Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-23 / 171. szám

Hasznosnak ígérkező ötlet

vár

az Időseit

Ne lepődjön meg az olvasó; első hallásra Igencsak különös, valóban eredeti ötletről van szó. Idősek főiskolája? Kinek? Minek?

Nos, az ötlet nem légből- kapott. Nagyon alapos, tudományos és gyakorlati munka, több évtized alatt szerzett tapasztalattömeg segíl ette életre ezt az elképzelést.

A Hevesen dolgozó dr. Szegő Imre nevét a nagyközség szociális betegotthonában szervezett gerontológiai gondozó tette országosan ismertté. Az időskorúak minden gondjával foglalkozó sajátos intézmény munkáját valóban nemes célok vezérlik: lassítani az öregedés folyamatát, elhárítani azokat a veszélyeket, amelyek az időskorúakat fenyegetik. A törődést, a körültekintő gondoskodást a nyugdíjasok mind nagyobb száma is indokolja. Ennek modelljét dolgozta ki, s eszerint dolgozik immár hét esztendeje Hevesen dr. Szegő Imre főorvos és felesége, Szűcs Erzsébet.

Innen született az idősek főiskolájának gondolata is. „Megőrizni az eredeti személyiséget” — olvashattuk Szegőék korábbi cikkeiben — értelmet, célt adni a nyugdíjas éveknek, s lehetőség szerint fékezni az aktív időszakot követő szellemi, fizikai hanyatlást. A tapasztalatok szerint ez éppen az értelmiségi foglalkozásúaknál a leggyorsabb, ha a nyugdíjba vonulás után nem találnak maguknak kellő elfoglaltságot.

A nyugdíjasfőiskola hírét nagy lelkesedéssel fogadta dr. Vértes László főorvos, a Magyar Gerontológiai Társaság titkára is, nem késlekedett felajánlani a tudományos egyesület támogatását. Igen kedvező visszhangra talált az ötlet az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán is.

Miről van szó tulajdonképpen? Érettségizettek vagy éppenséggel korábban diplomát is szerzett nyugdíjasok számára szerveznek a főiskolán külön tagozatot, ahol két év alatt, csoportonként, a hallgatók érdeklődésének megfelelő témákból, irodalmi, történelmi, természettudományi tantárgyakból hallgathatnának előadásokat, vagy tanulnának nyelveket.

De halljuk mindezekről az ötlettel jelentkező dr. Szegő Imrét:

— Sok egyéb lehetőség mellett a nyugdíjasok főiskolája is azt a célt szolgálja, hogy a szellemet frissen tartva feladatokat, értelmet adjon az idős kornak. Pótolni lehetne olyan ismeretszerzést, amelyre korábban nem volt lehetősége az illető nyugdíjasnak, s esetleg képesítést adhat bizonyos feladatok elvégzésére is. Például: a nyelvtudás, a történelem az idegenvezetőnek, a régészet a műzeuxnőrnek. A hallgatók érdeklődési körének és felkészültségének megfelelően magas szintű oktatásra gondolok, a nyugdíj nagyságához mért tandíj ellenében. Érettségi a jelentkezés feltétele, de bizonyára akadnak érdeklődők a diplomával rendelkező nyugdíjasok körében is. A szakcsoport-foglalkozások mellett tarthatnánk általános, mindenki érdeklődésére számot tartó előadásokat, például a gerontológia tárgykörében. Szó lenne az időskorúak helyzetéről, a különböző történelmi korszakokban és napjainkban. Beszélnénk egyebek mellett az idősek szociális helyzetéről, a betegségekről és természetesen megelőzésükről.

A Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán dr. Szabados

Lajos, a nyelvtudományi tanszék adjunktusa, a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozatának titkára a nyugdijasfőiskola fő szervezője.

— Akinek csak szóltunk erről az ötletről, szinte mindenki lelkesedett érte. Igaz, szükségünk is van sok támogatóra, hiszen meg kell találni az utat a hallgatónak jelentkező nyugdíjashoz. Aztán az érdeklődés nyomán eldönteni, mit oktassunk, kidolgozni az egyes tantárgyak tanításának módszertanét. Ez mind akkor következik majd, ha elegendő számú jelentkezővel megalakul a nyugdíjasok főiskolája. Az első évfolyam már az ősszel, októberben, el is kezdené a munkát. Ügy tervezzük, kéthetenként legalább egyszer találkozunk itt, a főiskolán. Egyik alkalommal előadáson, ezt követően pedig az ismereteket feldolgozó foglalkozáson. Félévenként csoportos beszámolót tartunk, s ha mindegyik sikeres, oklevelet is adunk ennek bizonyságaként.

— Kihez fordulhatnak a jelentkezni szándékozók?

— Az én címemre, a főiskola neveléstudományi tanszékére küldjék el jelentkezésüket, legalább augusztus 20-ig. Semmi más nem •szükséges hozzá, csak a név és a lakcím. Ezután mi kérdőívet küldünk, s többek között azt mérjük fel, ki mit szeretne tanulni.

*

Céljaiban nemes és minden bizonnyal hasznos lesz ez, a hazánkban egyedülálló kezdeményezés; segíti majd a harmonikus emberi élet beteljesülését. Hisszük, sokan igyekeznek majd részt venni az oktatásban szerte a megyéből, értelmet, célt adva így is a nyugdíjas kornak, a pihenés éveinek.

Hekeli Sándor

Maszk nélkül: Huszár László

Tizenöt év után — másik súlycsoportban

Játékszín

A színházba járó egriek közül sokan felkapták a fejüket, amikor a Csalódások színlapjári Huszár László nevével találkozhattak. Ez az a Huszár, aki itt is játszott? — kérdezték. Sokan váltottak jegyet, hogy újra találkozza. nak. azzal az egykori pályakezdő fiatalemberrel, aki tizenöt évvel ezelőtt karcsú, magas > hősöket játszott a közönségnek.

— De szép is volt. talán igaz se volt! — túr ősz szakállába a velem szemben ülő hatalmas termetű, csaknem két méter magas óriás: Huszár László.

— Voltam itt Schiller Don Carlosa, A vágy villamosának Stanley-je, a Maya bon. vivánja, még Bornemissza Gergely is. De hát azóta sok év telt el, sók minden történt és közben súlycsoportot is váltottam. Nem gondolja? — simogatja végig ingét mosolyogva. A kérdés költői, válasz nem szükségeltetik.

— Miért hagyta el annak idején az egri színházat? — kérdezem, mire ujját felemelve válaszol.

— Tévedés! Én nem a Gárdonyi Színházat és nem a várost hagytam el. Ezt a közönséget nagyon szerettem, egy erős társulat volt az itteni, szerettem és ragaszkodtam volna is hozzá, De az akkori „trösztösítéssel”. a miskolciakkal történő összevonással nem értettem egyet.

— Azó.ta merre járt?

— Sok helyen megfordultam. Debrecen, Pécs, Szolnok, Budapest — soroljam tovább? Kerestem az újdonságot. a változatosságot és a nyugalmat, amire a munkámhoz szükségem van. Szeretem a rendet a színházban. Idegesít a lötyögés. a fecse- gős próba, a lazaság, a hiábavaló, nyakatekert okoskodás. A színházat csinálni kell! Keményen kell dolgozni, nem pedig linkeskedni, ahogy azt sokan szeretnék bebizonyítani. Ezért voltak nézeteltéréseim, és még lesznek is.

— Mit jelent életében a humor?

— Nagyon sokat. A főiskolán Básti volt az egyik tanárom. Neki panaszkodtam arról, hogy nekem nincs humorom. Valahogy nem találtam meg akkoriban, most már persze tudom, hogy olyan idős korban inkább az lehetne a gyanús, ha ez valakinek túl könnyen megy. De én csak sírtam, hogy így, úgy .., Básti pedig verseket, könnyed, vidám költeménye, két nyomott a kezembe, hogy azokban keressem meg magam. Hosszú idő telt, míg az egyik alkalommal azt vettem észre, hogy amíg a „penzumomat” mondom, a közönség — főiskolás társaim — a hasát fogja, dől a

(Fotó: Szántó György)

röhögéstől. Nevet Básti isj majd a végén odakiált: .Na, fiam, megtaláltad! Azt. amit elvesztettél, a humorodat. Azóta nagyon vigyázok rá, hogy „ki ne csússzon a kezeim közül”. Már-már any- nyira őrzöm, hogy néha elfelejtek nevetni rajta.

— Nem félt attól, hogy ha már nem lesz olyan nádszál- karcsú, baj lesz a munkájával ?

— Nem vagyunk mi olyan sokan. Több szerepet írnak nekünk, mintsem azt hinné. Egyelőre még több a fóka, bár ahogy elnézem ezeket a mai „eszkimókat”, lehet, változni fog a helyzet. Én Fal- staffra vágyom, hátha ki tudom böjtölni, meg aztán Pás_ kándi is megígérte, hogy megírja nekem a modern

pohost”.

— Több mint tíz év után jött megint a városba. Hogyan tetszenek a változások?

— Eger nagyon szép még most is. Vagy talán így helyesebb. egyre szebb. Csak egy van, amin nem tud túltenni. A lányokon. Az itt élő lányok szépségén.

Szilágyi Andor

Orgonamuzsika Bachtól Lisztig

Az idei nyárra meghirdetett hangversenysorozat második eseménye hétfőn este zajlott le az egri székesegyházban : a vendégművész Romániából érkezett. Joszif Gerstenengst orgonaművész, a júniusban itt vendégeskedő halmstadti együttes, a svéd kórus sikere után a nekünk is ismerős klasszikus orgonaszámok előadása mellett két olyan művel is megismertetett, amelyeket a hazai közönség ritkán hallhat.

A műsor első két száma, Bach c-moll preludium és fúgája, valamint a g-moll partita mintha az orgonaművész egyéniségére jellemző vonások felvázolására, bemutatására szolgált volna, A művész töprengő-elgondol- kodó lírai alkat. Nem a zenei gondolatokat szenvedélyesen értelmező szélsőségeket keresi. Talán a hangnem is hozzájárul, — ezért választja —, hogy egyéniségét, mindazt az érzelmi és hangulati tájat kifejezhesse, amelyben jól érzi magát. Másrészt iskolamesteri gondossággal és pedantériával mutatja be az általa kiválasztott műveket. Ránk is átragad az a lelkesedés és ügyszeretet, ahogyan a témavariációkat egy ötvösmester műgondjával kidolgozza; kiszínezi azt az anyagot, amely értése és ujjai nyomán válik eleven valóssággá. Nemcsak a két Bach-számnál éreztük ezt, Franck a-moll koráljánál és a Liszt-műnél is, a B—A—

C—H preludium és . fúga esetében is.

Az est során elhangzó, nagy formátumú klasszikus művek mellé két olyan számot is hozott a művész, amelyek más atmoszférából, más élménytájról származnak, más stílust, más gondolatokat. jelentenek. Mátéi Kozma Toccatája egy fiatal, szenvedélyes muzsikus dinamikus alkotása, a barokk formába a mai életérzést ömlesztő modern hangzatok- kal.

A műsor kedves lírai meglepetése Tudor Ciortea Esti dala volt. A szerző 1903-ban született Brassóban, s talán nem egészen véletlen, hogv kamarazene írása mellett gyűjtötte a bánsági és Kü- küllő menti népdalokat. '

Farkas András

3.

Felsőbb hatóságba, a papokéba, kisfiam. Na ezt csak úgy magunk közt — kisfiam.” — Aztán, hogy Sz. tiszteletes ott a templomban is olyan szúrós szemmel nézett rám, úgy jött a számra

J98L július SS., csütörtök a Káté-textus, ahogy édesapám mondta...

No, de folytatódjék az életrajz. Elbocsátása után

pékségbe jelentkezett, természetesen fizikai munkára. Másnap ment válaszért, amit meg is kapott: „Sajnáljuk,

nem vehetjük fel, mert letelefonáltak”.

Kanásznak jó lett egy állami gazdaságban. Idők

múltán csak enyhült a dogmák korának ridegsége. A pártszervezetben propagandista lehetett. Aztán fogta

magát és elsajátította a növőnytermesztő-gépesz szakmát. Most már traktorokhoz is értett. Egyszer hívatja az igazgató. Autóba ültek, aló, ki a határba, Tatárülésre! „Pista, te leszel itt az üzemegységvezető!” — hangzottá megtisztelő ukáz.

— Gondoltam, hogy a vetéshez, aratáshoz csak értek. Igent mondtam azzal, hogy előbb nézzük körül a határt. Aztán le kellett írnom, hogyan csinálnám. A dolgozat alapján megfeleltem. Jól ment a gyakorlat is, hamar megszerettük egymást a puszta; emberekkel...' Két év múltán felkerestek a megyebizottságtól. Felkértek, vállaljam el az iparvárosban az egyik lerobbant .pékség vezetését... Végre visszakerülök a szakmámba! Azóta minden napom tele van problémákkal. Már a kezdetén összekoccantam a KISZ- titkárral. „Majd mi megmutatjuk, mi. fiatalok büszkék vagyunk rá, hogy éjjel társadalmi munkában végezzük el a karbantartást” — ilyenekkel etette volna a fiúkat. Na — ti csak ne legyetek erre büszkék, mert az igazán a gazdaságvezetők dolga, hogy ésszerűbben szervezzék meg a munkát. Eleinte a párttitkár is neheztelt, amiért „leszereltem az ifi úság kezdeményezőkészségét”, de aztán hamar megbékélt ® is. Nekem meg

mindjárt becsületem lett aa emberek előtt. Hát még amikor beálltam közéjük dagasztani. No, nem afféle üzemi Mátyás királyt játszottam, csak hihetetlen jó érzés volt újra kenyeret csinálni. Mondogattam is sokszor: gyerekek, meglátjátok, pár esztendő múlva azt is elfelejtik, hogy valaha veszteséges volt ez az üzem.. 1 Hopp, figyelj csak!

A hangosan beszélőn épp azt jelentik be, hogy „Bigu” vonata a menetrendtől eltérően csak negyven perc késéssel indulhat. A kedves utasok elnézését kérik. Lám. lám, nincs olyan késés, ami valahol valakiknek ne volna kedvére... Jókedvünkben új kávét hozatunk. Még viccelődünk is a felszolgálóval. hogy hozhatott ki nekünk olyan ihatatlan hideget.

— Te, pár hónapja kaptunk olyan automata bérén-, dezést. hogy szinte a kemencébe is szalag viszi a kiformázott kenyértésztát. Hol van már a korombeliek inasideje, amikor hajnali kettőtől talpon kellett lenni, hogy reggelre... De így is szállítjuk akkorra a friss kenyeret, süteményt... ötven ember dolgozik a kezem alatt, A borsodi bányavidék jő részét etetjük. Észnél kell ám lenni. Itt voltak

a hóviharok, ötven mázsa liszt tésztává keverve várja a gyúrást, amikor beüt az áramszünet. Negyedóra alatt berendelni, aki csak elérhető, hogy kézzel folytassuk a daga^ztá^t. Világos, hogy ebből nem maradhattam ki.. 1

Meghozták a második duplát. Míg „Bigu” hallgat, jobban szemügyre veszem arcát. Bizony — szeme sarkától szerte az orra tövéig és szája szögletéig mély árkokat vágott rajta az idő. De fehér hajáról félve kapom azonban elfogta pillantásomat. s- még ő vigasztal szinte gyerekes dicsekvéssel.

— A, nem adok én semmit a fehér hajamra. Ez nem az öregség jele. Képzeld, egyik napról a másikra őszültem meg. .. Múlt el rémült tekintetem. Pista héten, amikor legnagyobb volt a hófúvás, egyik nyolctonnás kocsink öt emberrel, 80 zsák liszttel lecsúszott az országútról. Ha az autó nem ütközik egy óriási, vastag törzsű fának a hegyoldalban, belezuhannak a szakadékba. Azt az éjszakát! Míg a vidéken fellelhető vontatójárművekkel, darus mentőautókkal megszabadítottuk az embereket. megmentettünk 80 zsák lisztet. KISZ-istáink

segítettek a mentésben. Nem volt senki kétségbeesve. Pedig egyetlen elhibázott mozdulat elég lett volna... öt ember élete „függött” a szakadék fölött.'.. S ezt add össze. Mikor szerencsésen mindenkit biztonságba helyeztünk, az egyik fiatal art mondja nekem vigyorogva: „Azért jó kis zrí volt éz, ugye, igazgató elvtárs?”

„Bigu” büszkén mosolyog, nem győzi csóválni a fejét, míg a feketét lehajtja, s egy kis barna patakocska le -js csordul az áliára. A cukrot még kinyalintja a csésze oldaláról, aztán — mintha semmi jelentősége nem volna annak, amit mond — hozzáteszi.

— Tíz óra hosszás szédült alvás után arra ébredtem, hogy a feleségem a fülemnél kaparász. Mit birizgál ez az asszony avval a zsebkendővel? Miért mosolyog, s közben csupa veresre sírt a szeme? Mintha számított volna a kérdésre, elébem tartja a kistükröt, amibén borotválkozni szoktam.

— Nézzed már, te „Bigu” gyerek — amikor udvaroltam neki, elmeséltem, hogy így hívtak az iskolában —; akárhogy törlörri, nem megy le a hó a hajadról.

Ug - STÉGÉ