Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

AZ UTAK NYITOTTAK

Ex librisek alkotója: Diskay Lenke

A szakmában, de Európában is úgy ismerik, mint az ex librisek tehetséges művés zalkotóját.

— Kis grafikákkal foglalkozom. Rendkívül komoly manuális munka — mondja Diskay Lenke. — Kevesen vállalják manapság a fametszést, mert időigényes és fizikai erőt is kíván. Gyakran fáj a karom, a vállam. Nem is említve a préselést, »mi ezzel együtt jár, és mindent magam végzek. Sokszor napokon át dolgozom »pró munkákon, például üdvözlőlapokat készítek.

•— Hogy készült a pályá- m. Honnan jött?

— Faluról, Dorozsmáról származom. Édesapám tanító volt, édesanyám pedig a családot tartotta kézben. Elég tudatosan készülődtem a jövőre. Jól rajzoltam, ezért a szegedi középiskolai évek után tanáraim tanácsára Pestre jöttem. A Képzőművészeti Főiskolára simán sikerült bekerülnöm. Rajztanári diplomát akartam szerezni. Bevallom, titokban arról ábrándoztam, hogy majd festő leszek. A vidéki életforma óriási hátrányaival érkeztem a fővárosba, szinte alig láttam mindaddig egy-két múzeumot. Azonban nyitott füllel és szemmel jártam-keltem diákéveimben. Ez még a hálJorú előtt volt, s két év után félbeszakadtak tanulmányaim. Az utolsó háborús időszak otthon. marasztalt, s csak 1947- ben tértem vissza a főiskolára. Addig gyárban dolgoztam. Végül is rajztanári diplomát szereztem, és egy újpesti általános iskolában tanítottam, de nem csak rajzot. hanem biológiát is, bevallom örömmel.

— És a rajzolás?

' — Igyekeztem közben minél többet rajzolni, de valójában az első években elég kevés időm jutott a képzőművészét re. Már a főiskolán

is a fametszés izgatott, meg a sokszorosítás, s ha tehettem, lino-metszeteket készítettem tanulmányi jelleggel. Többre nem futotta az energiámból. A férjem is képzőművész, együtt vettünk részt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának hajdani kiállításán. Az első önálló bemutatkozásomra, . kiállításomra azonban csak 1967-ben kerülhetett sor, már akkor is fametszetekkel. Tizenhét éven át tanítottam. Amíg meg nem született a kislányunk, alkotótelepekre jártunk.

— Miért hagyta abba a tanítást?

— Túlságosan sok terhet akasztottak rám, már nem foglalkozhattam azzal, amit szerettem. A döntő ok persze az volt, hogy kisgrafi- kákat, ex libriseket kezdtem készíteni. Ezeknek a grafikáknak külföldön is sikerük volt. Több díjat hoztak az 1966—67-es években. Amikor felmondtam az iskolában, magam is megdöbbentem. Elfogadták és elengedtek. Furcsa érzés volt. Fél évembe került, míg újra helyrebillentem. Aztán jöttek a pályázatok és a kiállítások. Dolgoztam, méghozzá rendkívül komolyan. Ma már elmondhatom, hogy grafikus vagyok.

— Kiknek kell ma az exj libris?

— Vanak egyéni megrendelőim is, az ex libris-gyűjtők. Egy rendszeresen jelentkező olasz mecénásom például meghívókat küld különböző pályázatokra, kiállításokra. Csak borítékba teszek néhány grafikát, és elküldöm postán. A

külföldi kiállításokon, pályázatokon sok eredményt értem már el: érmeket, dijakat, sőt pénzt is kaptam. A hiúságom kielégült.

— Egyedül dolgozik?

— Néha valóban fájdalmasan gyötör az egyedüllét,

Gyárfás Endre-Kecskés András:

Avatástól ballagásig

Diskay Lenke fametszete

mert itt, a hegyoldalban álló kis házunkban magányosan dolgozom egész nap. A férjem és a lányom reggel elmennek. Gyakran megesik velem, hogy felugróm és elrohanok a városba, emberek között akarok lenni. Viszont elmélyült, nyugodt körülmények között, végezhetem a munkám, és ez nem mellékes.

— Elégedett azzal, amit a pályáján elért?

— Ha a munkámmal foglalkozom, minden mást elfeledek. Hogy ne lennék hát elégedett! Mindig tele voltam tervekkel, elképzelésekkel. Soha életemben nem unatkoztam. Csak egyetlen olyan évem volt, amikor súlyos betegség miatt leálltam, dem dolgozhattam. Akkor meg kötöttem. A pályám elején gyakran éreztem úgy, hogy nem sikerülnek a dolgaim. Egy időben textilképeket is festettem, de abbahagytam, mindent kicsikartam ebből a műfajból. Mais vannak még be nem teljesült vágyaim: rézkarcokat

szeretnék készíteni, csakhogy már erősen kötődöm a fametszéshez. Az idő elnehezíti az embert, ha már nem fiatal. Mindent számba véve úgy érzem, beteljesedett az életem. Persze még többet szeretnék elérni. Az utak nyitottak, és vannak vágyaim, terveim.

Szémann Béla

A vidám és komoly diákszokások egyrészt egyéni arcéit adnak az illető iskolának, másrészt a mély érzelmi hatás révén emlékezetes^ sé tehetik a tanulóéveket. Azaz közösséget formálnak.

Mennyire igazolják ezt az öregdiákok nyilatkozatai! Sorra kifejezésre juttatják kötődésüket a régi iskolához. Ez a ragaszkodás nem átmeneti és nem külsődleges, hanem olyan, mint a legközelebbi vér szerinti rokonok, a szülők és a gyermekek viszonya: egy életen át tart, s telítve van mély belső érzelmi töltéssel.

Milyen sivár lenne az iskolák élete a vidám és komoly diákszokások nélkül. Az egyik ellenzéki művelődéspolitikusunk már 1938- ban felhívta a figyelmet egy veszélyes, elszürkítő, elbürokratizáló tendenciára.

..Az egyik iskola idestova ágy fog hasonlítani a másikhoz — irta —, mint egyik adóhivatal a másikhoz." Éppen ezért óriási a jelentősége a hazai és az intézményi diákhagyományok ápolásának, mert napjainkban is ható — nivelláló- elszürkítö erők visszaszorítását szolgálhatják, csak élni kell velük.

E célból jött éppen kapóra Gyárfás—Kecskés

könyvecskéje.

Gyárfás még egyetemista korában összefogott Bárányt Ferenccel, és együtt megírták az „ördögi színjáték avagy a Bölcsészopera” című diákszínjátékukat (s elő is adták az Eötvös Kollégiumban), melyben már akkor színpadra vittek-fel- elevenítettek néhány diákszertartást.

Később- külföldi egyetemen is tanulmányozta a ma is élő diákszokásokat és a honi „régi magyar oskolák” hagyományait is. „Nyugtalan egriek" című könyvében már tudományosan igazolta, hogy az európai diákság a céhéletből kölcsönözte nevezetes szabályait, szokásait. A nemzeti átszíneződés viszont mindenütt a helyi néphagyományok beszüremlé- sének - volt köszönhető. „Avatástól ballagásig”

című műve hézagpótló kézikönyv tanárok, diákok, ifjúsági vezetők számára, s mindazoknak, akik szivükön viselik, hogy „élet zengje be az iskolát”.

Gyárfás Endre avatott tollal mutatja be a régi diákszertartásokat, kedves, vidám, tréfás, s olykor komoly szokások keletkezését, öröklődését, koronkénti változásait, sőt megvizsgálja többségük felelevenítési lehetőségeit is.

Az adaptáció gondja többnyire abból ered. hogy ma már nem tavasszal, hanem ősszel kezdődik a tanév, nemcsak diákfiúk, hanem diáklányok is (néha többségben ők) járnak középes főiskolákra, egyetemek, re, továbbá, hogy megváltozott az. iskolaszerkezet is.

A könyv szerkezete köny- nyen áttekinthető: évszakok szerint veszi sorra és írja le az egyes diákszokásokat, ünnepségeket, játékokat, de úgy, hogy kitér az elemi-, a középfokú és felső iskolák ceremóniáinak a bemutatására is.

Mivel a régi iskolaév március elején, Gergely napján kezdődött, ekkor tartották a gergelyjárást, az elsősök toborozását. (Ezzel rokon szokás volt a balázsolás február harmadikán.)

Különösen jól sikerült a téli és tavaszi diákmulatságokról szóló fejezete a könyvnek. A téli mulatságok leírásai közül kiemelném a Mikulást és a farsangot, a tavasziak közül pedig a majálist. Halványabban sikerült viszont az április elsejével, a „bolondok napjával” kapcsolatos rész. Ez ma a „fordított világ”-gal, a „fonák egvetem”-mel. a tavaszi diáknapokkal asszo- ciálódik, amikor az ifjúság

egy-két napra átveszi az is« kóla, az egyetem „vezetését”.

Szó van még a könyvben a társas-összejövetelekről. a szabadban űzött régi játékokról, a régi diákszinját- szásról, a szerenádozásról, a ballagásról, a sárgulásról, az érettségi bankettről.

Két sajátosságot emelnék ki, a szerző saját szavaival húzván alá jelentőségét. Az egyik a nyomdai úton előállított diákújság (napjainkban is égető) kérdése:

„Szerencsés az az iskola, ahol megmaradtak a diákok saját kiadású újságjainak köteteti, vagy akár csak egyes példányai. A jól szerkesztett diáklap — régies kifejezéssel — igaz tükre az iskola hétköznapjainak es ünnepeinek... A pataki iskolások dalai sem maradtak volna ránk a melódáriu. mokban, a debreceni diáktűzoltók hőstetteit sem őriznék az egykori jegyzőkönyvek. ha elődeinket nem sarkallja a vágy, hogy élelüket megismertessék az utókorral ...”

Az „Avatástól ballagásig” című könyv gyakorlati értékét növeli a Kecskés András gitár, és lantművész által szerkesztett függelék, mely 32 gitárkiséretes diák- dalt közöl kottával, irodalmi hivatkozásokkal. magyará. zatokkal forrásjegyzékkel. Természetesen e dalok között van a Gaudeamus igitur is, a „minden ’dők legnagyobb diákslágere . Ez a rész nemcsak méltó párja, hanem egyenrangú fele a könyvnek.

A kötet címlapját Kolozs- váry Bálint rajzolta.

Gyárfás és Kecskés könyvének jelentősege abban áll, hogy az elidegenedés, a terror. és a falanszterszellem világával szemben a haladó önkormányzati diákhagyományok, az igazi közösségi szellem hazai ápolását szolgálja.

ü. Nagy István

Gárdonyi és a tizenkét négyszögöl

K

üzdelem? Nem is volt az küzdelem, csak a meglepetés és a csodálkozás fejcsóválása a bodor pipafüstben. Hogyan lehetséges. hogy az egri nép nem fogad szívesen egy írót, aki egy messzi városrész kis házában óhajtja meghúzni magát, hogy csendben folytathassa írói munkáját, amivel már eddig is országos hírre tett szert?

1899 februárjában, másfél esztendővel azután, hogy a harmincnégy éves Gárdonyi Géza letette szerény holmiját a Takács utca kis parasztházában, kérelmet intézett a város képviselőtestületéhez. Azt kérte, hogy adjanak el neki a kis ház előtt tizenkét négyszögöl közterületet, hogy ott, a hepehupás, legelőforma „páston” kis kertet ültethessen. Ilyenfajta kérés sokszor került a városi közgyűlés elé, beljebb, a lakottabb városrészekben is rendszerint a kérelmező javára döntöttek. Ez a terület pedig teljesen elhagyott, a ház valóságos világvégi ház volt.

A vár északi bástyáit még nem törte át a vasútvonal, így nem volt vasútállomás sem, lent a városban alig gyűlt még ki egy-egy lámpás az esti sötétben, hiszen mindössze öt évvel ezelőtt kezdett meghonosodni a villany a belső városrészeken. Csak a vár körvonalai emelkedtek ki a sötétből, ők hívták ide Gárdonyit, ők intettek felé mindig, ahol csak dolgozott, mint tanító, mint újságíró: jöjj, fedezz fel, írj meg. És ő idejött és meg akar vásárolni egy nyolc lépés hosszú, hat lépés széles területe. S a képviselőtestület bizottságot küld ki. amely városrendezési, szépészeti és vízjogi szempontokból nem javasolja a köagyűlésoek a kicsiny terület eladását.

A különös bizottság munkájáról dr. Csutorás László jogakadémiai tanár emlékezett meg az általa szerkesztett Egri Híradó című lapban. Gárdonyi erre az alábbi levelet írta a szerkesztőnek:

„Tisztelt Szerkesztő Ür!

ön szíves volt az én kérelmemet a város jóindulatába ajánlani. Köszönöm. Nem gondoltam, hogy az én kis ügyem ilyen nyilvános forgatásba kerül. Annyira jelentéktelen valaminek néztem ezt a halmocskát, itt. a házam előtt, hogy még csak a folyamodványt sem írtam érte magam, hanem rábíztam egy jó barátomra, aki az ilyen hivatalos formákat jobban érti, mint én.

De ha már ilyen nagy hólyag lett az én kis ügyemből, engedje meg. hogy az ön lapjában mentegessem magam azért a kérelemért, amit a tizenkét négyszögölnyi terület megvétele végett a városhoz intéztem.

Én még a Wekerle-kormány ide jén a Magyar Hírlap országgyűlési rovatírója voltam s ebbe a munkába beleromlottak az idegeim. Csendességbe kellett vonulnom. A kiállítás évében Nagybánya városa azt a nemes ajánlatot tette az íróknak és egyéb művészeknek, hogy ingyen ad telket és építőanyagot, ha valaki ott akar megtelepedői. (A híres nagybányai művésziskola most is megvan.) Ekkor gondoltam arra, hogy megtelepedek F.aerben. Eger a legszebb város Magyarországon, a Cifrasánc meg a legszebb sánc az egész világon.

Hát én boldog voltam, hbgy megszerezhettem magamnak ezt a kis parasztházat. Mindjárt tele is raktam a zsebemet Pesten tulipánnal és elültettem az ablakom alá. Dél volt és a nap odasütött. Ebből megértettem, hogy itt meleg világ lesz a nyáron, mert nincs fa a ház előtt.

Körülnéztem a széles-tágas páston. hogy más házak előtt mi van? Láttam. hogy szemétdomb, meg

öles szalmakupacok. Gondoltam, nekem nincs marhám, senki sem veszi rossz néven, ha én a magam háza elé egynéhány fát ültetek. Szereztem hat kis növendék hársfát és elültettem a házam elé.

És itt kezdődik az én tragédiám. A hársfákban nem botránkozott. meg senki, hanem a szép karók feltűntek valakinek. Mindjárt az első éjjel ellopták. Gondoljam, ezen hát túlvagyok. legalább nem kell a. karókra vigyáznom. És vártam, lestem a hársfák fakadásáf. Alighogy megjelentek az első rügyek. boldog türelmetlenségemben deszkapadot igazittattam a fák alá. Volt eszem, hogy a pad lábát mélyen leásattam a földbe s nem egyszer csak azért feljöttem Budapestről, hogy erre a padra ülhessek. Már előre mámoros voltam a hársfák illatától. Hanem ezzel is megjártam. Egy szűrös atyámfia, aki aligha a hársfák illatától volt mámoros, az első holdvilágos éjjel rátalált az én padomra és az ablakom alatt széles nótázásba fogott.

Egy darabig csak hallgattam, mert szeretem a nótákat, de már éjfélkor kiszóltam neki, hogy meddig akar még mulatni az ablakom alatt.

— Feggclig — felelte az ember.

— De barátom, én nem nótázok a kend ablaka alatt, hát kend se nótázzék az én ablakom alatt.

— Miért ne — válaszolta. — Jussom van én nekem itt nótázni.

— Micsoda jussa?

— Az a jussom, hogy ez köztér.

Egynéhány hatosért lemondott

azon éjjelre a jussáról s lehet, hogy másnap, megint kereste a padot, de az már nem volt ott.

Amint a hársfák kileveleztek, az arra járó tehenek örvendező meglepetéssel álltak meg a ház előtt Uccu. fel a dombra. Lelegelték r fiatal fák levelét és hálás köszöne tül beböotek az ablakomon. A csúffá_ tett hársfákat öntözéssel próbáltam életben tartani.

Ebből aztán megint baj lett. A páston sok liba legel. Libának

azonban nem jó lenni ezen a páston, szárazabb ez, mint a Szahara.

Amint a libák észrevették, hogy a hársfák töve vizes, egyszerre kedves tanyájukká vált a házam eleje. Hiába hagytam abba az öntözést, hiába hajszoltattam el a libákat, öt perc múlva megint ott voltak és úgy ették, csemcsegték a sarat égnek emelt fejjel, mintha legalábbis tokaji borral locsolták volna a fákat. De még ha csak a sarat ették volna. Észrevették a tulipánjaimat is. Lelkesült gágogással tolongtak a kerítésemnek és nyakukat csaknem egy méterre nyújtva lelegelték a tulipánokat. Fájdalom. ízlett nekik. Egynéhány disznó is lakik ezen a tájon. Ezek figyelmesekké lettek a libák örömére. Odajöttek. Hozzádörzsölték hátukat a gyönge, törékeny fácskák- hoz, s amelyik inkább hajlopt, hogysem törött volna, ezt kitúrták.

Az idén. hogy állandóan megtelepedni óhajtok Egerben, új hársfákat és új tulipánokat ültettem. Szeretném ezt a dombocskát körülkeríteni. Ezen a területen kocsiút nincsen, vízfolyást meg ezen a dombon még a legsárgább szemüveggel sem lehetne felfedezni. Ami a város szépitési elveit illeti, itt a három öles árkok, gödrös dombok és egyéb görbeségek világában nincs az a mérnöki lénia, amelyik egyenes vonalat húzzon, hacsak nem a csillagok felé. •

Bizony szomorú lenne, ha az volna a város nézete, hogy itt mindenféle szemétdomb lehet a házak előtt, csak éppen virágoskert nem, mert ez szépitési elvekbe 'ütközik.

Gárdonyi Géza”

Az újság május elsején beszámolt arról, hogy az. író visszavonta kérelmét; Talán eszébe jutot't, hogy ez az. ellenállás a „Lámpás” című antiklerikális, kisregényének a következménye, amely öt évvel ezelőtt jelent meg. és ezt Egerben nem felejtették el. De most már mindegy. Fogta magát és elutazott Konstantinápolyba. tanulni mindazt. ami török, abban a regényben, ami már kezdett kibontakozni benne.

Közben az ügy országos botrány- nyá kezdett dagadni. Bródy Sándor is szóvá tette az „Otthon” körben, ' az újságírók klubjában.

Május 23-án zajlott le az a nevezetes városi közgyűlés, amely elé Babocsay Sándor ügyvéd és társai indítványt terjesztettek, adjon a város Gárdonyinak nem tizenkét, hanem hetvenkét négyszögölet, virágoskertnek, mégpedig díjtalanul. Az indítványt majdnem száz képvi. selő írta alá. s a képviselőtestület „zajos helyesléssel” fogadta el az indítványt, mégis, odamódosítva, hogy haláláig tartó haszonélvezeti jogot biztosított Gárdonyinak a terület felett.

Az Egri Híradó lelkes cikkben számolt be az eseményről: „És felállott a képviselőtestület, mint egy ember s mint egy torokból hangzott fel a szó: megadjuk. Csináljon belőle kertet, ültessen bele rózsafákat, amelynek árnyékában daloljon nekünk a mi édes, szép nyelvünkön.”

A képviselőtestület döntésének visszhangja támadt az egész ország sajtójában. A Pesti Hírlap így írt: Udvözlégy nemes, szép Eger.

Gárdonyi Géza köszönőlevelét szeptemberben olvasták fel a képviselőtestületben. Néhány mondat a levélből: „Ennek az egyszerű telekügynek az elintézése kiemelkedik a hétköznapi ügyek sorából. Meghallotta az egész nemzet és x felörvendett rá az egész magyar irodalom. Nem az én csekély személyem és nem ez a földterület volt a súlypontja ennek a dolognak, hanem az a gondolkozás, amellyel Eger városa ismét a példaadás magaslatára lépett. Ez a város a magyar dicsőség városa. Minden kő a hazaszeretetről és a nemzeti kötelességről beszél benne... Ha már az én csekély személyemben tette nyilvánossá Eger városa, hogy a magyar irodalom jelentőségét minden más városnál előbb méltányolja, áldom azt a szerencsés napot, mely engem húsz év múltán ismét ide. vezetett s áldom azt a szivdobbanást. amely megállított e barna várromok mellett s itt tétette le velem a vándorbotot.”

Es még abban az évben, 1899 karácsonyán * Pesti Hírlap megkezdte folytatásokban az „Egri csillagok” közlését.

Dr. Kapor Elemér _____________________