Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-22 / 170. szám

A láthatatlan szereplő

„Á gsmiben nekem, I most pedig én../'

KGRIK

Vajon mi lehet a személyi igazolványába beírva? Foglalkozása: micsoda? Na

és ha az van, akkor az igazoltatásnál a rendőr félreérti és tiszteleg neki? Ilyesféle gondolatok forognak a fejemben, amíg a randevúra sietek.

Ne haragudjon! Megmutatná a személyi igazolványát?

— kérem Ignácz Évát, mire ő elneveti magát.

'— Fogadjunk, eltalálom, hogy mire kíváncsi! A foglalkozási rovatra... — nyújtja felém az ott szétnyitott könyvecskét.

— Ördöge van — motyogom és közben nem akarok hinni a szememnek. Jegypénztáros — ez áll a papíron. Nem mondom, kicsit zavarban vagyok.

— Nerp ezt várta, ugye?

— neveti. — Sose csodálkozzék, a többiben az van, amit remélt. El is kerekedik az arca mindenkinek, aki olvassa. Alig győzöm megmagyarázni, hogy nem „olyan" igekötős súgó vagyok,' hanem színházi. Nagy különbség ...

Először — gimnázium után — jegypénztáros lettem a szolnoki társulatnál, s ezért „szerepelek” még mindig így. Valahogy eszembe se jutott, hogy átírassam.

— Hol lehet megtanulni az ön szakmáját?

— Mielőtt ez lettem, nem nagyon volt alkalmam gyakorolni. A gimiben inkább nekem segítettek, most pedig én súgok. Tizennégy évvel ezelőtt kezdtem — Csehov Sirályának szolnoki bemutatóján és azóta 41 darabban dolgoztam, tehát már van némi tapasztalatom. Hogy adottságaim jók-e, azt nem én vagyok hivatott eldönteni.

A súgó úgy él a köztudatban, hogy egy lyukban kuporog, és ha a színész belesül a szövegébe, mindent elkövet, hogy megmentse.

— Én életemben először itt, az Agrián ülök súgólyukban. A Szigligetiben a színfalak mögött állok és onnan követem a szereplőket. Rohangászom egyik oldalról a másikra ... Fersze. a mi munkánk nemcsak any- nyi, hogy esténként ott vagyunk függöny másik oldalán. Igazi feladatunk, hogy a próbákon segítsük a színészek szereptanulását. Akkor dolgoztunk jól. ha az előadásokon ki se kell nyitnunk a

szánkat. Én például csak a bemutatóig élvezem teljesen a munkámat. Aztán megváltozik valami. Azt hiszem, ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül.

— Nem él a súgóban a vágy, hogy egyszer a „deszkára” lépjen?

— Nem! Jaj, dehogy! Orra is esnék zayaromban. A Veronai fiúkban fenn kellett ülnöm a színpadon, a közönség előtt. Míg azt a tíz métert megtettem a székemig, kétszer botlottam meg, és ez így ment minden este. Isten őrizzen még egyszer ettől.

— A Veronai fiúk musical ... Ilyenkor mit csinált?

— Persze furcsa lenne, ha a súgó énekelve végezné a feladatát. Dallamában és ritmusában követi a darabot, így súg. De nem ez a legbonyolultabb feladat, amit meg kell oldanunk. A színészek a legkacifántosgbb módon jegyzik meg szerepüket. Major Tamással például a Pun- tilában, mozdulatokon keresztül tartottuk a láthatatlan kapcsolatot. Van egy jelenet. amikor Puntila szétzavarja környezetét és az egyik attasénak tortát vág a képébe. Ezt felejtette el a Tanár úr. Csak nézett, hogy vajon miért kapkodok olyan kétségbeesetten az arcomhoz. Pillanatnyi döbbent csend, majd Major a homlokához kap és visszafordul. Ja! — mondja — Ezt meg majdnem elfelejtettem a pofádba nyomni. Nesze! Zutty, csapódott a döbbenten várakozó úr szemébe-szájába a hab. Soha még olyan sikert. Bevallom, én tapsoltam, de én a megkönnyebbültségtől...

Szilágyi Andor

l

Díjak

Moszkvából

Kovács András Ideiglenes paradicsom című filmje a játékfilmek, Palásthy György Égigérő fű című alkotása pedig a gyermekfilmek kategóriájában kapott ezüst dijat a most véget ért moszkvai filmfesztiválon.

A száz ország és több nemzetközi szervezet filmjeit bemutató fesztiválon a játékfilmek kategóriájában az arany díjat egy brazil, egy vietnami és egy szovjet alkotás kapta meg. Az aranydíjas szovjet film a Teheran—43 című alkotás. A vietnami filmművészek alkotása, A puszta mező, valamint a brazil Kifacsart ember című film ugyanebben az elismerésben részesült.

Ezüst díjat Kovács András filmje mellett a japán „Zavaros folyó” és a norvég „Kitüntetés” című film kapott. (MTI)

r

Uj szobrok országszerte

A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat az év hátralevő felében számos szobor felállítását tervezi az ország területén. Még ebben a hónapban Kiss Nagy András Munkácsy-díjas, érdemes művész két alkotásával, a Magvetővel és a Kenyérvivővel gazdagodik Békéscsaba. Az alkotimánynapi ünnepségekhez kapcsolódva Sülysápon felszabadulási emlékművet avatnak, Pál Mihály szobrászművész szobrát. Veszprémben az MSZMP székház közelében állítják fel Marton László Munkácsy- díjas, kiváló művész monumentális, hét méter hosszú figurális térelválasztó szoborkompozícióját. Pándi Kiss János szobrászművész két alkotása: a Korsós nő és az Integető szülőfalujába, a Pest megyei Pándra kerül. A harkányi arborétum látogatói augusztus végétől a Jókai-sétányon a híres író bronzból készült mellszobrával, Krischler Ferenc munkájával találkozhatnak.

Szeptern bértől új szoborban gyönyörködhetnek a „múzeumok városa” Pécs lakói is. Borsos Miklós Kos- suth-díjas, kiváló művész Babits Mihály mellszobrát alkotta meg, emlékezve és emlékeztetve a Nyugat költőjének pécsi diákéveire. A gyufa feltalálójának, illetve tökéletesítőjének, Irinyi Jánosnak szülővárosa, Létavér- tes állíttat emléket, az alkotó Ispánki József.

Á Háború volt —

Gosztonyi János rádiódrámája — negyven éve történt eseményeket idéz, amikor egy német katona megölése miatt egy olasz kisközség lakosságát megtizedelik. Az áldozatok között öregek és gyermekek is vannak. A háború könyörtelen és értelmetlen, emlékei eltörölhe- tetlenek.

„A ti generációtok tele van gyűlölettel. Igaz, mi fiatalok vagyunk, de ismerjük a történetet. Háború volt, és egy olyan' közegben, amiben minden a visszájára fordul, sosem történnek érthető dolgok... Én azzal foglalkozom az iskolában többek között, hogy próbálom megmagyarázni az érthetetlennek tűnő dolgokat és megértetni azokat., amik nehezen elfogadhatók” — mondja a fiatal tanítónő, a polgár- mester lánya, aki kezébe vette a kivégzőosztag parancsnokának kegyelmi kérvényét.

Mert miről van szó? A volt parancsnok. Rudolf Schi- rach életfogytiglan tartó büntetését tölti és most harminc év után, megbánva tettét, kegyelmet és szabadságot kér a falu népétől. Leutazik a kis faluba, a kocsmában találkozik Astaritio- val, akinek tíz éves kisfiát a megoldásra váró számtan- példa mellől ragadták el és vetették a kivégzendők közé. Látja az újjáépült tér egyetlen roskadozó házát, amelyet tulajdonosa nem ad ki a turistáknak, mert azt akarja, hogy minden úgy maradjon, ahogyan akkor volt. Asztalán ma is nyitva a füzet, mellette a ceruza és a megoldatlan példa: „egy almát öt szeletre vágunk. ..” Mint ahogy megoldatlan marad a kérdés, lehet-e felejteni? Utóbb visszahallja a nap történetét, kimegy a temetőbe és az áldozatok gondosan ápolt sírja mellett agyonlövi magát. Az ítélet teljes. Mondhatnánk azt is. a bűntudat, a lelkiismeret lázadása teljesítette a korábban hozott Ítéletet.

A drámában felvunulnak a falu lakói, a polgármester, a pap, a tanító, a vendéglős, a pék, akik magukban hordozzák a m egkegyel mezes lehetőségét, hiszen szabadulása tőlük függ. A falu felelete azonban nem. nem. „A háborúban katonák ölnek katonákat. Ha/szemben állnak, ölni kell. mert mindenki életben akar maradni. De gyerekeket?” A hallgató helyesli a nép elhatározását, ugyanakkor, érzi a polgár- mester és lánya kételyeit és a magyarázatot is: „A világ azért lassan lecsendesedik, megpróbál felejteni. Felnőtt közben egy generáció, amely már nem tartogat a ,elke mélyén szörnyeket... De ők nem tudnak szabadulni emlékei ktől.”

A tíz képből álló, a dráma törvényszerűségei szerint megkomponált hangjáték legízzóbb pillanatai a polgármester és lánya, valamint a rab és a börtönőr párbeszéde. A vendéglős és az Asszony locsogása kissé gyengíti a drámai hatást, hiszen Astaritio rögeszmés monológjából már fény derült fia elvesztésének körülményeire. A börtönőr maga is

rab, harminc éve őrzi agt elítéltet, lényegében nem is őt, hanem a múltat, min* den aljasságával és hitvány* ságával.

Kálmán György (Rué dolf Schirachj és P á g er Antal (Astaritio) ezúttal is a viharzó szenvedélyek éa a fájdalmasan visszapillantó érzelmek olyan változatait hozta közelségünkbe!,' amelyek a tehetetlenség éa a szolgaság görcseit tettéül érzékletessé.

S még egy gondolat a soká szór elhangzó kérdésről éé nem a mentség, vagy a véé delem hangján.

Szükség van-e napjainkban! felidézni a harminchat éva befejezett háború emlékkén peit? Igen, természetesen, á béke érdekében. Én egy pilá lanatig sem hiszek abban ak morbid képben, mely szerint a negyedik világháborún majd bunkókkal, dárdákkal és nyilakkal vívják a szemé ben álló felek. Lehet, hogy! a mai tizenévesek az iskoláé bán megtanulják a háborúi eseménytörténetét, de soha nem lehet eleget emlékezd tetni a szolgai párán esteijei sítésre, a gyerekek és a% öregek kiszolgáltatottságára. Meg aztán azért is, hátha megtanulja az utókor, hogyt a háborúk soha nem a froné tokon kezdődnek, hanem jóé val előtte a szivekben, a tu* datban, az apró akarnoksá* gokkal, erőszaktevésekkelj, szemforgató manipulációk* kaL

Ebergényi Tibor

Novemberben

nyílik

A Fővárosi 4. sz. Építőipari Vállalat mintegy nyolcvanmillió forintos beruházással újítja fel a Nemzeti Színház kamaraszínházát, a Katona József Színházat, Budapesten, a Petőfi Sándor utcában. A háromszázötvenhárom néző befogadására alkalmas színházban az utolsó simításokat végzik az építők. Ü.jdonság lesz a forgó szinpad, a korszerű világítási) valamint a légkondicionálás! Az új nézőtér kialakításával lényegesen javulnak a látási lehetőségek. A színház várhatóan novemberben megnyitja kapuit.

Munkálatok a nézőtér ki* alakításánál.

(MTI fotó —

Balaton József felv. — KS)

Befejeződött ö néptánc- [fesztivál

Kedden elutaztak Szegéd- ről a VIII. nemzetközi szak- szervezeti néptáncfesztiválon részt vett együttesek. Az idén öt hazai valamint egy- egy bolgár, csehszlovák, holland, jugoszláv, lengyel NDK-beli. román, svájci és szovjetunióbeli együtes vett részt tíznapos programon.

Az együttesek július 11- től három alkalommal léptek fel az új-szegedi színpadon, két este a szabadtéri játékok Dóm téri színpadán mutatták be gálaműsorukat. Felléptek Baranya. Bács, Békés, Csongrád, Szolnok és Tolna megyékben.

A fesztivál befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a rendező szervek képviselői elmondták, hogy a nagy közönségsiker elsősorban az együttesek kiegyenlített, magas művészi színvonalú produkcióinak köszönhető. A szegedi fesztivál növekvő rangját mutatja. hogy az egyes országokban a legjobb együttesek kö. zül választották ki a Szegedre utazó csoportokat.

1981. július 22., szerda

2.

Éppen csak a feje búbja látszott ki a templom masszív, barna padjai , közül. Ahogy csak a torkán kifért, hirdette hát az isten házában:

— A vallás egy felsőbb hatóságba, istenbe vetett hit és ismeret, ezen hithez és ismerethez alkalmazott tisztelet. ..

A tiszteletes úr nem akart hinnj a fülének, az egyházi és világi meghívottak bajuszuk alá rántották be mosolyukat, lehajtották a fejüket. Mi. gyerekek, illő mérséklettel röhentettük el magunkat.

„Bigu” rettentő stílszerűen cserélte ki a Heidelbergi Káté egyik kulcsszavát: ,,A

vallás egy felsőbb valóságba. .. vetett hit...”

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, Tiszán. Mi, akkor konfirmált gyerekek alaposan szétszóródtunk a nagyvilágban. „Bigu”-t pékinasként láttam utoljára. Nálánál nagyobb hátikosórban vitte a kiflit, zsemlét, sósperecet az üzletekbe.

Talán az életben se elevenednek fel ezek az emlékek bennem, ha... A minap ismerős, alacsony emberre lettem figyelmes a szolnoki állomáson. Megérezhette, hogy valahnnnét nézik, mert keresőn fordította a fejét erre. arra. Mikor szemünk találkozott, egy pillanatra elgondolkozott, de lassan

másfelé fordult. Nem ismert meg, vagy én tévednék? Az ám, hisz’ az ő haja még nem lehet ilyen galambősz! De azért odamentem.

— Nem hívtak véletlenül „Bigü’-nak? — szólítottam meg, mert tévedhetetlenül ráismertem.

Ekkor már ő is nevemen szólított, ölelés, pár ügyetlen mondat után beültünk a restibe.

— Borzasztóan sajnálom, hogy ilyen kicsi időt tölthetünk együtt — pillantott karórájára. — Húsz perc múlva indul a vonatom. Borsod pedig messze van, s ha erről lemaradok. .. Hajnalban már az üzemben leszek.

Nemcsak a viszontlátás öröme szorongatta torkunkat. hanem a keserűség is. Hogy ennyi idő után sem beszélgethetjük ki magunkat. mert mi már nem tudunk élni örökös sietség nélkül. Sírnivaló, hogy négy évtizedről csak kutyafuttában van módunk elszámolni! Zaklatottan, kapkodva, hogy még a duplát is elfelejtettük meginni.

Leg ven most a szó egye: dűl Hajdú István elvtársé.

— Negyvenötös párttag vagyok, akkor js nősültem. A negyven hetes választáskor így szóltak hozzám: „Hajdú elvtárs. te ismered a falut, lemégy T.-be,.— De hát nekem szép szakmám van, ’Vri'ilök. hogy iparvárosban használhatok » pártnak. Elég volt nekem a faluból — gyerekkoromban..— De

mint munkáskáderra, rád most ott van nagyobb szükség. Ez pártmegbízatás.”

Ment. T.-ben negyvenkilencben megalakították az első téeszt.

— Nagy dolog volt ez! Huszonöt éves fiatalember részese egy ilyen politikai sikernek. Mit csinálhattam volna a pékmesterségemmel? Duzzadt bennem az erő, fejőgulyás lettem... Milyen jó, hogy surmó kölyök koromban nagygazdáknál szolgáltam. ..

1950 elején Pestre küldték hathetes pártiskolára. A tanfolyam után tsz-párttitkárrá választják, azonban hamarosan a megyei pártbizottsághoz kerül, a szervezési osztályra.

— Érdekes volt, amikor eligazítottak, hogy elmégy ide, meg oda, megbeszéled ezt és ezt. Gyakran egész hétét kint töltöttem a járásban. De arról jelentést kellett írni. csak nem tudtam, hogyan. Akkor jött a kedves Nyitrai mama: „Miért rágod a ceruzád, Hajdú elvtárs?” — Mondom, jelentést kellene írni, csak... „No majd én kérdezek, te mondod, aztán írod.” — Így kezdtem ebbe is belejönni.

Idővel mezőgazdasági osztályvezető lett a járási párt- bizottságon.

— A beszolgáltatások, a padlásai jprögetések, kora volt az, emlékszel? Akkor történt, hogy felszólaltam egy értekez.leten, A begyűjlés ellen is szóltam, aszerint, ahogy nekem a parasztok elpanaszolták, és amit én is tapasztaltam. „Az élvtárs opportunista, bedől a sirámoknak. Nem hisz Rákosi elvtárs intézkedéseinek igazában” — ilyeneket vágtak a szemembe. Engem elöntött az epe. visszafeleseltem: ez nem a Rákosi elvtársba vetett hit kérdése. Ha a parasztokat így gyötrik, abból jó nem származik!.,. ■

Hajdú Pista most váratlanul kuncog egyet.

— Tudod, mire gondoltam azon a pártbeli „hitvitán”? A konfirmációra. . . Tudod, mikor az öreg Szombatinak szavaltam a „felsőbb hatóságba vetett hit”-ről. Csakhogy itt Rákosi volt a „felsőbb hatóság” , . .Hű, ha bólém láttak volna azokban a percekben!... Így is — pár nap múlva már a Szabad Nép egyik cikkében leckéztettek meg megalkuvásomért. Egy hétig nem volt baj. pedig vártam, melyik éjszaka csönget rám az ÁVÓ. Aztán — igaz, fegyelmi nélkül — eltanácsoltak. Megúsztam.

Jómagam aüg ocsúdok a megrendüléstől.

— Hát te, „Bigu”, tudtad ott a templomban, hogy marhaságot mondtál?

— Szegény apám csak hallgatta, hallgatta odahaza, mikor bifláztam azt az első passzust. Aztán csak úgy tréfakép jegyezte meg: „Felsőbb valóságba... a fen« megette!

(Folytatjuk^ ^

<