Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
A SOKSZÍNŰ, alkotó személyiségért Pályák és kényszerpályák NyolcYtin éye született Szerb Antal Tükörből visszaragyogó élet 1 — Szívesen mégy be a munkahelyedre — kérdeztem nemrégiben ismerősömtől a tömött buszon. Először csak legyintett egyet, s meglepődve nézett rám: álmosak voltunk még mind a ketten, nem volt még bennünk az életmentő'’ kávé. Kicsit elgondolkozott, úgy válaszolt: — Nézd, • eleinte, egészen más volt. Néhány évvel ezelőtt még ú j és izgalmas volt számomra. amjit csinálok. Most kissé' belefáradtam, el- fásúltam. Egyébként — bizonyára tudod — gyártáselö- készitéssel foglalkozom., egyhangú egy kissé. Szerencsémre. azonban jó társaság vesz körül: ez adja a mindennapi lendületet. Per- sfee lehet, hogy még megtalálom azt a régi érzést... esetleg, ha más feladatot kapok. Nem tudom, egyáltalán van-e olyan ember, aki mindig örömet lel a munkájában . . . Szöget ütött-a fejembe kérdése. így hát másoktól is érdeklődtem. Valóban, mi adhatja meg nap mint nap azt az erőt. ami továbbvisz? ' Voltak beszélgetőtársaim között olyanok is, akik nem értették igazán mire vagyok kiváncsi. Mi az, hogy az erőt. .. hiszen évszázados sora van annak: azért dolgozunk, hogy megéljünk, aztán ha letelt, miénk a többi idő. Azzal aztán azt csinálhatunk, amit akarunk, nem? Első' az, hogy jól fizessen az állás: a munka mégsem lehlet szórakozás! Ilyen és hasonló érveléseket is hallottam. De hozzá kell tenni, hogy akik így beszéltek, azok áldozták fel anyagiakért, legkönnyebben a pihenés óráit is. De úgy gondolom, nemcsak ők látták kárát annak, hogy szív nélkül végezték azt, amire vállalkoztak. 9 Mentséget persze bőven lehet találni. Nem tagadom, hogy manapság is vannak kényszerpályák: sokan nem találják igazi helyüket. Az okok többfélék, vannak akik Iparművészek, filmesek, bábosok, artisták Művészeti főiskolák találkozója Szentendrén A művészeti főiskolák háromnapos találkozóját rendezik meg május 2. és 4. között Szentendrén. Az első napon több kiállítás nyílik képzőművészeti és iparművészeti alkotásokból, bemutatkoznak műveikkel a fiatal fotóművészek stúdiójának ■tagjai és a Színművészeti Főiskola harmadéves operatőr hallgatói. Reneszánsz muzsika szól majd a Bar- csay gyűjtemény udvarán, tévéjátékokat mutatnak be az ifjúsági klubban, számos szinielőadást, vizsga- és diplomafilmet tekinthetnek meg az érdeklődők. Vasárnap gyermekelőadás lesz a Marx téren. Zenés műsorokkal szó. rakozlatják a közönséget a templom-téren, ahol bábosok és artisták is színre lépnek. A Magyar Iparművészeti Főiskola és az Állami Balett Intézet este szabadtéri lézerelőadást tart. A hétfői programban szerepelnek az iparművészeti főiskola ■ szakmai bemutatói, egyebek között az üveggyöngykészítés, a szíjfonás,' a kéziszövés és a szitanyomás. A háromnapos vidám találkozót hétfőn délután karnevál és tábortűz -zárja. W4A. május 1., péntek a „divatos” szakmák vonzásába kerülnek, s nem teljesülhetett valamiért a vágyuk. Lehet, hogy tehetségük volt kevés, vagy , más az indok, de egész életükben megmaradhat a sértődöttség. A jobbik' eset az, ha valamilyen módon „pótlást” találnak másban. Közülük kerülhetnek ki az örök nosztalgiázok, azok, akik csak azt hajtják: „mi lett volna, ha...”. vagy túlbuzgó dilettánsokká válnak. Olyanok is akadnak, akiket a szülői tekintély parancsolt erre, vagy arra az útra, s nem szabadulnak meg egyhamar, vagy soha: hozzá-i kopnak, hozzáidomulnak mindennapjaikhoz. Nem volt elég mars .ük, önállóságuk, hogy válasszanak, vagy még éretlenek voltak, amikor lehetőség kínálkozott... Ellenpélda lehet az a főiskolás, akivel néhány, hete akadtam össze: szinte megszállottan beszélt a gépek szépségeiről: családja határozott ellenkezésére gyárban dolgozott néhány évig. Majdnem mindegyik hozzátartozója diplomás, s „rangon- alulinak” tartották a kétkezi munkát. Nagy élménye volt, amikor egy kapcsoló- szekrényt, a sok bonyolult fogaskerékkel szétszedhetett és idősebb társai segítségével összerakhatott. Végül is a gyár küldte továbbtanulni, hogy közművelődési szakemberré váljon. Nem szívesen jött el, nyaranként ma is visszajár az üzembe, hogy kedves masinái között dolgozhasson egy hónapig. Mégiscsak teljesül hát a szülői óhaj, de új feladatát bizonyára azért fogja jól ellát- . ni. mert megismerkedett azzal, ami igazán vonzotta. Ez az érzés, amelyet egyetlen iskola sem tud megtanítani, csak magának képes megszerezni az ember ... Azért olyanokat is ismerek, akiknek sok-sok éven át éltető forrós mindennar., pi tevékenységük. Ha úgy. vesszük könnyű, de hä másként nézzük, nehéz dolguk van: teljesen rabjai feladatuknak,' nehezen kapcsolód, hatnak ki, nem szabadulhatnak tőle. Fejükben az jár, 40. — Igen... Persze, nem egészen ilyen egyszerű a dolog, de hát lényegében igen. Egy injekció. Elfelejtette megmondani az ügyeletes orvosnak hogy Algopyrin-ér- zékeny. Illetve későn szólt. Már egy fél fecskendővel be* lenyomtak, amikor megkérdezte, hogy ugye nem Algo- pyrin, mert arra érzékeny vagyok? Akkor aztán el* kezdtek kapkodni, mindenféle ellenanyaggal kísérleteztek,'de nem tudták már megmenteni. Tíz perc múlva meghalt. — Szörnyű... Hány éves volt? — Huszonnyolc. — Borzasztó! — és a férfi valóban összeborzad, ahogy ezt kimondja. — Hogy lehet huszonnyolc évesen meghalni?! És ilyen hülyeség miatt. — Rettenetes volt az egész...' — A nő összehúzza a szemét, s erősen az ajkába harapva, a fizikai fájdalomtól is eltorzuló arccal mondja ki ismét: — Rettenetes volt az' egész! — Reggel fél hét körül elment a munkahelyére, én hogy hogyan lehetne másként csinálni valamit: közülük kerülnek ki a megszállott újítók, a régi mesterek •utódai, akik becsületbeli kötelességüknek tartják, hogy ne adjanak ki fércmüveket a kezükből. Meg lehet találni az erre vezető utat: talán nem is kell hozzá új foglalkozást választani. Bár az, sem baj, ha az ember életében több mesterséget is kitanul: változó, fejlődő gazdaságunknak is az az igénye, hogy minél sokoldalúbb szakemberek ' tegyenek a különböző területeken. De azt is tudnunk kell, hogy' aligha ván olyan pályá, amely ne adna valamilyen lehetőséget az emberi kiteljesedéshez. Talán fellengzősen hangzik így kimondva, de valahol mégis itt van a „kutya elásva”. Hol találhatnánk másban, máshol magunkra, mint hétköznapi munkánkban, ahol a magunk módján alkotni tudunk? Természetesen ehhez szükség van a megújulás képes- ' ségére: éppen a világhírű Parkinson • professzor, akinek szórakoztató gazdasági „törvényszerűségeit” sokan olvashatták, a Magyarország című hetilap hasábjain, nyilatkozott erről a kérdésről. Azt vallja a saját tapasztalata alapján, hőgy az embert az elszürkülés veszélyétől az új és új lehetőségeink keresése óvhatja meg. Minél több képességünket tudató^ sífjuk magunkban, annál kevésbé fenyeget az unalom. Olyan „kedvtelésekre” találhatunk, ámenek esetleg élethivatásként is beválthatnak. A sokoldalú személyiség, amely megtalálja sokszínű, alakuló világunkban a helyét: társadalmunknak ez az eszmémbe. Ä kihívásokra válaszolni kell, alkotó módon. 4 ■ Mit jelertt hát á munka? Azt, amit a keresztény er- kölcsiség tanít: a paradicsomból való . kiűzetést, azt hogy „arcunk verítékével keressük meg kenyerünket”, vagy a kísérletezés és az önmegvalósítás határtalan birodalmát?'Az lenne a kívánatos,'ha, egyre inkább az utóbbi valósulna meg. De ez nem egy szerű, • hiszen sokan dolgoznak olyan körülmények között, amelyek nem adnak lehetőséget a kiteljesedésre. Sok a gépies, mechanikus tevékenység, ahol valóban csak a rhunkahelyi közösség segíthet. A gazdasági fejlődés, a munkamegosztás ■ következtében egyre kisebb területre szűkül egy- egy dolgozó szakértelme, lehetősége. Ezért is nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy ezek a társulások szervezettebbek. egészségesebbek, demokratikusabbak legyenek. Megnőtt jelentőségük: felmérések sora bizonyítja ezt. Miközben megnőtt a súlya a mindennapi tevékenységünknek, sokan az említett okok következtében csupán részfeladatot látnak el. Ez egy idő után —. mint a fejlett gazdaságú országokban bebizonyosodott — a termelékenység. sőt még az életkedv rovására is mehet. A profitot szem előtt tartó "egyes nyugati vállalatok, gyárak ezért — különösen a dinamikus Japánban . divat” ez — egyre fontosabbnak tekintik a termelés növelése érdekében az emberek közérzetét, az „emberi tényezőt”. A nemzetközi tapasztalatokat felhasználva bizonyára mi is előbbre tudnánk lépni, hiszen ezek a törekvések társadalmunk céljaival közvetlenül találkoznak. Ha nagyobb gondot fordítunk ezekre .a körülményekre, akkor mind kevesebben érzik felesleges nyűgnek munkájukat. Az a kérdés, hogy hogyan érzed magad a munkahelyeden, azt is jelenti; át tudod-e látni sorsodat, ura vagy-e életednek? Ma még sokszor bátortalan a válasz, de az lenne a kívánatos, ha holnapra többen tudnának igennel felelni. Azok is, akik á maguk által választott pályán, s azok is, akik „kényszerpályán” vannak. Gábor László Az idő ellene és mellette egyszerre dolgozott. Ma már tudjuk: igen sok mindenben tévedett: a mai értékrend nem fogadhatja el életművét teljesnek. A polgári . irodalomtörténetírás szellemtörténeti irányzatának képviselője volt, a haladást kora bölcseleti áramlatainak hatása alatt értelmezte. szkepticizmusa sokszor dekadens elmélkedésekbe sodorta, s ez végigvonult egész, életpályáján. Mindazonáltal elérte azt, amit kevés polgári esszéista mondhat el magáról: fogalommá vált az évtizedek során. Nem iskolai tananyag lett . életművéből, hanem ezen túl ható és meghatározó jelenlét; a „szerbantal” több generáció tudatában úgy él mint megbízható kalauz az irodalomtörténet útvesztőiben. Pályája, mondhatni, szokványosán alakult: versekkel, novellákkal indult a Nyugatban, ám műveit mindig meg' lehet különböztetni a kortársakétól. Az. esszéista finom kultúrfölénye, jeles műveltsége, s ugyanakkor, a kor szellemi áramlatai között ingadozó de szubjektív ítéleteiben néha meglepő következetessége egyéni arculatot kölcsönöz írásainak. Regényeiben, amelyek szintén az esszé felé hajlanak, igen sok európai kortárs hatása kimutatható, ám sajátos bája, mérhetetlen tudásanyaggal alátámasztott írói „fecsegése” mindmáig igazolják egy különleges „műfaj” létjogosultságát. A „Pendragon legenda” vagy az „Utas és holdvilág” regény is, meg nem is; műfajukat csak azzal a nagyvonalúsággal lehetne meghatározni, amivel Szerb Antal maga is oly gyakran élt iroda lom tudósi, népszerűsítő — ma úgy mondanánk: ismeretierjesztő — munkássága során. Mert életének eredményeit leginkább irodalomtörténeti műveivel fémjelzik; ezek a vitatott, de mégis elismerésre késztető könyvek: a Magyar irodalomtörténet, és A tqtt nem becsületesnek lenni. Érted? Nem lehetett! Én miatta lettem olyan, amilyen vagyok. Teljesen megváltoztam mellette. Teljesen! — Meddig voltatok házasok? — Csak másfél évig. Ez is olyan szörnyű, hogy csak másfél évig, és már több mint hat éve halott. Ez is ilyen hihetetlen! És tudod, mi a legszörnyűbb az egész, ben? Hogy milyen gyorsan elfelejtenek egy embert! Hogy milyen könnyen kihullik az idő rostáján! Hihetetlen. .. A férfj' egyre kényelmetlenebbül érzi magát, mintha fázna is kicsit, és nyúl a zakójáért, Ettől a mozdulattól aztán olyan érzése támad, hogy legjobb lenne most elmennie, kilencig a kapu is nyitva van, úgyse lesz ebből az estéből már semmi. A kezdeti feszültség és idegesség azóta sem engedett föl, ökölnyi csomót érez a torkában és a gyomrában is, és ez a történet sem volt kifejezetten alkalmas az. oldódásra. Föláll, megropogtatja a derekát, és kedvetlenül az ablakhoz megy. Lent még folyik a szabadtéri diszkózás, az emberek csapatokban jönnek-mennek a két panelház közötti parkon át, és a SZOT-székház üvegfala szeszélyes ritmusban villogtatja a vörös-sárga fényeket. — Meddig tart még nálatok ez a cirkusz? Alig tudtam behajtani. Hogy a parkolásról ne is beszéljek! — Meddig?! Csak ma kezdődött! Még egy hétig így megy, — Óriási! Más gondunk nincs, mint (utcabált rendezni! Ez most a legfontosabb! — Fiát. most mit dühöngsz ezen? Rosszkedvű vagy? — Hm, nem különösebben. világirodalom története, amelyek oly sokakat vonzottak az irodalom fénykörébe. Talán soha senki ilyen közvetlenül, kellemesen és közérthetően, ilyen meggyőző szubjektivizmussal és olvasásra hívó szeretettel nem szólt klasszikusokról és kortársakról. magyarokról és külföldiekről, mint Szerb Antal. Hagyományokat rombolt és a kor polgári tudományosságának színvonalán új értékekre hívta föl a figyelmet, amelyek ha nem is időt állóak, de a szerző szellemének visszfényében mindenesetre új értelmezést kaphatnak, s kapnak. ..Tükörből visszaragyogó élet” az övé — ínja róla' Kardos László — amely szándékaiban sohasem hazug. Lebilincse- lően tud csevegni és magyarázni, anekdotázni és tanítani; sohasem lesz merev és -tudálékos, ugyanakkor sohasem cinikus és frivol. . Szabad szellem volt a szó legjobb értelmében, szabadsága — ismét csak Kardos László szavaival — „itt-ott lehetett talán öncélú, csak lírikusán szép szeszély. ítéleteit sugallhatta egyszer- másszor a felelőtlenül játékos teöretizáló kedv, szórakozó és szórakoztató ösztöne elstabilizálhatta az igazság, komorabb formáit a paradox, a virtuóz, a meglepő felé, tévedhetett, botolhatott is, de velejében és teljében csak jó utakat keresett és méltó célok vonták”. Sokan vallják ma is első mesterüknek azok, akik az irodalommal nem múló meghittségben élnek együtt; életművének talán legnagyobb érdeme a inspiráció. Minden sorából bölcs derű sugárzik, amellyel maga köré gyűjti mindazokat, akik fogékonyak, akiket rhegigéz az írott szó varázsa. Ha mint erejét vesztett, elgyengült munkaszolgálatost Í945-ben nem gyilkolják meg brutális kegyetlenséggel negyvenhárom éves korában, ma lenne nyolcvan éves... g. a: — Nem innál inkább valamit?! Jaj, olyan hülye vagyok, már régen elő kellett volna vennem valami piát! Mit kérsz? Whisky, konyak, pezsgő? Mit szólsz, milyen választékom van?! — Nem, köszönöm, kocsival, jöttem. — Hm, kár! A nő érre föláll, kedves bohóckodással ugrál az italszekrényhez, és kivesz egy üveg Johnny Wajkert. meg — a biztonság kedvéért — két poharat. — Nekem most muszáj valamit innom, mert olyan gombóc van a torkomban, mióta telefonáltál, hogy már nyelni sem bírok! — vallja be kis zavart nevetéssel, és megint, kilátszik a fogsora. A férfi elneveti magát: — Neked is? — Aha! Egyszerűen nem ismerek magamra. Nem ‘szoktam én ennyire hülye lenni! Tölt a whiskyből az egyik pohárba és belenyal. A férfi is gondol egyet, és tölt magának. — Á, iszom veled egy kor. Ivót! Ahogy elnézem, úgysem tudok innen még egy darabig kihajtani Meg most jut eszembe, hogy nem is ittunk még pertut. Csak úgy letegeztelek. — Én kezdtem. — Ez igaz. Akkor is! Szervusz ! Miután szabályosan megisszák a pertut, és a .szabályosnál valamivel hevesebben csókolóznak össze, a doktornő megkérdezi: — Haragszol rám? — Miért haragudnék? — Baj, hogy a férjemről beszéltem? — Nem baj. (Folytatjuk} meg nem dolgoztam még, szülési szabadságon voltam, nem is keltem fel... Ügy kilenc órakor csörög a telefon, nagymama vette’ fel, és beszól, hogy engem keres-’ nek a kórházból. Jelentkezik egy ismeretlen orvos, mert' a férjemet már kezelték ott, de nem ez volt az orvosa, és kérdi, hogy fel tudok-e kel. ni a gyerektől, és be tudnék-e menni a kórházba? Egy kis’komplikáció támadt, beadtak a férjemnek egy Al- gopyrin-injekciót. .i. ■ És akkor én teljesen ösztönösen rákérdeztem: Ugye meghalt? .. .Aztán a taxiban, ahogy mentem a kórház felé, elkezdtem magammal alkudozni. Nem halhatott meg, mert akkor ez az orvos hogy tudott volna felhívni? A telefon anyámék nevén volt. És nem tudhatná, hogy újszülött gyerekünk van, akit szoptatok. Ezt csak a.férjemtől tudhatja!... De amikor megérkeztem, és az orvos * csak annyit mondóit, hogy jöjjön velem, kollegina, akkor már tudtam, hogy nincs alku. .. Hogy meghalt. És érthetetlenül nyugodt voltam. Megnéztem, elintéztük a formaságokat, .. A végén még megkérdezték, hogy tu. dok-e most vezetni, el tudnám-e vinni a térjem kocsiját? Persze, miért ne?! És hazajöttem a Simcával... Aztán csak itthon fogtam fel ezt- az egész szörnyűséget. Amikor megláttam a vázában a gesztenyeágakat... Előző napon. vasárnap, Zsámtóékon voltunk. A szülés után akkor mozdultam ki először a lakásból, Péter mondta, hogy menjünk el valahova levegőzni. Szép téli nap volt, mentünk az Miesen, és letértünk Zsámbék felé, Ott a romok körül sétáltunk. és megláttuk azt a rügyező gesztenyefát. Februárban! Letörtünk néhány ágat és hazahoztuk... A doktornő, akiből mindeddig folyamatcjsán buzogtak fel a több mint hatéves emlékek, most elhallgat, behunyja a szemét, és bal- öklét olyan görcsösen szorítja össze, hogy egész felsőteste megremeg. S csak percek múlva, amikor oldódik ez a görcsös szorítás és, az ujjai fáradtan ernyednek el a térdén, akkor szólal meg jsmét — Egy hét múlva a rügyek kinyíltak a vázában, és én azokat az ágakat vittem el hozzá a temetésre... Nagyon szerettem. Borzasztóan szerettem! Előrehajolva megrázza a fejét, és összehúzott szemmel, mintha egy nagyon mély kútba nézne, s ő mindenképpen szeretne ott a mélyén meglátni valamit, úgy ismétli meg: — Borzasztóan szerettem! Olyan tiszta, becsületes ember volt, amilyennel még soha nem találkoztam! Képtelen volt a legkisebb . hazugságra vagy becstelenségre is. És mellette nem lehe-
