkozni kell. A köztéri világítás vagy az utcai telefon az állampolgárok hozzájárulásával, adófillér eiböl jött létre. A kép teljességéhez tartozik, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a biztató hírek is. Mind több helyen épül sok minden tár-' sadalmi munkával. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre több helységben és szinte naponta többen és többen látják: amit együttes erővel létrehoznak, az a közösségé s■ egyben minden, közvetlenül vagy közvetve érdekelt helyi lakosé, állampolgáré. Azon fáradoznak. hogy mind több legyen a „mienk”, a szűkebb vagy nagyobb közösségé. (V. E.) I
