Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-19 / 66. szám
„A”-t mondtunk, de hol a „B”? Egy tervezett rendelkezés margójára Lapunk hasábjain már beszámoltunk arról, hogy a Művelődési Minisztérium illetékesei sajtótájékoztatón jelentették be, hogy részben 1982- től, zömében azonban 1983- tól módosítani kívánják az egyetemi-főiskolai felvételi vizsgák rendszerét. Mi tagadás: a pedagógiával is foglalkozó újságírók szívesen adtak erről hírt, megtoldva az információt azzal, hogy erre a tervezett rendelkezésre réges-rég szük_ ség lett volna, örülünk, hogy megvalósul, de fájlaljuk, hogy ilyen későn. A megnyugvást a leendő rendelkezés gondos áttanulmányozása követte, s ekkor az öröm mellett már ürömben is volt bőven részünk. Áldozat a jövőért A ma negyven és több évesei tudják, hogy valamikor hat tárgyból kellett érettségizni, s arra is emlékeznek, hogy ezek a jegyek beszámítottak abba az eredménylistába, amit a felvételi bizottságok értékeltek a felsőoktatási intézményekben. Nem volt rossz ez a gyakorlat, legfeljebb csiszolni, finomítani kellett volna, hogy igazodjék korunk sajátos követelményeihez. • Sajnos nem ez történt, mert az akkori minisztérium illetékesei úgy határoztak — mondani sem kell, hogy kellő megfontolás híján —, hogy ne terheljük túl a gyerekeket. Ekkortól már csak a felvételi "két tárgy harmadik és negyedik gimnáziumban vagy szakközépiskolában szerzett jegyeit összegezték. Ezt aztán kettővel osztották, s kijött az érettségizettel? tarsolyában lévő pontszám. Négy jeles esetében pontosan tíz. Természetesen ugyanennyit szerezhettek a fiatalok a szóbeli és az írásbelin. Az ifjaknak megtetszett az ötlet, s mindjárt alkalmazkodtak is a kívánalmakhoz. Aki magyar—történelem szakos tanár akart lenni, ezután mit sem törődött a matematikával, a fizikával, a kémiával, a . biológiával, legfeljebb csak arra koncentrált, hogy semmiből se bukjon meg. mert ez akadályozta volna továbbhaladását. Az elszomorító következményeket valamennyi nevelő tapasztalhatta. A tanulók zöme /— tisztelet a meglévő kivételeknek — teljesen egyoldalúvá vált, az általános műveltség egyébként sem magas színvonala jókorát zuhant. Minden józan ésszel gondolkodónak rá kellett jönnie, hogy ha ezek az áldatlan állapotok hosszú távra nyernek polgárjogot, akkor kizárólag szakbarbárokat képzünk majd, akiknek egészséges érvényesülését gá_ tolja majd ez az egysíkúság. Nem is bszélve arról, hogy milyen megpróbáltatást kellett elviselniük az úgynevezett „melléktárgyakat” okta_ tó tanároknak. Jó érzés tudni, hogy egy, illetve két esztendő múlva mindez már a múlté lesz, s nem kell túlzottan aggódnunk az értelmiségi utánpótlás minőségi mutatói miatt. Indokolt kételyek A továbbtanulni vágyó diákoknak a jövőben — bár. hová is jelentkeznek — egyformán kell tanulniuk — a példát a gimnáziumból vesszük most — a magyar nyelv és irodalmat, a történelmet, a matematikát, az idegen nyelvet, a fizikát, s tetszés szerint választhatják a kémiát, a földrajzot, vagy a második idegen nyelvet. Ha mindegyikből jelesek, akkor hatvan pontot szereznek, ugyanennyit hozhatnak össze a felsőoktatási intézményekben, ahol az írásbelin és szóbelin a két felvételi tárgyból — itt már nem hatról van szó — még maxi. műm hatvan pontot gyűjthet össze. így adódik a százhúszas végösszeg. Nem rossz a széthúzódás, hiszen így az árnyalatok is értékelhetők, azaz határozottabban lehet igent vagy nemet mondani valakinek, mint a korábbi gyakorlat szerint. , Az viszont elgondolkodta_ tó, hogy az érettségi rendszere mit sem változik. Ráadásul az itt szerzett érdemjegyek sehová sem számítanak. Egy kissé túlozva úgy is fogalmazhatnánk, hogy csak a bukást kell elkerülnie annak, aki valamelyik egyetemre vagy főiskolára pályázik. Ezt az erőpróbát már elég sok csapás érte. Egy időben megszüntették az itt nyújtott teljesítmények jegyek szerinti mérlegelését. Vaskos tévedés volt, még az a jó, hogy a minisztérium hallgatott a pedagógustábor vészjelzéseire, s visszavonta a teljesen indokolatlan módosítást. A történelem is újra érettségi tárgy lett, mert az illetékesek rájöttek: vétek volt törölni a listáról. Megkapta hát azt a presztízst, azt a társadalmi megbecsülést, ami jár neki. Most viszont megnyirbálnánk rangját? Mondhatná valaki: csak a továbbtanulni akarók értékelnék le, a többiek tisztelete viszont töretlen. Ha így lenne, akkor is a diákság negyvenöt százaléka tar. tozna ebbe a táborba. Eny- nyien szeretnének ugyanis gólyákká válni. Az igazság azonban az, hogy a jobbak példát mutatnak a gyengébbeknek, a kevésbé szorgalmasoknak, azaz a rossz hatás — közkeletű kifejezéssel élve — továbbgyűrűzik és jóval nagyobb rétegeket érint, mint azt bárki gondolná. Teher alatt Senki sem vitatja, hogy az előre jelzett módosítás a korábbinál fokozottabb helytállást követel az ifjúságtól. Más szóval: jóval több időt kell a könyvek mellett tölteniök mint régebben. Mégis azt valljuk: a minőségi előbbrelépés érdekében — ez társadalmi óhaj — indokolt ez az áldozatvállalás. Különben is egy bölcs latin mondat szerint: teher alatt nő a pálma. Ha így' van, ha eddig eljutottunk. *ha kimondtuk az Á-t. akkor ne húzódozzunk a B-től sem, azaz vigyük tovább a gondolatsort. Miért ne lehetne ugyanennyi tárgyból érettségizni? Ekkor ugyanis a felsőoktatási intézményekbe nem pályázók általános műveltségi szintje is emelkedne. Ha nem ezt tesszük, akkor róluk lemondunk, velük nem törődünk. A jegyeket se vegyük semmibe, mert felkészültség, illetve tájékozatlanság rejlik mögöttük, azaz viszonylag megbízható diagnózis arról, hogy mire képes, mivé nőhet. Kár lenne lemondani a személyiségismeret mérlegelésre méltó, a megítélést könnyítő adalékairól... Pécsi István 5. Újpesten vagy Budán — kis időkülönbségekkel ugyan, de mégis mostanában: fél hat és háromnegyed hat között indulnak el hazulról. Az, hogy saját kocsijukon, vagy pedig busszal, villamossal mennek-e munkahelyükre, csak kényelemben jelenthet különbséget, de időben — a reggeli csúcsforgalom miatt — semmiképp. Még a kényelem is bizonytalan dolog, mert az autósoknak nem kell ugyan a zsúfolt járműveken tolonganiuk, bosszankodni a megállókban, ha nem férnek fel a buszra, vagy ha a zsúfoltság miatt az már meg sem áll, s ha nincs leszálló, biztos, hogy nem áll meg — QJMsftg lusi. március tik. csütörtök de egyéb okok miatt legalább annyit idegeskednek és dü- höngenek az autósok is. Tehetetlenségre kárhoztatva, a forgalmi dugók rabjaiként. Acsarkodnak az elbambulók- ra, a mamlasz mazsolákra, a lassúbb és gyengébb kocsik tulajdonosaira, s acsarkodnak a türelmetlenekre, az ügyeskedőkre, az erőszakoskodó előzőkre. A reggeli és délutáni csúcsforgalom idején egész Budapest autósközönsége dühöng és acsarkodik; üvöltő, zéssel, dudálással, egyezményes kézjelekkel, fenyegetésekkel. Autóban ülve mindenki erősnek és bátornak érzi magát, s minél erősebb, nagyobb, drágább autóban ül. annál erősebbnek és bátrabbnak. Egyszóval ilyen szép, nyárias reggelen sokkal kellemesebb villamoson utazni. Fél hat után néhány perccel jön ki a kapun a „bolond Moszkvicsos”. Gyalog indul a megálló felé, s nem-; csak ma, mindig, esőben-hó- ban egyaránt. Isten tudja, mikor megy el mégis az öreg 407-es Moszkviccsal, mert délutáni rendes programja, amikor megérkezik, óvatosan betolat a parkolóba, és hosz. szadalmasan beáll mindig ugyanarra a helyre: pontosan hetedik emeleti lakásának ablakai alá. Most, ahogy a ház előtti járdán elindul az Árpád-híd felé, s a közönséges olajfestékkel pirosra kent Moszkviccsal egy vonalba ér, megtorpan és szögletes félfordulattal megáll, szemben a kocsival. Egy darabig a tetejét vizsgálgatja, majd mindkét térdét beroggyantva s hunyorítva hozzá, átnéz az első és hátsó szélvédő üvegen. Ezután leguggol, de annyira, hogy feje a térde közé kerül, s elnéz a kocsi alatt. Itt valami nem tetszik neki, mert guggolva jobbra is, balra is tesz néhány lépést, és hosz- szan vizsgálgatja. hogy az első kerekek pontosan egy vonalban vannak-e a hátsókkal. Aztán megnézi még. hogy mindkét oldalról egyenlő távolságra áll-e a mellette levő autóktól — valamiképpen nem kerültek-e hozzá közelebb az éjszaka —. zsebkendőjével megtörölgeti a külső visszapillantó tükröt, s végre elindul a Váci úti villamosmegálló felé. Amúgy jó megjelenésű, negyvenöt év körüli férfi, a nagyobbik lánya nyáron ment férjhez. A házban mindenki csak a Moszkvicsáról ismeri, semmi többet nem tudnak róla, pedig ő is „őslakő”. Állítólag bérelszámoló valamelyik kispesti gyárban. Hát ZENEI ESTÉK EGERBEN Farkas Ferenc jubileuma A debreceni operisták vendégjátéka Farkas Ferenc Kossuth- díjas zeneszerzőnk hetvenöt éves. Ebből az alkalomból ünnepelte őt az ország, kitüntetést k rótt, hiszen a 75. évét betöltő művész népszerű az egész országban. Az ünneplésből szombaton Eger is kivette részét, mert Farkas Ferencet évtizedes barátság köti a városhoz, főleg az Egri Szimfonikus Zenekarhoz. Szombaton este tehát sor került az ő szerzői estiére, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. végződik, hanem az nála és benne bensőséges érzelmi kapcsolatot jelent elsősorban. Hibridjeit, burleszkje- it úgy tette közönsége elé, mint kedves ajándékot, amivel — mint a jelképpel általában — csak erősödik a barátság. A jubiláns zeneszerzőt és professzort dr. Kocsis Sándor, a KÓTA megyei elnöke köszöntötte. •k dón, a Kossuth-díjas Varga Mátyás díszletei között jő előadást rendezett Kertész Gyula, érdemes művész. A MÁV Filharmonikus Ze4, nekart Szabó László tartót-» ta kézben. A fiatal karmes-* tér jól érti Csajkovszkij szé4 lesen áradó zenéjét. Bizet Carmenjéből egyj egyfelvonásra való balettze» nét komponált Scsedrin. A3 opera forró levegője és a tüzesen felcsapó muzsikai mindenki számára ismert! Ennek a világnak a balett eszközeivel való bemutatásai a szenvedélyeknek ez a minden pillanatban történő fellángolása ma sem tegna-í pi téma. A három férfi és á többiek ott tombolnék Card mén körül, mindenki kéri a magáét. A szenvedély jo-» gán! Az érzelmeknek ést szenvedélyeknek az a bizonyos piros virága ezúttal ott díszeleg Carmen nAéjónalí kivágásában, hívja, csalod gatja a szerelmes férfit, 3 jaj annak, aki nem veszi észre, hogy a másikban más másfajta tűz és másért lobogj Barkóczy Sándor, az OpeJ raház tagja, mint vendég állította színpadra ezt a koreográfiát, amelyet az 1967-» es bemutatóra szerkesztett a kubai Fernando Alonsoi A Pécsi Balett után most á debreceniek is igyekezned ezt az egyfelvonásost meghonosítani és diadalra vinni nálunk is. Nem elveszett! vállalkozás! A spanyol táncreminiszcenciák, a forró ritmusú zene, a szenvedélyes összecsapások a táncban ia nyomon követhetők. Carment Malonyai Nan i táncolta, Don Jósét Lakatos Károly. Escamillot Nagy György, a talpig feketében és mefisztóivá maszkírozott sorsot Baranyi Anna, Micae- lát Sterba Zsuzsa, Zunigát Ury Tibor és a csempészvezért Papp József. Érett együttes benyomását keltették. Greguss Ildikó jelmezei rá-» rímeltek a muzsikára, Vargo Mátyás díszletei jelzés-} szerűen adták az opera tömör atmoszféráját. A fogadtatásból ítélve ezt a színpadi produkciót is be-» fogadta az egri közönség, a mintha azt bizonyítaná á fogadtatás, hogy az ilyen és hasonló vendégjátéknak! mint egy más műfajból szár-J mazó élménytöbbletre aa egri színház közönségének ia szüksége van. Farkas András A szerzői esten azonban nem a nagyszabású művek zeneköltőjét szólaltatták meg. Inkább a derű, a líra, az érdekes kicsiségekben megbúvó humor, a vidámság és a muz.sikának a népi gyökerekhez, a hagyományokhoz le- és visszanyúló hűsége szerepelt ebben a műsorban. Azoknak, akik Farkas Ferenc zeneszerző munkásságát, operettmuzsikáját, filmzenéjét, nag.yöbbszabású szimfonikus zenekarra írott műveit ismerik és szeretik, feltűnhetett, hogy ezen az estén a fúvósötös két számban is helyet kapott, a hangversenyt a nyírbátori toronyzene nyitotta meg. La- votta emléke kísértett a hatásos divertimentóban, míg a Weöres Sándor verseire írott dalciklusban, a Gyümölcskosárban a vers zeneiségét alázatosan hangsúlyozó művész teremtő erejét ünnepelhettük. A Hétfalusi boricatáncot Kocsis Albert világjáró hegedűművész adta elő az Egri Szimfonikus Zenekar kíséretével. A Scherzo simpho- nicot az egri együttes játszotta, Farkas István vezényelt. Most nem annyira azzal szeretnénk foglalkozni, hogy a Weöres-verseket zenei átfogalmazásban hogyan szólaltatta Kovács Ilona, hazajáró operaénekesünk, vagy hogy az erdélyi népzenei hagyomány hogyan éledt újjá Kocsis Albert Liszt-díjas markáns előadásában. Az a Farkas Ferenc, a hetvenöt éves zeneköltő volt itt az érdekes, akinek az az ötlete támadt, hogy leül a zongora mellé és apró darabjaiból átnyújt egy csokorravalót az egri közönségnek. Az a néhány szó, amellyel ezt a fellépését bevezette, érzékeltette, hogy nála és benne a barátság nem az udvarias szólamoknál kezdődik és A Csokonai Színház operis- tái már nem először járnak Egerben. Hétfőn, a Gárdonyi Géza Színházban telt * ház tapsolt a debreceni együttes két produkciójának. A két egyfelvonásos mindenképpen újdonságszámba ment az egri közönség előtt. Csajkovszkij Jo- lantája magyarországi ősbemutató a plakát szerint is. És ez annál dicsérendőbb, mert a zeneszerző testvére által írott librettót a debreceni színház karmestere, Szabó László fordította magyarra. Lírai opera ez a legjavából és nemcsak a történet kapcsán a fény ünneplése. A borongós lelkivilágú Csajkovszkij nemegyszer himnikus magasságokba emeli a zenét, az érzelmeket, a minden akadályon áttörni szándékozó szerelmet, és ezzel a belső harmónia utáni sóvárgással, ezzel a boldogságigénnyel küldi felénk zenei vallomását. Hol is vannak az érzelmek és a kigyulladó szenvedélyek piros rózsái? Ma, érzelemsivár korunkban még ez a távoli középkorból ránk szóló sors és üzenet is telíti a .szívünket és elgondolkodtat. Talán arról. hogy mennyi minden után futkosunk és mellényúlunk annak a virágnak, amit vakságunk, érzelmi táiéko- zatiansáaunk következtében nem találhatunk meg. A címszereoet alakító és éneklő Pelle Erzsébet mellett a René királvt megszemélyesítő Tréfás György érdemes művész alakítására figyeltünk fel. A két lovag, Róbert és gróf Vaudemont személyében Martin Jánost, illetve Horváth Józsefet. hallottuk. Mindketten jól vettek részt a csapatmunkában. B örcsök István. Kecskés Sándor, Tas Ildikó jó epizódisták, az együttes erősségei. A kamara méretű szfnpalehet, hogy nem egészen komplett szegény, de a fizetések kiszámolását biztosan nem szokta elhebehurg'yás- kodni. Csak győzzék kivárni. Amikor a „bolond Moszk- vicsos” után háromnegyed órával, az UL-es Trabantos siet végig a járdán, rövidujjú kockás ingben, vállára terített drapp kardigánnal, s aktatáskáját lóbálva futólépésben igyekszik a hídra, a 84-es busz megállója felé — azaz egész pontosan 6 óra 16 perckor ragyog fel először a nap. Igaz. magát az égitestet a szemben levő ház még eltakarja, de elég alacsony lehet, ha a panelház Váci úti frontjának csak a negyedik emeleti szélső ablakában tükröződik. Onnan ragyog vissza a parkolóra, de egy pillanat alatt felszikráztatja az autók szélvédő üvegeit, a krómozott fémrészeket, s szinte komikus, ahogy világítani kezd tőle a távolodó ÚL-as kopasz fejebúbja. A LAHSEN-NIELSEN TÍPUSÚ DAN PANELHAZ tizenegy évveí ezelőtt épült; 1968 október végétől november közepéig költöztek be a lakók. Tízemeletes, emeletenként tizenkét lakással, vagyis tizenegy szintjén ösz- szesen százharminckét lakás van Ha családonként — vagy lakásonként — átlagosan csak négy embert számi, tünk, akkor is ötszázhuszon- nyolca.n élnek egy körülbelül hétszázhetven négyzetméternyi földterületen. Majdnem annyian, mint egy kisebb magyar faluban. S mintha egyetlen paraszlház udvarán. 1521 ezüstdénár Ezüstpénzeket talált négy józsai erdőmunkás — Marincsák Istvánná, Soós Sándor, Balogh Imre és Andirkó Imre — tuskóvágás közben a szentgyörgyi erdőben. A munka során egy törött korsóban 1521 darab ezüstdénárt, egy reneszánsz ízlésű, köves ezüstgyűrűt és egy ezüst ruhakapcsot találtak.' A debreceni Déry Múzeumban megállapították, hogy a pénzeket 1460 és 1551 között verték. A Déry Múzeum munkai társai restaurálták a kincseket rejtő kis korsót is. (MTI fatá—Oiáb Titoee fel«- «- K3§ (Folytatjuk:)
