Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-22 / 69. szám

Egy óra: két hasábon

Már jó egy órája ülök az Írógép előtt és úgy teszek,! még magam előtt is, mintha gondolkodnék. Az írógép ] ,4” billentyűje rám legyint, az „ó" sopánkodik egy ki- ; csit, az / meg mint valami kéretlen felkiáltójel figyel- < meztet, se magamat, se mást ne áltassak. Fogalmam sincs, hogy miről írjak. Csak arról van fogalmam, hogy ezt a dilemmát, ezt a „miről írjak?” csalafintaságot is megírták már előlem és előttem, ráadásul úgy. hogy csalétek volt az csak az olvasóknak: nagyon Is volt mit írnia és mondania az írónak. De nekem tényleg nincs mit, Már ez a szó, hogy, „tényleg”, a maga slendrtánsé- ; gával, ez is bizonyítja, hogy még azt sem tudnám most; tisztességgel megírni: hogy nincs mit írnom.

Tnitiß/c ít?

Kérdezheti joggal az olvasó, aki kénytelen-kelletlen; eljut majd idáig — ha egyáltalán eljut e cikk az újságig és a cikkben idáig az olvasó — akkor minek, ha nincs semminek és senkinek mondandója. Az újságíró azonban azért, újságot (ró dolgozó, hogy napi. heti penzumát a fizetésért, lerója éppenúgy mint társadalmunk bármely más dolgozó rétegének tagja a maga munkaterületén. Azzal a különbséggel, hogy az újságíró nyavalygását, senki sem veszi tudomásul. A labdarúgó bal kezének ; kisujja még ma is érdekesebb, mint az, hogy miért ülök én Immár egy órája az írógép előtt, úgy téve, ; mintha közben elmerülten gondolkodnék.

Téma. Az lenne hetvenezer és egy. Csak éppen nem jut eszembe Most. Amikor pedig kellene. Ami eszembe ; jut, a foetvenezerkettedik, az meg nem akaródzik a toliam. akarom írni, a gépem alá szolgálni. De hát vég- téré Is, miért érzem kötelezőnek, hogy írjak, hogy most , írjak, hiszen vallhatnám a dallal: írtam már eleget, ír.; jón most már más is. Igen, azt hiszem, hogy a kötél««- ; ségtudat. Ó. dehogyis akarok magamról olyasmit Írni, ; miszerint én lennék a kötelességtudat szobra, akinek még a torzója is tudatból és kötelességből faragtatott. Legfeljebb olyan vagyok, mint néhai Áron bátyám, aki soha nem volt se székely, se zsidó, csak a falusi boltos keresztfia, aki viszont székely-zsidó volt, mert ilyen is volt, s aki azt plántálta keresztfiába: meghalni lehet, de nem dolgozni, azt nem.

Tizenéves süvölvény voltam, ma nevezik ezt fgy, mármint hogy tizenéves, akkor csak kamasz volt a tisztes neve, szóval, pelyhedzó állű suhanc egyköromban, Áron bácsi — ma már idősebb vagyok egykori nálánál — azt magyarázta a kert végiben, milyen rosszat is álmodott, az éjjel.

— fis mit tetszett álmodni, Áron bácsi?

— fiái azt, hogy jött nagy sebesen Csaba királyfi.

Minden vitézével jött és szénát kért a lovainak. Mindnek... Mondtam, hogy: tisztelt királyfi, nincs szénám... Hát az meg hogyan lehet, förmedt rám csillogásán szúró ; szemmel a királyfi és mögöttet vészjóslóan nyihogni kezd-1 tek a cslllagszemü lovak. Hát úgy, tisztelt királyfi úr — ] támasztotta állát és meséiét az ásó nyelére —, hogy ] wem volt minek szénát kaszálnom... Se ló, se más szénázó jószág a környéken .. mondtam néki pironkodva. Hát te nem gondolsz arra. hogy ha van széna, akkor ! lesz hozzá ló is, s ha lesz ló, akkor lesz rajta legény is? ' Ilyen néppel, amelynek ilyen fiai vágynak, nem élek én ; együtt... igen, így mondta álmomban Csaba királyfi, és még láttam is, hogy vágtatott tova, csillagon verve lova patkója a sötét égre — köpött a markába Áron bácsi és szorgosan ásni kezdett tovább. !

A föld igen nehezen fordult egykori ásója alatt, s mai; ésszel már tudom, hogy nehezen termett is az, bármit is. De Áron bécsi szorgalmat tanult, a tette a dolgát. A na- pi penzumát el kellett végeznie, mert csak attól volt j ember, — úgy érezte. 1

Ki tudná megmondani, a mélylélektan kutatója se lel- ! ne talán rá, hogy egy-egy ember leikébe, szivébe ki ; ültette bele a munka becsületét és e becsület sóvárgását, s kik voltak azok, akik a munkából csak a szerzést, a szerzésből is csak a harácsolást, az emberből meg csak a javakból és a vakért bármi áron kutlászó lényt teremtettek. Teremtettek? Deformáltak! Mert miért, hogy oly sokan csak „névért, tisztességért", míg mások se; névért, se tisztességért, csak pénzért tennék odább az anyjuk koporsóját is Miért, hogy van, aki akkor hal meg, ha nem dolgozhat, ha fölöslegesnek érzi magát, s van, aki megszabadulván a munkától, nyugdíjasként szó ; szerint is semmit semmire rakva éli pocsolya-boldog életét? Miért, hogy tizenévesek nagy tettekről álmodoznak, s tizenévesek nagy pénzről csak? Miért, hogy nem ke- ! vésbé gyakori a kérdés, hogy mennyiért, mint az hogy mit?

Miért, hogy az Áron bácsik — Lajos bácsik. Ferencek, Péterek, tessék választani — nem mindig: Áron bácsik?- Miért, hogy — hazabeszéljek és joggal, okkal állítsak írásos emléket néki — háromnegyedszázad éves anyó- ; som a semmiből Is munkát, csinál magának ma is, s ! miért, hogy a még negyedszázadot se élt életerős embe- \ rek a munkából is semmit csinálnak. Miért? És egyáltalán miért, szégyen, ha valaki szégyell), hogy ott áll az esztergapad mellett és nem tud dolgozni, mert* nincs mit a gépbe fognia? I

Csak az tudja szégyellni a piszkát, ki sokra tartja a ! tisztét. ;

Ez a bölcsesség se tőlem való. Halószemberektól hallottam még Poroszlón, egy nagy lehalászás után. amikor a folyami embert mindennek lehet nevezni, csak éppen tisztának nem. Érdekes, köztük is volt egy Áron neve- ! zetű, sőt. ha jól emlékszem, még egy Mózes is ráadásul.! No. nem éppen a Biblia kedvéért.

Ülök hát lm. szemben az Írógéppel, s tűnődöm, hogy miért feszengek gondolattalanságom miatt. Ki tudja ezt még rajtam kívül? Hát már ott tartok, hogy magam előtt is szégyellem a magam restségét? És — lm — még meg is (rom ezt a szégyent? Olvasók, ne higgyetek az éveit őrlő újságíróknak, azok még a maguk keservét-is eladják — igazságnak.

A? igazságért!

i c HL

Bartók Béla fotója l!M3-ból

írók, költők

Bartókról

\

Kosrtolányí Dezső:

Ezüstfej. Egy ezüstszobor finom feje. melyet az ötvös pirtnyó kalapácsokkal dolgozott remekbe, esztendők munkája során. A test, mely a negyvennégy éves fejet emeli, törékeny, kicsiny, szinte eltűnik a szobában, hol nappal Is lámpa ég. Taglejtései alig vannak. Mire valók Is lennének ezek? Minden erő, lendület keli, hogy művészetébe fusson, a zenébe, hol szabadon lehet hadonászni, égignyúló karral, mozogni, önkívületei álomban. Leg- föllebb a szem él még az arc nyugodt síkján, a homlok fiatal hava alatt, a villogó, figyelő, sötét szem, a látó agyvelő, mely kiugrik koponyánk legmesszebb levő hegyfokára, s az ismeretvágy kétségbeesésében két kukucskáló-lyukat tör magénak. hogy a világba nézzen, lássa, mi van körötte. Én utálom azt a felfogást, mely a művészt keresi a hétköznapi ‘életben. Tudom, voltak hatalmas zeneszerzők, kik inkább potrohos sekrestyésekre hasonlítottak, vagy tehénhajcsárokra. vagy dfjblr- kózókra, mint arra a képre, melyet a műkedvelő ábránd kirajzolt magának. De ez az ember, ki előttem Ül, testi mivoltában Is arányos, felhúrozott, zengő é,«. alkotásaira kell gondolnom.

József Attila:

I. Egyes zenészek Bachból próbálják megérteni Bartókot. Ez lehetetlenség. Bach olyan, mint a szokás. Ha valaki szokásból tesz valamit, a szokásnak az értelmét csak úgy foghatja föl, ha egy eredeti helyzetet fog föl (probléma) és old meg. Tehát Bartókból érthető meg Bach és nem fordítva.

Balázs Béla:

:. .azt a nem hat. hanem hatezer magyar népdalt, me. lyet te Kodály Zoltánnal gyűjtöttél, a Nyírséget, Kunságot, székely havasokat járva, hét éven keresztül, té- len-nyáron, gyalogszerrel, a sárban-hóban gázolva, tanyáról tanyára, karámtól karámhoz, felvevő fonográffal hátadon, kocsmapadokon, szénapadlésokon hálva, de még többször kazalaljában, úgy hogy minden expedícióról, kivétel nélkül, nagybete- flen érkeztél meg — mondom, azt a hét éven keresztül gyűjtött, hatnál is több ezer magyar népdalt, mely már feledőben, veszendőben volt, melyet ti az utolsó órában mentettetek zenetudományos pontosságú gyűjteménybe, összes variánsaikkal, helyük és vándorlásuk szerint rendezve, típusaik és egymásra, hatásuk kimutatásával — mondom, ezt a klasszikus standardművét a zenefolklórnak és zenefílológlának. a magyar népkultúrának és magyar néptéleknek ezt a roppant monumentumát Ma- gvarországon senki se akar- ta kiadni. Hogy nem támn gattak a.nvaailag gyűjtését? két. melvet ti, két koldus ra ionaó. szálatoktól megvont garasokból fedeztetek, arró' Szót vesztegetni sem érdemes.

.. .Saját szerzeményeiddel se jártál jobban, mint a népdalokkal, még jó ideig! Miért jártál volna jobban? Az igazi, a paraszti népzene lel. kéből lelkedzett muzsika volt a tied. nem sújtásos kaszl- nócsárdás. nem a cigány bőgőjébe ugró, tükröt törő, pezsgő mellett búsuló, híg szentimentalitás: nem úri

magyar, hanem népi magyar

muzsika volt még legdifferenciáltabb atonálís megnyilatkozásaiban is, Igaz, hogy kellemetes sem volt mindig. Ahogy, teszem, Rembrandt Vénasszomya mint emberi ki. fejezés nagyszerű, de nem női bájaival andalító.

Kassák Lajos:

.. .Ez a csöndesnek, vtsz- szavonultnak ismert ember viharokkal és tüzekkel volt tele. Valóban a csöndé, felületű tóhoz lehetne hasonlítani, aminek a mélyén meg- fékezhetetlen erők dúlnak. Érzelmeinek és szellemének kavargó mélyeit kényszerült kifejezni, s műveinek szerke. zete olyan volt, mint a vésés betonépítmény. Nem csoda, ha azok. akik felületi összehangoltságot, az érzelmes melódiák folytonosságát szeretik a zenében, elfordultak Bartók műveitől. Aszimmetrikus kompozíciók ezek, ellentétes hangzatok viadala, amiket a lüktető ritmusok vonalai fűznek egybe, Nem az anarchikus hisztéria formátlan kifejeződései, egyáltalán nem hiányzik belőlük a klasszikus mértéktartás. csRk éppen az iskola szabá-' lyain törnek át és nem kényszerítik ránk egy újabb Iskola törvényeit. Nyilván ezért Van — ha Bartók döntő hatással volt is a modern zenénk alakulására •—, hogy nincsenek majom ügyességű eplaonjai. Tanulni lehet tőle, de lehetetlen meredek utaín könnyedén utána sietni. Magányos maradt hát mindvégig, bárha nemcsak nagyszerű, kozmiku. művészi szellem, hanem a népből jövő. s arccal a nép felé fordult. a szenvedőkkel rokonságot tartó ember Is volt.

Németh László:

.. .Bartók jövője a zenetörténetben, s a hallgatók szívében. érzésem szerint főként attól függ. hogy anyagának ez a bachj összefogása menynyire sikerült. Kodály Zoltán életműve, ha'kisebb igényű is, de vitathatatlan; értéke, helye: nem függ a lelkesedés hozzájárulásától. Bartók sokkal nagyobbra je.

lentette be igényét, de tán problematikusabb, ...vajon nem'volt-e túlságosan a „jövő muzsikusa", hogy minden idők muzsikusa lehessen — elemek, amelyekből építkezett, az igazolt disszonancia törmelékei nem teszik-e mégis laza alapúvá, akármilyen hősi volt is. az építkezést? Az aggályt nem

nyomhatom el, de inkább magamban kérésem az okát.

.. .Ha ma írnék róla. tán nem is a kompozícióiról beszélnék, azt annyi kiváló

munka teszi fölöslegessé

azóta hanem Bartókról, az értelmiségi emberről. Ma. amikor társadalmunk nagy része értelmiségivé válik, nem lenne fölösleges megmutatni : mi volt ebben a tiszta, ipunkás. fegyelmezetten szenvedélyes emberben, ami, ha tehetségében nem is érünk föl hozzá, mindnyájunk előtt mintává teheti Bár húszéves koromban láthattam volna őt olyasformán, mint most!

Illyés Gyula:

. .Bartók Béla — hasonlóan nagy ikertársához, Kodály Zoltánhoz — már rég nem csupán a zeneértőké, Az. egész nemzeté; nem véve ki a botfülfleket sem.

Mindkettőjüknek kezdettől fogva több a híve. mint az értője; hogy így mondjuk, több a védője, mint az élvezője. Tisztelettel néztek rájuk azok is, akik csak a szívósságukat, a küzdelmüket

követhették.

Törvényszerű, hogy a korú társ írók zöme — az igazán jó írók — ide tartoztak. Nyilván a közös élmény következtében s nem azért, mert különösen muzikálisak voltak. ..

Bartók — mint Kodály le — eleven közösség szolgálatát vállalta. Vagyis ott — azon a mostoha helyen is —; ahova a sors vetette: s olyan állhatatossággal, minden következmény vállalásával; aminek egy életen ét tartó teljesítéséhez ahány rész tehetség, legalább annyi rész jellem is kell. Nemcsak „Isteni szikra”, hanem Prométheusz! tűrés. Félig érti csak Bprtók ..küldetését”, aki azt hiszi, azért fordult a néphez, hogy el-, vagy átvegyen tőle valamit, ha csak dalt la. Épp annyira fordult feléje azért, hogy adjon neki. Ügy tudott valóban azonosulni a néppel, azzal, melyet Így a nemzetnek teltintett.

Egyike volt annak a négye

öt embernek, akik a századfordulón újrafogalmazták a nemzet jelentését, megtisztították, s fölemelték a haza lejáratott nevét: Eszményt tudtak tűzni, elsősorban a közösségi önzetlenség eszméjét egy szólamok-mérgezte ifjúság elé...

Fodor András:

;: .csoda-e, hogy Bartók olyan nagy hatással volt rám, ha a vele való találkozás' életem egyik legnagyobb,

azóta is tartó élménye lett? Bizonyosan sokan vannak; és lesznek még így, mert a bartóki életmű megközelíthetetlenségében nem hiszek.1 Több Ízben módom volt beszélni róla zeneileg nagyrészt műveletlen hallgatóság előtt. Ilyenkor újra és újra meggyőződtem arról, hogy Baru tok méltó elfogadását csak a régibe merevedett korlátoltság és a múltban — a köu »elmúltban is — annyiszor tapasztalt szándékos letaaft- dás akadályozhatja. Az Ifjúság azonban és mindazok; akik az újra és Igazra fogékonyak tudnak maradni,' mindinkább magukénak vallJ ják a XX. század legnagyobb magyar alkotóját. Hiszen munkássága, jelentősége nyilvánvalóan nemcsak a zenére tartozik. Kultúránknak alig van olyan területe, ahol ne szolgálna mértékül és útmutatásul. Népiesséaben megújult, teljesebb húrnál numra törekvő irodalmunk is mennyi ösztönzést, mennyi távlatot nyerhet még Bartók magatartásából, művészetéből. S tudom, egyre többen vagyunk fiatalok, Rkik szobánk falén, kedves Íróink közt ott őrizzük a nagy zeneszerző arcmását jS. )

Összeállítottal Angyal János '

■T '' Wü---------------J

Bartók Béla Csalán utcai lakásának dolgozéizobájáb#*, l»36dha*

i