Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-05 / 103. szám
I Kovács János — Pótor András; Szirtes Adám — Varga János akaró, az adj isten igazságot, de rögtön hamis lehetőségét, naint a megelőző évek „vas és az acél” országáért vívott harc illúzióját. Harc, bizony és nem munka, nem kemény munka, nem alkotó munka, hanem harc. Ezért, illetőleg ezek miatt is tűnődtem azon, hogy a ma harmincéves generáció mit ért meg a „történelmi” utalásokból, mit ért meg a Viadal történelmi, sőt politika-történet alapjaiból, nevezetesen ama bizonyos 195'3-as kormányprogram keletkezésének okairól, körülményeiről. Véltem és vélem ma is, hogy a Viadalnál sokkal mélyebben, a művészet árnyaltabb eszközeivel is lel kell, mert kell, feldolgozni azokat az éveket, amelyeket ismét és megint sommásan az ötvenes éveknek nevezünk. BIZTOS VAGYOK ABBAN is, hogy a Viadal, ha nem is jelentős, még kevésbé kor. szakos, mindössze (?) tisztességes feldolgozása e korpák, illetőleg e kor egy történeti motívumának. És abban megbízom, hogy a történelem nélkül, azaz hogy a történelmi tények átélt vagy megtanult ismerete nélkül, általában is hordoz alapigaz. ságot e Sarkadi-összeaüítás. Nem tanulság nélkül való, mához is szóló, a jövőre nézve is figyelmeztető. Az más kérdés, hogy e „figyelmeztetés” milyen művészi hatásfokon fogalmazódott meg e tévéiátékhan. Nos, erről a „más kérdés”- rpl: Szönyi G. Sándor színpadot, „paraszti belsőt” rendezett a kamerák elé. ■ .......- ■ ............ E miatt díszletté vált az a világ, amelyben a mű lejátszódott, elvesztek a jellegzetes tárgyak, eltűnt a táj, eltűnt az a környezet, és azaz atmoszféra is, amelyet a valós élet teremthetett vplna a színpadi díszletek világa helyett. Hogy mégsem hatott igazán színpadnak, hogy a diszletfalak mégiscsak kitágultak, szinte átlátszóvá váltak, azt elsősorban a Varga Jánost, alakító Szirtes Adumnak köszönhetjük, aki úgy élte meg egykoroni paraszti világát, mint valami bölcsen rezignált emlékező. Egyetlen felesleges gesztus, műparaszt- kodás, gatyakorc-rángatás nélkül, a pörge kalappal és a még pörgébb bajuszt is mellőzve teremteti: — varázsolt? — olyan embert a színpadra, akibőr kiérezhette a néző: erre a tisztességre, mint kősziklára, mindig építhet a helyes, a következetes lársadalomépítő politika. Kovács Júuns, mint tanácselnök, egy-két erőltetett pillanatát leszámítva, azon igyekezett, hogy megértesse hősének tragédiáját: jót akart az, de tette azt rossz eszközökkel. Igyekezete nem marad eredmény nélkül, hiteles és a visszaemlékezéseimmel egyező — ha ez egyáltalán lehet mérce — alakot formált Pótor Andrásiból. FELTÉTLENÜL SZÓLNI KELL még Horváth Sándor meggyőző, az új életre kelt törvényesség nem fennkölt, de őszinte, szerény és természetes szolgáját, a Bállá ügyészt megformáló alakításáról. Gyurkó Géza Izgalmas História CICERO klasszikus megfogalmazásában „a történelem az élet tanítómestere”, s 6 a histórián a megtörtént dolgok tanulságos elmesélését értette. A történeti kutatás során megismert törvények élein roppant egyszerűeknek tűntek: nemzetek heroikus élethalálharca — í romantikus felfogásban desztillált tisztaságú osztályok fekete-fehér ellentéte s dogmatikus marxizmusban Napjainkban tnár a kezdő történészek is tudják: 3 társadalmi törvényszerűségek igen bonyolultak, kifejlődnek. megszűnnek és átalakulnak. keresztezik egymás hatókörét. Egy-egy összefüggés érvényesülését csak a történeti tények mély ismeretében (ehet valósághűen leírni Az elvont törvény yisszatér saját igazi forrásához. az egvkor átélt történéshez — Oay hiszem, a História cfmíi folyóirat szerkesztőinek és szerzőinek egyik fö érdeme éppen abban van hogy egyszerre emberközeli és tudományos történetszemléletet közvetítenek olvasóikhoz Olyat, aminek két egymást erősítő jellemzője közül egyik- vagy másik sajnos észrevehetően hiányzik az iskolai tankönyvekből és a történelmi témájú „bestseller” olvasmányokból. A HISTÓRIA első, 1979- es évfolyamának négy számát már korábban ismertettük. Njvója azóta sem esett, színskálája pedig egyenesen bővült. Komoly cikksorozatot szentelt a Habsburg-év- fordulónak, nem tagadva, hogy e téren is újjá kell ér. tékelnünk hagyományos „kuruc” nézőpontunkat. Közelebbről is bemutatott olyan személyiségeket, mint a felvilágosult Kaunitz kancellár, vagy Kollonics Lipót. Az egymást követő számokban szép sort alkotnak az ókori tárgyú írások: az egyiptomi királysírokról és ételekről, a római útépítésről, a rabszolgagazdaság érdekeltségi rendszeréről, a hét világcsodájáról. A História ,(Figyelő” szeme nem zárul be a hazai színházi élet és filmvilág történelmi érdekű bemutatói előtt (Páskándi Géza: Kálmán király? Shakespeare királydrámái, Fábri Zoltán „Fábián Bálint”-ja). Egészen kimagasló kis tanulmányt írt Vörös Károly történész a Karády Katalin körül keletkezett kultusz sokágú összefüggéseitől. A História állandó rovatai — ezt is meg kell mondani — nem mindig következetesek. A magam részéről sajnálom, hogy ezek egyike-másika, például a „Lexikon”, nem szerepel minden számban. A „Műhely” még nem találta meg igazi arcát. Viszont csak elismeréssel szólhatunk arról, hogy a Duna-medence népeinek ügyét, „Közös dolga- ink”-at milyen felelős őszinteséggel tárják elénk a szerzők. E téren a figyelmes olvasó olykor a nézetkülönbségekről is tájékoztatást kap legyen szó az 1848 és 1918 évi erdélyi kérdésről, avagy a második világháborús lengyel menekültekről. Az újonnan indított rovatok közül kiilpn említést érdemel az .,Ásatás", amely nemcsak a régészet módszereivel ismertet meg. de olyan új ‘eredményeivel is, mint honfoglaló őseink házának — s nem sátrának — építése és berendezése Hasonlóan figyelemre méltó a modern építészet hazai előfutárainak (Nyugati pályaudvar, a 30- as évek Bauhaus-t.jpusú lakóházai) éles fénybe állítása az így évült”-sorozatban. 1980-RAN a Históriának agy külön száma is kapható vojt, s ezt a sport történetének szentelték, a moszkvai plimpai kapcsán. Belőle — többek közöt — megtudhattuk. hogy mit jelentett az ókori Hellász- ban az olimpiai eszme és mit a korabeli amatőr, Illetve a profi sport, honnan eredt a marathoni futás (a tévhittel szemben), hogyan alakult ki a polgári korszak modem sportja, s miért sorvadtak el a magyar parasztság népi játékai. A sport- történeti írások nem a teljesített méterekről, másodpercekről, tenyésztett szuper- menekről szóltak, hanem a testedzés anyagi, társadalomszerkezeti, kulturális összefüggéseiről, az ember sportjáról. Mint ahogy általában is: a História cikkei nem írnak külön gazdaságtörténetet, szociológiát, eszme- és mentalitástörténetet, aul- túrhistóriát, mert ezek a szakmai szférák a valóságban teljesen együtt kondicionálták az ott és akkor, élő emberek, s embercsoportok életét. Van viszont egy terület, melyre különös figyelmet fordítanak és ez a politikai történet. Több írást, korabeli dokumentumot, fotográfiát találunk például a második világháború idejéből. Bizonyosan érdeklődésre tartanak számot a történelmi „krimik” II. Lajos király, Zrínyi Miklós, Teleki László, István nádor haláláról. A História nem titkolja el olvasói elől, hogy a történelem izgalmas, érdekes dolgokkal foglalkozik — és. ha más nem is —, ez a vonzereje mindig megvan (írta Marc Bloch). A História így minden embernek, minden honfitársunknak szól: múltunk folyamatából levezet-- ve tárgyilagosabban láthat-; juk mai önmagunkat is) Ezen túlmenően a szerkesztők mégis különös — és aggódó — figyelemmel kísérik) az iskolai történelemoktatást. Olvashattunk a középiskolai tanulmányi verseny minősítési rendszerérőíj megoldhattuk az- előző évi1 egyetemi-főiskolai felvételi feladatlapot és ellenőrizhettük magunkat a „megfejtés™ segítségével. A hamarosan megjelenő ez évi 2. számban pedig vitát nyitnak a történelem-tankönyvek sztn- vonaláról. REMÉLJÜK, Heves me-J gyéből is sokan kísérik majd figyelemmel, sőt talán még hozzászóló Is akad olvasóink sorából Bán Péter Jól szerepeltek a mieink Diáknapok Sárospatakon Míg Egerben a Gárdonyi Géza diáknapok eseményei zajlottak, addig más városok is otthont adtak a fiatalok találkozóinak. így Sárospatak is, ahol szőkébb hazánk ifjúságának képviselői más tájakról érkezőkkel mérték össze képességeiket és tudásukat. Borsod, Szabolrs-Szaitmár megye és Budapest legjobbjaival álltak közös pódiumra, hogy megmutassák: értenek a zenéhez, a vers- és prózamondáshoz, a tánchoz és a színjátékhoz. Azt, hogy ez menynyire jól sikerült, az elért eredmények bizonyítják: két fesztiváldíjat is elhozhattak, az egyiket az egri Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola, a másikai ö gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanulói érdemelték ki. Sok mindebben kitűntek, ezért jut-almaitáki őket az értékes trófeával! Különdíjat kapott az egri 212-es Ipari Szakmunkásképp . ző Intézet és az egri Gárdonyi Géza Gimnázium irodalP mi színpada. Kiemelték a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium és a Vak Bnty— tyán szakközépiskola népJ tánccsoportjának munkájá# is. Kitűnően szerepeltek aü Heves megyeiek, jó hangulatot teremtettek, ezt igazolja az is, hogy valamennyi sportágban kitűnően versenyeztek, amiért dicséret éa jutalom illette őket. Történél” mietlen történelem VAGY JOBB MEGFOGALMAZ Ab lenne: történet történelem nélkül? Csakhogy így egyik sein igaz. A Viadal, e .Sackadi-koktér. melynek forgatókönyvét úgy írta képernyőre Dévényi Róbert, hogy 3 jellegzetes .Sarkadi- ízgk' fzinte maradéktalanul fellelhetők, nos -tóra), hogy a Viadal olyan történet. ameH elválaszthatatlan történelmünk egy nem is olyan régi ellentmondások, kai terhes, a nagyszerűt és kisszerűt, a iogot és a 10g- taíanságm egyszerre szülő időszakától Két ember. a jog és a jogtalanság, a szükségszerűséget helyesen felismerő, de az eszközöket a konvenciókhoz rosszu} választó hatalom képviselője és ugyanerre a szükségszerűségre ráérző, de a hozzá végété Üt szándékolt göröngyeitől okkal visszariadó, e hatalom árnyékába került' kisember drámája ez a tévéjáték. És persze nemcsak kettőjüké. Pótor András tanácselnök és szemlélete mögött ott található mindaz, amit ma summás egyszerűséggel dogmatiarpusnak. szekta- rianizmusnak, vsluntgriz- musnak nevezünk. Varga János. a középparasztnak háttere a társadalom, a gazdaság, benne a mezőgazdaság Új útjait kereső, attól megmegriadó és attól bizony el is riasztott kis- és kozeppa- rasst, az ingadozó, a megnyerni vgló, a ráíámaszkod- nj valók kategóriái. AZ IDŐ 1933. Ha a történelmet vesszük a történet alapjául. Pótor András tanácselnök szó szerint mindent elkövet, hogy falujában létrejöjjön és megerősödjön a szövetkezeti mozgalom. Mert igaza van: csakis a szövetkezés lehet a magyar paraszt, véle és általa a magyar társadalom felemel- kéaesének egyedül lehetséges útja- Am meggyőzés, érv, v}(a helyett hamis tartozással börtönbe záratja Varga János középparasztot, akire hallgat a falu. aki maga is hallgatna a jó, a meggyőző szóra, ha lenne az. Pótor András ú^y véli, magasabb saémpontból téliesen érdektelen. hagy Varga János vétkezett-e vagy sem. Magasabb elvi szempontból az a lényeg, hogy Varga János ne legyen a faluban, hogy ne legyen „ellenfél", akit meg kell győzni, akire hallgatnak a meggyőzetni való társak. Mígnem maga is. egy véletlen közlekedési baleset folytán a hamis tanúk hálójába és az ártatlan áldozat kategóriájába kerül • ■ ■ Csakhogy ekkor már az 1953 utáni időket írjuk, a j?or- mányprogram utáni időszakot, amikor már- úgy, minx' azelőtt — ma már tudjvik, hogy azért nem volt olyan tiszta abban az időben még a helyzet — sem politizálni, sem bíráskodni, igaz célokat igaztalan eszközökkel szolgálni nem lehetett Pótor András lemond a tanácselnökségröl, Varga János visszatér a termelőszövetkezetbe Hát igen, ez az utóbbi mondái a sematikus, a deus ex machina befejezést jelend, de akkor,- amikor ezek a drámai gondolatok megfogalmazódtak a cél és az eszköz, a hatalom és vezetettek helyes viszonyáról, amikor a történetben a törtértelem kikövetelte magának markáns megjelenési jogát, nos. akkor csakis ez lehetett az igazságos befejezés. Vagy legalábbis az efféle befejezés. A dráma imént vázolt alapgondolata természetesen független az időtől, független 1953-tól, a kormányprogramtól, amely a maga módján, bár helyes és rendkívül szükségszerű felismerésre épült, éppenúgy magén hordozta a romantikus, a mindent egy csapásra megoldani [JSHSwagj 18SL «*»*» S.. ksxW 42. Mire bokáig érő hálóingében visszajön, a férfi már Aliig betakarózva fekszik az ágyban, elpárolgott belőle az iménti magabiztosság, s most szinte vacogva keres mentségeket magának. Ideges vagyok, fáradt vagyok, sokat ittam; — képtelen vagyok a szerelemre! És ahogy ideges várakozással, mozdulatlanul fekszenek egymás mel. lett, a nő mintha hálóingén át . is megérezné a másik va- cogását. Ujjait gyengéden végigsimítja a férfi homlokán, száján, állán, és kis mosollyal, csukott szemmel mondja! — Aludjunk, jó? Aludj, kedvesem! Most semmit nem kell csinálnod, csak aludni. Érted? Semmit! A férfiban egy pillanat alatt oldódik fel a görcs és a feszültség; hirtelen csodálkozó és riadt, szürkéskék nagy szemeket lát ^rnaga előtt, a párnán vergődő hajtincseket, lejjebb kapkodva hullámzó mellkast. A szemek hol riadt csodálkozással tágulnak óriásira, hol pedig lecsukódnak, hogy ettől széles mosolyra húzódhassák a száj, kiviílantva a fogakat Is. Aztán már hangokat is hall, a nő zihálását, apró sikoltásait. — Szeress engem! Nagyon szeressél! — Nagyon' szeretlek! — Sose hazudj nekem! Ugye nem fogsz hazudni?! — Nem hazudok! Párbeszédüket, amely ilyen, vagy más ehhez hasonló kérdés-felejetből áll, sebes zihálás akasztja meg, a két test egy kettétört mozdulatban kimerevedik, majd egy-egy hatalmas sikoltás és Üvöltés kíséretében egyszerre adják meg magukat. A férfi csak lassan és fokozatosan tér magához zsibbadt ájultságából, és először az jut eszébe, hogy hajnalban, amikor kinyitják a kaput, beül a kocsijába, végighajt a barátságtalan Váci úton, a Dráva utcánál jobbra fordul, és a rakparton megy tovább.. — Nagyon szerettem! Borzasztóan szerettem! Valahonnan távolról hallja ezeket az elkeseredett mondatokat, és percek kellenek hozzá, hogy rájöjjön, kinek a hangját hallja. Felkönyököl; az asszony nyitott szemmel, hanyatt fekszjk mellette, és lassan könny folyik végig mozdulattalan arcán. A férfi behunyja a szemét, és visszadobja magát a párnára. — Ne haragudj! — fordul felé az asszony — Ne haragudj! Nézz rám! Nyisd ki a szemed! Mondd meg, most mire gondolsz?! Hallod?! Látni akarom a szemedet! De ő csukott szemmel fekszik tovább, és csak a fejével int, hogy nem, nem! Mert arra gondol, hogy már visszavonhatatlanul szerelmes ebbe az asszonyba.. . hogy fogalma sincs, mi lesz ebből a lángolásból..., hogy miként alakul ezután a sorsuk, az életük..., de amíg így vagy úgy együtt lesznek, amíg bármiféle közük lesz egymáshoz, addig Ő minden, ben egy halott fiatalemberrel fog versenyezni. MAR NYOLC ÓRÁTÓL TART A FÓRUM című külpolitikai magazin a tévében, s minthogy Hankóczyék szó. morú látogatása miatt a ta- -nér lemaradt a híradóról, legalább ezt nem akarja elmulasztani. Ott ül hát műsorkezdettől a képernyő előtt, s a nézők által föltett kérdéseket legalább olyan érdekesnek, pontosabban szól- va.jellemzőeknek tartja, mint a külpolitikai újságírók válaszait. Nem mintha a közönség kérdései egytől-egy- ig olyan eredetiek lennének, hogy azokat a tanár ne tudná maga is föltenni, esetleg még á választ is megadni rájuk. Sőt, néha az a határozott érzése, hogy a telefonál ló érdeklődők is többé-ke-- vésbé tudják a válaszokat,’ csak sarokba akarják szorí-i tani a stúdióban ülő szakértőket és újságírókat, de ebben a műsorban éppen az aa érdekes, hogy a kérdezők és a válaszolók is azt játsszák; hogy én is tudom, amit te tudsz, s még azt is, amit nei ked tudni szabad. Vagyis vaj lójában kettős szondázás folyik ilyenkor az ország nyilvánossága előtt: mit mernek megkérdezni, illetve mire mertek és hogyan mertek válaszolni? Tehát bármenynyire is külpolitikai vitaműsor ez, s bármennyire is csak nemzetközi eseményekre kérdeznek a tévénézők, leginkább mégis a belpolitikai helyzetet lehet lemérni belőlük. A kérdésekből azt,' hogy mi foglalkoztatja az embereket Magyarországon, a válaszokból pedig, hogy pillanatnyilag hogy is állunk a demokráciával. Most, 1979. szeptember 14- én hat fö kérdés foglalkoztatja az ország lakosait: a szovjet—amerikai SALT—IIJ megállapodás ratifikálása; Irán, a Közel-Kelet, a román! —magyar viszony, Kína, IIJ János Pál pápa. Tehát nagyj jából az összes világpolitikai probléma. ' (FolytalíuRÉ, it.
