Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-27 / 73. szám
CSÜTÖRTÖK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR í Veszélyes ..nem“ ALIG VAN A VILÁGNAK még egy olyan sarka, J amely annyit szenvedett volna a szakadatlan háborúskodásoktól, mint Délkelet-Ázsia. Ki lehet monda- I ni: ebben a régióban legalább negyven éve nem i hallgattak el a fegyverek. Különösen érvényes ez a j három indokínai országra: Vietnamra, Laoszra és J Kambodzsára. J Legtöbbet az utóbbi években Kambodzsa népe szenvedett. Két éve, hogy Pol Pót tömeggyilkos rendszerét, a vietnamiak segítségével, végre megdöntötték, s a khmer nép megindulhatott a békés fejlődés útján. Kambodzsa ma ismét él. Ismét rizs terem a földeken, a gyerekek iskolába járnak, vannak kórházak, mozi, közlekedés, mindaz, ami egy emberek lakta területet „országgá” tesz. A NYUGALOM AZONBAN NEM TELJES. A pol- potisták, a különböző reakciós erők a szomszédos Thaiföldön — külső, főleg kínai segédlettel — tovább szervezkedhetnek, fegyveres bandáik akadályozzák a békés építést. Ennek ellenére már intézményesül a népi hatalom, össznépi vita folyik az új alkotmányról, tanácsválasztásokat tartanak, s az ősszel nemzetgyűlést választanak. A Pnom Penh-i kormány ereje, s a mögötte álló népi támogatás tudatában ajánlott tárgyalásokat az ASEAN-hoz (Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége) tartozó szomszédainak. Az indokínai szocialista országok javasolták: rendezzenek regionális konferenciát Kambodzsáról- Felajánlották a vietnami csapatok fokozatos kivonását is az országból, ha megszűnik áz ellenséges beszivárgás Thaiföld területéről. A KAMBODZSAI NÉPI KORMÁNYNAK és indokínai szövetségeseinek ezt a javaslatát az ASEAN legutóbbi külügyminiszteri értekezlete visszautasította. Carlos Romulo, a Fülöp-szigetek külügyminisztere éles támadást intézett a békej avaslat ellen,- támadta a kambodzsai választásokat, s valamilyen „nemzetközi konferenciát” sürgetett Kambodzsáról. Nyilvánvaló, ez olyan terv, amelynek célja, hogy kivegyék a kambodzsai nép kezéből sorsának irányítását, s megteremtsék a kereteit annak, h^gy visszatérjen az épp magához térő országba Peking és Washington bábjainak brutális uralma. m. G. Megalakult a Szociáldemokrata Párt Bngitáben Az angol Munkáspártból kivált képviselők Londonban megalakították a Szófiáidé, mokrata Pártot. A képen: volt munkáspárti miniszterek a párt alakuló ülésén. (Népújsáz telefotó AP—MTI—KS) n lengyel kormány bízik a tárgyalásokban Péntekre halasztották a lengyel kormány és a Szolidaritás szók szervezet képviselőinek csütörtökre tervezett újabb találkozóját. A PAP hivatalos lengyel hírügynökség nem közölt részleteket a halasztás okairól. Szerdán Mieczyslaw Ra- kowski kifejtette a kormány álláspontját a „Szolidaritással” való kapcsolatok fejlesztéséről, az együttműködés alapelveiről, valamint arról, hogyan kell az ország érdekeinek megfelelően megoldani a bydgoszczi válságot. Rakowski rámutatott a „Szolidaritás" követeléseinek ultimátum jellegére, ami nem ad lehetőséget kompromisszumra. Rakowski felhívta a figyelmet arra: a legutóbbi fejlemények „közelebb hozták azt a pillanatot, amikor a kormányok és az országok Keleten és Nyugaton egyaránt nem hisznek már többé abban. hogy a lengyelek képesek józan módon rendezni ügyeiket". Reményét fejezte ki, hogy honfitársainak többsége felfogja: „az országot nagy veszély, katasztrófa fenyegeti”, s ennek megfelelően fognak cselekedni. „Továbbra is hiszek abban, hogy a konfliktusokat kitartó tárgyalások útján lehet rendezni" — jelentette ki a minis zterelnök-hélyéttes. Bydgoszczban felújította múlt csütörtökön félbehagyott ülését a vajdasági tanács. Első napirendi pontként bejelentették, hogy Edward Berger, a tanács elnöke „a március 19-én elkövetett eljárási hibákra és rossz egészségi állapotára való tekintettel" lemondott tisztségéről. A vajdasági tanács ülésén titkos szavazással megválasztották a tanács új elnökei. Franciszek Kaminski dandár- tábornok személyében, aki egyben a pomorjei katonai körzet helyettes főparancsnoka, — jelentette a PAP lengyel hírügynökség. Csütörtökre virradóra Varsóban befejezte kétnapos országos kongresszusát az egyéni lengyel gazdakörök szövetsége. Mint a varsói rádió jelentette, a záróülésen olyan alapszabályt, fogadtak el, amely egyértelműen leszögezi, ' hogy „a gazdakörök szövetsége az egyéni gazdálkodók szakszervezete”. Határozatban foglaltak állást az egyéni parasztok termelőeszközeinek biztosításáról, arról, hogy munkájuk legyen kifizetődő, és ugyancsak határozatban rögzítették, hogy az egyéni gazdaságoknak, a földtulajdonnak teljes jogi garanciát kell biztosítani. A gazdakörök kongresszusa nyugalomra, a sztrájkoktól való tartózkodásra szólította fel a társadalmat, különösén a mezőgazdasági célokat szolgáló üzemek dolgozóit. ★ Mint a varsói rádió jelentette, a sztrájkkészültség, a feszültség ellenére az országban csütörtökön rendzavarásra nem került sor. Űj elnök-régi politika Reagan elnök egyik legelső költségvetést érintő javaslata az, hogy a katonai kiadásokat közel 33 milliárd dollárral emeljék meg. Ez a javaslat része annak az átfogó fegyverkezési programnak, mely a folyó évben 178 milliárd, jövőre pedig 222 milliárd dollárt irányoz elő erre a célra. Az amerikai hadügyminisztérium (Pentagon) tervezett ötéves költségvetési kiadásai elérik az 1300 milliárd dollárt. 200 milliárd- dal felülmúlva a Carter által javasolt — s akkor rekordnak tekintett — katonai költségvetést is. A kiadások egyik jelentős tétele az ún. gyorshadtest (Rapid Deployment Force) felállításával, felszerelésével, s támaszpontjainak kiépítésével kapcsolatos, Ennek az erőnek az az elsődleges' feladata, hogy megvédje az USA érdekeit a Perzsa-öbölben, a Közel, és Közép-Kelet egyéb területein, valamint Közép-Amerikában és a Karib-térségében. Ezt a tervet Carter ismertette 1980 januárjában, s még ebben az évben jelentős lépéseket is tettek a megvalósítás érdekében, Hadihaj« flott* (25—30 haj«, közöttük két rípülögép-anyaha- 1«) azerver.ö»» az Indlal-őeeán- ra vezénylése; öt hadihajó eirköltatAaa a Petr- zsa-Sbölben; 1800 (ót számláló tengerész- gyalogság állandó Őrszolgálata az Indiai-óceánon; A Diego Garcia haditengerészeti és légitámaszpont felszerelésének kiegészítése, 50 ezer katona ellátásának biztosítása (beleértve a páneélozott Járműveket és a nehéztüzérséget Is); Négv .darab AWACS elnevezésű légi felderít« és irányító repülőgép vezénylése az érintett területre; fljabh támaszpontok kiépítése és bővítése (Kenya, Egyiptom, Omán, Szomália, Ausztrália stb.); Speciális katonai szervezetek létrehozása Kőzép-Amertkáhan, « a Karib-térségben; Tervezett „szuperbásls" a Kanári-szigeteken ; A Pentagon 1»82—1S07. évekre a gyorsan bevethető erők számára többek között a következő kiadási tételeket sorolja fel: Egymiiliárd új szállítórepülőkre (CX típus); Ötszázmillió nyolc ül szuper gyors száUftóhajóra (SD—17); ötszázmillió üj tankrepülökre íKC-10): Egymiiliárd Diego Garrts további fejlesztésére: Hétszázmillió egyéb támaszpontok építésére és bővítésére; Egymiiliárd új utánpótlási hadianyagraktárak épttésére; Egymiiliárd fenntartási költségekre ; Másfélmllliárd flottafen mártásra ; ötszázmillió hadgyakorlatokra; Harmlnrmilliárd (évi közel « milliárd) a Perzsa-öböl „védelmi eéljalra". Az USA. NATO-partne- reitől is fokozottabb áldozatokat követel. Igv az NSZK és Nagy-Brítannia fokozza haditengerészeti jelenlétét az Atlanti, illetve az Indiai-óceánon. Ezi egyébként elvárják . egyéb szövetségeseiktől is, Japántól, Ausztráliától és Oj-Zé- landtól. Februárban Cariuc- ci, az új adminisztráció hadügyminiszter-helyettese márt nyílt fenyegetést intézett az európai NATO-or- szágokhoz. hogy az USA nem vállalja a „nyugati érdekek védelmét”, ha nem növelik számottevően katonai kiadásaikat. Az európai NATO-tagországok katonai költségvetéséről készült elemzések szerint azonban csupán néhány kormány tesz eleget a három százalékos emelésre vonatkozó ajánlásnak. A gazdasági helyzet ismeretében nem csoda, hogy még Margaret Thatcher brit miniszterelnök, az amerikai fegyverkezési terv leghívebb támogatója is úgy nyilatkozott, hogy a három százalék csak cél, nem pedig ígéret. (Az Egyesült Államok — területén kívül — mintegy kétezer katonai támaszpontot tart fenn. Térképün! ezt a támaszpontrendszer’ ábrázolja egyszerűsített fór mában az US. News an- World Report ínf ormáéi alapján). — TERRA — IHOIAIOCEAN lS ÓCEÁN >v«i »P H«Klif!ott* a nyílt ttngg’e' SZOVJI töbökobszAoI ! ■ »rawyolo*szA( ^OBTuaAur EGYESÜLT *« ^ , ÁLLAMOK- A JÄ atlanti13^4/51*-** ÓCEÁN rt/4~>k<jHo\<tőr\ aMomasrizó J USA katonák szama 1980-te»; ’8* Had'tengtreszet' er6k PÜe!?ő~4í Atianti-ocM.ion te IC O 1 2 QÖFiaoOMZAa I MOUAVPIA cö taTjszM'VoV ^ Ttr/trer '.a^as/ct ÍTAMMfÓSitV, AMERIKAI CSAPATOK KÜLFÖLDÖN lAÜN-AMERIKÁBAN Í99G-bar. : 4 90C *ó Panama 9 "’Q °óerto AlCO 3 700 GuaManamo 2 2G0 EURÓPÁBAN 19*0 bán 331 700 fi NSZK 244 3P0 *«*<* SM*«*)« 2* 30L OUS/orwág * I' 900 SpanyciOfs/ag ? 00C Tofoxofs/ag i 300 Gó'ógoniag 4 4% Izund 2 900 Hollandia 2 800 Kj'iim ' 2 m Portugal'« 1 400 Mas a!lom|3h|ly*kár ■ J00 6 Flotta a Foidlioz'-tengert 22300 TfftfkfTfKCV 1M0 Odf j 600 .16 Be'muda 1 40fi 13 tego G<jfCt t 40C rflytffom 500 7 gr, S.’a-jflA'ab'í I 8rn Ma« 4'iomas,‘*»v«i.#n 5 300 Had'ftoiu tyill teng**) 2' SOC A CSENDES ÓCEÁNON tS TÁVOL KELETEN WO-Par )24 450 »6 ás ÍHinawa 46ö*c Dei-Hörna F'jinf-s/tgdtek Suam Aüszífalia M*v«y Ma* | 7. Fífltte-dcíénon. MOSZKVA: Moszkvában csütörtökön megkezdte munkáját a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának a müszaki-tudö- manyos együttműködéssel foglalkozó bizottsága. Az ülésen Szekér Gyulának, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének vezetésével magyar küldöttség vesz részt. BERLIN: A terveknek megfelelően eredményesen folyik a Varsói Szerződés tagállamai fegyveres erőinek törzsvezé- tési hadgyakorlata Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió területén. A hadgyakorlatot Viktor Kulikor marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka irányítja. WASHINGTON: Alexander Haig amerikai külügyminisztér szerdán Washingtonban fogadta Andre Goncalves Péreirm portugál külügyminisztert. BUKAREST: Bukarestben szerdán ülést tartott a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága. A tanácskozáson áttekintették a szervezeti élet több kérdését, valamint a Román Szocialista Köztársaság külpolitikáját. MOSZKVA: Orvos-biológiai, geofizikai és fizikai-technikai kísérletekkel és kutatásokkal töltötték a csütörtöki napot, .harmadik kozmikus munkanapjukat a szovjet—mongol űrexpedíció tagjai. SAN SALVADOR: Salvador több tartományában folytatódtak a harcok a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítás! Front és a jobboldali kormányzat katonái között. BEJRÜT: Egy teheráni közlemény szerint az iraki erők légi és tüzérségi támadással válaszoltak arra. hogy a' most indított offenziva eredményeként az iráni alakulatok két frontszakaszon behatoltak az iraki területekre. MOSZKVA: Ünnepi ülésen emlékeztek meg csütörtökön Dubnában a szocialista országok egyesített atomkutató intézete megalakulásának 25. évfordulójáról. BECS: Albert Villot, belga nagykövet elnökletével csütörtökön megtartották Becsben a kózép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 267. plenáris ülését. A tanácskozáson felszólalt Lórincz Tamás nagykövet. a magyar küldöttség vezetője. MADRID: A spanyol rendőrség szerda este néhány perccel tíz Óra után meglepetésszerű rajtaütéssel kiszabadította elrablóitól Enrique Castrot, az FC Barcelona Quini néven ismert válogatott középcsatárát. TERMELŐSZÖVETKEZETEK! 1981. vas- és január 1-március 31. Mezőgazdasági színesfémgyűjtési akció ALL AMI GAZDASÁGOK!