Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-19 / 92. szám

Köln, víz nélkül Idegenvezetőm, aki egy személyben volt egykori ma­gyar disszidens és mostani ellenzéki ember az NSZK-ban, úgy mutatott fel a dómra, hogy a nyakam majd kitört, lendületét követve tekintetemmel. — Csodálatos, ugye? — lelkendezett helyettem, fjedig lelkendeztem volna én is, ha a nyakam nem fáj, s ha egyáltalán tekintetem be tudta volna fogni a gótikának ezt a monumentális csodáját, amely egyszerre volt ará­nyaiban félelmetes és nyomasztó, s egyszerre csipkefi- nom, égbe törő alkotása a földhöz kötött embernek. Mindezt, amit itt fentebb írtam, akkor még jobbára csak idegenvezetőm szavaiból, a prospektusokból tudhattam csak meg, mintsem személyes benyomások alapján. Aki járt már Kölnben, az tudja, hogy a valóban csodálatos kölni dóm egy meglehetősen szűk téren szorong az őt körülvevő, majdhogynem fojtogató város szívében. Iga­zán rálátni és meglátni csak a Rajna másik oldaláról, vagy a távolabbi magas épületek tetejéről lehet és érde­mes. Mind, amitől oly csodálatos ez a középkori templom- ; csoda, itt és így csak részleteket villant fel magából a távlatok hiánya miatt, s bár ezek a részletek is meghök­kentsek, mégis az egész volt és van hivatva hatni hívőre, hitetlenre egyaránt. — Akkoriban, mesélik az itteniek, Köln víz nélkül volt. Az emberek, akik még éltek és akik itt maradtak, nem mertek, nem tudtak lemenni a folyóhoz, olyan pusztító volt az amerikai szőnyegbombázás. Köln már ! akkor is az egyik legfontosabb vasúti csomópont volt ; Németországban — magyarázta kissé morbid humorral, hogy a kölnivíz hazájában miért nem volt egykoron még ivóvíz sem. Aztán folytatja a történetet, isten tudja, igaz-e vagy sem, bevallom, nem is nagyon néztem utána. Ám igaz-magja mindenképpen lehet a nékem elmon­dott és most — mint majd kiderül, nem ok nélkül — közreadott e történetnek a második világháború idejé­ből —, lévén, hogy tanú erre önmaga a kölni dóm. Amely szinte sértetlenül úszta meg e sűrűn beépített város kellős közepén, a vasúti pályaudvar „falszomszéd­ságában”, a meg-megismétlődő, a környéket szinte földig romboló szőnyegbombázásokat. Az amerikai légierő ugyanis, felsőbb parancsra, köteles volt megkímélni az emberiség eme építészeti csodáját. Tette és tehette ezt úgy. hogy — állítólag — külön kiképeztek, maketten gya­koroltattak bombázókat, hogy olyan pontosan és oly mélyre szállva bombázzák a vasúti pályaudvart, a hida­kat. a katonai célpontokat, hogy közben a dóm meg ne sérüljön. Sikerült. Száz méterre innét a pályaudvar rom­halmaz lett, de a dóm megmenekült ablakainak betöré- , se, néhány nagyobb repesz becsapódása árán. — A humánum győzött! — mondotta idegenvezetőm megelégedetten. Igen, a humánum. Mindenki elpusztult, de lám, a dóm, az épen maradt. Néhány éve már, hogy Kölnben járva hallottam a dóm megmentése e „humánus” módszerének történetét. Ta­lán el is felejtettem volna, hiszen bőven van története a „humánus” is. meg ant.ihumánus” módszereknek is a második világháborúból, ha minap a rádió híreit hallgatva nem figyelek fel az amerikai megfogalmazást keserű gúnnyal idéző kommentár szavaira, közte a neut­ronbombával kapcsolatban erre: .. .humánus! .. .így a jelző, amellyel ott az óceánon túl a neutron- \ bombát illetik. Humánumának nyilvánvaló lényege — lásd, ha más előjellel is a kölni dóm —, hogy emberi alkotásokban, mint e gótikus remekben sem. kárt nem tesz. Bárhonnan bármely településre kilőhető és a kö­vek, az ember épu-ette városok kőtömbjei, acéltraverzei, betonhídjai, vasúti sínéi, múzeumai, csobogó szökőkútjai mind megmaradnak. Humánus háború! Igen, erre van szüksége az emberiségnek. Egy humánus helyi háborúra. Hiszen utóvégre nemcsak kölni dóm van, de reimst székesegyház is. A római Colosseum is, az athéni Akro­polis is van. A Tower is Londonban, a Prado is Madrid­ban, a Strada de Sol autópálya is Olaszországban, az árapályerőmű Normandiában. Ezek mind vannak és lesz­nek. A FIAT-művek is vannak, meg a Krupp-művek is, a Siemens is, meg a Philips is — hatalmas gyáróriások, üvegpaloták és betoncsodák, színházak, mozik, sport­pályák, modern klinikák a legmodernebb szülészeti osz­tályokkal. Ezek mind vannak. Mint most a kölni dóm. És ezek mind lesznek is. A neutronháború híveinek fantazmagóriájának humánuma szerint. Csodáltam a kölni dómot, egy város szívében és szí­vének mint e százados jelképét. Csodáltam és ma is csodálom azt a precizitást, ahogyan az amerikai bombá­zók úgy tették víz nélküli várossá e Rajna-parti mai metropolist, hogy e szíve sértet -n maradt. Csodálom és eszem ágában sincs azon gúnyolódni. Mert valóban humánus tett volt. Emberi értéket mentett át az utó­kornak az embertelenség közepette! Csodálom de a bennem vízióvá merevült képtől nem tudok szabadulni: a neutronbombától és humánumától, Ahogyan az megmenti a házakat, megmenti az utcákat, megmenti a parkok kényelmes padjait, megmenti a pi­ros-pettyes labdát és a kisautót, a horgászbotót és meg­menti Pallas Athene csodálatos szobrát. Megmenti ? Minek? Mert: kinek? C sokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Arany János, Móricz Zsigmond, Medgyessy Ferenc és számtalan •híressé lett és az ismeret­lenség homályába tűnt diák alma materének, a Debrece­ni Református Kollégium­nak a története a középkor­ba nyúlik vissza. A hagyo­mányok szerint 1538-ban kez­dődött el az iskolában a protestáns szellemű tanítás, s a kollégiumot ezután év­századokig „az ország isko­lájaként” tartották számon. A kollégium épülete, ame­lyet mai formájában Péchy Mihály tervei szerint 1803 és 16 között emeltek, a törté­nelembe is beírta a nevét. Szabad és független nemzeti létünk megszületésénél két ízben is bábáskodott: Orató­riumában tartotta üléseit 1849. január 9-től március 31-ig a magyar' országgyűlés, s itt alakult meg 1944. de­cember 24-én az ideiglenes nemzetgyűlés. Orando et laborando Vagyis: imádkozva és dol­gozva — 'hangoztatja a kol­légium jelmondata, s ezt a célkitűzést diákok és taná­rok egyaránt komolyan vet­ték. Felkutatták és nevelték a szegény néprétegek tehet­séges fiait, akik á kosztért, lakásért, ruháért és a tan­könyvekért fizikai munkával fizettek. Igen hasznos tevé­kenységeket folytattak. A Diáktűzoltók Társasága pél­dául mintegy kétszáz éven át segítette a gyakori tűzvé­szekkel sújtott Debrecen la­kóit. A rézmetsző diákok társasága pedig térképekkel, tankönyv-illusztrációkkal, szemléltetőeszközökkel látta el a falusi iskolákat. A kollégiumban hajnali három órától este kilencig folyt a munka. Ez természe­tesen az oktatást is magá­ban foglalta. S mivel már a középkorban is szükség volt olyan "eszközre, amelyből ta­nulni lehet, az iskola alapí­tásakor rögvest megkezdő­dött a könyvgyűjtés. A XVIII. század kezdetéig a könyvtárat az ifjúság egye­teme, az ún. Coetus igazgat­ta. A gyűjtemény vezetője pedig a diákok által válasz­tott senior volt, akinek mun­káját a bibliothecariusok (könyvtárosok; segítették. A hagyományok ma is élnek Hosszú időn át íratlan sza­bály volt, hogy a külföldre járó diákok legalább egy könyvet hozzanak a „theka” számára. A gyakorlatban ál­talában 5—10 vámmázsa (körülbelül a métermázsa fe­le) nyomtatott anyaggal tér­Műemlék könyvtárak A Debreceni Református Kollégium könyvtára tek haza. Sőt, ez a szokás napjainkban is fel-feléled. Az 1744. esztendő jelentős változást hozott a könyvtár életében: az intézmény a Coetustól Maróthi György professzor felügyelete alá került. A könyvtárosok to­vábbra is a diákok soraiból kerültek ki, s a Nagykönyv­tárban folyó munkából még ma is kiveszik a részüket, Maróthi professzor az állo­mány fejlesztésében céltu­datosan az egyetemességre törekedett. A felvilágosodás korai képviselőjeként a hu­mán tudományok mellett ter­mészettudományos műveket is megvásárolt. Nagy szere­pe volt abban, hogyha kol­légium gyűjteménye hamaro­san igazi enciklopédikus könyvtárrá fejlődött, és nap­jainkban is ekként működik. Nagyjaink kéziratai A Nagykönyvtár törzsállo­mánya jelenleg a külön- gyűjteményekkel — kézirat­tárral, folyóirattárral, az ap­rónyomtatványokkal stb. — együtt 526 ezer. A kódexek legtöbbje Kazay Sámuel könyvgyűjteményével került az állományba. Különösen becses az 1307 és 1326 között keletkezett Brevárium, me­lyet a híres C. Forster szer­zetes kötött be 1448-ban. Egyedülálló tudományos ér­tékét képvisel Nicolaus Ger- manus kézzel festett atlasza ts. Érdekessége abban rejlik, hogy a XV. század elején készült, s így 28 színes tér­képlapja az Amerika felfe­dezése előtti világtérképet ábrázolja. A természettudo­mányos művek közül még Copernicus könyve érdemel különös figyelmet. Nemcsak azért, mert ez az egyetlen sértetlen darab, hanem azért is, mert valaki a cenzúra ál­tal kihúzott részeket egy má­sik példányból pótolta. Carl Linné könyvei is csaknem teljes számban megtalálha­tók a Nagykönyvtárban, nem csoda hát, hogy Fazekas Mi­hályt és Diószeghy Sámuelt a XVIII. századi svéd ter­mészettudós életműve ihlet­te a Debreceni Füvészkönyv megalkotására. A könyvtár legújabb kü- löngyűjteménye a Biblia- gyűjtemény, melyben —XVI. századi héber nyelvű kézirat- tekercs, XIV. századi vulgá- ta kódex, valamint Dürer, Cranach stb. metszeteivel dí­szített kiadások egyaránt fellelhetők. Jelentős nemzetközi érté­kek még az európai könyv­kiadók és nyomdák (Aldus Manitius, . Plantin stb.) pél­dányai. Földrészünkön nem y sok olyan könyvtár van, A szegénydiákok naplójának elején minden­napi munkájuk ábrázolása 1705-ből A debreceni hártyakötés — XVIII. század (Fekete Csaba felv. — KS) amelyben en«yi ElzeviH kiadvány lenne. No de ai könyvtár büszkeségéről sem szabad megfeledkeznünk! A csodálatos debreceni díszkői tésről, amelybe az állomány 37 példányát öltöztették! A pasztellszínek összhangjából keleties és magyar motívu-i mok rajzolódnak a kötéstáb* la pergamenjére. A kézirattárról már esafij a kollégiumban tanult híres-, ségek nagy száma miatt is oldalakat lehetne írni. Kos­suth kéziratai mellett őrzik Arany János Buda halálá­nak és Csokonai számos veiS sének eredetijét, továbbá — hogy csak néhány nevet enr lítsek — Fazekas, Kazinczy,' Kisfaludy, Tompa Mihály,' Móricz Zsigmond néhány kéziratát. A legújabb virágkor , A könyvtár gyarapodása az utóbbi időben csak a leg­fontosabb kézikönyvek be­szerzésére korlátozódik, va­lamint a Kossuth Lajos Tu­dományegyetem központi könyvtárával kötött meg­egyezésre, melynek érteimé-' ben a Nagykönyvtár évente 10—20 ezer forint értékű, főként akadémiai kiadvá­nyokból és filozófiai művek­ből álló örök letéttel gazda­godik. Mégis minek köszönhető a könyvtár és a kollégium iránti egyre növekvő érdek­lődés? A régi, igen értékes anyagnak és annak, hogy ezek egy része a könyvtárkö­zi kölcsönzésben js részt vesz, s hogy a műveket a könyvtárteremben rendezett kiállításokon szintén bemu­tatják. Természetesen sok érdeklődőt vonz az Egyház­művészeti és Kollégiumtör-' téneti Múzeum is, ahol úrasztali felszerelésekben és a diákélet tárgyi emlékeiben gyönyörködhetnek a látoga­tók. Tisztelettel adózhatnak az ereklyegyűjtemény legér­tékesebb darabjai. Csokonai fuvolája, Arany János pipá­ja, Petőfi Sándor pohara és Kossuth Lajos levéltárcája előtt. Megismerkedhetnek a debreceni diákviselettel, a természettudományos okta­tás régi eszközeivel. A kollégium napjainkban újabb virágkorát éli. Külön­féle tanfolyamokat tartanak itt, élénk kutatómunka és pezsgő élet zajlik a 60-as és 70-es években újjászületett falak között. Kár, hogy a belső termek, az Oratórium és a teremkönyvtár eredeti­leg pácolt fából készült be­rendezései nem tündökölhet­nek régi természetes egysze^ í'űségükben. Hogy a két vi­lágháború közti divatnak hó­dolva szürkére festett oszlo­pok ridegségét, unalmasságát a felújítás alkalmával nem ..radírozták le”. Máti%házi Zsuzsa JfíWúhMfi .StfSSSWr t-’-y •••••>' A könyvtárterem klasszicista bútorzata. Dohányosi József debreceni asztalos műve 1823- bői

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents