Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-08 / 82. szám
A mai Dénes név eredeti alakja a Dionys, Dionysius volt, melyek alapja a ..dionizosz” görög szó, amely „vidámságot, örömet” jelent. Társadalmi munkával KRESZ-parkot építettek Tarnamérán HAZANK FELSZABADÍTÓI KÖZÖTT VOLTAK Az SZMBT elnökségének delenációja megyénkben (Tudósítónktól): o—o Hetvenöt évvel ezelőtt jelent meg a Paraszt Újság. a Magyarországi Független Szocialista Parasztpart hetilapja, amelyet Actum L. András alapított. .Áchimot a Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párt jelöltjeként választották meg 1905-ben békéscsabai képviselőnek. de ő csakhamar szakított a párt vezetőjével, s új pártot — Magyarországi Független Szocialista Parasztpártot és hetilapot alapított. A Paraszt Újság úgy politizált, hogy 1908-ban lázitas és osztályellenes izgatás címén a főszerkesztő ellen eljárást indítottak. Achim es lapja a paras-zti tömegek szocialista szer- vezkedéset, a parasztság politikai szerepének kivívását sürgette. A lap -lső számának első oldalán megjelent Beköszöntőjében egyebek közt, ezt írja: ..Magyarországot akkor tudjuk majd munkával szolgálni és szeretni, ha édesanyánk lesz és nem mostohaapánk, aki nagy űri és püspöki jegyű gyermekeinek milliókat ad. ..“ Időjárás: Varható időjárás ma estig: általában kevés felhő, eső nélkül. Helyenként megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet IS, 20 fok között. Felszabadulásunk jubileuma alkalmából adták át a helyi általános 'skola tanulóinak. valamint a környező települések fiataljainak azt a közlekedési parkot. amelyet társadalmi munkával építettek a KPM Közúti Igazgatóság, a hevesi mezőgazdasági szakiskola, a Dél-Heves megyei Építő Szövetkezet, a tarnamérai Lenin Tsz, valamint a hevesi kommunális iizem dolgozói. A különböző foglalkozású szakemberek csaknem másfél millió forint értékű társadalmi munkát végeztek, hogy minél hamarabb elkészüljön a fiatalok közlekedési ismereteit bővítő park, ahol az elméleti tudás gyakorlati alkalmazására lesz bőven lehetőség. A park kulcsát szerény ünnepség keretében nyújtották át Far. kas Andrásnak, a helyi úttörőcsapat vezetőjének. (Fotó: Perl Márton) Fehér János A PlOVDfVI BEMUTATÓ ELŐTT Vadászati kiállítás Gyöngyösön Két szovjet veterán, a hazánkat felszabadító szovjet csapatok egykori katonái láT togattak tegnap, kedden megyénkbe. A delegáció tagjai — képünkön — Magyarországon a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Elnökségét képviselik, s e minőségükben ismerkedtek szűkebb hazánk életével. A kedves vendégeket — A. E. Meliko- vot, a Szovjetunió Hősét, a Szovjet Tudományos Akadémia mellett működő, mechanikai problémákkal foglalkozó kutatóintézet tudományos titkárát, valamint K. F. Makarovot, a Moszkvai Lámpagyár sajtolómunkását — a meg/ei pártbi(Tudósitónktól): A második vadászati világkiállítás Bulgáriában, Plovdivban nyílik június 14. én. A kiállításra a magyar vadászok is nagy gondossággal készülnek. —' Heves megye nem kis kötelézettséget' vállalt a ki— IFJÚ ESZPERANTISTÄ- INK Szombathelyen, Országos eszperantó ifjúsági találkozót rendeztek a hét elején Szombathelyen, megyénket ötvenötén képviselték. A nemzetközi nyelv ifjú művelői az egri, a hatvani, a rózsaszentmártoni és a vi- sontai csoportból utaztak a dunántúli városba. EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-338 Du. fel 4, fél 6 és 8 órakor: Ballagás Színes magyar iilm EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4, 6 és 8 órakor: Robotokkal a Satumus körül Színes lengyel sci-fi GYÖNGYÖSI PUSKIN Különös házasság GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Földi űrutazás HATVANI VÖRÖS CSILLAG Cserepek HATVANI KOSSUTH Hazatérés állítás előkészítésében — tájékoztatott dr. Nagy Gyula. a MA VOSZ He vés megyei Intéző Bizottságának tagja. — Április 30-án előkiállítást rendezünk a Bulgáriába kerülő anyagok kiválasztására Gyöngyösön, n Máira Művelődési Központban. A bemutató szervezője elmondta, hogy a kiállításon a Mátra Múzeum igen gazdag vadászati anyaga mellett a ma élő művészek új alkotásai is láthatók lesznek: festmények, grafikák, herendi porcelánok, parádi üvegek, fafaragások, kerámiák. A kiállítás egyben a MAVOSZ jogelődjének, az Országos Magyar Vadászati Védegylet megalakulásának centenáriumi rendezvénye is lesz, amelyet az ünnepség tiszteletére Heves megye mutat be. Ugyanis éppen Heves megyében. Hatvanban á sportegyesületi vadásztársaság 1881. március 20-án megtartott közgyűlésén határozták meg azokat a terveket, célkitűzéseket, amelyek alapján 1881. május 20-án megalakult az Országos Magyar Vadászati Védegylet. A gyöngyösi kiállítás teljességét szolgálná az., ha a vadászok, erdész.ek, a vadászat kedvelői a tulajdonukban ’lévő művészi, vadászati témájú alkotásokat a kiállításnak átadnák bemutatásra. Országos jogásztanácskezás Éterben A MAVOSZ Heves megyei Bizottsága és a Mátra Múzeum kéri, hogy akik a birtokukban lévő anyagokkal gazdagíthatnák a bemutatót, adják azokat kölcsön egy hónapra, a kiállítás időtartamára. A gyöngyösi kiállításon szereplő műv^ek közül bizottság választja ki azokat az alkotásokat, amelyek a plov- divi világkiállítás magyar pavilonjába kerülnek. Gycnes István Milyenek a jogászok etetés munkakörülményei, hogyan illeszkednek be felelősségteljes munkakörükbe a frissen diplomázott jogi szakemberek, miként valósulnak meg a jogpropaganda orséágos és helyi célkitűzései — többek között ezeket a kérdéseket érintette vitaindító előadásában dr. Jókai Loránd, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára azon a most lezajlott értekezleten, amelynek Eger adott otthont. Az ország különböző vidékeiről érkezett jogászokat dr. Pápay Gyula, a megyei tanács vb- titkára, a Magyar Jogász Szövetség megyei szervezetének elnöke köszöntötte, majd tájékoztatta a résztvevőket a Hevesben dolgozó A MERKUR-lól jelentjük STOP! Fekoiott közúti ellenőrzés! + ORVOSI I ÜGYIÉT J| Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap' reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. ’ KöJAL-Uészerilét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 ofáig. Telefon: 17-395, 14-496. Az egész ország területére kiterjedő, fokozott közúti forgalomellenőrzést tartanak a Belügyminisztérium szervei ebben a hónapban n közlekedési fegyelem megszilárdítására, a balesetek megelőzése és csökkentése érdekében. A több éves tapasztalat szerint a tavaszi . napsütés kicealo-gatja az autósokat: az óvatosabbak ilyenkor veszik elő a télire leállított jármű- veket, sokan pedig új jogosítvány birtokában kapcsolódnak a hirtelenül megnőtt forgalomba. Nem ritka az sem, hogy a mátrai, bükki kiránduló-útvonalakon csúcsforgalom alakul ki, összetorlódnak a járművek. A nagyobb forgalom, a nem kellő gyakorlat következtében a balesetek száma az átlagosnál nagyobb mértékben növekszik ilyenkor. Különösen az ittasan okozott és a halálos kimenetelű balesetek alakulásában tapasztalható ez. Heves megye útjain ezen a hét végén a szokásosnál több rendőr lesz szolgálatban. Az akcióban részt vesznek a szomszédos megyék közlekedési szakemberei, s a KPM autófelügyelet, valamint a Volán ellenőrei isi A forgalom folyamatosságának fenntartása és segítése mellett az ellenőrzés célja, hogy megelőzzék a fő baleseti okként szereplő szabálysértéseket. Az. akció szervezői nem titkolják: igyekeznek kiszűrni az ittas vezetőket, a gyorshajtókat, a tilos jelzésen áthaladókat. Ellenőrzik a járművek műszaki állapotát, a vezetői engedélyek érvényességét, az áruszállítás szabályainak megtartását, a biztonsági öv használatát, a járművek környezetszennyező hatását. Megszívlelendő tanács: ügyeljünk a sebességkorlátozási előírások megtartására, a figyelmes, az előzékeny vezetésre. Kerüljük a veszélyes előzéseket, tanúsítsunk kellő megértést a közlekedő partnerek iránt, szükség szerint segítsük egymást. Nagy figyelemre van szükség a gyalogosok, a kerékpárosok közlekedésénél. A gyerekekre különösen vigyázzunk most, tavaszi szünet idején! Gépkocsi-átvételi sorszámok 19S1, április 6-án: Trabant H. L. (Bp.) 10 391 Trabant Lám, (Bp.) 3 018 Trabant Lim.. (Db.) 987 Trabant Iám. Sp. (Bp.) 4 831 Trabant Iám. Sp. (Db.) 2 792 Trabant Combi (Bp.) 1 613 Wartburg Lim. (Bp.) , 3 401 Wartburg de Luxe (Bp.) 2 921 W’artb. de L. tol. (Bp.) 760 Wartb. L. tol. (Bp.) 377 Wartburg Tourist (Bp.) 1 521 Skoda 105 (Bp.) 3 478 Skoda 105 (Db.) 2 641 Skoda 120 (Bp.) 3 029 Skoda 120 (Db.) 1 925 Lada 1200 (Bp.) 9 427 Lada 1200 (Db.) 9 351 Lada 1300 (Bp.) 5 517 Lada 1300 (Db.) 4 562 Lada 1500 (Bp.) R 029 Lada 1500 (Db.) 5 334 Lada Combi (Bp.) 1 716 Lada Combi (Db.) 769 Lada 1600 (Bp.) 2 049 Lada 1600 (Db.) 103(1 Moszkvics (Bp.) 10 420 Polski Fiat 126 (Bp.) 4 336 Polski Fiat 126 (Db.) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1503 Dácia (Bp.) 3 124 Dácia (Db.) 1 322 Zaporozsec (Bp.) 32 367 — KIVÁLÓ KÉOSZ-alan szervezet. Megyénkből a idén az egri körzeti csopor kapta meg a kiváló KIOSZ alapszervezet kitüntető el met. Az ezzel járó vándor zászló: és oklevél országo elismerést jelent. — NYUGDÍJASOK a teke pályáért. Sarudon összefog tak a nyugdíjasklub . tagjai hogy társadalmi munkává egy korszerű tekepályát épít senek, s így fellendítsék i községben ezt a valamiké oly' népszerűvé vált sport ágat. Az új tekepályát a ra pókban' adták át az épót nyugdíjas!a községi Sí vezetőségének, amely má: szervezi a versenyzők szak' osztályát. zottságon Kiss Sándor osztályvezető fogadta és tájékoztatta a hevesi táj lakóinak munkájáról, tudományos és kulturális, valamint politikai tevékenységéről. A delegáció tagjai — vendéglátóik kíséretében — ezután városnézésen vettek részt, majd ellátogattak a siroki Mátravidéki Fémművekbe, amelynek kiemelkedő munkát végző MSZBT-tagcso- portja van. A rövidre szabott látogatás az üzemmel való ismerkedéssel, valamint a baráti társaságok közötti ■szoros kapcsolatok eredményességét felidéző beszélgetéssel fejeződött be. — SZABAD IDŐ. A Hatva■ ni Cukor- és Konzervgyár Művelődési Házában Szabat idő címmel nyílt kiállítás. / tárlaton a gyár KISZ-ese mutatják be alkotásaikat amelyeket április 12-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. — SEGÍT A BRIGÁD. Esztendők hosszú sora óta patronálja már a parádsasvár gyermeküdülőt a visonta Thorez-bányaüzem Darvaf József szocialista brigádja Ezúttal a bányászkollektívs tagjai az épület felújításában segédkeztek. — KÖZEKWKT bejelentésekről. Füoesabony- ban a járási NEB legutóbb ülésén a népi eDenőnsé« szervekhez érkezett panaszol és közérdekű. bejelentései intézéséről adott tájékozta, fást a megjelenteknek Juhász József járási NEB-el. nők. A tapasztalatok szerint az emberek bizalommal for, dúlnak ügyes-bajos dolgaik, kai a népi ellenőrökhöz, mi. vei a korábbi évekhez képest csökkent az- ügyintézői időtartama. jogászok helyzetéről. A tanácskozás résztvevői — köztük dr. Molnár Gyula, a megyei pártbizottság osztályvezetője — az.t fejtegették felszólalásaikban, hogy a jogászok jól beilleszkedtek a társadalomba, szerepük jelentős a jogi ismeretek terjesztésében, az állampolgárok jogi védelmének ellátásában. Az * országos jogászértekezlet a legutóbbi küldöttértekezleten meghatározott feladatok megvalósításának értékelésével fejeződött be. — AZ EGÉSZSÉGES életmódról. A Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Tejipari Vállalat egri üzemében az egészségügyi világnap alkalmából tegnap, kedden az egészséges életmódról tartót, tak ankétot a dolgozók részvételével. A beszélgetést Sípos Jenő, a lajosvárosi gyógyszertár vezetője egészítette ki értékes egészségügyi tudnivalókkal. — VASUTAS IFJÚSÁGI brigádok. A hatvani MÁV- csomópont KISZ-bizottságának küldöttgyűlésén kiemelten elemezték az Ifjúsági brigádok munkájának fejlődését: élen járnak a munka, verseny-mozgalomban és a társadalmi munkák szervezésében is. Ezt hézonviriák azok az elismerések, jutái, mák, amelyekéit szintén a küldöttgyűlésen adtak át a fiatal vas utasoknak. — GYÖGYCTPÖK — rövtdebb határidőre. A felére csökkentette az ortopéd cipők elkészítési idejét az Elite Ortopéd Méretes Cipőkészítő Szövetkezet. A korszerűsített technológiával elérték, hogy a korábbi 7—8 hónap helyett 3—4, esetenként pedig egy hónap alatt készülnek el a beteg lábú emberek cipői. — IFJÚSÁGI * MOZGAL4 MŰNK fejlődése. Változatos anyagú kiállítást rendezett Egerben az Ingatlankezelő-, Közvetítő és Lakásberuházó Vállalat KISZ-szervezete, Ifjúságunk 14445-től napjainkig címmel. A bemutatót április 17-ig naponta 15—18 óra között tekinthetik meg az érdeklődők a vállalat Grónay. út 9. szám alatti KISZ-klubjában. SM MISmébíS r#y ff A Magyar Szocialista Munkáspárt Heve- megyei Bizottsága is a Heve* megyei Tanác« napilapja Főszerkesztő: PAPP IANOS — Ktadla: a Heves megyei tan- itladó Vállalat. Felelős kiadó: DR. KOSZTICZ1TJ9 FERENC - Szer kesztősége - Eger. Beloiannisz u. 3. 3301 (PC.: 23.1 Telefon 13-352. 13-544. 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. t. 3209 Telefon: 11-697. Hatvan. Kossuth 'ér 8. 3000 (Várost tanáé» épülete.) Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3 (pf.- «.) Telefon? 13-381. 12-696 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dit: egy nőnapra 34 Ft., negyedévre 102 Ft, egy évre 400 Ft. Előfizethető: a hírlap kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőiénél, — index: 39963 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Euer, Vinceilériskela u. 3. az. Igazgató: HORVATH JÖZSEFNÉ — hu ISSN ”0133-070*.