Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-18 / 141. szám
A csők vári gyógyintézet pályázata Műszerész képzé csökkent munkaképességűeknek Fém és emberség Dévényi János ötvösművész hatvani tárlatáról Budapesten a Maglódi úti Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet mozgássérültek szakképzésével foglalkozik. A fiatalok a gyakorlati foglalkozásokon dísznövénytermesztést, kertépítést és virágkötészetet tanulnak. (MTI fotó — Pintér Márta felv. — KS) A Fejér megyei Tanács csákvári gyógyintézetében már 1965 óta folyik az úgynevezett rehabilitációs szakmunkásképzés rádió- és tv- műszerész szakmára. A tanulók az ország bármely rádió- és televíziógyárában, szervizében elhelyezkedhetnek teljes értékű szakmunkásként. A szeptemberben induló tanfolyamra ismét pályázatot hirdetett a gyógyintézet. Felvételre jelentkezhet mindénki, aki krónikus légzőszervi, szív- vagy mozgásszervi betegsége miatt rehabilitációra szorul, orvosi vélemény alapján rehabilitációs szakmunkásképzésben részt vehet. Csak olyanok jelentkezzenek — írja a pályázati felhívás —, akik elvégezték az általános iskolát, matematikában, fizikában jó képességűek, legalább 4-es osztályzatot kaptak. A tanulmányi idő két év, a hallgatók ingyenes oktatásban, teljes ellátásban részesülnek. A rokkantsági nyugdíjra jogosultak járandóságukat továbbra is megkapják. Jelentkezni az ország bármely részéből, így Heves megyéből is lehet. A csákvári gyógyintézet igazgatójához július 15-ig kell beküldeni a jelentkezési lapokat, az iskolai végzettségről szóló bizonyítványt, önéletrajzot, a rehabilitációt indokló orvosi igazolást. Azoknak, akik munkaviszonyban vannak, kérniük kell a munkaképesség csökkenését véleményező orvosi bizottság igazolását is. az Édes Anyanyelvűnk Megjelent A 2. számban Keresztury Dezső az anyamyelwel való „találkozásairól” beszélget Fíüöp Lajossal, Csurka Ist- vás és Bor Ambrus nyelvi érdekességekre hívja fel a figyelmet, Dévai Nagy Kamilla a népdal erejéről, Krónikás énekéről és terveiről nyilatkozik. Rácz Endre a sajtónyelv bizonyos modorosságait teszi szóvá, Kemény Gábor a szórend buktatóit, Hajdú Péter a „sumérügy- ről” ír, Deme László arról, hogyan bánjunk a beszédben a szünetekkel, Bíró Ágnes pedig a költők adta nevek varázsáról. Bírálja a lap a butiknyelvet, a féltrágár szavakat, feliratokat lapok számtalan csacskaságát állítja pellengérre, tanácsokat ad az olvasóknak. Izgalmas rejtvényverseny, szemlerovat könyvbírálatok, karikatúrák teszik még gazdaggá az Édes Anyanyelvűnk legújabb számát Jzafont*y ffthakf Meglepetés n. — Ne, könyörgöm, annyiszor megbeszéltük... Ne most újra... És ne itt. — És anyának mit mondjak? — Miért, mit kéne neki mondani? — ö meg van győződve, hogy nemet mondok. Ügy tudja, hogy mi összetartozunk. És te nem engedsz el engem. Nem tudja, hogy még mindig őt szereted. — Ugyan, hogy mondhatsz ilyet. Azt képzeled, ha őt szeretném, itt ülnék veled? — Hát nem is nagyon akartál... — De itt vagyok. — Egyébként ez nagyon jellemző rád. Gyönge vagy, elcsábítani ugyan hagytad magad, egy kis pia, kellemes nyári éj, fiatal test. mit számít, hogy a szeretőd..., mit szeretőd..., nagy szerelmed lánya! Majd minden rendbe jön. Akár párhuzamosan is futhatnak egymás mellett. Ahogy beszélt, bal kezével kifordította a férfi tenyerét. és uj.iai. mint fiókvércse kis körmei, bele-bele- vájtak annak nedves bőrébe. Q Jwi Xa»l. június 18., csütörtök — Uramisten, milyen kegyetlen vagy! Nem is tudom, találkoztam-e életemben ilyen kegyetlen fiatal teremtéssel. — Miért? Te tanítottál. Nem mindig azt mondtad, hogy az intelligencia legpontosabb mérőeszköze a pontosság. Hogy . a slendriánul fogalmazó ember rossz megfigyelő. S a rossz megfigyelő ki van szolgáltatva, az életnek. Tulajdonképpen buta. Emlékszel, tizenhárom-ti- zennégy éves lehettem, amikor detektívesdit játszottunk, s meg kellett figyelnem, milyen egy szoba, a te szobád lent a Balatonon. S aztán meg kellett találnom a korábbi állapothoz képest, mi mozdult el benne. Azóta ebben borzasztó nagy gyakorlatra tettem szert. — Igen, nagyon gyorsan megtaláltál mindent. — Anya már akkor .féltékeny volt rám, pedig akkor még gyűlöltelek. — Most ő győlöl, és te szeretsz. — Marhaság. Valószínű, az az igazság, hogy mindketten szeretünk, és mindketten gyűlölünk. — Na látod, ezért kell elszakadnunk, ezért akarok elszakadni tőled. Tőled is. Az egész képtelen szituációtól. — Ugyan, még csak azt sem lehet mondani, hogy gyáva vagy. Persze, az vagy. Hiába prédikáltál nekem, hogy egy bizonyos kor után az ember vállalja önmagát. Emlékszel? Légy hű önmagadhoz. 'Shakespeare és Eric Knight. Tudod, hogy egy kicsit giccses vagy? Van benned egy jó nagy adag sziruposság, és ez nem a generációd hibája, megnéztem jó pár pasast magamnak kövületek,'ez a tied. Személyesen a tied. Ilyen vagy, Érzelgős és gyáva. És néha meg hihetetlenül okos. — Szóval, anyád nem tudja, hogy mi megbeszéltük, hogy nem... ‘ — Honnan tudná? Nem beszélünk magunkról, szerintem ez az egész képtelen ötlet, hogy én is menjek vele önálló munkakörbe: tulajdonképpen csak arra kíváncsi, hogy mi van velünk. — Lebecsülöd anyádat. Hihetetlenül pontosan érzékel mindent. Azt, hiszem, soha nem fogok találkozni nála intuitívabb lénnyel. — Ti tényleg szeretitek egymást, ő is ezt szokta mondani rólad. — Sokat éltünk együtt, egymástól tanultunk. — Tényleg, soha nem mondtad, miért nem vetted el? — Nem is akart hozzám jönni. Mindig azt mondta, hogy szereti a férjét, apádat. Azt mondta, hol üvöltve, hol súgva, hogy tud egyszerre két férfit szeretni. — S neked kényelmes volt, és te elfogadtad. — Nem, nem volt kényelmes. .. De mint láttad, elfogadtam. — S mikor apa meghalt? — Nem tudom, valahogy már nem került szóba. Megszoktuk, hogy összetartozunk, de úgy tartozunk, ahogy. Aztán ő elment ebbe a kül- ügyes-külkeres világba, ha ha.zajött, ünnep volt, jó volt úgy, ahogy volt. — S neked, neked voltak közben más ügyeid? ' A férfi éber lett. — Miért, anyádnak voltak? — Előbb te válaszolj. A férfi dühös lett. — Hülyeség, nem volt soha senkim. Csak ti. — Hazudsz! — Tudod, hogy soha nem hazudok... — Tudom, nincs értelme, mert ugye, nincs értelme... A valóság tisztelete! Meg hasonlók. — Ne gúnyolódj! már nemesen egyszerű sti- lelkezett használati eszközeit lusjellegével, lágy moll-okra vagy nemesebb anyagból köl- vágyó környezetünkbe a korszerű ötvösművészet minden tárgya. Miért tartottam fontosnak mindezt előrebocsátani? Mert Dévényi János, aki tökéletes ura az ötvösmflves- ség minden eszközének, vé- gigkfsérletezvén a megjelenítés valahány formáját, -s megjárván útvesztőket, a Hatvani Galériában nyílt tárlatán ebben, a mindennapjainkhoz idomult kifejezésben jutott el legjobban önmagéhoz. A régit a maival elegyítő véretekben, legyenek bár tálak, vázáik, faliképek, ünnepi gyertyatartók. A mait a régivel rímeltető, alig díszített ékszerekben, amelyek soha nem hivalkodnak, de nemes anyagukkal úgy illenek az ujjra, a csuklóra, mint ahogyan hajunk, szemöldökünk szerves része az arcnak. Igen, Dévényi emberségével fogja meg ötvösműveinek _ szemlélőjét, s teljesíti be hittel vallott és vállalt hivatását. így szól életünkbe, így hint reánk nyugalmat, ami manapság mindennél fájdalmasabb hiánycikk ! Olyan művésszel állunk szemben, aki igen széles skálán mozog a műfaj sajátosságait illetően. És amikor szobadíszeit, fémből világra ' Moldvay Győző Új pedagógusüdülő tött ékszereit ekként elszámláljuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a táblaképek világéhoz közelítő, de az anyag valóságát mintegy hasznosító falimunkáit, emlékmű-elképzeléseit, érmeinek sorát. Itt sem válik öncélúvá: ezek a darabok sem tetszelgőek. Sokkal inkább eszmeiségükkel, mély emberi tartalmukkal érintenek meg bennünket, s jelképi erejük olyan művekben jut a csúcspontra, mint a Föld születése, vagy a miskolci Fesztivál-díj, amely más társadalmi közegben is a felismerés erejével hat. Szóval így, ezen gesztusokkal együtt teljes a SZOT- díjas Dévényi János portréja, emberi valósága. így, és ezért érdemes arra, hogy számtalan hazai és külföldi kiállítás után Hatvan környéke is művészetének közelébe kerüljön. De hozzé- tehetnésm: a művészt félig- meddig magunkénak tudhatjuk, hiszen utóbbi éveinek legjobb darabjai parádóhutai „tanyáján” fogantak, öltöttek végső formát, itt készít- .yén elő egy kis ötvösiskol3 talaját. A tárlat egyébként — éppen a nagy érdeklődésre figyelemmel — július 12- ig tart nyitva. Az ötvösség, amely először a bizánci művészetben, majd a román és gótikus stíluskorszakok egyházi jellegű darabjaiban jutott csúcsára, az idők és kultúrák múlásával lassan megvált terhes ékítményeitől, s korunkban már anyagának, rendeltetésének megfelelő formarendet öltött. Természetesen nem a különböző fémek, anyagok alakítási módszere hozta a visszata- lálást, mert a vert, öntött, sodrott, vésett és cizellált, vagy éppen az áttört és zománcozott megoldást kortárs művészeink is gyakorolják. A titok inkább az ötvösmunkák szerepében rejlik. Abban, ahogyan egy-egy műtárgy bevonul a dolgos hétköznapok emberének otthonába, ahogyan egyszerűbb vonalvilágával mai életünkhöz igazodik. Túlburjánzó díszítményeinek elvesztésével csökkent volna hatása? Azt hiszem, kár ezt feltételezni. A rend, a tisztaság, a nagyvonalú formálás olyan erény, amely bármilyen más felfogással, művészi szándékkal vetekszik. Mi több: éppen a közhasznúvá, a mindennapok eszközévé lényegült darabok hatnak ki ízlésünkre, gondolatrendszerünkre, közérzetünkre, s menekítenek meg bennünket a külső zűrzavartól, a hangok és színek sokkjától. Ahogyan a bútorzat, az egész lakás berendezése a nagy, levegős formákkal elő- segítője megnyugvásunknak, akként illeszkedik most — Te meg ne idegeskedj. Anyának se volt senkije. Elég szerencsétlen dolog. — Sokat szenvedtem miatta. Ha lett volna valakije, sokkal egyszerűbb lett volna kettőnk dolga. Legalább meg tudtam volna indokolni magamnak. De így? Ki érti? — Az életben nem minden dolog magyarázható-meg,.. — Te nekem ne legyél okos! Ne legyél bölcs! Ölni tudnék tőle. — Hát milyen legyek? És most mi lesz? Mész, nem mész, maradsz? — Nem megyek. — Nem? — Nem. Nem enged a férjem. — Micsoda?! Mi nem enged? — Ki, drágám, ki — úgy kell mondani. A férjem. — Ne hülyéskedj, mióta vagy te? ... — Ma délelőtt óta, természetesen ! — És ki, és hogy.,. ? És miért nem mondtad,,. ? — ö, ott ül annál az asztalnál, látod? Vele jöttem, És délelőtt, és anyakönyvvezető előtt. És huszonnyolc éves, és kollégám, három { évvel idősebb nálam. És sze- j rét. És én is szeretem. És j lesznek gyerekeink. Sok. Esi az én lányom nem kerülhet) olyan helyzetbe, mint én...( Nekem nem kell majd rajta kívül senki. Nincs szómágia, nincs szituációvarázslart. Csak a valóság lesz. A kézzel fogható, emberi valóság. Azzal felemelte a kézit, mint akkor, amikor a fétfi belépett a presszóba, és intett, fehér liliomvirág fi*t- kigyók között. — Huu-u-u... Gabi, végeztünk! A második asztalnál felállt egy magas fiatalember. Hosszú cipzáros gyapjúkardigánban volt, rövid, kis, féllábszárig érő csizmában-, és nagyon fiatalosan mozgott. Átpréselte magát a kontyos hústorony és a férfi válla mellett. Megáit felettük, kicsit biccentett a fejével, de nem köszönt. — Akkor mehetünk? ■ Ági már állt, belekarolt, és anélkül, hogy hátranéztek volna, valahogy úgy mentek ki a presszóból, mintha tágas tér nyílott volna előttük. (vége; Szerdán fogadta az első vendégeket az új pedagógusüdülő Sopronban. A létesítményt, amelyben 128 felnőttet és 98 gyermeket helyezhetnek el egyidőben, a Lővérek festői környezetében emelték. Fürdőszobás, loggiás szobáit úgy rendezték be, hogy négytagú családok is kényelmesen elférnek falai között. Az épület fűthető, így egész éven "at nyitva áll a beutaltak előtt. Hozzá kapcsolódik egy tágas étterem és az 500 személyre főzőkonyha, ahonnan a város más üdülőit is ellátják főtt étellel. Államvizsga Emlékszem, csoportunkból sokan, előző éjjel le sem tudták hunyni a szemüket. Megmagyarázhatatlan félsz kerítette hatalmába még a legjobbakat is. A lezser ebbek , ugyan megpróbálták most is eljátszani szokásos, „félvállas” szerepüket, de karikás szemük önmagáért beszélt. Riadtan pislogtunk körbe, míg bebocsáttatásunkra vártunk. Arra, hogy megnyíljon előttünk a nagy barna ajtó és megmérettessünk >a szigorú bizottság előtt, amely egyedül hivatott arra, hogy négy esztendő munkáját elbírálja. A szerencsésebbek, az ö nevük ,.A”-val. rogy ,,B”- vel kezdődik, halottra válva tűntek el elölünk, s mi. Kovácsok. Nagyok, Szabók és Tóthok szorongva, csöndben, száraz torokkal lestük az ajtót. Végre moccant a kilincs, nyikordult az öreg zsanér, és lángoló fülekkel, piros arccal kilépett az első, közülünk a legelső diplomás ember. Mi van? Mit kérdeztek? Milyenek voltak? Mérgesek? — záporoztak az izgatott kérdések. Ö fitymálva végigmért bennünket, majd megszólalt: Ugyan, fiaim! Ne legyetek már ilyen gyerekek, hiszen semmi az egész. Szedjétek ösz- sze magatokat! — Ezzel zsebre gyűrte nyakkendőjét, vállára vetette sötét zakóját, és soha nem látott, határozott léptekkel elhagyta a nagy próbatétel színhelyét. Sietett, várta az Elet. Ha jól emlékszem, az életet Évának hívták és szép bokája volt. Vagy Máriának, és karcsú dereka ... ? (szilágyi)
