Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-17 / 90. szám
I f Szíria ünnepe A függetlenség napját käseöntik ma a Stíriai Arab Köztársaságban. Négyszáz évéé török, tnájd negyédszáeádös franeia uralom után ét kÖzebhéíeti őrséég mintegy htttfníU hé lakója Í946. április it*4n végre tóját keiébe Vette tor- iának irányítását* A hosszú ét élkéséredétt hárecál, súlyos áldo- éatok árún kivívott szabadság gyümölcséi azonban nem tokiig élvezhették békében a Stíriaiak, Egymást követték az útiam étin geh. amelyek hátterében mindig Ott álltak ugrásra készen az angolok, franciák ét az amerikaiak, Aztán a tér. jésekedö politikára barandöikedatt Izrael jelentett és jelent ma is állandó veszélyt Sxiria tzámára. A Golan-fennsík jelenleg i* meosaáUt terület; Izrael 1967 óta nem hajlandó visszaszolgáltatni. Damaszkusz a legélesebb bírálója a térségben az Egyiptom és Izrael között létrejött Camp David-i különmegállapodás- nak. s legelszántabb híve a tartós és igazságos közel-keleti rendezésnek. Az imperialista körök ezért Tel Aviv biztatásán túl a belső ellentétek újbóli szitásával, a vallási fanatikusok, szélsőséges terrorista csoportok bujtogatásával is megpróbálják a maga választotta haladó, antiimperialista útról leszorítani Szíriát. Ezek a próbálkozások azonban mindmáig eredménytelenek maradtak. Az ország az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának vezetésével, Hafez Asszad elnök irányításával, nagyszerű eredményeket ért el a nemzeti ipar, a mezőgazdaság és a kultúra fejlesztésében. Otthoni és nemzetközi erőfeszítéseiben mindig maga mellett tudta a Szovjetuniót és a többi szocialista országot, köztük hazánkat is. Napjainkban, amikor erősödőben van a hala- dásellenes erők tevékenysége a Közel-Keleten, amikor különösen nagy nyomás nehezedik Szíriára, a szocialista országokkal való kölcsönösen előnyös együttműködés hatványozottan a béke, a biztonság és a fejlődés biztosítékát jelenti Damaszkusz számára. Nemzeti ünnepén, szabadsága megvédéséért és hazája felemeléséért vívott küzdelmében további sikereket kívánunk a sziriai népnek. Playa Girón emlékére Húsz évvel ezelőtt, 1961. április 17-re virradó éjjel amerikai hadihajók indultak Amerika első szabad földje. Kuba ellen. Jól felfegyverzett kubai ellenforradalmárok csapatai szálltak partra Playa Girón üdülőfalunál. A disznó-öbölbcli invázió washingtoni kitervelő! arra számítottak, hogy Kuba népe, mely alig két évvel ezelőtt, 1959-ben vívta ki szabadságát, az ellenforradalmárok mellé áll. De nem így történt. A forradalmi harcokban összekovácsolódott felkelő hadsereg egységei mellett önkéntesek ezrei siettek a haza védelmére, s a partraszállás csúfos kudarcot vallott. A támadás hatalmas felháborodást váltott ki világszerte. Kuba népe nem marad egyedül — hangoztatta a Szovjetunió nyilatkozata, elítélve az agressziót. A haladó erők mindenütt támogatásukról biztosították a szigetországot. Kubában az idei évet Playa Girón emlékének szentelik. Az egész ország készülődött a győzelem évfordulójának ünnepére. Annál is inkább indokolt felidézni Playa Girónt, mivel ma Havannának ismét felerősödött fenyegetésekkel, provokációkkal kell szembenéznie. Az USA-ban újra a hideg- háborús hangnem került előtérbe: az amerikai vezetők Kubát szeretnék bűnbaknak kikiáltani a nicaraguai forradalom győzelméért, a Salvador! felszabadító erők megerősödéséért és a szigetország tengeri blokádjával fenyegetőznek. Kuba népe azonban — akárcsak Playa Girónnát — most is készen áll forradalmi vívmányainak megvédésére. Nagy erőkkel folyik a területvédelmi milíciák szervezése, s ma Is érvényes a forradalmi jelszó: „Patria o Muerte! Vengeremos! — Haza vagy halál! Győzni fogunk!” V» Befelezte munkáját az NSZEP X. kongresszusa KOZEL-KELET Egy körút négyszögesítése Ténymegállapító körútra, a Camp David-i „békefolyamat” helyzetének felmérésére utazott Haig, amerikai külügyminiszter a Közel-Keletre. A hivatalos közlemények nem tették idézőjelbe a „békefolyamat” kifejezést, pedig az ugyancsak oda kívánkozott volna, mind az eddigi ellentmondások, mind a legújabb fejlemények, a megszaporodott libanoni ha- dijelentések fényében. Késlekedő „disztemetés" Természetesen, az Egyesült Államok vezetése is tisztában van azzal, hogy a Camp David-i alku — miután Egyiptomot, leválasztotta az arab frontról és legalizálta az amerikai katonai jelenlétet a Sinai-félszigeten — kifutotta magát és túlhaladottá vált. Annál inkább, hiszen erősen kötődött három személyhez, akik közül Carter megbukott, Begin politikai túlélése bizonytalan a júniusi választások kapcsán és Szadat aligha képes .vól- laire venni az egész csődtömeget. A „disztemetés” »NI, április it., péntek ugyan még késik, de Haig lényegében azt igyekezett kipuhatolni : milyen lehetőség nyílna Washington számára Camp David után vagy Camp David helyett? Leginkább a „jordóniai megoldást” emlegetik. Míg a most folyó, pontosabban az éppen akadozó és felfüggesztett palesztin autonómiatárgyalások tartósítanák az izraeli katonai megszállást a Jordán folyó nyugati partján, valamint a gázai övezetben — az új rendezési formula keretében a stratégiailag nem annyira fontos, igen sűrűn lakott területeket Jordániához csatolnák. Nem alakulhatna ki a független palesztin állam, hanem a jordá- niai királyság keretein belül oldanák meg a palesztin problémákat, nyilván oly módon, hogy ne a haladó irányzatok jussanak vezető szerephez. Az Egyesült Államok, s a jelenleg ellenzékben levő, de választási győzelemben reménykedő izraeli Máárách-tömb. Simon Peresz vezetésével arab bel- üggyé. egyúttal arab viszály- lyá kívánja tenni a palesztin ügyet, s biztosítani akarja Jordánia, illetve a jobboldali olajállamok, főként Szaúd-Arábia támogatását e cél eléréséhez. Nyugtatás négy fővárosban Az Egyesült Államok ily módon, a paieeütin kérdés ŰJ.DELHI: Parlamenti beszéddel folytatódott csütörtökön Margaret Thatcher brit kormányfő indiai látogatása. Ugyanaznap, amikor Thatcher asszony a parlamentben a térséggel kapcsolatos nyugati „békedoktri- náról beszélt, India éppen aggodalmát fejezte ki amiatt hogy az Egyesült Államok egy „ultrabonyoluft” felderítő műholdat bocsátott fel a térség ellenőrzésére. SALVADOR: A salvadori juntán belüli ellentétekről érkeztek hírek a közép-amerikai országból. Ugyanakkor az EFE hírügynökség egy új salvadori po- litikai szervezet létrejöttéről tudósit. BELGRAD: Koszovóban ezekben a napokban egymást követik a tartomány vezető politikai és társadalmi testületéinek a politikai és biztonsági helyzettel foglalkozó tanácskozásai. A koszovói kommunisták szövetsége tartományi bizottságának elnöksége, és a Koszovo tartományi elnökség együttes ülésén hozott határozatában megállapította: „Tirana eddig is rendszeres jugoszlávelíenes propagandát folytatott. Koszovo és egész Jugoszlávia népei azonban elutasítanak tninden külföldi beavatkozást.” Az ülésen részt vett Dusán Dragoszavac, a JKSZ KB Elnökség titkára is. VARSÓ: Csütörtökön Varsóban Stanislaw Kania elnökletével ülést tartott a LEMP kongresszusi előkészítő bizottsága. Napirenden a párt új szervezeti szabályzatának tervezete volt. A kongresz- szusi előkészítő bizottság csütörtöki vitájában számos felszólalás hangzott el. Konszenzus alakult ki akörül, hogy a tervezetet mielőbb széles körű vitára kell bocsátani. kikapcsolásával szeretné elérni, hogy megőrizhesse kulcsállásait mind Izraelben, mind a középtől jobbra elhelyezkedő arab államokban. Ezért történt meg a Haig- körút négyszögesítése is: az amerikai külügyminiszter Egyiptomba, Izraelbe, Jordániába és Szaúd-Arábiába látogatott, jelezve, a washingtoni törekvések súlypontjait. Kairóban nem utolsósorban újabb segélyek és fegyver- szállítások kilátásba helyezésével meg akarták nyugtatni az egyiptomi elnököt: változatlanul nagyrabecsült szövetséges. Washington szempontjából Egyiptom egyik fő értéke, hogy nyíltan vállalja a katonai együttműködést az Egyesült Államokkal, hajlandó támaszpontokat biztosítani a gyorshadtest részére, s nemrég bocsátotta területét egy kilencvennapos közös légi manőver, valamint a Fénylő Csillag fedőnevű hadgyakorlat rendelkezésére. Izraelben az amerikaiakkal fennálló különleges kapcsolatokat hangsúlyozták, meglehetősen általánosan, tekintettel a közelgő választásokra. Emellett Haig nyugtatni is akart, a Szaúd-Arábiának szánt korszerű fegyverek egy ideig közvetlen amerikai ellenőrzés alatt állnak majd, s nem veszélyeztetik Izraelt. (Szaúd-Arábia ugyanis — olajdollárjaiért — ötAWACS léglfelderitési rendszert, . illetve olyan felszereléseket, például Üzemanyagtöltő reA Német Szocialista Egységpárt vezető szerveinek megválasztásával csütörtökön befejeződött a párt X. kongresszusa. A délelőtti zárt ülésen a kongresszusi küldöttek meg.\ választották az új központi bizottság és központi revíziós bizottság tagjait, majd a KB á maga soraiból megválasztotta a vezető szerveket. A választás eredményét Erich Honecker ismertette a kongresszusi küldöttekkel. Az NSZEP KB főtitkárává ismét Erich Honeckert választották meg. Záróbeszédében Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára méltatta a hatnapos pártkongresszus jelentőségét, és újból hangsúlyozta, hogy az emberek javára, a nép boldogülására következetesen Washingtoni kormányforrások szerint négy-hát hónap is eltelhet, amíg Reagan elnök a március 30-án ellene elkövetett merénylet után teljesen visszanyeri munka- képességét. Az elnök hivatali tevékenysége jelenleg legfeljebb napi két órára kor- .látozódik, s a kormányügyeket továbbra is Bush alel- nök, valamint Reagan három legközelebbi tanácsadója — Edwin Meese, James Baker és Michael Deaver — intézi. A fenti értesüléseket erősíti meg a The Washington Post csütörtöki címoldalas jelentése, amely szerint Reagan sebesülése sokkal veszélyesebb volt, mint ahogy azt korábban feltüntették. Dr. Benjamin Aaron, a George Washington egyetem klinikájának ’ szívsebészeti osztályvezetője nyilatkozatában egyebek között kijelentette, hogy Reagan életben maradása csakis a kórházban kapott „gyors és nagy hozzáértéssel végrehajtott elsősegély-kezelésnek köszönhető”, s az elnök elvérzett volna, ha a merénylet színhelyéről nem a kór- ’ házba, hanem a Fehér Házpülógépeket kíván vásárolni, amelyek az F—15-ös és F— 16-os vadászgépek hatósugarába helyezik Izraelt, miután lehetségessé válik a levegőben történő póttankolás.) Ammanban és Rijadban az amerikai diplomácia vezetője — meglehetős óvatossággal — a jordániai megoldás lehetőségeit feszegette, s igyekezett a szaúd-arab vezetőket megnyugtatni afelől, hogy előzőleg megnyugtatta az izraeli kormányt... Az amerikai törekvések e két fővárosban egyelőre nem találhattak nyílt helyeslésre, s Washington adós marad: az érdembeni válasszal, hogy mit kíván tenni Jeruzsálem arab szektorának bekebelezése ellen; a palesztin jogokért; a megszállt területek visszaszolgáltatásáért; a települések beszüntetése érdekében; a sorozatos libanoni behatolások felszámolásáért. Felvetődtek más kérdések is, például az a nyomás, amely éppen a Haig-látogatással párhuzamosan Szíriára és a palesztinokra nehezedett Libanonban, a jobboldali provokációk következtében, vagy az Egyiptom-és Tzrael közötti ,,nemzetközi béke- fenntartás” ügye. Figyelmeztetések — Hciignek Haig azzal próbálta fel- ' oldani az ellentmondásokat, végrehajtják az NSZEP határozatait. A párt á nyolcvanas évekre kijelölte a továbbhaladás útját. Erich Honecker rámutatott, hogy e feladatok végrehajtásához békére van szükség. Az NSZEP KB főtitkára hitet tett a nemzetközi szolidaritás elmélyítése, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összeforrott- ságának erősítése . mellett. A kongresszusi ülés az Internacionálé eléneklésével ért véget. ár Csütörtökön délután az NSZEP X. kongresszusának, záróaktusaként fogadást rendeztek a kongresszuson részt vett külföldi delegációk tiszteletére. ba szállítják. Emlékezetes, hogy az elnök a lövöldözés utáni első percek izgalmában maga sem vette észre, hogy lövést kapott. A Hinckley által kilőtt golyó a szívtől mindössze két és fél centiméterre hatolt be Reagan mellkasába. Aaron szavai ellentmondanak a korábbi jelentéseknek, amelyek a sebesülés viszonylagos veszélytelenségéről szóltak. A sebész maga végezte az operációt, s utólag elismeri: háromszor is lemondott róla, hogy megtalálja az elnök tüdejébe fúródott golyót, amelyet végül is az aorta közvetlen közeléből távolítottak el. Aaron szerint nem felelnek meg teljesen a valóságnak Dennis O’Leary-nek, a klinika szóvivőjének helyzetmagyarázatai sem. O’Leary magabiztos, a műtőasztalon is tréfálkozó páciensként írta le Reagant, akinek élete egy pillanatig sem forgott veszélyben. Valójában az elnök az operáció előtt vérének 20 százalékát vesztette, s csak az azonnali vér-, átömlesztés mentette meg az életét. hogy ..az akut szovjet veszélyről” igyekezett meggyőzni valamennyi partnerét. Vagyis: tegyék félre a jelentéktelen vitákat és sorakozzanak fel egyöntetűen az Egyesült Államok mögött, ez egyesítse Izraelt és a célba vett arab államokat. Csakhogy ez a számítás nem lehetett reális, mert Szaúd- Arábia ugyan igazán nem szovjetbarát, sőt az utóbbi időben — Afganisztánra hivatkozva — hangoztatott szovjetellenes vádakat is, a Közel-Keleten mégis Jeruzsálemet, a palesztinokat, az általános rendezést helyezi előtérbe. A vitákat nem tartja olyan elhanyagolhatóan ..jelentékteleneknek”, amilyennek azokat Haig szeretné. Nem kudarc és nem diadal — így jellemezte a körutat a The Washington Post. Valóban a papírforma igazolódott, ezek a napok nem rengették meg a Közel-Keletet. Inkább figyelmeztetésként, hatottak, hogy az Egyesült Államoknak előbb-utóbb tekintetbe kell vennie a térség igazi gondjait, valóban megoldásra váró problémáit. Egy első, bemutatkozó villámlátogatásnál még csak hivatkozhat valaki a hivatalában töltött viszonylag rövid időre, de azután rá kell térni az érdemi állás- foglalásokra. Ha nem, a külügyminiszter jöhet, láthat, csak éppen nehezen győzheti meg parnereit... Réti Ervin Üdvözlő távirat Kambodzsa nemzeti ünnepe alkalmából A Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Országgyűlése, Minisztertanácsa; a magyar nép nevében Lo- sonczi Pál és Lázár György testvéri üdvözletünket és jókívánságainkat tolmácsolták a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja Központi Bizottságának, a Népi Forradalmi Tanácsnak és az egész kambodzsai népnek’. Hat évvel ezelőtt — állapítja meg a távirat — ezen a napon szabadult fel a kambodzsai nép a gyarmatosítók, az idegen betolakodók és hazai kiszolgálóik, a Lón Nol-rezsim uralma alóL' Az idegen érdekek szolgálatába szegődött Pol Pót— leng Sary—Khieu Samphan klikk azonban — semmibe véve az ország alkotmányát és a legelemibb emberi jogokat — szétzüllesztette a társadalmat, tönkretette a gazdaságot és hazafiak, egyszerű emberek millióit gyil- koltatta le. 1979 januárjában lezárult az ország történel-J mének legsötétebb korszaka, amikor a kambodzsai hazafias és forradalmi erők Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja vezetésével — a Vietnami Szocialista Köztársaság internacionalista segítségével — megdöntötték a szocializmus eszméjét lejárató,-a népet eláruló rezsimet. A magyar nép nagyra értékeli és támogatja azokat a külpolitikai kezdeményezéseket, amelyeket a Kambodzsai Népköztársaság kibontakoztatott a délkelet-ázsiai térség békéje és biztonsága érdekébén. Őszintén örül azoknak a figyelemreméltó eredményeknek, amelyeket a kambodzsai nép a gazdaság helyreállításában, a politikai, társadalmi és kulturális élet újjászervezésében elért. Nemzeti ünnepükön őszintén kívánjuk, hogy a kambodzsai nép a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja, a Népi Forradalmi Tanács irányításával érjen el újabb sikereket a forradalmi vívmányok védelmébe» és megszilárdításában, az új társadalom építésében, a térség békéjének és biztonságának megszilárdításában. Éhségsztrájkoló halála Meghalt Sigur Debus, a hamburgi börtönben éhség- sztrájkot folytatott terrorista — jelentették csütörtökön hivatalos források. A napokban több nyugatnémet városban és Nyugat-Berlin- ben zavargásokba torkolló tüntetések voltak az éhség- sztrájkba kezdett terroristák támogatósára. A MÁTRAI EKD0- ÉS FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG munkaügyi gyakorlattal rendelkező KÖZGAZDÁSZT felvesz a vállalat központjába, munkaügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. Jelentkezés: a személyzeti osztályon, Eger, Kossuth L. u. 18. Telefon: 13-166 Reagan egészsége Mi történt <a kórházban?