Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-06 / 104. szám

{

Äz «gri Gárdonyi Géza Színházban: _

Shakespeare: Lear király

Lear király — Major Tamás: a Bolond: Igő Éva

(Fotó: Jár may György)

Lear nevű királya soha nem volt az angol történelemnek. Volt egy kelta eredetű Lear-mondá.ia. meg egy William Shakespeare-je, aki Lear király címmel irt egy tragédiát. Azóta immár a történelemnek, a drámatörténelemnek, az emberi kultúra történetének van ilyen királya. A történelemnek volt azonban egy Erzsébet nevű angol királya, akinék a neve fémjelzi azt a korszakot, amikor Anglia elindult a birodalom címe, rangja és hatalma felé. amikor Anglia egyszerre lett a polgárság és a főnemesség, a tengerészet és a ..bekerített'’, földönfutóvá vált parasztok országa. Ez az Angliai Erzsébet ölette meg Stuart Máriát, hogy hosszú uralkodását követően mégis egy Stuart, Jakab kerüljön a hatalomra. Mindez történt a XVI—XVII. század váltása ideién.Akkor, amikor a sáncé pompázó világa megtelt rothadással is, akkor, amikor az apa a fia ellen tört, s a fiúk apjukat ölték, akkor, amikor a szavaknak egyszerre volt pompájuk és féktelen brutalitásuk, de hitele már nem volt, amikor egy árutermelő társadalom létrejöttének körülményei közepette kezdett minden áruvá válni. Még a dráma is. A színész is. Az író is. Mindezek ellen lázadt volna fel Shakespeare? Badarság — ha a lázadás szót használjuk. Ha a fogalmát értjük alatta, akkor mindezek ellen és miatt volt kénytelen írni, nemcsak „árui” kelendősége miatt, hanem mert korának minden rezdülését átérezve, s tőle riadva, mint William Shakespeare nem tudott mást tenni.

Mint írni.

Valós királyokról és a soha nem voltakról, akik nagyon is voltak: ott éltek körülötte abban a zajgó, zsongó, ezerfényű, száznyi árnyú, magasba szökkenő és mocsokba rántó századfordulói világban, Londonban.

~. .5 erős szándokunk minden gondot és bajt Lerázni agg korunkról, átadván

Ifjabb erőknek, míg magunk tehertől Menten mászunk a sír fe. lé..." hangzik Lear döntése — Vörösmarty Mihály máig utolérhetetlen fordításában — s az eladdig egységes országát háromfelé osztja, kizárván ebből az osztozkodásból nyíltszívű, képmutatás mentes leányát, egyúttal száműzve is azt. Megszületett tehát egy döntés, lássuk, mi lesz a vége... Akár humorizálni is lehetne a halottak számával, melyeknek egy része a nyílt színen hull el, mást a szín- fálak mögött szúrnak le. hasítanak fel, nem is szólva még a kínzatásokról, a meg- vskításókról, amelyek szó szerint is hemzsegnek és nemcsak ebben a Shakespeare-! drámában, de amelyek éppen olyan végzetszerűek mint büntetések, vagy ön- feláldozások, mint az immár klasszikus krimik gyilkosságai. Igazságot követelnek, igazságtalanságot lepleznek le, büntetnek és feloldoznak. „Lelkem baráti, kormányozzatok,

S tartsátok fenn a sebzett államot” — így, szinte szózatként szól Alban fejedelem Kenthez és Edgárhoz a tragédia végén, amikor ki- nek-kinek beteljesedett a sorsa. A leari döntés megszülte a maga leari mértékű tragédiáját.

Az ötfelvonásos dráma két, nem arányos, az elsőben kissé terhesen hosszadalmas részben került Csiszár

MtöBultníi.

|Ukasj» «.sserds

Imre rendezésében az egri

színház színpadára is. Az „is” itt azért szükségeltetik, mert már egy érezhető idő után, akár felújítási premiernek is vélhettük volna a bemutatót. A Lear király a miskolci színházban látott „napvilágot” és váltott ki széles körű vitát a Shake- speare-t szerető — és főleg azt egyedül és szuverén módon érteni vélő — közönség s a? országos kritika körében. A' rendezés is. Major Tamás szerepfelfogása is a Leart megelevenítendőn. A vita széles körű volt, néha még ingerlékeny is. Mindez legalábbis két örvendetes tényt takar Az egyik: ismét egv vidéki színház produkciója kavarta fel az érzelmeket országos méretekben, s egyáltalán, hogy felkavarja ezeket az érzelmeket; másik: eredendőn s az első tényből fakadóan, hogy valami merész, szokatlan, eddig nem voltat valósított meg a miskolci — immár most inkább — az egri színház.

Mert az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy amikor rendezői felfogás, szcenikát, kosztümöt, színpadi díszleteket. majori szerepfelfogást bírál, vagy fogad el lelkesen, áll mindezek előtt meghök- kenve, tanácstál anul, vagy, éppenhogv játszótársként' mint néző. vagy mint kritikus. nos. hogy akkor korunkról. korunk eszméiről, az értelmezésből kicsendülően a világ és benne a magunk álláspontjáról vallott valamiféle véleménynek érzik mindezt. Es mindezt és mindazt, amiről a továbbiakban szót ejtek az előadás méltatása kapcsán.-Szándékosan használom e fogalmat: rriéltatás. És nem kritika. Filológiai érzékenységre is apellálok ezzel, mert a köztudatban, a köznyelv- berf a kritika az csak elutasító lehet, pedig hát más is lehetne éppen. A méltatás viszont, .amely mégsem „kritika”, lehet ódzkodó, sőt akár elutasító is, de benne rejtőzik, a szó gyökeréből sugárzik ki a méltányos fogalma is. És mindez, mint az alábbiakból kiderül majd. nem holmi kritikusi és előzetes mentegetödzés.

Tudniillik nekem nem tetszett a Lear király csiszári —majori megoldása. Mint színpadi munka, mint alkotó szándék és küzdelem, mint kitartás egy sajátos elképzelés mellett, mint következetesség és lelemény — fejet hajtok mindazok előtt, amit láttam a színpadon, s mindazok miatt, amiről tudom, hogy megelőzték és kísérik a fizikailag is hallatlanul nehéz színpadi megvalósítást. És legfőképpen tetszik, sőt magával i ragad az a merészség, ahogyan kesztyűt dob ez a Lear király a konvenciókkal maga is leszámolt, ám, megint újrateremtődött konvencióknak. Ki tagadhatná, hogy semmit sem lehet, sőt semmit sem szabad kétszer ugyanúgy elmondani, talán még egy ugyanazon dráma és rendezés két egymást követő napján sem. Nem Shakespeare ürügyén kell a mához szólni, hogy a jövőnk is értsen belőle, hanem Shakespeare okán.

A Lear király nagyszerűsége éppen abban van, hogy minden kor, sőt minden korszak megtalálhatja benne azokat a kihangsúlyozható, saját kérdéseire választ adó, értelmezhető gondolatokat, amelyek miatt nem holmi színpadi tömeggyilkosággá. detektívek nélküli krimivé silányult történés bonyolódik csupán ott fenn, a díszletek világában.

Mégsem tetszik ez a Lear király. Nem azért nem tetszik, mert a királyi udvart és az egyéb helyszíneket egy városvégi, romos indóház „testesíti” meg, egy vakvágánnyal a színpad előterében, amelyre időnként be- s majd onnan kiesattog egv hasonlóan ütött-kopott üres

vagon. S nem azért, mert ezt meglehetősen szájbarágónak. didaktikusnak érzem: ugye, ez az értelmetlenség, a zsákutcába futottság, a kudarc és a nincs tovább pályaudvara? Nyilvánvaló Azért nem tetszik, mert visz- szaköszön. „szemléleteben” köszön vissza ez a függőleges tagoltság — Szecsuáni jólélek (Brecht) —, s mert emeletre le- és fölszaladgálás e shakespeare-i (?) díszletvilágában mindez elvonja a figyelmem a gondolatoktól. A példa sántít: a könyvkötő remekel, hogy szívem sincs a könyvhöz és a benne rejlő gondolatokhoz nyúlni

Nem tetszik — nekem — ez a Lear király, mert nem sikerült, az egri előadáson nem sikerült egységes játékfelfogást teremteni. Blaskó Péter helyenként remek, máskor elszürkült Edmundja régi felfogású jágói intrikus- sá kajánult, Edgar Gáspár Tibor megformálásában már- már a vadromantika külsőségeit sorozta be a megformálás eszköztárába. S ha ehhez hozzávesszük, hogy Ma. jor Tamás milyen didaktikusán szikár felfogásban indította Lear király történetét és milyen bravúrváltással, de továbbra is az értelemre és nem az érzelemre hatóan, mégis milyen döbbenetes erővel vázolta fel a bukott király vergődését —. már eny- nyiből is érezhető, hogy a rendezői akarat most mintha a külsőségekben fejeződött volna ki, vagy ott rekedt meg. )

Igó Éva, mint Cordélia és mint Bolond, újból igazolta kivételes tehetségét, de bennem komoly aggodalmat is keltett: mintha több erőt adott volna, mint érzelmet és több eszközt, mint szívet. Az erő és az „eszköz”, sommásan a rutin, talán még korai és veszélyes az ígéretes tehetségnek, nehogy csak a tehetség ígérete legyen. Tímár Éva Gonerilje áll a legközelebb a majori játékfelfogáshoz. Világos értelmezés, szép, tiszta szövegmondás, helyenként kevéske il- lusztrativitás. tudatosan adagolt érzelmek, amely mértéktartó visszafogottságot jelent. Polgár Géza robusztus Gloster grófja nem volt szánandó és megvakított aggastyán, s ezt aligha kifogásolom. Az ő „párhuzamos” sorKilenc óra után néhány perccel, amikor a legrázósabb kérdésekre próbál válaszolni Várnai és Chrudi- nák, hogy tudniillik folytatunk-e „benzintárgyalásokat” Romániával azért, hogy visz. szaálljon az augusztus 1. előtti helyzet; lehetséges-e, hogy Románia szovjet fegyvereket és alkatrészeket szállít Egyiptomnak, igaz-e, hogy az NDK-ból kivonuló 20 000 szovjet katona Magyarországra jön? — tehát pont, amikor a legképtelenebb nyugati híreszteléseket pró. bálja ellenőrizni Magyarország jámbor népe, megszólal a telefon. A tanár első dühében úgy dönt, hogy nem zavartatja magát, kivárja ? három kérdésre a válaszokat a határozott igent, és a még határozottabb nemet, de

sa és nem utolsósorban játéka tette világossá, hogy ebben a drámában nem egy ember tragédiájáról, hanem egy korszak tragédiájáról van szó. A leari—glosteri párhuzam társadalmi jelenség szintjére emelte a shakespeare-i mondandót. Hogy ez világosán és egyértelműen kicsengett a darabból, ez Csiszár Imre rendezői szándéka és e szándék elismerése mellett Polgár Géza fő érdeme.

Újlaki Dénes Kent grófja méltóságával és méltősá- gos hevével, az igazság és a becsület, a szótartás szimbóluma. E színpadi csalfa világban ő volt az eredet és ő volt a vég: a tisztes indítás és a tisztes befejezés, ami jó, optimista folytatást ígér. Pátosztól mentes játéka, tiszta, szép szövegmondása fő erőssége volt az előadásnak. Említést kell még tennem Körtvélyessi Zsolt egyszerűen és megnyerőén formált Cornwall fejedelméről, Molnár Zsuzsa kissé hisztérikus, de szép megjemiután még mindig csöng a telefon, indulatosan fölveszi.

— Halló!

— Szióka! Hát ml van? Az aranyszegélyű meghívóra vártok? — szól bele egy elnyújtott női hang, Kardosné hangja a kilencedik emeletről. — Délután kis feleségeddel is megbeszéltem, hogy feljöttök egy teára. Az Annáéit már itt vannak. A teátok meg csak kihűl. Vagy megisszuk! — hallatszik be a telefonba egy férfihang távolabbról. — Igen, vagy megisszuk! Szóval jöttök, vagy nem?

— Megyünk, megyünk, csak megnézem ezt a Fórumot. .. Mindjárt vége lesz már — mondja egy kicsit türelmetlenül, mert közben a képernyőre mered, s szere* oé legalább fél füllel hall', ni a válaszokat is.

Most éppen a zűrzavaros iráni helyzetet próbálják

lenésű Reganjáról — külön is.

A díszleteket — amelyek önmagukban megkapóak — Selmeczi György tervezte. A jelmezeket, amelyek sajnos nem segítettek az eligazításban sem térben, sem időben, sem jellemben, sem hősben — talán csak Blaskó Péter fekete' jelmeze a kivétel —, s amelyek inkább jelezték, mint jellemezték, Szakács Györgyi nem kevés munkájáról tanúskodnak.

és még az is lehet, hogy Csiszár Imrének van igaza. Én nem értettem meg azt, amit ő világosnak, egységesnek és egyértelműnek fogalmazott meg lelkes színésztársaival együtt. De hét: sic itur ad astra. Így jutunk a csillagokba. Vagy ha oda még nem is, hát odáig igen. hogy egykoron, mint konzervatív előadásra emlékezzünk maid vissza a mostani Lear királyra.

megmagyarázni, az iszlám forradalom lényegét, és Khomeini ajatollah várható lépéseit. Valami olyasmit fejteget az iráni ügyekben jártas külpolitikai újságíró, hogy Khomeininek tulajdonképpen nincs határozott programja, nincsenek gazdasági elképzelései. Egyelőre a papság kezében van a hatalom, s az országban erős polgárháborús hangulat uralkodik.

— Nem tudom, emlék- szel-e rá — folytatja Kardosné a telefonba —, de mintha nálunk is lenne tele. vízió? Na. hát szóval én most megerősíthetem, hogy van, mivel mi is éppen azt nézzük a kis ajapihét. vagy aja- tollát, vagy micsodát, szóval ezt a hercig kis perzsa Mikulást, aki...

A tanár belátja, hogy ily módon úgysem tud figyelni a tévére, inkább megadja magát.

— Jó, megyünk! Két perc múlva ott vagyunk! — bólogat közben a felesége felé, majd leteszi a kagylót.

— Csókolom, mama! — köszönnek el a déditöl —, fölmegyünk egy kicsit a Kardosékhoz. Ha vége a műsornak. vagy ha elálmoso- dik a mama. tessék nyugodtan lefeküdni, majd jövünk. Viszünk kulcsot.

A dédi fölrezzen, aztán csak bólogat, hogy jó, jó. csak menjetek, én meg már úgyis lefekszem, mert elalszom ezen a francos tévén Nogv nem tudnak már vala mi rendes filmet mutatni Mindig csak a politika meg a rengeteg összevissza be„Amí kívöl Kordja a csontvázát”

Hacafán és Kacaján

Amikor hétfőn est* a H(H mán Kató megyei Úttörőn

házban — a bábjátékok rejtelmeit nem ismerve — be-! ültein megnézni a Hacafán és Kacaján című, közel száz-i éves cseh darabot, kellemeset csalódtam Mint később Demeter Zsuzsától, a Harlekin bábegyüttes művészeti vezetőjétől megtudtam és az együttes a nyilvános főpróbán ezt be is bizonyította! a bábszínháznak közel sem feladata az énáltalam is el-* képzelt kellemes, kedves „gügyögés”.

Elsősorban gyerekműsor rokkal szerepel az együttes,' de amikor idejük és enera giájuk engedi, szívesen vállalkoznak a felnőtteknek szóló színrelépésre is. Műsorukat 20—30 perces, különböző lémájú és technikát kívánó blokkokból állítják össze, így színes képet adnak magáról a bábjátékról is.

Hollós Róbertét, a MA-, FILM dramaturgját már régóta foglalkoztatja ez az ősrégi darab, s csapatot keresett elképzeléseinek megvalósításához. Ezt itt Egerben, a Harlekin bábegyüt- tesben megtalálta-, ö maga a rendező így fogalmazott: „Azért foglalkoztatott, mert ez egy olyan dráma, ami kívül hordja a csontvázát”; Tehát a régi, rémes, borzalmas drámák parodizálása.

Amit még tudni kell: Feltétlen előrelépés a Hacafán és Kacafán a Harlekin életében. Ugyanis az eddigi felnőttműsorok vagy zajokra, gesztusokra épültek, vagy pedig a zene és a bábpantomim dominált. E? az első szövegre épülő darab. Az pedig, hogy a nyilvános főpróba telt házat vonzott, sokai elárul. Szólt a taps Lovasy László díszlettervezőnek, csakúgy, mint Hollós Róbert rendezőnek, vagy az együtt tes felkészítését vállaló, s ezt a feladatot megoldó Demeter Zsuzsának, s természetesen a szereplőknek, akik remek csapatmunkájukkal szolgáltak rá a közönség elismerésére. Ami a sikerre leginkább jellemző: már most eldöntötték, hogy többek kö-* zött a Hacafán és Kacafán- nal szerepel az egri Harlekin 1982 őszén a pécsi nemzetközi felnőtt fesztiválon. A színvonalas nyilvános főpróba után várjuk a folytatást, a bemutatót.

széd. De a nép a hibás, mert ha nem kérdeznének annyit, már régen befejezték volna az egészet!

A fiatalok egy pillanatig megállnak a liftnél, aztán úgy gondolják, hogy gyorsabb, ha két emeletet felgyalogolnak, s megindulnak fölfelé a lépcsőn. A VIII. emeleti fordulóban pizsamás férfi támaszkodik a folyosó üvegajtajának, papucsban ci„ gare’ttázik: A lakásban nem lehet, nem engedi a felesége, hiszen ha még a cipőt is leveszik a küszöbön, akkor majd pont a cigarettahamut togják fölseperni a szőnyegről?! Hogyisne! Ha nem tud leszokni arról az átkozott bagóról, akkor csak cigarettázzon a folyosón! Az ő tapétájába, függönyébe, bútoraiba nem fogja bevenni ma. gát az* a büdös nikotin’Mert ha már több mint kétszáz- negyven forintot kidobnak egy hónapban arra a rohadt cigarettára, aminek az árából egy vasárnapi ebédet, meg lehet főzni, akkor 'legalább a lakást ne tegye tönkre!

Kardosék pontosan a tanár házaspár fölött laknak, de kettővel följebb; közöttük vannak Akoskáék. akit Sza- bikné szívesen örökbe is fogadna, mert a szülei, a rikácsoló és kora hajnaltól fuldokló mérnök, meg a késő estig lófráló fiatalasszony nem nagyon törődnek a kisfiúval.

(Folytatjuk) 'á