Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-14 / 138. szám
f I Heti külpolitikai összefoglalónk A hét 3 1. Milyen új tényezők jellemzik a lengyelországi helyzetet? A súlyos politikái, gazdasági és társadalmi válsággal küzdő Lengyelország életében fontos fejleményeket hozott az elmúlt hét. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 11. plénumára megvitatták a párt politikai bizottságának jelentését, a vitában felszólalók állást foglaltak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a LEMP KB-hez intézett levelével. kapcsolatban, a levélben megfogalmazott elvtársi figyelmeztetés és marxista—leninista helyzetelemzés ügyében. Ami a szovjet párt levelét illeti, hangsúlyosan szólt arrólr- hogy a szocializmust Lengyelországban fenyegető rendkívül súlyos veszély egyúttal a független lengyel állam létét is fenyegeti. A lengyelországi válság által okozott nehézségeket kihasználták a szocializmus ellenségei — állapította meg az SZKP KB, majd rámutatott arra, hogy különös aggodalomra ad okot az helyrét, amely magán a LEMP- en belül alakult ki. A párt rendkívüli kongresszusáig alig egy hónap van hátra. Előkészítése során azonban mindinkább a szocializmussal szemben álló erők válnak hangadóvá, Nem lehet kizárni, hogy a kongresszuson ezek az erők kísérletet tesznek arra, hogy döntő vereséget mérjenek a párt marxista-leninista erőire. A szocialístaellenes erők támadása Lengyelországban veszélyezteti az egész szocialista közösséget — hangoztatta az SZKP KB a lengyel párthoz intézett levelében. Ugyanakkor leszögezte: van még lehetőség arra, hogy ne engedjék a legrosszabb bekövetkeztét és megakadályozzák Lengyel- országban a nemzeti katasztrófát. Mi a megoldás? A társadalom valamennyi egészséges erejét mozgósítani kell az osztályellenség visszaverésére, az ellenforradalommal szembeni harcra. Időközben a Szolidaritás varsói tagozata — a Reuter angol hírügynökség értesülése szerint — bejelentette: a lengyel parlament illetékes bizottsága hivatalosan az államtanácshoz fordult, kegyelmezzen meg az 1971- ben egy iskolaépület ellen elkövetett bombamerénylet kérdése miatt 25 évi börtönbüntetésre ítélt két Kowalczyk testvérnek. Mint ismeretes, egy héttel ezelőtt a lengyel legfelsőbb bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásban levő, kémkedéssel és államellenes szervezkedéssel vádolt Leszek Moczulski és három társa szabadon bocsátását. Z. Lehet-e beszélni a leszerelési tömegmozgalom megerősödéséről? Igen! Mind több nyugat- európai politikus és publi-. cista, tudós és békeharcos, ifjúsági és nőszervezet hallatja hangját a fegyverkezési hajsza megfékezése érdekében. A héten egész sor esemény tanúsította ezt. Elég talán Egon Bahr nyugatnémet szociáldemokrata politikus moszkvai tárgyalásaira, a stockholmi béke- konferencia határozataira vagy az úgynevezett Pal- me-bizottság moszkvai eszmecseréjére utalni. Nyilvánvaló, hogy az új meg új kezdeményezéseknek nagyon* is mégvan az indokoltságuk, Vagy két év áll rendelkezésre annak a veszélyes NATO-tervnek a megakadályozásához, amelynek értelmében Nyugat- Európában majdnem 600 atomrakétát akarnak elhelyezni — a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen. Világos, hogy ezek a rakéták, ha .egyszer angol, belga, holland, nyugatnémet és olasz területen elhelyezik őket, célponttá változtatják környéküket, Nyugat- Európa több térségét. S az is mind jobban látható, hogy a tengeren túl egyesek „az első atomesapás”, „a preventív atomháború” gondolatával kacérkodnak... Megfigyelhető, hogy a nyugat-európai szociáldemokrácia és annak több kimagasló alakja (Willy Brandt, Olof Palme. Egon Bahr) aktivizálódik. Helyenként még személyes ambíció is közrejátszik. nemcsak a béke ügye melletti elkötelezettség. (A svéd Pálmáról például azt rebesgetik, hogy Kurt Waldheim utódja lehet az ENSZ főtitkári posztján.) Viszont épp az a tény. hogy egyélű törekvések szolgálatában is hasznos lehet a leszerelés szorgalmazása, azt mutatja, mennyire megfelel a fegyverkorlátozás a népek igényeinek, vágyainak. Nem véletlen, hogy annyi leszerelési kezdeményezés indul el Moszkvából vagy talál a szovjet fővárosban megfelelő, kedvező színhelyre. A szovjet politika, amint ezt Leonyid Brezsnyevnek az algériai államfő látogatása alkalmából tett kijelentései jelezték, a tárgyalások és a megegyezés politikája. S a hét végén a szovjet fegyverkorlátozási, leszerelési, tárgyalási javaslatok levél formájában újra eljutottak számos nyugati poli- . tikushoz. 3. Van-e háborús veszély a Közel-Keleten az izraeli támadások nyomán? ^ Anélkül, hogy a különböző izraeli akciók (légitámadás az iraki atomreaktor ellen. kommandóbevetések libanoni palesztin állások ellen) veszélyességét lebecsülnénk. azt kell mondanunk, hogy higgadtabb a világvisszhang, mint gondolni lehetett volna. A tőkés világ reagálását például mindig a tőzsdéken mérheti le a politikai megfigyelő. Nos, az iraki atomreaktor szét- bombázásának a hírére az arany ára felszökött, de másnap már a korábbi árfolyam alá süllyedt. Azt • mutatta ez. hogy nem hisznek háború lehetőségében, sókkal inkább izraeli belpolitikai indítékú erőfitogtatásnak minősítik a légitámadást, amely — különben. másutt és más korokban — „casus belli”, háborút kiváltó ok lett volna. Június 30-ón lesz az izraeli parlamenti választás. Begin úgv akarja megnyerni, hogy magát tünteti fel az izraeli nép egyetlen meg- védelmezötének.' S a jelek szerint könnyű dolga van, amikor meg akarja lovagolni az izraeli nacionalizmust, sovinizmust. Persze, még így sínes lefutva az izraeli választási verseny. A hihetetlen méretű infláció, a növekvő munkanélküliség, az elvándorlás és még sok egyéb tényező szintén beleszólhat . a választási eredménybe. S akárki lesz az új kormányfő (akár még a régi is!), előbb-utóbb kénytelen lesz engedményeket tenni az USA olajérdekeinek figyelembevételével éppúgy, mint az arab (mindenekelőtt a palesztin) ellenállás hatására. Washingtont és Tel Avi- vot ugyanis egyformán el kell, hogy gondolkodtassa: az izraeli hajthatatlanság arra késztette egyik-másik Amerika-barát arab országot, hogy a Szovjetunióval létesítsen új kapcsolatokat. S az iraki atomreaktorra ledobott, amerikai eredetű bombák robbanásának szele újra egymás mellé sodort olyan arab országókat. amelyek mostanában szembekerültek egymással. Pálfy József Leonyid Brezsnyev Moszkvában fogadta Olof Palmét. A svéd politikus az általa létrehozott. leszerelési és biztonsági kérdésekkel foglalkozó nemzetközi bizottság ülésén vesz részt a szovjet fővárosban. (Népújság-telefotó: TASZSZ — MTI — KS.) Kútba eaett kisfiú Izrüf} tőxlk A keddtől szombatig a libanoni fővárosban tartózkodott és onnan Szaúd-Ará- biába indult, Philip Habib amerikai elnöki különmegbízott felújított közvetítő missziójának további sorsa — beirúti megfigyelők szerint — attól függ, hogy milyen következményekkel jár az iraki atomreaktor ellen végrehajtott izraeli agresz- szíó, amely — mint az arab külügyminiszterek bagdadi értekezlete rámutatott — nem következett volna be az Egyesült Államok korlátlan politikai, gazdasági és katonai támogatása nélkül. A szankció foka a provokáció fokától függ — jelentette ki az Arab Liga ENSZ-képvi- selöje. Begin izraeli miniszterelnök ismét megfenyegette Szíriát: ha nem vonja ki önszántából Libanonba telepített légvédelmi rakétáit, az izraeli fegyveres erők gondoskodnak azok megsemmisítéséről. ©ISÉ t§81. június 14„ vasárnap Nem sikerült a mentés Nem maradt remény arra. hogy élve kimentsék a 6 éves Alfredo Ram pit, aki szerdán délután esett bele egy 60 méter mély artézikútba, a Rómától mintegy 20 kilométerre fekvő Vermicino faluban. A kisfiú először 36 méteres mélységben akadt meg. Mivel a kút csupán 30 centi széles, a mentést végző, szakemberek először úgy próbáltak eredményt elérni, hogy a kúttal párhuzamosan egyméteres szélességű mentőaknát fúrtak, majd azt vízszintesen összekötötték az artézikúttal. Mire azonban a keresztalagút elkészült, a kisfiú lejjebb csúszott, egyes feltevések szerint a rendkívül kemény gránittalajban végzett fúrás keltette rezgések következtében. Ezután többen — főként barlangászok — vállalkoztak rá. hogy a kútba leereszkedve kihúzzák a gyereket, de legtöbbjüknek nem sikerült belepréselnie magát a szűk helyre. Ketten elérték a kisfiút, de nem tudták kihúzni, mert a kút mélye csupa sár, és a kis Alfredo teste a sártól olyan síkossá vált. hogy a kötél lecsúszott róla. A feladatot az is nehezítette, hogy a mentőket csak fejjel lefelé tudták leeresztem a kútba, ilyen- helyzetben pedig legfeljebb egy fél órát tudtak lent tölteni. Donato Caruso barlangász, aki a legjobban meg tudta közelíteni Alfrédét, szombaton. kora reggel egy kézbilincset csatolt fel a kisfiú kinyújtot kezére, de az túl nagynak bizonyult és szintén lecsúszott. Caruso úgy nyilatkozott, hogy a kisgyerek még gyengén lélegzett, amikor megközelítette. A mentési munka első szakaszában egyébként mikrofonnal tartották vele a kapcsolatot és szondával légzését és szívműködését is ellenőrizni tudták. Amikor Alfredo 36 méter mélyen volt, műanyag csövön keresztül tejet és cukrozott vizet is le tudtak juttatni neki. A mentést péntek délelőt- től az olasz televízió egyenes adásban közvetítette. Pénteken, a kora délutáni órákban Alessandro Pertini, köztársasági elnök is a helyszínre érkezett, és az egész éjszakát a kút mellett töltötte. Pertini szombaton délelőtt tért vissza Rómába, amikor kezdett úay iűnni, hogy Alfredo megmentésére már nincs remény. Mecjlepő fejlemény IRH-tagok az aisóliázban Az ír Köztársaságban megrendezett általános választások legmeglepőbb fejleménye az északír politikai foglyokat támogató mozgalom nagy sikere. Az eddig ösz- szeszámlólt szavazatok alapján annyi már biztos, hogy a DÁIL (ír alsóház) tagjává választották az észak-írországi Maze-börtönben raboskodó Patrick Agnew-t és Kieran Dohertyt, akik mindketten az illegális IRA gerillái. Alig két hónappal a politikai státust. követelő éhségsztrájkjába később belehalt Robert Sands-nek a brit parlamentbe való beválasztása után ez az eredmény azt mutatja, hogy Írországban a határ mindkét oldalán erősödnek a republikánus érzelmek, és az IRA először vetheti meg a lábát a politikai erők között. A két megválasztott IRA-fogoly természetesen ugyanúgy nem foglalhatja el a helyét a DÁIL-ban, amiképpen Sands sem vonulhatott be az alsóházba. A szavazatok összeszámlá- lásának jelenlegi állásénál a választások végső kimenetelét, még nem lehet megjósolni. SALVADOR Hazafiak offenzívája Salvadorból érkező hírek szerint, a salvadori hazafiak nagyarányú offenzívat indítottak az ország északi részén, a fővárostól 112 kilométerre fekvő, kulcsfontosságú város, Arcatao ellen. A Trabundo Marti Nemzeti Felszabadítás! Front pénteken San Jóséban, Costa Rica fővárosában nyilvánosságra hozott közleményében bejelentette, hogy a front harcosai hétfőn, a junta hadseregével vívott heves összecsapásokban elfoglalták a várost. A közlemény szerint a harcokban a hadsereg mintegy 110 katonajáf tették ártalmatlanná és egy amerikai katonai tanácsadó is életét vesztette. Vádemelés A belgrádi ügyészség vádat emelt Gojko Djogo, szerb költő ellen, akinek ..Gyapjúföldek” cimü ez év áprilisában a belgrádi Proszveta kiadónál megjelent, majd néhány nap múltán betiltott verseskötete — a vádirat szerint — rosszindulatúan, a valóságtól eltérően ábrázol* A hadsereg szóvivője cáfolta a város bevételének hírét. A junta pénteken vadászgépekkel bombázta a város környékét, de az erősítés ellenére sem tudta visszavonulásra bírni a hazafiakat. * A salvadori juntának nyújtott amerikai gazdasági segély a tavalyi évhez képest lo5 százalékkal növekszik az idén — vált Ismeretessé salvadori hivatalos forrásból. Az Egyesült Államok ebben az éviién 144 millió dollár segélyben részesíti a juntát, míg' az elmúlt évben ez az összeg 68 millió dollárt tett ki. Djogo ellen ja a jugoszláv társadalmi- politikai helyzetet, sérti a forradalom vívmányait és eredményeit, és sértegeti to. szip Broz Tito személyét, emlékét.. Relgt'ádban közölték. hogy Djogo május 29-e óta előzetes letartóztatásban van. A Proszveta kiadó vezetői ellen fegyelmi eljárás indult. Khaled Párizsban Szombaton délelőtt hatórás látogatásra Párizsba érkezett Khaled szaúd-arábiai uralkodó. Párizs Orlyi repülőterén Francois Mitterrand köztársasági elnök fogadta a megválasztása óta Francia- országba látogató első külföldi államfőt. A király Genfből érkezett a francia fővárosba. A szaúdi uralkodó látogatásának, nagy fontosságot tu- . lajdonítanak Párizsban, tekintettel arra. hogy Szaúd- Arábia Franciaország első számú kőolajszállitóia és a legnagyobb beruházója. Két diplomáciái Hír Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte II. Erzsébet angol királynőt születésnapja alkalmából. Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására a közeljövőben hivatalos látogatásra hazánkba érkezik dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja. Utazzon a COOPTOURIST-tal! Austria Wien— Ferencváros labdarúgó-mérkőzés Bécsben UTAZÁS: ELHELYEZÉS: ELLÁTÁS: I FKOGRAM: RÉSZV. DÍJ: IDŐPONT: JELENTKEZES: autóbusszal. Egert«! Egerig. 2—3 ágyas, zuhanyzós szobákban, a Hotel Haus DSblins- ben. félpanzió. a S napos program alatt félnapos városnézés, valamint belépőjegy az Austria Wien— FTC labdarúgó-mérkőzésre. 3450 Ft 4- útlevél -f költőpénz IMI. VII, 29—31-ig, 3 nap. 1981. június 33-ig, a COOP- TOURIST UTAZÁSI IRODÁBAN (Eger. Hibay K. n. 33. Tel.: 11-998); AVAR szálló. Mátrafüred. COOPTOURIST- kirendeltség. valamint a következő takarékszövetkezeteknél: Hatvan, Párád, Vámns- györk, Heves.