Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-27 / 122. szám
Mennyit ér az érettségi? A kérdésre ki-ki életkor*, vérmérséklete, tapasztalatai «érint válaszol. Az idősebbek, a tamáskodóbbak így fogalmaznak: „Sajnos rég elvesztette hajdani rangját, ma már csak egy a sok okmány közül. Ráadásul nincs is rá mindenütt szükség. A vizsgát is csak azoknak kötelező letenni, akik az ország valamelyik egyetemére vagy főiskolájára pályáznak.” A tényközlést. az érveket következtetésekkel is megtoldják, mondván: „Mindez egy hosszú folyamat következménye, egykori értékétől fokozatosan fosztották meg. méghozzá a volt Oktatási Minisztérium Illetékesei, Az is elszomorító, hogy a jövő sem ígér semmi jót, mert a felsőoktatási intézmények új felvételi rendszerének tervezete sem veszi komolyan ezt a kérdéskört.” A mértéktartóbbak fukarkodnak a minősítő Jelzőkkel, de lényegeben hasonlóan nyilatkoznak. Épp ezért érdemes az ő higgadtságukat mérceként tekintve, a valóságot vizsgálva mérlegelni ezt a témakört. Felesleges visszalépés A bajok ott kezdődtek, hogy az érettségi erőpróbáját enyhíteni akarták. Emiatt megszüntették az érdemjegyek szerinti osztályozást, s helyette a jól megfelelt, a megfelelt és a nem felelt meg bejegyzéseket írták elő. A két-három évtizede tanító pedagógusok felhorkantak, s arra hiyatkoztak, hogy — idézve a magvas bölcsességet tartalmazó latin mondást — teher alatt nő a pálma. Mindez azonban pusztába kiáltott szó volt. Ennél is aggasztóbbá formálódott viszont a gyakorlat. A diákok zöme „vette a lapot”, s nem nagyon gyötörte magát a tudnivalók pontos elsajátításával, hiszen a megfelelt szintet csak elérte. Azzal egy ideig senki sem törődött, hogy ez bizony az esetek többségében a halvány elégségest aligha haladta meg vagy érte el. Nyilvánvalóan megsértődtek azok is, akik az egykor közepesek vagy négyesek lehettek volna, mert igen sokszor őket is ebbe a kategóriába tuszkolták A közvélemény azonban méltán háborgott, a mmisztérium vissza is lépett. Minden elismerés az önkritikus szemléletért, de az továbbra Is kérdés maradt, hogy mi értelme volt az egy lépés előre, egy lépés hátra játéknak. hiszen ebben az esetben nem történt semmi, csak a kedélyek borzolódtak. Minek a történelem? Az előbbinél is hibásabb elhatározás volt az, hogy a történelmet törölték a kötelezd érettségi tárgyak sorából. Megint a liberalizmus zászlóbontói győztek, azok, akik csak íróasztalukat látják, s fogalmuk sincs a magyar pedagógiai gyakorlat sodrásáról, az oktatás-nevelés hétköznapi alaptörvényeiről. Mi történt ugyanis? A diákok bizonyára felujjongtak, s így könyvelték — tisztelet a kevés kivételnek — el az ügyet: „Íme egy újabb tárgy, amellyel ezután nem kell bajlódnunk. Ülünk az órán és hallgatunk, s csak összejön az a kettes vagy hármas.” Az érzékenyebb nevelők azonnal jelezték ezt a veszélyt, de először senki sem figyelt fel rájuk, sőt a bólógatójánosok kórusa le is hurrogta őket, hangsúlyozván, hogy a kákán is csomót keresnek. Pedig menynyire igazuk volt! Erről különösképp azok beszélhettek volna, akik a Világnézetünk alapjai című tárgyat tanították, s amikor egy-egy históriai eseményre, korra hivatkoztak. akkor tömény némaság volt a válasz. At érettségi vizsgákon a legjobbak is elbizonytalanodtak, amikor egy Író korát kellett felvillantani, vagy egy mű keletkezési körülményeit megvilágítani. Sokan — nem is alaptalanul — politikai bakinak is minősítették ezt a döntést. Milyen nehéz lehetett a marxizmus, a történelmi materializmus alapfogalmait megmagyarázni azoknak, akiknek például az osztályok és az osztályharc. az eredeti tőkefelhalmozás kapcsán az égvilágon semmi sem jutott eszükbe. Szerencsére megint bekövetkezett a korrekció, az újabb visszalépés, s az elkövetkező hetekben már törté-» nelemből is érettségiznek a fiatalok. Más kérdés, hogy milyen eredménnyel. Állandó bizonytalanság A vészharang persze még többször megkondult. Akadtak olyan nekiveselkedettek Is. akik azért Indítottak vitát, harcot, hogy szüntessük meg ezt az erőpróbát, mert polgári maradvány. Tették mindezt úgy, hogy semmitmondó szövegeiket a tudo- mányoskodás frázisaival „fűszerezték”. Még az a jó. hogy ennek a demagógiának már senki sem dóit he. nem akadtak- olyanok, akik vállalták volna azoknak a bábáknak a szerepkörét, akik a mosdó- vfzzél a gyereket Is kilöty- tyintették volna. Marad az érettségi, mert a társadalom ragaszkodik hozzá, mert presztízsét megtépázhatták, de el nem vehették. Kell, hogy legyen, ugyanis az ifjakat a korábban tanultak áttekintésére, összegzésére készteti, s a felkészülést, a gondolkodókészéget edzi. A vizsgabizottság előtti szereplés lehet, hogy drukkal Jár, de ezt az elnökök és az ott ülő pedagógusok feloldják, t mindenkinek módja van arra. hogy szépen, logikusan, magyarosan fogalmazzon. A vesztes táborban levők még nem tették le a fe -vvert — a ko- nokság nem a szellemileg felvértezettek erénye —, s nem húzódoznak az apróbb csatározásoktól. Azt mondják. hogy; az Ilyen erőpróbákon lexikális tudást kérnek számon. Rég nem igaz ez, hiszen az egész embert mérlegelik, nem titkolva, hogy a gondolkodáshoz szükséges, nélkülözhetetlenül szükséges tárgyi tudást is számon kérik. Mit hoz a jövő? Teljes bizakodásra azért még nincs okunk, mert a közös vizsgákat kivéve a szóbelin szerzett jegyek sehová sem számítanak. Ezt a gyakorlatot szeretnék továbbmenteni az új — jeleztük már, hogy még csak a tervezet van kész — egyetemi és főiskolai felvételi rendszerbe is. Kár lenne, mert ennek egyéb alapelvei jók, s arra akarják — nagyon helyesen — szoktatni a tanulókat, hogv a tárgyak többségét egyenletes szorgalommal tanulmányozzák, s így szerezzenek olyan általános műveltséget, tudást, amelyet a társadalom vár tőlük — erre is elég későn jöttek rá az illetékesek —, mert enélkül nem boldogulnak sem a felsőoktatásban, sem munkahelyeiken. Nos, ha eddig eljutottunk, akkor lépjünk még egyet, ezúttal nem bizonytalankodva, hanem határozottan, méghozzá előbbre, s az érettségin igazolt helytállást is értékeljük. Rég óhajtott, megérdemelt rangjának megfelelően. Pécsi István l ■XT*' Megyénk politikai'napilapja, a Népújság 32’éve jut el az olvasókhoz. A közeljövőben ofszettechnikával készülő lapnak Vámosgyörkön minden tizedik lakos előfizetője. Felvételünkön Volóci Rozália, a helyi vasútállomás jegypénztárosa, aki 30 éve megrendelője és olvasója a Népújságnak, és Fodor József, aki 25 éve a település postása és lapunk kézbesítője (Fotó: Szabó Sándor) Elkészült a hévízi postásüdülő Űjabb üdülővel gazdagodott az európai hírű gyógyfürdőhely, Hévíz; elkészült a 110 személyes postásüdülő. A tervezett határidőnél negyed évvel korábban hoz1081. május 27., szerda ta tető alá a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat. Az új létesítmény az első pihenni. gyógyulni vágyó vendégeket június 15-én fogadja. A zalai építők másik hévízi munkájukkal, az új SZOT-gyógyüdülő építésével is jól haladnak: a 150 ágyas épületet — szintén határidő előtt — július végén adják át. ________________ í v-programok—külföldieknek Az Idegenforgalmi szezonra több nyelvű programot állított össze a televízió műsorszerkesztősége. A hazánkban nyaraló külföldiek a nyári hónapokban speciálisan szerkesztett műsorokat láthatnak. A hírek orosz, némát és angol nyelvű tolmácsolása mellett elsősorban azokat a filmeket vetítik majd, amelyek hazánk tájait, kiemelkedő művészeti alkotá. »ait, a külföldön is díjazott magyar tv-produkciókat mu_ tátják be. A 2-es programon keddenként jelentkező műsorok a hazai nézők érdeklődésére is számot tarthatnak, hiszen alkalmat kínálnak a nyelvgyakorlásra. „Tisztelt HazafiI — így kezdte Arany János 1861. szeptember elején Madách Imréhez intézett levelét, amelyben elismeri, hogy Az ember tragédiája mind koncepcióban. mind kompozícióban „Igen jeles mű”. Csak itt*ott a verselésben, meg a nyelvben találok némi nehézséget, különösen a lírai részek nem eléggé zen- gők. „Javasol is nem lényeges változtatást”, majd levelét így fejezi be: „Fogadja leghőbb üdvözletemet a gyönyörért, melyet nekem műve által okozott, a fényért, melyre költészetünket deríteni hivatva van. Rokonérzelmű pályatársa ...” így leveleztek egymással 120 éve a magyar költők. A Mindenki iskolája nak legutóbbi párbeszédében azonban nem Aranyról, hanem a Tragédia történeti színeiről esett szó és Reisin- ger János ezúttal is új ismeretekkel gazdagította a drámai költeményről eddig kialakult nézeteket. A Tragédia a reformkor eszméinek és a XIX. századi kezdetleges természettudományos gondolkodás eredményeinek foglalata. Madách azokat a gondolatokat fejezi ki, amelyek a század első felének költőit, Kölcseyt. Vörösmartyt Petőfit foglalkoztatta. de ismerte Goethe, Byron, Victor Hugónak az emberi lét és történelem nagy kérdéseivel fog- lalkozö műveit. Eötvös állambölcseleti munkáját is. Megértéséhez a reformkor ismerete szükaéges. Mindez a romantika nagy hagyománya. De ha szóba kerültek az előzmények, érdemes lett volna utalni az elkövetkező évtizedekre is. mert bár Madách nem tett hatást a magyar dráma további fejlődésére, gondolatai, ha más változatban is. de megjelentek a századvég költészetében, Reviczky, Komjáthy lírájában. A Tragédia az első pillanatban valóban pesszimista műnek tűnik, hiszen maga az Úr is elégedetlen a világ teremtésével, Adám egy-egy szín végén kiábrándultán keres új világot, új eszméket, melyek értelmet adnának küzdelmeinek. Mindezt azonban csak akkor találja meg. amikor a világűr megiamerésére vágyik, a pillanatban, amikor a Föld egy szelete már csak távolban látszik. Ekkor kérdezi Lucifertől: „Szerelem és küzdés nélkül mit ér /A lét?”, ekkor látja be. hogy „az élet küzdelem /S az ember célja a küzdés maga”! Bármilyen hitvány eszme, tudomány, nagvravágyás volt a forrása ennek a küzdelemnek, az emberiség előbbre jutott. Itt, a 13. színben találja meg az olvasó a Tragédia megoldását, a küzdelem értelmét, a hitet abban, hogy az egyes ember elbukhat, csalódhat eszméi valódiságában, de az emberiség útja felfelé ível. A zavartalan boldogságot; az Éden-hitet csak Éva képviseli, aki a Londoni szín haláltánc-Jelenetében megáll a tömegsír szélén, fátyolét. palástját ejti eaak bele: „A por hull csak belé, e föld szülötte, /Én glóriával átallépem azt..." Jó kiegészítője volt a beszélgetésnek a vasárnap este fel_ idézett néhány színben — Prága—London — Koivut Magda alakítás*. Magyar írók perei 4. Szökés a börtönből (1.) Régi irodalmunk talán legszínesebb egyénisége Bor. nemissza Péter prédikátor. Élete fordulatait, eseményeit tekintve vetekszik a legfan- táziadúsabb kalandregénynyel. E fordulatok azonban nem az író sajátos kalandvágyából, hanem egyrészt a XVI. századi Magyarország sajátos történelmi-politikai helyzetéből, másrészt Bornemissza reformé tori meggyőződéséből, etikai tartásából erednek. Az életút fordulóit nem tudjuk sorra venni, meg kell elégednünk azzal, hogy számba vegyük: hányszor, s miért került összeütközésbe Bornemissza Péter a világi, s egyházi hatóságokkal. Azzal a megjegyzéssel, hogy élete diákkorától kezdve állandó harc, üldöztetésből és védekezésből szövődő háló, amelyben ritkák a nyugalom alkotásra alkalmas napjai. 1553 Bornemissza kassai diák, tizennyolc esztendős mind. össze. Csínytevése beugratásnak indul, börtön lesz belőle. Feledi Lestár kassal kapitány éppen imádkozik a .faképek” előtt, amikor valahonnan tatoküdtcs, angyali szózat hangzik, g inti őt arra, hogy a fa képek előtt való imádkozás nem éppen az igazi hit jele. A derék kapitány először megijed a szózat hallatára, majd észbe kap: ez emberi hang volt, nem angyali. Elő is szedi a kemence mögött rejtőző Bornemisszát, s első dühének engedelmeskedve, buzogányával jól helybenhagyja. Nem elégszik meg azonban a helyszíni bírsággal, a testi fenyítés után börtönbe is záratja. Bornemissza két hetet tölt a kassai börtönben. Sóhajtozik. imádkozik, még pártfogókat is keres. Minden bizonnyal a karácsonyt is a börtönben tölti, hiszen feltehetően december 23-án csukatta börtönbe a megtréfált kapitány. Pártfogói azon. ban ekkor még nincsenek, kénytelen hát maga cselekedni: álkulcsot szerez, vagy feszítővasat, lényeg az. hogy saját erejéből kiszabadul, s kétheti börtön után kisétál az ajtón, s kifut Kassa vámsából is. 1564 Külföldi tanulmányai és diákoskodása után Bornemissza sí lelkészt pályát választja, s Balassi János. nál lesz prédikátor Zólyomban. Már az utóbbi helyen szolgál, amikor „két főpis- pek” vádakkal a császár élé idézteti Bécsbe. Mivel vádolják? Egyrészt azzal, hogy papságát nem a katolikus egyháztól szerezte. (Egyébként nincs adatunk arról, hol, s mikor szentelték pappá.) Másrészt azzal. hogy pap létére megházasodott. (49 évet élt, s közben három feleségét, s öt gyermekét temette el.) Harmadrészt „oltárroritással”, azzal, hogy kenyérrel oszt úrvacsorát. Bornemissza megjelent a kihallgatáson, s maga számol be annak inkvizíciós módszereiről. Eszerint egy püspök négyszemközt beszélt vele, kettő pedig a szomszéd szobában hallgatózott. Bornemissza megfelelően védekezhetett, hiszen még arra is módot talált, hogy vádlói szemébe vágja: ha nem börtönnel büntetnék az igaz szót., szemükbe mondaná az igazságot. Mindenesetre jól védekezett, vagy főúri pártfogóinak befolyása volt tekintélyes. mert a kihallgatásának más következménye nem lett, bántódása nem tör. tént, hazatérhetett Zólyomba. (Folytatjuk} A Szivárvány matiné zéppontjában ezúttal a könyv állott,. Nem regényekről, versekről esett szó, hanem azokról a könyvékről, amelyek életünket tartják számon, a kisdiák ellenőrző könyvéről, a fiatal- asszony nefelejcs emlékkönyvvéről, a takarékbetétkönyvről, a büntető tör- könyvéről, a takarékbetétkönyvről, a nagy elődök. Tömörkény, Móra derűjét idéző, vörös sapkás könyvtárigazgató első lopott könyvéről. Szép emléket állított a rádió a- műsor jegyzetírójának, a hirtelen elhunyt Mátrai Betegh Bélának. így: „Május 15-én, pénteken délben egy újságíró készen lett annak a tárcának megírásával, amelyet a Szivárvány mai adása számára készített. Azon a pénteken a könyvről irt. Először arra gondolt, hogy egy sérült, az ostrom alatt átlőtt könyvének emlékét élesztgeti, aztán más jutott eszébe. Felmérte a könyveket, a szellem, az értelem, a humánum kis telkeit sejtve benne és velük. Két és fél oldal. Ennyit írt mindig. Kiemelte az írógépről, kijavította az elütéseket, majd szokása szerint halkan és próbaképpen felolvasta önmagának”. Néhány mondat ebből az utolsó, íróasztalon hagyott írásból: „Mennyi négyzet- méter egy könyv? Hány könyv lapjaival lehetne befedni a kertet, az országot? Ha hazám tízmillió lakosának birtokában ezer-ezer könyv lenne, a lapok elborítanák az ország egész területét, amerre a szem ellát, a hortobágyi pusztától a dunántúli dombokig, a Lajtától a Körösökig, a Tiszától a Dráváig. Egy könyvbe kötöttt ország. Egy gondolatokkal, fölismerésekkel, tudással, szép költészettel és eszményekkel borított haza .. Szélesen hömpölygő mondataiban igazságokat és indulatokat írt meg. Az emberségről, a humánumról hangzottak el ezek a mondatok, az ember megjavítása érdekében, a butaság, primitívség, korlátoltság, zsarnokság ellen. Mindig az igazságot keresők, a kiszolgáltatottak, az eleve bukásra ítéltek, a nem ügyeskedők oldalán állt. „Szavaiban, gondolataiban, írásaiban túl minden jelzőn és rendeltetésen meglapult a dolgok lelke.” Most már csak a szalag- archívum, pályatársai és a hallgatók őrzik meleg bariton hangját- derűjét, visz- sza-fogott indulatait. (Szegényebb lett a Magyar Nemzet is.) Hiányozni fog a vasárnap délelőtti Szivárványokból. Vagy vissaaint utódokat fegyelmezve az eget átszelő színpompás ív lapja* közül-? Ehcrgényi Tiboc (Folytatjuk} Terjeszti és olvassa
