Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-04 / 80. szám
Társadalmi közérzet — Hogy van? — A, nem valami jól, itt fáj.. — mutat az egyén teste fájó pontjára. — Hogy van? ' 1 — Köszönöm, jól. — Es hol jól? .. .és az egyén, lám, képtélen megmutatni, hogy hol jól, hol egészséges, hol az, ahol nem fáj, merthogy egészséges, így hát sehol és semmi sem fáj. A fájdalom nélküliség megmutathatatlan. De meg lehet-e kérdezni egy társadalomtól, hogy annak milyen a közérzete? Hogy hol fáj? Vagy: hol nem fáj, hol’ jó? Tiszteletem a szociológusoknak, a társadalom-pszichológusoknak, ók megmondják, meg is írják, 'igazuk is van minden bizonnyal, de amíg megmondják, addig a kórból egészség, az egészségből betegség lehet — rövid távon. A távlatokban igazuk, van, vagy lehet, de a politika rövidebb távú szükségleteiben alig, vagy nem - mindenkor. , A művészetnek is van politikája, ám a politikának is van művészete: megtudni, megérezni, hogy hol, mikor mi fáj a társadalomnak, illetőleg mitől olyan a közérzete, amilyen. Jó, vágy rossz: amilyen. A hatalom — • semmilyen hatalom, legkevésbé a munkás — nem hagyhatja figyelmen kívül rövid távon sem a társadalom közérzetének vizsgálatát. Csakhogy a társadalomnak nem lehet a hóna alá dugni a hőmérőt, s aztán pontosan leolvasni róla: hány fokos is a betegség, illetőleg hány fokkal romlott a közérzet. Mint valami óriás és örök csecsemőre —, aki persze nagyon is tud beszélni és viselkedni —, mindig és mindenhol oda kell figyelniük azoknak, akik vállalták, hogy biztosítsák az adott társadalmi környezet megfelelő közérzetét. Mert az egészségnek is megvannak a. maga jelei, éppen úgy, mint a betegségnek, s mert az egészséghez „vezető út” éppen annyira nyilvánvaló, mint a rossz közérzethez vivő. Minden bizonnyal feltűnt olvasóimnak, hogy kissé . önkényesen keverem a rossz közérzet és a betegség fogalmát. Nem véletlenül teszem ezt: egymás szinonimájának fogom fel természetszerűleg őket. Az magétól értetődik minden értéket ki- és meggondoló ember számára, hogy a társadalom közérzete egymagában és így megfoghatatlan, és nem is több — bár kétségkívül igaz — politikai, vagy ha úgy tetszik, hát szociológiai kategóriánál. Mert ez a kívülről talán egységesnek látszó, annak ható, olyannak vélhető állapota a társadalomnak az alkotó részeitől függ: a társadalmi rétegek, a csoportok, az egyének jó, vagy rossz közérzetétől, amelyek egymást hol felerősítik, hol gyengítik, de soha és semmiképpen nem átlagolják, és végképpen nem „oltják ki” egymást, ötven „jó közérzet” és ötven „rossz közérzet” az nem semmi, hanem egy politikai gyakorlat — belátom, hogy most egyszerűsítek — fél sikere. Hazánk jó politikai közérzetének, s ennek a közérzetnek kisebb-nagy óbb megrázkódtatástól, ha nem is mentes, de mégis évtizedes állandósága elismerést kelt barátainkban és a nem barátokban is. A titok: elvi és következetes politika a párt részéről, nyílt és őszinte párbeszéd a fontos, az egész népet érintő ügyekben, a szocialista demokrácia szakadatlan erősítése, az okos egyéni kezdeményezések felkarolása, a sokat szidott — szidhatjuk: a magunkét szidjuk — munkánk elért sikereire alapozott életszínvonal. Mindez a titok persze hogy nem titok, még'csak nem is recept, amelynek felírásával és precíz adagolásával máris megjavítottuk egy egész társadalom közérzetét.' Nem recept, de követendő és betartandó példa: az említettekben is, másokban is. x Például abban, hogy az országos politika nyomán kialakult országos jó társadalmi közérzet, ilyen, vagy olyan, de legtöbbször nagyon is világos okok miatt nem visszhangzik kellően és határozottan egy kisebb, vagy egy nagyobb közösségben, az ország egyik, vagy egy másik tájékán. Időlegesen, vagy hosszabban. Elő hát a „helyi hőmérőt”? Nincs szükség erre. Szinte bizonyos, hogy áz országosan jó közérzetet valamelyest torzító, egyikmásik kérdésben azt rosszra váltó okok abból adódnak, hogy egyesek helyileg nem követik, vagy követték az országos példát. Az országos politikát. Megsértették a szocialista demokráciát, a társadalmi közerkölesöt. A' hatalom kisebb, avagy nagyobb helyi képviselői magukat egyszerűen „a” hatalommal azonosították netán. Hiányzott a kellő nyíltság, s ennek nyomán a szükséges társadalmi ellenőrzés és az erre alapuló tulajdonosi érzés a helyi, politika alakítása, a holnap tervei iránt. A vezetők és a vezetettek közötti alkotó disputát ilyenkor •aztán az alkotónak egyaránt nem mondható pletyka, fecsegés, oktalan sértődés és még oktalanabb gyanakvás váltja fel, amely maind így együtt még inkább elfedi a felfedni való igazságot. Ha jót eszünk, akkor jó a közérzetünk. Ha jót eszünk, akkor valóban, illetőleg csakis akkor jó a közérzetünk? Nemcsak az életmódkutatók állítják, hogy ez ma már a társadalmi lény táplálkozási szintjén sem igaz nálunk, hát' még mennyire nem a társadalmi közösség politikai szintjén. Homo politicust akartunk nevelni e népből, önmagunkból, és szégyenkezés nélkül vallhatjuk, hogy ez társadalmi méretekben meg is valósult. A társadalom közérzékenysége, odafigyelése, felelősségérzete, a mindenkori és szükséges tűrőképessége — éppen, mert van már ereje és összetartozása —,• és ami még ennél is főbb, vagy ami mindennek a szintézise: újat akaró és teremteni is tudó, állandóan megújulni való készsége és képessége méltó büszkesége a magyar pártnak. Miért baj, ha neveltjei, mi magunk, akár helyileg is, éppen mindezek alapján érzékenyen reagálunk mindarra, amelvek nem vágnak egybe azzal, amire, s ami miatt bennünket neveltek? Sőt: fordítsuk meg a kérdést kijelentő mondattá. Nagyon jó, hog* érzékenyen reagálunk mindenre, ami idegen attól a testtől, amelyet mindközönségesen magyar szocialista társadalmi környezetnek és közérzetnek nevezünk és tartunk. Nagyon jó, hogy közösen. egymásra figyelve — nem egymást lesve! — óvjuk, erősítjük ezt a jó, de jóságában is továbbfejlesztendő társadalmi közérzetet. Amely végtére is úgy fog körül bennünket, mint a tiszta, oxigéndús levegő. Jó benne nagyokat és mélyeket lélegezni. 'M Ü nnepelünk. Az óvodás is fújja, harminchat éve szabadult fel hazánk. De vajon azok, akik most érkeztek a felnőttkor küszöbére, mennyivel tudnak többet a „nehéz napok”-ról és az azokat megelőző eseményekről? A fnegye három találomra kiválasztott középiskolájában, az egri Szilágyi Erzsébet, a gyöngyösi Berze Nagy János és a Füzesabonyi Gimnáziumban egy-egy negyedikes osztály diákjait kerestük fel, hogy 64-1 kérdésünkre választ kapjunk tőlük. A felmérés tapasztalatainak súlyát növeli, hogy Magyarországon, az érettségiző fiataloknak hosszú esztendők után ismét számot kell adniuk történelmi ismereteikről is. 1. Kérdés: Kik és miért alapították meg a Magyar Tör- ' ténelmi Emlékbizottságot? Erre a 79 tanuló huszonnégy százaléka „fél” választ tudott adni, hatvanhat százalék pedig nem elfogadhatót, vagy semmilyet. Kielégítő, pontos ismeretről miridössze nyolcán / tanúskodtak. Kettő a „tévedésekből”: —1 A KMP tagjai alapították a történelmi emléktárgyak és Magyarország művészeti értékeinek megmentésére. — A KMP alapította, tüntetéseket szerveztek, tagjai között volt Karikás Frigyes. 2. Requiem egy hadseregért; Kibírta, és mi a témája a műnek? Ennél a kérdésnél jobb volt az arány, de korántsem ió- A diákok, negyven százaléka helyes, /harmincnégy pedig fél választ adott, ők többnyire az írót tudtál^. A „maradék”-ból né- hányan így tippeltek: — Rozsgyeqztvenstki) a felszabadító ukrán frontról irta. — Radnóti Miklós... — A II. világháború „dolgait” akarta feltárni Kürthy. — A II. ■ világháborúról' szólt Szimonov. — Nemesintyinszkij. Ez utóbbi nem tért ki az ismeretlen író nemzetiségi hovatartozására. 3. ötvenhármán voltak tanácstalanok ennél a kérdésnél: mi volt a Békepárt. És íme a „zöldségek”: — Magyarországi reformer jellegű párt. — Nem tudom, de mindenképpen haladó párt volt. Nemesintyinszkij 'meg a többiek... Válaszodnak a tizenévesek — A világháború befejezését követelő szervezet (területi revízió). — A békepolitikát képviselte, a szocialista tábor • hozta létre. — A Békepárt a kiút keresése, tapogatózás. Tapogatózás ?! Hmmm... 4. A diákok több mint fele, pontosabban negyvenketten,. hiába rágták tollúk végét, nem jöttek rá a megoldásra a következő kérdésnél sem. Mit takar a szó: „Margaréta-terv”? — A kiugrási kísérlet fedőneve, melynek élén Horthy állt. — Magyarország felszabadításának terve. — Németország megszállásának terve. — A SZU lerohanásának terve. — A németek... Hát igen, megint azok a fránya németek! 5. Kérdés: Miért nem sikerült Horthynak a „kiugrás”? — Amatőr módon volt megszervezve. — Szervezési hiba volt.----Horthy ki-beugrálása n em tetszett a németeknek. — Horthy nem adta meg a jelt: — Mert Szálasi átvette a hatalmat a nyilasokkal; Horthy hol belépett a háborúba, hol kilépett. — Amikor eszébe jutott, már késő volt... Előbb kellett volna jól gondolkodnia. — ö is tudott róla? — Eltotojázta az egészet. 6. Milyen irodalmat olvastál,- illetve filmet láttál a második világháború magyar- országi eseményeivel kap-T csolatban? Erre tizenkilencen soroltak fel háromnál több, de ötnél kevesebb címet. tízen pedig sem olvasmányt. sem filmet nem tudtuk .megnevezni, amelyhez élményük fűződött volna. A „Századunk” televíziós sorozatot negyvenhatan (!) nézik, a „Valahol Európában”-t négyen, a „Hideg napok”-at pedig ketten, jelölték meg. Nagy sikere volt a „Tizedes • meg a többiek!’-nek, valamint Láng Vincének, az „Egy óra múlva itt vagyok” „hősének”. Szerepelt még: Mes- ' térségem a halál, Lement a hold, Akiért a harang szól, Oroszlánkölykök, A tavasz 17 pillanata, Rózsaszín tengeralattjáró, A hazáért harcoltak, Emberi sors, Négy páncélos és a kutya, A domb, Csendes Don, Csendesek a hajnalok, Az acélt meged- zik. Találkozhattak a „Puskák és galambok”-kal, „Szamuely Tibor életé”-vel, a „Pár lépés a határ”-ral, a „Baka- ruhában”-nal — és végül, a Negyedik osztályos történelemkönyvvel is! 6+1 A következő kérdés — Mi , a különbség a disszidens és az emigráns között? — csak azért szerepelt a kérdőíven, hogy megtudjuk, mennyire képesek a tizennyolc éves fiatalok eligazodni a .két fogalom között, amelyekkel sokat találkozhatnak tanulmányaik, hétköznapjaik során. Nyolcán tudták értelmesen meghatározni a különbséget, hetvenen nem, egy diák pedig üresen hagyta a megfelelő részt. Kommentár nélkül, nézzük a „sikerültebb’1 definíciókat: — Emigráns — aki a háború idején politikai okból elszakadt a hazától. Disszidens — aki csak úgy... — Disszidens: „alkotmányellenes” egyén külföldre távozása. — Az emigránsokat külföldre, vagy más ' tájakra emigrálják. — Disszidens — kényszerítik, hogy idegen földön telepedjék le, emigráns — saját magát kényszeríti emigrációba. ,— Disszidens: aki elhagyja a hazáját. Általában a cél rokonszerzés, vagy nincs megelégedve a rendszerrel... stb. — Emigráns az, aki az adott országot politikai nézetei miatt kénytelen elhagyni. (Ne mostanra gondoljunk.) — A háborúk során emigráltak az uralkodó osztály tagjai is, de ez már disszidálást is jelent. — A disszidens nem kény- szerűségből emigrál. ★ Nem1 szabad túlzó és elhamarkodott ítéletet levonni ebből a felmérésből, nem is célunk ez, de úgy érez- ■ zük, ezek a százalékos mutatók figyelmeztetnek minket valamire! Szilágyi Andor Herceg Árpád: Kinek az álmában Nehéz álmaim vannak mostanában; szétroncsolt areú nőket, férfiakat iátok feküdni hanyatt sárban, pocsolyában, hasukra szorított kézzel s margarétás mezőkön át katonák szaladnak, lőnek, lőnek, lőnek, de csak a varjak rebbennek meg egykedvűen a puskadörrenéstől. Nem voltam katona; háborús filmet is már tizenöt éve láttam Á utoljára s a családi tévénézés idején egykedvűen bámulok az asztalom túlfelét lezáró csíkos tapétájú falra — ml ez hát? miféle félelem, bűntudat? az agynak, a gerincnek, az idegeknek ez az alattomos támadása? Sokszor megébredek: lőnek rám! eltaláljak! Vagy szeretném elsütni a váratlanul tenyerembe simuló fegyvert: de csak ügyetlenkedem, s búcsús céllövöldéknél is távolról figyelem a biztosan célzó legényeket. Mi ez hát? honnan ez a halálos képzelet? Bolyongok csak, szívom a cigarettát, sorra veszem a lakás minden négyzetméterét, néha elidőz szemem a kalandorkodásomat nehezen viselő asszonyon, betakargatom a fiúkat és tréfásan elmormolom:' az évek szállnak, mint a darvak, s a gyerekek nőnek, mint a gombák — honnét e fáradt optimizmusom?! Megvirrad, végül mindig megvirrad; a tizedik emeletről figyelem a párásán ébredező várost, a fáWwiályba vesző arcokat; melyik Iőtl>? s melyikre akartam én? s kinek az álmában szikrázott föl szemem? .
