Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-09 / 133. szám
í KÉPI Eli EINYO 111 Mesterházi Labs: Szerencsétlen f ló t ás \ Az író alapvető erénye, c erről műveinek zöme tanúskodik, — az ígazságkereső szenvedély, az olykor igen bosszantó társadalmi visz- szásságok ostorozása, kipel- lengérezése. Ez a nemes indulat néha úgy elragadta, hogy a kelleténél kevesebbet törődött a formába öntés megannyi előírásával, meg, feledkezve arróL, hogy ezek következetes érvényesítése írásainak hatékonyságát, művészi értékét is fokozta volna. Utolsó televíziós munkája, a Szerencsétlen flótás című tévéfilm is markánsan tűk. rözi ezt a kettősséget. A figyelem középpontjába köz- érdeklődésre számot tartó, százezreket foglalkoztató témát rendel, s ezt vizsgálja, elemzi dicséretes alapossággal, megnyerő lelkiismeretességgel. A tehetséges, a szorgalmas, a mindenről és mindenkiről csak jót feltételező, a semmiféle megvesztegetésre nem hajlandó pályakez. dő értelmiségiek érvényesülésének lehetőségeit mutatja. Ezt a meglehetősen szűk réteget — a többség ugyanis minden különösebb zökkenő nélkül terepszínre vált, azaz alkalmazkodik, ha ez javát szolgálja — képviselő főhőse Jankovszky Jenő, ez a középiskolai tanárból beteggondozóvá vedlett ifjú, aki úgy szeretne élni és dolgozni, ahogy azt egy ideális szocialista ember tenné, akinek valamennyi cselekedete megfelel a legszigorúbb etikái követelmékitek is. Környezete azonban épp ezért nem viseli el, hiszen már fizikai jelenléte is ingerli azokat. akik csak áz önzésre, a2 egyéni szempontok durva érvényesítésére esküsznek. Ezt a szimpatikus figurát kissé elnagyoltan rajzolta meg az alkotó, így aztán gyermeteg naivságát. olykor inkább megmosolyogjuk mint megértjük, holott a szerző szándéka nem ez volt. Ezért a hiányosságért viszont kárpótolnak a remekbe faragott mellékalakok. Ugyanilyen sikeres, hiánytalan a kórházi légkör és munkaszellem bemutatása. Kinevetjük a kisstílű, fennhéjázó főorvost, aki csak megjátssza a nagyvonalút, ám közben csak az érdekli, hogy minden esetben megkapja-e az egy operációért járó hálapénzt, természetesen még a műtét előtt. Az egyáltalán nem zavarja, hogy ezt a summát vékonypénzű kisemberektől, zömében nyugdíjasoktól követeli. akik kínkeservesen teremtik elő az összeget. Történetükben a gyógyíthatatlan, a rákos szállásadónő helyett Jenő fizet, akit a körülmények arra kényszerítenek, hogy betegszállító legyen, ebből a helyzetből azonban ismét bonyodalmak fakadnak, nagyszerű alkalmat szolgáltatva újabb szereplők felvonultatására. A valóságból metszett az a maszek is, aki végül társává szerződteti a gyámoltalan fiatalembert, s ezután már semmi akadálya az elszomorító happy endnek: jöhet a lakás, a kocsivásárlás, egyszóval az időmúlás, méghozzá a felsőfokon. A kórházban viszont marad minden a régiben: az önértékeit jócskán túlzó főorvos továbbra is pózol, emlegeti az erkölcsi alapelveket, s közben gátlástalanul elfogadja azt a pénzt — a menthetetlen páciensektől is —, amit egyetlen jóérzésű polgár se tenne zsebre. így lenne? Ne általánosít, sunk, de higggyük el, hogy Mesterházi sokat tapasztalt, s tengernyi élménye közül gyűjtötte egy csokorba a legjellemzőbbeket, hogy megdöbbentsen, hogy felrázza az olykor nem szunnyadó, hanem bántóan horkoló lelkiismeretet. Talán nem hiába .: ‘; (pécsi) Nemzetközi könyvművészeti kiállítás Lipcsében A következő nemzetközi könyvművészeti kiállítást (IBA-t) 1982. május 7. és június 13. között rendezik meg Lipcsében. A kiállítással kapcsolatban megalakult és megkezdte munkáját az IBA magyar nemzeti bizottsága, a bizottság elnöke Kö- peczi Béla akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese. A kiállítás mottója Johannes R. Becher gondolata: „A könyv épp oly szükséges, mint a kenyér’’. Az IBA 1982-ben ennek szellemében akarja ismét bemutatni és szemléltetni a szocialista könyvkultúra fejlődését, a könyvtervezés, az illusztrációk és a kiadói termés nemzetközi színvonalát. A lipcsei kiállítás fontos célja az is, hogy elősegítsék a könyvtervezők tapasztalatcseréjét,1 és hogy főképpen az ázsiai, az afrikai és a latin-amerikai fejlődő országoknak lehetővé tegyék nemzeti könyvtermésük bemutatását. A nagyszabású nemzetközi rendezvényen külön kiállítást nyitnak Goethe halálának 150. évfordulója alkalmából. Külön csoportban mutatják be a szép gyermekkönyveket is. (MTI) Rékára is vadásztak Cukorgyári Fiatalok találkozója Hatvanban Péntektől vasárnapig, vagy. is három napon át tartottak Hatvanban a IX. cukoripari ifjúsági találkozó eseményei, amelyeken — a meghívott vendégekkel együtt — csaknem 150 fiatal vett részt az ország 12 gyárából, illetve a különböző kutatóintézetekből. Kellemesen, hangulatosan zajlott le a bevezető ismerkedési est. amelyén több üzem ifistáinak műsora után diszkózenére szórakoztak a jelenlevők. A hivatalos megnyitót szombaton délelőtt tartották a Konzerv- és Cukorgyár művelődési házában, ahol Kajtor István, a Cukoripari Iroda főigazgatója üdvözölte a találkozó résztvevőit, s méltatta az országos rendezvény jelentőségét. Mirtt megállapította, az évszázados iparág hagyományainak eleven folytatása ez az évente más-más helyen szervezett esemény, amely lehetőséget nyújt az egymással való ismerkedésre, barátkozásra, illetve módot ad arra is, hogy a cukorgyári fiatalok kicseréljék szakmai tapasztalataikat, kölcsönösen hasznosítsák egymás eredményeit. A főigazgató megállapítását egvébként nagyszerűen érzékéltette az a kiállítás, amelyet a gyári fiatalok különböző munkáiból rendeztek meg a Hatvani Cukorgyár KISZ-esei az egyik klubteremben. Hasonlóképpen az ismeretek széles körű cseréjét segítette a részt vevő csapatok közötti vetélkedő, amelynek kérdései között — a szakmai jellegű feladványok mellett — bőven találtunk az általános műveltséget firtató kérdéseket. Ezt a vetélkedőt a Cukoripari Iroda készítette elő, a győzelmet pedig — akár csak kéf esztendeje, a hatvaniak Szabó Rudolf, Oldal Béla, Be- rényi Istvánné, Molnár László és Korost Imre öszetételű együttese szerezte meg. E vetélkedő után később nyolc számból álló sportver. sengés következett a HKVSC- pályán, e6te pedig — ugyancsak a művelődési ház színháztermében — a Muszty Bea és Dobay András folk- beat kettős szerzett maradandó művészi élményt a eu_ korgyári ifjaknak. A jól szervezett, gondosan előkészített IX. országos találkozó utolsó jelentős eseménye vasárnap délelőtt zajlott le a Delelő úti ifjúsági táborban, ahol az egyik közeli honvédalakulat híradós kis- katonáinak a közreműködésével játékos rókavadász túrán mérték össze képességüket a csapatok. Itt a legjobban az Ercsi Cukorgyár együttese szerepelt, második a Cukoripari Kutató Intézet, harmadik pedig a Szolnoki Cukorgyár gárdája lett. Az országos találkozón döntés született, hogy a legközelebbi hasonló esemény színhelyét — az eddigi gyakorlattól eltérően — pályázati rendszerrel jelölik ki, figyelembe véve a gyártelepek ifjúsági szervezeteinek mozgalmi életét, annak eredményeit. ~ (m. gy.) Gondoljuk csak meg: előbb látta Földünket a világűrből ember, mint azt, ahogyan egy emberke élete elkezdődik! Minden újság. sőt a Képes Világatlasz is közölte azokat a fényképeket, amelyeket a Hold túlsó oldaláról. 400 ezer kilométer messzeségből küldött a Zond—3 mesterséges hold, ugyanakkor 1905-ig nem publikáltak fotót egy. a külvilágtól néhány centiméterre zajló csodáról: a magzat fejlődéséről! És most, — magyarul is élvezhető szöveggel. — Lennart Nilsson hatvan színes, százhúsz fekete-fehér képpel tárja elénk e könyvnyi fantasztikumot! Igazi szenzációnak tartom a könyvet: a Gyermek születik címűt. Pedig nekem tulajdonképpen csalódást okozott: a minden könyvhétre esedékes fotóalbumok idei darabját kerestem hiába, amikor kezembe akadt az ujját szopó magzattal kezdődő kötet — pótszerként. És mégis: ez az- igazi szenzáció! Miért, is? ' Fotóriporterek, százai, ezrei teszik fel ectész életüket, arra, hogy akár egyetlenegy. soha meg nem ismétlődő. de mindenkit érdeklő eseményt ők, fotózzanak. És akkor jön egy (nyilván hallgatna) svéd. aki ráiön a szofnklészl igazságra: „sok van, ami csodálatos, de az embernél ptries semmi csodálatosabb"! És vállalkozik arra, ami előtte senkinek sem, sikerült igazán: az élet keletkezését követni nyomon. A mindenkit érdeklő, személyes élményt. Nem hálás feladat ám. amiről szó van! Hiszen a hasonló esetekben ma is. kényszerűségből, a műtéttel eltávolított, szöveteket, elemzik — utólag, lay készültek az első képek a seitek találkozásáról. összeolvadásáról. és ugyanez volt a módszer, ha a BIZTOSAN néhány órás. néhány rumos embriót akarták vizsgálni. Nilsson képeinek egy része is így sikerült.. Ahány kép, annyi elpusztult élet! De Nilsson többet akart: az élő, fejlődő, mozgó EMBERT megörökíteni! Optikai gyárakkal együttműködve, konstruktőri erényeket csillogtatva oldotta meg a lehetetlent kísértő feladatot: az anyában örökíteni meg a kis életet. Van egy képe: bennem a megdöbbenést váltotta ki. Egy „komplett" mázát lebeg, mindene egy képen látható. Amiben nem az a döbbenetes, hogy halszem. objektívvei készült, hiszen az ma már megszokott. Hanem az, hogy egy, általában igen széles optikát olyanra tudott kicsinyíteni, hogy az bejuttatható az anya testébe, hogy az folyadékban is tud működni (más a törésmutató!), és hogy az MŰKÖDÖTT IS! Ez az igazi szenzáció, mert ezt csak egyetlen ember, a fotós láthatta, és ELSŐ. KÉNT! És ma már mindannyiunk megnézheti! Férfitársaim: ugye, eddig csak a várakozás volt a miénk? Alldogálás, cigaretták a nőgyógyász, terhesgondozó, a szülőszoba előtt — aztán végül egy ráncos, vörös kis emberke, amely igazából még nem is nagyon szerethető. Előttünk is titkoltan — de tulajdonképpen anyja előtt is rejtve — kezdődött az élet, amelyben pedig nekünk is megvan a magunk, nem mellőzhető szerepe. Hogy valójában mi ez a szerep: ezt érzékelteti Mírjam Fu- ruhjelm és Axel Ingelman„ Sundberg kíséröszövege, amely szinte gyerekek számára is érthető, érzékletes, élményszámba megy. Tökéletes könyv? Lehetne. Csak azt nem értem, hogy az 1965-ben megjelent svéd kiadás miért csak 1981-ben jelent meg nálunk? Évi 100 kilométeres terjedési sebesség ma már kicsit lassúnak tűnik. De talán még gyorsítható: Nilsson ugyanis 1973-ban újabb, ezúttal, az egészem., béri testre kiterjedő fotóalbumot készített, amelynek címe: íme, az ember. Hol is van? Kőhidi Imre Ái amatőr mozgalomról A XI. országos amatőr képző- és iparművészeti kiállításhoz kapcsolódóan országos tanácskozást tartottak szombaton és vasárnap az amatőr képző- és iparművészeti mozgalom helyzetéről a diósgyőri Vasas Művelődési Központban, Az eszmecserén felmérték az Amatőr Képzőművészek Országos Tanácsának 1980. évi megalakulása óta végzett munkáját és keresték a mozgalom további kibontakozásának lehetőségeit. Kisalföldi könyvesházak Kisalföldi könyvésházak címmel tanulmánykötet jelent meg a Győr—Sopron megyei tanács kiadásában. A kötet tudományos alapossággal dolgozza fel a megye könyvkultúrájának történetét, s méltó' emléket állít azoknak az irodalompártolóknak, akik meghonosították a könyvnyomtatást ezen a tájon, s ezzel nagyban hozzájárultak a magyar könyv, kultúra és az írásbeliség terjesztéséhez. A tanulmánykötet szerzői — Hiller István. Németh Attila, Pernesz Gyula, Tuba László és Zöld Ferenc — a nyomdászathoz kapcsolódva feltárták a kisalföldi könyvkötés, és a könyváru^ítás történetét is a kezdettől napjainkig. A tanulmánykötetet — amely 2000 példányban jelent meg — korabeli rézmetszetek, díszes könyvrészletek illusztrálják. (MTI) fi ,Nmim k £981. június 9., kedd A FOG Arra ébredt, hogy lüktet a foga. Először álláig húzta a takarót, hátha a melegben megnyugszik. De a foga egyre jobban fájt. Az állkapcsában, fülében, nyakában érezte a kínt. Kábult félálomban a gyógyszeresfiókra gondolt. Valahol van egy pár Algopyrin. Talán egy kis kamilla. Már régen el kellett volna menni a fogorvoshoz. Már régen, istenem, mi mindent kellett volna. Elromlott a felső ajtózár, ha egyszer betörnek, azt se fogja kifizetni a biztosító. A rekamiét is meg kellene javíttatni, a fiókot nem lehet rendesen szétnyitni, nem lehet rendesen beágyazni. De minek is ágyazna be? Ki jön hozzá? Kinek takarítana? Kinek öltözne? Kinek főzne egy tányér ételt? Az órára nézett. De az óra is késik. Valaha milyen fontos volt, hogy pontosan járjon. fis hogy Utálta az ébresztő éles hangját! Ha egyszer délig alhatnék — gondolta, amikor zsibbadtan magára kapkodta a ruhát, főzte a reggelit, ébresztette a gyereket, rohant a buszhoz, mert ugyebár a tanár kartársaknak hét óra negyvenkor az iskolában kell lenniük. .. A foga úgy lüktetett, hogy fel kellett kelni, kamillát főzni. Reggelre rászánta magát: elmegy az esztékába és kihúzatja. A kőkockás fehér folyosón kényelmetlen fapadok. Léült a pad szélébe és csodálkozott. Nem voltak rajta kívül betegek. Senkinek nem fáj a foga? Mi is van ma? Persze, szabad szombat. A népek kirándulni mentek, látogatóba a családhoz. És strandra. És délután mecsre. Ilyenkor csak a bolond betegszik meg. Vagy az, akinek már mindegy a hétfő, a kedd, a szombat. — Tessék bejönni. Fiatal orvos állt az ajtóban. Akár a fia lehetne. Fia? Unokája. — Tessék csak nyugodtan oda leülni. Mi a baj? Mi a baj? Az öregség a baj, édes fiam, a magánv a baj, az, hogy az IKV nem csinálja meg a beázást, az a baj. — Ezt a fogamat tessék kihúzni. Kimondta. Kicsit behunyta a szemét, mert ami most jön, az persze nagyon rossz, de csak egy perc, és megint mehet haza, a vackára, borogatni az arcát, majd főz egy köménymaglevest, beleaprítja a kenyeret, azt le tudja nyelni. Az orvos nem nyúl se tűhöz, se fogóhoz, áll, töpreng. — Kár ezt a jó fogat még kihúzni. Erős ez, nincs is körülötte lesorvadva az íny. Meg fogjuk ezt menteni. Ki" kezelem inkább, jó? Az orvos valamit ráfröcs- csent, ettől picit enyhül a lüktetés. Receptet ad, mosolyog. Ö csak annyit ért, hogy valami jó lesz, hogy most elmarad a foghúzás. Ki mosolygott rá legutóbb? Mikor? Tavaly? Három éve? öt éve? Talán senki. A patikában nincsenek sokan. De ahogy a pénztárnál fizeti a Demalgont, egyszerre csak megint élesen belenyilall a fogba: Odakap a zsebkendővel. És mert úgy érzi. hogy valami fontos történik vele, valamit közölnie kell a világgal, a pénztárosnőnek mondja: ki akartam húzatni a fogamat, de a doktor nem akarta, azt mondja, kikezeli a gyökeret. — Ezt mondja mindegyik — szólal meg mögötte egy asszony. — Engem félévig kínoztak, a végén mégis ki kellett húzni. Vérmét0&ésem volt már, meg fogidegem. — Ha privát ment volrla hozzá, akkor már megszaba' dította volna magát — tó- dítja egy másik öregasz- szony. — De ezeknek ez az üzlet, a szegény betegen gyakorolnak. Nem válaszolt, ^ kisasztalhoz ment, a kancsóÉól vizet töltött és mindjárt bevette a két Demalgont. De az előbbi jó érzése elmúlt. Lehet, hogy az orvos csak le akarta rázni? Hogy nem volt kedve fogat húzni? Mit érdekelte, hogy ő most hazamegy, tovább fog szenvedni. Nem, nem akar még egy ilyen éjszakát. Kibírhatatlanul fájt a foga. Minden magyar állampolgárnak jár a legmagasabb szintű orvosi ellátás. Most mindjárt visszamegy. Követeli, hogy húzzák ki a fogát. Az ő foga, joga van hozzá. Megint az üres folyosó, megint a kockás kő. Egy takarítónő húzogatja a bemártott rongyot, sandán néz rá. Mit keres itt ilyenkor? „Ne tessék kopogtatni” szigorús- kodik a felirat, de igenis be. kopog. Jön a fiatal orvos, csodálkozik. Visszajöttem, nem bírom, tessék kihúzni, — Hát, parancsoljon. Az orvos kezében az injekcióstű, feltör egy ampullát. Majd leteszi a kezéből a - tűt, leül a forgatható kis székre a fogorvosi szék mellé. — Kérem szépen, én most kihúzom, a fogát, hát persze. hs azt tetszik mondani, hogy nem lehet kibírni. De kérem szépen, én orvos vagyok, én arra tettem esküt, hogy gyógyítani fogok, segíteni fogok az embereken. Milyen segítség az, hogy kirángassak egy életerős fogat? Tessék figyelni, ez a fog itt ezt a hidat tartja, ha kihúzom, nem lehet ugyanilyen pótlás. .. tetszik engem érteni? Ezt itt akkor már nem fogja tartani semmi. Az egy alacsonyabbrendű életforma, akkor már hiába tetszik visszajönni, ha. kihúztam, nem tudom többé visz- szaragasztani. De ha a gyulladás lezajlik... Nem értett minden szót, csak messziről jutott hozzá az orvos magyarázó, kérlelő hangja: Alacsonyabb életforma? Magasabb életforma? Rágni? Nem rágni? Almát? Mikor harapott ő almába? Vagy sült húsba? És miért fontos, hogy ha nevet, milyen foga látszik? Hát mikor nevet ő? — Ha vállalni tetszik ezt a kis fájdalmat. Pár hét alatt kikezelem. Én orvos vagyok, én arra esküdtem... Valahol, nagyon messze egy emlék. Fiatal tanítónő még, hetedikes fiúkat kap. ..Nincs más, csak pofozni, jól megpofozni őket” — mondja az idős kolléga. „Mind szemtelen, csak jól ellátni a bajukat.” És ő bement az osztályba. „Fiúk, én nem akarok senkit megverni. ,., ha hallgattok rám.. .*5 (Föl itatjuk)
