Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-22 / 118. szám
Dr'ágán dolgozunk LASSAN HOZZÁSZOKUNK — vagy máris megszoktuk? —, ha január, akkor áreme_ lés, 4Bár volt már erre példa áprilisban, meg júniusban is, ám a rendre ismétlődő áremelések hava mégiscsak a január.) Most már eljutottunk odáig, hogy „nevén nevezzük a gyereket”, s egyre ritkábban kell moso. lyognunk az „árrendezés” ki_ fejezés használata miatt. (Igaz: megleltük a lehető legdiplématikusabb formulát; „Az Országos Anyag, és Ár. hivatal közleménye”. S e címbetűk olvastán senki nem számít például a világpiacon hovatovább eladhatatlan, nálunk viszont változatlanul méregdrága fekete-fehér tv. készülék fogyasztói árának drasztikus csökkentésére.) Most már szinte le sem kell írni — az ilyesfajta „közlemények” indoklásaként, hogy „a világpiaci árak emelkedése miatt...”, mert jól tudjuk: bennünket éppen olyan komisz keménységgel sújt a „világpiac”, mint bárki mást. (Hogy a külpiaci hatások, úgymond, „határainknál megállíthatók, és megállítandók”, — ez an. nak idején sem lehetett több, mint egy hatásosnak szánt szónoki fordulat-.)' A közvélemény óhaja — épp a minap hallottam egy ilyen megjegyzést —, hogy legyen egy évben egyszer, minden aktuális világpiaci támadást kivédő „árhivatali közlemény”, aztán hagyjanak bennünket békén a következő januárig. Ügy tűnik, mintha egyre közömbösebbek lennénk az áremelésekkel kapcsolatban. És ez a báj! Élünk és dolgozunk a „világpiaci hatások” bűvöletében, s nem fogjuk fel, hogy a körülmények közepette, valami egészen más módon kellene dolgozni. Például: szervezettebben. Ami egyszersmind azt is jelenti. hogy következésképpen- gazdaságosabban és olcsób. ban. Sok éve már. hogy a munkaszervezés javításával kapcsolatos tennivalókra kormányhatározat hívta fel á figyelmet.. (Jellemző: ehhez nálunk kormányhatározat kell...) S tán még jel. lemzőbb: a Munkaügyi Minisztérium legutóbbi megállapítása szerint, a szocialista szektorban működő vállalatok negyven százaléka, az el. múlt két évben semmiféle értékelhető szervezési tevékenységet nem végzett. És gyanítható, hogy az eredményeket felmutató vállalatok „eredményei” is — részben — afféle statisztikai bűvészkedésnek köszönhetők. Következésképpen, aligha lehetünk elégedettek a munka szervezettségével, így aztán miért is számolnánk az önköltséget lényegesen befolyásoló olcsóbb munkavégzéssel? Az indokoltnál drágább munka pedig —■ tetszik vagy nem tetszik — ott van az indokoltnál magasabb árakban. VAGY: A MINŐSÉG. Kiszámították például, hogyha a ruházkodási cikkek, bútorok, a háztartási gépek és a híradástechnikai berendezések minősége csak annyit javulna, hogy ezzel élettartamuk mindössze 10 százalékkal növekedne, akkor ez évi hétmilliárd (!) forint kiadástól mentesítené a lakos, ságot. Ügy, hogy közben sem a gyártási költségek, sem a fogyasztói árak nem emelkednének. Az árak viszont emelkednek. Mert ha arról van szó, hogy „jobb minőséget”, akkor szótárunkban ez többnyire az „újat, a korszerűbbet” jelenti. Az újhoz, jobbhoz. korszerűbbhöz pedig — gondolkodásunk szerint — fejlesztések, új beruházások, tehát újabb pénzösszegek szükségesek. Márpedig ezt valakinek meg kell fizetnie! Sajátságos — és persze tá. madhatatlan — okoskodás, egyetlen, de korántsem jelentéktelen szépséghibával: a logikai sorból kihagyjuk azo. kát a mérhetetlen belső tartalékokat, amelyek hasznosítása a minőség javítására is jótékony hatással lehetnének. Ehhez megint csak nem kell más, mint szervezettebben, pontosabban, te. hát jobban dolgozni. Ez pedig nem a nagy pénzekkel megvalósítható beruházások függvénye. NO ÉS PERSZE — szinte félve írom le — némileg többet is kellene dolgozni. Ami persze egyenes következménye lenne a szervezet, tebb munkavégzésnek. Az „állásidőben” való semmittevés éppúgy pénzbe kerül, mint a folyamatos munkavégzés. Az állásidőnek ára van, s ezt valamennyien fizetjük. A fogyasztói árban; az építkezések — már régóta irreálisan magas — költségeiben. Azzal is, hogy gyártmányain, kát a világpiac jócskán leértékelte, mert azon a piacon. fájdalom, nem érvényesíthetők a mi sajátságos munkavégzésünk következményei. A világpiac vásárlóit a legkevésbé sem érdekli. hogy mi drágán — pontatlanul fegyelmezetlenül és sZervezetlénül — dolgozunk. Az árak nemcsak a világpiaci hatások miatt emelkednek. Emelkednek azért is, mert tudnánk ugyan jobban, szervezettebben, tehát olcsóbban dolgozni, de nem dolgozunk. Mi ezt a stílust, és ezt a tempót szoktuk meg. Ebből a szempontból viszont talán nem is jönnek rosszul a sorozatban ismétlődő áremelkedések. Előbb-utóbb csak belátjuk, hogy az árak alakításának legfontosabb színtere a termelés! Máskép, pen fogalmazva: az árak vál. tozatlan színvonalon tartásának. netán csökkentésének is ára van. És egyszerűen elfogadhatatlan, hogy a hanyag, a rossz, az össze-vissza kapkodással végzett munkát árfelhajtó tényezőként köny. véljük el. Ez ügyben igazán nem ártana némi egész, séges — és társadalmi méretű — felháborodás. ami ' végül is cselekvéshez vezet. TÖBBRE ÉS MESSZEBBRE jutnánk ily módon, s nem kellene beletörődnünk: ha január, akkor áremelés. (V. Cs.) KONTÉNERES TÁVBESZÉLŐ KÖZPONTOK EXPORTRA. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban készítik a 900 vonalas konténeres telefonközpontokat. A gyárban most három konténerközpont készül jemeni megrendelésre, de még az idén újabb ötöt gyártanak a Magyar Postának. Felvételünk A Jemenbe kerülő berendezések szereléséről készült. (MTI fotó — Tóth Gyula felv. — KS) A leányka és a kékfrankos jobban bírta Fagykár-e a fagykár? Lengyel pártdelegáeiő Nagyrédén Bár mindenütt ilyen lenne.. 1 A kutatóintézet szüleinek jel lentős többsége szép, Tóth László örömmel szemléli a fürtkezdeményeket. *♦ (Fotó: Szabó Sándor)' Az MSZMP meghívására hazánkban tartózkodó lengyel pártdelegáció tegnap Nagyrédére látogatott. Szta- niszlav Marsai, a LEMP KB káderosztályának helyettes vezetője és három munkatársa a termelőszövetkezetben folyó kádermunkáról kapott tájékoztatást, majd megtekintették a szövetkezet gazdaságát. ÉPÍTŐELEMEK francia TECHNOLŐGIÁVAL. A Fémmunkás Vállalat kiskun- halasi gyárában 332 millió forintos beruházással csarnokot és festőüzemet építettek. Az, üzemben a Franciaországból vásárolt FILLOD könnyűszerkezetes építési eljárás elemei készülnek majd. A képen: a festőüzemben. (MTI fotó — Balaton József felv. — KS) Nem is olyan biztos. Pedig a szőlőkét látva, sajnos megyénkben is tapasztalni kell, hogy a tél hidege bizony alaposan „megmetszette” reményeinket. De vajon valóban erről van-e szó, valóban csak a fagy lenne hibás? Tóth Lászlóval, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet igazgatóhelyettesével keressük a kérdésre a választ, és már az első percekben kiderül: nem egyértelműen nevezhető téli fagykárnak, amit szőleinket, gyümölcsöseinket elnézve — annak hiszünk. Szaporítóanyagot ugyanis az intézet munkatársai, dolgozói decemberben, januárban, februárban és március elején is tudtak kiszedni, és ez a tény önmagában is cáfolja, hogy csupán a fagyra fogható: több helyen tíz tőkéből jó, ha egy-kettő mutat valamit. — Ha pontos választ akarunk kapni erre a kérdésre. akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az elmúlt évet — hangzik a szakvélemény. — Az 1980-as év szőlő szempontjából sajnos, kedvezőtlen volt, elsősorban a kevés napfény és a sok csapadék miatt. Ez okozta, hogy a szőlő nem 100 százalékosan beérett rügyekkel, hajtásokkal ment neki a télnek, ami viszont szokatlanul kemény volt ezúttal. Nem lehetetlen azonban, hogy a mínusz 6—8—10 fokokat még átvészelte volna a szőlő, de száraz tavasz követ, te a zord telet, sőt, nagyon száraz, majd egy korai erős fel- melegedés kipattantotta a rügyeket. Ezzel szemben viszont a talaj a rövid idő alatt nem tudott kellően felmelegedni. Az a helyzet állt elő, hogy o szőlő föld feletti része több nedvességet vesztett, mint amennyit a. gyökérzet alulról kapott. Nem foghatunk tehát -mindent a fagyokra, s kőiben az is kiderült, hogy erre az időjárásra a különböző fajták különbözőképpen reagáltak. Nagyon megsínylette például a muscat ottonel —, a muskotályos bor alapja —, a rizlingszilváni és a saszla. A kékfrankos, a leányka és az olaszrizling viszont jobban bírta a hideg és szeszélyes időjárást. Ez azt is mutatja, hogy tulajdonképpen azok a gazdaságok vesztettek lényegesen kevesebbet, ahol a minőségi fajtákkal foglalkoznak. A kutatóintézetből nézve — legalábbis ez a helyzet. Mindenesetre, alkalmunk volt megtekinteni az intézet 75 hektáros területét, ott pedig azt, hogy milyenek a különböző fajták a hideg tél s a száraz tavasz után. Gyorsan kiderült: a Tóth László által elmondottak — legalábbis itt — teljes egészében fedik a valóságot, A helyes tápanyag-gazdálkó. dá^ eredményeként a külön, böző fajták nem nagyon sínylették meg az időjárást, a í,gyenge" saszla pl. csak 50 százalékos kárt szenvedett, s ez — másokhoz hasonlítva — lényegében még jónak mondható. Jól látható, hogy a rügyek fele kihajtott,’ termést is hozott, megvannak a fürtkezdemények. A nemesebb fajtáknál térj mészetesen még sokkal jobb a helyzet. A szőlőszemle után azt kérdeztük Tóth Lászlótól, vaj jón példa nélküli-e, ez ä most tapasztalható, nem ép• pen örömteli helyzet? — Egyáltalán nem. MásJ kor is történt már hasonló,’ legutóbb 1973-ban. Ez azt is jelenti egyben, hogy a jövőben szintén számolnunk kell ilyennel, de könnyen megé lehet, — és ezt reméljük —; hogy, mondjuk csak húsz év múlva. Egyben azonban bízni kell: miként az emberben, úgy növényeinkben is igen erős az életösztön, az élni akarás, $ a rejtett rií, gyekből még szép szőlőnk lehet, B. Kun Tibor Propagandistaarcok Nemrég propagandistákat tüntetett ki, jutalmazott meg a megyei pártbizottság. Olyan embereket, akik a párt ügye mellett lelkes szervező, oktató munkát végeztek, így szolgálván egy-egy munkahelyi közösség szocialista szellemű formálását. • Az elismerést nyertek között volt Wagner Dénes állattenyésztési fö-ágazatvezető-helyettes, valamint Barta Antal állattenyésztési műszaki vezető, a hatvani Lenin két szakembere. Mindketten tíz esztendeje propagandistái a pártnak, s mindketten az eltek évek alatt alapos tapasztalatra tettek szert e munka területén. Találkozásunk most azt célozta, hogy az illő gratulációk után kibogozzuk: 'párttevékenységük miként alakult, miféle eszközökkel sikerült a gazdaság valamely munkahelyi közösségéhez közelebb vinniük a különböző politikai, közgazdasági ismereteket? Fokról fokra Mindig politikai vitaköröket vezettem, igy bizonyos idő múltán kellő mérvű jártasságot szereztem e munkában. Legalábbis ezt érzem! — mondja Wágner Dénes. — Persze, szükséges az ilyen vértezettség, mert a feladatok nem könnyűek. Legutóbb Heréden, a szarvasmarhagondozók körében irányítottam egy csoport munkáját. Olyan társaságét, amelyben akadtak a világ dolgai iránt érdeklődők, de azok sem hiányoztak, akik megfelelő iskola hiánya miatt minden iránt közömbösek voltak. Itt ahhoz, hogy érdemben előre jussak, először ki kellett alakítanom egy szintet, amely később mindenki számára felfoghatóvá, érthetővé tette a ki mondottakat. Amikor idáig jutottam, csak akkor jöhetett a következő lépcső. Vagyis annak a célnak az elérése, hogy ne csupán igazságaink befogadója legyen egy-egy ember, hanem a viták cselekvő részese. Hogy mikor villanyozódtak fel? Megjegyeztem magamnak. A hatodik ötéves tervciklus és gazdaságunk viszonyánál. Tehát midőn konkrét közelségbe kerültek az elvekkel. Kinyílt mindenki, panasza és ötlete támadt minden jelenvalónak. Vagyis ismét beigazolódott, hogy az úgynevezett „nagypolitika” összefüggéseit csak helyi vonatkozásaival összekapcsolva lehet igazán megértetni. Ez a felismerés mihamar gyakorlati példát is produkált! Szövetkezeti szinten meghirdetett gépifejő-tanfolyamunkra innen, az én vitakörömből jelentkeztek a legtöbben. Ai ismeretgyarapítás, a képzés vágyának ilyen felparázslá- sát különben azért nyugtáztam jólesően, mert a vállalkozók soraiban bizony bőven akadlak idősebbeké Akit visszavárnak Barta Antal tevékenysége, propagandistam.unkája már nehezebben bontakozott ki, ami emberi tényezőkre vezethető vissza. Annak idején, amikor elkezdte a téli politikai oktatásokat, s egy-egy munkahelyi közösséggel került szembe, rá kellett jönnie. hogy hiányzik belőle a • rutin, az a biztonság, amely- lyel hallgatóságához közelíthet. — Bevallom, mindig érdekelt a pedagógusok munkája, figyeltem módszereiket, magatartásukat. Ez az én diákéveimre is érvényes! Nos, a kezdeti döccenők után az ő fegyvertárukból vettem át bizonyos szakmai fogásokat, módszertani elemeket. Mást ne mondjak, minden kérdéskört általában három részre osztottam, hogy aztán ezek feldolgozásával mást- mást bízzak meg. Azzal is törődtem, hogy foglalkozásaink végén mindig jusson idő a legközelebbi téma beharangozására. csomópontjainak felvillantására. Az eredmény? Bevallom, felülmúlta a várakozásomat. Az emberek nemcsak érdeklődővé váltak, hanem logikus rendszerbe foglalt kiselőadások tartására vállalkoztak, amelyeket aztán én összegeztem. Hogy miért voltam én talán nehezebb helyzetben, mint Wágner kollégám? Mert legutóbbi csoportom is szakmunkásokból és adminisztratív női dolgozókból állt, tehát egészen más habitusú, más irányultságú embereket kellett közös nevezőre hoznom. Ügy érzem, még sincs szégyellni- valóm. Ezt leginkább azon 'mérem, hogy bér foglalkozásaink fele túlnyúlik a munkaidőn, szívesen ittmarad mindenki vitázni. Az (Fotó: Szabó Sándorj meg egyenest jólesik, hogy csoportom továbbra is engem kíván oktatójának ... Tovább szolgálnak Barta Antal utolsó mondatából kiderül, hogy változatlanul segíteni kívánja a párt politikai oktatómunkáját, új és új vitakörök vezetésére vállalkozik. Wágner Dénes- től sem idegen ez a gondolat; hiszen a termelőmunkában tudja már lemérni, felmutatni mindazt a többletet, amit az állattenyésztők körében végzett propagandistamunkája eredményezett. Ügy érezzük tehát, hogy arra igazán méltó szakemberek-- nek jutott mindkettőjük esel, tében a megyei elismerés, á pártbizottság kitüntető oklevele. Ob'anoknak, akiket ez további tevékenységre, önzet-j len és társadalmilag hatéi kony munkára serkent. i Moldvay Győző ’ JBSskto 198-1, május ZZ., péntek
