Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-10 / 34. szám
Megbocsátható öt perc NEM SZÁMOLTAM MEG, hány perc műsoridőt is sugárzott a televízió az elmúlt héten. Nem számoltam meg, hogy ezekből a percekből mennyi volt az érdektelen ismétlés, mennyi az érdektelen „eredeti” produkció, s mennyi az unalmas kötő- és töltőanyag. Nem számoltam meg többek között azért sem, mert olyan érzésem van, hogy visszafelé is számolhattam volna, akár két-három hétre is. Ügy érezvén, hogy egy-egy elismerésre méltó, érdekes műsortól eltekintve elszürkült, szegényessé, ismétlésektől agyonzsúfolttá, igazi élményt alig-alig nyújtó programnyújtóvá vált az utóbbi időben a televízió. Az elmúlt hét vége sem kínált biztató képet, ami az előzetes várakozást illeti, s így visszatekintve sem írhatna mást a kritikus — ha a hetet akarná értékelni —, hogy nem sokat vesztett volna az, aki be sem kapcsolja a televíziót akár egyik nap sem. Nem írhatna mást? Nem lenne egészen igazam. Mert a számomra — esküdni merek rá, hogy a költészettől, a verstől távolállók, az attól idegenke- dők számára is — volt egy olyan öt perce a hét műsor- napjainak, amiért elfeledek minden mérget-morgást a többi és nem öt percekért. A már hagyományos (!) szombat esti Vers mindenkinek sorozatban mondta el Szabó Sándor Rabits Mihály Balázsolás című versét. Egy nagy költő. mélységesen megrázó, az elmúlás bizonyosságában bölcsen emberi versét élte át és mondta el a képernyőn oly ritkán látható Szabó Sándor. Olyan szép és olyan torkot szorító interpretációban nyújtotta át „mindenkinek” e verset a kitűnő színész, amelyhez foghatót régen láttam, éltem át képernyő előtt. És a képernyő? MOST IGAZOLÓDOTT be ím újra és ki tudja hányadszor, hogy ez a legtömegesebb műfaj, ez a milliókhoz egyszerre szóló, millióknak egyszerre láttató eszköz egyben mennyire intim, csak nekem szóló, bensőséges, sőt szemérmes műfaj- eszköz, vagy eszközműfaj is tud lenni. Négyszemközt vóltam a halála mezsgyéjét araszoló költővel, ott üitem betegágya és bölcsessége, számvetése és emberi léte mellett, — és hallgattam őt. Hallgattam Szabó Sándort, aki hangjának, tekintetének „egyszerű” eszközeivel úgy közvetített köztem és a költő között, hogy egyszer csak benne és általa láttam már Babitsot, benne a halál felé közelgő embert, benne és általa az elmúlásban is az emberit, az emberségest kereső embert. Öt perc volt! Három e csupán? Egy pillanat? Egy élet volt! Iz írószövetség nemzetközi kapcsolatai — Az idén tovább bővülnek az írószövetség nemzetközi kapcsolatai, különösen a szocialista országok társ- szervezeteivel válik hatékonyabbá, gyümölcsözőbbé az együttműködés — mondotta Garai Gábor, Kossutb- díjas költő, a magyar írók szövetségének főtitkára Kárpáti Miklósnak, az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. — A nemzetközi kapcsolatainkban kiemelt hely illeti meg a szovjet írószövetséggel való együttműködésünket. amelynek keretében számos rendezvényre, tanácskozásra, tapasztalat- cserére kerül sor. — Folytatjuk együttműködésünket az egyik legjelentősebb közös munkánkban, a Kézfogás című antológia újabb kötetének előkészítésében. A négy évvel ezelőtt napvilágot látott első kötetben budapesti írók Moszkváról, ottani alkotók pedig fővárosunkról adtak közre irodalmi riportokat, költeményeket, más műfajú alkotásokat. Az új kötet témaköre már nemcsak a fővárosokra terjed ki, hanem a két ország egészére. Gyümölcsözőnek bizonyultak és tovább folytatódnak a magyar és a szovjet irodalmi folyóiratok munkatársainak, szerkesztőinek kölcsönös tapasztalatcsere-látogatásai. Gyurkó Géza Nem vagyunk a legjobbak között. Tanuló nemzetünk Az elmúlt évtizedben hazánkban — a népszámlálás adatai szerint is — tovább nőtt a tanulási kedv. Ez megmutatkozik abban, hogy az elmúlt tíz év alatt másfél millió ember végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Az idősebbek közül csaknem 200 ezren éltek azzal a lehetőséggel, hogy esti, vagy levelező tagozaton pótolják, amit korábban elmulaszottak. A lakosság számához viszonyítva csökkent tehát az általános iskola nyolc osztályánál alacsonyabb végzettségűek aránya, ami egyben széles körű lehetőséget teremtett a továbbtanulásra a közép- és felsőfokú is15—X éves kólákban. Így az 1970— 1980. közötti időben a szakmunkásképesítést szerzettek száma megkétszereződött, míg a középiskolát végzettekké másfélszeresére nőtt. Ám az igazsághoz tartozik az is, hogy hazánkban a 15—49 éves korosztály 12 százaléka még mindig nem rendelkezik befejezett nyolc általános iskolai végzettséggel. A feladatokat és lehetőségeket körvonalazó fehér foltok még szembetűnőbbé válnak, ha a részleteket vizsgáljuk. A lakosság iskolázottsága terén településtípusonként jelentős eltérések vannak. Ezt a következő táblázat szemlélteti: 18—X éves ált. isk. 8. osztályát középiskolát végzettek aránya végzettek aránya összesen: térti nő összesen: férfi nő 78,4 82,6 74,8 38,5 41.7 35,8 73.5 78.1 69.2 29,2 30,7 29,9 55.8 61,6 50,3 12,3 12,5 12,2 66,2 71,2 61,7 23,3 24,2 22,4 Budapest Városok Községek Összesen: E táblázatból látható, hogy míg a főváros 15 éves és idősebb lakosságának több mint 78 százaléka elvégezte az általános iskola 8 osztályát, addig ez az arány a községekben mindössze 55,8 százalék. A megyék közül a megfelelő korú lakosságból Győr-Sopron megyében csaknem 69, Baranya megyében 57 százalék a nyolc osztályt végzettek aránya. Heves megyében ez a mutató 61,2 százalék (a férfiak 67,7 százaléka, a nőknek pedig 55,5 százaléka fejezte be az általános iskolát.) Szabolcs megyében ez az arány 58, Békés megyében 58,4 százalék. A középiskolát végzettek aránya a fővárosban több mint háromszorosa a községekben ilyen végzettséggel rendelkezők arányának. A megyék közül középiskolai végzettség tekintetében Győr-Sopron megye jár az élen, több mint 24 százalékkal, majd Csóngrád megye következik, ahol a 18 éves és idősebb lakosság 22 százaléka végzett középiskolát. (Megyénkben 20,2 százalék ez az arány.) örvendetes, hogy a szakmunkásképző iskolát, illetve a középfokú szakiskolát végzettek aránya az elmúlt tiz év alatt több mint a kétszeresére emelkedett, s még biztatóbb a helyzet, ha azt is hozzátesszük, hogy a nőknél az emelkedés nagyobb. A továbbtanulási kedv egyébként a két nemnél több vonatkozásban eltérő, mert a nők között nemcsak a szakmai képzésben, de a közép- és felsőfokú továbbtanulásban is erőteljesebb a növekedés. Ez lehetővé teszi, hogy a nők nagyobb arányban tölthessenek be különböző, magasabb végzettséget igénylő munkaköröket. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma 63 százalékkal magasabb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Legerőteljesebb a növekedés az oktatási-tudományos területen, de ezzel csaknem azoIfjú művészek kiállítása Szegeden Az 1980 nyarán Hódmezővásárhelyen rendezett 15. országos ifjúsági képzőművésztábor résztvevőinek QMWtb MBL Ubnw IOi, Mi válogatott alkotásaiból rendezett kiállítás nyílt vasárnap a szegedi November 7. Művelődési Házban. A képzőművészeti körökben tevékenykedő tehetséges fiatalok — meghívás alapján — tavaly nyáron két héten keresztül gyarapították ismereteiket neves Csóngrád megyei festőművészek- kányttáaával; nos a közgazdasági-kereskedelmi és műszaki végzettségű diplomások arányának növekedése is. Hazánkban az 1980-as évek elején a diplomások száma majdnem félmillió, ebből mintegy 120 ezren műszaki, több mint 46 ezren mezőgazdasági, 180 ezren oktatási-tudományos- kulturális munkára képesítő diplomával rendelkeznek. A többi felsőfokú végzettségűek a közgazdasági, a kereskedelmi, az egészségügyi, továbbá a különböző művészeti, jogtudományi és igazgatási munkára kaptak képesítést. A hétévesnél idősebb lakosokat figyelembe véve, országosan minden ezer főre 51 diplomás jut, a községekben 21, a fővárosban viszont 107. Elgondolkoztató, hogy a városokban, ahol az említett korúak száma több mint 50 százalékkal meghaladja Budapestét, a magasabb képzettségűek kevesebben vannak, mint a fővárosban. (Gy. Z.) — Az idén nyolc szocialista országgal újítjuk meg, frissítjük fel munkatervünket, együttműködésünket. Az NDK-ban közös titkársági ülésen értékeljük együttműködésünk eddigi eredményeit, s fogalmazzuk meg a további tennivalókat. Bulgáriában az idén emlékeznek meg a bolgár államiság 1300. évfordulójáról. Ehhez kapcsolódva bolgár írók részvételével rendezünk irodalmi megemlékezést. — Gazdagítani igyekszünk kapcsolatainkat más országok íróival is. Ez év tavaszán Helsinkiben megújítjuk a finn írószövetséggel kötött megállapodásunkat. Ez évben nyolc műfordítót várunk az északi országból. A közelmúltban a szíriai arab írószövetséggel 5 éves együttműködési megállapodást kötöttünk, amelynek értelmében írókat látunk kölcsönösen vendégül, tájékoztatjuk egymást irodalmaink újdonságairól. Tervezzük, hogy hasonló megállapodást írunk alá a gha- nai írószövetséggel is. (MTI) í: Hajdú szokása szerint részegen ment haza. A felesége, amikor meghallotta az előszobában a zajt, felkelt, és kiment. Nézte, ahogy férje leveszi a kabátját, és felakasztja a fogasra. Hajdú egy pillanatra megbillent, belekapaszkodott a kabátba, és leszakította a fogast. Az asszony nem szólt egy szót sem. Hajdú tehetetlenül tartotta a kabátot, aztán szeretettel magához szorította. — Hazajöttem — mondta az asszonynak. — Vacsoráztál már? — kérdezte az asszony? — Nem. Bementek a konyhába, az asszony feltett a gázra egy lábos rakott kruplit. Hajdú lezökkent az asztal mellett a székre, a kabátot az ölében tartva. — Add már ide, te szerencsétlen — mondta az asszony, és elvette a kabá- tot. Mire visszajött az előszobából. Hajdú már maga elé telié a rakott krumplit, es kanállal ette a lábosból. Egészen a lábos fölé hajolt, és úgy tömte magába. — Még meg se melegedett — mondta az asszony. Hajdú abbahagyta az evést és felnézett. — Mit bámulsz? — kérdezte az asszony. — Ügy eszel, akár egy disznó. — Mert te moslékot főzöl — mondta Hajdú meglepő logikával. — Moslékot főzöl. Ez az igazság. Az anyád se tud főzni, te se tudsz. Lelketlenek vagytok. Az egész család. Mindent csak azért csináltok, mert meg kell csinálni. De nem ez az élet értelme. Belekotort az ételbe, és a szájába dugta a tele kanalat. Az asszony otthagyta, és lefeküdt. Három éve házasodtak. A férfi a szerelörészleget vezette a Lakásjavító Szövetkezetnél. Gyakran kijárt ellenőrizni a munkásokat. A szerelők többnyire dörzsölt fiúk voltak, láttak már Hajdú előtt jó néhány részlegvezetőt, előbb-utóbb mindet megtanulták kezelMegnyílt a XIII. magyar játékfilmszemle Díszelőadás a Vörös Csillag Filmszínházban (Munkatársunktól) Vasárnap este ünnepi díszbe öltözött a budapesti Vörös Csillag Filmszínház, hogy méltóképpen fogadja azokat a hazai és külföldi vendégeket, akik a XIII. magyar játékfilmszemle megnyitására érkeztek. Pontosan hét órakor Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, a szemle igazgatója lépett a mikrofon elé. Megnyitójában arról a nemes tradícióról szólt, amely Budapestet és a filmet összeköti. Érdekességként említette, hogy az első filmet a századforduló tájékán francia operatőrök forgatták hazánk fővárosában. A mai magyar filmről beszélve elmondta, hogy indokoltnak tartja, ha időnként a közérdeklődés reflektorfényébe kerülnek a hazai alkotások, s így élesebb kontúrokkal rajzolódhatnak ki filmgyártásunk főbb vonulatai. Hogy jelenleg csúcsokról, vagy völgyekről lehet beszélni, az majd kiderül pénteken, amikor is eredményhirdetésre kerül sor, hiszen a XIII. játékfilmszemle egyben vetélkedő, versengés is, tehát fesztivál- jellegű. Az ünnepi megnyitón Lu- gossy László Köszönöm, megvagyunk című filmjének filmbemutatójára került sor, amely egyben ősbemutató Is volt. A film két munkásembe* — Madaras József és Nyakó Júlia alakításában — gyö*« rődését, értéknormáit, helyenként erősen vitatható voltát tárja elénk, miközben keresztmetszetet igyekszik! adni társadalmunk egy rétegéről. Szándékában minden^ képpen elismerésre méltó a törekvés. A munkásság egy nem is kis részének mai szocialista valóságunkban is meglevő nagy próbakövét, az anyagi gazdagodás és az életmód, az erkölcsi felfogás torzulásait mutatja be Lu- gossy László pontos ábrázolással, jó dramaturgiával, hiteles, emberi sorsokat felvázolva. A díszelőadás végén mér* sékelt taps honorálta a produkciót. Az azonban kétségtelen, hogy Nyakó Júlia modorosságtól mentes, minden külsődleges eszköz nélkül építkező emberformálása igazi élményt jelentett a szemle nyitó napján. Hétfőn délelőtt a Kajak Budapesten és Ranódy László Színes tintákról álmodom című filmje szerepelt a műsoron, délután pedig két ősbemutatóval folytatódott a program. Este fél kilenckor Gaál István Cserepek című filmjét előzte meg igen élénk érdeklődés. Szigethy András ni, akár a szerszámokat. Hajdút főnöknek szólították, és túlzott tisztelettel hallgatták utasításait. Megvárták, amíg mindent végignéz, aztán lekisérték a sarokig, ahol beráncigálták egy pofa sörre. Hajdú erősködött, hogy ő fizeti a magáét, de mire a pénztárhoz ment volna, már előtte volt a deci cseresznye és a korsó sör. Hajdú megtehette volna, hogy nem fogadja el, de maga is érezte, hogy menynyivel fiatalabb és tapasztalatlanabb ezeknél a régi szakmunkásoknál. akiknek parancsolgat, és mivel ap- ja-anyja munkásember volt, magában szégyenkezett, hogy csak járkál, vagy éppen íróasztalnál ül egészséges, erős férfi létére. Visszautasítani a meghívást annyit jelentett volna, hogy ő is afféle sápatag szemüveges, akinek egy pohár italtól kiüt a hideg verejték a homlokán, vagy éppen azt is hihették volna a szerelők, hogy lenézi őket. Megitta hát ezt a butító cseresznyesör keveréket, és ha nem menekül idejében, belediktálták volna a következőt is. Tellett a szerelőknek, mert lopták az anyagot, és masze- koltak munkaidő alatt, de ez így volt mindegyik részleg- vezető idején, és valószínűleg így lesz ezután is. Nem azért itatták Hajdút, hogy szemet hunyjon valami felett. Nem volt erre szükség. Sajnálták inkább, amiért olyan nagyokosnak hiszi magát. — Leszakadt a fogas — mondta Hajdú reggel. A fürdőszobában állt a tükör előtt és borotválkozott. — Te szakítottad le —• mondta a felesége. — Hozzá se nyúltam. — Dehogynem nyúltál; Dülöngéltél a részegségtől. — Hát ittam egy kicsit tegnap, az igaz. De a fogashoz nem nyúltam. — Arra se emlékszel; hogy mosléknak nevezted, amit főztem? — Ezt csak rám fogod. Semmire sem emlékszem, Azt sem tudom, hogyan jöttem haza. Érdekes. Már másodszor fordul elő ilyes. mi. Az utolsó emlékem tegnapról, hogy integettem egy taxinak. jKész. Utána felébredtem itthon. — Még beszélgettél is velem — mondta az asszony, — Nem emlékszem — mondta Hajdú. Valamikor később iszo- gatás közben Hajdú elmesélte a szerelőknek az esetet. Harsogva nevetett hozzá, mert már a harmadik rundónál tartottak. — Amnéziád volt, Ferikém — mondta Szántó —, ezt így hívják, pajtás. — Végre van valamim — mondta Hajdú továbbra is harsányan kacarászva. — Emberek, huszonnyolc éves koromra sikerült elérnem az amnéziát. Doktor Hajdú Ferenc rendkívüli és meghatalmazott amnéziás, az Amnéziaosztály előadója! A szerelők is nevettek, látták, hogy belevaló gyerek ez a Hajdú. (Főin toíjttkí
