Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-21 / 144. szám

Licence! j a licencekre

HA ÉN LENNEK A MINISZTERELNÖK — mondja mérnök ismerősöm —, akkor egy időre csak egyetlen licenc vásárlását engedélyezném: azt, amely tökéletes módszert nyújt arra, hogy miképp lehet hasznosítani a külföldről vásárolt ismereteket!

Nem rossz ötlet, s főként nem alaptalan. Akár a kormány is előállhatott volna ezzel a javaslattal, hiszen tárgyalt a külföldi ismeretek hazai hasznosításáról, s kénytelen volt megállapítani, hogy az messze alatta ma- i rád annak a mércének, amit gazdasági feladataink állítottak a vállalatok elé.

Mindenekelőtt a rendkívül lassú honosítás okoz nagy veszteséget. A magyar vállalatok általában, három-öt év alatt vezetik be a megvásárolt ismereteket, ám ez nemcsak önmagában nagy idő. A világ szellemi termékpiacán kínált gyártási eljárások ugyanis már eleve nem a legkorszerűbb ismereteket képviselik. Licenceladásra csak akkor kerül sor, ha a termék gyártása, a technológia alkalmazása már nem hozza meg az újdonsággal együtt járó különprofitot, azaz van már nála újabb, jobb.

A magyar vállalatok ezen a szellemi termékpiacon általában hétéves ismereteket vesznek meg, s ha ehhez hoz- í zátesszük a bevezetéshez szükséges három-öt évet, nem ■ nehéz elképzelni, -hogy a fáziskésés micsoda hátrányokkal jár a piacon! Ha egyáltalán versenyképes marad tíz-ti- zenkét év után a licenctermék! Mert például az elektronikában három-négy esztendő alatt elavulnak a termékek.

A KÖRÜLMÉNYES HASZNOSÍTÁSNAK természetesen megvan a maga oka, logikája. Az, hogy egy külföldi ismeret önmagában jó és korszerű — nem jelent semmit.

A licenc mindig az adott üzemi, vállalati körülmények között fejti ki hatását, de csak akkor párosul igazán a benne- rejlő haszonnal, ha az üzemi fogadókörnyezet is [ korszerű. Ez már szinté közhely. Mégsem árt fölemlegetni, mert kezd elterjedni egy felfogás — nemcsak a li- j cenccel, hanem általában az egész innovációs tevékeny! séggel kapcsolatban — mely szerint a vállalat fogadóké1 pességé kizárólag műszaki kérdés. Ha van korszerű műszaki bázis, akkor a licenc gyors, hatékony bevezetése sem ütközik akadályba.

Nemrégiben tanulmánykötet készült a műszaki fejlesztések hatékonyságáról, melynek eredményeit a - MTESZ egyik ülésén ismertették. Százötven vállalatnál vizsgálták meg, hogy mi volt az oka a sikertelen fejlesztési akcióknak, köztük a licencvásárlásokénak. Kiderült, hogy több licencvásárlás már az elhatározás pillanatában sikertelen, vagy kevésbé sikeres volt, tudniillik vásárlás előtt helytelenül Ítélték meg a vállalat fogadóképességét. Hiányoztak azok a módszerek, amelyek a helyes döntéshez szükségesek. Rosszul ítélték meg a háttéripar alkalmazkodóképességét, a termék eladhatóságának feltételeit, s még azt sem elemezték, hogy a vásárolandó licenc megfelelően szolgálja-e a termékszerke- ! zetváltás következményeit. A vállalaton belül a szám- I viteli és pénzügyi irányítás sem volt megfelelően felkészült arra, hogy kimutassa, mennyi a fejlesztéstől vár- í ható tényleges haszop. A tapasztalatok szerint ilyen számításokban nem is érdekeltek a műszaki fejlesztéstől elkülönült irodák. Az érdekeltség egyébként is kulcskérdése a külföldi ismeretek honosításának, méghozzá nemcsak a vállalatoknál. Ügy tűnik — állapítja meg a 1 tanulmány —, hogy az idegen ismeretekből táplálkozó fejlesztések kérdésében a magyar gazdaságirányítás al- ' kötőelemei önálló életet élnek; egyes kérdések eldöntésében a vállalatok, a kutatóintézetek, a minisztériumok, a Magyar Nemzeti Bank és az OMFB között érdekellen- ' tétek mutatkoznak. Az érdekellentétek a gyárkapun belül még inkább megtalálhatók. Például: a nem műszaki fejlesztéssel foglalkozó osztályok nem nyilvánítanak vé- i leményt egyegy licencvásárlás előtt. Sőt, előre biztosítják vétlenségüket a kudarc esetére.

A LEGSZEMBETŰNŐBB ELLENTMONDÁS azonban a vállalatok és a kutatóintézetek, a vállalati és kutatómunka között feszül. Az intézetek minden jó szándékuk ellenére sem töltik be az innovációban a szakmai súlyuknak megfelelő szerepet, és nem is elsődleges tanács- I adói a vállalatoknak a döntések előtt. Pedig a licencek egy jelentős hányadát nem is új termék gyártására vá- ; sárolja a vállalat, hanem azért, hogy a műszaki színvonalat emelje. A licenc kiváló lehetőség arra, hogy a házon belüli szellemi értékekkel párosulva, újabb isme- i reteket hozzon létre. De az esetek többségében nem nagyon hoz, mert a licencek nem kapcsolódnak a vállalati kutató- és fejlesztő tevékenység egészéhez. Sem úgy, hogy űrt pótolnának a házi kutatásban, sem úgy, hogy az idegen Ismeretekből kiindulva alakulna ki egy új technológia. így aztán a licencvásárlás, mint egy külön akció jelenik meg a vállalati gazdálkodásban. A vásáriá. sok négyötödére jellemző, hogy nem illeszkedik a vállalat műszaki-fejlesztési stratégiájához. Ha utóbbi van egyáltalán!

Végül is az alacsony műszaki színvonal csak egy ok a sok közül. Legalább ennyire fontos a szervezettség, a korszerű vezetési rendszer, az Innovációban való — minden osztályra kiterjedő — érdekeltség, s a távlati gondolkodás hiánya. Valójában nemhogy a licencekkel nincs baj, de licenckérdés sincs. Ami mégis felszínre kerül a kérdéssel, az mind mélyre nyúló gyökérrel kapaszkodik mai problémáink talajába, oda, ahová többi ellentmondásunk is visszavezethető.

Mindez azért lehet fontos, mert a közeljövőben a licencvásárlások élénkülése várható. Az ugyanis változatlanul igaz és ma már a vállalatok körében is elfogadott tétel, hogy fölösleges kitalálni azt, amit másutt már j kitaláltak. J

IGAZ, a mérnök ismerősöm által emlegetett licenc j titkára még senki sem jött rá. Amire ő gondolt, az1 j minden gazdaságnak maga kell kitalálnia és hasznosita- j

nia. S ez aztán mgr végképp nem műszaki kérdés. j

I

Megy esi Gusztáv j

0?ERÉTT ÉS MISZTÉRIUM

fi Csárdáskirálynőtíl Báthory Erzsébetig

Beszélgetés Joncsó Miklóssal és Hernádi Gyulával

E

nfant terrible, Így

summáznák véleményüket mindkettőjükről a franciák. Valóban, már-már legendás ez a páros, a film, az irodalom és a színház ..fenegyereke’”. Életkorukra egyáltalán nem illő ez a kifejezés, de mindig olyan meglepőt produkálnak. hogy az emberek felkapják a fejüket, ha meghallják, hogy valahol közös vállalkozásba kezdenek.

Mostanában gyakorta kapaszkodnak Thália „szoknyájába”. Nemcsak • szokat- lanságukkal tűnnek ki előadásaik. hanem következetességükkel is, hiszen a nagyon eltérő körülmények között, más és más társulatokkal megvalósított produkciók szinte egységes sort alkotnak.

Legutóbb Miskolcon. Illetve Egerben láthattuk az általuk „átgyúrt” Csárdáskirálynőt, amely az évad egyik izgalmas bemutatója volt. Először arról érdeklődtem, milyen szándék húzódik meg amögött, hogy változatos színhelyeket ■— éjszakai lokált. csakúgy, mint szabadtéri színpadot — választanak „szószékül”.

Ez életforma

Jancsó Miklós:

— Kényszerhelyzet ez. Folyamatos munkára, állandó színházra volna szükség. Látnoni kellene minden egyes előadást, hiszen ha magára hagyom, meghal, vagy megváltozik, természetéből adódóan. A várszínházi Hasfel- metsző Jacket például esténként figyelemmel kísértük, együtt éltünk vele.

— Miért nincs „otthonunk”? Mert papírunk arról nincs, hogy mi értünk ehhez, így aztán hiába próbálkozunk, hiába keressük a lehetőségeket. Azt kapjuk válaszul, hogy minek kon- tárkodunk bele. Nekem arról van „bizonyítványom”, hogy értek a filmhez. Hernádinak pedig elismerik, hogy tud írni — a tollhoz még nem kell „jogosítvány”.

— Szerintünk pedig a szín. ház nem egyszerűen egyegy darab bemutatását jelenti. hanem életforma. Úgy véljük, hogy jelenleg hazánkban a polgári színház egy változatát művelik. Pusztán a szabad idő eltöltésének minősíthető ez. Mivel nem zavar túl sok vizet, nem is háborít fel: marad a közönség olyan, mint előtte.

— Miből adódik véleményük szerint ez az állapot, s feloldható-e?

Hernádi Gyula:

— Egyrészt a jelenlegi társadalmi közegből, másrészt a gazdasági szervezetből származik. Természetesen az utóbbi a meghatározó. Magyarországon ma ajándékba adják a színházat, így a döntések az ügyben elég esetlegessé válnak. Különféle külső szempontok határozzák meg a műsorterveket. Pedig a gazdasági keret akkor lenne valóságos, ha ebbe vállalkozói formában is be lehetne nevezni. Ez annál is fontosabb lenne, mivel ez az a terület, ahol „innovációra”, a kezdeményezőkészségre a legnagyobb szükség volna. Hiszen itt áll a legtávolabb a pénz- befektetés az eredménytől. Mondjuk egy félmillióért létrehozott produkciónál nem ' feltétlenül ér többet egy kétmilliós.

Színházi utópia

— Tudom, hogy egyelőre még csak távlati elképzeléseikről basáéinak. Mégis art kérem.

mondják el, milyen lenne a* finók társulata, ha lenne.

H. Gy.:

— Természetesen ez csak a kísérletezések közben alakulna ki, még csak a kör.

vonalait vázolhatom. Az első lépések azok lennének, hogy mondjuk versenytárgyalásra kerülne a sor, s felajánlanánk, hogy .. . no, nem azt, hogy nyereségre teszünk szert, hanem csak annyit, hogy évente X millió forint veszt eségcsök ken tést érünk el. Ma még itt tartunk. Az. tón összegyűjtenénk egy társaságot, ahol lennének kockázatvállalók és persze alkalmazottak, Ha érdeklődésre számot tartó műveket mutatnának be, akkor lehet, ne közművelődési célokat is közvetlenül szolgálni, például egy.két ingyenes előadást tartva a diákok számára. Árunak kellene tekinteni a kultúrát is. ez vet. zet a nagyobb pezsgéshez, értékesebb eredményekhez.

J. M.:

— Sajnos ma az történik a színészekkel, mint a futballistákkal. Nemrég írták le valahol, hogy a labdarúgásban semmi sem ösztönzi az élvonalbelieket arra, hogy világszínvonalon játsszanak: harmadosztályban is megkeresik ugyanazt a pénzt. Hasonló folyamat zajlik le itt is: ritkán találni olyan szereplőt, aki tud lovagolni, úszni, szépen beszél, mozog és énekel — s ha ilyen van is. nem tudom többletképességeit megfizetni.

H. Gy.:

— Ügy is fogalmazhatnánk ezt, hogy az „embertőke” elhasználódásának va_ gyünk a tanúi. Nem kaphat valaki sokat egy-egy fellépésért. így hát megsokszorozza a középszerűt. Pontosabban mondva: például nem egyszer szavalják el a verset úgy, hogy húszezret érjen, hanem úgy húszszor, hogy még a kifizetett ezret sem... Így csak rossz reprodukciókat termelünk. Ez a modell kicsit az elavult statlsz. tikal tervezésre utal. amelyben előfordul a régi anekdota szerint., hogy valaki két deci lila tintát keresett, s elment minden ÁPISZ-bolt- ba. A befutott igénylések alapián aztán legyártottak tíz hektót, pedig csak két decire lett volna szükség. Igv aztán a kutyának se kellett.

— Senkinek se jó az egyenlősdi: eltérő teljesítményekről van szó. Ezt ezen a' területen is egyre Inkább el kellene ismerni.

— Nem fenyeget-e az a veszély. ha a piac türvényel érvényesülnél?, hogy még többen az olcsó szórakoztatást részesítik előnyben, s tovább esik a színvonal!

H. Gy.:

— Nem szabad félni a

„piactól”: szükséges a sokféleség. Sajnos —. úgy látjuk — túlságosan is eluralkodott az a szemlélet, amely szerint a közönség nem tudhatja. hogy mi neki a jó, Ügy vélik sokan, hogy jobban ismerik náluk az ér. dekeiket. A kultúrában ennek az elvnek igen nagy a veszélye. Ügy hisszük, nem mindig azt várja a néző, hogy kioktassák.

— Biztos, hogy teremne gíccs is. A szociológiai felmérések viszont azt mutatják, hogy bizonyos törvényszerűségek uralkodnak a tár. sadalomban: az emberek 20 százaléka folyton előretekint, „húz”, 60 százaléka inkább csak sodródik; a maradék 20 százalék pedig csökönyösen ragaszkodik a régihez. Ha csak ez a valószínűségszámítás bejönne, már nem félnénk. Egyébként pedig azért sem tartök színvonalcsökkenéstől, mert ironikusan szólva ennél alacsonyabb már nincs is, az még „negatív érték” lenne.

Nemcsak blődlit

— Elég «*yformának tűnnek a bemutatóik, mind tartalmilag, mind formailag. Nem tartanak-e attól, hogy túlságosan megszokottá, unalmassá válnak ezek, különösen, ha egymás mellé kerülnének saját színházukban?

J. M.J

— Nemcsak úgynevezett blődlit, hanem nyilván mást is játszanánk. Vannak fenyegető példák. Így a lengyel Grotowski is betokoső- dott, kegyetlen színháza aktává porosodott.

— Persze ezeket a kísérleteket Is csinálnánk, egyrészt azért, mert a magyar színészek alkatilag, s állóképesség szempontjából is alkalmasak arra, hogy félig fegyelmezetten, félig kötetlenül játsszanak. Másrészt világtendencia ez a groteszk- ség, nem véletlen, hogy ezt műveljük. Az ember sokszor csak kétségbeesetten nevet, hiszen alig lehet komoly választ adni. mikor olyan fegyverek fölött rendelke. zünk, elavult tudattal, amelyek hatalmas nagyvárosokat a pillanat törtrésze alatt elsöpörnének.

H. Gy.:

— Valóban könnyen teli. tődhet. a közönség ezek lát. tán, de „komolyabb” tér.' veink is vannak. Példán}

egy olyan, amelyben szembesülhetnénk a nagy paradoxonnal: azaz, hogy úgy látszik, hatalom nélkül nem képzelhető el az élet. Tévednek, akik az egyenlőség álmait egy az egyben erő. szakkal akarják rákénysae. ríteni a világra. A haladás lassúbb. Így terjedhet a sor az elképzeléstől a gyakorlatig: Campanellától Babéuf- ön át Pol-Pot Kambodzsá.' iáig.

„Játszani is * f engedd..

— Se* kifegá# éri as seri

Csárdásktrálynőt. Tóbben felrótták, begy feleslegesen fér. tiltották ki ax eredeti darabét, ahogy art sem értik, hogy milyen funkciója lehet egy mérteién nőnek a színpadon. Ml erról a véleményük?

J. M.t

— Olyan szándékkal lárt.'

tunk hozzá, hogy az operettet közelebb hozzuk a mához. Nem akartunk túl so-' kát, nem mindig világmegváltásról van szó. József Attila írta: „Játszani ts engedd szép, komoly fiadat... Erről hajlamosak vagyunk elefeledkezni. Baj, hogy a közönséget állandó értelmezésre, azonnali megfeleltetésre késztetik általában.

H. Gy. s

— Nem értem az ellenvetéseket, hiszen nagyon szép az a nő... Hogy komolyra fordítsam a aaót: sokszor nem lehet a régi formákat számon kérni, hiszen azok kiürültek. Nem csupán a csehovi dramaturgia szerint lehet építkezni. Ott annak a puskának, amely az első felvonásban a falon lóg, a végén el kell sülnie.

— Nem wmartkoertathatő

ez minden műre. Többszörösen összetett, idézőjelek közé helyezett játékról beszélhetünk ebben az eset.' ben. Megértéséihez érzékeny, ség, s a sémák elvetése szükséges. Ha valaki úgy figyeli a színpadon zajló eseményeket, hogy nem folyj ton a miérteket keresi, taw Ián fölfedezd a lényeget.

★

Az idő azonban nem áll meg, s bár állandó színhá. zuk továbbra sine», haladnak tovább a megkezdeti úton. Az Omega együttes vezetőivel már következő évi elképzeléseiken gondolkod. nak. Még „embrionális” ál. lapotban van a terv. Való.' színűleg a szegedi szabadtéri játékokon mutatnak be egy közös produkciót, amely bizonyára meglepi újra a közönséget. Az előadás Báthory Erzsébet, a vérszomjas úr.' nő „ördögidézéséről” szólna, aki a hatalom őrültjeit hívja meg egy kis „tapasztalat, cserére” a kastélyába. Né.' rótól Hitlerig. Valódi misztérium lenne ez, amely a *eJ ne»ere,iével is hirdetné, hogy íeffet győznünk a gyűlölet ellenében,

Enfant terrible!? „Fene.: gyerekek” lennének csupán)

Gábor László

(Fotó: Veress Jenó)

Hernádi Gyula

Jancsó Miklós