Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-12 / 136. szám
A MINISZTERTANÁCS NAPIRENDJÉN Rendelet a közúti személyszállítási szerződésekről A Minisztertanács csütörtöki ülésén a közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztésére rendeletet hozott a közúti személyszállítási szerződésekről. A rendelet az év elején kiadott közúti árutovábbítási szerző, désekröl szóló jogszabállyal együtt — a húsz évvel ezelőtt alkotott gépjármüfu- varozási . szabályzat helyebe lépve — korszerűsíti a köz. úti személyszállítás jogi kereteit. A 20 éve készült szabályzat általában csak a közlekedési vállalatoknak engedélyezte a személyfuvarozást, s annak feltételeit szinte minden részletre kiterjedően meghatározta. Annak idején az autóbuszok 90 százaléka a közlekedési vállalatok tulajdonában volt, ma viszont fele-fele arányban osztoznak rajta a közületek- kel. Az elmúlt két évtized alatt a tömegközlekedés is sokat fejlődött. A menet- rendszerű közlekedésen kívül olyan új személyszállítási formák jelentek meg, mint a különjáratok, a bérautóbuszok és a bértaxik, valamint a szerződéses járatok, ugyanakkor a közüle- tek is bekapcsolódtak a személyforgalomba, bár ezekre már nem terjedtek ki a szabályzat rendelkezései. A mostani rendelet az 1977. ben módosított Polgári Törvénykönyv szellemében, azzal összhangban, nagyobb teret enged a gazdálkodószervek szabad megállaóodá. sóinak, magában foglalja a személyszállítás, mint vállalkozás valamennyi tormáját de csak a szerződő felek alapiietö jogait és kötelezettségeit szabályozza. Egyben lehetővé teszi, hogy a közületi szervek is bekapcsolódhassanak a menetrendszerű személy szállításba. A régi szabászat csak a menetrendszerű autóbusz és a személytaxi közlekedésére vonatkozott, a mostani rendelet a szerződéskötési kötelezettséget kiterjesztette az egyéb autóbusz, valamint a trolibusz, a villamos járatokra is. Az előírások szerint a vállalatok kötelesek a meghirdetett járataikon jelentkező utasokat elszállítani. A rendelet sorrendet határoz meg arra az esetre, ha a szállítási kapacitás kisebb az utasok számánál. A rendelet egyszerűsítette a személyszállítási szerződéseket. amelyekben a feleknek egyenlő jogokat biztosít. Új vonása a közúti személy- szállításnak a kártérítési kötelezettség. A’ rendelkezés szerint a menetrendben meghirdetett távolsági járat kimaradása. vagy legalább félórás késésa esetén a közlekedési vállalat kötelezhető az utas ebből eredő, legfeljebb azonban a viteldíj 15, illetve 5-szörösének megfelelő összegű kárának megtérítésére. Az 1982. január 1-én életbelépő minisztertanácsi rendelet végrehajtására a közlekedés. és postaügyi miniszter irányelveket ad ki. Kevesebb az üzemi baleset, de sok még a tennivaló Tavaly 5,8 százalékkal kevesebb üzemi baleset történt, mint 1979-ben, a halálos kimenetelűek száma pedig 13,4 százalékkal csökkent, — állapította meg a Minisztertanács elé terjesztett tájékoztatójában a SZOT elnöksége. Megnyugvásra azonban még távolról sincs ok, hiszen a javulás ellenére is tavaly 102 ezren sérültek meg a munkahelyükön. 1981 első hónapjaiban pedig bizonyos romlás tapasztalható. A balesetek okainak elemzése egyértelműen igazolja, hogy a vezetők jobb irányító, nevelő és ellenőrző munkájával, a fegyelem szilárdításával a sérülések elkerülhetők. A balesetek 31 százalékát a dolgozók szakképzetlensége, gyakorlatlansága, 22 százalékát a munkafolyamatok helytelen megszervezése, a felügyelet hiánya, a rendetlenség idézte elő, a balesetek 21 százaléka pedig azért következett be, mert nem tartottak be különféle eljárási utasításokat, vagy nem használták az egyéni védőeszközt. Leggyakrabban a 30 éven aluli fiatalok sérülnek meg, a legelővigyázatosabbak pedig az 50 éven felüliek. A sérülteknek csaknem egyötöde azok közül kerül ki, akik még fél évet sem dolgoztak szakmájukban, ami ázzál magyarázható, hogy e gyakorlatlan embereket sokhelyütt felületesen készítik fel a balesetek elhárítására. Kedvező jelenség, hogy az 1979-ben tapasztalt kisebb romlás után tavaly 12 százalékkal csökkent a foglalkozási megbetegedések száma, jóllehet a javulás itt is csak viszonylagos. Erősen visszaszorultak az ólom által okozott megbetegedések, kisebb mértékben a növény- védőszer-ártalmak, továbbra is igen sok azonban az úgynevezett foglalkozási na- gyothallás, különösen a bányászat, a gépipar és a textilipar egyes munkaköreiben. Gyakori a foglalkozási bőr- megbetegedés is, amelynek zöme keresőképtelenséggel jár. t A munkavédelmi felügyelők tavaly több mint 39 ezer esetben intézkedtek. 2335 gép. berendezés, üzem működését függesztették fel balesetveszély miatt. Kilencvenhét balesetért felelős személy ellen tettek feljelentést. 1115 ellen fegyelmi eljárást kezdeményeztek. Mső után-eső előtf f?J m hevesi Amíg a megváltó záporok ránk nem köszöntöttek — sok-sok rosszat elmondtunk az időjárásról. de meg nem bénultunk Ellenkezőleg: mezőgazdasági nagyüzemeinkben mindent elkövettek, hogy amennyire csak lehetséges, ellensúlyozzák a szárazság, az aszály okozta károkat. így történt a hevesi Rákóczi Mgtsz-ben is, ahol a munka háromféle arcát örökítette meg fotóriporterünk. Közülük kettő — a fólia alatti palántanevelés, valamint az öntözőcsövek szerelése — napjaink jellegzetes tevékenysége, a harmadik, a lókapa már inkább a múltat idézi, s egyben példázza azt is, hogy szükség esetén bizony vissza lehet (és kell) nyúlni a régi módszerekhez. Szántóföldi kiiiltetés előtt a kerfésze'b0'’ dolgozó asszonyok meg egyszer alaposan meglocsolták a palántákat És az a bizonyos lőpaka.. A kissé ódon han. Öntözni, öntözni, ahol csak lehetséges. Lajer gulatot idéző képen Far nos István és Varga József brigádja napi 12 órákat dolgozott e József apáik módján gyomtalanitják a para- jelszó jegyében. dicsomot. (Fotó: Köhidi) % Laknia mindenkinek kell AMIKOR A 60-AS ÉVEK ELEJÉN megszületett a 15 éves lakásépítési terv, az óhajtott célt kevesen vonták kétségbe: az 1 millió új lakás megépültével a 70-es évek derekára minden család — és tán egyedülálló sze-. mély is — önálló lakáshoz juthat. Más szóval: megszűnik a mennyiségi lakáshiány. Nos, 1975-ig felépült 1 millió 47 ezer lakás, és ugyanebben az évben 327 ezer lakásigénylőt tartottak nyilván a tanácsok. Az első elemzések ilyen okokkal magyarázták a. nem várt eredményt: a tervkészítők kevesebb családdal — következésképpen nagyobb családegységekkel számoltak; kisebbnek vélték a szanálási arányt (a nettó lakásszaporulat 823 ezer volt); és a feltételezettnél gyorsabb lett a városba áramlás. Az 1990-ig szóló második 15 éves lakásépítési terv 1.2 millió új lakás felépítését tűzte kj célul, mintegy 600 ezres nettó szaporulattal, és a korábbinál magasabb állami bérlakáshányaddal. Azóta a belső arányok módosultak, de most ne vesztegessünk sok szót ezek elemzésére, inkább vizsgáljuk meg. hogy csak az építésre koncentrálva megoldható-e a lakásprobléma? A kérdés annál inkább jogos. mivel az első hosszú távú program alapcélját sem az építés elmaradása hiúsította meg. Amint nyilvánosság elé került a tény, hogy állami eszközökből kevesebb lakást lehet építeni a korábban el- gondoltnál, nyilvánvalóvá vált néhány korábban háttérben meghúzódó tény. Nézzünk ezek közül néhányat: a községek lakosai elenyésző hányadban jelennek meg a statisztikák lakásigénylői között; a lakások fele házilagos kivitelezésben készült, ugyanakkor a magánerős szféra hátrányban van akár OTP-hitelről, akár anyagbeszerzésről legyen is szó (a házilagos kivitelezés és a magánerő fogalma de jure nem azonos, szempontunkból viszont ez elhanyagolható); az elosztás elveit egyes társadalmi csoportok — például a fiatal értelmiségiek, a csonka családok, és az egyedülállók — magukra nézve igazságtalannak tartják; a lakás alapvető létszükséglet, az árának emelkedése mégis meghaladja minden más áruét; a lakásszerzés éppen a legproduktívabb korban csapolja meg az emberek energiáit, így kihat a társadalom teljesítőképességére is. A tények továbbsorolása helyett a következtetés: a lakásgazdálkodáson — vagy még tá- gabban — a lakáspolitikán is változtatni kell. HA AZ ORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK létszámát elosztjuk a lakások számával, akkor a hányados alig lesz több 3-nál. száz szobára pedig 150 lakos jut. Eszerint az állami építőipar 53 négyzetméteres átlaglakásában 3 embernek kellene laknia. Hivatalosan ezek 4 személyesek. De a normával — nontosabban az átlaggal — itt is bai van. hiszen a cserére várók zörT'e nagvo^h lakást akarna Eoüljön hót a kisebbek rovására több. nagyobb lakás? Igaz. kiszámították már. hogy ezek négyzetmétere ' fajlagosan jóval olcsóbb a kis lakásokénál, de a kérdés fordítva is feltehető: nem kellene-e a szükségletüknél jóval nagyobb lakásban lakókat rávenni a cserére és a többgenerációs, vagy sokgyermekes családokat ezekbe költöztetni ? Az USA-ban egy átlagpolgár tíz lakásban éli le az életét. Mindig szükségletének — illetve zsebének — megfelelő lakókörnyezetet választ. Valamennyi lakás magántulajdonban van. Az NDK-ban — ahol a mi 23— 25 százalékunknál jóval magasabb az állami tulajdonú lakások részaránya — a tanácsok regisztrálják a családok létszámának szaporodását, fogyását és 24 négyzet- métert számolva egy .lakóra, a hatóság js kézdeményezhe- ti a lakáscserét. Igaz, náluk jóval jejlett°bb a szociális ellátással párosuló öregek otthona hálózat. DE VAJON MIÉRT MEREV NÁLUNK A CSERE? Először is a lakáskínálatnak néhány százalékkál még kellene haladnia a szükségleteket, hogy a forgás mellett állandóan legyen .szabad kínálat. Maga a rendszer sokoldalú legyen: ne kelljen megkeresni a cserélni akarónak azt a partnert, aki éppen az ő lakására vágyik, hanem betérve egy intézménybe, a bő kínálatból választhassa ki a legmegfelelőbbet, hogy ugyanitt kínálattá váljon az ő lakása is. De még kell valami, s talán ez a legkényesebb elem.. A forgást, felgyorsító lakáspiac értékben mér; nem nézi a szociális szempontokat, a megszerzés jogi aktusát és a régi, vásárláskori árat sem. A mostani ár pedig legalább duplája akár a tíz évvel ezelőttinek is. Mi lehet a megoldás? A Heti Világgazdaságban most folyó vitába bekapcsolódók több alternatívát is kínálnak. Nem teljesen új egyik sem, és valamennyinek van egy közös magja, nevezetesen, hogy szociálpolitikai okok miatt vélik nehezen megváltoztathatónak fenntartani a jelenlegi lakásgazdálkodási szisztémát. Márpedig a szociális szempontok érvényesíthetők más rendszerekben is. Milyenekben? Az egyik tábor úgy tenné homogénné a tulajdonformákat, hogy személyi tulajdonba adná — megvásároltatná — a tanácsi bérlakásokat. A másik javaslattevő csoport meghagyná a vegyes tulajdont (államit és személyit), viszont mindkettőhöz értéken lehetne hozzájutni. így a tanácsi lakásoknál nem lenne „beugró”, viszont magasabb lenne a havi lakbérük a vásárolt lakások törlesztési díjánál. A szociális szempontokat pedig úgy lehetne érvényesíteni mindkét esetben, hogy aki fizetéséből nem képes „lakni”, az csak erre a célra felhasználható segélyt kapna. Természetesen csak indokolt szükséglete és rászorultsága szerint. Ezen túlmenően csak akkor lakhatna négy. szobát két ember, ha képes ,is megfizetni ennek árát. Viszont így elejét lehetne venni az „állami ajándékoknak”, a „feketepiacnak” és az uzsoraalbérletnek. KECSEGTET MÉG EGY ELŐNNYEL a mobil lakásgazdálkodási rendszer. Miután egy egész társadalom érzékelné, a valós lakásárakat. így olyan nyomás nehezedne az új lakásokat építő és a felújításokat végző építőiparra, amely megakadályozná. hogy saját szervezetlenségüket. alacsony termelékenységüket is megfizettessék a vásárlóval. Szóval, tisztábban, lehetne látni a viszonyokat. Hiszen laknia mindenkinek kell. de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen körülmények között és milyen áron. Németh Sása Látszat Nem szeretem, ha az Igazgató, az elnök, az első titkár mosolyogva közli, hogy náluk minden a legnagyobb rendben megy. Pedig sokan azt a „jól vagyunk”-at tartják az elérhető legjobb jónak. Mintha attól dőlne ösz- sze a világ, ha a tennivalók, a gondok, a nehézségek ott toporognának a küszöbön. Pedig azok ott toporognak, akár tetszik az igazgatónak, az elnöknek és az első titkárnak. Magától semmi nem megy. Manapság még akkor sem megy minden úgy. ahogyan szeretnénk, ha „lábunk, nyakunk törjük”. Olyan ez a világ, hogy esetenként másként fordulnak a dolgok, mint ahogy mi szeretnénk. Az üzemi, a szövetkezeti és az egyéb langyos, álló vizek tehát nem léteznek, nem létezhetnek. Ha mégis kerül- közne ilyen valahol, ott baj van. Ott valami nem működik rendesen. Például hiányozhat a nyílt szó. Elterjedhetett az a nézet, ha valamiről nem beszélünk, akkor az nincs is. Kialakulhatott ez kényelemszeretetből is. Mi a csudának riaszt- gatnánk egymást, idegesítenénk a másikat bármivel, amikor éppen elég gondot okóz az élet önmagában Js. Még önszántunkból is tetézzük ezt meg a termelés, a szervezés, a mi egyéb, mis ügyek kérdőjeleivel? Ügyan már! Tessék csak szétnézni. Mennyi az infarktus, a gyomorfekély. Ezt akarjuk talán terjeszteni? Nem, nem akarjuk. Sőt. Azt szeretnénk, ha minél, kevesebb vezető és nem vezető beosztásban dolgozó embert vinne a szirénázó mentő a kórházba, akár infarktussal, akár gyomorfekéllyel. Ve ennek az lenne a módja, hogy elhatározzuk, a kényes ügyekről pedig nem beszélünk? Éljen a látszatnyugalom, a látszat-gondtalanság, éljen az erőltetett „jól érezzük magunkat”? Nem és ne! Az ilyen bent hordott fez szültségek okozzák a legtöbb bajt. Az emberben is, a gazdaságban is, a társadalomban is. Lássuk be, min- dent meg kell tárgyalnunk. Minél „kényesebb” valamilyen ügy, annál hamarabb és annál alaposabban. Ehhez persze az is kell, hogy legyenek az igazgatónak, az elnöknek, az első titkárnak partnerei. Olyan társai, akik nem csak beszélnek, hanem mondanak is való,mi okosat. Akik nemcsak ismétlik az igazgató, az elnök, az első titkár szavait, hanem elsorolják a sajátjukat is. Mostanában több ilyen fórum kezdene működni. A véletlen kiszámíthatatlan szeszélye lenne, hogy pont azokon a munkahelyeken folyik a. legélénkebb véleménynyilvánítás. amelyek a legjobb eredményeket is mutatják? Persze, nem a vita szüli a szép statisztikát. Ezért, nem szeretem a langyos állóvizet. G. Molnár Ferenc UnnníoS 1981. június 12„ Btmfmk J
